A lakberendezési trendek is folyton változnak. Ami ma menő, holnap "gagyi" vagy túlhájpolt lesz. Az otthonosság mégis fontosabb, akár úgy is, ha vannak a lakásban béna dolgok😁
Legközelebb ha találkozom édesanyámmal, aki egyedül felnevelt kettőnket úgy, hogy mindenünk megvolt, mindig szépített valamit a házban használt bútorokkal vagy olyannal, ami másnak már nem kellett és egy tökéletes szép otthonunk volt, hogy igazán szégyelhetné magát az igénytelensége miatt. Milyen jó, hogy rátaláltam Zsanettkára és már tudom, hogy egy okádék helyen nőttem fel, többet haza sem megyek.
Semmi baj nincs azzal, hogy főiskolát befejezve nagyon lelkes valaki, és azt hiszi világmegváltó. Azzal sincs ha csak a lakáskultúrát olvassa egész nap. Tájékoztatást adni mik a mai trendek abszolút rendben van. Tényként kijelenti, hogy ez menő ez nem viszont ultra gáz!
@@eszterfoldvari8140nem hallottad még, hogy intelligens ember ízlésről nem vitatkozik? ;-) Szerinted miért nem? - Költői kérdés, bár úgy néz ki, neked még nem esett le... ;-) Mikor én azt mondom, hogy a sok b..i által tervezett "divatos", passzos gönc ultragáz, akkor kinek van igaza? Nekem vagy a b...iknak, meg a sok antiférfinak, aki hordja a passzos gatyót?😂
Ez a Réka lányka egy olyan ingatlanos/építész irodánál dolgozik, akik csak 150-200misi++ feletti ingatlanokkal és új építésű lakásokkal foglakoznak akik ezt kb. kp-ra is kicsengetik. Több videójában el is mondja, hogy ő csak azokkal foglalkozik akik ki is tudják fizetni a díjait. Több videóban elmondta, hogy mezei átlag munkásokkal, meg prolikkal nem is értinzkezik az életben. Elmondta azt is 1-2 alkalommal, hogy paanel lakással, meg ilyesmik berendezésével ne is keressék, nem foglalkozik vele. Nem mond hülyeségeket a kislány, csak olyan magas lóról beszél és annyira lenézi azt aki nem tud kp-ra ma vagy holnap kicsengetni egy budai vagy pesti belvároyi luxus ingatlant, hogy az elképesztő. Sok kommentelő belinkelgette az általa ajánlott dolgokat, pl. az a számlap nélküli óra is, valami fél millió Ft. :) És akkor erre rendre jön a válasz tőle, hogy ő csak azzal a rétegnak dolgozik, akiknek ezt nem gond kifizetni, a jó ízlésnek ára van. :D Írtam neki én is, kértem árajánlatot. Maradjunk annyiból, hogy annyiért berendezem magam a kecót full gépesítve, bútorokkal és még a réteges világítás villanyszerelési költségei is kijönnek munkadíjjal meg anyaggal amennyiért ő megtervez. Láttam a referencia munkáit. Kb. minden esetben csinál egy nem túl praktikus, már-már élhetetlen stúdió lakást. Nulla tároló, hatalmas üres falfelületek. Kihasználatlan terek, nulla tárolás. Amikor ezt mások megjegyezték tik-tokon, közölte, azért van a tároló, pince. És ha nincs? És ezt nem igazán fogadta be a tik-tok kommentelőktől se, mi az, hogy nincs. Nem érti....
@@xyzbacsi Mit vársz, CV-t? :D Ha tényleg nem tudod (de általában csak játszátok a felsőbbrendűt, hogy nem tudjátok) egyszerű google keresés és megvan. De nyilván egyszerűbb kivagyozni. Pfffff....
Én mindig hitelesebbnek tartottam azt a belsőépítészt, aki a saját munkáján keresztül mutatta be a lakberendezési fortélyokat. Például, hogy mit, miért úgy helyezett el, miért azt a színt, stílust, elrendezést, stb. választotta.
Igen, ezt Zsanett is elmondta. A videókat a követői kérésére készíti. Ők kérdezik, hogy ha választhatnak, ő mit ajánl. Ez ennyi. Aki nem nézte végig a videókat, csak kiragad mondatokat, aztán besértődik (nem Te), az magának csinálja a feszkót feleslegesen.
@@ferb6102jah nem mondta, csak folyton degradáló jelzővel látja el a neki nem menő tárgyakat... egy intelligens, profi ember pont így ajánl, vagy akár véleményez, igaz? Ja, nem!
Így van! Annál már egy gagyibb van (ebben a témakörben): Pénzt adni valakinek azért, hogy megmondja neked, hogy hol legyen a lakásodban a foteled... Sosem értettem azokat a f@szfejeket, akik az ilyen naplopó, semmirekellő gáréknak pénzt adnak a semmiért...
Tényleg vannak olyan dolgok, melyek izléstlenek a videóban. Ha azt egy skandináv-japán minimál stílusú otthonba tesszük bele. Mert most pont ez a divat. De annyi más stílus létezik, ahogy be lehet rendezni a lakásunkat. Vannak, akik direkt gyűjtik a retro bútorokat, és azokat hihetetlen módon felújítják és használják, vagy vintage jellegű, falusias milliőt álmodnak maguknak. Van, aki marokkói, van aki mediterrán burkolatokban, kiegészítőkben gondolkozik. Még mindig van art deco-s otthon vagy vannak, akik ónémet bútorokkal körülvéve érzik jól magukat. Ha neked nem a jüszk-ikea-xxxxxxlucc a stílusod akkor mi van? Gagyi vagy? Ne érezd rosszul magad a mainstream követők miatt. De minden stílust felülír ha kisgyerek van otthon. Gyönyörűen berendezed a lakásod és megálmodod a babaszobát a saját stílusodban. Aztán: ha nincs padlófűtés az ágy elé, a wc elé kisszőnyeget teszel, minden járólapos helyiségben kisszőnyeg lesz… lemosható burkolatokat és kárpitokat választasz, minden konyhabútorra műanyag gagyi ikeás záró cuccot applikálsz, a földig érő voile függönyt lecseréled vagy felkötöd csokis kéz biztos magasságba stb… Aztán megnézed ezeket a videókat és szégyeled magad, hogy a te lakásod bizony gagyi. Nem az! Csak te nemcsak laksz benne, hanem élsz!
