Évek óta nézem Puzsér munkásságát és komolyan mondom csodálom. Iszonyatosan jól megtudja fogalmazni azt, amit az álag ember csak gondol, de nem tudja kellően kifijezően elmondani. Erre itt van Róbert! Csak így tovább! 🤝
@@jookovacs Alapvetően a Rapülőkkel nincs echte baj....SZERINTEM de Geszti mint celeb már az. Kiégett lassan időskorba átlépő ember aki még fiatal "próbál" lenni.
Oszi és Puzsér bakker egyre jobban hasonlít egymásra. Szerintem hamarosan tullepnek az eseményhorizonton és bezuhannak a szingularitásba. Ők lesznek FAM.
Egyszer lehete FAM tengerbiológus haverja a vendég, aki a Négy nap egy könyvelő életéből c. remekbebaszott történetet írta. Fogalmam sincs, milyen tizes listát ismertetne FAM lehasadt személyisége, de tuti jegyet vennék rá, vagy akárhogy is kell bekerülni a műsor közönségébe..
Az a baj, hogy jön egy ronda szó, és akkor nevetni kell. Egy "bazdmeg" egy "nyomorult" szó ugyanúgy hat, még ha nem is vicces kontextusban van. Ez néha kínos.
ByeAlex kerülhetett volna ennél "előkelőbb" helyre is a listán, ha figyelembe vesszük, hogy a közönsége a fiatalabb TikTok generáció. Ők, akik önhibájukon kívül (a korukból adódóan) befolyásolhatóbbak, ők nézik be menőségnek, hogy egy 40 éves férfi egyszer veret a pénzével meg a stílusával (ami ugye nincs is) , aztán meg megsértődik, mint egy 8 éves kislány. :)
Tökéletes páros vagytok és tökéletes jellemzés volt. Köszönöm. Minden szavatok igaz. Egyetlen egy észrevételem van, ha tévedek és nem Robi mondta, akkor elnézést! Úgy emlékszem egyszer azt mondta Dánielről (nem ilyen snassz módon mint én, hogy szerinte "csupán", mint lantművész, nem kellett sehova. Ezért vetkőzött neki. Élnie kellett, így tudta elérni a nézettséget . Én ezzel egyetértek, mert intelligensnek gondoltam mindig ezt az embert. Elég volt a szemeit nezni. Itt most Őt nem kellett volna felhozni, legalábbis én így érzem.
Tóth Gabi kötözködésemről eszembe jut egy eset: még a korona vírus előtt történt 2019-ben, hogy a Facebook húgomnak fel-fel dobálta a legújabb Tóth Gabi koncertet, mely pont a közelükbe zajlott. Egyszer csak megunta és oda írta, hogy ha fizetnének se menne el. És rá pár percre, maga a díva reagált a megjegyzésére, hátha sikerül kiprovokálnia valami vitát. Valahogy úgy hangzott, hogy úgyse a te fajtádnak szól. Ki csinál ilyet?
A Mága Zoltán féle "mindentbele" válogatás műsor élvezete olyan, mintha valakinek a piros szín lenne a kedvence ezért minden ismert festményből csak a piros részeket nézné meg. :D
Volt egy hír pár éve, hogy Romániában vagy Bulgáriában volt egy nagy születésnapi bulija egy ilyen kis Grófo félének és elővett az ünnepelt egy nagy köteg eurót és elkezdte látványosan királykodva maga körül dobálni a többiekre, a meghívottak meg boldogan kapkodtak utána és szedték össze a földről a sok pénzt. Miután ezt videóra vették, bejelentették, hogy a pénzt vissza kell adni, erre kitört a balhé. :) A Byalex féle Michael Kors-ozás kb. olyan mint amikor a harmadik világban olyan tetoválásokat csinálnak magukra egyesek, hogy "Pepsi" meg "Nike".
Pécsen jártam zeneművészetire, amikor 2009 körül Mága feltűnt az egyik kötelező pedagógiai órán (ekkoriban érezte elég cikinek, hogy diploma nélkül vereti), és valami olyan mérhetetlen széles képernyővel nyilatkozott folyton saját magáról, hogy egyszerűen gusztustalan volt. Olyan felkavaró élmény volt, hogy többé nem is jártam be, nehogy még egyszer találkozni kelljen őkelmével.. Hát van egy tippem, hogy megkapta-e a diplomáját...
Egy pillanatra sem gondol bele, hogy kijelentésével kinek a lelkébe tapos bele, kit veszít el követőként csak mert annak kedvencét kritizálja... PONT ETTŐL HITELES!!!
@@ForWhhY Végig gondoltam amit a Majkáról mondott. A belahalok című sláger a fiatal koráról szól, hogy amikor felnőtt egy beképzelt pöcs volt és megtanította az élet hogy nem úgy megy ahogy azt elképzeli. Puzsér sok esetben mond valós alapokra helyezett dolgokat, de ő sem tévedhetetlen és a véleménye nem szentírás. Majka számomra egy kedvelhető figura akit jó nézni a képernyőn a humora miatt. A zenéi meg nagyon emberi üzeneteket hordoznak, vagy egy életérzést adnak át. Persze lehet nem egyetérteni, ettől szép a világ hogy különbözőek vagyunk. De szerintem kismilló mérgezőbb ember létezik Majkánál magyarországon akikről egy szó sincs.
Ezt a 10-es listát ki is lehetne radírozni a zenei és közéletből, független attól a mesterségesen generált álhírnévtől, ami alapján esetleg önmaguk is azt gondolják hogy van bármilyen valódi súlyuk a magyar zenében/ kultúrában.
