Megsütöttem,nagyon finom lett,bekerült a kedvencek közé.Annyit valtoztattam, hogy 100 g. mák mellett raktam bele ugyanannyi diót is,plusz aszalt sårgabarackot is. Rettenetesen finom,nagyon jó a tésztája is.😋😊
Variáltam rajta egyet, és mazsola helyett meggyet raktam bele, meg beleszórtam a maradék csokimikulást összetörve. Nem rontotta el, sőt, nagyon szaftos és finom lett!
Kedves Gábor! Meg sütöttem a babkát,kicsit lágyra sikerült a töltelék, ki folyt, de finom krémes lett. Nagy sikere volt, úgy hogy süthetem a következő adagot Köszönöm ezt a sok finom receptet!
Elkészült a BABKA,nagyon finom lett! KÖSZÖNÖM! Igaz, csöppet módosítottam,mert Férjem jobb szereti a diót,én meg a mákot. Ígyfele-fele lett./ A kakaót elkevertem a cukorral és annyi tejjel,amit felvett, így gyönyörűen bekeverte a gép a tésztába./BOCS!
4 роки тому+2
Üdvözlöm! Örülök hogy ízlett a recept! Én is tervezem, hogy a héten elkészítem diós töltelékkel is, nagy kedvencem 🙂. A kakaó elkeverését ügyesen megoldotta, igazából sokszor üzemi körülmények között gondolkozom, ahol sokkal erősebbek a gépek, eszközök, de igazából a végeredmény ugyan az lett így is😀. Minden jót kívánok ❤
Kedves Gábor! A recepted ismét nagyon jó. Követtem lépésről-lépésre, ahogy mutattad és leírtál hozzávalóként. Isteni finom lett a kalács. Hozzá teszem azt is, hogy 2-t sütöttem, az egyiket diósnak készítettem el. Mindkettő nagyon finom lett. Köszönöm a receptet.
3 роки тому+1
Kedves Yvette! Nagyon örülök, hogy meg van elégedve a recepttel! Kívánom, hogy váljék kedves egészségükre 🙂
Szia Gábor. Vegigneztem a makos babka receptjet, én ettol tokeletesebb babkat nem is tudok elkepzelni. El fogom keszitteni az tuti. Most hetvegen megsutottem a pozsonyi kifliket. Akkora sikere volt hogy dupla adagbol fogom legkozelebb kesziteni. Nagyon finomak lettek, zsenialis a recepted. Neked kiszonhetem Gábor, tovabbra is kovetni és várni fogom a munkad. 👌👍🙂💖
3 роки тому
Kedves Gabriela! A mákos babka receptem egy nagyon jó választás, elég sikeres recept, eddig mindenki nagyon szerette. Örülök, hogy ízlettek a pozsonyi kiflik is és bízom benne, hogy a babka is fog ízleni. Minden jót kívánok 🙂
Üdvözöllek kedves Gábor! Csodásan néz ki a mákos babkád-, és biztos, hogy isteni finom! Szívből gratulálok a csatornádhoz, aminek,-érzésem szerint-, egyre nagyobb lesz a látogatottsága, nem csak a csodás receptjeid-, hanem a szerény-, figyelmes-,udvarias-, előadás-módod okán is, ami tiszteletet érdemel. Nagyon szuper receptjeid vannak, de most nálam is, a Babka lesz a soron következő! További sok sikert a csatornádhoz!
4 роки тому+2
Szia Kedves Mariann! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és ígérem, hogy nézettség ide vagy oda, mindig is meg fogom őrizni emberi önmagam és törekszem a továbbiakban is arra, hogy a lehető legjobb receptjeimet mutassam be nektek. Még az elején vagyunk, úgymond alap recepteknél, de jönnek majd később a csavarok. Minden jót és sikeres sütéseket kívánok neked 🙂
Kész, konkrétan nem mértem ki semmit, mérleggel, csak kanállal adagoltam a hozzávalókat,de így is mákom volt,mert finom lett és baromi puha, kicsit kevésbé édes mint ahogy szoktam,de nem bánom.Nagyon jó kis recept, köszönöm!