Mikrocement és egyéb dekorpadloval is teljesen fugamentes felület érhető el :) ebben tudok segíteni, ha ilyet szeretne valaki. Ahhoz hogy a falat lámpázd, ahhoz olyan szerződést is kell kötni a festovel, mert az már extra magas minőségű igény. :)
Peti! Amire te gondolsz (a képek alapján), az az öntött padló (pl Mapei Ultratop). Csiszolt betont jellemzően csarnokok ipari padlójánál alkalmaznak. Arról ismered fel, hogy a csiszolás mélységétől függően megjelenik a textúra. Non plus ultra, ha kiáll belőle az acél szálerősítés és úgy néz ki mint valami rojtos szőnyeg. Az baromira tágítja a teret :D
Az ilyen emberek miatt mint a videóban szereplő csaj fordul ki a világ, az efélék véleményére nem szabad adni, élj úgy ahogy te szeretnél , légy az aki vagy és akkor nem lesz keserű életed amiben a hibákat akarod folyton keresni ön magadban és másokban is.
Ha ez a csaj nem affektálna végig és nem hangoztatná ki magáról, hogy építész, amikor belsőépítészeti/lakberendezési tippeket ad, egész értelmes videója lenne
Miért ne mondaná el? A "digitális tartalomkészítő a foglalkozásom" mellett igenis értéket képvisel a végzettsége és netán még ért is hozzá. És nem, itt nem DancsóMesterről beszélek, hanem a több 1000/10000? wannabe influencer csajra gondoltam. Szóval nehogy már meghunyászkodjon a Zsanett, hogy megcsinálta a sulit és van egy jó szakmája!?
Az építészet egyik nagy része pont az esztétikáról szól, kb ez különíti el lényegében őket az építőmérnököktől. Az építész félig művész félig mérnök, de ha a csaj tényleg építészmérnök, akkor ért is ahhoz amit beszél a videóban.
4:23 nekünk ilyen ajtóval van tele a ház, és én kifejezetten szeretem ezt a design-t. Amúgy meg ne egy random idegen mondja meg nekem hogy hogyan nézzen ki a házam. Mindenkinek más az ízlése.
Húha nekünk felragasztós falióránk van,és csipkés függönyünk is,most akkor gagyi a lakásunk?(Zsanett szerint) XD Mik vannak...Bármivel is dekorál az ember mindenből lehet találni stílusost és ízléstelent is,legyen az bútor,függöny,faliposzter akármi,nem kéne általánosítani,hogy így szar meg úgy szar....
Hát, szerintem mindenkinek megvan a saját ízlése. Értem én, hogy ért hozzá, oké, de számomra lélektelenek ezek az ultra modern lakások. Inkább be vállalom, hogy van egy-két "gagyi" dolog, de a lakás amiben élünk, legyen otthonos és barátságos mint hiper trendi, de lélektelen. A videót egyébként végig röhögtem, nagyon jó lett!😃👌
Csak nezz erre a lanyra. Ures a tekintete, nincs benne lelek. Szomoru ha egy embernek nincs se izlese, se elkepzelese hogyan kellene berendeznie a lakasat. Aki ilyen fruskakat berel fel hogy sajat izlese hianyaban egy idegen rendezze be a lakasat,azt csak sajnalni tudom. Amugy igen, ezek a trendi lakasok igenytelenek es hidegek.
@@aaatomaaatom például a képektől, a növényektől, a szép függönyöktől, vagy akár -igen- egy-két helyes kis szőnyegtől. Igen, van rattan bútorom is. És? Jön a TRENDKOMMANDÓ és bevisznek?😃 Remélem megengeded, hogy úgy tegyem otthonossá a SAJÁT lakásomat, ahogy NEKEM tetszik, nem pedig úgy, ahogy TRENDI és ELVÁRT. Én a saját véleményemet írtam le, hogy nekem mi tetszik, vagy nem tetszik. Nem kell egyetérteni, de kötekedni sem. Köszi puszi.
Azért nem semmi, hogy a csaj csinált egy több részes sorozatot a semmiről... Meg kit érdekel, hogy neki nem tetszik... Van az a mondás, hogy ízlésről nem vitatkozunk.... De legalább jó alapanyagot szolgáltatott a Petinek 😂
Régen bundázott wc ülőke volt a szomszed néninek. Soha nem szartam olyan jókat mint anno azon kisgyerekként.. Hibátlan volt, nem úgy mint most a csöves műanyag ülőkéken.. Belém fagy a szar még mielött kijönne..
@@dominikoalexander3872 Mert, aki "hajléktalan" az nem rendezheti be a bérleményét, vagy mi ? Most érezzem magam rosszul, mert nem tudok venni egy 50 m2 lyukat 70 millióért ?
Valami sznobériára számítottam, de Zsanettnek teljesen igaza van minden pontban... 🤷♀️ Nyilván mindenki úgy rendezi be a lakását, ahogy neki tetszik, de azért van egy határ... 😅
A felsoroltak többségében értem, mire gondolt. Van pár olyan is, amiben maximálisan egyetértek. De mondjuk az óra, amit követendő példaként mutatott, szerintem kevesebb esztétikai értéket képvisel, mint amit lefikázott. Illetve sok esetben hiába nem "gagyi" az összkép, otthonosnak sem nevezhető különösebben. Stúdió lakásnak - ahol vagizol a kollégáknak - biztos nagyon jó, de tartósan élni benne biztos nem a legkellemesebb.
Tehát ha gagyi a kecód, az azt jelenti mások véleménye nagyon fontos neked, ami azt jelenti hogy inkább gyújtsd fel magad, mert gagyi a hely ahol élsz, nem vagy méltó az életre... Még jó hogy nem mindenki ilyen sötét🙏😅🤞🤞
@@rozaliahegyi8863 tényleg nagyon ízléstelenek azok a holmik amiket mutat. :D Legfőképp azok az idézetes szarok, love meg home feliratok, legprimitívebb emberek tesznek ilyet ki az otthonukban.
@@kanji.debian hát nem tudom.egy több diplomás sni-s gyerekekkel foglalkozó tanárnőt,valamint a mesterszakács férjét nem nevezném primitívnek,mert van feliratos dísz a házban,ami mellesleg nem egy olcsó ház.Legközelebb meg is mondom nekik,hogy milyen primitívek vagytok,hogy ilyenekkel dekoráltok...
ja, várjál már, akkora a lakásom és akkorák a szobák, hogy itdózenmutter, milyen és mekkora szőnyeget rakok, akkor is óriási marad mind a ... ezt most össze kell számolnom...van a 4 szoba, a zamerikai konyhás étkezős nappali, a fürdő meg a klotyó, akkor ez 7 helyiség, ahol van szőnyeg...a fiú klotyóban is van, hogy ne hugyozzuk le a drága járólapot...
