Jamie Winchester - Damned (Ákos) - Petőfi Rádió Akusztik

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 23 чер 2009
  • Jamie Winchester - Damned (Ákos) - Petőfi Rádió Akusztik
    1970-ben született Bangorban, egy Belfast melletti kisvárosban. 1977-ben Dublinba költözött családjával, ahol bentlakásos iskolában tanult. Később a családja Bécsbe, majd 1986-ban Budapestre költözött, Jamie 1988-ban követte őket Magyarországra és öt hónapig bankárként dolgozott. 1989-ben egy koncertszervező cégnél volt alkalmazásban. 1990-ben elkísérte a KFT együttest Szicíliába, itt találkozott az orosz népzenét játszó Karagod együttessel, amellyel megalapították a folk-rock stílusú Baba Yagát. 2002-ben megjelentették Secret Combination című lemezüket. Közben Koncz Zsuzsa zenekarának tagja is volt, az évek során olyan elismert együttesekkel, zenészekkel és művészekkel dolgozott még együtt, mint Kovács Kati, Gerendás Péter, Ákos, Für Anikó, Geszti Péter, Mester Tamás, Keresztes Ildikó, a Nyers, Pierrot.
    A '90-es évek közepén zenei producerként is dolgozott, például a Nyers első lemezén, az Elmúltak a buta zenéken. 1996-ban a Tátrai Banddel kezdett el dolgozni sőt állandó tagja lett Tátrai másik zenekarának, a Magyar Atomnak is. 1997-ben ugyancsak Tátraival alapította a Boom-Boom nevű zenekart, mellyel két albumot is megjelentettek, majd 2002-ben megszűnt a Boom-Boom, de 2011-ben a Gödörben tartottak egy újraegyesülő koncertet és azóta is koncerteznek. 2001-ben Hrutka Róberttel az egyik GSM-szolgáltató számára írtak egy reklámdalt. A sikerre tekintettel egy együttest alapítottak, amely 2008 végén feloszlott.Ugyan ebben az évben játszott a V'Moto-Rock búcsúkoncertjén, segéd előadóként. A "Damned" című dalából készült Ákos Keresem az utam című népszerű slágere. 2012. októberében visszaköltözött Írországba.[2] 2013.08.18-án Alsóörsön a nagysikerű LGT koncerten zenélt.
    (Wiki)

КОМЕНТАРІ • 100

  • @alma123412
    @alma123412 2 місяці тому

    Gyönyörű és megértem de mi magyarok vagyunk

  • @duskimpact796
    @duskimpact796 8 років тому +23

    övé a dal! (látszik(hallatszik))

  • @eszterkovari3427
    @eszterkovari3427 2 роки тому +2

    With these lyrics even better... Expresses what I feel right now. Thank you so much!

  • @TheNorberto76
    @TheNorberto76 12 років тому +2

    Ez akkorát szól, mint a hasonló márkájú lőfegyver!!!! Great Jamie!

  • @Lancherry94
    @Lancherry94 7 років тому +13

    I packed my bags this morning
    Without a word of warning
    The cold of winter in my heart
    As I walk away from you
    The hardest thing I'll ever do
    A world of memories falls apart
    Forever and a day
    I prayed for the answer
    I dreamed of the light
    A beautiful solution to make things right
    But I´m damned if I stay here
    I´m damned if I run away
    And If you ever tried to see what
    I showed you or hear what I say
    I never would left you asleep where you lay
    But I´m damned if I stay here
    I´m damned if I run away
    I know it was not easy
    I know you tried to please me
    I know you´re asking yourself : why ?
    And maybe the problem's in me
    I have no right to be happy
    Always have to say goodbye
    Forever and a day
    I prayed for the answer
    I dreamed of the light
    A beautiful solution to make things right
    But I´m damned if I stay here
    I´m damned if I run away
    And If you ever tried to see what
    I showed you or hear what I say
    I never would left you asleep where you lay
    But I´m damned if I stay here
    I´m damned if I run away
    And now that my life is turning
    Bridges burning ! Forgive me!
    And one day we´ll all be older
    Four-leaf clover
    But now it's over !
    I prayed for the answer
    I dreamed of the light
    A beautiful solution to make things right
    But I'm damned if I stay here
    I'm damned if I run away
    And If you ever tried to see what
    I showed you or hear what I say
    I never would left you asleep where you lay
    But I'm damned if I stay here
    I'm damned if I run away
    I'm damned if I stay here
    I'm damned if I run away...