2 роки тому
Szia! Nagyon ügyes vagy! Örülök, hogy jól sikerült és gratulálok 🙂
Jó reggelt Gábor!Nagyon szép lett,ügyes vagy!Sajnos nincs ilyen formám,de majd megpróbálom elrendezni ügyesen,hátha nem folyik szét a kelésnél.Ha meg igen,megesszük úgy.Köszönöm a receptet,legyen szép napod,puszi:Hajni.
4 роки тому+1
Szia! Köszönöm szépen 🙂. Semmi baj, ha nincs formád, a nélkül is tökéletes lesz. Majd írj hogy hogy tetszett. Neked is legyen csodás napod 🙂
A lányom kedvence a mákos, így előszeretettel sütöttem meg a videód alapján. Hála Neked, mondhatom, h elronthatatlan és a végeredmény fenománális :) Már fel is vettem a családi recepttárba :)
4 роки тому+1
Nagyon köszönöm a kedves szavakat, mindig mosolyt csal az arcomra, ha valaki meg van elégedve a munkámmal 🙂
Kedves Gábor! Gyönyörűséges finomság! Meg fogom sütni, imádom a mákos sütiket. A sütőforma méretét szeretném megkérdezni. Az enyém 13X29 cm. Úgy gondolom kicsit szélesebb,de talán nem terül nagyon szét. Remélem! Köszönöm ezt a receptet is!
4 роки тому
Üdvözlöm kedves Marika! Köszönöm a szép szavakat! Épp dolgozok, de ahogy haza érek, küldöm a forma méreteit 🙂
4 роки тому+2
Lemértem a formát és az enyém is majdnem pont ugyanakkora, 12,5x30cm, a magassága pedig 7,5cm, tehát biztosan jó lesz benne🙂
Megsütöttem! Szuper recept, hálás köszönet érte. Annak főleg örültem, hogy nem előző nap kell elkezdeni a készítését, mint ahogy azt a legtöbb babka receptnél írják. És azt állítják, hogy csak így lesz igazán jó. Ez a recept bizonyítja, hogy ez nem igaz. Gábor, a te receptednél nem kell jobb! Nagyon finom lett a végeredmény. Néhány perc alatt elfogyott! 😊 Arra gondoltam, milyen fantasztikus lehet kókuszkrémmel is. Tudnál segíteni abban, Gábor, hogyan készíthetek babkába kókuszkrémet?
Kedves Gábor! Nagyon szeretem a receptjeidet! Kakaós töltelékkel el lehet készíteni? Esetleg tudnál hozzá egy jó receptet? Előre is köszönöm!
4 місяці тому
@@HeffnernéKeményKrisztina szia! Nagyon örülök, hogy szereted a reveptjeimet. A csatornán találsz megannyi kakaós, illetve csokis töltelék receptet, csak a keresőbe írd be, hogy "Gábor kakaós", vagy "Gábor csokis" és válaszd ki a neked szimpatikusat közülük. 🙂
Kedves Gábor! Engedd meg, hogy egy kicsit többet írjak a kalács elkészítésének körülményeiről.😊Nagy örömmel láttam neki az elkészítésének, de mindjárt akadályokba ütköztem. A mák darálására a kávéőrlőt szoktam használni, ami most érthetetlen okból nem indult be. Sebaj! Elővettem nagymamám régi darálóját, viszont azzal is volt valami gond, mert nyöszörgött, az életem telik el, mire ledarálom a recepthez szükséges mákot. Egy részét letekertem,aztàn úgy döntöttem, hogy a többi marad darálatlan. A tejbe így vegyesen kerültek. Kicsit hígabb lett, így beleszórtam egy kis grízt, rottyant egyet, és kenhetőre hűlt. A feltekerés, vágás, összetekerés már rutinból ment. A végeredményt feltettem a Facebook csoportba. Azt hiszem, elégedett lehetek, mert szép és finom lett. A hosszabb felvezetés csak azért i
Most kell a drága. kiszeretném nyomtatni a receptet. Kitudom valahol?