Ez a kislány most kb. beleállt a fél országba, mert szinte mindenkinek van valami otthon, ami szerinte gagyi 😄 ha ezek közül valamelyik van neked otthon és tetszik, akkor ki nem sz*ja le, hogy neki nem? 🤷🏻♂️ Ez az ócsárolás inkább ellenszenves, mint gondolatébresztő.
Az, de az ellenszenv kiváltása az egyik legjobb marketingfogás a figyelem felkeltésére. Ezek után meg aztán 3-szor annyian fogják nézni, mit hablatyol össze... Lehet, h. Handras is ezért vergődött káromkodva a fűkaszás miatt, pedig ott is ő volt az ellenszenves, meg a balf...sz. Húzna inkább vissza a paneldzsungelbe, vagy menjen tanyára, ha csendet akar. Tiszta lelki beteg, megfelelési kényszeres az az ember, sír, ha valaki rossz véleménnyel van róla. Sok agyament városi kretén most kiszabadult a poliszból és egyből mindent a saját beteg képére akar formálni. Régen mindenki megfért a másik mellett, holott akkor még a disznószarszag is terjengett házról házra, meg a galambok tojtak mindenfele, zúgott a rotakapa, mert művelték a kertet, vágták a füvet. Most meg már hétvégén se lehet sok helyen, mikor ráérne végre az ember, mert tiltó rendeletet hoznak mindenre ezen jómadarak miatt.😮
Valahonnan ismerősek ezek a tanácsok, de nem találtam meg a régebbi cikket. Szerintem Egyszerűen csak építész-felolvasó a kisasszony, nem saját mérnöki ötletei vannak.
Fura ez a Zsanett.Építészként annyi az indoka,hogy valami gagyi vagy ízléstelen?Eléggé szubjektív a nézőpontja.Ez olyan mint amikor valaki szerint a rockzene a minőségi és az elekronikus a gagyi.Szerintem az alapján kell dönteni,hogy valami tetszik vagy sem.Egy olyan privát szférát,mint a lakás nem kell a lélektelen magamutogatás és a trendiség oltárán feláldozni.Aki megteheti,hogy lakást vegyen vagy építsen,az rendezze be úgy ahogyan neki a legjobban tetszik.
Semmi emlek? Konkretan elmondja hogy tegyel ki kepeket. De ha mar teszel akkor lehet azt izlesesen is. De ha ez nalad nem cel akkor sincs semmi baj, csinald ugy ahogy neked tetszik. Ha gagyin nezki hat akkor gagyin, a lenyeg hogy neked bejon. Mindenki boldog
@@rozaliahegyi8863 Ott a kulcsa a mondatodnak. SZERINTE. Ettol fuggetlenül ha neked tetszik akkor oke. De ne vedd ennyire magadra. Szerinte az lehet szerinted nem. Ettol meg elmondhatja hogy szerinte mi izlestelen es mi nem.
Annyi már borítékolható, hogy nem sokan fognak neki munkát adni. A balekok pedig, akik esetleg megbízzák, azokat majd jól lehúzza. (De amúgy...ahogyan a dolgok állnak odahaza, a középkorúak „megoldják ezt maguknak okosba” több évnyi, ilyen-olyan spórolásból... A mai fiataloknak pedig se tudásuk, se pénzük, de esélyük se lesz nagyon lakást berendezni életük legnagyobb részében. Kivéve, ha valamelyikük mondjuk egy szép kis summát örökölt, teszem azt lottónyertes vagy anyuci-apuci bőre alatt is pénz van - „a többit meg majd a vállalkozásból vesszük ki.”) És amúgy tök látszik a csajon, hogy a videózáshoz tehetségtelen. Jobban is felkészülhetne.
A színes szalag függöny.... Milyen szép is volt. Állítólag a legyek nem csípték és nem jöttek be, mégis minden helyiség teli volt velük. A függöny meg jó légysz..os :D
Csak halkan jegyzem meg: Ha Handrás vágja (vagy vágják nála) a saját füvét, szerintem biztos ,hogy végigmegy az utcában minden szomszédhoz és kéri a szíves beleegyezésüket a művelethez... 🤔 😀
Kicsit tartottam tőle, hogy fikázni fogod Zsanit, ugyanis én nagyon értékesnek tartom a munkáját, valószínűleg őt magát is annak tartanám, ha ismerném. Szerintem amit mások affektálásnak vélnek, az a befogadásra képtelen, ízléstelen, de öntudatos tömegek tükörképe. Zsani mellett kb. 10 másik magyar videós miatt van Tiktokom, persze álnéven eldobhatós telefonról. Őszintén örülök, hogy úgy csináltál szórakoztató videót valakiről, hogy közben egy pillanat erejéig sem figuráztad ki. Köszönjük!
Рік тому+2
Sztem am azzal nincs baj, amit csinál, egy bizonyos rétegnek lesz tartalmas, és véleményt formál. Az a szomorú, hogy még ma is sokak számára ez elérhetetlen lesz, amiket ő tanácsol. Ennek figyelembe-nem-vétele azért már az ő jelleméről is elárul egysmást. De végeredményben ez csak annyit okoz, hogy sokan nem fogják kedvelni őt és/vagy a videóit.
Imádom ahogy lefikázod az összes ilyen igénytelenül üres hülyét, aki befektet szerintem komoly összeget is, h készítsen egy videót , h mennyivel feljebb jár mint mindenki, de miért nem a saját pecóját mutogatja😅🤣
Nekem VW Hippie buszos wc ülőkém van pálmafákkal, tengerrel...a kerti pottyantóson meg pilisi erdős...őseim is architeccek voltak, és akkor mivan?😂 Kis lábtörlőim is vannak az ágyam körül.
@@DarinkaH1984 Nem néztem... Egyszer láttam egy újabb videóját (3 éve) az már nem annyira tetszett, és nem néztem onnantól tovább. És nem, nem vagyok hülye...