  • @fearless-cl9py
    @fearless-cl9py 2 роки тому +1

    Szerintem tőle sokkal hitelesebb :) bocsi Ákos rajongók

  • @TommCat86
    @TommCat86 3 роки тому +1

    Jamie is a wonderful person.

  • @tszelnok
    @tszelnok 10 років тому +9

    1:38-nál tiszta Twin Peaks, brutál jó.

  • @kriszpaul
    @kriszpaul 14 років тому +3

    teljesen igazad van, sőt szerintem inkább azt kéne ebben látni hogy nyilván jó barátok és játszhatják egymás dalait ami egy nagyon klassz dolog arról nem is beszélve hogy egy dalnak több interpretációját hallani a 'közönségnek (nekünk!) is öröm kéne legyen. :)
    nekem Ákosé marad végülis az eredeti, de ez is nagyon tetszik.

  • @BrigittaPragai
    @BrigittaPragai Рік тому

    Kedvelem dal.':)

  • @runnair
    @runnair 9 років тому +3

    hasonlóan fenomenális lehetett a hangulat, mint anno az isaszegi Indul a Bakterház sörözőben! Köszönjük Jamie! (Ákos is köszöni :D )

  • @Chendria
    @Chendria 12 років тому +1

    Előszöriiiiis.... Spec nekem Ákos verziója jobban bejön, mivel az lendületesebb, de ezt is szeretem :) Másodszor, az a 4 értelmileg sérült, akinek nem tetszik a zene, menjen és hallgasson értelmileg sérülteknek való Fluorkát, meg a többi hulladékot :)
    Köszöntem.

  • @Kowaxos
    @Kowaxos 13 років тому +1

    Imádom ezeket az mr2-es videókat. Kristálytiszta hangzás, profi zene....

  • @borzas
    @borzas 13 років тому +13

    hehe, mennyire jobb, mint Ákosé

  • @alma123412
    @alma123412 4 місяці тому

    Egy🎉 isten vagy de mi magyarok vagyunk A barátod így énekelte ezért lett sikert!?!?

  • @cicacsirke
    @cicacsirke 14 років тому +1

    Nagyon kellemes, szelíd hangulatot kaptunk.

  • @manohaziko
    @manohaziko 8 років тому

    Nagyon szep....

  • @proffdesign
    @proffdesign 13 років тому +1

    1000+1000 éve köszönöm :-)
    ez egy csoda így látni az "előadást" és nem csak hallgatni, még nagyobb csoda :-)

    • @tothgyorgyi2932
      @tothgyorgyi2932 3 роки тому

      ❣️❣️❣️ teljesen evyet erettek veled ferie szuper fantaszuk jamyt hallgatás❣️❣️❣️❣️

  • @szinuhe4
    @szinuhe4 15 років тому

    ez tényleg gyönyörű, nem is lehetne szebben hangszerelni és énekelni ezt a dalt

  • @marcsybenczur795
    @marcsybenczur795 8 років тому

    Imádás ez a dall!

  • @szapoly
    @szapoly 14 років тому

    jó volt tegnap :)

  • @uzsiqa
    @uzsiqa 13 років тому

    Na ez most nekem wow! :)

  • @guestofaxel
    @guestofaxel 15 років тому

    Ez bizony az! Az enyémet le is törölhetem...a hideg ráz annyira jó
    Thanks for posting

  • @enzim92
    @enzim92 12 років тому

    fantasztikus! azthiszem ezzel az egy szóval elmondok mindent erről a számról

  • @phertek
    @phertek 13 років тому

    BOCS, HOGY AZ ELŐZŐT KÉTSZER KÜLDTEM EL!
    Szóval, én a magyar szövegnek alapból jobban örülök mindig, mint az angolnak, és a Keresem az utam magyar szövege gyönyörű. A minimalista hangszerelés, Ákos mesélő éneke pedig egészen egyedi hangulatot, atmoszférát teremt, és végeredményben az egész sokkal erőteljesebb, mint a Jamie-féle változat, ami egyébként szintén világszínvonal. De mégse az, amit mindenki kívülről ismer és ami az Ákos névről a legtöbbeknek eszébe jut. Ennyit akartam mondani.