Valaki magyarázza már el Robinak, hogy egy együttes tagjai felléphet a saját logójával díszített göncökben. Tette már ezt a Metallica, Motorhead, meg majd az összes együttes a világon.
Egy koncerten az a promóció része. A civil életben egészen más. Ott tényleg nárcisztikus vonás, mert ha én az utcára a példa kedvéért felveszek egy Norther-pólót, abból csak az jön le, hogy én szeretem a Northert. Nem reklám, mert nem társul mellé a Norther zenéje.
Ha az nem éppen egy promóció része az elég gázos. De egyébként sem lehet párhuzamot vonni a Metallica meg az Edda között😂 BTW Ez az első adás amit megnéztem…..nagyon jó!!!
@@pepperwaldo3624 Mondjuk szerintem Jimmy nem volt mérgező, a hangja az szerintem vitathatatlanul csodálatos volt, akkor is ha a stílus nem mindenkinek volt bejövős. Dalszövegei is szerintem rendben voltak, nem 3 szóból álltak a dalai, mélyebb tartalmakat is csinált. Szegény fia viszont elég kínos volt!
Érdekes volt. Nagyon szeretem az Oszi+Robi párost. Ha egyetértenek, ha nem értenek egyet akkor is jól ellenpontozzák egymást. Megnézve évekkel ezelőtti Puzsér videókat, az látszik, hogy sikerült lefaragni a hisztériájából. Még mindig elég drámai a hangvétele a Robinak, de már érezhetően jobb. Én a magam részéről ezt a fajta rage jelenséget szórakoztatónak tartom egyes esetekben de a fontos mondanivalókat hiteltelenné degradálja a közlésmódja sok ember számára. Ezt pedig sajnálom. Ezért azt gondolom, hogy folytatnoda kell Robi azt, hogy a mondanivalódat egy szókimondó de konszolidáltabb formában tedd az asztalra szerintem. E révén konszolidálódhatsz sok ember szemében és a fontos üzenetek is jobban eljutnak.
Nehéz olyan korban értékesnek lenni, amikor legfőbb érték az értéktelenség. Ha valakinek nincs tehetsége akkor is sztárt csinálnak belőle, persze mondanivalója sincs sem annak amit előad. Humorista aki keveri az idétlenséget a szellemességgel. Szóval ez is az is, az értéktelenség megmarad meg értéktelenségnek. Persze ma már hol találni egy kezdő Vangelist, Rod Stuartot, vagy Shadowst. Olyanokról mint Pink Floyd vagy Queen, Beatles vagy Rolling Stones már ne is beszéljek.
@@zsuzsannakallo9311 a legmérgezőbb! a legeslegmérgezőbb, én nem gondolom, TUDOM. egy volt pornós és nem férfi és nem zenész és énekelni sem tud, és lop mindent, egy saját ötlete nem volt soha, hidd el. a kezdetek, ellenőrizd le, amikor Romhányi rímeire kezdett "dalszövegeker" írni, illetve átírni. legnagyobb közpénzből élősködő gusztustalan csaló, áruló, hazug és tehetségtelen.
Ez a rész nagyon betalált! Nem szeretném látni magam egy ilyen műsorban, ahol ilyen szinten szanaszét aláznak. Még akkor sem, ha megérdemelten kapom a pofonokat. Nem merek mosolygó fejet tenni a végére...
Már megilyedtem hogy az elsö ozdi az ürben nem is kerül fel , de pont oda került ahol lennie kell ... az a legszomorúbb hogy mikor befutott teljesen más volt zeneileg emberileg is és ideáig süllyedt
Ákos??? Te vagy iszonyúan buta vagy a zenéhez, vagy pedig élből gyűlölsz minden fideszbirkát. Ha elválasztod a politikát, akkor Ákos minőségben igen-igen magasan kiemelkedik a magyar zenei közegből. Maximum neked nem tetszik, de szakmailag nem lehet belekötni. Ha mégis, akkor írd már le légyszíves...
@@mostfull_adj_meg3893 HahahahahahahahahaaaaaaAAhhahaha :D ákoska mindig sz@r volt, csak hát idővel még sz@rabb lett. Az olcsó közhelyeknél sosem jutott tovább, maximum lejjebb a "Mitmondameteeeeeeóóó"-val...
fent van utube-on, jó szar is volt, nem értem miért csinálták, de nyilván meg volt az oka ideje és helye hogy miért... szerettem és tisztelem őket, ennek ellenére ez a véleményem
Patakyval kapcsolatban nagyon nagy felre ertesek vannak. Edda a magyar elozene legnagyobb merfoldkove. Legenda lesz mindig is. Pataky maga az Edda. Az meg h ufokban hisz vagy nem az az o dolga. Nincs neki szuksege celebkedni h legenda legyen. Szeretem a munkad Robi de ezt nagyon benezitek es sajnalom. Edda muvek muveszete legendas. Patkyt nem csak az aranyesorol ismerjuk hanem a 30eves rock zenei multrol. Az a rock zene nem a Hooligans emberek…. Mi nektek a rock zene ha nem az Edda…
Pataky-t az Eddaként azonosítani urban legend. A legnagyobb teljesítményeket nem ő tette le az asztalra, csak a hangját adta hozzá. A másik amiről beszélnek, hogy a legendasághoz társul teljesítmény, melyet nem vitat el senki Patakytól, de társul hozzá egy méltóság és önazonosság is. A méltósághoz hozzátartozik a felismerés, hogy itt leteszem a lantot. Méltósággal befejezni egy pályafutást, és élvezni a gyümölcsét. Ezután, úgy megszólalni és megjelenni, hogy azt képviselem, amit letettem az asztalra. Példaként: Jimmy Page és Robert Plant, Bob Geldof, de magyarok közül Kispál András vagy méltatlanul ismeretlen Szabó Gábor
Kedves Uram! Szeretem hallgatni a látásmódját,véleményét egy csomó mindenről de ez mont nem tetszett. Pont a zene az amihez szabadon nyulhatok kedvem szerint és hangulatom szerint. Hallgatok jazzt /főleg/ soult,klasszikusokat vagy orosz klezmert Ha riszálni van kedvem valami latint. Belefér még néha egy kis gregorián és a belehalok is. Tényleg számít az a tény,hogy panel proli volt? Én is panelban élek ettől még nem vagyok boldogtalan, nem várom el senkitől hogy megénekeljenek. Az sem érdekel hova kapaszkodott fel majka. Gondolom nem csak a havanna lakótelep tőlti meg az arénát. Szeretettel,egy 65 éves nagyi!
