Vettem tavaly összel egy 22 éves Volvo S80-ast. Egyrészt megbántam, mert közben már a kétszeresét ráköltöttem. Másrészt viszont az össz 2 milláért egy jó kocsim van, király, nagyon stabil, szuper hifi benne, öröm vele utazni, megy mint egy csatahajó. Szóval nem csak kopott, nem csak hátránya van. A 300.000 futott km-t meg sem érzi.
Szia Tibor! Pont ma vásároltunk egy 13 éves Dacia Dustert (1.6 benzin) munkahelyi autónak. Pontosan így van ahogy montad, több elem volt sérült, akadt rozsdafolt is és egy kis olajszivárgás. Budapesten László kollégád nagyon aprólékosan átvizsgálta nekünk az autót. Nagyon egyszerű autó, könnyen és olcsón javíthatók a hibák. László segítségével végül 200000 Ft lealkudtunk az árból.
Akkor az én autóm a jelek szerint a "kivétel erősíti a szabály"t lesz. Most 11 éves, idehaza gyártott és forgalomba hozott, korában kimagaslóan magasan felszerelt prémium (ma már stamdardnak számító vezetés támogató rendszerekkel, automata parkolással stb + gyári rendszerhez fejlesztett, utólagos Android auto, Apple Carplay okositással stb) benzines autóm van. Jövő nyáron szerettem volna lecserélni, azaz 12 évesen, de látva a most földbe állt autó kereskedelmet, és ebből adódó jelentősen kedvezőbb új és újszerű, bemutató vagy tesztautó árakat, elgondolkodtam rajta, hogy az idén cserélek autót, ami végül elmarad, mert az igények és a ráfordítható összeg még nincsenek egálban, max kicsit fájdalmasabban tudnék autót cserélni, vagy az igényekből engedve valamit. Én egyiket sem akarom, ezért marad az eredeti csere időpont, amikor az anyagi oldala is a tervezetnek megfelelően áll. Viszont az autóm nagy valószínűséggel nem kerül ki a piacra, mert már vagy egy éve egy jó barátom megkért, hogyha piacra megy az autó, szóljak neki, mert ő megvenné. Az autó előélete tiszta lesz előtte, mert ugyanaz szervizeli az ő autóit is, mint az enyémet, kimondottan kérem is majd, hogy vétel előtt beszéljen vele (nincs takargatni valóm, az autó prémium alkatrészekkel van szervizelve, nem csak akkor, ha már zörög csörög csattog, hanem még azt az állapotot megelőzve). Sérülés és javítás mentes az autó (nem karcmentes, mint a hirdetésekben, mert 1-2 karc természetesen van rajta ennyi idő alatt). Bátran oda merem neki majd adni (ezt már most megemlítettem neki) egy hétvégére, használja, próbálja, lakja be. Ha tetszik, akkor őszinte öröm lesz neki utána is. Ha nem működik a kémia még vissza tud lépni. Harag emiatt nem lenne bennem, mert tudom mit adok el, nem sokáig lenne eladó utána sem. Azzal hogy most nem adtam el, igy most én fogok pár százezer forintot rálocsolni, a korából adódó 2 meghibásodás javításával, ami mindkettő olyan hiba, hogy a mindennapi használatban észre sem lehet venni, próbakörön meg pláne nem, de én nyugodtan akarom még használni 9-10 hónapot, ezért javitom. Tavasz végén kap friss műszakit, és a téligumi szezon végén egy garnitúra új nyári gumit, mert a második szezonját idén futó téli gumit nem akarom pár hónap miatt tönkre tenni és a biztonságom is fontosabb ennél, hogy ezen spóroljak. Soha nem szerettem ismerősnek eladni autót, pont azért, mert ha egy 10+ -os hibátlannak gondolt autót eladok, ne futkossanak vissza hozzám, hogy most ez ment szét most az, meg ne ezzel induljon a baráti csevegés, hogy képzeld, most ennyit vagy annyit költöttem rá. Sajnos ebben a korban ez benne van. Meg az is, hogy az én eladott autóimra évekig egy fillért nem kell a kötelező fogyó, kopó alkatrészeken kívül rákölteni. És pont ezért a tény miatt nagyon nehéz lenne nekem is ha most egy 10-12 éves autót kellene megvennem. Nagy bombák lehetnek benne, de akár évekig is mehet probléma mentesen. És wgy hozzám hasonlóan igényes gazdájú autót nehéz és ritka kifogni, főleg hogy azok kézből kézbe cserélnek általában gazdát.
Én 4 napja vásároltam egy e91 320d-t. Nem hirdették a kocsit, egy beszélgetés közben jött szóba véletlenül. A tulajdonos minden kicseréltetett rajta jó előre ami elromolhat rajta. A vezérlés/főtengely csapágysor cserét egy Bmw-re szakosodott szerelő csinálta. Plusz szívósor, egr, összes féktárcsa-betét, hátsó lengéscsillapítók, összes szűrő+motorolaj csere. Ja előtte még a kettős tömegű lendkerék és a kuplung is cserélve lett. És még így is kell majd egy kicsit költeni rá. Akksi+téli gumi szett ami először szükséges. Az autó amúgy olyan mintha új lenne, néhány pici parkolási sérüléstől eltekintve, de azzal együtt tudok élni.
@@shadowdoom6477 Mindenki reszket tőle 😁 . Szerintem kitűnő motor, csak karbantartást(pénzt) igényel az üzemeltetése. Van aki ezt nem tudja tolerálni. Neki való az 1.4 szívó benzines Dacia. Arra nem kell költeni.
@@shadowdoom6477 Viszont egy BMW-t is lehet más célból is venni. Az 1.4 g astrával 4 fővel+csomagok igencsak benne van az emberben egy hegyi szerpentinen, hogy vajon fölérünk-e a csúcsra. Azért a 320d optimálisabb családi utazás céljára. Meg már 10 éve erről álmodtam. Most végre meg tudtuk venni. Szóval nem az általad említett dolog volt a cél a vásárlással. Inkább az hogy élvezetesebbek legyenek a kirándulások, meg alapból a vezetés.
@@fureszelek Ez egy óriási humbuk szöveg. Régen csak Škoda volt,Lada, Trabi, mégis körbe járták vele az emberek egész Európát bele értve a hegyeket is. De értem mit akarsz mondani.
Egyszer hallottam olyat ( szerintem igaz is ) hogy Magyarországon az emberek 80 % - a szomszédjának vásárolja az autót. Lehetne erről egy - két gondolat valamelyik későbbi videóban? Arról is értekezhetnénk hogy Magyarország a tízmillió közlekedés - szakértő és a tízmillió gépjármű - szakértő országa.
