Béla László - Minden a nyertesé (Hungarian cover of ABBAThe Winner Takes it All)
Вставка
- Опубліковано 31 бер 2013
- ABBA magyarországi népszerûségének részei voltak az ABBA album néven futó kottafüzetek. A elzongorázandó hangjegyek mellé ismert szövegírók adtak magyar szöveget, hogy azok is énekelhessék ezeket a dalokat, akiknek az angolra nem állt rá a szájuk. A hol nagyszerû, hol kevesébe sikeres szövegek tehát nem az eredeti fordításai, hanem dallamra simuló magyar versek voltak, amelyek tartalmukban próbálták az eredeti mondanivaló tükrözni. "Minden a nyertesé' -t Hoffman Ödön írta és a harmadik, 'Souper Trouper' címû albumban jelent meg. Személyesebb jeleggel mondom, hogy két évtizeden keresztül kerestem ezt a kottafüzetet. Bár gyerekkoromban megvolt, valahogy eltûnt, és végül egy internetes antikváriumban leltem rá. Azután már csak el kellett énekelni. Ja, meg persze zenei alakpokat kellett hozzá teremteni! Ezt mindig elfelejtem, mert ez Jonathán munkája. Remélem tetszik!
- Розваги
Mért hevítsük fel azt mi már nem izzik. Tőlem el mentél, velem sírt a szél. .Nyitott lapokkal játszottam mint mindig, a kártyát el rakom, nincs mért osztanom.Minden a nyertesé a könny a vesztesé. Számtalan éjszakát nem aludtam át. Nap mint nap veled, de jó volt szeretni.Sosem hittem én , hogy egyszer véget é! Mennyi tervünk volt , a szépet szebbé tenni .Minden köddé vált az állom messze szált.A kártyás veszít vagy nyer, a szerencse dönti el, a szerencséd lesz e még,kicsit még játszanék!Bár tudnám mit teszel, téged nem érdekel! Mint élek egy magam, búsan boldogan.Lehet hogy neked könnyebb volt feledni. a hónapok során, mit együtt éltünk át.Nekem nehezebb ettől menekülnék! Az emlék áradat, egyre fogva tart! Mert minden a nyertesé, a könny a vesztesé. Új esély lesz e még, úgy újra osztanék! Holnap tán még leszek, még nehéz nekem! A játszma megy tovább, az élet meg nem áll. Furcsa játék volt, nem csak én vesztettem.Egyszer meg érte, ki voltam én neked! Harag meg vetés szívemnek ismeretlen! Bár sokat bántottál, még is várnék rád!
nag yon tetszik!! gyonyoru ! !!! A forditas nagyon jo! es nagyon koszonom!!!!
Köszönöm! Örültem, hogy tetszett!
Really! A beautiful rendition of a song that is other-worldly even in English!
GYONYORU dal Imadom koszonom neked !,
Annyira máshogy szól magyarul! :) Nagyon jól illik a dal a hangodhoz, vagy a hangod a dalhoz! Gratulálok, jó hallgatni!
Ngyon igaz! Szeretem ABBA
Köszönöm,Tibor.
Köszönöm a dalt!Iskolas eveimet idezte fel,ram fert egy kis nosztalgiazas!Kellemes elöado vagy es a hangod is tele van mely erzelmekkel!!
+Andras Csik Köszönöm, hogy írtál! örülök, hogy tetszik !
Igy 8 év elteltével is továbbra is az egyik legjobb feldolgozás és előadás ez a szám számomra!Az örök ABBA!A legjobbakat kívánom továbbra is!
Csodálatos, benne van minden, :( Csak gratulálni tudok, nagyon tetszik. :)
Nagyon köszönöm!
Nagyon jó hangod van, szuper ez a dal magyarul is, tetszik a szöveg!!!!
Örülök, hogy erre bóklásztam és rátaláltam erre a szép dalra, videóra. (Elvittem, engedelmeddel...)
További sok sikert kívánok!!!
üdv. Manóka
Köszönöm! Örülök, hogy tetszik! Boldog 2015-ös évet!
igaz!♥♥
szép az ének...csodálatos a hang....vonzó a pasi :) COOL
+Erika Rozsnyo Köszönöm! Ez tetszett az egómnak. :-)
Nagyon szép,,,,,,, ♥
+Meryem Meryem Köszönöm!
Jött a mail, hogy fenn van az új dalod, nem volt nehéz megtalálni :) Írtam még priviben... ott is csupa jót!!! :D
Köszönet! Ez is nagyon szép !
Én is köszönöm, kedves szavaidat!
I'm glad you like it. Thank you for commenting.
Nekem tetszett xx
Kedves tôled, hogy ideszóltál! Jólesett!
Thanks André! I hope you're well. Cheers!
Thank you my friend, I will let them both know... :)
Szia! Most tettem fel egy félórája és te már meg is találtad! Örülök, hogy tetszik. Ez egyébként a "belorusz csaj". :)
Still miss your hugs. :)
I like. :-)
Hmmm...... But your songs are definitely better! :)))
És láthatóan jófej is vagy!:)
oly gyönyöru e dal,pityergek rajta
Nekem is meg voltak azok a kottafüzetek, de valaki ellopta.
@@belalaszlo65 Több kárt okozott mint a lopás. Megváltoztatják az embert a történtek.
Tell me does he kiss like I used to kiss you? :)
LOL :-)
NNAGYON igazz dal Gyogyoru koszzonom,@
Örülök, hogy rátaláltál! Köszönöm a kedves visszajelzést!
Kicsit mély a fekvés a hangodhoz. A videóklip ízléstelen. A hangod viszont jó!
Kösz a visszejelzést. Végül is mind a három megjegyzéseddel egyetértek. :)