Két dolgot vártam nagyon, és mindkettőt megkaptam:
- Handrást a fűkaszánál
- Kozsót a dölfineknél 😅
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
- A delfinek a víz alatt nagyon jó emberek 😢
@@salenmusic8948 Ez sok emberre is igaz lenne.. :D
- Hogyan ne legyen gagyi a lakásod?
- Ne legyél csóró.
Köszi Zsanett
Most elárulok neked egy titkot: olcsón is lehet ízlésesen berendezni egy lakást.
@@MrPeGab Még nem sok bútor fizetéséhez volt szerencséd.
@@MrPeGab dehogy
@@MrPeGab kiegészítő, díszítő cuccokat lehet olcsón venni, rendelni. Viszont a minőségi bútorok rohadt drágák. Még akkor is, ha használtan veszed.
@@MrPeGab Csak az nem tetszene a Zsanettnek 😀
A fűkaszás résznél már vártam a Handrás bevágást:D
Handras összeroppanása egyszerűen megunhatatlan...szakadok rajta mindig, akármikor látom 😂😂
Nem vette be az öreg a nyugtatót. 😅
Kiakadt a cringe mérő..
@@1PaliiiTedd hozzá hogy magtalan nyugdíjas... szereti.
A lakberendezési trendek is folyton változnak. Ami ma menő, holnap "gagyi" vagy túlhájpolt lesz.
Az otthonosság mégis fontosabb, akár úgy is, ha vannak a lakásban béna dolgok😁
Nekem ezek abszolút nem az otthonosság hangulatát éreztetik
Vannak abszolút ízléstelen dolgok is.
Legközelebb ha találkozom édesanyámmal, aki egyedül felnevelt kettőnket úgy, hogy mindenünk megvolt, mindig szépített valamit a házban használt bútorokkal vagy olyannal, ami másnak már nem kellett és egy tökéletes szép otthonunk volt, hogy igazán szégyelhetné magát az igénytelensége miatt. Milyen jó, hogy rátaláltam Zsanettkára és már tudom, hogy egy okádék helyen nőttem fel, többet haza sem megyek.
@@_LW14 viccelt csak
Mert ez a belpesti értelmiségi köpködés meg szájhúzogatás... Proli ez proli az... Tiszta görcs az életük annyira odafigyelnek mindenre
😒
@@_LW14 hát 2 esélyes ő tudna választ adni
@@anikomi47hogy merészelik? 😱😱
@@anikomi47 mert ha valaki igényes, akkor az biztos belpesti értelmiségi :D Amúgy lehet, de vajon ez miért fáj a külvárosi proliknak?
Az a Handras bevágás hatalmas 🤣🤣
Semmi baj nincs azzal, hogy főiskolát befejezve nagyon lelkes valaki, és azt hiszi világmegváltó.
Azzal sincs ha csak a lakáskultúrát olvassa egész nap. Tájékoztatást adni mik a mai trendek abszolút rendben van.
Tényként kijelenti, hogy ez menő ez nem viszont ultra gáz!
Pontosan!
full igaza van, max nem veszed magadra 😁
2 év múlva az lesz gagyi amit mutogat, hagyjuk már
@@eszterfoldvari8140nem hallottad még, hogy intelligens ember ízlésről nem vitatkozik? ;-) Szerinted miért nem? - Költői kérdés, bár úgy néz ki, neked még nem esett le... ;-)
Mikor én azt mondom, hogy a sok b..i által tervezett "divatos", passzos gönc ultragáz, akkor kinek van igaza? Nekem vagy a b...iknak, meg a sok antiférfinak, aki hordja a passzos gatyót?😂
Ez a Réka lányka egy olyan ingatlanos/építész irodánál dolgozik, akik csak 150-200misi++ feletti ingatlanokkal és új építésű lakásokkal foglakoznak akik ezt kb. kp-ra is kicsengetik. Több videójában el is mondja, hogy ő csak azokkal foglalkozik akik ki is tudják fizetni a díjait. Több videóban elmondta, hogy mezei átlag munkásokkal, meg prolikkal nem is értinzkezik az életben. Elmondta azt is 1-2 alkalommal, hogy paanel lakással, meg ilyesmik berendezésével ne is keressék, nem foglalkozik vele.
Nem mond hülyeségeket a kislány, csak olyan magas lóról beszél és annyira lenézi azt aki nem tud kp-ra ma vagy holnap kicsengetni egy budai vagy pesti belvároyi luxus ingatlant, hogy az elképesztő.
Sok kommentelő belinkelgette az általa ajánlott dolgokat, pl. az a számlap nélküli óra is, valami fél millió Ft. :) És akkor erre rendre jön a válasz tőle, hogy ő csak azzal a rétegnak dolgozik, akiknek ezt nem gond kifizetni, a jó ízlésnek ára van. :D
Írtam neki én is, kértem árajánlatot. Maradjunk annyiból, hogy annyiért berendezem magam a kecót full gépesítve, bútorokkal és még a réteges világítás villanyszerelési költségei is kijönnek munkadíjjal meg anyaggal amennyiért ő megtervez.
Láttam a referencia munkáit. Kb. minden esetben csinál egy nem túl praktikus, már-már élhetetlen stúdió lakást. Nulla tároló, hatalmas üres falfelületek. Kihasználatlan terek, nulla tárolás. Amikor ezt mások megjegyezték tik-tokon, közölte, azért van a tároló, pince. És ha nincs? És ezt nem igazán fogadta be a tik-tok kommentelőktől se, mi az, hogy nincs. Nem érti....
Úgy érzem most lettem igazán híres, szerepeltem a Videománián. 😎😄
@@szabolcsthek hozzuk össze Zsanettal, közösen elaffektálhat ez a két burzsuj nyomorék.😂
Ki vagy?
@@xyzbacsi Mit vársz, CV-t? :D Ha tényleg nem tudod (de általában csak játszátok a felsőbbrendűt, hogy nem tudjátok) egyszerű google keresés és megvan. De nyilván egyszerűbb kivagyozni. Pfffff....
@@tboyka ki vagy?
Az a fasz fej aki multkor valamin kiakadt amiből azt hitte lesz valami de mégse ... Bmw I3 as videoját láttam anno🤣🤣
Ezt a csajt se fogják házibuliba hívni :D
avagy csak oda rongy babának 😂😂
Kidobóban őt választanám utoljára 😔
😂😂😂
Csak szopni😂😂😂
Top comment 😂👏
Én mindig hitelesebbnek tartottam azt a belsőépítészt, aki a saját munkáján keresztül mutatta be a lakberendezési fortélyokat. Például, hogy mit, miért úgy helyezett el, miért azt a színt, stílust, elrendezést, stb. választotta.
