Nagyon tetszett , mindig is tiszteltem az igazgató Urat. . Nagyon tanulságos volt a beszélgetés .Szinte nem hittem el, hogy több mint két órás. Mennyire másképpen látok mindent .Köszönöm és sok sikert kívánok az elkövetkező szezonban.!!
Gratulálok! A magas kultúrát hitelesen képviselő és gyakoroló vezetőt lehet ebből a beszélgetésből megismerni. Energikusan dolgozó jó szakember, mindenben rátermett, bár minden nagy intézményünknek ilyen vezetője volna. További sok sikert és jó sok erőt kívánok.
Nagy élmény volt ez a beszélgetés, amire már régóta vártam, mivel a szakmában is voltam ott a házban évekig és ilyen, a részletekbe belemenő kérdések az opera szentélyének a működéséről egyszerűen fenomenális volt számomra! Óriási gépezet ez és e házat színvonalon irányítani, hatalmas felelősség. Csak gratulálni tudok ehhez. Köszönet a beszélgetés vezetőjének is.
Szuper, hogy van gyerekeknek Operatúra, ahol be lehet járni az Operát a pincétõl a padlàsig. 10 éves fiamat vittem el, azóta már megnéztük az új gyerek darabot 😍 Ezer köszönet!
Köszönjük a kitartó munkáját. A program beszelgetes érdekesen lenyűgözö volt. További munkájukhoz jó egészséget kívánunk . Egyben áldott ünnepeket és egészségben, BÉKÉBEN BOLDOG UJESZTENDOT KIVANUNK.😊❤❤
Nagyon jó igazgató!Igazságos nyújt szerepet baloldalinak is ha nem fogadja el az ő baja .Az a lényeg ki ,hogy énekel !Sok sikert igazgató úrnak!Köszönjük!Tartalmas beszélgetés volt!
Nagyon szeretnék mégegyszer az Operában megnézni, meghallgatni egy előadást, mert fiatal koromban látottak máig bennem élnek!Ez a beszélgetés erre az érzésre is jó volt!
Lenyűgöző beszélgetés volt! El sem hinném, ha nem a saját szememmel látnám, hogy ilyen mélyen, őszintén, emberien lehet beszélgetni kamerák előtt. Szívből köszönöm!!!
A cím nem fedi a tartalmat. Örülök, hogy elmaradt a hosszú bevezetés. 2024-ben nagy élményem volt a Pikk dáma. Valamennyi előadása teltházzal ment, Oliver Dohnányi vezényelt. Talán ezért. Kiváló énekesek, zenekar, balett, koreográfia, kórus és gyermekkórus, jelmezek és színpadkép, klasszikus színrevitel, ezúton is gratulálok!
Gratulálok!!! Nagyon kedvelem Ókovács Szilvesztert!!! Volt szerencsém az áprilisi pápa látogatáson mint első szekcióba osztott önkéntes kedves családjával a helyére kisértem őket, Olyan jó volt vele addig is beszélgetni. Igen el voltam keseredve, mert pont akkor volt az új igazgató váltás pályázati elbírálása. Kesselyák Gergely lett először a befutóm, aki végig áruló, volt és mindent, de mindent baloldali sajtónak gyűlölködött.
kiváló tényszerű beszélgetés ( a vasutas szakszervezetissel kapcsolatosan azt azért tudjuk hogy már akkor 2 millios fizetés, és sok sok lehetőség járt nekimielőtt átképezte magát operaházi dolgozok képviseletére)
1:00 Én nagyon örülök, hogy Ókovács Szilveszter az Opera igazgatója továbbra is, s Rost Andreát megvetem, hogy ilyen politikai formációval szennyezi a művészetét!
Kis pont vagy ahhoz, hogy számítson a megvetésed! Kíváncsi lennék, te mit mutattál fel az életben? Ő Magyarország hírnevét öregbítette szerte a világban!
Szennyezi a művészetét ,mert más politikai nézetet képvisel?Már az is sértő ,hogy ez a téma egyáltalán felmerült a művésznővel kapcsolatban.Tehát, aki nem kormánypárti,az szennyezett.
En nagyon szerettem az Erkelt,ottlattam eloszor operat,ott tudtunk hallgtni,latni operat egyetemistakent,oda vittem a gyerekeimet mar kicsi korukbanberlettel,voltunk persze az operabanis ,de az Eerkel mindig elerheto volt,az utolso operat is ottlattam,ebbol ,hogy hajlott koruvagyok.lkovetkezik
Én az Operába jártam gyerekkoromban, az volt közel, láttam lepusztult állapotában, sokféle vezetés alatt, láttam Béjart a Tavaszi Áldozatban, Kádár virágkorában, tudok viszonyítani. Ókovács jól vezeti különösen a feltételekhez képest. Az Erkel elvesztése nagy érvágás, a Balettintézet eladása pedig bűncselekmény, bármennyit fizettek érte. Akár a világ legszebb, főúri vasúti étterméből gagyi mekit csinálni, az Abbázia irodalmi kávéházból pedig bankfiókot.
miért gondolja RA, hogy ahogy csökken az előadói képessége, feltétlenül politikai pályára kell lépnie. Bocsássatok meg, de belőle soha nem lesz politikus.
Місяць тому+6
Olyan jó, hogy vannak "Ókovács Szilveszterek" is! Tőlük elviselhetőbb a világ. Ma egy kicsit boldogabb vagyok!