Lehet hogy a gyár addig gondolja az élettartamát ameddig a garancia szol, bár ezzel nem értek egyet. Szerintem a legtöbb a tulajdonoson, veezetőn műlik. Ha ügyesen vezeti és jól karban tartja akkor sok autó sok km t el tud menni. Én példámból indulok ki. Van egy passat om 400000 km el. 200000 nál vettem. Naponta használom. Olajcserétől olajcseréig megyek. Volt mondeom 400000km el adtam el. Semmi baja nem volt. Transitomat is 400000 nél adtam el. Nagyobb ráfordítás nélkül ment el addig. Mai napig haszálják.
Nagyon autó függő. A skodámmal mentem 150.000-et gond nélkül (kb. 200.000-el vettem (146.000 volt az órában) 2014-ben), aztán jött a dízeleknél szokásos befecskendező turbo EGR és ilyesmik cseréje. Lassan jön a kupplung még 1x. Viszont alapvetően hibátlan volt, csak a kopó alkatrészeket kellett eddig pótolni, tényleg normális időközönként. A 2020-ban újonnan vett Focusom egy baromi jó kocsi, de már garanciális időszakban is más mint a skoda. 58.000 hátsó fék (tárcsa+betét) 75-nél első betét, és 15.000 alatt eszik egy liter olajat, pdig nem nyomom neki nagyon. (30.000 /2 év az előírt szervizciklus. Közröhely amúgy) szóval nagyon típus/évjárat függő, hogy mit igényel egy autó.
20 éves a legfiatalabb autóm!70- 128 ezer között van a napi 3 használós autóban.Van még három fél hobbi 83-95 közötti ,az egyik OT w123.Köszönöm nem kell a zöld rendszám😂😂😂
29 éves Opel Astra F-em gyakorlatilag már nem ér semmit. Műszakilag kifogástalan állapotban van és nem fogom lecserélni semmi másra az biztos. Na, hogy is van az, hogy mi jó és mi nem az? Hol találkozik a műszaki állapot az árral? Sehol.
500-1 millióért a huszoneves roncsokat aruljak amit megvettek 2 eve 200-300 ezrekert es azota csak beleszart,belehugyozott meg taknyolta. Marketplacen pl csak hibátlan 20 éves patika "esztétikai hibás" roncsok vannak 😅
persze,mert egymast kenyszeritik bele az eladok ebbe a baromsagba. Ha mindenki hazudik, akkor te az oszintesegeddel hatranyba kerulsz. Egy 10-20 eves autonal mindent felsorolni (pl a jobb elso ulest kicsit nehezebb elore-hatra tolni, telen fura szag van ha futok, a radio alatti muanyag takaro enyheny karcos) nem is lehet,mert haboru es beke lesz a hirdetes. Egyszerubb kiemelni 1-2 hibat, a tobbit meg vagy eszreveszi vasarlas elott a vevo, vagy nem. Ha nekem van 20-30 kisebb-nagyobb hibam a 10-20 eves kocsimon, semmi garancia nincs ra,hogy a masikon nem lesz ugyanannyi. Meg mondjuk 10 ilyen hibat kijavitani az meglehet 1-200 ezerbol, ha meg egy szep esztetikai allapotu kocsin "csak" vezerles+csapagyazas kell, az onmagaban karcolja az egymillat sok tipusnal. Az egyeni igenyek is szamitanak. A tobbsegnek egy 10-20 eves pesti kocsinal belefer 7-8 kisebb karcolas, koromnyi lakkhiba, de van akinel ennyi idosen is a makulatlan kulso az elvaras. Ennyi elemet normalisan lefujatni szinten egy kisebb vagyon.
@@greg1158 Egy tárgy, így egy autó is annyit ér, amennyiért megveszik. Ha el lehet adni 15 évesen 2 millióért szakadt ülésekkel, akkor annyit ér akkor is, ha ez nem tetszik neked. Persze vehetsz újonnan is 10-ért. 🤷♂️
@@zoltanv.7632 ez részben igaz, viszont nagyon durván hülyének nézik a vásárlót, főleg itt az én környékemen...Ezért kell több autót megnézni, hogy legalább legyen összehasonlítási alapod. Ezzel meg könnyű dobálózni, hogy vehetsz 10-ért újat...Eszembe nem jutna újat venni, bármennyiért. Agyonbonyolított szar mind.
@@greg1158 Pedig újonnan érdemes Daciát venni, aztán a garancia lejártakor eladni és kihozni egy újat. Egy fullos Sandero 6 milla körül van és akár 6 év garanciával is megvehető. Évente kifizetsz 1 szervizt néhány tízezer forintért és nincs másra gondod, a CASCO pedig fillérekbe kerül. Ha valami elromlana, garanciában megjavítják; ha valami baja esik, fizet a CASCO. Amit te pedig túlbonyolított szarnak nevezel, az a kor színvonalának megfelelő autót jelent: tiszta kipufogógázt, alacsony fogyasztást, fejlett aktív-passzív biztonságot, ma elvárható kényelmet.
17 éves autót vettem szerencsére igen jó állapotban. Ez 5 éve volt...persze költötem rá 5 év allat .A mai napig jól működik, mindent (nem véletlenül).ami megint csak azért van mert karban van tartva.A videó ismét hasznos volt!
Újabb típusoknál nyugodtan lehet felezni a 10 évet. Én néhány hónapja vásároltam egy olyan autót, ami pont most szeptemberben lesz 5 éves. Szerencsére a típus+felszereltség hirdetett áraihoz képest sikerült egy elég rendeset alkudnom. Most viszem kuplungcserére, mert a kettőstömegű elkezdett zakatolni. Többen is azt mondták, hogy még hagyjam, mert alig hallható és más hibajelenség nincs, de engem zavar és szeretném rendben tudni. Egyébként végigvezetett könyves, relatíve keveset futott, stb stb. Utánaolvasva a típus fórumán azt látom, hogy másnak is elfáradt ilyen tájban. És még örülhetek, hogy ez egy ajánlott típus ajánlott motorral, csak a lendkerék egy vödör sz..r.. Ez ilyen... de legalább van egy 5 éves autóm. :)
Remek. Szerinted miért sikerült ilyen "rendeset" alkudnod? Biztos beszámolta valamibe az eladó és örült, hogy megszabadult tőle. 6 éves vitaránk 100e kmrel hibátlan.
@@zozika Tulajdonostól vettem, aki alig használta az autót. Jó áron sikerült a flottából kikerülve megkaparintania, majd először drágán kezdte árulni. (Megtaláltam a korábbi hirdetéseket is a neten.) Szabadulni akart tőle végül, mert ígyis lett rajta haszna, én pedig kp-val mentem, így meg tudtunk egyezni. A vásárlás pillanatában hibátlan volt, át lett nézve. Nekem még ezek után is megérte, csupán csak a minőségre akartam rávilágítani. Azért tudok olyan 5 éves Vitaráról is, amivel van gond, de nyílván az egy megbízhatóbb típus, mint az enyém.
