Fun fact: sztori írás harmadánál véletlen nyomtam egy entert, és kipublikáltam a befejezetlen szöveget :D Megesik.. Update: Nyaramat szinte egy gyárban töltöttem. Mivel messze volt a várostól, én meg ott lakom, kelhettem heti ötször hajnali 4-kor, hogy beérjek a vidéki buszpályaudvarra és onnét tovább nyomorogjak az úton egy műszaknyi emberrel - akik ugyanoda mentek, mint én - hogy aztán félkómásan elérjem úticélomat. Ez eddig annyira nem vészes. Viszont. Hiába volt a hajnali 5.20-as járatra egy nagy, 3 tengelyes régebbi, de Scania busz kiosztva, mind az összes, 50 helyen csücsült valaki. Mivel mindenki bérlettel reppent a helyére, ezért mindig vadásznom kellett a helyeket, mert én meg ott szenvedtem a jeggyel a sofőrnél minden egyes alkalommal. Meg volt a jegy, spuri van. Itt megszűnik az a fogalom, hogy az időseknek illik átadni a helyedet. Itt ha le tudtál ülni, nyert ügyed volt. Viszont. 2 megállóval arrébb a buszon lévő 50-55 emberhez csatlakozott még 20. Ez viccesnek hangzik, de nem volt az. A busz közepén az elejétől a végéig álltak emberkék a folyosón, konkrétan heringparti volt. Az első lépcsőn kb. 237 ember állt. Aztán elindultunk. Nehezen beértünk, becsekkoltam, átöltöztem. Azt tudni kell erről a gyárról, hogy ez egy műanyag ipari alkatrészeket gyártó cég. 3 fő része volt: fröccsüzem (nem a piára gondolok), utómunka, és szerelde. Én az utómunkára lettem küldve. Ott lényegében sorjázni kell, mert nem bírnak sorja mentes szart fröccsenteni azon a kibebaszo... huhh. Szóval. Szerencsére a gyár legkedvesebb és legjófejebb hölgyét kaptam meg, 50 körülire saccolnám. 12-en voltunk ott a balesetvédelmi oktatáson, és ebből az egész nyár alatt velem együtt voltunk 3-an. A diákok ott mindig is azt a feladatot kapták meg, amit a "fölnőttek" rühelltek. Magyarán minden kis szaros műanyag elemet lehetett sorjázni. Elsőre nem tűnt halálosnak, aztán jött a sokk: sok féle volt, de a "kedvencemet" kiemelném; ilyen pici, fekete kupakféleség volt, kisujjkörömkosz nagysággal megáldva. Egy dobozban volt abból 10000. Volt 10 doboz... 2-en dolgoztunk... McMylan timed out. Jól van, minden ilyen kis szart megcsináltam, amit adtak. A hab a tortán: Mögöttünk, 7 méterrel egy 30 méteres fal, 2 szinten tele volt műanyagszárító gépekkel. Összesen kb. 90dB-el zúgtak az ember fülébe egész nap. Ez egy dolog, de mivel ez a nyár kibaszott meleg volt, az üzem is megérezte ezt: stabil 35-40 fok volt ott, ahol voltam, és nem járt a levegő. Igaz, voltak ilyen kis szaros ventilátorok, de azok hatását csak az árnyékukban lehet élvezni. A hátamon Niagarai vízesést megszégyenítő vízmennyiség csordult le másodpercenként. Oké, kibírható. DE! Nem lehetett leülni... sorja és válogatás közben sem. Jön a kérdés: de miért? A válasz prózai, amin én is meglepődtem, idézem: "Toleránsabbnak kell lennünk a gépek mellett dolgozókkal, ha ők nem tudnak ülni, akkor mi sem fogunk." És akkor ne legyek ideges. Konkrétan 8 kicseszett órán keresztül állhattam egyhelyben, és sorjázhattam a világ legkisebb műanyag szarjait, aminek a felét úgy is még a gyárban kidobják. És akkor ne érezzem magam feleslegesnek... a másik, egyszer ilyen piros picike lófaszokat lehetett válogatni szín szerint... fél árnyalat különbség volt... és akkor itt van hülyegyerek, csináld! Pfuhh. De legalább megtanultam, hogy az ilyen munkának a legszebb része az, amikor vége szakad 14 órakor... 6-ra mentem mellesleg. És rájöttem, hogy tanulni kell, muszáj, követnem kell az álmomat, mert nem akarok itt végezni. Utána felszálltam az 1800 fokos buszra, vissza a vidékibe, vidékiből át a városi buszra, majd összesen 1 órányi utazgatás után sikeresen hazaértem. Ez a folyamat június 20-tól augusztus 15-ig ismétlődött. Mindig előttem remegett a cél, ugyanis B kategóriás jogsira gyűjtöttem. A pénz megvan, márcsak a jogsi hiányzik.. Milyen volt a nyaram? Érdekes. Sokat tanultam, és legalább hasznosan töltöttem. Jövő nyaramat is végig fogom dolgozni, de már más helyen...