Belső építészeti jó tanács:
1. Úgy alakítsd a lakásod/házad hogy az Neked és családodnak tetszen hiszen Ti éltek benne nem más
2. Az nincs, ennyi
😂
nem is mondta meg hogyan kell alakítanod , ő csak tanácsokat mond
Csak arra gondoltam, ha a csipkés függöny vagy a kis futószönyeg tetszik akkor tegyél azt a lakásodba stb...😀
@@ferb6102 Tényleg nem azt mondta.
Igen, ezt Zsanett is elmondta. A videókat a követői kérésére készíti. Ők kérdezik, hogy ha választhatnak, ő mit ajánl. Ez ennyi. Aki nem nézte végig a videókat, csak kiragad mondatokat, aztán besértődik (nem Te), az magának csinálja a feszkót feleslegesen.
@@ferb6102jah nem mondta, csak folyton degradáló jelzővel látja el a neki nem menő tárgyakat... egy intelligens, profi ember pont így ajánl, vagy akár véleményez, igaz? Ja, nem!
Szenzációs rész, magyar valóság és irónia level 101, csak így tovább Péter!
Miss picsa gondolatai alapján full gagyi a lakásom, de leszarom, mert nekem így tetszik. Tiktokon szerencsétlenkedni sokkal gagyibb :)
Így van!
Annál már egy gagyibb van (ebben a témakörben):
Pénzt adni valakinek azért, hogy megmondja neked, hogy hol legyen a lakásodban a foteled...
Sosem értettem azokat a f@szfejeket, akik az ilyen naplopó, semmirekellő gáréknak pénzt adnak a semmiért...
Tényleg vannak olyan dolgok, melyek izléstlenek a videóban. Ha azt egy skandináv-japán minimál stílusú otthonba tesszük bele. Mert most pont ez a divat. De annyi más stílus létezik, ahogy be lehet rendezni a lakásunkat. Vannak, akik direkt gyűjtik a retro bútorokat, és azokat hihetetlen módon felújítják és használják, vagy vintage jellegű, falusias milliőt álmodnak maguknak. Van, aki marokkói, van aki mediterrán burkolatokban, kiegészítőkben gondolkozik. Még mindig van art deco-s otthon vagy vannak, akik ónémet bútorokkal körülvéve érzik jól magukat. Ha neked nem a jüszk-ikea-xxxxxxlucc a stílusod akkor mi van? Gagyi vagy? Ne érezd rosszul magad a mainstream követők miatt. De minden stílust felülír ha kisgyerek van otthon. Gyönyörűen berendezed a lakásod és megálmodod a babaszobát a saját stílusodban. Aztán: ha nincs padlófűtés az ágy elé, a wc elé kisszőnyeget teszel, minden járólapos helyiségben kisszőnyeg lesz… lemosható burkolatokat és kárpitokat választasz, minden konyhabútorra műanyag gagyi ikeás záró cuccot applikálsz, a földig érő voile függönyt lecseréled vagy felkötöd csokis kéz biztos magasságba stb… Aztán megnézed ezeket a videókat és szégyeled magad, hogy a te lakásod bizony gagyi. Nem az! Csak te nemcsak laksz benne, hanem élsz!
“Csak te nem laksz benne, hanem élsz!” -ebben minden van! Én lakom itt, magamnak rendezem be, hogy én jól érezzem magam🤷🏼♂️
Mélyen sajnálom,hogy ennyire felületes valaki 💪🔥
Hogyan ne legyen gagyi a lakásod?
Ne legyen lakásod!
Imádom a végén a Handras bevágást xd
Mikrocement és egyéb dekorpadloval is teljesen fugamentes felület érhető el :) ebben tudok segíteni, ha ilyet szeretne valaki. Ahhoz hogy a falat lámpázd, ahhoz olyan szerződést is kell kötni a festovel, mert az már extra magas minőségű igény. :)
Deam, nálunk is csipke függöny van, mégse vagyok nagymama😢 szerintem husin néz ki, nem dől össze a világ
Emberek! Bátran a csipkefüggönnyel!💙
Peti! Amire te gondolsz (a képek alapján), az az öntött padló (pl Mapei Ultratop). Csiszolt betont jellemzően csarnokok ipari padlójánál alkalmaznak. Arról ismered fel, hogy a csiszolás mélységétől függően megjelenik a textúra. Non plus ultra, ha kiáll belőle az acél szálerősítés és úgy néz ki mint valami rojtos szőnyeg. Az baromira tágítja a teret :D
Az én szobámba is csipkefüggöny van, és tetszik is. Pedig 14 éves vagyok, sőt még téglamintás tapétám is van. 😂😂
Es ez teljesen rendben is van. Elj boldogan. Az hogy szamara gagyi es annak tartja hat istenem.
Az ilyen emberek miatt mint a videóban szereplő csaj fordul ki a világ, az efélék véleményére nem szabad adni, élj úgy ahogy te szeretnél , légy az aki vagy és akkor nem lesz keserű életed amiben a hibákat akarod folyton keresni ön magadban és másokban is.
Ha ez a csaj nem affektálna végig és nem hangoztatná ki magáról, hogy építész, amikor belsőépítészeti/lakberendezési tippeket ad, egész értelmes videója lenne
hangoztatni ki?
Miért ne mondaná el? A "digitális tartalomkészítő a foglalkozásom" mellett igenis értéket képvisel a végzettsége és netán még ért is hozzá. És nem, itt nem DancsóMesterről beszélek, hanem a több 1000/10000? wannabe influencer csajra gondoltam. Szóval nehogy már meghunyászkodjon a Zsanett, hogy megcsinálta a sulit és van egy jó szakmája!?
@@tboyka Látom, te valami önkéntes munkásőr vagy, hogy mindenkibe belekötsz. Gratulálok!
Az építészet egyik nagy része pont az esztétikáról szól, kb ez különíti el lényegében őket az építőmérnököktől. Az építész félig művész félig mérnök, de ha a csaj tényleg építészmérnök, akkor ért is ahhoz amit beszél a videóban.