és szerintem ez az életkor tolódni fog, hiszen ezek a legújabb kismotoros turbós kocsik sokszor már a garanciális időszakot sem élik túl! Ismerős dízel céges Kodiaqjában (2 éves sincs) 105enél túlrbócsere, de sajna már az új Civiceknél is hallottam komplett motorcserét. A legújabbakat nem lesz érdekes életben tartani, mert drága aknákat rejthet. A most 10-12 éves, keresett megbízahatóbb és már bizonyított tipusok pedig tovább fognak öregedni és fogyni... A tualjok többsége szerintem elhasználja a mostani autóját és majd beül egy használt elektromosba, mert ott kevesebb a hibalehetőség... A jelenlegi gazdasági helyzetben amúgy sem nagyon pörög a piac. A meglévő állomány pedig a pénzhiány miatt és ahogy korosodik egyre rosszabb állapotba kerül, az a réteg már kikopott aki rendberakatja a kocsiját eladás ELŐTT.
@@shadowdoom6477 Mert ő nem gépész szemszögből nézni, hanem csak használni akarja, mint a TVt vagy az elektromos fogkefét... és valahol nem is hibáztatom, hiszen az autó van őérte és nem fordítva...
@@pitta1978hun Én sem rakatom rendbe eladás előtt az autóm, egyszerűen csak folyamatosan rendben van tartva. Ha eladás előtt (vagy után) rendbe kellene rakni, az azt jelentené, hogy elhanyagoltam.
@@pitta1978hun Figyelj!Ez nem amerika,ahol ha tudatlan vagy beperelheted a készülék gyártóját...Nézd meg a legtöbb embert pl: ha bevásárló központba megy,rúgja neki,beáll a parkolóba és már állítja is le a kocsit.Turbó nem hűl le,később meg megszorul....Jah értem,mégis csak a tulaj a hülye,mert nem tudja hogy kell használni....
Azért kíváncsi lennék, hogy egy 20 éves idősávon anyagilag melyik éri meg a legjobban. Új autó vagy használt 10 éves autó vagy használt 20 éves autó. A példa kedvéért átlagos 15 000 km/év futással kalkulálva. Megérheti-e hosszú távon inkább megvenni az új autót 12 millió Ft -ért (pl Toyota Corolla) és azt 20 évig megtartva 300 000 km-ig használva. 20 év alatt értékének nagy részét elvesztené, de valószínűleg jól karbantartva nem kellene sokat rákölteni. Vagy jobb egy 10 éves (szintén Toyota Corollát) megvenni 150 000 km-el, majd itt már csak 10 évig használni. Viszont így 20 év alatt 2 autó értékvesztésével kellene számolni ill. azok javíttatásával. Vagy 20 éves (szintén Toyota Corollát) megvenni és várni a csodát, hogy mikor, milyen alkatrésze fog megmakkanni. Mivel az autó munkaeszköz is, így az nem jó buli, hogy folyamatosan vagy a szerelőnél ill. a lakatosnál áll.
Ha az autó munkaeszköz, és ki tudod fizetni az új árát, akkor mindenképpen az új a legjobb választás. Feltéve ha 20 évig haaznalod, nem unod meg pár év után, az üzembiztonsága miatt a legjobb lehetőség. Ha racionalizálni akarsz, akkor valószínűleg valami félutas megoldás lenne a legjobb, egy 6-8 éves autó esetében, ami az értékvesztésének jelentős részén már túl van, közel fél áron, vagy még az alatt is, de még lehet sokáig üzembiztos, ha nem lelakott fosht sikerül venni csilliárd km-ről visszatekerve. A 20 éves alomautót meg kell hagyni az anyagilag rossz helyzetben lévő álmodozóknak (ez nem leszólás akar lenni, hanem a felvetett témában szereplő fiktív egyénre gondolva, aki új vagy 10 vagy 20 éves autó vásárlásán gondolkodik. Az én következő autóm is egy hibrid megoldás lesz: kvázi új autó ami első hónapjait szalonban, vagy keveset használt tesztautóként esetleg kereskedői caereauróként futotta, vagy beragadt raktári autóként, már nemi értékvesztésen túl.
A harmadik 15 éves jó állapotú, megkímélt középkategóriás autómat vettem tavaly. 2 havi fizetésemből kijön és nem kell 6-7 milliós kis szarokban ülnöm. Kb. 5 évig megtartom ezt is, a kötelező karbantartáson (olajcserék, vezérlés, fékek, lengéscsillapítók, néhány futómű elem) kívül soha nem kellett költeni rájuk, de ezek filléres tételek egy idősebb autónál, néha viccesen olcsók az alkatrészek már az újabbakhoz viszonyítva. Hozzáteszem nem prémium, szívó benzines motorral, évi 12-15 e km futással. A gondok most kezdődnek majd, mert ezek az autók lassan eltűnnek,
Túl sok a bizonytalanság, hogy ezt ilyen egyszerüen ki tudd számolni. Egy 10éves autó nem feltéglen ráköltös, de simán lehet az is. És amint beindul a szopóroller, minden forint fájni fog, amit egy 10 éves kocsira költesz. Az üzembiztonsági kérdésekröl ne is beszéljünk. De a képletet az is befolyásolja, hogy mennyire van eléthetö és megbizható szerelöd, stb. Az arany középut 4-5 éves autók pedig lehet pont nem azok, amiknek gondolod öket: a többség hamarosan ráköltös, és még drágák is.. nehéz manapság okosnak lenni
Szia Tibor! Azt mondod,hogy egy új autót,annyi időre terveznek,amennyi időre a gyári garanciája szól... Példának egy 5 éves időtartamot emlitesz...de,kérdezem én, hogy ezek szerint,akkor amikor én 2008-ban megvettem az új autómat,amire 2 évig szólt a gyári garancia, akkor ezt az autót 2 évre tervezték a mérnökök?🤔 Hát,ezt nehezen tudom elhinni...
Szerintem ferdít ez a kijelentés. Így talán igazabb, hogy "úgy tervezik a mérnökök, hogy a garancia alatt semmilyen baja ne legyen (mert az plusz költség a gyártónak), de az utána lévő időszak kevésbé érdekli őket". Viszont a 2 évet úgy is ki kell bírja, hogy nem vigyáznak rá - tehát ezt lehet hosszabbítani gondoskodással. Nyilván nem fog szétesni az autó 2 évesen és 1 naposan, de azután már nagyobb figyelmet igényelhet. Azt sem engedhetik meg, hogy 3 évesen lerobbanjon teljesen, mert az rossz hírnév a cégnek.