mcmylan hasonló volt nekem a nyári gyakorlat CSAK 30 km re lakok kb a melóhelytől és van egy 50 köbös robogóm amiben van 8000-9000 km és csak 4 számjeggyel van megáldva a kilométeróra alatti kis szar, és visszatérve a melóhelyre nekem aug. 7-től 31-ig és csak 7 órát kell bent lennem de igazából szept.1 lett volna az uccsó munkanap de évnyitó így lekellett dolgozni plusz 7 órát de legalább mindenki jófej és nem kis fos mütyürökkel kell szarakodni hanem rohadt sb-10(riasztó) tesztelés ami KUR- nagyon hangos. Ja és nekem még 1,5 év áll előttem ugyanitt de legalább jár a szakmára az ÖSZTÖNDÍJ + a melóhelyi 19k(néha 36k). Örülök hogy olyan helyet fogtam ki az osztálytársammal ahol legalább a szakmához( elektronikai műszerész ) kapcsolódó dolgokat csinálhatunk. Összegezve szar de munkahelyhez képest nagyon jó.
Dani!Annyira megimadtam a videoidat,egy nap alatt vegigneztem az osszeset.Ujra es ujra...Rohadt jo a beszedstilusod,nagyon biroom.Sok sikert a tovabbiakban,huen varjuk a kovetkezo videot😎😎
Üdvözöllek Dániel. Nagyon jó lett a videó. Köszönjük szépen :D nagyon tetszik az új dizájn... jó úton haladsz, az egyetem felé... :D VISZONT úgy hallottam, hogy te szereted az építő jellegű kritikát :) és SZERINTEM kissé furcsa az új szemhéjdizájn... olyan mintha feszülne rajta a bőr.. mint egy FITY mint ha be lenne dagadva... nem tudom, lehet hogy ezzel egyedül vagyok. Elismerem, szőrszálhasogatás... de kommentelő vagyok vágod :P
Uramisten feljöttek az emlékek. Mielőtt végre sikerült a szakmámban elhelyezkednem én is dolgoztam egy gyárban. Persze nem volt rossz a fröcsibe kerültem ahol tudod gépek alól kell kiszedni az anyagot vagy éppen gépekről vagy gépekből. Szerettem csinálni és végülis a dolgozók nagy részével ki is jöttem a társaság jó 90%-a ( és értsd a teljes gyár ) olyan seggidióta emberekből állt, hogy már én éreztem kínosan magam. Tudod vannak azok a tipikus melósemberek akik csak a fociról meg a Forma 1-ről tudnak dumálni ezekkel nem volt annyira gondom de a többi emberke olyan retek cigánynyelven tudott pofázni, hogy azt hittem lelövöm őket. Egyikük például haverkodni akart velem ilyen tipikus " mi a helyzet testvérem " dumával mire én elküldtem az köhöm édes anyukájának a nemi szervébe , hogy hagyjon békén és még ő adta tudtomra, hogy érezzem megsértve magam mert ő nem akar beszélni velem (pfahhh anyád). Egy másik pedig megkérdezte milyen zenét szeretek , ez már értelmesebbnek tűnt hiszen egy jó 30-as éveiben járó emberke volt , meg is mutattam neki az egyik kedvenc számomat a The Kinslayer-t a Nightwish-től erre bazmeg elkezdi, hogy sátánista vagyok ( kurva anyját neki) de erre kvázi mindenkinek teleüvöltötte a fejét ezzel merthogy ő Mr. Bustát meg ilyeneket hallgat ami zene és nem sátánista szöveg. Szerencsére az üzemvezető ott volt