Vesszen Trianon(?)(!) - Második rész (1914-1920)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 12 вер 2024
  • Vegyél TV-t, legyél Andy! Támogasd a videóink elkészítését és a közösségszervező munkánkat havi 5 dollárral - részletek az alábbi oldalon: / slejmshow
    A Slejm Trianonnal foglalkozó négy részes dokumentumfilm-sorozatának második részében az 1920. június 4-i békediktátum szűkebb előzményeiről kérdeztük történész riportalanyainkat, a korszak szakértőit. Ebben a részben azt mutatjuk be, hogy az első világháborúba való tragikus belépés hogyan pecsételte meg az Osztrák-Magyar Monarchia - és Magyarország sorsát, hogy 1914-től 1920-ig tartó pár év hogyan tűntette el végleg a térképről Nagy-Magyarország addig papíron létező illuzórikus határait, illetve hogy a kor különböző politikai elitjeinek Tisza Istvántól Károlyi Mihályon és Kun Bélán keresztül Horthy Miklósig milyen meddő, akkor már szükségszerűen eredménytelen próbálkozásai voltak az igazságtalan trianoni békediktátum eredményeinek megmásítására.

    Megszólalók: Bárdi Nándor, Egry Gábor, Hajdu Tibor, Ignácz Károly, Pók Attila, Szarka László, Tamás Gáspár Miklós, Trencsényi Balázs, Ungváry Krisztián, +Bayer Zsolt
    Láng Annamari, Bánfalvi Eszter
    Készítők: Földiák Vince, Papp Gáspár, Gulyás Márton, Pap Szilárd István, Klopfstein-László Bálint, Csingun Ádám, Upor András, Kiss Norbert, Halász László, Baranya Ákos, Thompson Miklós, Hargitai Fanni, Sánta Dániel, Vörös István, Kornis Vivien, Cserepes Milka
    Külön köszönet: Kornis Márk (sofőr), Kovácsházi Zsombor (sofőr), Keve Miki (sofőr), Nagy Péter (oldtimer gyűjtemény)
    BKV Zrt., Fiumei Úti Sírkert, Astoria Szálló, Trianon Múzeum
    // oszd meg a véleményed, és hagyj kommentet! // iratkozz fel a csatornára! //
    // van egy jó sztorid? keress a lenti csatornák bármelyikén! // have a good story? contact me on any channel below! //
    [mail] slejmshow@gmail.com
    //
    [facebook] / slejmpolitika
    //
    [twitter] / slejmshow
    //
    [ask.fm] ask.fm/slejmshow
    //
    [coub] coub.com/slejmshow
    //
    [instagram] / slejmshow
    //
    [tumblr] / slejmshow
    //
    [slejm_blog] slejm.atlatszo.hu
    //
    támogasd a showt, hogy több videót készíthessek! // donate the show so I can produce more videos!

КОМЕНТАРІ • 243

  • @OwerWild
    @OwerWild 4 роки тому +29

    érdekes látni, hogy voltaképpen azóta sem változott az ország semmit...
    amikor sorba veszem a magyar hibákat, ... mintha a tegnapi újságot olvasnám..

  • @Kristof_Kertesz
    @Kristof_Kertesz 7 років тому +101

    Azért ez a két rész! Az MTVA elbújhat egy kicsi sötét lukba összeszedni magát.
    Bárki bármit mond: ez az az ismeretterjesztés, ami igazi közszolgálatiság.
    Meg kell értenünk múltunk nyomorult fejezeteit, hogy megértsük a jelen mozgatórugóit, beidegződéseit.
    Ha ezeket megértjük, feldolgozzuk, levonjuk a tanulságokat és némi alázatot tanulunk akkor lehetünk olyan
    ország, ami a habonyművek csodálatos plakátjain virít: MAGYARORSZÁG ERŐS ÉS BÜSZKE EURÓPAI ORSZÁG
    (Technikáról: remek képek, hang, vágás, grafikák, ritmus...helyszínek brilliánsak, drónfelvételek is szervesülnek az anyagba.)
    Gratula a készítő csapatnak!

    • @popp312
      @popp312 7 років тому +2

      és noha talán némi politikai szimpátia fellelhető benne, hol van ez a köztévé szintjéhez. Amúgy jó pár évvel ezelőtt volt egy jó történelmi ismeretterjesztő műsora Veiszer Alindának, a Miért.

    • @HayashiKreta
      @HayashiKreta 7 років тому +3

      Ezzel szemben, a jelenlegi óriásplakátos hergelés egy újabb Trianon felé száguld.

    • @akosstelzer8145
      @akosstelzer8145 7 років тому +5

      Azèrt az is megèr egy misèt, hogy a gyerekednek ezt kell megmutatnod, ezt kell megnèzetned vele, mert fogalma sincs arról, hogy mi törtènt. Az iskolàban hasznàlható tudàst nem kap (hacsak nem a lōtèren, vagy hittanon... ), a tanàrai erōszakosak, kisstílūek, de szerencsère kivètel nèlkül megbìzható kàderek.
      Most legalább a helyère kerül pàr dolog ès nyilvàn könnyebb együtt èlni azzal, ami van, ha ismerjük az okokat.

    • @Kristof_Kertesz
      @Kristof_Kertesz 7 років тому +2

      Ha majd valós névvel szerepelsz akkor talán válaszolok is.

    • @akosstelzer8145
      @akosstelzer8145 7 років тому +3

      Ms Majmia Nem. Área tanítom, hogy elōször is vàllalja a nevèt ès a vèlemènyèt ès ismerje meg a tènyeket, az igazsàgot. A nèvtelen ès demagòg vàdaskodàsra semmikèpp. A törtènelem nem igazsàgos, ez tèny, de a megoldàs nem a revízió, ami csak egy màs típusù igazsàgtalansàghoz vezetne, hanem a belsō hatàrok megszüntetèse. Nem a gyūlölet, hanem egymàs megismerèse ès elfogadàsa. Arra tanítom, hogy ne fèljen attòl, amit nem ismer. Arra, hogy a szívère hallgasson, mert a gyerekek felsegítik az elesettet ès ösztönösen segítenek a ràszorulònak, amíg a felnōttek ki nem neve lol belōlük.

  • @mariaharaszti2089
    @mariaharaszti2089 7 років тому +24

    Eszem megáll, hogy valakinek pont a bayerzsolt hiányozzon, mint „párbeszéd”. Menthetetlenek vagytok. Én közben örülök, hogy határon túlra vagyok szakadva, mert ha most az anyaországban kéne élnem, biztos kivándorolnék egy demokratikusabb országba, mondjuk pont ide.