Az öt év egy átlagos élettartam nem azt jelenti hogy biztos hogy öt évig nem lesz semmi baja. Lehet olyan is hogy 5 éves autót veszel oszt még tíz évig autózol minimális problémákkal. Megfordítva is lehet két éves autót veszel oszt öt év alatt rá költöd az életedet
@@jogar33zsigen, ez maximálisan így van. Nekem korábban volt egy új Citroen. Full extrás és nem alulmotorizált jármű volt. Egy éves korában toltam be egy Honda kereskedésbe, mert szinte többet volt márkaszervizben, mint nálam. Igaz közvetlenül pénzembe nem került, de nem volt öröm a kapcsolatunk. Az utána vett, akkor megjelent ufo civicet úgy adtam el 9 évesen, hogy a 9 év alatt az olajcseréken kívül 1 garnitúra első fékbetét 2 hátsó (széthullott másfél év után a nagynevű gyártó betétje...), egy akkumulátor, néhány első tompított égő, elkopó téli nyári gumik volt az összes ráfordított javítani való.
Honda Accord 2003 kilehet számolni hány éves nem mindegy a gyártás se ! Szinte soha nem költök rá semmit ! Kötelező kopó alkatrész kb semmi komoly , kilehet mondani bátran sokkal silányabb minőséget csinálnak az 5-10 éves autok is direkt így vannak csinálva mielőbb tönkre menjen ez már márketing ha sokáig bírja kinek éri meg?
Tibor nem mindig lehet átvizsgáltatni az autót a kereskedőnél. Sok helyen nincs fent a rendszám nem lehet a forgalomba kivini ,hogy bevizsgáltassuk. Csak ha megveszük az autót. Ilyenkor mit lehet tenni?
1. Egy hivatalos kereskedőnek van P-rendszáma, amivel ki lehet próbálni az autót. Ha nem adja azzal oda kipróbálni az autót, akkor annak oka van. 2. Egy kereskedő, aki nem akar semmit eltitkolni, megengedi, hogy - legalábbis a helyszínen, vagy a telephelyhez közel - átvizsgáltasd az autót. 3. A kérdésedre válaszolva: az ilyentől nem veszünk autót, ezt lehet tenni! Van ezer másik eladó, aki engedi kipróbálni és átvizsgáltatni.
Mi van akkor, ha az egyik 4-5ször volt törve lekérdezés alapján, aminek többsége pár százezres javítás, ami semmi, de van egy, ami 2-3 milliós költség volt?!
Hol volt 2-3 milliós költség? Nálatok, Orbánisztánban, vagy nálunk a "hanyatló, rothadó Nyugaton"? Nálunk ugyanis az általad említett 5-7,5 ezer eurós javítás semmi. Egy vadgázolás javítása jön ki ennyiből, ami után cserélni kell egy lámpát, a lökhárítót, a motorháztetőt, a sárvédőt, de az autó szerkezete nem sérül.
Fel eve vettem egy 2008 as Mazda 3asat.Tudom hogy hires a rohadásrol de melyik auto nem?! Én amugy is ezt a tipust akartam magamnak elso autonak.Vásárlás elott laikuskent etneztem.Karosszéria nagyon jo allapotban van rozsdának nyoma sincs sehol.Ala neztem látni hogy nem egy uj autorol van szo de megfogott hogy foglalkoztak az autoval.Kapott egy alvazvedelmet is "valamikor" hisz latni hogy nem uj.A kotelezo folyadek csereket megkapta majd itthon egy szerelovel at nezettem es abba maradtunk hogy barmi cseres szol!Egy normalis nem lehuzos egyenes emberol van szo aki meg mondja a tuti ha szar valami...Hosszbordasszj cseret kapott meg es semmi mast.Reggel vittem a kocsit mar este hivott hogy piszok jo vetel volt az auto hibatlan motorteret vegig nezte megemlete ala nezet minden nagyon jo allapotban van nem zorog nem kopog szepen jar a motor.O is megerositett abban hogy erre a kocsira odafigyeltek! Alvaz es uregvedelmet javasolt itt Miskolcon meg jovore egy kipufogom cserét mert az nem kapott alvazvedelmet es mar a rozsda megjelent rajta.Nagyon szeretem az autot par evig szeretnem hasznallni.
‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️Összefoglalva mindenképpen sokba kerül az álomvilág... Ha olyan autót keres,ami nincs....(költségmentes, stb.) igaz a hirdetésben van sok😉 Olyan csali és beetető szöveggel,hogy a nagy Ho-ho-horgász is megirigyelné😄 Általában a hirdetés szövege és a valóság olyan messze van egymástól mint Makó Jeruzsálemtől...😁 A zavaros mocsári horgász (használt autó kereső) csak egyetlen dolgot tehet: hívja a zavar, köd -és szennyszűrő elit alakulat tagjait...☝️(autóvizsgálat) Aztán mehet a gyöngyszemek keresése a mocsárban....🤩 Szuper összefoglaló videó lett 👏 Gratulálok ☝️💪 ‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️
Egy 10 éves autó ugyanolyan bádogdoboz, mint egy 20 éves, mindkettőben meghalsz egy frontáliskor, de a 10 évesben legalább elfogadható a festékvastagság. :DDD
Természetesen a munkánk után felelősséget vállalunk és van felelősségbiztosításunk, de ilyen esetre 10 000 átvizsgált autó után még nem került sor. Egyébként szerződéses kapcsolat a vevő és az eladó között jön létre és az eladó köteles szavatosságot vállalni az eladott autó után.
Vettem tavaly összel egy 22 éves Volvo S80-ast. Egyrészt megbántam, mert közben már a kétszeresét ráköltöttem. Másrészt viszont az össz 2 milláért egy jó kocsim van, király, nagyon stabil, szuper hifi benne, öröm vele utazni, megy mint egy csatahajó. Szóval nem csak kopott, nem csak hátránya van. A 300.000 futott km-t meg sem érzi.
Szia Tibor!
Pont ma vásároltunk egy 13 éves Dacia Dustert (1.6 benzin) munkahelyi autónak. Pontosan így van ahogy montad, több elem volt sérült, akadt rozsdafolt is és egy kis olajszivárgás. Budapesten László kollégád nagyon aprólékosan átvizsgálta nekünk az autót.
Nagyon egyszerű autó, könnyen és olcsón javíthatók a hibák.
László segítségével végül 200000 Ft lealkudtunk az árból.
Akkor az én autóm a jelek szerint a "kivétel erősíti a szabály"t lesz.