Igen, nekem is lenne igényem rá, csak a negatívitás több emberhez ér el. Meg az sok ember számára viccesebb/mélyebb nyomot hagy, hogy haha, nézd már ez milyen nyomorult, mint valami olyan dolgot kielemezni, ahol valós teljesítményt kell kritizálni.
Volt már pozitív listája is. Ott klipek voltak felsorakoztatva egy összefoglalóban. Sznobjektív Az 50 Legjobb előadó / 50-46-ig Bevezető” megtekintése a UA-cam-on ua-cam.com/video/cwcveAX4aYg/v-deo.html Mazsolázz belőlük!
@@benedekgabor. igen, ebben van valami. Egyébként ezek a SZnobjektív adások nekem azért nem jönnek be annyira, mert számomra (aki rendszeresen figyelem Puszért) inkább amolyan zanzásított összefoglalók. Amikor látom a témát, már előre tudom, kik lesznek benne, és hogy nagyjából mi fog róluk elhangozni, hiszen más műsoraiban már sokat beszélt róluk. És egy hosszabb, beszélgetősebb rádióműsorban, ahol nem 3-4 perc jut egy előadóra, általában jóval több pozitívumról is szó esik.
@@SzivesNaplo Nekem az is fel tűnt, mintha megrövidült volna a műsoridő. Nem tudják úgy kifejteni a véleményüket, mint ahogyan kellene. Nem elég velős a műsor. Most aki rendszeresen követi, annak lehet kicsit unalmasabb lenne, de szerintem a tv-nézők szempontjából lényeges lenne. Hiszen ez elsősorban az, és hs nem is sokaknak, de lehet, hogy jót tenne, hogy ne csak végtelen fröcsögésnek tűnjön. Ettől függetlenül én még mindig szeretem nagyon ezt a műsort, meg várom is mindig.
Nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy K(f)asza Tibitől nem adtatok bejátszást. Köszönöm, hogy megkíméltetek a sokktól. Kozsónak viszont szerintem előkelőbb helyezést kellett volna kapnia. Mérgezőbb, mint sok hitvány társa.
@@julesbuthi5399 nem csak Magyarfoldon. Akinek van esze az nem vesz ilyet mar evek ota. Emlekszem kb 6-7 eve volt tucat divat. Akkor mindenki olyat vett. Emlekszem $100-ert dobaltak ezeket a taskakat egy ideig..
azért Majkánál az érvelés alapvetően hiányos ismereten alapul.. nem az első olyan koncert volt, hanem a 142.000-ik. kibelezett igazságok vannak itt elmondva sok esetben azért...
Azt,hogy egy ország pop--rock zenéje mennyire mérgező vagy hitvány,nem a tíz legrosszabb,hanem a tíz legjobb listája mutatja meg igazán. 1978--ban egy Földes László nevű figura Hobo Blues Band néven az akkori világ (ma már mondhatom,hogy minden idők) egyk leggyengébb és leghitványabb blues bandáját hívta életre.. A zenekar és az előadó is Puzsér nagy kedvence.
Puzsér munkássága, savazni embereket, akikről úgy gondolja, ö és mindenki más felettük áll. Nos, ez az ö élete nagy, és tiszteletre méltó munkája. Ezért rengeteg népmüvelő munkát tesz le az asztalra!
Ahogy igaz az az állítás, hogy "olyan az ország vezetője/vezetése, amilyen maga a nép", úgy igaz az is, hogy olyan a sztár, amilyen az őket sztároló nép. Műveletlennek tűnik? Haszonlesőnek tűnik? Nem önazonos? Magadra ismertél?
Évek óta nézem Puzsér munkásságát és komolyan mondom csodálom. Iszonyatosan jól megtudja fogalmazni azt, amit az álag ember csak gondol, de nem tudja kellően kifijezően elmondani. Erre itt van Róbert!
Csak így tovább! 🤝
@Keyboard Kapitány Nem ismétli önmagát, hanem csak nem győzi ezeket a tényeket hangsúlyozni. :)
@Keyboard Kapitány A felsoroltak közül lehet valakit szeretni?
@Keyboard Kapitány a busta mióta gengszter? :D ez mind csak szöveges b..i sose volt gengszter rapper
@Keyboard Kapitány Oszi valóban elemében volt :)
Meghallgatták a nép szavát, és eltűnt a nyerítés a közönségtől 🙏🙏
Csak FAMhoz kellett imádkozni.. !
És az a rengeteg idétlen, zavaró taps is 👍
Visszazárták szegény makákókat az állatkertbe, ez azért nem olyan vicces
Kicsit lejjebb tekerték a hangerőt
Még van 1-2 rebellis...