    • @hunguy3280
      @hunguy3280 7 років тому

      Draga Maria Haraszti hova pont ide ?

  • @TheInfamousDante
    @TheInfamousDante 7 років тому +17

    Ember... Ez egy igen nívós kis cucc lett. Vizuálisan fantasztikusak a megoldásaitok. A történelemi adatok hitelességét több képzet szakértő atfedésében hallhatjuk. Történelmi forrásokat is hoztatok, amit remek előadásmóddal párosítottatok. Nem szeretem a puha liberális eszméiteket, de azt meg kell hagyni hogy ez olyan szintű minőségi tényfeltáró film lett, hogy ezt muszáj lenne televízióban viszont látni illetve terjeszteni. Meggyőződésem hogy a köz javát szolgálná. Várom a következő részt.

  • @mofeta8737
    @mofeta8737 7 років тому +45

    Én csak azt nem értem, hogy ha a párbeszédet hirdetitek, és nagy bejelentés volt, hogy a Bayer Zsolt is szerepelni fog, akkor miért csak mutatóban van a videóban, és miért nem jelennek meg olyan ellenvélemények is, amelyekről lehet vitázni, és nem csak kifigurázni azokat. Persze mi mást mutatnátok be, mint a saját nézőpontotokat, ami az enyém is egyébként, csak így picit visszás eközben párbeszédről beszélni szerintem.

    • @klaudianagy954
      @klaudianagy954 7 років тому

      Mofeta pont ezen gondolkodtam én is...

    • @jozsefszabo4200
      @jozsefszabo4200 7 років тому

      Igen. Szegény Bayer Zsolt így hátrányban van és még reflektálni sem az ezekben a videókban elhangzottakra.

    • @kuglerkevin
      @kuglerkevin 7 років тому +13

      Marcinál mindig ez a "párbeszéd", aztán ő sír hogy sarkit a média és nincs párbeszéd. Hát persze hogy nincs, maga mutatja meg hogy ő maga se ismeri a párbeszédet.

    • @klaudianagy954
      @klaudianagy954 7 років тому +13

      Én nem kedvelem Bayert a kirohanasai miatt többek közt, de azt hiszem Marcit se követem tovább.. Nem jön be ez a cinikus, gyermeteg viselkedés.. Pedig bizakodó voltam vele kapcsolatban, és szimpatikus volt eddig! :(

    • @Maszatka17
      @Maszatka17 7 років тому +4

      +1 Ez így nem egészen fair. Sem Bayerrel, sem velünk, akik párbeszédre hangoló marketinggel lettek megvezetve.

  • @flokk3
    @flokk3 Рік тому +2

    Esküszöm ezt mindenkinek látnia (és elfogadnia) kellene. Köszönöm.

  • @marikafrancsics8910
    @marikafrancsics8910 11 місяців тому

    Tisztelettel köszönöm a munkájukat!

  • @stanm1977
    @stanm1977 6 днів тому

    Thank you for the very informative video.
    I call history the weakest of the sciences, because the past depends on the present.
    I think we can stick to events and I congratulate you for the courage.
    Also, I would like to say that many people here have a much elevated conversation level than the usual online debates.
    Kossonom szepen!

  • @galvantivadar6996
    @galvantivadar6996 4 роки тому +6

    41.17- etnikalieg soha nem is volt? Ez alatt most mit értesz? Mátyás alatt az ország 75-80%-a magyar és annyi ember élt itt mint a korszak Angliájában.

    • @adameordogh3065
      @adameordogh3065 3 роки тому +1

      A sorozat első részében kb 5:30 körül a modernkori Magyarország kialakulását a török kiűzésétől kezdi bevezetni. Ez szerintem nem helytelen, mert Mohács és török hódoltság megszakítja a középkori Magyarországgal a folytonosságot. Szerintem tehát nem hibás az állítás.

    • @galvantivadar6996
      @galvantivadar6996 3 роки тому +2

      @@adameordogh3065 nem én az ő állítását cáfolta meg amikor azt mondta hogy nem volt etnikailag egysége sohasem az ország. 16. Század elején is az országnak 80% a magyar.

  • @zoltanpapp1942
    @zoltanpapp1942 7 років тому +37

    A teljes Bayer beszélgetés valamikor felkerülhetne, engem érdekelne.

    • @klaudianagy954
      @klaudianagy954 7 років тому +1

      Zoltán Papp úgyszintén.

    • @popp312
      @popp312 7 років тому +1

      szerintem a negyedik rész lesz a vita színtere.

    • @gaborbocz1647
      @gaborbocz1647 5 років тому +5

      kemény az a világ ahol Bayer szavának hitele van. Bár röhögni/mérgelődni tökéletes

    • @gaborl6837
      @gaborl6837 4 роки тому +4

      bayer egy demagóg pöcs

    • @editszolosi9927
      @editszolosi9927 2 місяці тому

      Már fent van,én tegnap hallgattam, érdemes meghallgatni.

  • @user-rs9py9yr1r
    @user-rs9py9yr1r 7 років тому +4

    Márton! Ezt nem rosszindulatúan írom, csak segítő szándékkal, hogy nem gondolod, hogy ha narrátor, műsorvezető szeretnél lenni, akkor esetleg fejleszteni kéne a beszédedet? Egy beszédtanárt fel kellene keresned szerintem. Sokszor nem artikulálod ki a szavakat rendesen. Ez is egy szakma, ha valaki beszél, és ha igényes filmet akarsz csinálni, akkor a narráció minősége nagyon fontos. Amúgy jó lett a film, tetszik a téma és a mondanivaló, bár szerintem akkor is ilyen minőségű lett volna, ha nem ültetitek ki a történészeket a forgalmas közterekre, meg van pár kacifánt, ami csak elvonja a figyelmet a mondanivalóról

  • @MrBIOCRACK
    @MrBIOCRACK 6 років тому +5

    Nem lett volna rossz a doku film, ha Márton nem úgy narrálja az egészet, mintha a Jancsi és Juliska történetét kellett volna feldolgozni. Számomra fura az a kettősség, ami a történészek és Márton narrativája között húzódik (az affektálás, a cinizmus, a nyegleség és hogy igazából nem vette komolyan a dolgot, mondván lépjünk már túl rajta.....).
    Sokkal szimpatikusabb lett volna a videó ezek nélkül. Így kicsit olyan volt, mintha általános iskolásoknak szólt volna. A történelmi hitelességet kár vita tárgyává tenni, hisz ahány történész, annyi nézőpont, vagy mint ahány festmény, vers, annyi féle értelmezés... (.... mire gondolt a művész, költő....). Szerintem Trianon egy nagyon hosszú lassú intellektuális hanyatlás eredménye volt.
    Érdekes, hogy az úgynevezett "tudatlan, barbár" őseink, Árpádék , meg tudták oldani, hogy más nemzetiségekkel együtt éldegéljenek a Kárpát-medencében. A reformista magyar elit meg képtelen volt. Legtöbbször a felsőbbrendűség érzet a bajok okozója.