A címválasztás már MWGINT NEM FEDI A TARTALMAT!!!De úgy látszik ez szándékosan van,hogy bevonzza a hallgatőt. Bár...nem hallgatja végig az aki a címben feltüntetett témára kíváncsi csak tova görgeti.Érdemes lenne IGÍZI CÍMET kitalálni.!!mert ez becsapás..vay???ÜZLETI FOGÁS ???
Csókolom Éva néni! A zebrákról még nem esett szó, tetszik tudni akik Mészáros birtokán vannak. Gondolom ennek az időhiány oka, vagy esetleg most készül róla oknyomozó riport?
A hozzászólásomnál sokkal mélyebb és szerteágazóbb a téma, de hazai viszonylatban szerintem nagy veszteség, hogy az alap ének- zeneoktatásban "leszoktak" a Kodály-módszerről. Így vált zenei műfajjá a RAP, és érthetetkenné Wagner.
miből gondolja, hogy érthetetlenné vált Wagner? ha valaki sajnálja az időt - vagy nem sajnálja, mégis keveset tud Wagner életéről, hatalmas munkásságáról, annak a véleménye nem más, mint mikor a kerékpáros az árkot szidja, amibe véletlenül beleesett, mert nem látta előre.
@isabelhuszka Nagyon kevesen értik, és valóban türelmük sincs hozzá. Szerencsémre én zenére nőttem fel, és édesapám Wagner-rajongó volt, így hamar ismerkedtem meg a motívumok értelmével. Egyes zeneértők szerint varázsló volt, mások szerint kókler. Nem tűrték a sajátos zenei irányzatot. Az igaz hogy gyerekként nagyon "robosztus" zenének tartottam. Ehhez azért fel kell nőni.
@isabelhuszka Az én iskolámban a Kodály-módszer szerint tanultuk az ének-zenét, és ez nagyon jó alapokat adott. Akik éneklés helyett inkább csak szavalni tudtak, hallásfejlesztéssel még ők is megtanultak énekelni.
Megértem az anyagi nehézségeket de…. A Diótörő előadásra, amire alapvetően gyerekeket visznek el szülők, nagyszülők, minden kedvezményt megtagad az intézmény a gyerekektől (80%, diákigazolvány). És ez csak a Diótörőre vonatkozik!… Bizonyára vannak akiknek nem probléma mondjuk két három unokával 150 ezer forintot kifizetni karácsony előtt, de lehet, többeknek lenne igénye meglepni egy ilyen előadással az unokáit de ez a nyugdíjuk több mint felét jelentené…
Talán ejteni kellett volna néhány szót a fideszhez bekötött művészekről,pl Miklósa Erika szerepvállalásáról is.Ja,az nemzeti. . .Rost Andrea meg kozmopolita,mert világhírű.,és nem a fidesz mellé állt diszletnek!Nem baj,majd 2026-ban remélem,ennek vége lesz Demeterestől ,nagy feróstól és mindenestől.a párthúség által kinevezett vezetőstől.
Régóta rágja már Fidesz propagandista nője itt ezt a csontot, de hiába. Gondolom a zebrák is nagyon tetszettek neki Mészáros farmján, Andi Cartier karkötőiről nem is beszélve, Ráhel Hermes táskái meg egyszerűen ámulatba ejtik. Minden szavaddal egyetértek egyébként. Csodálkoztam is, hogy nem szólt még be neked itt senki. 😀 Szia, szép napot!
Hagyjuk már! Kit érdekel Mészáros? Tudod hányan vannak még? Amúgy bárki kerül majd hatalomra, meglesz a köre. Mindig lesznek majd felháborító dolgok, amik csak azoknak lesz felháborító, aki éppen akkor tör majd hatalomra. Próbáljunk meg értékeket keresni, ne ellenségeket. @@Luca-0520
Ha senkinek nincs állása, csak szerződése, jogilag korrekt. Más kérdés, milyen biztonságot jelent a művésznek, és a színháznak. Ami nyilván többe kerül.
és hol van az a műsorpolitika, amely a magyar közönséget szolgálja ? A magyar zenei kultúrát közvetíti a magyar fizetéssel bíró közönségének ? A magyar zeneművszeknek biztosit fellépést és megélhetést ? Amely nem dobja ki az ablakon a magyar opera-játszási hagyományokat ? Hol vannak az olcsó délelőttelőadások ? Már előadás is alig van...
Miklósa Erika nem ott ül az első sorban, Tóth Gabival, meg Nagy Feróval a Fidesz nagygyűlésen?! Dehogynem! A Kontextus, Andor Évával, meg a Századvéggel nem a Fidesz gyermeke?
Rost Andrea botránya? Ókovács sem említett egyet sem. Az csak nektek botrány, hogy ő a másik oldalhoz kötődik. Ott voltam a színpadon a debütálásakor (Gounod Rómeó és Júlia, és Miklósa Erikáén is aki viszont valószínűleg "nagyon" nem botrányos, mert számotokra a "jó" oldal felé köteleződött el. Nem mellesleg mindkettőjük kedves, szimpatikus ember. Hallgassátok őket, az a lényeg, Ókovács is ezt mondta.
@@ago-l4x Pontosan, csakhogy egy Kossuth-(stb) díjas, komoly nemzetközi karriert befutott művésznőt "botrányhősnek" beállítani szerintem büntető jogi kategória, és méltatlan a MÁO-hoz, hogy engedték így megjelenni.