Most 11 éves, idehaza gyártott és forgalomba hozott, korában kimagaslóan magasan felszerelt prémium (ma már stamdardnak számító vezetés támogató rendszerekkel, automata parkolással stb + gyári rendszerhez fejlesztett, utólagos Android auto, Apple Carplay okositással stb) benzines autóm van. Jövő nyáron szerettem volna lecserélni, azaz 12 évesen, de látva a most földbe állt autó kereskedelmet, és ebből adódó jelentősen kedvezőbb új és újszerű, bemutató vagy tesztautó árakat, elgondolkodtam rajta, hogy az idén cserélek autót, ami végül elmarad, mert az igények és a ráfordítható összeg még nincsenek egálban, max kicsit fájdalmasabban tudnék autót cserélni, vagy az igényekből engedve valamit. Én egyiket sem akarom, ezért marad az eredeti csere időpont, amikor az anyagi oldala is a tervezetnek megfelelően áll. Viszont az autóm nagy valószínűséggel nem kerül ki a piacra, mert már vagy egy éve egy jó barátom megkért, hogyha piacra megy az autó, szóljak neki, mert ő megvenné. Az autó előélete tiszta lesz előtte, mert ugyanaz szervizeli az ő autóit is, mint az enyémet, kimondottan kérem is majd, hogy vétel előtt beszéljen vele (nincs takargatni valóm, az autó prémium alkatrészekkel van szervizelve, nem csak akkor, ha már zörög csörög csattog, hanem még azt az állapotot megelőzve). Sérülés és javítás mentes az autó (nem karcmentes, mint a hirdetésekben, mert 1-2 karc természetesen van rajta ennyi idő alatt). Bátran oda merem neki majd adni (ezt már most megemlítettem neki) egy hétvégére, használja, próbálja, lakja be. Ha tetszik, akkor őszinte öröm lesz neki utána is. Ha nem működik a kémia még vissza tud lépni. Harag emiatt nem lenne bennem, mert tudom mit adok el, nem sokáig lenne eladó utána sem.
Azzal hogy most nem adtam el, igy most én fogok pár százezer forintot rálocsolni, a korából adódó 2 meghibásodás javításával, ami mindkettő olyan hiba, hogy a mindennapi használatban észre sem lehet venni, próbakörön meg pláne nem, de én nyugodtan akarom még használni 9-10 hónapot, ezért javitom.
Tavasz végén kap friss műszakit, és a téligumi szezon végén egy garnitúra új nyári gumit, mert a második szezonját idén futó téli gumit nem akarom pár hónap miatt tönkre tenni és a biztonságom is fontosabb ennél, hogy ezen spóroljak.
Soha nem szerettem ismerősnek eladni autót, pont azért, mert ha egy 10+ -os hibátlannak gondolt autót eladok, ne futkossanak vissza hozzám, hogy most ez ment szét most az, meg ne ezzel induljon a baráti csevegés, hogy képzeld, most ennyit vagy annyit költöttem rá. Sajnos ebben a korban ez benne van. Meg az is, hogy az én eladott autóimra évekig egy fillért nem kell a kötelező fogyó, kopó alkatrészeken kívül rákölteni. És pont ezért a tény miatt nagyon nehéz lenne nekem is ha most egy 10-12 éves autót kellene megvennem. Nagy bombák lehetnek benne, de akár évekig is mehet probléma mentesen. És wgy hozzám hasonlóan igényes gazdájú autót nehéz és ritka kifogni, főleg hogy azok kézből kézbe cserélnek általában gazdát.
Én 4 napja vásároltam egy e91 320d-t. Nem hirdették a kocsit, egy beszélgetés közben jött szóba véletlenül. A tulajdonos minden kicseréltetett rajta jó előre ami elromolhat rajta. A vezérlés/főtengely csapágysor cserét egy Bmw-re szakosodott szerelő csinálta. Plusz szívósor, egr, összes féktárcsa-betét, hátsó lengéscsillapítók, összes szűrő+motorolaj csere. Ja előtte még a kettős tömegű lendkerék és a kuplung is cserélve lett. És még így is kell majd egy kicsit költeni rá. Akksi+téli gumi szett ami először szükséges. Az autó amúgy olyan mintha új lenne, néhány pici parkolási sérüléstől eltekintve, de azzal együtt tudok élni.
Ezzel az N47-el jól belecsaptal a szarba😆
@@shadowdoom6477 Mindenki reszket tőle 😁 . Szerintem kitűnő motor, csak karbantartást(pénzt) igényel az üzemeltetése. Van aki ezt nem tudja tolerálni. Neki való az 1.4 szívó benzines Dacia. Arra nem kell költeni.
@@fureszelek Azért a pocshosszabito BMW-n, meg a nagycsaládos Dacia között még vannak át menetek 😇
@@shadowdoom6477 Viszont egy BMW-t is lehet más célból is venni. Az 1.4 g astrával 4 fővel+csomagok igencsak benne van az emberben egy hegyi szerpentinen, hogy vajon fölérünk-e a csúcsra. Azért a 320d optimálisabb családi utazás céljára. Meg már 10 éve erről álmodtam. Most végre meg tudtuk venni. Szóval nem az általad említett dolog volt a cél a vásárlással. Inkább az hogy élvezetesebbek legyenek a kirándulások, meg alapból a vezetés.
@@fureszelek Ez egy óriási humbuk szöveg. Régen csak Škoda volt,Lada, Trabi, mégis körbe járták vele az emberek egész Európát bele értve a hegyeket is. De értem mit akarsz mondani.
Egyszer hallottam olyat ( szerintem igaz is ) hogy Magyarországon az emberek 80 % - a szomszédjának vásárolja az autót.
Lehetne erről egy - két gondolat valamelyik későbbi videóban?
Arról is értekezhetnénk hogy Magyarország a tízmillió közlekedés - szakértő és a tízmillió gépjármű - szakértő országa.
A szomszédom pont ugyanolyan Honda Jazz-t vett, mint az enyém. Erről mire következtessek?
A szomszéd nője mindig zöldebb 😂😂😂
Ez biztosan FAKE, én úgy 1 százalékra sem tenném az arányt.
Ha egyáltalán létezik ilyen mérhető mutató...
baromság, de leírhatnád a forrást. Már ha nem most találtad ki.
Ez a környező országokról is elmondható.
Lehet hogy a gyár addig gondolja az élettartamát ameddig a garancia szol, bár ezzel nem értek egyet. Szerintem a legtöbb a tulajdonoson, veezetőn műlik. Ha ügyesen vezeti és jól karban tartja akkor sok autó sok km t el tud menni. Én példámból indulok ki. Van egy passat om 400000 km el. 200000 nál vettem. Naponta használom. Olajcserétől olajcseréig megyek. Volt mondeom 400000km el adtam el. Semmi baja nem volt. Transitomat is 400000 nél adtam el. Nagyobb ráfordítás nélkül ment el addig. Mai napig haszálják.
Mk4 Mondeoval én is lejártam így a 200->410ig távot minden komolyabb probléma nélkül+kötelező szervízek nyilván🙂
@@gaborhorvath1678 A szerviznek nincs köze a vízhez.