bennt szóltam is neki ő meg szólt az emberkének mire összevesztek,merthogy a nem tavaly barnult emberke nem bírta felfogni a tényt, hogy nem vagyok sátánista mire az üzemvezető bá mondta, hogy ki van rúgva mert ezt itt nem tolerálják. A minőségellenőrők meg egy külön sztori. Volt 2-3 emberke akiket nagyon csíptem de volt másik 3 nő akik már így az 50-es 60-as éveikben jártak és úgy mászkáltak fel alá mint pulyka a baromfiudvarban ( 2-nek a testalkata is megvolt hozzá XD ) és úgy beszéltek az emberrel mintha ők szarták volna a spanyol viaszt és ezt én nem tudtam tolerálni és ezt a képükbe is vágtam el is kezdték a műsorukat de szerencsére főnök bá megmondta, hogy őket ő is rühelli meg úgy kvázi mindenki csak jópofiznak velük amire én meg képtelen voltam. Szerencsére már egy jó másfél éve egy cukrászatban dolgozom de nem emlékszem vissza a gyári munkára rossz emlékekkel, legalábbis annyira rosszakkal nem.
Helló kedves UngDani! A mai naptól kezdtelek el követni és nagyon tetszik ahogy animálsz! Én is szeretnék megtanulni animálni! És ha lehet bemutatod az egyik videódban hogy hogyan csinálod/animálod?LIKE AKI SZERINT JÓ ÖTLET!!!!
Jó neked hogy nem a Tescoban kellett dolgoznod... Én még anno tavaly 15 évesen annyira örültem hogy végre tudok dolgozni, de csalódtam lol... A tescoban árukat kellett felpakolnod, de ha leejtesz egy sort (mint én), akkor jön a főnök és az egész bolt hallja... Utána takarítani kellett azt a hatalmas tesco-t... Ott volt a hűtő is, mintha én lettem volna a Yeti... Volt egy jó fej srác, aki mindig segített nekem, meg siettünk hogy a főnök ne basszon le :D Most, 16 évesen nyáron a KFC-ben dolgoztam. Ingyen kaja volt lol... Csak EatMyPie-al nem találkoztam :c
Én is több alkalommal dolgoztam szerény kis városkám szerény kis gyáracskájában, és ugyan ilyen körülmények között ugyan ilyeneket műveltünk 😂 egész végig bólogattam, igen Dani, úgy van, igen, ez is így megy 😄 hát, örülök, hogy más is élvezhette ezt a fantasztikus melót 😆 Még mindig jól tolod Dani, csak így tovább 😁👍 (mármint a videózást.. Ez egy bátorítás akart lenni😅)
Érdekes dolog az a diák munka :D Én személy szerint kamion alkatrészeket raktam össze még 7 ember társaságában, csak hogy nincs annyi kamion Európában hogy felhasználják mindet. Bár nekünk mindig volt valami dolgunk. Csak így tovább Dani!
Szia Dani!! Lenne egy kérdésem méghozzá az , hogy ezeket a animált videókat milyen programmal csinálod? Köszi a válaszod imádom a videóit sok sikert a jövőben!!
Az a harci helyzet,hogy láttam az összes videódat.De ettől függetlenül nem meguntam SŐT,sokkal több videót akarok nézni tőled és ez nem tőlem függ szval sad story😥😢
Hordanék egy "Újra nyit a nyár, hát zárjon be a gyár..." feliratú pólót de mint allat😂👌
Újra itt a nyár
@@zsombeer Hát zárjon be a gyár...