5 місяців тому
Üdv! Nagyon örülök az elkészítésnek. A receptek nyomtatására jelenleg csak úgy van lehetőség, hogy a recept akár innen a leírásból, akár a weboldalmról egy szövegszerkesztő programba van átmásolva és onnan nyomtatva.
Most próbálom először. Nekem a töltelék sajnos folyós lett, ezért raktam bele darált lenmagot és búzadarát is. Szórtam a tetejére pörkölt törökmogyorót és kandírozott gyümölcskockákat. Karácsonyi fejedelmi kalács lesz :)
Рік тому+1
Szia! Nagyon örülök, hogy jól sikerült a kalács! Ha a töltelék nagyon híg, akkor érdemes tovább főzni, hogy elfőljön a folyadék egy része, valamint a kihűlés után hűtőbe helyezve sokat köt még. Minden jót kívánok 🙂
Kedves Gábor ! Fantasztikusak a süteményeid! A kérdésem, hogy lehetséges lenne Glutén, tojás és tejtermékek mentes -ezeket valami mással helyettesítve-babka recept? 😊 Köszönöm szépen! Gyorgyi
Kedves Gábor! Remelem jobban vagy. A babkával kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy a finomliszt mellé ennél a kalácsnál keverhetek-e kenyérlisztet?
3 роки тому
Üdvözlöm! Talán egy csöppet kezdek jobban lenni, de a feleségem szegény inkább rosszabbul. Amennyiben szükségét érzi, adhat hozzá természetesen kenyérlisztet, de a péksütemény jellegéből adódóan nem igazán látom értelmét. 🙂
Köszönöm, hogy te nem "nagymenősködsz", nem káromkodsz!
2 роки тому+1
A videóimnak a receptek megismertetése és a segítségnyújtás a céljuk, káromkodni pedig szerintem nem illendő, főleg nem nagynyílvánosság előtt. Örülök, hogy tetszett a videó, minden jót kívánok 🙂
Folyt köv Írtam, mert érzékeltetni szeretném, h nem adom fel olyan könnyen, és ha szükséges, rögtönzök, mert sütni egy élmény, kreatív tevékenység, és külön öröm, ha van kinek vagy kiknek készíteni, és a pozitív visszajelzéseket kapni.
4 роки тому+1
Kedves Csilla! Nagyon tetszik a kitartásod, ebből is látszik részedről a sütés mérhetetlen szeretete és persze a csodálatos alkotásaidon is. Nagyon köszönöm, hogy elkészítetted ismét egy receptem🙂
Szimpatikus,megnyerő modorú és nem utolsó sorban kíváló pék, aki el is tudja magyarázni közérthetően a teendőket.Köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a kedves véleményt 🙂
Ha jól tudom a kedves Gábor valóban pék, németországba egy pékségben dolgozik. Én is meg fogom a napokban sütni nagyon guszta.
Nagyon finom lett, köszönjük a precízen leít receptet.
Megsütöttem,nagyon finom lett,bekerült a kedvencek közé.Annyit valtoztattam, hogy 100 g. mák mellett raktam bele ugyanannyi diót is,plusz aszalt sårgabarackot is. Rettenetesen finom,nagyon jó a tésztája is.😋😊
Nagyon finom lett, mindenkinek ajánlom aki szereti a mákosat.
Köszönöm a kedves véleményt 🙂
Annyira szeretem ezt a receptet! Mindíg annyira finomra sikerült. Köszönöm szépen.
Gábor, nagyszerű szakoktató lennél! Imádom a receptjeidet. Várom a következőt!
Ahhoz még szerintem rengeteget kéne tanulnom, de nagyon szépen köszönöm, igyekszem🙂
Fantasztikus ilyen kalácsot mèg sosem láttam.gratulálok
Nagyon örülök és köszönöm szépen
Variáltam rajta egyet, és mazsola helyett meggyet raktam bele, meg beleszórtam a maradék csokimikulást összetörve. Nem rontotta el, sőt, nagyon szaftos és finom lett!