Videjója☝️
A vége volt a legjobb 😅😅 bakker ezt hogy vetted észre?! 😂😂 a konyhabútor..😂
Az egyik szemem sír a másik nevet! A Videjó szuper lett, az biztos! 👍🏻😘
Lehet barinők a Rékával . Végül is ugyanolyan szimpi mind2 😂😂
van pár közös képük instán szóval valszeg azok
4:23 nekünk ilyen ajtóval van tele a ház, és én kifejezetten szeretem ezt a design-t. Amúgy meg ne egy random idegen mondja meg nekem hogy hogyan nézzen ki a házam. Mindenkinek más az ízlése.
Jó a csaj, engem is megmentett egy baromságtól,de Peti megint jól küldte ,ez minőségi kontent! Nagyon jó
Húha nekünk felragasztós falióránk van,és csipkés függönyünk is,most akkor gagyi a lakásunk?(Zsanett szerint) XD Mik vannak...Bármivel is dekorál az ember mindenből lehet találni stílusost és ízléstelent is,legyen az bútor,függöny,faliposzter akármi,nem kéne általánosítani,hogy így szar meg úgy szar....
Hát, szerintem mindenkinek megvan a saját ízlése. Értem én, hogy ért hozzá, oké, de számomra lélektelenek ezek az ultra modern lakások. Inkább be vállalom, hogy van egy-két "gagyi" dolog, de a lakás amiben élünk, legyen otthonos és barátságos mint hiper trendi, de lélektelen. A videót egyébként végig röhögtem, nagyon jó lett!😃👌
Csak nezz erre a lanyra. Ures a tekintete, nincs benne lelek. Szomoru ha egy embernek nincs se izlese, se elkepzelese hogyan kellene berendeznie a lakasat. Aki ilyen fruskakat berel fel hogy sajat izlese hianyaban egy idegen rendezze be a lakasat,azt csak sajnalni tudom. Amugy igen, ezek a trendi lakasok igenytelenek es hidegek.
👍
És a delfines wc ülőkétől, vagy a műrattan bútortól lesz lélekkel teli?
@@aaatomaaatom például a képektől, a növényektől, a szép függönyöktől, vagy akár -igen- egy-két helyes kis szőnyegtől. Igen, van rattan bútorom is. És? Jön a TRENDKOMMANDÓ és bevisznek?😃 Remélem megengeded, hogy úgy tegyem otthonossá a SAJÁT lakásomat, ahogy NEKEM tetszik, nem pedig úgy, ahogy TRENDI és ELVÁRT. Én a saját véleményemet írtam le, hogy nekem mi tetszik, vagy nem tetszik. Nem kell egyetérteni, de kötekedni sem. Köszi puszi.
Pontosan így gondolom én is. 👌
Jujj, ez nagyon tetszett!!Szivesen végigröhögném a "divatos"ultra és extra berendezéseket.
A
Én annak örülök hogy van hol laknom deeee azért a téglás tapétám elég jól nézz ki
Azért nem semmi, hogy a csaj csinált egy több részes sorozatot a semmiről... Meg kit érdekel, hogy neki nem tetszik... Van az a mondás, hogy ízlésről nem vitatkozunk.... De legalább jó alapanyagot szolgáltatott a Petinek 😂
Sajnos tenyleg jellemzo az altalanos izlestelenseg. Azzal, hogy azt irtad a semmiről beszél csak alátámasztod ezt.
@@atos_visual Alá támasztottam mit is? Mesélj kérlek... Szóval a kommentemből már ismersz is... A lottószámok is így mennek? 😂
@@mythailife1983 naná hogy ismer, már én is. Retardált vagy,mi már tudjuk
Cringe nagyon a csaj és aki védi az is valami okoskodo tiktok , insta szokeveny lehet akit a fityesz tamogat.
A hölgy szerint minden gagyi ,ami középszerű ,és megfizethető egy átlagos Magyar ember számára.
Régen bundázott wc ülőke volt a szomszed néninek. Soha nem szartam olyan jókat mint anno azon kisgyerekként.. Hibátlan volt, nem úgy mint most a csöves műanyag ülőkéken.. Belém fagy a szar még mielött kijönne..
Sokan örülnek ha lakást tudnak venni nem ilyen baromságokkal foglalkozni
Gondolom nem is annak szól aki hajléktalan. Vagy most mi volt a mondanivaló, érezze magát rosszul akinek van?
@@dominikoalexander3872 Mert, aki "hajléktalan" az nem rendezheti be a bérleményét, vagy mi ? Most érezzem magam rosszul, mert nem tudok venni egy 50 m2 lyukat 70 millióért ?
@@Minu_Shalom wat
Amúgy egy csomó gagyi dolog amiket az emberek kiaggatnak a lakásban , sokszor nem is olcsók.
@@Minu_Shalom "50m2 lyukat 70 millióért"- lehet lejjebb kéne adni az igényeket, nem csak közel 1,5 milliós m2 áron lehet lakást vásárolni.
A belső építészetXDDDDDDDDDDDDDDDDDD Nem is tudtam hogy ha berendezed a lakásodat, onnantól belső építész vagy! Ma is tanultam valamit thx Pítör.
Ez a csaj majdnem úgy néz ki, mint Sid a Jégkorszakból! :)
Szerintem is
Na már meg is jelent a kommentekben a sok végig sértett live, laugh, love.
Átjöttek önérzeteskedni😂 csak az sértődik meg valamin amit igaznak érez 😂 mit kell mindenen puffogni
Ki mondta, hogy igaza van annak a hülye picsának?
Valami sznobériára számítottam, de Zsanettnek teljesen igaza van minden pontban... 🤷♀️ Nyilván mindenki úgy rendezi be a lakását, ahogy neki tetszik, de azért van egy határ... 😅
A felsoroltak többségében értem, mire gondolt. Van pár olyan is, amiben maximálisan egyetértek. De mondjuk az óra, amit követendő példaként mutatott, szerintem kevesebb esztétikai értéket képvisel, mint amit lefikázott. Illetve sok esetben hiába nem "gagyi" az összkép, otthonosnak sem nevezhető különösebben. Stúdió lakásnak - ahol vagizol a kollégáknak - biztos nagyon jó, de tartósan élni benne biztos nem a legkellemesebb.
Tehát ha gagyi a kecód, az azt jelenti mások véleménye nagyon fontos neked, ami azt jelenti hogy inkább gyújtsd fel magad, mert gagyi a hely ahol élsz, nem vagy méltó az életre...
Még jó hogy nem mindenki ilyen sötét🙏😅🤞🤞
Számomra ez az egyik legjobb videód. Hozzáteszem, Zsanettnek sok mindenben igaza van. Jók a meglátásai.