Amúgy egész jó szám
AZ azta fülbe mászó mindenit videóbol
Úgy látom valaki animál doboz generálás helyett, NO MENJ CSAK VISSZA TAKARÍTANI!
De, hamarosan... Újra nyit a nyár...
:D
@@ati0032 az
Hát zárjon be a gyár!
Notch1111 éljen a balcsi nincs több szabály
Annyira imádom ezeket a hasonlatokat amiket ungdani hozz létre... kint a halálhímszerve...
Ezek a beszólások és hasonlatok...Imádom😍😄
Fun fact: sztori írás harmadánál véletlen nyomtam egy entert, és kipublikáltam a befejezetlen szöveget :D Megesik..
Update:
Nyaramat szinte egy gyárban töltöttem. Mivel messze volt a várostól, én meg ott lakom, kelhettem heti ötször hajnali 4-kor, hogy beérjek a vidéki buszpályaudvarra és onnét tovább nyomorogjak az úton egy műszaknyi emberrel - akik ugyanoda mentek, mint én - hogy aztán félkómásan elérjem úticélomat. Ez eddig annyira nem vészes. Viszont. Hiába volt a hajnali 5.20-as járatra egy nagy, 3 tengelyes régebbi, de Scania busz kiosztva, mind az összes, 50 helyen csücsült valaki. Mivel mindenki bérlettel reppent a helyére, ezért mindig vadásznom kellett a helyeket, mert én meg ott szenvedtem a jeggyel a sofőrnél minden egyes alkalommal. Meg volt a jegy, spuri van. Itt megszűnik az a fogalom, hogy az időseknek illik átadni a helyedet. Itt ha le tudtál ülni, nyert ügyed volt. Viszont. 2 megállóval arrébb a buszon lévő 50-55 emberhez csatlakozott még 20. Ez viccesnek hangzik, de nem volt az. A busz közepén az elejétől a végéig álltak emberkék a folyosón, konkrétan heringparti volt. Az első lépcsőn kb. 237 ember állt. Aztán elindultunk. Nehezen beértünk, becsekkoltam, átöltöztem. Azt tudni kell erről a gyárról, hogy ez egy műanyag ipari alkatrészeket gyártó cég. 3 fő része volt: fröccsüzem (nem a piára gondolok), utómunka, és szerelde. Én az utómunkára lettem küldve. Ott lényegében sorjázni kell, mert nem bírnak sorja mentes szart fröccsenteni azon a kibebaszo... huhh. Szóval. Szerencsére a gyár legkedvesebb és legjófejebb hölgyét kaptam meg, 50 körülire saccolnám. 12-en voltunk ott a balesetvédelmi oktatáson, és ebből az egész nyár alatt velem együtt voltunk 3-an. A diákok ott mindig is azt a feladatot kapták meg, amit a "fölnőttek" rühelltek. Magyarán minden kis szaros műanyag elemet lehetett sorjázni. Elsőre nem tűnt halálosnak, aztán jött a sokk: sok féle volt, de a "kedvencemet" kiemelném; ilyen pici, fekete kupakféleség volt, kisujjkörömkosz nagysággal megáldva. Egy dobozban volt abból 10000. Volt 10 doboz... 2-en dolgoztunk... McMylan timed out. Jól van, minden ilyen kis szart megcsináltam, amit adtak. A hab a tortán: Mögöttünk, 7 méterrel egy 30 méteres fal, 2 szinten tele volt műanyagszárító gépekkel. Összesen kb. 90dB-el zúgtak az ember fülébe egész nap. Ez egy dolog, de mivel ez a nyár kibaszott meleg volt, az üzem is megérezte ezt: stabil 35-40 fok volt ott, ahol voltam, és nem járt a levegő. Igaz, voltak ilyen kis szaros ventilátorok, de azok hatását csak az árnyékukban lehet élvezni. A hátamon Niagarai vízesést megszégyenítő vízmennyiség csordult le másodpercenként. Oké, kibírható. DE! Nem lehetett leülni... sorja és válogatás közben sem. Jön a kérdés: de miért? A válasz prózai, amin én is meglepődtem, idézem: "Toleránsabbnak kell lennünk a gépek mellett dolgozókkal, ha ők nem tudnak ülni, akkor mi sem fogunk." És akkor ne legyek ideges. Konkrétan 8 kicseszett órán keresztül állhattam egyhelyben, és sorjázhattam a világ legkisebb műanyag szarjait, aminek a felét úgy is még a gyárban kidobják. És akkor ne érezzem magam feleslegesnek... a másik, egyszer ilyen piros picike lófaszokat lehetett válogatni szín szerint... fél árnyalat különbség volt... és akkor itt van hülyegyerek, csináld! Pfuhh.