  • @bencekovacs4765
    @bencekovacs4765 6 років тому +1

    Az összefoglaló a végén. Az a legjobb.

  • @attilaf.7968
    @attilaf.7968 2 роки тому +2

    Azért ezt a hangsúlyozott üvöltözést nem értem. Lehetne kicsit visszafogottabb és objektívebb és akkor nem sütne át a - mondjuk így - nem befolyásmentes véleménye az egész kérdésről. És azzal én nem tudok egyet érteni, hogy ez így volt jó, és ezt el kellett fogadnunk és kezit csókolom. Mert kb ez a narratívája. És véleményem szerint - és ezzel nem vagyok egyedül - a dualizmus igazságosabb rendszer volt (de nem tökéletes), mint amit trianonban csináltak, nem pedig fordítva.

  • @Cezguy
    @Cezguy 5 років тому +8

    Végre ki lett mondva! Annyira unom már ezt a "Fáj Trianon"-t olyan emberektől, akik nemhogy nem élték meg, de az apjuk sem, a felelősök pedig már rég meghaltak. És most végre beszélünk arról is, hogy ebben a magyar vezetés is benne volt - méghozzá nyakig. Úgyhogy ezt is hagyjuk, hogy csak és kizárólag külső felelősség ez az egész. A mieink is elbaszták. Nagyon. Ezen valóban el lehetne gondolkodni...

  • @zsolt9034
    @zsolt9034 5 років тому +9

    Raffay Ernő véleménye nem érdekel titeket?

    • @hunorhonor
      @hunorhonor 4 роки тому +6

      Raffay az egész bandát zsebrevágná.

    • @zsoltszekely-tj9nr
      @zsoltszekely-tj9nr 4 роки тому

      Raffay a legnagyobb élő történészünk
      ua-cam.com/video/LnPz3e9zhos/v-deo.html
      ua-cam.com/video/KJcKeg7PNbA/v-deo.html

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 4 роки тому +1

      Raffay a legnagyobb magyar összeesküvés-szakértő. Neki az a véleménye, hogy a Monarchia teljesen oké volt, de jöttek az árulók és összeesküvők.

    •  3 роки тому

      Így van. Raffay, Papp Gábor, Szántai Lajos. Ez a piperkőc előadásmód, ahogy Gulyás előadja, különösen idegesítő.

  • @GellertMr
    @GellertMr 7 років тому +11

    Köszi Marci, kötelezővé tenném minden iskolában az eddigieket. Csak így tovább!!! Abba ne hagyd a köd oszlatását a busa magyar fejekben :)

    • @GellertMr
      @GellertMr 7 років тому +1

      Haha, sajnos az ország értelmesebb fele már kezd elhúzni, nem véletlenül lett London a 2. legnagyobb magyar város :) Lassan már csak azok maradnak akik a rovásírás bevezetésében látják az üdvösséget. Ja, és közben pedig már Románia is beért bennünket, amig mi itt még mindig Trianonon rugózunk.

    • @HajduAttilaVideos
      @HajduAttilaVideos 7 років тому +4

      G Nagy Tényleg Románia beért minket? Aki tőlünk nagyobb területet kapott, mint a mi megmaradt egész területünk? Ráadásul az egyik legjobb terület Erdély, és tényleg lassan beéri a csonkot? Romániának mint egy rakéta úgy kellett volna elhúzni mellettünk.

  • @mihalyponyiczki1855
    @mihalyponyiczki1855 6 років тому +2

    Csak úgy megjegyzem, hogy Bartók zenéje tökéletes a videó alá, szép választás. :D

    • @peterlevai8529
      @peterlevai8529 4 роки тому

      @Szabolcs Millye nincs azzal semmi baj, a magyar az oláh a német el volt békében, ameddig nem uszították egymásnak őket. Kicsit elmélyedsz a néptáncban, és meg is láthatod. Mellesleg a bonchidai és a kalotaszegi invertita igen népszerű a magyar táncházakban, ami nem is baj, mert gyönyörű a zene és a tánc is

  • @SirGalahard
    @SirGalahard 7 років тому +1

    Abban elismerés, hogy ez egy hiánypótló ismeretterjesztő munka. Lehet vitatkozni azzal, hogy történelmileg mennyire tényszerű és reális 20.-21. századi demokratikus normákat számon kérni 19. századi eliteken (pl. általános választójog stb.), mert sehol nem babusgatták a nemzetiségeket, még Nyugat-Európában sem, hanem ott is erőszakosan asszimilálták őket, illetve nemzetállamokat építettek. Csakhát ők nem kaptak egy vesztes világháborút a nyakukba. Utólag könnyű okosnak lenni, hogy nem kellett volna, de aki hatalmon van az addig üti a vasat amíg meleg, ezzel nem felmentve bárkit is.

  • @PetiKeee20
    @PetiKeee20 7 років тому +18

    Ez a két rész eddig másról sem szól, minthogy magunkat ostorozzuk és minél több csúnyát elmondjunk magunkról. Kurrrrrrrva sok hiba el lett követve ez tény, amit egyszer nem árt, ha az ember végighallgatja anti-nacionalista (hirtelen nem tudom jobban kifejezni) szemszögből is, mert az éremnek mindig két oldala van, és fontos, hogy ne csak a magunk igazát keressük, különben nem jutunk el a tényleges igazsághoz. De hogy Horthy egy az egyben hülyének, míg a nevezett "bűnbakok" egytől egyig megvilágosult, túl későn lapot kapó megmentőnek vannak benne bemutatva, ezt az egészet hitelteleníti. Ezek az emberek nem csak Trianonért lettek bűnbakok. Ezek az emberek Trianontól eltekintve is egy féreg bandát alkottak, amikor utat nyitottak a kommunista terrornak és a Lenin-fiúknak. Nagy kár ezért, hogy ezzel itt behülyítik a népet.
    Ráadásul arra is épphogy csak kitér, hogy az újonnan meghúzott határok igazságtalanok, és egy pillanatra sem firtatja az okait, hogy a nagyhatalmak miért is akarták (gazdasági) helyzetbe hozni ennyire szomszédainkat, a szövetségeseiket. Ehelyett előjönnek Ukrajnával, hogy nehogy túl komolyan vegyük a veszteségeinket. Mellesleg előtte nem is létezett, épp csak egy kezdetleges dolog volt, mint állam.