Mindössze megegyezik az ízlésetek, ennyi.
@@rozaliahegyi8863 tényleg nagyon ízléstelenek azok a holmik amiket mutat. :D Legfőképp azok az idézetes szarok, love meg home feliratok, legprimitívebb emberek tesznek ilyet ki az otthonukban.
@@kanji.debian neked nem tetszik, de másnak még bejöhet. Nem vagyunk egyformák, a világ ettől szép és izgalmas.
@@kanji.debian hát nem tudom.egy több diplomás sni-s gyerekekkel foglalkozó tanárnőt,valamint a mesterszakács férjét nem nevezném primitívnek,mert van feliratos dísz a házban,ami mellesleg nem egy olcsó ház.Legközelebb meg is mondom nekik,hogy milyen primitívek vagytok,hogy ilyenekkel dekoráltok...
@@kanji.debian Kövezzetek meg, de a falra kiragasztott számos óra nekem tetszik! :D
Szerintem pont a végén a Réka konyhája ízléstelen, mert össze-vissza van karcolva.
A vége a legjobb 😅
nagyon örülök neki, hogy végre van ez a picsa, aki megmondja az ízlésemet...köszönöm neki, meg neked is Péter, hogy celebráltad nekem ide ezt...
ja, várjál már, akkora a lakásom és akkorák a szobák, hogy itdózenmutter, milyen és mekkora szőnyeget rakok, akkor is óriási marad mind a ... ezt most össze kell számolnom...van a 4 szoba, a zamerikai konyhás étkezős nappali, a fürdő meg a klotyó, akkor ez 7 helyiség, ahol van szőnyeg...a fiú klotyóban is van, hogy ne hugyozzuk le a drága járólapot...
Ez a csaj annyira építész, mint én űrhajós. Inkább Woodman castingolja meg, nagyobb karriert futna be pornósként, mint építészként. xD
Örülök, hogy azokról az emberekről készülnek a videók, akiket rég letiltottam már. 😅😅
Ez a kislány most kb. beleállt a fél országba, mert szinte mindenkinek van valami otthon, ami szerinte gagyi 😄 ha ezek közül valamelyik van neked otthon és tetszik, akkor ki nem sz*ja le, hogy neki nem? 🤷🏻♂️ Ez az ócsárolás inkább ellenszenves, mint gondolatébresztő.
nekem ebből egyik sincs 😁
Az, de az ellenszenv kiváltása az egyik legjobb marketingfogás a figyelem felkeltésére. Ezek után meg aztán 3-szor annyian fogják nézni, mit hablatyol össze...
Lehet, h. Handras is ezért vergődött káromkodva a fűkaszás miatt, pedig ott is ő volt az ellenszenves, meg a balf...sz. Húzna inkább vissza a paneldzsungelbe, vagy menjen tanyára, ha csendet akar. Tiszta lelki beteg, megfelelési kényszeres az az ember, sír, ha valaki rossz véleménnyel van róla. Sok agyament városi kretén most kiszabadult a poliszból és egyből mindent a saját beteg képére akar formálni. Régen mindenki megfért a másik mellett, holott akkor még a disznószarszag is terjengett házról házra, meg a galambok tojtak mindenfele, zúgott a rotakapa, mert művelték a kertet, vágták a füvet. Most meg már hétvégén se lehet sok helyen, mikor ráérne végre az ember, mert tiltó rendeletet hoznak mindenre ezen jómadarak miatt.😮
Valahonnan ismerősek ezek a tanácsok, de nem találtam meg a régebbi cikket. Szerintem Egyszerűen csak építész-felolvasó a kisasszony, nem saját mérnöki ötletei vannak.
És még toronymagasan sznob is a leányzó.😁
Köszi! Ezen sírtam! :D ... Peti, csinálhatnál egy videót arról, "Hogyan vegyünk házat" pro tippekkel...
Sokat segített Zsanett, már másképp látom az otthonom. Vagyis nem, jólvanazúgy!
Uhh de jó nagyon vártam ezt a vidit köszi köszi 😊
Fura ez a Zsanett.Építészként annyi az indoka,hogy valami gagyi vagy ízléstelen?Eléggé szubjektív a nézőpontja.Ez olyan mint amikor valaki szerint a rockzene a minőségi és az elekronikus a gagyi.Szerintem az alapján kell dönteni,hogy valami tetszik vagy sem.Egy olyan privát szférát,mint a lakás nem kell a lélektelen magamutogatás és a trendiség oltárán feláldozni.Aki megteheti,hogy lakást vegyen vagy építsen,az rendezze be úgy ahogyan neki a legjobban tetszik.
üres, semmitmondó sablonberendezések, semmi emlék, csak modernitás
Semmi emlek? Konkretan elmondja hogy tegyel ki kepeket. De ha mar teszel akkor lehet azt izlesesen is. De ha ez nalad nem cel akkor sincs semmi baj, csinald ugy ahogy neked tetszik. Ha gagyin nezki hat akkor gagyin, a lenyeg hogy neked bejon. Mindenki boldog
@@kimmatyitimecapsule az ő ízlése nem lehet mindenki ízlése.
@@rozaliahegyi8863 Nem is mondd ilyet senki.
@@kimmatyitimecapsule de. Szerinte ízléstelen, ami másoknak tetszik.
@@rozaliahegyi8863 Ott a kulcsa a mondatodnak. SZERINTE. Ettol fuggetlenül ha neked tetszik akkor oke. De ne vedd ennyire magadra. Szerinte az lehet szerinted nem. Ettol meg elmondhatja hogy szerinte mi izlestelen es mi nem.
Annyi már borítékolható, hogy nem sokan fognak neki munkát adni. A balekok pedig, akik esetleg megbízzák, azokat majd jól lehúzza.
(De amúgy...ahogyan a dolgok állnak odahaza, a középkorúak „megoldják ezt maguknak okosba” több évnyi, ilyen-olyan spórolásból... A mai fiataloknak pedig se tudásuk, se pénzük, de esélyük se lesz nagyon lakást berendezni életük legnagyobb részében. Kivéve, ha valamelyikük mondjuk egy szép kis summát örökölt, teszem azt lottónyertes vagy anyuci-apuci bőre alatt is pénz van - „a többit meg majd a vállalkozásból vesszük ki.”)
És amúgy tök látszik a csajon, hogy a videózáshoz tehetségtelen. Jobban is felkészülhetne.