Mikor megláttam, hogy Kozsó csak a 10., belegondoltam, hogy úristen, kik lesznek még itt
😂😂😂😂
még jó, hogy az első két percben pont elmondták, hogy nem az előadói minőség lett rangsorolva
Pont ezt írtam 😀
Kozsó a fosban alapvetés....😂😭
@@jookovacs Alapvetően a Rapülőkkel nincs echte baj....SZERINTEM de Geszti mint celeb már az. Kiégett lassan időskorba átlépő ember aki még fiatal "próbál" lenni.
Oszi és Puzsér bakker egyre jobban hasonlít egymásra. Szerintem hamarosan tullepnek az eseményhorizonton és bezuhannak a szingularitásba. Ők lesznek FAM.
Egyszer lehete FAM tengerbiológus haverja a vendég, aki a Négy nap egy könyvelő életéből c. remekbebaszott történetet írta. Fogalmam sincs, milyen tizes listát ismertetne FAM lehasadt személyisége, de tuti jegyet vennék rá, vagy akárhogy is kell bekerülni a műsor közönségébe..
Ez annyira posztmodern!
😂😂😂
Jöhetne a delfines Gábor is :)
@@benedektoth2646 , bocsi a tájékozatlanságomért, de ki az a FAM ?
Ezúttal jelentősen visszafogta magát a mikroszkóp színpad közönsége,köszönjük neki!
4:27
Szerintem a felét nem is értik... 🤣
Az a baj, hogy jön egy ronda szó, és akkor nevetni kell. Egy "bazdmeg" egy "nyomorult" szó ugyanúgy hat, még ha nem is vicces kontextusban van. Ez néha kínos.
@@janossz.466: köszi, remek csengőhang lesz loopolva
Ismét kiváló műsorban volt részünk!
Oszit nagyon jó gyakrabban látni, nem csak hallani.
Igen, nagyon csinos ember xD
ByeAlex kerülhetett volna ennél "előkelőbb" helyre is a listán, ha figyelembe vesszük, hogy a közönsége a fiatalabb TikTok generáció. Ők, akik önhibájukon kívül (a korukból adódóan) befolyásolhatóbbak, ők nézik be menőségnek, hogy egy 40 éves férfi egyszer veret a pénzével meg a stílusával (ami ugye nincs is) , aztán meg megsértődik, mint egy 8 éves kislány. :)
Puzsernak tökéletesen igaza van. Nagyon reálisan látja ezeket a kultúrát mérgező "előadó sznobokat"
Az jutott eszembe hogy Oszkar zsebebol egy cheddar sajt szelet kandikal ki? 🤣
A kalapacs hianyzoyy meg a kezebol, de azt Puzser elvette tole.
Csak azzal lehetett Puzsér urat visszacsalogatni az ATV-hez.
Nem tudom. Az jutott eszedbe?
Hilarious!
Tökéletes páros vagytok és tökéletes jellemzés volt.
Köszönöm. Minden szavatok igaz.
Egyetlen egy észrevételem van, ha tévedek és nem Robi mondta, akkor elnézést!
Úgy emlékszem egyszer azt mondta Dánielről (nem ilyen snassz módon mint én, hogy szerinte "csupán", mint lantművész, nem kellett sehova. Ezért vetkőzött neki. Élnie kellett, így tudta elérni a nézettséget .
Én ezzel egyetértek, mert intelligensnek gondoltam mindig ezt az embert. Elég volt a szemeit nezni.
Itt most Őt nem kellett volna felhozni, legalábbis én így érzem.
tetszik Oszi aliexpressről rendelt csomagjának díszborítékja
egész végig azon agyaltam miért van a zsebében boríték :D
@@kdavid022 Bakker.. Nem egyértelmű? Adás előtt kapta meg a gázsit...
Ay egy megérdemelt golyó a stylistnak. A díszzsebkendőt próbálta meg helyettesíteni, csak gondolom, nem volt kéznél.
Hatalmasak vagytok! 😃 Köszi a műsort! 🙏🏼👌
Iszonyat jó videó, tűpontos jellemábrázolásokkal. Köszi Robi, hogy kimondod azt, amit minden gondolkodó ember érez!
Szuperek vagytok Puzsér Robi !!! ♥️ Ennél pontosabb jellemzést nem lehetne róluk produkálni !! Oszkár 👏👏😁
Tóth Gabi kötözködésemről eszembe jut egy eset: még a korona vírus előtt történt 2019-ben, hogy a Facebook húgomnak fel-fel dobálta a legújabb Tóth Gabi koncertet, mely pont a közelükbe zajlott. Egyszer csak megunta és oda írta, hogy ha fizetnének se menne el. És rá pár percre, maga a díva reagált a megjegyzésére, hátha sikerül kiprovokálnia valami vitát. Valahogy úgy hangzott, hogy úgyse a te fajtádnak szól.
Ki csinál ilyet?
Ahogy Dancsó mondja: Go Tabi. 🤣
Missh-t hiányolom,nálam magasan ő a legrosszabb!Kb saját maga paródiája az ember.
nem vettem észre hogy a zoomereken kívül sok vizet zavarna
az ki?
A youtube trash proli sztárok egy külön kategória
ő rá én is gondoltam....de ő kiskutya...ma már csak megélhetési rapper
Sok ilyen van, ott az a nemazalány meg a többi, de ez a majka mr busta a legnagyobb ilyenek.
Ákos már fel sem fért a 10es listára?
Vagy lesz majd 10 legmérgezőbb magyar sámán adás is?
Àkost a szàdra ,ne vedd!!!
Puzsér megkímélt tőle minket. A legszarabbak nem érdemelnek említést sem!
@@aweiop8759 Szerintem se vegye a szájára... Ákos annyit sem ér, hogy beszéljünk róla.
Egy korábbi adásban már szerepelt az első helyen
@@aweiop8759 fujj, dehogy veszem...