Sok dolog mögé beleláttam az interjú során, köszönöm. Mivel a komolyzene számomra nagyon fontos, néha nem árt, ha a fal mögé is benézhetünk. Annyira nem volt érzékelhető Rost Andrea botrányának nagysága, ahogy a hatásvadász cím sugallta, persze azon meglepődtem, hogy most politizál. Na de miért fontos ez, ha Andrea egyébként meg világsztár? attól, hogy most Magyar Péterrel egyetért, nem fog kevésbé tudni énekelni.
Mondjuk amikor a Lawrence Brownlee énekel olyan főszerepet ahol történelmietlen a színes bőrű általi megszemélyesítése az adott karakternek, az nem a kvóta miatt van, hanem mert a művész úr olyan hangokat énekel ki tisztán ami Pavarottinak is csak falsettoban ment... - Mindamellett nem tagadom a jelenséget, röhej, amikor a Vikinges sorozatban is minden második északi harcos "újsvéd" színész által kel életre a képernyőn.
Már ne is haragudjon, de mindenki maga dönti el, kit tàmogat. Bűnözőket tàmogatni jobb? Miért? Miklósa miért lett a MOL kuratóriumi elnöke? Mit kértek tőle cserébe, csak nem azt, hogy sarazza pèldául Rost Andreát?
Ebből a beszélgetésből lehetetlen kihagyni a mára már politikai ellenfél Rost Andreát, aki minden médiában mószerolta Szilvesztert, arról az apróságról elfelejtkezve, hogy egy szavazatot sem kapott a pályázata. A régi barát, Magyar Péter sem, aki viszont minősíthetetlen stílusban állt bele, Szilveszter feleségébe Máté Zsuzsába többször is.
@@Babett-j1u nem a közönség számára elérhetö részlegre gondoltam..és ott van a régen szócska is.. általában a színházakról mondtam tapasztalati véleményt..nem speciálisan az operáról..de ott is ez volt a standard anno..
Mennyi energiát fektetett bele ez a műsorvezető Rost Andrea befeketitésébe, teljesen feleslegesen. Az alany meglehetősen elegánsan viselkedett és nyilatkozott.
Kicsit sok a pénzről való beszéd. Az Operaház a zenés Nemzeti Színház egy kivételes kultúrtörténeti múzeumban. Magasabbra emelném a szellemi mércét a fizetéseknél és áramdíjaknál.
Ha nincs énekes, nincs zenekar, nincs egyéb munkát végző ember, akkor hiába van meghirdetve az előadás. Ők tartozékok, az előadás részei tartozékai, nélkülük nem megy, viszont ők is pénzből élnek!
@annakisfaludinebaan Így van. Nem is azt mondtam, hogy felesleges a pénzről való beszéd! Csak azt, hogy kicsit sok! És nem kicsit hiányzik, ami nem pénz, hanem koncepció, műsorterv, szerző, zenész, táncos, énekes, bűhnés és világosító. Amitől ez egy opera, nem pedig csavargyár.
Mert minden vonalon fŏleg a pènzen keresztül tàmadjàk. Az ő dolga a megfelelő pènzt õsszehozni ès okosan kiadni, a fő irànyt kijelölni.A művèszeti igazgató felel a tartalomèrt.
@@gyulabueki9412 A pénz a pénzügyi igazgató, főkönyvelő, gyártásvezető, producer stb. dolga minden filmes és színházi produkcióban. Az Opera főigazgatója a személyzet, tárgyi feltételek, hosszútávú műsorterv, koncepció és a külső kapcsolatok vezetője. Továbbá dönt azokról a javaslatokról, amiket a művêszeti vezető, főrendező, zenei igazgató stb. előterjeszt. Lehet, hogy a pénz miatt támadják, de az csak egyik előfeltétele az intézmény működésének, aminek egészéért felel. És nem is a legfontosabb.
Wagner Parsifalját Bécsben úgy játszották, hogy Putyin börtönében folynak az események. Budapesten is a Rajna kincse is kiábrándító. Kinek kell ez ma opera helyett?
szintjén volt, vetített képekkel, a tényleges színpadon folyt a fő cselekményszál, a zenekari árakkal egy szintén, a színpad előterében Parsifal kiábrándult elmélkedéseivel. A kitűnő szereplőgárdának ( Jonas Kaufmann, Ludovic Tezier, Elina Garanca )köszönhető, hogy az előadás annak ellenére élvezhető volt, hogy sokszor mind a három színpadi részén egyszerre folyt valami
Kicsit sem vagyok a politikai opera híve, de azt sem gondolom, hogy baj lenne, ha egy színház megosztja a közönséget. Mi van akkor!? Nincsen világnézetileg semleges művészet. Van olyan, ami direkt politikát művel, mint egykor Becht, vagy a másik ligába tartozó pintérbélás gagyi. De ez határeset, és már nem vilagnézet, hanem propaganda. Ebből is lett remekmű. Régen.
T.Igazgató Úr ! Nagyon is furcsa kérdésem lenne Ön felé amire szeretném ha reflektálna.Valószínűleg ismeri azt a nevet ami ma már a feledés homályába veszett.Pilinszky Zsigmondról van szó,aki korának világhíres tenorjaként és a magyar Operaház tagjaként méltatlanul mellőzik,még egy emléktábla sem őrzi emlékét.