    • @PetiKeee20
      @PetiKeee20 7 років тому +1

      Szarok én rá, hogy mi ő, ki ő. Nem ezen múlik. Ezért is néztem meg, hogy hátha... De csak azt látom, hogy egy rakás embert behúz majd a csőbe. Szomorú! :(

    • @PetiKeee20
      @PetiKeee20 7 років тому +3

      Tudom, hogy ki ő, a megtévedett ember jelzőt rá is értettem. Csak hát megint nem jött össze, hogy valami értelmeset összehozzon, hiába próbálkozik.

    • @DavidDavid-un5yy
      @DavidDavid-un5yy Місяць тому

      Mert mondjuk horty egy büdös féreg volt aki több embert ölt meg mint rákosy talán mert a vezetése alatt nem csak szegények lettünk mint a templom egere de Erkölcsileg is egy nullâk tanulj inkább mint hogy a legvéresebb kezű fasisztât éltesd

  • @imreszijj6253
    @imreszijj6253 4 роки тому +4

    Ismerjük meg történelmünk, nem úgy, ahogy az iskolában tanították!

    • @viktorvikitapapp6603
      @viktorvikitapapp6603 2 роки тому

      hát akkor nem ilyen magyar ellenes propaganda videókat kell nézni :D ez nem a történelmünk, ez a tobbi volt Nagy Magyarországi kissebségek alláspontja amivel ok azt akarják erositteni hogy a felbomlás jogosult volt... es osztén evvel a dumávol jogosultak fel arra hogy kiuzzenek minket az othonunkból, elkobozzanak tulunk mindent, elvegyék a nyelvunket, és az egész magyar nemzetet háborus bunosként nyilvánitottak.
      ÉN FELVIDÉKI MAGYAR VAGYOK ! A CSALÁDOM ÁTT ELTE A CSESZLOVÁK TERRORT. Mi magyarok soha nem csináltunk olyan embertelen dolgokat a kissebségekkel mint ok csináltak velunk, és a egész nyugat túrte soha nem léptek fel elenuk hogy mit csinálnok a magyarokkal.... a Nagy hatalmak nem azért szedtek minket szétt mert tobb nemzetisegu orszag voltunk, vagy hogy elnyomtuk volna a kissebséget... nyugati világ semmit sem tesz elkorcsileg.... az nem a o kulturájuk, az o kulturájuk a haszon, azt csinálják amik a hasznukra van, nem ami embereknek jó... lássad, gyarmatosíttas, rabszolgatartás, Szinesboruek elnyomása, alsobb rendu országok kizsákmányolása, koncentrácios táborok letesittese ez a Nyugat Európai kultúra. Ne várjuk azt hogy ok jot akartak a karpát medencei nemzeteknek....

    • @DavidDavid-un5yy
      @DavidDavid-un5yy Місяць тому

      ​@@viktorvikitapapp6603ez minden volt csak nem magyar ellenes lehet hogy az igazság fáj de attól még ez történt

  • @torokbalint2429
    @torokbalint2429 3 роки тому +2

    A zenét ki lehetett volna hagyni, több helyen erősen zavaró.

  • @RetelTulio
    @RetelTulio 7 років тому +4

    Bravó! Végre lehet Trianonról józanul is beszélni. Nem csak pálinkától és/vagy nemzeti öntudattól lerészegedve búslakodni az ön-sajnálattól. Még a Szózatot és a Himnuszt kellene valahogy az őket megillető helyre tenni a magyarok tudatában (mindössze két vers a 19. századból, nem több nem kevesebb) és akkor talán megtalálná helyét ez az ország Európában.

    • @RetelTulio
      @RetelTulio 7 років тому +1

      Bambikám hív libsikének
      arca nincsen, neve se.
      Trollalázik a szent lelkem
      sírjake-e vagy neve-sek?

  • @Andy-zh1fo
    @Andy-zh1fo 4 роки тому +2

    Kit érdekel a monarchia? Trianon esetében az igazságtalan országrablásról szól. Ha mondjuk etnikai szempontok alapján húzzák meg a határokat, lehet hogy ma annyira ez nem lenne téma.

    • @MrDxx7
      @MrDxx7 2 роки тому +1

      nyugodtan meghúzhatták volna a magyarok vmikor 1848 és 1920 között.

  • @LuciaDani-ciklonmail
    @LuciaDani-ciklonmail 7 років тому +1

    Nagyon jó lett ez a két videó is!

  • @SzLH
    @SzLH 3 роки тому +2

    Érdemes megismerni a más emberek véleményét is. Önostorozó, minden hibáért a magyarságot okolja. Történelmi eseményeket hibásan mutat be. Ilyen például az, hogy a Vörös Hadsereg bevonult Szlovákiába. Hová? Teszem fel a kérdést.
    1, Szlovákia ebben az évben (1919) , mint önálló állam nem létezett.
    2, A világháborút lezáró egyoldalú békeszerződés 1920-ban jelöli ki az új határokat.
    Tehát, a magyar hadsereg visszafoglalta a csehek által megszállt területeket, amit sajnos később kiűrített.
    A hatalmas területvesztés nem 1867-ben kezdődött, hanem jóval korábban, a tatárjárással. Ezután változott meg a Magyar Királyság etnikai összetétele.

  • @Mylander69
    @Mylander69 7 років тому +10

    9:07 Pók Attila jobb vállán egy pók mászkál. :D

    • @zsoltszekely-tj9nr
      @zsoltszekely-tj9nr 4 роки тому

      Teljesen igazad van:De hál isten azóta felkerült
      ua-cam.com/video/KJcKeg7PNbA/v-deo.html
      ua-cam.com/video/LnPz3e9zhos/v-deo.html

    • @vaperetep
      @vaperetep 3 місяці тому

      Hangya.:(

  • @galvantivadar6996
    @galvantivadar6996 4 роки тому +2

    Miért csak a Monarchia tartotta volna egyben? 1526 előtt is éltek itt nemzetiségiek mégis egyben volt az ország pedig volt jópár gyengekezű uralkodó.