De legalább megtanultam, hogy az ilyen munkának a legszebb része az, amikor vége szakad 14 órakor... 6-ra mentem mellesleg. És rájöttem, hogy tanulni kell, muszáj, követnem kell az álmomat, mert nem akarok itt végezni.
Utána felszálltam az 1800 fokos buszra, vissza a vidékibe, vidékiből át a városi buszra, majd összesen 1 órányi utazgatás után sikeresen hazaértem. Ez a folyamat június 20-tól augusztus 15-ig ismétlődött.
Mindig előttem remegett a cél, ugyanis B kategóriás jogsira gyűjtöttem. A pénz megvan, márcsak a jogsi hiányzik..
Milyen volt a nyaram? Érdekes. Sokat tanultam, és legalább hasznosan töltöttem. Jövő nyaramat is végig fogom dolgozni, de már más helyen...
+Parody Comedy Hála az égnek, neked is átjött a komment lényege. A jogdíjat befizetted Daninak a reklámfelület igénybevétele végett?
+Parody Comedy az Assasin's Creed, és megnéztem, szerintem egyáltalán nem jó. És nem kell magad reklámozni, mert akit érdekel az megnézi.
ora at labora
mcmylan hasonló volt nekem a nyári gyakorlat CSAK 30 km re lakok kb a melóhelytől és van egy 50 köbös robogóm amiben van 8000-9000 km és csak 4 számjeggyel van megáldva a kilométeróra alatti kis szar, és visszatérve a melóhelyre nekem aug. 7-től 31-ig és csak 7 órát kell bent lennem de igazából szept.1 lett volna az uccsó munkanap de évnyitó így lekellett dolgozni plusz 7 órát de legalább mindenki jófej és nem kis fos mütyürökkel kell szarakodni hanem rohadt sb-10(riasztó) tesztelés ami KUR- nagyon hangos. Ja és nekem még 1,5 év áll előttem ugyanitt de legalább jár a szakmára az ÖSZTÖNDÍJ + a melóhelyi 19k(néha 36k). Örülök hogy olyan helyet fogtam ki az osztálytársammal ahol legalább a szakmához( elektronikai műszerész ) kapcsolódó dolgokat csinálhatunk.
Összegezve szar de munkahelyhez képest nagyon jó.
@@GregoryChamfort ha ennyire szar minek mentek oda?
Ahhh most találtalak meg és atyaég... Nagyon nagyon nagyon feldobtad az estém...
Sokkal több feliratkozót érdemelnél!! nagyon igényes , tartalmas és érdekes videókat csinálsz!! Így tovább és abba ne hagyd!!
En mar elkezdtem terjeszteni
Imádkozzál és dolgozzál!!!
"Orando et Laborando"
Debreceni kollégium :
szamira 0113 minden ami kell igen ,tudom
Imádkozni? De nincs isten...
Arnold Kukovecz neked nincs nekem van jó?
Végre hordhatom magamon a meganimált fejedet :) (nyugi nem sérrésnek szántam)
Kötönöm a tivetkét !:3
Parody Comedy és ez most ki a szart èrdekel?
Eszt biztos sérrésnek veszi
@@takacsalexander4765 csak szólok hogy a youtube 30%-át ez teszi ki... szokj hozzá bazdmeg (LESZAROM HOGY 1 ÉVE ÍRTAD)
Dani és Gyökér kalandjai...