Nagyon jól hangzik, gratulálok 🙂
Kedves Gábor! Meg sütöttem a babkát,kicsit lágyra sikerült a töltelék, ki folyt, de finom krémes lett. Nagy sikere volt, úgy hogy süthetem a következő adagot Köszönöm ezt a sok finom receptet!
Elkészült a BABKA,nagyon finom lett! KÖSZÖNÖM! Igaz, csöppet módosítottam,mert Férjem jobb szereti a diót,én meg a mákot. Ígyfele-fele lett./ A kakaót elkevertem a cukorral és annyi tejjel,amit felvett, így gyönyörűen bekeverte a gép a tésztába./BOCS!
Üdvözlöm! Örülök hogy ízlett a recept! Én is tervezem, hogy a héten elkészítem diós töltelékkel is, nagy kedvencem 🙂. A kakaó elkeverését ügyesen megoldotta, igazából sokszor üzemi körülmények között gondolkozom, ahol sokkal erősebbek a gépek, eszközök, de igazából a végeredmény ugyan az lett így is😀. Minden jót kívánok ❤
@ Köszönöm, nagyon finom volt! Szép ,új hetet . Várom a következő recepteket is. Minden jót!
Kedves Gábor!
A recepted ismét nagyon jó. Követtem lépésről-lépésre, ahogy mutattad és leírtál hozzávalóként. Isteni finom lett a kalács. Hozzá teszem azt is, hogy 2-t sütöttem, az egyiket diósnak készítettem el. Mindkettő nagyon finom lett. Köszönöm a receptet.
Kedves Yvette! Nagyon örülök, hogy meg van elégedve a recepttel! Kívánom, hogy váljék kedves egészségükre 🙂
Nagyon guszta,imádok minden mákosat. Nagyon precízen van elkészítve. Gratulálok.!
Nagyon szépen köszönöm, tényleg nagyon finom lett, szeretettel ajánlom a receptet
Szuper nagyon ügyes, köszönöm a receptet !!
Szia Gábor. Vegigneztem a makos babka receptjet, én ettol tokeletesebb babkat nem is tudok elkepzelni. El fogom keszitteni az tuti. Most hetvegen megsutottem a pozsonyi kifliket. Akkora sikere volt hogy dupla adagbol fogom legkozelebb kesziteni. Nagyon finomak lettek, zsenialis a recepted. Neked kiszonhetem Gábor, tovabbra is kovetni és várni fogom a munkad. 👌👍🙂💖
Kedves Gabriela! A mákos babka receptem egy nagyon jó választás, elég sikeres recept, eddig mindenki nagyon szerette. Örülök, hogy ízlettek a pozsonyi kiflik is és bízom benne, hogy a babka is fog ízleni. Minden jót kívánok 🙂
Üdvözöllek kedves Gábor! Csodásan néz ki a mákos babkád-, és biztos, hogy isteni finom! Szívből gratulálok a csatornádhoz, aminek,-érzésem szerint-, egyre nagyobb lesz a látogatottsága, nem csak a csodás receptjeid-, hanem a szerény-, figyelmes-,udvarias-, előadás-módod okán is, ami tiszteletet érdemel. Nagyon szuper receptjeid vannak, de most nálam is, a Babka lesz a soron következő! További sok sikert a csatornádhoz!
Szia Kedves Mariann! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és ígérem, hogy nézettség ide vagy oda, mindig is meg fogom őrizni emberi önmagam és törekszem a továbbiakban is arra, hogy a lehető legjobb receptjeimet mutassam be nektek. Még az elején vagyunk, úgymond alap recepteknél, de jönnek majd később a csavarok. Minden jót és sikeres sütéseket kívánok neked 🙂
@ Köszönöm szépen! Örülök, hogy így gondolkodsz! A sikert így tuti, hogy nem fogod "megúszni"! :)
Imádom a mákos sütiket! Nagyon jól néz ki és biztos nagyon finom is! Köszönjük szépen!Már neki is állnék,de nincs itthon mákom.