Köszi a videót, a fűkaszás részt kimondottan!!
4:17 - Este néztem, besz@rtam, köszönöm Péter
Teljesen jó a Zsanika ízléstelenségi listája csak magát felejtette le 😂
Peti nekünk konkrétan az egész házban olyan karikás ajtók vannak mint amilyet te mutattál
Imádom
A színes szalag függöny.... Milyen szép is volt. Állítólag a legyek nem csípték és nem jöttek be, mégis minden helyiség teli volt velük. A függöny meg jó légysz..os :D
03:30 Az a fej!😄
Már hiányzott a sok baromság!
Teraszon elmaradhatatlan a polycarbonát előtető! Kedvencem, ha már alapból sárga, mert az ugye így patinásodik...
Csak halkan jegyzem meg: Ha Handrás vágja (vagy vágják nála) a saját füvét, szerintem biztos ,hogy végigmegy az utcában minden szomszédhoz és kéri a szíves beleegyezésüket a művelethez... 🤔 😀
Órát hallottam? 😅
Szerintem Zsanett beszéljen Kovival vagy Woodmannel, sokkal többre vihetné :D
Fúj de isteni ötlet! Emelem a kalapom!😂😂😂
Ezen gondolkodtam én is 😀
Amúgy ez a csaj nem a Miss Alpok Adria győztese?
Sikeres céget épített a semmiből egyedül b.szod
Ezeknek sugar daddyje van általában, úgy lesz ilyen fullos kecó meg minden 😀
Csak egy klasszikust idéznék .
,, ÚRISTEN!!! ''
Köszönöm a figyelmet .
Kicsit tartottam tőle, hogy fikázni fogod Zsanit, ugyanis én nagyon értékesnek tartom a munkáját, valószínűleg őt magát is annak tartanám, ha ismerném. Szerintem amit mások affektálásnak vélnek, az a befogadásra képtelen, ízléstelen, de öntudatos tömegek tükörképe. Zsani mellett kb. 10 másik magyar videós miatt van Tiktokom, persze álnéven eldobhatós telefonról. Őszintén örülök, hogy úgy csináltál szórakoztató videót valakiről, hogy közben egy pillanat erejéig sem figuráztad ki. Köszönjük!
Sztem am azzal nincs baj, amit csinál, egy bizonyos rétegnek lesz tartalmas, és véleményt formál. Az a szomorú, hogy még ma is sokak számára ez elérhetetlen lesz, amiket ő tanácsol. Ennek figyelembe-nem-vétele azért már az ő jelleméről is elárul egysmást. De végeredményben ez csak annyit okoz, hogy sokan nem fogják kedvelni őt és/vagy a videóit.
Imádom ahogy lefikázod az összes ilyen igénytelenül üres hülyét, aki befektet szerintem komoly összeget is, h készítsen egy videót , h mennyivel feljebb jár mint mindenki, de miért nem a saját pecóját mutogatja😅🤣
András exkluzív kiakadásánál, felmerült bennem, h vajon a párizsihez milyen bor megy, de tényleg itt tartunk a parizer luxus cikk lett🤣😂
A műanyag palackos koccintós szerintem pont passzol hozzá.
párizsihoz, magyarul
Szia Zsanett! Nagyon teccesz, megoldható, hogy este 6-kor legyél ott a szökőkútnál? 😂🤣
Végül is megszólalnod nem kéne a randin, végigdumálná az egészet.
Van egy ilyen mondás, hogy a divatot az olyanoknak találták ki akiknek nincs ízlése. :)
Nagyon jót röhögtem 😂😂😂😂 köszi ❤🎉😂😅😊
Most nézem a Facebookot és látom hogy Gejzír..khmm..Géjzú befenyített téged egy nagyon komoly 5-mp-es rappel!!
Nagyon régen nevettem már el magam a videódon, de most sikerült.
MC Isti leleplezte, hogy Norbert Stu bérelt fel! Nemsokára jön a beef, a címe: Dancsó aki kancsó 🤣🤣
❤😂nagyon szeretem a kritikáid ❤❤️🔥
Bartos mester lánya🙏dobre vecser népettyűm💊🚬
Peti! Kűdggyé neki is raffajjelót
Épp próbálok feltörekedni a 3D látványterv biznisszel, jó az ilyen tippeket hallgatni tőled.
Szia Peti! Szívesen megnéznék Bernáth Odettről egy videót.
Ismételten jó ez a videód is.💪😎
Jól mondod Dancsó !
Permanens offenziva tóni ellen folytatodik es imadom
Nekem VW Hippie buszos wc ülőkém van pálmafákkal, tengerrel...a kerti pottyantóson meg pilisi erdős...őseim is architeccek voltak, és akkor mivan?😂 Kis lábtörlőim is vannak az ágyam körül.
2:24 az érzés hogy valaki vagy valami mindig les téged!
A fűnyírásról pedig,,végtelenített sorozat készülhet,amiben az a jó, hogy nyírás után, gyakran öntözik,hogy hamarabb nőjön.
Új csaj,akivel fölösleges foglalkozni
Végre egy új Dancsó videó amin tudok jókat nevetni! Ilyen kb. 3 éve nem volt.
De ki mondta akkor, hogy nézzed tovább éveken át, ha eddig nem tetszett? Hülye vagy?
@@DarinkaH1984 Nem néztem... Egyszer láttam egy újabb videóját (3 éve) az már nem annyira tetszett, és nem néztem onnantól tovább. És nem, nem vagyok hülye...
Kozákbekecs szemöldök nem gagyi?
Funyiros volt a legjobb, szakadtam😂😂
Nagy építész. Szőnyegre bútort rakni, pont arra való a szőnyeg.
Zsanett álomlakása valószínűleg egy olyan laboratórium, ahol processzorokat szerelnek össze 🤣ott valóban nincs egy sem a felsorolt gagyiságokból
Most hányan gyújtották fel a házukat Zsanett miatt..🥲
:D
Miért tették volna?Semmi meglepővel nem állt elő Akiket foglalkoztat a lakberendezés azok számára itt nem hangzott el új információ .
Várjuk a frizbi féle Kozsó interjút is kedves Dancsó.
Most meg változott az életem mostantól átrendezem az egész lakást 😂
Végig se néztem de már jó!!😂
“Nalam nem szamit az ido “ 😂😂😂😂😂
Sàtorban élek de hatszemélyesben!😎