Nagyon autó függő. A skodámmal mentem 150.000-et gond nélkül (kb. 200.000-el vettem (146.000 volt az órában) 2014-ben), aztán jött a dízeleknél szokásos befecskendező turbo EGR és ilyesmik cseréje. Lassan jön a kupplung még 1x. Viszont alapvetően hibátlan volt, csak a kopó alkatrészeket kellett eddig pótolni, tényleg normális időközönként. A 2020-ban újonnan vett Focusom egy baromi jó kocsi, de már garanciális időszakban is más mint a skoda. 58.000 hátsó fék (tárcsa+betét) 75-nél első betét, és 15.000 alatt eszik egy liter olajat, pdig nem nyomom neki nagyon. (30.000 /2 év az előírt szervizciklus. Közröhely amúgy) szóval nagyon típus/évjárat függő, hogy mit igényel egy autó.
20 éves a legfiatalabb autóm!70-
128 ezer között van a napi 3 használós autóban.Van még három fél hobbi 83-95 közötti ,az egyik OT w123.Köszönöm nem kell a zöld rendszám😂😂😂
29 éves Opel Astra F-em gyakorlatilag már nem ér semmit. Műszakilag kifogástalan állapotban van és nem fogom lecserélni semmi másra az biztos. Na, hogy is van az, hogy mi jó és mi nem az? Hol találkozik a műszaki állapot az árral? Sehol.
Nagyon hasznos,és sok jó Információ. Ahogy említetted a hírdetés fele, mind makulátlan autót ígér,a rózsaszín ködben lévő vásárlónak.
500-1 millióért a huszoneves roncsokat aruljak amit megvettek 2 eve 200-300 ezrekert es azota csak beleszart,belehugyozott meg taknyolta. Marketplacen pl csak hibátlan 20 éves patika "esztétikai hibás" roncsok vannak 😅
persze,mert egymast kenyszeritik bele az eladok ebbe a baromsagba. Ha mindenki hazudik, akkor te az oszintesegeddel hatranyba kerulsz. Egy 10-20 eves autonal mindent felsorolni (pl a jobb elso ulest kicsit nehezebb elore-hatra tolni, telen fura szag van ha futok, a radio alatti muanyag takaro enyheny karcos) nem is lehet,mert haboru es beke lesz a hirdetes. Egyszerubb kiemelni 1-2 hibat, a tobbit meg vagy eszreveszi vasarlas elott a vevo, vagy nem. Ha nekem van 20-30 kisebb-nagyobb hibam a 10-20 eves kocsimon, semmi garancia nincs ra,hogy a masikon nem lesz ugyanannyi. Meg mondjuk 10 ilyen hibat kijavitani az meglehet 1-200 ezerbol, ha meg egy szep esztetikai allapotu kocsin "csak" vezerles+csapagyazas kell, az onmagaban karcolja az egymillat sok tipusnal. Az egyeni igenyek is szamitanak. A tobbsegnek egy 10-20 eves pesti kocsinal belefer 7-8 kisebb karcolas, koromnyi lakkhiba, de van akinel ennyi idosen is a makulatlan kulso az elvaras. Ennyi elemet normalisan lefujatni szinten egy kisebb vagyon.
Én CLS w219 nézegetek, de elszomoritó amilyenek vannak... 90%a lepusztult, tulárazott, kilómétertöl függetlenül...
Köszönjük a hasznos tanácsot ! Éljünk vele !
Én már annak is örülnék, ha megtudnék vásárolni egy 15 - 20 éves elfogadható állapotban lévő autót, amire biztos kell még költeni..
És reális áron, nem a duplájáért, mint amennyit ér...
Nekem ne akarjanak eladni 2 millióért egy 15 éves átlagos autót szakadt ülésekkel...
@@greg1158 Egy tárgy, így egy autó is annyit ér, amennyiért megveszik. Ha el lehet adni 15 évesen 2 millióért szakadt ülésekkel, akkor annyit ér akkor is, ha ez nem tetszik neked. Persze vehetsz újonnan is 10-ért. 🤷♂️
@@zoltanv.7632 ez részben igaz, viszont nagyon durván hülyének nézik a vásárlót, főleg itt az én környékemen...Ezért kell több autót megnézni, hogy legalább legyen összehasonlítási alapod. Ezzel meg könnyű dobálózni, hogy vehetsz 10-ért újat...Eszembe nem jutna újat venni, bármennyiért. Agyonbonyolított szar mind.
@@greg1158 Pedig újonnan érdemes Daciát venni, aztán a garancia lejártakor eladni és kihozni egy újat. Egy fullos Sandero 6 milla körül van és akár 6 év garanciával is megvehető. Évente kifizetsz 1 szervizt néhány tízezer forintért és nincs másra gondod, a CASCO pedig fillérekbe kerül. Ha valami elromlana, garanciában megjavítják; ha valami baja esik, fizet a CASCO.
Amit te pedig túlbonyolított szarnak nevezel, az a kor színvonalának megfelelő autót jelent: tiszta kipufogógázt, alacsony fogyasztást, fejlett aktív-passzív biztonságot, ma elvárható kényelmet.
17 éves autót vettem szerencsére igen jó állapotban. Ez 5 éve volt...persze költötem rá 5 év allat .A mai napig jól működik, mindent (nem véletlenül).ami megint csak azért van mert karban van tartva.A videó ismét hasznos volt!
Velős jó video.
Újabb típusoknál nyugodtan lehet felezni a 10 évet. Én néhány hónapja vásároltam egy olyan autót, ami pont most szeptemberben lesz 5 éves. Szerencsére a típus+felszereltség hirdetett áraihoz képest sikerült egy elég rendeset alkudnom. Most viszem kuplungcserére, mert a kettőstömegű elkezdett zakatolni. Többen is azt mondták, hogy még hagyjam, mert alig hallható és más hibajelenség nincs, de engem zavar és szeretném rendben tudni. Egyébként végigvezetett könyves, relatíve keveset futott, stb stb. Utánaolvasva a típus fórumán azt látom, hogy másnak is elfáradt ilyen tájban. És még örülhetek, hogy ez egy ajánlott típus ajánlott motorral, csak a lendkerék egy vödör sz..r.. Ez ilyen... de legalább van egy 5 éves autóm. :)
Remek. Szerinted miért sikerült ilyen "rendeset" alkudnod? Biztos beszámolta valamibe az eladó és örült, hogy megszabadult tőle. 6 éves vitaránk 100e kmrel hibátlan.
@@zozika Tulajdonostól vettem, aki alig használta az autót. Jó áron sikerült a flottából kikerülve megkaparintania, majd először drágán kezdte árulni. (Megtaláltam a korábbi hirdetéseket is a neten.) Szabadulni akart tőle végül, mert ígyis lett rajta haszna, én pedig kp-val mentem, így meg tudtunk egyezni. A vásárlás pillanatában hibátlan volt, át lett nézve. Nekem még ezek után is megérte, csupán csak a minőségre akartam rávilágítani. Azért tudok olyan 5 éves Vitaráról is, amivel van gond, de nyílván az egy megbízhatóbb típus, mint az enyém.