Szia! Köszönöm 🙂! Bátran ajánlom, mert valóban nagyon finom! Sok sikert hozzá😉
@ köszönöm
Kész, konkrétan nem mértem ki semmit, mérleggel, csak kanállal adagoltam a hozzávalókat,de így is mákom volt,mert finom lett és baromi puha, kicsit kevésbé édes mint ahogy szoktam,de nem bánom.Nagyon jó kis recept, köszönöm!
Szia! Nagyon ügyes vagy! Örülök, hogy jól sikerült és gratulálok 🙂
Köszönöm a receptet. Elkészítettem, mi is szeretjük a mákosat, így el is készítettem! Jól sikerült és valóban nagyon finom!
Nagyon szépen köszönöm, örülök hogy ízlett a recept után 🙂
Jó reggelt Gábor!Nagyon szép lett,ügyes vagy!Sajnos nincs ilyen formám,de majd megpróbálom elrendezni ügyesen,hátha nem folyik szét a kelésnél.Ha meg igen,megesszük úgy.Köszönöm a receptet,legyen szép napod,puszi:Hajni.
Szia! Köszönöm szépen 🙂. Semmi baj, ha nincs formád, a nélkül is tökéletes lesz. Majd írj hogy hogy tetszett. Neked is legyen csodás napod 🙂
Hát ez nagyon fantasztikus babka lett, köszi, hogy feltetted a videót. Szép napot, kellemes hétvégét Miskolcról Era
Nagyon szépen köszönöm a dicséretet és mindig nagyon szívesen teszem! Minden jót kívánok 🙂
Elkészítettem és nagyon látványos és finom! Köszönöm a receptet! :)
Üdv! Nagyon örülök, hogy meg van elégedve a recepttel. Váljék kedves egészségükre 🙂
Na jó, ez a jeruzsálemi kalács nekem is sikerült!
Örülök, hogy megtaláltam a receptet.
Szuper! Örülök, hogy sikeres lett a recept segítségével 🙂
@ Most pedig ráhajtok a gyönyörűséges sokfonatos húsvéti kalácsra.
@@titikatanyo sok sikert kívánok 🙂❤
Köszönöm a receptet és azt hogy Nagyon jòl elmondod amit csinálsz. 👏🏻👏🏻👏🏻
Mindig nagyon szívesen és persze örülök, hogy tetszik a bemutatás 🙂
A lányom kedvence a mákos, így előszeretettel sütöttem meg a videód alapján. Hála Neked, mondhatom, h elronthatatlan és a végeredmény fenománális :) Már fel is vettem a családi recepttárba :)
Nagyon köszönöm a kedves szavakat, mindig mosolyt csal az arcomra, ha valaki meg van elégedve a munkámmal 🙂
Szuper lett, nagyon köszi a receptet.
Gratulálok és persze nagyon szívesen 🙂
Nagyon, nagyon guszta! Ma elkészítem! Köszönöm!
Én köszönöm a kedves szavakat és a bizalmat🙂
Csodalatosan nez ki ,es persz az ize is biztosan kituno,kedvenc sutim a makos minden formaban!kosz a videot
Kedves Endre! Nagyon örülök, hogy tetszik a kalács, véleményem szerint is nagyon finomak a mákos sütemények. Minden jót kívánok!
Ūdvözlöm Gábor. Hát ez fantasztikus csodálatos, és biztos kipróbálom . Köszönöm szépen ❤
Üdvözlöm! Nagyon örülök hogy tetszik és bátran ajánlom az elkészítését, mert tényleg nagyon finom🙂
Mondtam, hogy megsütöm! Nagyon fini lett!
Szia! Mindig akkor vagyok a legboldogabb, amikor az édesanyám próbálja ki a receptjeimet! Nagyon szépen köszönöm ❤
Kedves Gábor! Gyönyörűséges finomság! Meg fogom sütni, imádom a mákos sütiket. A sütőforma méretét szeretném megkérdezni. Az enyém 13X29 cm. Úgy gondolom kicsit szélesebb,de talán nem terül nagyon szét. Remélem! Köszönöm ezt a receptet is!