Hiogyan lehet az igazi képviselője a magyar zenei kultúrának, aki beleegyezett abba, hogy az Erkelt ki tudja miért, kinek az érdekében elvették az Operától.? Az operaház jegyei az átlag zene kedvelők számára elérhetetlenek. --lásd a jegyárakat.. Hol van az a nagymama , aki az unokáit el tudja vinni a Diótörőre ? Hol adják elő a János vitézt ? Hol van ma egy tanár jövedelme ahhoz, hogy Opera bérletet tudjon venni? Kedves lelkes hozzászólók ! milyen összefüggésekben gondolkodnak ?A kultúra árú - a tömeg meg szórakoztassa magát....MIlyen is az Erkel színház programja jelenleg ? Hol vannak a jó opera-elóadások ? Hány opera megy egy évadban a Operaházban ? Foglalkoztatni se tudja a mostani rendszer a magyar kíváló opera -énekeseket? Hol lehet őket egyáltalán megismerni, meghallgatni ? Nyilvánvaló , hogy Rost Andrea miért nem tetszik ...Még gondolkodni se kell rajta...
Nagyon tetszett , mindig is tiszteltem az igazgató Urat. . Nagyon tanulságos volt a beszélgetés .Szinte nem hittem el, hogy több mint két órás. Mennyire másképpen látok mindent .Köszönöm és sok sikert kívánok az elkövetkező szezonban.!!
Gratulálok! A magas kultúrát hitelesen képviselő és gyakoroló vezetőt lehet ebből a beszélgetésből megismerni. Energikusan dolgozó jó szakember, mindenben rátermett, bár minden nagy intézményünknek ilyen vezetője volna. További sok sikert és jó sok erőt kívánok.
Nagy élmény volt ez a beszélgetés, amire már régóta vártam, mivel a szakmában is voltam ott a házban évekig és ilyen, a részletekbe belemenő kérdések az opera szentélyének a működéséről egyszerűen fenomenális volt számomra! Óriási gépezet ez és e házat színvonalon irányítani, hatalmas felelősség. Csak gratulálni tudok ehhez. Köszönet a beszélgetés vezetőjének is.
❤ nagyon jó interjú volt, remélem még hallhatjuk a főigazgató urat... sok sikert és boldog ünnepeket.
Van miből mulatozni.
Szuper, hogy van gyerekeknek Operatúra, ahol be lehet járni az Operát a pincétõl a padlàsig. 10 éves fiamat vittem el, azóta már megnéztük az új gyerek darabot 😍 Ezer köszönet!
imádni való ez az
őszinteség, hozzáértés, rugalmasság, humor......tökéletesség
Poénkodol?
Régóta tisztelem, igaz embernek tartom, tehetséges, őszinte!Nagyszerű beszélgetés!Isten éltesse!!😊🍀
Egy élmény volt hallgatni Önöket!
Köszönöm!❤🎼
Nem vagy perverz?
Köszönjük a kitartó munkáját.
A program beszelgetes érdekesen lenyűgözö volt. További munkájukhoz jó egészséget kívánunk .
Egyben áldott ünnepeket és egészségben, BÉKÉBEN BOLDOG UJESZTENDOT KIVANUNK.😊❤❤
Nagyon érdekes és tanulságos volt a riport. További kitartást, eredményes és sikeres munkát kívánok!
Az Igazgato Ur egy csodalatos öszinte ember, Köszönöm az interjut.😍
Nagyon jó igazgató!Igazságos nyújt szerepet baloldalinak is ha nem fogadja el az ő baja .Az a lényeg ki ,hogy énekel !Sok sikert igazgató úrnak!Köszönjük!Tartalmas beszélgetés volt!
Ja. Megírta az Agyar Nemzett is.
Köszönjük ezt tartalmas beszélgetést!
Nagyon szeretnék mégegyszer az Operában megnézni, meghallgatni egy előadást, mert fiatal koromban látottak máig bennem élnek!Ez a beszélgetés erre az érzésre is jó volt!
Köszönjük. Nagyszerű.
Nnnnnna végre! A kedvencem, nagyon hiányzott nekem. Nélküle a Vezércikk sem tud már a régi lenni, jó lenne, ha Főigazgató úr oda visszatérne.
Megértem az érveit, gondolatait. Rokonszenves.
Ne bolondozz, még ha is vagy! Politikai vezérürüből már épp elég van Orbanisztányban.
Lenyűgöző beszélgetés volt! El sem hinném, ha nem a saját szememmel látnám, hogy ilyen mélyen, őszintén, emberien lehet beszélgetni kamerák előtt.
Szívből köszönöm!!!
Igen, így van! Eddig is tiszteltem Ókovács Urat, de ezek után - emelem kalapom egy nagybetűs EMBER előtt!
Köszönöm az interjút.
A cím nem fedi a tartalmat. Örülök, hogy elmaradt a hosszú bevezetés. 2024-ben nagy élményem volt a Pikk dáma. Valamennyi előadása teltházzal ment, Oliver Dohnányi vezényelt. Talán ezért. Kiváló énekesek, zenekar, balett, koreográfia, kórus és gyermekkórus, jelmezek és színpadkép, klasszikus színrevitel, ezúton is gratulálok!
Köszönöm,nagy élmény volt🤩
Nagyon jó beszélgetés volt, sokat tanultam belőle, köszönöm! Igazgató úrnak sok kitartást és sikert!
Nagyon jó interview, köszönöm, szeretettel gazdag szerencsés, békés Új esztendőt minden tisztelettem.
Köszönöm, nagyon jó beszélgetés volt.
Gratulálok, meglepően jó riport és beszélgetés volt!
Kitűnő az interjú tiszta és világos öszinte
És rosszindulatú, ahogy Rost Andreáról beszél a műsorvezető. Nem tudja megemészteni, hogy Rost nem a Fidesz nótáját zengi. Miért is zengené?