Hàt èn nagyon örülök hogy, újra van Sznobjektív :D
A Mága Zoltán féle "mindentbele" válogatás műsor élvezete olyan, mintha valakinek a piros szín lenne a kedvence ezért minden ismert festményből csak a piros részeket nézné meg. :D
Volt egy hír pár éve, hogy Romániában vagy Bulgáriában volt egy nagy születésnapi bulija egy ilyen kis Grófo félének és elővett az ünnepelt egy nagy köteg eurót és elkezdte látványosan királykodva maga körül dobálni a többiekre, a meghívottak meg boldogan kapkodtak utána és szedték össze a földről a sok pénzt. Miután ezt videóra vették, bejelentették, hogy a pénzt vissza kell adni, erre kitört a balhé. :)
A Byalex féle Michael Kors-ozás kb. olyan mint amikor a harmadik világban olyan tetoválásokat csinálnak magukra egyesek, hogy "Pepsi" meg "Nike".
Tóth Gabi: "orrhangon hadaró, éjsötét butaság" (forrás: Magyar Gyökérhatározó FB)
Remek adás volt!
Pécsen jártam zeneművészetire, amikor 2009 körül Mága feltűnt az egyik kötelező pedagógiai órán (ekkoriban érezte elég cikinek, hogy diploma nélkül vereti), és valami olyan mérhetetlen széles képernyővel nyilatkozott folyton saját magáról, hogy egyszerűen gusztustalan volt. Olyan felkavaró élmény volt, hogy többé nem is jártam be, nehogy még egyszer találkozni kelljen őkelmével.. Hát van egy tippem, hogy megkapta-e a diplomáját...
Végtelenül nagyképekű. Nekem is volt részem egy személyes találkozásban.
Egy pillanatra sem gondol bele, hogy kijelentésével kinek a lelkébe tapos bele, kit veszít el követőként csak mert annak kedvencét kritizálja... PONT ETTŐL HITELES!!!
és minden rajongó aki normálisan átgondolja az elmondottakat akkor rájön, hogy nem is hülyeség amit elmondtak.
@@ForWhhY Végig gondoltam amit a Majkáról mondott. A belahalok című sláger a fiatal koráról szól, hogy amikor felnőtt egy beképzelt pöcs volt és megtanította az élet hogy nem úgy megy ahogy azt elképzeli. Puzsér sok esetben mond valós alapokra helyezett dolgokat, de ő sem tévedhetetlen és a véleménye nem szentírás.
Majka számomra egy kedvelhető figura akit jó nézni a képernyőn a humora miatt. A zenéi meg nagyon emberi üzeneteket hordoznak, vagy egy életérzést adnak át. Persze lehet nem egyetérteni, ettől szép a világ hogy különbözőek vagyunk. De szerintem kismilló mérgezőbb ember létezik Majkánál magyarországon akikről egy szó sincs.
Ízléstelenség, nincs vita. Minden egyes helyezés telitalálat.
Szerencsére nem ragadtak a 90'es években, pedig az elejn már kezdtem félni.
Nem, igazából 2016 körül ragadtak meg, ezeknek az előadóknak jórésze már rég le lett cserélve valami mégrosszabbra
Ezt a 10-es listát ki is lehetne radírozni a zenei és közéletből, független attól a mesterségesen generált álhírnévtől, ami alapján esetleg önmaguk is azt gondolják hogy van bármilyen valódi súlyuk a magyar zenében/ kultúrában.
Számomra Pataky a leggusztustalanabb. Az "ahol volt és ahová süllyedt" között nagy a kontraszt.
Majka "majdbelehalt" a különszobás tüsszentéseibe a Covid-kórházban :)
Hahó!Csinálhatnátok egy műsort a "10 legalulértékeltebb magyar előadóról".
Persze rajta Funktasztikussal is ;)
Mehetnének inkább fiatalok (pl. én) a közönségbe? Mindig ugyanazok az idős nénik vannak, már felismerem őket a hajukról.
Nyugdíj kiegészítés
@@egyresztmasreszt4292 Ahhoz menjenek tapsikolni a zorbánt, oda mindig kell statiszta :)
@@cstimea6355 meg...a focira... mostmár 🥴
@@zsoldos2000 Ja, gondolom ilyen 3000Ft/12 óra az ilyeneknél de nem elsősorban a zsé miatt mennék hanem az élmény miatt, köszi, hogy megírtad! :)
A következő adásig tanulmányozni fogom a hajad, és ha a nézőközönségben felfedezem, gratulálni fogok a bejutásért! 😃😃😃
Jó előadás!
Valaki magyarázza már el Robinak, hogy egy együttes tagjai felléphet a saját logójával díszített göncökben. Tette már ezt a Metallica, Motorhead, meg majd az összes együttes a világon.
GnR,stb,stb
Egy koncerten az a promóció része. A civil életben egészen más. Ott tényleg nárcisztikus vonás, mert ha én az utcára a példa kedvéért felveszek egy Norther-pólót, abból csak az jön le, hogy én szeretem a Northert. Nem reklám, mert nem társul mellé a Norther zenéje.
Mick jaggert nagyon sokszor látni a saját polojában 1ébként a többi ok
Ha az nem éppen egy promóció része az elég gázos. De egyébként sem lehet párhuzamot vonni a Metallica meg az Edda között😂 BTW Ez az első adás amit megnéztem…..nagyon jó!!!
Hát én meg sosem láttam Freddie mercury t Queen poloba!!!
Puzsér egy tiszteletre méltó úri ember nagyon szeretem az embert és azt amit képvisel
Még több Oszit! :D
Majka és Gabi az RTL ámokfutása, ahogy Adél is. Ezt egybe lehetett volna venni 1 helyen.