Üdvözlöm kedves Marika! Köszönöm a szép szavakat! Épp dolgozok, de ahogy haza érek, küldöm a forma méreteit 🙂
Lemértem a formát és az enyém is majdnem pont ugyanakkora, 12,5x30cm, a magassága pedig 7,5cm, tehát biztosan jó lesz benne🙂
@Köszönöm szépen! Hosszabbnak és keskenyebbnek tünt.
@@marikakremermarika7782 igazán nincs mit 🙂
Egyre jobbak a videók, kezded megszokni a kamerát. :)
Igen, ebbe is bele kell jönni 😀. Köszönöm szépen 🙂
Megsütöttem! Szuper recept, hálás köszönet érte. Annak főleg örültem, hogy nem előző nap kell elkezdeni a készítését, mint ahogy azt a legtöbb babka receptnél írják. És azt állítják, hogy csak így lesz igazán jó. Ez a recept bizonyítja, hogy ez nem igaz. Gábor, a te receptednél nem kell jobb! Nagyon finom lett a végeredmény. Néhány perc alatt elfogyott! 😊
Arra gondoltam, milyen fantasztikus lehet kókuszkrémmel is. Tudnál segíteni abban, Gábor, hogyan készíthetek babkába kókuszkrémet?
Kedves Gábor! Nagyon szeretem a receptjeidet! Kakaós töltelékkel el lehet készíteni? Esetleg tudnál hozzá egy jó receptet? Előre is köszönöm!
@@HeffnernéKeményKrisztina szia! Nagyon örülök, hogy szereted a reveptjeimet. A csatornán találsz megannyi kakaós, illetve csokis töltelék receptet, csak a keresőbe írd be, hogy "Gábor kakaós", vagy "Gábor csokis" és válaszd ki a neked szimpatikusat közülük. 🙂
Szia Gábor!
Ezt is el lehet készíteni a teljes kiőrlésű cukormentes alaptészta recepteddel? 😊 Ha igen, mire kell odafigyelni?
Köszönöm 😊
Szia! Természetesen igen. Ami kifejezetten különbség lehet, az a tészta összetételében rejlik, illetve a kelesztést érdemes figyelemmel követni.
Egy elmeny nezni a videoidat, raadasul tanulok is. Koszonom!
Én is nagyon köszönöm 🙂
jól néz ki nagyon fulos babka
Nagyon örülök, hogy tetszik🙂
Nagyon szuper!!!
Kerdes!! Gabor szerinted dio töltelékkel vagy darassal meglehet csinalni ugyanígy?
A válaszodat elore is koszonom. 😊
Kedves Éva! Örülök, hogy tetszik🙂. Bármilyen sütés álló töltelékkel el lehet készíteni, de akár még töltelék nélkül is🙂.
Gábor A Házi Pék köszönöm a válaszodat 🤗
Hát ez fantasztikusan szép! Gratulálok! I Ez teflonbevonatú forma? Síma formát is lehet használni,csak sütőpapírral kell kibélelni?
Nagyon szépen köszönöm! Igen, teflon bevonatú a formám, de akár kipapírozott formába is ki lehet sütni, vagy akár szabadon is, lemezen🙂
@ Nagyon szépen köszönöm! További szép munkákat kívánok! :)
Üdvözlöm Gábor dióval is meglehet így csinálni?Tetszik a mákos is csak én nem ehetem.Köszönöm
Üdv kedves Zsofija! Természetesen diósan is el lehet készíteni 🙂
Szia Gábor!
Kakaó töltelékkel hogyan csinálod? 😊
Szia Gabor! Szeretnem kerdezni hogy kovaszos verzio erre a receptre van e neked? Elore is koszonom!
Szia! Egyenlőre csak a csatornán megosztott receptekkel tudok szolgálni, de természetesen lesz később kovászos édes kelt recept is.🙂
@ koszonom szepen, varni fogom!😊
@ Kedves Gábor! Mekkora adag kovász kellene hozzá?