@@atticusfortezza Ész, hova mész!? - Nagyon "szőrmentében" beszéltek a művésznőről, el kell ismernünk.
Nagyszerű beszélgetés.
Gratulálok!!! Nagyon kedvelem Ókovács Szilvesztert!!! Volt szerencsém az áprilisi pápa látogatáson mint első szekcióba osztott önkéntes kedves családjával a helyére kisértem őket, Olyan jó volt vele addig is beszélgetni. Igen el voltam keseredve, mert pont akkor volt az új igazgató váltás pályázati elbírálása. Kesselyák Gergely lett először a befutóm, aki végig áruló, volt és mindent, de mindent baloldali sajtónak gyűlölködött.
Ó Kovács Szilveszter kiérdemelte, hogy még mindig ő az Operaház főigazgatója!
"KUTYAÜTŐ ÉNEKES VOLTAM' !!Szép beismerés!Bravissimo!
Ha klasszikus előadások kerülnének műsorra, sokkal nagyobb létszám lenne. Nagyon sok repertoárdarab van, de senki nem a kicsavart változatot kívánja!
Őszinte !
Örülök, hogy a beszélgetés részese lehettem!
kiváló tényszerű beszélgetés ( a vasutas szakszervezetissel kapcsolatosan azt azért tudjuk hogy már akkor 2 millios fizetés, és sok sok lehetőség járt nekimielőtt átképezte magát operaházi dolgozok képviseletére)
Anyádat
Két okos, nagyon intelligens ember beszélgetése..
👏👏 Intelligencia, szív és szakértelem. 🥰
1:00 Én nagyon örülök, hogy Ókovács Szilveszter az Opera igazgatója továbbra is, s Rost Andreát megvetem, hogy ilyen politikai formációval szennyezi a művészetét!
Meg gondolom a politika által szűz Miklósa Erikát is!
Kis pont vagy ahhoz, hogy számítson a megvetésed!
Kíváncsi lennék, te mit mutattál fel az életben?
Ő Magyarország hírnevét öregbítette szerte a világban!
Szennyezi a művészetét ,mert más politikai nézetet képvisel?Már az is sértő ,hogy ez a téma egyáltalán felmerült a művésznővel kapcsolatban.Tehát, aki nem kormánypárti,az szennyezett.
@@ildikosurjan9480 Nézze a Lukácsi -Schilling művészpárt, az biztos megfelel az ízlésének.
Működik a gyűlöletkeltés.. miért kell megvetni azokat, akik nem a korrupt rezsimet éltetik? Miklósa Erika rendben van, hogy politizál?
Nekem mindig is szimpatikus intelligens embernek tůnt..
A kritikusai a nyomàba sem èrnek.
Megkacagtattál.
@@istvansebestyen5016 Ahogy te is minket, jó látni,ahogy mindennap erőlködsz..
Miért nem ír cáfolatot??? Érdekelne a véleménye is.
En nagyon szerettem az Erkelt,ottlattam eloszor operat,ott tudtunk hallgtni,latni operat egyetemistakent,oda vittem a gyerekeimet mar kicsi korukbanberlettel,voltunk persze az operabanis ,de az Eerkel mindig elerheto volt,az utolso operat is ottlattam,ebbol ,hogy hajlott koruvagyok.lkovetkezik
Én az Operába jártam gyerekkoromban, az volt közel, láttam lepusztult állapotában, sokféle vezetés alatt, láttam Béjart a Tavaszi Áldozatban, Kádár virágkorában, tudok viszonyítani. Ókovács jól vezeti különösen a feltételekhez képest. Az Erkel elvesztése nagy érvágás, a Balettintézet eladása pedig bűncselekmény, bármennyit fizettek érte. Akár a világ legszebb, főúri vasúti étterméből gagyi mekit csinálni, az Abbázia irodalmi kávéházból pedig bankfiókot.
miért gondolja RA, hogy ahogy csökken az előadói képessége, feltétlenül politikai pályára kell lépnie. Bocsássatok meg, de belőle soha nem lesz politikus.
Olyan jó, hogy vannak "Ókovács Szilveszterek" is! Tőlük elviselhetőbb a világ. Ma egy kicsit boldogabb vagyok!
A címválasztás már MWGINT NEM FEDI A TARTALMAT!!!De úgy látszik ez szándékosan van,hogy bevonzza a hallgatőt. Bár...nem hallgatja végig az aki a címben feltüntetett témára kíváncsi csak tova görgeti.Érdemes lenne IGÍZI CÍMET kitalálni.!!mert ez becsapás..vay???ÜZLETI FOGÁS ???
A Tancmuveszeti egyetemen a magyar hallgatókat "eltanacsoljak," mert kell a hely a jólfizető " vendeghallgatoknak!
5.000.000 ,- Ft/ fél év
Végig " kellett " hallgatnom, annyira lekötött.
Csókolom Éva néni! A zebrákról még nem esett szó, tetszik tudni akik Mészáros birtokán vannak. Gondolom ennek az időhiány oka, vagy esetleg most készül róla oknyomozó riport?
Csizmát teszel az asztalra.
Tolvajokat tàmogat ez az emelkedett kultúrkör. Ilyenkor természetes, hogy vannak, akik szólnak, hogy a kiràly meztelen.
Igazgato Ur, csak az a Trubadur, csak azt tudnam feledni! A kedvenc operam!Kb 8 eve.