Teljesen egyetértek mindenben főleg Majka, Andi, Alex, Kozso,Mága,kis Grofo értékleteseiben 👍
"8a-ból következik az A8" EZ ZSENIÁLIS
Biztos mert én nem értem
@@zsoltpeter2858 7:32
@@dwyerwilliam köszi hallottam azért mondom nem értem
@@zsoltpeter2858 nyolcadik A osztályból lesz az audi A8
@@MPTR137 kösz.
Mifelénk azon vitatkoztak hogy A6 vagy mx3
Vitatkoztak
Igen ! Ha kimazsolàzzák a legjobb zenét , akkor a tuti bevételre mennek a sznoboktól és ez mindig bejön anyagilag !
Oszinak milyen poénjai vannak... Eredeti.
Fluortomi hh nem fért rá? Vagy már elismered a munkásságát? :D
Ha 100 ember ből csak 10 fér fel a listára, akkor a maradék 90 munkáját meg elismeri?
Hova tűnt a Zámbó család erről a listáról?
Miért az popzene?
A Jimmy már rég meghalt, a többiek meg semmilyen módon nem férnek bele a popsztár kategóriában...
@@pepperwaldo3624 Mondjuk szerintem Jimmy nem volt mérgező, a hangja az szerintem vitathatatlanul csodálatos volt, akkor is ha a stílus nem mindenkinek volt bejövős. Dalszövegei is szerintem rendben voltak, nem 3 szóból álltak a dalai, mélyebb tartalmakat is csinált. Szegény fia viszont elég kínos volt!
7:14 sztem meg sose hallottam Puzsit ilyen őszintet nevetni
Piszkosul sötét, alul művelt lehetek. Annak a Szabyest-nek még a nevét sem hallottam soha. :)
Érdekes volt. Nagyon szeretem az Oszi+Robi párost. Ha egyetértenek, ha nem értenek egyet akkor is jól ellenpontozzák egymást. Megnézve évekkel ezelőtti Puzsér videókat, az látszik, hogy sikerült lefaragni a hisztériájából. Még mindig elég drámai a hangvétele a Robinak, de már érezhetően jobb. Én a magam részéről ezt a fajta rage jelenséget szórakoztatónak tartom egyes esetekben de a fontos mondanivalókat hiteltelenné degradálja a közlésmódja sok ember számára. Ezt pedig sajnálom. Ezért azt gondolom, hogy folytatnoda kell Robi azt, hogy a mondanivalódat egy szókimondó de konszolidáltabb formában tedd az asztalra szerintem. E révén konszolidálódhatsz sok ember szemében és a fontos üzenetek is jobban eljutnak.
van egy érzésem, hogy majka lesz az elsőxdd
ez jó volt 95% ban egyet értek veletek :D szerencsére engem ezek az előadok elkerültek mint a legtöbb magyar zene.
Szentül meg voltam győzödve, hogy Mr Mish lesz az első, de rájöttem ő már valahol a minusz tartományban vándorol 🤡
Nehéz olyan korban értékesnek lenni, amikor legfőbb érték az értéktelenség. Ha valakinek nincs tehetsége akkor is sztárt csinálnak belőle, persze mondanivalója sincs sem annak amit előad. Humorista aki keveri az idétlenséget a szellemességgel. Szóval ez is az is, az értéktelenség megmarad meg értéktelenségnek. Persze ma már hol találni egy kezdő Vangelist, Rod Stuartot, vagy Shadowst. Olyanokról mint Pink Floyd vagy Queen, Beatles vagy Rolling Stones már ne is beszéljek.
02:13 10 Kozsó
05:08 09 Kis Grófo
07:43 08 Pataky Attila
10:53 07 ByeAlex
15:14 06 Kasza Tibi
19:49 05 Mr. Busta
22:48 04 Tóth Gabi
26:31 03 Mága Zoltán
32:37 02 Szabyest
36:16 01 Majka
Ismét nagyon jó.
Lapkasajttal a zsebében fejből idézi Kozsó munkásságának kvintesszenciáját....mi ez ha nem maga a szürrealizmus? 😀
Köszönöm!
Úristen, nem hittem hogy ide is elért Szabyest pusztító trashje. De nagyon örülök! :D
Pataky Attilla a közelemben lakik gondolom mert rendszeresen látom az Edda művekes autóját !😂😂
10 legszarabb műsorvezető.Ilyen is kellene
Geszti Péter hogy maradhatott ki a listából? :D
11.
Jogos
@@zsuzsannakallo9311 a legmérgezőbb! a legeslegmérgezőbb, én nem gondolom, TUDOM. egy volt pornós és nem férfi és nem zenész és énekelni sem tud, és lop mindent, egy saját ötlete nem volt soha, hidd el. a kezdetek, ellenőrizd le, amikor Romhányi rímeire kezdett "dalszövegeker" írni, illetve átírni. legnagyobb közpénzből élősködő gusztustalan csaló, áruló, hazug és tehetségtelen.
"Plázadás", "filléres megmondások". Már csak az ilyenekért megéri megnézni.
Sajnos itt nem lett copyright a legganébb zenéken mint az ATV -nél. :(
Ákost hiányoltam kicsit az első helyről.
Ez a rész nagyon betalált! Nem szeretném látni magam egy ilyen műsorban, ahol ilyen szinten szanaszét aláznak. Még akkor sem, ha megérdemelten kapom a pofonokat. Nem merek mosolygó fejet tenni a végére...
Azért azt hittem hogy a top 3-ba legalább befér Ákos
Ákos hol maradt?