    • @csakugyan
      @csakugyan 2 роки тому

      mert nemzet fogalom csak a 19. Században alakult ki illetve erősödött meg Sajnos azóta méginkább van ok a háborúkra

  • @HunBeatles
    @HunBeatles 7 років тому +5

    lehetne majd Szállasiékról is egy dokumentumfilmet csinálni. :D

    • @zsoltszekely-tj9nr
      @zsoltszekely-tj9nr 4 роки тому

      Ez gyenge vicc volt..
      Ezek után el tudom képzelni te milyen témákról szeretnél filmeket :)
      Figyelj :nem lehet mindig csak a prideról vagy a lágy drogokról filmet készíteni...:)

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 10 місяців тому

    Üdvözletem! Ez a feltáró videó kicsit nekem nyeglére sikeredett! Úgy éreztem magam mind ha egy 15- 16 éves csoport késztiette volna! Az biztos, hogy a történelmi események " furán" alakultak de kérdem!! Most mi is van???? ! Szinte ugyan az! " Szolga lélek!"Energia szinten igen biztos, hogy sérelmeink a " génieinkben ragodtak le, manifesztálodtak! A kérdés az, hogy mikor ülünk le magunk közt, nemzetek közt és öntünk tiszta vizet a pohárba!🤔🤔🤔 Mert míg ez nem történik meg, addig egy teher marad a magyarság lelkében, tudatában!
    Ú.Í. Márton számomra egy nagyon érzékeny, értelmes, igazságot kereső ember! Ez nagyon szerencsés! Viszont sokxor úgy érzem, hogy a " mássága" miatt kicsit fusztráltabb minden olyan dologban, hol számára több az igazságtalanság! " Magyarúl"! Túl érzékeny! Ez nem nindíg elönyös, mert az ő szemüvege nem azonos az én dioptriális nézetemmel!
    Nekem az ég világon semmi gondom az ő vonzodásával a magán életében! A részletekbe nem mennék bele hisz itt nem lényeges és nem is erről beszélünk csak erős tényező a nézete következményéit tekintve! Ha 1x a (büdös életben az lenne a lényeg hogy te ki vagy, hogyan cselekszel??!!! Akkor a vilában nem volna ennyi baj!!! ( bocsánat de néha a natúr szónak is ki kell jönnie!
    Csak a jóra való akarat, a másik tisztelet a megoldás! Nincs más út!! Nincs olyan ember kiben nem volna jó, értékelhető! Köszönöm! Minden jót mindenkinek!

  • @Topgunhu
    @Topgunhu 3 роки тому

    Nagyon jó a sorozat! De... Nagyon idétlen néznek ki a széken. Mit akartatok ezzel elérni/sugallni?? Még jó hogy nem egy Legyen ön is milliomos bárszékre lett ültetve. Csodálkozom, hogy TGM belement.

  • @hokiturmix
    @hokiturmix 3 роки тому

    Felkavart az, amikor Christopher Hitchens elmarasztalóan nyilatkozik országunkról a vallási fanatizmus tipikus példájaként emlegetve azt. Most már értem miért.

  • @tivornyatohotom1509
    @tivornyatohotom1509 7 років тому +11

    Ühüm... Szóval ha lett volna egy román autonóm terület Erdélyben, akkor Románia lemondott volna róla mikor az antant felajánlja neki. Csehország és szlovákok dettó.
    Hogy lehet ilyen marhaságot közvetíteni?!

    • @akilonemszazatjelent3161
      @akilonemszazatjelent3161 7 років тому +1

      ki közvetíti?

    • @tivornyatohotom1509
      @tivornyatohotom1509 7 років тому +1

      A film ezt sugallja (vagy inkább kimondja), így értettem.

    • @metatron9161
      @metatron9161 7 років тому

      Ezt ki mondta?

    • @tivornyatohotom1509
      @tivornyatohotom1509 7 років тому +4

      Biztosan másképp alakultak volna, csak a végeredmény lett volna ugyanaz. Ahogyan te is megjegyezted, a határokat nem a nemzeti hovatartozás mentén húzták meg. Egyes vélemények szerint Csehországot akarták megerősíteni, Erdélyt és a a Vajdaságot főleg amiatt vették el és adták a szomszédainknak, hogy ezzel is bebiztosítsák a cseheket, egyrészt minket gyengítve, másrészt egy erős érdekszövetséget vonva körénk - ellenünk.

    • @rablobanda
      @rablobanda 5 років тому

      @@tivornyatohotom1509 "csak a végeredmény lett volna ugyanaz". már miért? ugyanaz, ha te döntöd el, hogy a területed mekkora részét adod a szomszédodnak, illetve az, ha a szomszédod egy behajtó segítségével jelöli ki a telekhatárt? utóbbi esetben a behajtó költsége is benne lesz az ügyletben - nem is beszélve arról, hogy az ember alapvetően tisztességtelen.
      ha tehát megkapják a szomszédok azt, ami jár nekik, a lázadozásuk megszűnik, nem kérnek segítséget olyanoktól, akiknek az az érdeke, hogy veled többé ne kelljen foglalkozniuk... ha addig dölyfösködsz, amíg a rosszabbik forgatókönyv lép életbe, akkor jönnek a segítők, és úgy basznak szájon, hogy elmenjen a kedved a további emberkedéstől.
      ez történt. működött? volt még egy próbálkozása magyarországnak, amikor a náci cimboráit hívta segítségül, hogy "igazságot" tegyen. a törött csontokon túl mi lett az eredménye? végsősoron semmi, ugyanaz az állapot maradt, amit már az előző körben megteremtettek.

  • @gaborattilahorvath7635
    @gaborattilahorvath7635 7 років тому

    Még egyszer bocsánat, én szoktam nézni a műsaraitokat és valóban színvonalas értéket teremtetek. KÖSZÖNÖM

  • @gergely675
    @gergely675 7 років тому +5

    Vagy mondhatjuk, hogy a multikulti akkor sem volt fenékig tejfel.