A hozzászólásomnál sokkal mélyebb és szerteágazóbb a téma, de hazai viszonylatban szerintem nagy veszteség, hogy az alap ének- zeneoktatásban "leszoktak" a Kodály-módszerről. Így vált zenei műfajjá a RAP, és érthetetkenné Wagner.
Igaz.
miből gondolja, hogy érthetetlenné vált Wagner? ha valaki sajnálja az időt - vagy nem sajnálja, mégis keveset tud Wagner életéről, hatalmas munkásságáról, annak a véleménye nem más, mint mikor a kerékpáros az árkot szidja, amibe véletlenül beleesett, mert nem látta előre.
@isabelhuszka Nagyon kevesen értik, és valóban türelmük sincs hozzá. Szerencsémre én zenére nőttem fel, és édesapám Wagner-rajongó volt, így hamar ismerkedtem meg a motívumok értelmével. Egyes zeneértők szerint varázsló volt, mások szerint kókler. Nem tűrték a sajátos zenei irányzatot. Az igaz hogy gyerekként nagyon "robosztus" zenének tartottam. Ehhez azért fel kell nőni.
@isabelhuszka Az én iskolámban a Kodály-módszer szerint tanultuk az ének-zenét, és ez nagyon jó alapokat adott. Akik éneklés helyett inkább csak szavalni tudtak, hallásfejlesztéssel még ők is megtanultak énekelni.
Megértem az anyagi nehézségeket de…. A Diótörő előadásra, amire alapvetően gyerekeket visznek el szülők, nagyszülők, minden kedvezményt megtagad az intézmény a gyerekektől (80%, diákigazolvány). És ez csak a Diótörőre vonatkozik!… Bizonyára vannak akiknek nem probléma mondjuk két három unokával 150 ezer forintot kifizetni karácsony előtt, de lehet, többeknek lenne igénye meglepni egy ilyen előadással az unokáit de ez a nyugdíjuk több mint felét jelentené…
Szép nyugdíja van akkor. Ennyiből lehetne félrerakni egy karácsonyi előadásra.
Talán ejteni kellett volna néhány szót a fideszhez bekötött művészekről,pl Miklósa Erika szerepvállalásáról is.Ja,az nemzeti. . .Rost Andrea meg kozmopolita,mert világhírű.,és nem a fidesz mellé állt diszletnek!Nem baj,majd 2026-ban remélem,ennek vége lesz Demeterestől ,nagy feróstól és mindenestől.a párthúség által kinevezett vezetőstől.
Messze egyetértek. Ami nem fideszes, az ... nemzetellenes. Mekkora marhaság. Rost Andrea odaáll, ahova éppen akar, senkinek köze nincs hozzá.
Miklósa Erika is világhírŭ. Nincs összeférhetetlen természete, mint Rostnak.
Régóta rágja már Fidesz propagandista nője itt ezt a csontot, de hiába. Gondolom a zebrák is nagyon tetszettek neki Mészáros farmján, Andi Cartier karkötőiről nem is beszélve, Ráhel Hermes táskái meg egyszerűen ámulatba ejtik. Minden szavaddal egyetértek egyébként. Csodálkoztam is, hogy nem szólt még be neked itt senki. 😀 Szia, szép napot!
Hagyjuk már! Kit érdekel Mészáros? Tudod hányan vannak még? Amúgy bárki kerül majd hatalomra, meglesz a köre. Mindig lesznek majd felháborító dolgok, amik csak azoknak lesz felháborító, aki éppen akkor tör majd hatalomra. Próbáljunk meg értékeket keresni, ne ellenségeket. @@Luca-0520
Megbuknak 2026-ban, már sejtik, ez a riporter csak nyalni tud. De azt nagyon!😂
Örvendetes,hogy a "kirùgás" kifejezést elküldésre cserélték .
Ha senkinek nincs állása, csak szerződése, jogilag korrekt. Más kérdés, milyen biztonságot jelent a művésznek, és a színháznak. Ami nyilván többe kerül.
Jò kezekben van az Operahàzunk!
és hol van az a műsorpolitika, amely a magyar közönséget szolgálja ? A magyar zenei kultúrát közvetíti a magyar fizetéssel bíró közönségének ? A magyar zeneművszeknek biztosit fellépést és megélhetést ? Amely nem dobja ki az ablakon a magyar opera-játszási hagyományokat ? Hol vannak az olcsó délelőttelőadások ? Már előadás is alig van...
Ajajaj!!!! Az Operaház független a fidesz-kdnp kormánytól!!!! Andor Éva és Ókovács Szilveszter nem igazán!!
Miklósa Erika nem ott ül az első sorban, Tóth Gabival, meg Nagy Feróval a Fidesz nagygyűlésen?!
Dehogynem!
A Kontextus, Andor Évával, meg a Századvéggel nem a Fidesz gyermeke?
És mi a problémád ezzel?
Az a probléma, hogy az aktuàlpolitikàt nem engedhetik be a programba. Elmondja. De már a cím is propaganda..
Rost Andrea botránya? Ókovács sem említett egyet sem. Az csak nektek botrány, hogy ő a másik oldalhoz kötődik. Ott voltam a színpadon a debütálásakor (Gounod Rómeó és Júlia, és Miklósa Erikáén is aki viszont valószínűleg "nagyon" nem botrányos, mert számotokra a "jó" oldal felé köteleződött el. Nem mellesleg mindkettőjük kedves, szimpatikus ember. Hallgassátok őket, az a lényeg, Ókovács is ezt mondta.