@@zozika A bpiautosok szerkesztojenek meg mar a garanciaido alatt gtk volt az automata Vitaraja :D
és szerintem ez az életkor tolódni fog, hiszen ezek a legújabb kismotoros turbós kocsik sokszor már a garanciális időszakot sem élik túl! Ismerős dízel céges Kodiaqjában (2 éves sincs) 105enél túlrbócsere, de sajna már az új Civiceknél is hallottam komplett motorcserét. A legújabbakat nem lesz érdekes életben tartani, mert drága aknákat rejthet. A most 10-12 éves, keresett megbízahatóbb és már bizonyított tipusok pedig tovább fognak öregedni és fogyni... A tualjok többsége szerintem elhasználja a mostani autóját és majd beül egy használt elektromosba, mert ott kevesebb a hibalehetőség... A jelenlegi gazdasági helyzetben amúgy sem nagyon pörög a piac. A meglévő állomány pedig a pénzhiány miatt és ahogy korosodik egyre rosszabb állapotba kerül, az a réteg már kikopott aki rendberakatja a kocsiját eladás ELŐTT.
Az emberek 80%-a képtelen normálisan használni turbós autót....
@@shadowdoom6477 Mert ő nem gépész szemszögből nézni, hanem csak használni akarja, mint a TVt vagy az elektromos fogkefét... és valahol nem is hibáztatom, hiszen az autó van őérte és nem fordítva...
@@pitta1978hun Én sem rakatom rendbe eladás előtt az autóm, egyszerűen csak folyamatosan rendben van tartva. Ha eladás előtt (vagy után) rendbe kellene rakni, az azt jelentené, hogy elhanyagoltam.
@@pitta1978hun Figyelj!Ez nem amerika,ahol ha tudatlan vagy beperelheted a készülék gyártóját...Nézd meg a legtöbb embert pl: ha bevásárló központba megy,rúgja neki,beáll a parkolóba és már állítja is le a kocsit.Turbó nem hűl le,később meg megszorul....Jah értem,mégis csak a tulaj a hülye,mert nem tudja hogy kell használni....
@@shadowdoom6477 Én próbálom jól használni
Azért kíváncsi lennék, hogy egy 20 éves idősávon anyagilag melyik éri meg a legjobban. Új autó vagy használt 10 éves autó vagy használt 20 éves autó. A példa kedvéért átlagos 15 000 km/év futással kalkulálva.
Megérheti-e hosszú távon inkább megvenni az új autót 12 millió Ft -ért (pl Toyota Corolla) és azt 20 évig megtartva 300 000 km-ig használva. 20 év alatt értékének nagy részét elvesztené, de valószínűleg jól karbantartva nem kellene sokat rákölteni.
Vagy jobb egy 10 éves (szintén Toyota Corollát) megvenni 150 000 km-el, majd itt már csak 10 évig használni. Viszont így 20 év alatt 2 autó értékvesztésével kellene számolni ill. azok javíttatásával.
Vagy 20 éves (szintén Toyota Corollát) megvenni és várni a csodát, hogy mikor, milyen alkatrésze fog megmakkanni. Mivel az autó munkaeszköz is, így az nem jó buli, hogy folyamatosan vagy a szerelőnél ill. a lakatosnál áll.
Ha az autó munkaeszköz, és ki tudod fizetni az új árát, akkor mindenképpen az új a legjobb választás. Feltéve ha 20 évig haaznalod, nem unod meg pár év után, az üzembiztonsága miatt a legjobb lehetőség. Ha racionalizálni akarsz, akkor valószínűleg valami félutas megoldás lenne a legjobb, egy 6-8 éves autó esetében, ami az értékvesztésének jelentős részén már túl van, közel fél áron, vagy még az alatt is, de még lehet sokáig üzembiztos, ha nem lelakott fosht sikerül venni csilliárd km-ről visszatekerve. A 20 éves alomautót meg kell hagyni az anyagilag rossz helyzetben lévő álmodozóknak (ez nem leszólás akar lenni, hanem a felvetett témában szereplő fiktív egyénre gondolva, aki új vagy 10 vagy 20 éves autó vásárlásán gondolkodik.
Az én következő autóm is egy hibrid megoldás lesz: kvázi új autó ami első hónapjait szalonban, vagy keveset használt tesztautóként esetleg kereskedői caereauróként futotta, vagy beragadt raktári autóként, már nemi értékvesztésen túl.
A harmadik 15 éves jó állapotú, megkímélt középkategóriás autómat vettem tavaly. 2 havi fizetésemből kijön és nem kell 6-7 milliós kis szarokban ülnöm. Kb. 5 évig megtartom ezt is, a kötelező karbantartáson (olajcserék, vezérlés, fékek, lengéscsillapítók, néhány futómű elem) kívül soha nem kellett költeni rájuk, de ezek filléres tételek egy idősebb autónál, néha viccesen olcsók az alkatrészek már az újabbakhoz viszonyítva. Hozzáteszem nem prémium, szívó benzines motorral, évi 12-15 e km futással. A gondok most kezdődnek majd, mert ezek az autók lassan eltűnnek,
@@WodooChile Hát igen, sajnos az euro 6-os motorok nem fognak sokat bírni.
@@petertakacs3402 Nem létezik az általad használt "-el" rag. A -val, -vel ragokat általános iskolában tanítják.
Túl sok a bizonytalanság, hogy ezt ilyen egyszerüen ki tudd számolni. Egy 10éves autó nem feltéglen ráköltös, de simán lehet az is. És amint beindul a szopóroller, minden forint fájni fog, amit egy 10 éves kocsira költesz. Az üzembiztonsági kérdésekröl ne is beszéljünk. De a képletet az is befolyásolja, hogy mennyire van eléthetö és megbizható szerelöd, stb. Az arany középut 4-5 éves autók pedig lehet pont nem azok, amiknek gondolod öket: a többség hamarosan ráköltös, és még drágák is.. nehéz manapság okosnak lenni
Szia Tibor!
Azt mondod,hogy egy új autót,annyi időre terveznek,amennyi időre a gyári garanciája szól...
Példának egy 5 éves időtartamot emlitesz...de,kérdezem én, hogy ezek szerint,akkor amikor én 2008-ban megvettem az új autómat,amire 2 évig szólt a gyári garancia, akkor ezt az autót 2 évre tervezték a mérnökök?🤔
Hát,ezt nehezen tudom elhinni...
Szerintem ferdít ez a kijelentés. Így talán igazabb, hogy "úgy tervezik a mérnökök, hogy a garancia alatt semmilyen baja ne legyen (mert az plusz költség a gyártónak), de az utána lévő időszak kevésbé érdekli őket". Viszont a 2 évet úgy is ki kell bírja, hogy nem vigyáznak rá - tehát ezt lehet hosszabbítani gondoskodással.