    • @akilonemszazatjelent3161
      @akilonemszazatjelent3161 7 років тому +2

      semmi köze az államisághoz, a legsikeresebb városok éppen a többnemzetiségűek voltak az ország területén - tök nagy pech, hogy ezeket ugye nagyrészt el is csatolták

  • @Ggyurikka
    @Ggyurikka 4 роки тому

    Egy kérdés! Mivan ha nem írtuk volna
    alá a szerződést?

    • @karolyzalareti9600
      @karolyzalareti9600 3 роки тому +1

      A Tanácsközt. leverése után csak néhány dunántúli megyében nem voltak CZ-SK, YU és RO katonák, lényegében megszállva tartottak minket. Ha nem írjuk alá akkor mind visszajönnek és nincs többé Magyarország. Így is tovább voltak mint lehetett volna, pl. a YU-k Pécsen.

  • @mortonsir154
    @mortonsir154 Рік тому

    Nem vagyok nagy Horthy fan, de az antiszemitizmus egész Európában és Amerikában is tombolt. Nem véletlenül, de az már egy más kérdés.

  • @kalmansovari6878
    @kalmansovari6878 5 років тому +1

    Az elemzéssel az a gáz, hogy van hozzá háttérzene.. Ja, kérdés, hogy átérzed-e.
    A Bartók-os részt háromszor újra kellet néznem, mire sikerült a szakértőkre koncentrálnom. LOL

  • @BenceMolnar-yq6dz
    @BenceMolnar-yq6dz 6 років тому

    20:02 ez xx.ker Erzsébet

  • @sonus89
    @sonus89 7 років тому +2

    Ki vonta ki, és miért a felvidékről a vörös hadsereget? Ó te édes Anna... : )))
    Már megint kimaradt a lényeg a videódból. :D

    • @sonus89
      @sonus89 7 років тому

      Kohn ( aka "Kun" ) Béluska

  • @gaborattilahorvath7635
    @gaborattilahorvath7635 7 років тому

    elnézést egy ismerősöm volt a klaviatúránál

  • @Nikolettilovehorseschannel
    @Nikolettilovehorseschannel 5 років тому

    ahaa szoval a trianon miatt lett kicsi hely magyarország igy már ètem

  • @miklosholloszabo
    @miklosholloszabo 2 роки тому

    👏👏

  • @margitdombosne7359
    @margitdombosne7359 4 роки тому

    Nem kellene gunyolodni azokkal akiknek igenis fáj és igazságtalan Trianon és talán máshol nem volt nacionalizmus, igen voltak hibák, akkor most már csak az emlékezés maradt vagy már azt sem szabad.

    • @komonyiorbanbalazs8996
      @komonyiorbanbalazs8996 3 роки тому +1

      Gúnyolódni azokon akiknek fáj Trianon? Ilyen hol történt? A magyar elitnek nagy felelőssége volt Trianonnal kapcsolatban de ezt az egész nemzet megérezte...

  • @Palicsku12
    @Palicsku12 2 роки тому +1

    A videó akár jó is lehetett volna, ha nem sikeredett volna ennyire demagógra, illetve nem erőltetné ennyire az önostorozást és az öngyűlöletet, gyakorlatilag átvéve a Trianonban a mi területeinkkel gyarapodott nemzetek magyarellenes retorikáját. Ez utóbbira azért sincs szükség, mert ellenérzésekből bőven kijut nekünk az utódállamok részéről is, mind a mai napig.
    Az erőltetett asszimilációról annyit, hogy ahhoz pont a franciáktól vettük a mintát, akik alig 100 év alatt építettek nemzetállamot az 1789-es forradalmat követően, miközben a francia ajkúak addig csak a felét alkották a lakosságnak. A kultúrfölényt, mint hivatkozási alapot szintén a gyarmattartó nyugati nemzetektől kölcsönöztük, akik ezt az érvet konkrétan használták korábbi és későbbi béketárgyalásokon is. Ráadásul az utódállamok ugyanezzel az érvrendszerrel ellenünk is próbáltak fellépni, amikor "ázsiai hordáknak" próbáltak minket beállítani a közép-európai viszonyokban tájékozatlan nyugati államok felé.
    TGM-nek mondanám, hogy az idézett 1907-es csernovai sortüzet leadó 7 csendőr közül mind Liptó megyei, 5 pedig szlovák nemzetiségű is volt. A fegyverhasználatnak semmilyen etnikai indítéka nem volt, azt a nemzetközi sajtó tálalta így, egyértelműen politikailag motiválva. Épp Trianon évében, 1920-ban történt a Croke Parki mészárlás Dublinban, ahol a britek páncélautók géppuskáival mészárolták le egy gaelic football stadionban az ír közönséget, az furcsa módon nem okozott ilyen felháborodást. Érdekes, hogy az asszimilációs törekvéseket csak a dualista magyar vezetésnek róják fel, az utódállamoknak, akik azóta is ezt művelik velünk, csak sokkal brutálisabban, nem tesz Nyugatról senki szemrehányást.
    Amúgy több állami pozícióban dolgozó franciától is megkérdeztem, hogy miért voltak ennyire kegyetlenek velünk Trianon idején. Furcsa módon egyik sem említette a nemzetiségek elnyomását. Mind azt mondta, hogy túl közel álltunk a németekhez, és ezzel akarták bebiztosítani, hogy a németek esetleg ismét erős szövetségesre találjanak bennünk egy későbbi konfliktus esetén. Hát ez a törekvésük nem igazán jött be, viszont a döntésükkel örökre megnyomorították a magyar nemzetet. Az utódállamok területi törekvései egyébként annyira voltak megalapozottak, hogy Lloyd George brit miniszterelnök egyenesen "pitiáner tolvajoknak" titulálta őket mértéktelen területszerző fellépésük miatt, az amerikaiak pedig kivonultak a béketárgyalásokról, mert olyan mértékben igazságtalannak tartották azokat.

  • @endrelevai2081
    @endrelevai2081 4 роки тому +3

    Abszolut nem érdekel hogy ki mit gondol trianonrol!! Vissza mindent az utolsó centiig!!!

  • @matepapp4271
    @matepapp4271 7 років тому +9

    Félévezrede nem magyar lakta a Kárpát-medence? 1920 - 500 = 1420. Mátyás ideje alatt 80-85%-os volt a magyarság aránya, és az 1420hoz képest még + 30 év. Hmm-hmm...

    • @matepapp4271
      @matepapp4271 7 років тому +4

      72varmegye.eu/images/jatekok/29/monemz15w.jpg

    • @tamastamas1128
      @tamastamas1128 7 років тому +1

      Jobban kellene figyelni. Nem 100%-ban magyar.