Így van. A cím propaganda, köze nincs az interjú tartalmához.
@@ago-l4x Pontosan, csakhogy egy Kossuth-(stb) díjas, komoly nemzetközi karriert befutott művésznőt "botrányhősnek" beállítani szerintem büntető jogi kategória, és méltatlan a MÁO-hoz, hogy engedték így megjelenni.
Sok dolog mögé beleláttam az interjú során, köszönöm. Mivel a komolyzene számomra nagyon fontos, néha nem árt, ha a fal mögé is benézhetünk. Annyira nem volt érzékelhető Rost Andrea botrányának nagysága, ahogy a hatásvadász cím sugallta, persze azon meglepődtem, hogy most politizál. Na de miért fontos ez, ha Andrea egyébként meg világsztár? attól, hogy most Magyar Péterrel egyetért, nem fog kevésbé tudni énekelni.
💟
Hát azért a Borisz Godunov, és a Háború és béke rendezői húzásai miatt nem néztem végig az őszi két előadást, mert számomra ez elfogadhatatlan.
Na und...
Meg azt el kell mondanom,hogy imádtam a Székely Mihály terembeli műsorát 20-on egynéhány évvel ezelőtt,vidéken éltem,alig vártam a műsorát.
ha valakinek van esze..(egyszerüen)és használja is..az miért probléma?(jogdíj)
Pavarottihoz ne hasonlitgass.
Istenem...
Mondjuk amikor a Lawrence Brownlee énekel olyan főszerepet ahol történelmietlen a színes bőrű általi megszemélyesítése az adott karakternek, az nem a kvóta miatt van, hanem mert a művész úr olyan hangokat énekel ki tisztán ami Pavarottinak is csak falsettoban ment... - Mindamellett nem tagadom a jelenséget, röhej, amikor a Vikinges sorozatban is minden második északi harcos "újsvéd" színész által kel életre a képernyőn.
nincs kotta?le kell írni..végül is ezt tanultuk nem??
Kedves musorvezeto mennyivel jobb az ORBAN seggebe lenni a nyelvének??😊😊😊
Rost Andrea képes volt lecsúszni a Magyar Péter szintjére! Gyalázat!!!
Ráadásul poloskapeti ocsmányul viselkedett vele.
Olyan szintre soha nem fog tudni lecsúszni, ahol te most vagy. Nem kell őt féltened.;)
Már ne is haragudjon, de mindenki maga dönti el, kit tàmogat. Bűnözőket tàmogatni jobb? Miért? Miklósa miért lett a MOL kuratóriumi elnöke? Mit kértek tőle cserébe, csak nem azt, hogy sarazza pèldául Rost Andreát?
Kormánypropaganda, ami nem meglepő... Teljesen hiteltelen számomra.
Sajnálom
Minden Tisztelet mellet picit hosszú a két óra .Sajnos kicsit Politikai "viszhang kíséretébe". Maradok Tisztelettel
Ez a nő elképesztően rá van kattanva a politikai ellenfeleire, felesleges minden vendégnek felhozni
Ebből a beszélgetésből lehetetlen kihagyni a mára már politikai ellenfél Rost Andreát, aki minden médiában mószerolta Szilvesztert, arról az apróságról elfelejtkezve, hogy egy szavazatot sem kapott a pályázata.
A régi barát, Magyar Péter sem, aki viszont minősíthetetlen stílusban állt bele, Szilveszter feleségébe Máté Zsuzsába többször is.
a kollégák nem mennek hamarabb haza..csak a büféig
régen resti árban volt a szinház büfe
Akkor te soha nem voltál az Operában, nem, hogy ettél, ittál volna ott. 😂
@@Babett-j1u nem a közönség számára elérhetö részlegre gondoltam..és ott van a régen szócska is.. általában a színházakról mondtam tapasztalati véleményt..nem speciálisan az operáról..de ott is ez volt a standard anno..
nana..a brácsával vigyázzunk--
Mennyi energiát fektetett bele ez a műsorvezető Rost Andrea befeketitésébe, teljesen feleslegesen. Az alany meglehetősen elegánsan viselkedett és nyilatkozott.
Nem volt szüksége rá, Rost Andrea elintézte a befeketítést magának.
Így igaz! Az egyik kedvencem volt Rost de nagyot csalódtam benne!
@@Babett-j1u 😮😮😮😮😮
@@JulikaSzőlősiné 😲😲😲😲😲😲
@@JulikaSzőlősiné Julika, árulja el, mit tett vajon Rost Andrea, hogy csalódnia kellett benne?
Tiszteletem Propagandor Éva ... Megint hozzák a kötelezőt
ANDREA NAGYON OKOS VAGY és az is lenyűgõző, amNemilyen komolyan felkészülsz mindenkiből.
Kicsit sok a pénzről való beszéd. Az Operaház a zenés Nemzeti Színház egy kivételes kultúrtörténeti múzeumban. Magasabbra emelném a szellemi mércét a fizetéseknél és áramdíjaknál.
Ha nincs énekes, nincs zenekar, nincs egyéb munkát végző ember, akkor hiába van meghirdetve az előadás. Ők tartozékok, az előadás részei tartozékai, nélkülük nem megy, viszont ők is pénzből élnek!
@annakisfaludinebaan Így van. Nem is azt mondtam, hogy felesleges a pénzről való beszéd! Csak azt, hogy kicsit sok! És nem kicsit hiányzik, ami nem pénz, hanem koncepció, műsorterv, szerző, zenész, táncos, énekes, bűhnés és világosító. Amitől ez egy opera, nem pedig csavargyár.