Ha más nem ez elég motiváció a tanulásra. Thx😂👌
Ungdanishooooooooop😱😱😱😱😱😱😍
De jó lenne gy ,,EZ EGY MŰ**SZ!!!" Póló Minta!
Adom
Darkes the White Creeper ADOM
Az uborka poló
Az uborka poló
Ne csináld reginald!
Dani!Annyira megimadtam a videoidat,egy nap alatt vegigneztem az osszeset.Ujra es ujra...Rohadt jo a beszedstilusod,nagyon biroom.Sok sikert a tovabbiakban,huen varjuk a kovetkezo videot😎😎
Sztréndzsör tingsz😍 1:27
1:24 stranger things😍😍😍😍
Amúgy biztos hogy veszek egy 😇konyhatündér😇pólót!
Parody Comedy bocsáss meg de más videója alatt nem illik hirdetni magadat
Üdvözöllek Dániel.
Nagyon jó lett a videó.
Köszönjük szépen :D
nagyon tetszik az új dizájn... jó úton haladsz, az egyetem felé... :D
VISZONT úgy hallottam, hogy te szereted az építő jellegű kritikát :)
és SZERINTEM kissé furcsa az új szemhéjdizájn... olyan mintha feszülne rajta a bőr.. mint egy FITY mint ha be lenne dagadva... nem tudom, lehet hogy ezzel egyedül vagyok.
Elismerem, szőrszálhasogatás... de kommentelő vagyok vágod :P
Annyira vártam már!! Te vagy a legjobb!☺🤗
Hát Dani 2napja ismerlek de hát inenntől kezdve mást alig fogok nézni! Ez a fogalmazás ez fenomenális 😂😂
Uramisten feljöttek az emlékek. Mielőtt végre sikerült a szakmámban elhelyezkednem én is dolgoztam egy gyárban. Persze nem volt rossz a fröcsibe kerültem ahol tudod gépek alól kell kiszedni az anyagot vagy éppen gépekről vagy gépekből. Szerettem csinálni és végülis a dolgozók nagy részével ki is jöttem a társaság jó 90%-a ( és értsd a teljes gyár ) olyan seggidióta emberekből állt, hogy már én éreztem kínosan magam. Tudod vannak azok a tipikus melósemberek akik csak a fociról meg a Forma 1-ről tudnak dumálni ezekkel nem volt annyira gondom de a többi emberke olyan retek cigánynyelven tudott pofázni, hogy azt hittem lelövöm őket. Egyikük például haverkodni akart velem ilyen tipikus " mi a helyzet testvérem " dumával mire én elküldtem az köhöm édes anyukájának a nemi szervébe , hogy hagyjon békén és még ő adta tudtomra, hogy érezzem megsértve magam mert ő nem akar beszélni velem (pfahhh anyád). Egy másik pedig megkérdezte milyen zenét szeretek , ez már értelmesebbnek tűnt hiszen egy jó 30-as éveiben járó emberke volt , meg is mutattam neki az egyik kedvenc számomat a The Kinslayer-t a Nightwish-től erre bazmeg elkezdi, hogy sátánista vagyok ( kurva anyját neki) de erre kvázi mindenkinek teleüvöltötte a fejét ezzel merthogy ő Mr. Bustát meg ilyeneket hallgat ami zene és nem sátánista szöveg. Szerencsére az üzemvezető ott volt bennt szóltam is neki ő meg szólt az emberkének mire összevesztek,merthogy a nem tavaly barnult emberke nem bírta felfogni a tényt, hogy nem vagyok sátánista mire az üzemvezető bá mondta, hogy ki van rúgva mert ezt itt nem tolerálják. A minőségellenőrők meg egy külön sztori. Volt 2-3 emberke akiket nagyon csíptem de volt másik 3 nő akik már így az 50-es 60-as éveikben jártak és úgy mászkáltak fel alá mint pulyka a baromfiudvarban ( 2-nek a testalkata is megvolt hozzá XD ) és úgy beszéltek az emberrel mintha ők szarták volna a spanyol viaszt és ezt én nem tudtam tolerálni és ezt a képükbe is vágtam el is kezdték a műsorukat de szerencsére főnök bá megmondta, hogy őket ő is rühelli meg úgy kvázi mindenki csak jópofiznak velük amire én meg képtelen voltam. Szerencsére már egy jó másfél éve egy cukrászatban dolgozom de nem emlékszem vissza a gyári munkára rossz emlékekkel, legalábbis annyira rosszakkal nem.