    • @tamastamas1128
      @tamastamas1128 7 років тому +2

      Mondja az aki azt linbekli hogy 72 ! magyar vármegye...amivel csak olyan apró hiba van ,hogy horvát megyéket is beleszámol, melyek soha az életben nem voltak Magyarország részei. Nos, szerintem a hazafiasság ott kezdődik, hogy ismerd a hazád történelmét. Ja, 64 vármegye sem volt. Az 63. Fiume nem megye.

    • @thetalosadalaon6553
      @thetalosadalaon6553 7 років тому +2

      Egy kis történelemismereti hiány van részedről.Horvátország igenis Magyarországgal perszonálunióban része volt a Magyar királyságnak több,mint 800 évig.László király meghódította annak jogán,hogy az elhunyt horvát király felesége,a horvát királyné egyben magyar hercegnő is volt.Könyves Kálmán véglegesítette ezt az uniót!Előbb te nézz utána inkább...

    • @lugosi111
      @lugosi111 7 років тому +2

      Perszonálunió.

  • @jeneytamas48
    @jeneytamas48 7 років тому

    Pontosan erre lenne szukseg, csak sokkal nagyobb tomegeket kellene, hogy elerjen. Meg kell keresni annyi ertelmisegit, celebet, egyeb ismert embert, akit emelle lehetne allitani, hogy igy egyutt sokkal nagyobb teret kapjon ez, mert ez letkerdese az orszagnak. Rendbe kell ezt tenni vegre.

  • @bencekovacs4765
    @bencekovacs4765 6 років тому

    Én igenis számon kérem a revizionistákat. Még ha sokan is vannak. Legyenek kompromisszumok, mert mint láttuk, a revízió nem elég hosszútávú és nem igazságos.

  • @DArpi-hl9mp
    @DArpi-hl9mp 4 роки тому

    Miért nem vagy még kitoloncolva az országból? 🙄

  • @TheLordwinsor
    @TheLordwinsor 7 років тому

    Hm, a magyar delegációnak milyen igaza volt

  • @77ferrum
    @77ferrum Рік тому

    Ez a videó igyekszik a Trianoni békeszerződés jogosságát indokolni, így kétségtelenül sérti a magyarok érdekeit és Magyarországot. Szégyentelen magyarellenes hazaárulók akik ezt létrehozták! Vajon kiknek a szolgálatában állnak?

  • @ferencgelencser1436
    @ferencgelencser1436 3 роки тому +3

    Hát ez nagyon objektívre sikerült:)! Ez a filmecske becsületére vált volna bármelyik marxista-leninista agitproposnak a 60-as években!

  • @adrianfitos3933
    @adrianfitos3933 7 років тому

    Annyi mindent tudnék írni, de inkább csak annyit pötyögök le végül, hogy a bayeres interjúdat látva, gondolom jártál Várpalotán a Trianon Múzeumban. Ezek szerint nem sokat értettél meg abból, ami ott található, vagy nem is akartad, nem tudom melyik a rosszabb...

  • @steved2947
    @steved2947 5 років тому +1

    Szerintem a magyar államot teljesen meg kellett volna szüntetni 1919-ben ! Megkíméltük volna magunkat Horthytól ,Szálasitól ,Rákosytól ,Kádártól,Orbántól. :)
    Magyar Európa legsikertelenebb nemzete.

  • @gerikesztorno
    @gerikesztorno 7 років тому +1

    Legyen MO a 2. vhban videó kérleeeeeek! :D

  • @fgabor45
    @fgabor45 7 років тому +3

    első vélemény: pfujj xD attól hogy évszámokat, tényeket is bemutat a videó ami igaz és valódi , tele van fél igazsággal is, hazugsággal, 'véleményes' kijelentésekkel.

  • @marikafrancsics8910
    @marikafrancsics8910 11 місяців тому

    :(

  • @calin-marinmerca7235
    @calin-marinmerca7235 7 років тому

    Puteti traduce va rog? Nu înțeleg nimic din ce spune.

    • @tiborzubor3842
      @tiborzubor3842 6 років тому

      Itt mindenki magyarul írt.., Te csak olvasni tudsz magyarul...? Inkább ne is írtál volna... Tudjuk.... "Dako roman elmélet"

    • @SelectaDreadHead
      @SelectaDreadHead 3 роки тому +1

      @@tiborzubor3842 Pont azt kerdezte, hogy tudna e valaki forditani, mert nem ert semmit, es gondolom szeretne megerteni, amit egyebkent teljesen jo dolognak tartok ;)

  • @jozsefszabo4200
    @jozsefszabo4200 7 років тому +2

    Azzal szerintem semmi probléma nincs, hogy kiragasszuk az autónk hátuljára a Nagy Magyarország matricát. A probléma inkább ott van, hogy ha rasszista ritmusokat kiabálunk és kifütyüljük egymás nemzeti himnuszát. A videóban pedig meg van említve, hogy a magyar politika rosszul bánt a kisebbségekkel de az az igazság, hogy ez abban a korban mindenhol így volt. Ez nem menti fel természetesen a magyar politikát de megérthetjük azt, hogy ez igazán csak nagyon kis részben múlott Tisza Istvánon vagy Károlyi Mihályon. A történelmi Magyarország tényleg csak névleg létezett. Egyetlen esély a területi integritásra csak az vezethetett volna ha egy jó 100 évig nem tört volna ki semmilyen háború mivel azért már elkezdődött egy bizonyos fokú asszimiláció.

    • @GellertMr
      @GellertMr 7 років тому +4

      Szerintem meg nagyon nagy baj van azzal a nagymagyarország matricával. Szánalmasak vagyunk, hogy 100 évvel ezelőtti sebeket nyalogatunk, ahelyett, hogy előre néznénk. Az olaszok, a mongolok a törökök miért nem ragasztgatják ki az egykori volt legnagyobb elfoglalt területetüket. Nevetséges lenne. Mi is azok vagyunk.

    • @sonus89
      @sonus89 7 років тому +1

      Tudod miért nem ragasztják ki a törökök?
      Azért, mert kiragasztják!
      :D
      És egy évet éltem Salzburgban.... na vajon mit láttam sok helyen kocsmákban, iskolában, és egyes emberek lakásában? Kettőt tippelhetsz...