Kedves Gábor! Engedd meg, hogy egy kicsit többet írjak a kalács elkészítésének körülményeiről.😊Nagy örömmel láttam neki az elkészítésének, de mindjárt akadályokba ütköztem. A mák darálására a kávéőrlőt szoktam használni, ami most érthetetlen okból nem indult be. Sebaj! Elővettem nagymamám régi darálóját, viszont azzal is volt valami gond, mert nyöszörgött, az életem telik el, mire ledarálom a recepthez szükséges mákot. Egy részét letekertem,aztàn úgy döntöttem, hogy a többi marad darálatlan. A tejbe így vegyesen kerültek. Kicsit hígabb lett, így beleszórtam egy kis grízt, rottyant egyet, és kenhetőre hűlt. A feltekerés, vágás, összetekerés már rutinból ment. A végeredményt feltettem a Facebook csoportba. Azt hiszem, elégedett lehetek, mert szép és finom lett. A hosszabb felvezetés csak azért i
Azt szeretném kérdezni, hogy ha dió töltelékkel készítem, akkor a darált dióból is 10 dkg-ot használjak?
Most kell a drága. kiszeretném nyomtatni a receptet. Kitudom valahol?
Üdv! Nagyon örülök az elkészítésnek. A receptek nyomtatására jelenleg csak úgy van lehetőség, hogy a recept akár innen a leírásból, akár a weboldalmról egy szövegszerkesztő programba van átmásolva és onnan nyomtatva.
Most próbálom először. Nekem a töltelék sajnos folyós lett, ezért raktam bele darált lenmagot és búzadarát is. Szórtam a tetejére pörkölt törökmogyorót és kandírozott gyümölcskockákat. Karácsonyi fejedelmi kalács lesz :)
Szia! Nagyon örülök, hogy jól sikerült a kalács! Ha a töltelék nagyon híg, akkor érdemes tovább főzni, hogy elfőljön a folyadék egy része, valamint a kihűlés után hűtőbe helyezve sokat köt még. Minden jót kívánok 🙂
@ Köszönöm. Hűtőbe raktam. A legfinomabb és legszebb süti lett, amit valaha sütöttem! :) További jó sütést. Ja, én is Kenwood dagasztót vettem 😉🏆
Szia, ha diós töltelékkel szeretném megcsinálni milyen, mennyi dióból stb tölteléket javasolsz? köszi
Kedves Gábor a citromampullát hol sikerült beszerezned?
Kedves Gábor! Esetleg azt meg tudná mondani, hogy az ampulla citrom mekkora? Sikerült citrom aromát találnom, de az 30ml, amit sokallok.
Kedves Gábor !
Fantasztikusak a süteményeid!
A kérdésem, hogy lehetséges lenne Glutén, tojás és tejtermékek mentes -ezeket valami mással helyettesítve-babka recept? 😊
Köszönöm szépen!
Gyorgyi
Kedves Gabor. Mi a forma merete?
Kedves Gábor! Remelem jobban vagy. A babkával kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy a finomliszt mellé ennél a kalácsnál keverhetek-e kenyérlisztet?
Üdvözlöm! Talán egy csöppet kezdek jobban lenni, de a feleségem szegény inkább rosszabbul. Amennyiben szükségét érzi, adhat hozzá természetesen kenyérlisztet, de a péksütemény jellegéből adódóan nem igazán látom értelmét. 🙂
Köszönöm, hogy te nem "nagymenősködsz", nem káromkodsz!
A videóimnak a receptek megismertetése és a segítségnyújtás a céljuk, káromkodni pedig szerintem nem illendő, főleg nem nagynyílvánosság előtt. Örülök, hogy tetszett a videó, minden jót kívánok 🙂
Folyt köv
Írtam, mert érzékeltetni szeretném, h nem adom fel olyan könnyen, és ha szükséges, rögtönzök, mert sütni egy élmény, kreatív tevékenység, és külön öröm, ha van kinek vagy kiknek készíteni, és a pozitív visszajelzéseket kapni.