Helló kedves UngDani! A mai naptól kezdtelek el követni és nagyon tetszik ahogy animálsz! Én is szeretnék megtanulni animálni! És ha lehet bemutatod az egyik videódban hogy hogyan csinálod/animálod?LIKE AKI SZERINT JÓ ÖTLET!!!!
Már nagyon vártam az új videót! Szeretem a videóidat.
Basszus Dani, annyira jó szituációkba tudsz keveredni! És a fogalmazásod! Kéész!😂❤
Csak így tovább, minőségi vidis vagy szerintem .
Jó neked hogy nem a Tescoban kellett dolgoznod... Én még anno tavaly 15 évesen annyira örültem hogy végre tudok dolgozni, de csalódtam lol... A tescoban árukat kellett felpakolnod, de ha leejtesz egy sort (mint én), akkor jön a főnök és az egész bolt hallja... Utána takarítani kellett azt a hatalmas tesco-t... Ott volt a hűtő is, mintha én lettem volna a Yeti... Volt egy jó fej srác, aki mindig segített nekem, meg siettünk hogy a főnök ne basszon le :D
Most, 16 évesen nyáron a KFC-ben dolgoztam. Ingyen kaja volt lol... Csak EatMyPie-al nem találkoztam :c
For GamerZ szia! Anyukám is ott dolgozott
Jahj, csak most jöttem rá, hogy a "Zárjon be a gyár!" című kedvenc zenéd egy sora a címe ennek a videónak!😹
Mabel!
AKAROK UNGDANIS PULCSIT!😍😍😍😍😍😍😍😍😍
0,5-ös sebességben olyan, mintha részeg lennél 😂😂
Tényleg durva xd
Hát igen XD😂
Wow jaXDXDXD🤣🤣😂😂
𝚇𝚍𝚍
“Ápszájd dávn” stranger things? 😂 am jó lett:))
Nagyon királyak a minták! És viccesek. Bár én szívesebben vennék bögrét. Mondjuk a Biankás mintát bögrén.
Én is több alkalommal dolgoztam szerény kis városkám szerény kis gyáracskájában, és ugyan ilyen körülmények között ugyan ilyeneket műveltünk 😂 egész végig bólogattam, igen Dani, úgy van, igen, ez is így megy 😄 hát, örülök, hogy más is élvezhette ezt a fantasztikus melót 😆
Még mindig jól tolod Dani, csak így tovább 😁👍 (mármint a videózást.. Ez egy bátorítás akart lenni😅)
Érdekes dolog az a diák munka :D Én személy szerint kamion alkatrészeket raktam össze még 7 ember társaságában, csak hogy nincs annyi kamion Európában hogy felhasználják mindet. Bár nekünk mindig volt valami dolgunk. Csak így tovább Dani!
"Újra nyit a nyár,hát zárjon be a gyár"
Imádlak Dani! c: Nagyon jó animációkat csinálsz! :3
Nagyon jó az új animációs stílus!:)
Első videó amit tőled láttam már feliratkoztam!!!
Every Ungdani Video ever: *Tanulj*
Imádom a videóid ^-^ xD nayon viccesek és életszerű történetek ezek
Istenem ez de lol 😂😂😂😂😂😂
Pont ugyanez van sztem mindenhol. Állat lett ez a videó nagyon. 😂
Gratulálok a 1/4 Százezerhez Danikám😊❤
Szia Dani! A te videóid inspiráltak arra, hogy animációkat készítsek! Csak így tovább remélem meglessznek neked a nagy feliratkozó számok!