    • @tuzarichard7605
      @tuzarichard7605 7 років тому +4

      Kedves Hozzászóló! Szeretnék reagáli a kommentedre. Szerintem a Nagy-Magyarország matrica egy szimbólum. Sokak szemében nem egy birodalmi, területfoglalós ideát ébreszt, hanem a Magyar Nemzet összetartozását jelképezi. Ugyanis akármennyire hihetetlen, de a trianoni békeparancsnak köszönhetően máig 3 millió magyar testvérünk él saját szülőföldjén, Hazájától elszakítva és 2. állampolgárként, sokszor jogfosztottként kezelve. Tehát azok a nemzetiségek, akiket a monarchiában elnyomtak, nem tanultak és nem felejtettek semmit, ugyanúgy elnyomják a mieinket. Pl( felvidéki Beneš-dekrétumok, erdélyi magyarok elleni népírtások, Maniu-gárda, délvidéki hungarofób népírtások stb..) Ez nem a múlt kedves hozzászóló, a jogfosztások máig léteznek. A mi összetartozásunkat jelképezi sokak szemében a Nagy-Magyarország. Igaz szerintem ilyen nemzeti érzéseket kiárusítani fillérekért nem dicsőséges. Összevetni ezek után Magyarország helyzetét az Ottomán Birodalommal, vagy a Mongol Birodalommal, óriási tudatlanság, ugyanis nekünk a Nagy-Magyarország sosem egy elfoglalt és megszállt terület volt, hanem a magyarság Európai hazája. Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ez a valóság. Abban viszont egyetértek veled, hogy előre kell nézni és a múltból tanulni kell. Viszont a múltnak hatásai ma is érződnek, ezért kell mindet megtennünk a külhoni testvéreinkért és egy lehetséges magyar egységért úgy, hogy az senki kárára ne váljék!

    • @tamastamas1128
      @tamastamas1128 7 років тому

      Ez egész egyszerűen nem igaz, hogy az első vallásszabadság és nemzetiségi törvény magyar lett volna. Esetleg, persze lehet tévedek, de akkor...egy...konkrét dátumot, és törvényt kérnék.

    • @sonus89
      @sonus89 7 років тому

      Bizony, bizony.

  • @HajduAttilaVideos
    @HajduAttilaVideos 7 років тому +17

    Nem tudom, hogy a ceu-n van e hazaárulás szak, de ez egy 5-ös diplomamunka lenne.

    • @akilonemszazatjelent3161
      @akilonemszazatjelent3161 7 років тому +18

      Nem sikerült megérteni a két videót, testvérem.

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому +3

      Ja ha szerinted Drábik mondja az igazat! Az az ember, aki mindenért a zsidókat veszi elő?
      Mert az nem fordulhat elő, hogy a magyarok csináljanak valamit rosszul, hogy a magyarok más nemzeteket nyomnának el, hiszen ez a zsidók kiváltsága, magyarok nem ilyenek. Ugye?
      Vagy talán mégis? Mert mostanság is ezt látjuk.

    • @HajduAttilaVideos
      @HajduAttilaVideos 7 років тому +4

      H Geri Mégis mutass már ra kit nyomnak el a magyarok? Kiváncsi vagyok :)

    • @olivermucsi9753
      @olivermucsi9753 5 років тому +1

      Te olyan hülye vagy, hogy kanalat nem adnék a kezedbe nemhogy internet kapcsolatot.

  • @gergelymagyar5529
    @gergelymagyar5529 7 років тому

    Mai szemmel megítélni a kissebségek helyzetét a monarchiában, anélkül, hogy mondjuk az akkori európai sokkal keményebb kissebségi politikáját figyelembe vennénk, nem beszélve hogy durván egyoldalú a videó......ilyen is lehet, de ne eröltessétek ezt függetlennek bemutatni....

  • @attilav2316
    @attilav2316 2 роки тому

    Sajnálatos, hogy a videó nem tesz hozzá a szokásos balliberális mantrázáshoz, újat nem mond, csak rendkívül irritáló módon - élén GM-nal - gúnyt űz a magyarság tragédiájából...Sajnos hiába a rengeteg beszélgetés Marcikám, úgy látszik a magyar néplelket nem tudjátok megérteni és elnézve ez az elmúlt 5 évben sem sikerült...
    Frissítés: egy kis kiegészítés. A Horthy-korszak politikáját alapvetően hibásnak nevezni nevetséges. 18-21 év revizionizmus nagyon is sikeresnek mondható, hiszen az elcsatolt területek harmadát sikerült visszaszerezni és nem rajtunk múlt hogy ezt nem sikerült megtartani. Ha az ország nem sorol be a németek mellé, ma jó eséllyel nem beszélnénk magyarul. Nem volt más reális választás. Horthy (Cseh)szlovákia megtámadásának ajánlatánál már egyszer nemet mondott Hitlernek, még egy ilyet nem hiszem hogy elnéztek volna a németek. Ha mi nem, akkor pont az ellenségeinket uszították volna, ránk újabb elrabolt területekért cserébe. A Nyugatiak meg ahogy az első világháború után, ismét odadobtak volna koncnak, ahogy tették azt győztesként. Így maradtak a németek, akik területekért cserébe katonai szövetséget vártak. Ha máshogy alakul a háború vége, jó eséllyel legalább visszaszerzett területeket megtarthattuk volna, de még talán többet is.
    A liberális demokráciák bukása, szégyene, hogy a nagy szabadság közepette se voltak képesek "jóvátenni", pótolni, begyógyítani a sebeket és a hibás diktátumot, nem a magyarságé. Nem is értem ezt a nézőpontot. Még sértett a hibás?! Jesszus...

    • @vaperetep
      @vaperetep 3 місяці тому

      Ostoba!

    • @attilav2316
      @attilav2316 3 місяці тому

      @@vaperetep szerintem is ostobaság a liberális amúgy hungarofób hozzáállás.

    • @DavidDavid-un5yy
      @DavidDavid-un5yy Місяць тому

      Nem nevetséges egy hibás politikát hibásnak nevezni az a nevetséges hogy te ezt védeni próbálod mi több az értelmes tények feltárását egyszerű hungarofóbiának beállítani nem több mint egy sértett gyermek aki csak dacbol se akarja megérteni az igazságot

  • @akilonemszazatjelent3161
    @akilonemszazatjelent3161 7 років тому

    Triatlon sucks. :)

  • @alexanderdragan8512
    @alexanderdragan8512 Рік тому

    IGEN, IGEN, ÖRÖKKÉ