Már megilyedtem hogy az elsö ozdi az ürben nem is kerül fel , de pont oda került ahol lennie kell ... az a legszomorúbb hogy mikor befutott teljesen más volt zeneileg emberileg is és ideáig süllyedt
27:00 percnél járok és még nem volt Majka és Galambos Lajos sem, mi folyik itt Gyöngyösön?
Csak várj.... :D
@@XenonUA-cam11 Jó azért a végére csak megjött a tippmixem :D
Robiiiii! Hol maradt Varga Viktor vagy Ákos?? 😂 🤔 Bár tény, elférne egy húszas lista is 😂
"popsztar"
Ákos??? Te vagy iszonyúan buta vagy a zenéhez, vagy pedig élből gyűlölsz minden fideszbirkát. Ha elválasztod a politikát, akkor Ákos minőségben igen-igen magasan kiemelkedik a magyar zenei közegből. Maximum neked nem tetszik, de szakmailag nem lehet belekötni. Ha mégis, akkor írd már le légyszíves...
@@mostfull_adj_meg3893 HahahahahahahahahaaaaaaAAhhahaha :D ákoska mindig sz@r volt, csak hát idővel még sz@rabb lett. Az olcsó közhelyeknél sosem jutott tovább, maximum lejjebb a "Mitmondameteeeeeeóóó"-val...
Nem hinnèm hogy zenèről lenne itt szó. Ez is csak vegytiszta politika
@@katiefunny4468 a lista nevéről egyből ákos jutott eszembe, nagyon meglepett, hogy itt nem jutott hely neki
Minek mosolygott oda???
(Viccet félretéve: nagyon jó lett ez az adás! Végre humoros és igaz 😃)
A Queen bizony játszott country-t... Pl: "Hello Mary Lou" - Wembley 1986, valamint említsük meg a '39 című számukat is!
fent van utube-on, jó szar is volt, nem értem miért csinálták, de nyilván meg volt az oka ideje és helye hogy miért... szerettem és tisztelem őket, ennek ellenére ez a véleményem
@Szabolcs Millye ja bocs azt nem láttam, a Mary Lou-ra írtam, hogy indokolatlanul hangzott el
@Szabolcs Millye a country lealacsonyodás? :D pffff
Patakyval kapcsolatban nagyon nagy felre ertesek vannak. Edda a magyar elozene legnagyobb merfoldkove. Legenda lesz mindig is. Pataky maga az Edda. Az meg h ufokban hisz vagy nem az az o dolga. Nincs neki szuksege celebkedni h legenda legyen. Szeretem a munkad Robi de ezt nagyon benezitek es sajnalom. Edda muvek muveszete legendas. Patkyt nem csak az aranyesorol ismerjuk hanem a 30eves rock zenei multrol. Az a rock zene nem a Hooligans emberek…. Mi nektek a rock zene ha nem az Edda…
Ez pontosan így van!!!
Igy van! Annyit engedj meg, hogy helyesbítsek, hogy 40 éves rock zenei múlt.
Pataky-t az Eddaként azonosítani urban legend. A legnagyobb teljesítményeket nem ő tette le az asztalra, csak a hangját adta hozzá. A másik amiről beszélnek, hogy a legendasághoz társul teljesítmény, melyet nem vitat el senki Patakytól, de társul hozzá egy méltóság és önazonosság is. A méltósághoz hozzátartozik a felismerés, hogy itt leteszem a lantot. Méltósággal befejezni egy pályafutást, és élvezni a gyümölcsét. Ezután, úgy megszólalni és megjelenni, hogy azt képviselem, amit letettem az asztalra. Példaként: Jimmy Page és Robert Plant, Bob Geldof, de magyarok közül Kispál András vagy méltatlanul ismeretlen Szabó Gábor
De hiányzott már újra ez a műsor. Kulturális, poénos, igényes. A sok trash után egy szellemi felüdülés.
A Mága blokkban, Havasi és Edwin Marton mellett talán St. Martin is érdemelt volna egy említést.
Ő volt 1 másik adásban saját jogon.
Robi miért lett kihagyja Mr.Missh ?
Mert ez egy 10-es lista. Biztos tudnának 30-at is mondani.
Na ez èrtelmes műsor, gratulálok
Puzsér lett az új Mónika. Az ő műsorát-műsorait nézve különbnek érezheted magad.
Miért, ki érzi magát a Maunika show után különbnek?
@@Lilaliba88 Puzsér szerint a mónika (balázs, győzike) sót azért nézik, mert különbnek érezhetik magukat.
@@liborur ja, hogy kevésbé hülyének, mint a show-ban szereplő szerencsétlenek? Akkor már megéri😂
@@Lilaliba88 Van akinek elég, hogy egy debilnél valamivel több. És ezen jól szórakozik. Ezt nevezik kultúrprolinak.
Kicsit sajnálom, hogy most a Sas-kabarék közönsége alig nevetgélt és tapsolt... :(
Ákost erősen hiányoltam 😆
Kedves Uram!
Szeretem hallgatni a látásmódját,véleményét egy csomó mindenről de ez mont nem tetszett.
Pont a zene az amihez szabadon nyulhatok kedvem szerint és hangulatom szerint.
Hallgatok jazzt /főleg/ soult,klasszikusokat vagy orosz klezmert
Ha riszálni van kedvem valami latint.
Belefér még néha egy kis gregorián és a belehalok is.
Tényleg számít az a tény,hogy panel proli volt? Én is panelban élek ettől még nem vagyok boldogtalan, nem várom el senkitől hogy megénekeljenek.
Az sem érdekel hova kapaszkodott fel majka.
Gondolom nem csak a havanna lakótelep tőlti meg az arénát.
Szeretettel,egy 65 éves nagyi!
Én is panelben éltem..