Mert minden vonalon fŏleg a pènzen keresztül tàmadjàk. Az ő dolga a megfelelő pènzt õsszehozni ès okosan kiadni, a fő irànyt kijelölni.A művèszeti igazgató felel a tartalomèrt.
@@gyulabueki9412 A pénz a pénzügyi igazgató, főkönyvelő, gyártásvezető, producer stb. dolga minden filmes és színházi produkcióban. Az Opera főigazgatója a személyzet, tárgyi feltételek, hosszútávú műsorterv, koncepció és a külső kapcsolatok vezetője. Továbbá dönt azokról a javaslatokról, amiket a művêszeti vezető, főrendező, zenei igazgató stb. előterjeszt. Lehet, hogy a pénz miatt támadják, de az csak egyik előfeltétele az intézmény működésének, aminek egészéért felel. És nem is a legfontosabb.
Wagner Parsifalját Bécsben úgy játszották, hogy Putyin börtönében folynak az események. Budapesten is a Rajna kincse is kiábrándító. Kinek kell ez ma opera helyett?
az "ifjú titán rendezőknek", hogy úgymond megmutathassák magukat. :-(
Nem Putyin börtönében, csak egy börtönben ( a rendező ült Putyin börtönében, onnan rendezte). Ez a színpad felső
szintjén volt, vetített képekkel, a tényleges színpadon folyt a fő cselekményszál, a zenekari árakkal egy szintén, a színpad előterében Parsifal kiábrándult elmélkedéseivel. A kitűnő szereplőgárdának ( Jonas Kaufmann, Ludovic Tezier, Elina Garanca )köszönhető, hogy az előadás annak ellenére élvezhető volt, hogy sokszor mind a három színpadi részén egyszerre folyt valami
@@annagunthernestrahl8444maradt volna ott
Vagyis a művészek politikai semlegességet kéri , de ő két éve , meghívja Vargát , az otthonában , családostól,aki igazságügyi miniszter volt akkor! 😂
Akkor nézd meg újra és meg fogod érteni...
Miért nem hívhatná meg?Teljes magánügy ki kivel barátkozik!Ki kit hív meg otthonába!
@ , hallgasd meg mit mond, mit vár el és utána ő, pont az ellenkezőjét teszi!
Kicsit sem vagyok a politikai opera híve, de azt sem gondolom, hogy baj lenne, ha egy színház megosztja a közönséget. Mi van akkor!? Nincsen világnézetileg semleges művészet. Van olyan, ami direkt politikát művel, mint egykor Becht, vagy a másik ligába tartozó pintérbélás gagyi. De ez határeset, és már nem vilagnézet, hanem propaganda. Ebből is lett remekmű. Régen.
Óhkovács 1 suttyó.
A Ókovacs Szilvszter egy nagyszerű igazgató egy nagyon nehéz összetett feladattal. Hogy tudta volna ezt Rost Andrea ellátni?
Tükörben mindennap láthatod!
Könnyedèn
Persze ingyen" fellep.
Ugyanmar, nmő akkor miből élne meg.. ingyé. Ingye veszek ezt azt a boltba. Cs kár, h ez pont nem igaz.
Miközben szívesen hallgatom, de a 49 perc környékén egy jó nagy lódítás hangzik el. Onnantól hiteltelen számomra. Sajnálom!
Kigömbölyödött Ókovács... 🤔
Mély lényeglátásról tanuskodó vélemény!
@nka0000 (ez is ... ☝️🤔)
Meg se hallgatta,az egészből ez jön le neki.😤@@nka0000
@@mariamezo4595 Túl magas volt neki a színvonal : ))) Nem bírta értelmezni .
Ezt hogy ällapította meg!?
A teste nem lätjatò😹
T.Igazgató Úr ! Nagyon is furcsa kérdésem lenne Ön felé amire szeretném ha reflektálna.Valószínűleg ismeri azt a nevet ami ma már a feledés homályába veszett.Pilinszky Zsigmondról van szó,aki korának világhíres tenorjaként és a magyar Operaház tagjaként méltatlanul mellőzik,még egy emléktábla sem őrzi emlékét.
Fideszes volt ez a Pilinszky, mert akkor lesz emléktáblája.
Köszönöm.Nagyon jó beszélgetés.
Hiogyan lehet az igazi képviselője a magyar zenei kultúrának, aki beleegyezett abba, hogy az Erkelt ki tudja miért, kinek az érdekében elvették az Operától.? Az operaház jegyei az átlag zene kedvelők számára elérhetetlenek. --lásd a jegyárakat.. Hol van az a nagymama , aki az unokáit el tudja vinni a Diótörőre ? Hol adják elő a János vitézt ?
Hol van ma egy tanár jövedelme ahhoz, hogy Opera bérletet tudjon venni? Kedves lelkes hozzászólók ! milyen összefüggésekben gondolkodnak ?A kultúra árú - a tömeg meg szórakoztassa magát....MIlyen is az Erkel színház programja jelenleg ? Hol vannak a jó opera-elóadások ? Hány opera megy egy évadban a Operaházban ? Foglalkoztatni se tudja a mostani rendszer a magyar kíváló opera -énekeseket? Hol lehet őket egyáltalán megismerni, meghallgatni ? Nyilvánvaló , hogy Rost Andrea miért nem tetszik ...Még gondolkodni se kell rajta...