Nyilván nem fog szétesni az autó 2 évesen és 1 naposan, de azután már nagyobb figyelmet igényelhet. Azt sem engedhetik meg, hogy 3 évesen lerobbanjon teljesen, mert az rossz hírnév a cégnek.
@@peterlorand Szia!
Igen,egyetértünk...🙂👍
Az öt év egy átlagos élettartam nem azt jelenti hogy biztos hogy öt évig nem lesz semmi baja. Lehet olyan is hogy 5 éves autót veszel oszt még tíz évig autózol minimális problémákkal. Megfordítva is lehet két éves autót veszel oszt öt év alatt rá költöd az életedet
Köszönjük. Teljesen logikus dolgok
@@jogar33zsigen, ez maximálisan így van. Nekem korábban volt egy új Citroen. Full extrás és nem alulmotorizált jármű volt. Egy éves korában toltam be egy Honda kereskedésbe, mert szinte többet volt márkaszervizben, mint nálam. Igaz közvetlenül pénzembe nem került, de nem volt öröm a kapcsolatunk. Az utána vett, akkor megjelent ufo civicet úgy adtam el 9 évesen, hogy a 9 év alatt az olajcseréken kívül 1 garnitúra első fékbetét 2 hátsó (széthullott másfél év után a nagynevű gyártó betétje...), egy akkumulátor, néhány első tompított égő, elkopó téli nyári gumik volt az összes ráfordított javítani való.
Ez így van pont.
Honda Accord 2003 kilehet számolni hány éves nem mindegy a gyártás se ! Szinte soha nem költök rá semmit ! Kötelező kopó alkatrész kb semmi komoly , kilehet mondani bátran sokkal silányabb minőséget csinálnak az 5-10 éves autok is direkt így vannak csinálva mielőbb tönkre menjen ez már márketing ha sokáig bírja kinek éri meg?
Tibor nem mindig lehet átvizsgáltatni az autót a kereskedőnél.
Sok helyen nincs fent a rendszám nem lehet a forgalomba kivini ,hogy bevizsgáltassuk.
Csak ha megveszük az autót. Ilyenkor mit lehet tenni?
Az ilyen kereskedést nagy ívben el kell kerülni...
1. Egy hivatalos kereskedőnek van P-rendszáma, amivel ki lehet próbálni az autót. Ha nem adja azzal oda kipróbálni az autót, akkor annak oka van.
2. Egy kereskedő, aki nem akar semmit eltitkolni, megengedi, hogy - legalábbis a helyszínen, vagy a telephelyhez közel - átvizsgáltasd az autót.
3. A kérdésedre válaszolva: az ilyentől nem veszünk autót, ezt lehet tenni! Van ezer másik eladó, aki engedi kipróbálni és átvizsgáltatni.
@@zoltanv.7632 egyetértek, csak röviden összefoglaltam😁😅
Nekünk is van próbaendszámunk, így ez nem akadály.
Hogy feszít valaki az Insigniában :D
Mi van akkor, ha az egyik 4-5ször volt törve lekérdezés alapján, aminek többsége pár százezres javítás, ami semmi, de van egy, ami 2-3 milliós költség volt?!
Hol volt 2-3 milliós költség? Nálatok, Orbánisztánban, vagy nálunk a "hanyatló, rothadó Nyugaton"? Nálunk ugyanis az általad említett 5-7,5 ezer eurós javítás semmi. Egy vadgázolás javítása jön ki ennyiből, ami után cserélni kell egy lámpát, a lökhárítót, a motorháztetőt, a sárvédőt, de az autó szerkezete nem sérül.
Mi a helyzet 10-12 éves villanyautókkal mikor az akku kapacitása jó esetben 60-80% vagy néhány cella már kuka azok menjenek inkább a bontóba?
Na ezek senkit sem erdekelnek...
Az akksik mennek vissza abba az országba, ahol készítették őket.
Fel eve vettem egy 2008 as Mazda 3asat.Tudom hogy hires a rohadásrol de melyik auto nem?! Én amugy is ezt a tipust akartam magamnak elso autonak.Vásárlás elott laikuskent etneztem.Karosszéria nagyon jo allapotban van rozsdának nyoma sincs sehol.Ala neztem látni hogy nem egy uj autorol van szo de megfogott hogy foglalkoztak az autoval.Kapott egy alvazvedelmet is "valamikor" hisz latni hogy nem uj.A kotelezo folyadek csereket megkapta majd itthon egy szerelovel at nezettem es abba maradtunk hogy barmi cseres szol!Egy normalis nem lehuzos egyenes emberol van szo aki meg mondja a tuti ha szar valami...Hosszbordasszj cseret kapott meg es semmi mast.Reggel vittem a kocsit mar este hivott hogy piszok jo vetel volt az auto hibatlan motorteret vegig nezte megemlete ala nezet minden nagyon jo allapotban van nem zorog nem kopog szepen jar a motor.O is megerositett abban hogy erre a kocsira odafigyeltek! Alvaz es uregvedelmet javasolt itt Miskolcon meg jovore egy kipufogom cserét mert az nem kapott alvazvedelmet es mar a rozsda megjelent rajta.Nagyon szeretem az autot par evig szeretnem hasznallni.
‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️Összefoglalva mindenképpen sokba kerül az álomvilág...
Ha olyan autót keres,ami nincs....(költségmentes, stb.)
igaz a hirdetésben van sok😉
Olyan csali és beetető szöveggel,hogy a nagy Ho-ho-horgász is megirigyelné😄
Általában a hirdetés szövege és a valóság olyan messze van egymástól mint Makó Jeruzsálemtől...😁
A zavaros mocsári horgász (használt autó kereső) csak egyetlen dolgot tehet: hívja a zavar, köd -és szennyszűrő elit alakulat tagjait...☝️(autóvizsgálat)
Aztán mehet a gyöngyszemek keresése a mocsárban....🤩
Szuper összefoglaló videó lett 👏 Gratulálok ☝️💪
‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️
Egy 10 éves autó ugyanolyan bádogdoboz, mint egy 20 éves, mindkettőben meghalsz egy frontáliskor, de a 10 évesben legalább elfogadható a festékvastagság. :DDD
Nem éppen.
TIBOR amit átvizsgál arra válal valamilyen garanciát.????? Vagy nem.???
Hülye vagy nem ő adja el😊
Természetesen a munkánk után felelősséget vállalunk és van felelősségbiztosításunk, de ilyen esetre 10 000 átvizsgált autó után még nem került sor. Egyébként szerződéses kapcsolat a vevő és az eladó között jön létre és az eladó köteles szavatosságot vállalni az eladott autó után.
@@autovizsgalat köszönöm
Bizony,bizony ..2014es S-max ps váltó felújítás 1345580 huff😢
Minek vettél olyat XD