Mr. Bustáról és Szabyestről most hallottam először. Ők az utóbbi 5-10 évben tűntek fel, ugye?
Oszit láttjuk félévbe 1 szer de olyan mint az iphone! Sosse változik ! =)
Büszkeséggel tölt el, hogy a második pontban bemutatott előadóról a videó során hallottam először.
Jó neked. Viszont ebből következve a szégyen az enyém, hogy már 5 éve őrzöm a tudástáramban a jelenségét...
mielott megneztem volna, mar tudtam hogy majka az elso
Köszönjük a spoilert!....:S
Ákos is lehet, de MC Hawer is kártékony
@@tamaspernyesz9028 szivesen 🙂
Imadom !
AMúgy egyszer kíváncsi lennék már egy pozitív popsztár listára. Vagy ez a fogalom - Puzsér olvasatában - önmagában kizárja a pozitív tulajdonságokat?
Igen, nekem is lenne igényem rá, csak a negatívitás több emberhez ér el. Meg az sok ember számára viccesebb/mélyebb nyomot hagy, hogy haha, nézd már ez milyen nyomorult, mint valami olyan dolgot kielemezni, ahol valós teljesítményt kell kritizálni.
Volt már pozitív listája is. Ott klipek voltak felsorakoztatva egy összefoglalóban.
Sznobjektív Az 50 Legjobb előadó / 50-46-ig Bevezető” megtekintése a UA-cam-on
ua-cam.com/video/cwcveAX4aYg/v-deo.html
Mazsolázz belőlük!
@@katalinkadar9077 köszönöm!
@@benedekgabor. igen, ebben van valami. Egyébként ezek a SZnobjektív adások nekem azért nem jönnek be annyira, mert számomra (aki rendszeresen figyelem Puszért) inkább amolyan zanzásított összefoglalók. Amikor látom a témát, már előre tudom, kik lesznek benne, és hogy nagyjából mi fog róluk elhangozni, hiszen más műsoraiban már sokat beszélt róluk. És egy hosszabb, beszélgetősebb rádióműsorban, ahol nem 3-4 perc jut egy előadóra, általában jóval több pozitívumról is szó esik.
@@SzivesNaplo Nekem az is fel tűnt, mintha megrövidült volna a műsoridő. Nem tudják úgy kifejteni a véleményüket, mint ahogyan kellene. Nem elég velős a műsor. Most aki rendszeresen követi, annak lehet kicsit unalmasabb lenne, de szerintem a tv-nézők szempontjából lényeges lenne. Hiszen ez elsősorban az, és hs nem is sokaknak, de lehet, hogy jót tenne, hogy ne csak végtelen fröcsögésnek tűnjön. Ettől függetlenül én még mindig szeretem nagyon ezt a műsort, meg várom is mindig.
senki ne gondolja hogy 50 es 60 as évekbeli öregek nem mondták mérgezőnek a rock and roll vagy a beat sztárokat
Ákos?
Curtis miért nincs rajta a listán? Szerintem az 1. Helyet neki kellett volna adni
Opitz Barbit hiányoltam a listáról, hiszen ő a narcisztikus díva, viszont egész jó összeállítás!
Nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy K(f)asza Tibitől nem adtatok bejátszást. Köszönöm, hogy megkíméltetek a sokktól. Kozsónak viszont szerintem előkelőbb helyezést kellett volna kapnia. Mérgezőbb, mint sok hitvány társa.
Ez a Bye Alex ez tenyleg a Michael Kors-rol enekel? Wtf?
Ki a pocsom vasarol ma MK-t?
Magyarföldön senki 😅🤭
@@julesbuthi5399 nem csak Magyarfoldon. Akinek van esze az nem vesz ilyet mar evek ota. Emlekszem kb 6-7 eve volt tucat divat. Akkor mindenki olyat vett. Emlekszem $100-ert dobaltak ezeket a taskakat egy ideig..
All identitas zavaros smile 😃 Bravo Robi 👍
Geszti és Ákos miért nincs a listán PUZSÉR?
Minden személlyel egyetértek. Robi , egyetértek
Puzsér, respect
azért Majkánál az érvelés alapvetően hiányos ismereten alapul.. nem az első olyan koncert volt, hanem a 142.000-ik. kibelezett igazságok vannak itt elmondva sok esetben azért...
Azt,hogy egy ország pop--rock zenéje mennyire mérgező vagy hitvány,nem a tíz legrosszabb,hanem a tíz legjobb listája mutatja meg igazán. 1978--ban egy Földes László nevű figura Hobo Blues Band néven az akkori világ (ma már mondhatom,hogy minden idők) egyk leggyengébb és leghitványabb blues bandáját hívta életre.. A zenekar és az előadó is Puzsér nagy kedvence.
Puzsér munkássága, savazni embereket, akikről úgy gondolja, ö és mindenki más felettük áll. Nos, ez az ö élete nagy, és tiszteletre méltó munkája. Ezért rengeteg népmüvelő munkát tesz le az asztalra!
Amúgy Byelaexék mit éreztek a klippforgatás helyszínének kiválasztásakor?
Kasza Tibi részhez:
Soundgarden - Black Hole Sun
:-D
Zseniális.
Ez a rész is nagyon ott volt :D
Kozsó kicsoda 2021-ben?
Ahogy igaz az az állítás, hogy "olyan az ország vezetője/vezetése, amilyen maga a nép", úgy igaz az is, hogy olyan a sztár, amilyen az őket sztároló nép.
Műveletlennek tűnik? Haszonlesőnek tűnik? Nem önazonos?
Magadra ismertél?
Éppen ezert nem hallgatok jó magam mai slágereket és az ő előadóikat.
Van Puzsér póló???