Ez szerintem a legjobb videód
Ma találtam rád. Egyből felirakoztam
1:25 mostmár hogy megnéztem a stranger thingset értem😂😂(1 év kellett hogy rájjöjjek)😂
Ungdanis póló?? WoW, de szeretnék egyet... :)
Mikor varhato a hulyegyerekek sorozat kovi resze??? Mar nagyon varom!!!☺☺
Te vagy a legjobb videós❤️
"Azt vártuk hogy mikor kerülünk át az Upsite Down-ba"😂😂
Jó lett a videó grat a 20000subhoz!
Jej!!! Stranger things. Úgy látom már mindenki ismeri :D
0:35 Mások munkájában aláírsz egy lapot a fák kipusztulásáról, hogy legyen pénzük, mégsem mentik meg a világot. 😀 Könnyű munka lehet.
Stranger Things*-* uramatyám❤❤
2:47 yuppppppiiiiiiiiii xDDDD
Te vagy a legjobb
Király az új designe :3
Szia Dani!! Lenne egy kérdésem méghozzá az , hogy ezeket a animált videókat milyen programmal csinálod? Köszi a válaszod imádom a videóit sok sikert a jövőben!!
Jupííííííííí! Kész... végem volt. :D
Éljen egy úljabb videó amit 120x megnézhetek😂
Úgy látom az a dal nagyon benne maradt a fejedbe.😂😂😀
UI:lessz majd "Ez egy műfasz"póló is? 😂😂😉😉
Bence Plays Biztos hogy nem. :D
ungdani kár 😂😂😂
4:02 most komoly?
1:43 tényleg vagy irónia?
Melyik appon csinálod a rajzokat?
Helló
Mivel animálsz?
Előre is köszi a választ.
Melyik programmal animálsz?
2:09 gyökér a videó után:👁️👄👁️
"Tanuljál, hogy felnőtt korodban ne ilyen szenny munkát kelljen végezzél."
Legfontosabb gondolat ami a diákmunkások 90%-ban megfogalmazódik.
1:24 stranger things?😂
milyen alkalmazással csinálod a videókat?
Nagyon jó lett !!
Szia, mivel keszited az animaciokat? Hasznalsz digitalis rajztablat? :)
Haláli a humorod😂
Mindig meg nevettetsz !♡♡ :-)
Bakker a stranger things es poén nagyon jó volt 😂 😂 😂
25 k sub grat!
Végre vidi!!😍😍
2:48 Ez mi a franc volt? :D XD
Nèzd meg 0,5xre xddd
Alig vártam!!!! 😁
1:19 épp ittam :D
Ez rohadt jó :) :)
Ez nagyon jó lett!! Hihi
Jó lett!
THE UPSIDE DOWN
A regináldos póló nagyon jó xD
Már vártuk hogy átkerüljünk az upside-down baXDD
Sok szerencsét a 💯 ezerhez :D
2:49 "Juppiii" 😂
Megy a meló , nagy a terhelés . Hmm . Honnan ismerős annyira 🤔😀. (Öhm öhm , újra itt a nyár)
4:13 Oldalt van a nyakad
Mint Quagmirenek! Úgy ám!!!
1:15 niagara
"Zárjon be a gyár"
25e Feliratkozó?,Nyáron mikor itt jártam még csak 4e volt :D,Hajrá!
Ákos Czefernek én 91k nézem
Jej
Mit szeretnél karácsonyra és mikor lesz az epizot
1:41 az elhiszem
Esztebános pólót csinálsz? :)
Kiváló videó :D
Ahw stranger things 😍😍
A barátomnak a tesójának az osztálytársát is Gyökérnek hivják
xD
Az a harci helyzet,hogy láttam az összes videódat.De ettől függetlenül nem meguntam SŐT,sokkal több videót akarok nézni tőled és ez nem tőlem függ szval sad story😥😢
ez kurva jó halálig sírom magam a videóidon :D :D