  • @camprozi
    @camprozi 14 років тому

    @tailorz sajna ez tényleg igy van... bár a koncertjeiken egész szép számmal szoktak lenni

  • @Kacca19
    @Kacca19 13 років тому

    anyám, borsózik a hátam, nagyon tetszik:)

  • @hellahorvath5242
    @hellahorvath5242 11 років тому

    Jó emberekhez híven, itt is vitatkozni kell, ugyebár:) Én meg csak élvezem ezt a csodálatos dalt...

  • @olikrisz
    @olikrisz 14 років тому

    Nagyon kellemes, nyugtató. Komolyan tehetséges a 'fiú' és a zenekara.

  • @MisterGman0314
    @MisterGman0314 15 років тому +3

    Hello zs1l!
    Ez a szám marhára üti az ákos féle verziót, nyisd ki a füledet!

  • @tuzvirag18
    @tuzvirag18 12 років тому +1

    Most olvastam, hogy Jamie visszavonul az aktív zenéléstől. Hiányozni fog.

  • @darkeffect
    @darkeffect 7 років тому +2

    Eurovision song contest winner!

  • @Ankhorsi
    @Ankhorsi 4 роки тому

    🙏💖

  • @balazshorvathca
    @balazshorvathca 14 років тому

    megsúgom ákosnak elég sok dalt írt jamie

  • @csizi85
    @csizi85 14 років тому

    mintha lemezről szólna, grat

  • @CinnaMooon
    @CinnaMooon 14 років тому +1

    olyan szép ez a zene :) nekem is jobban tetszik ez mint ákosé

  • @gyorgyibozai9517
    @gyorgyibozai9517 10 років тому

    John Murphy is nagyon szuper! Egyéni, szabadságot sugároz a játéka!

  • @dontoldi
    @dontoldi 14 років тому

    @tailorz ..már több, mint 40ezren látták...:) És hajráááá! Nézzétek, hallgassátok, mert az ilyen muzsikákat érdemes...

  • @calypso913
    @calypso913 14 років тому

    @steadyattila örülök hogy mások is így éreznek ..... mert én már megőrülök....
    hogy a korcsoportom szar zenét hallgat és én érzem rosszul magamat mikor a józenéket lehurrogják

  • @zsocaaa87
    @zsocaaa87 12 років тому

    sztem egyiket se kéne fikázni Ákos és Jamie is kiváló énekes és eleget tettek már le az asztalra!

  • @Bloden77
    @Bloden77 13 років тому

    Elfogult lennék vele....:)

  • @katalindombai9123
    @katalindombai9123 5 років тому

    Gyulán hallottam először énekeli,azóta szívem csücske...

  • @melikatorres
    @melikatorres 13 років тому

    Szeretlek Barnabas. you are not damned. I am.

  • @Ghraladean
    @Ghraladean 13 років тому

    taps! :)

  • @jaszaidavid
    @jaszaidavid 14 років тому

    mindkettő jó és kész:D

  • @boriszka1
    @boriszka1 10 років тому +5

    Jó kis muzsika így is:)Nekem furcsa,hogy itt átment a kommentelés (sok helyen)Ákos fikázásba...Én azt hittem egy dalnak az a lényege hogy tetszik,vagy nem tetszik..Ha csak nem magasan kvalifikált zenei professzorok vagytok akkor másként nem is értem mi alapján mondtok egy életmű felett negatív kritikát..A Kossuth díjat meg még mindig nem adják oda ,,csak úgy" Deák Bill kapitánynak nem azért nincs mert pl Ákosnak van..Ákos körül mindig jó zenészek mozogtak a Dorozsmaitól kezdve Jamie-ig gondolom nem véletlenül vállaltak vele közös munkákat..Ákos szövegei szintén jók ,elgondolkodtatók,azt hiszem 15 évestől egész 50 évesig majd mindenki tud idézni Ákostól valami dalszöveget.Igényesek a koncertjei és azt hiszem jó pár múlva is emlékezni fogunk a nevére,ami nem sok előadóról mondható el aki mostanában alkot..

  • @Sanislow
    @Sanislow 15 років тому

    ez azert picit eros megallapitas :)

  • @JutyubakkaR2D2
    @JutyubakkaR2D2 11 років тому +4

    Imádunk NAGYON Jamie kár,hogy ez az ország zeneileg EL Kurvult...Nem tudják,hogy mi aZ IGÉNYES ZENE!!!

  • @Iorwen
    @Iorwen 14 років тому

    hogy hívják a gitárost Jamie mögött? :) tök aranyosan nevet az elején... :)

  • @johngdoyle7489
    @johngdoyle7489 7 років тому

    DAMNED IF I DO AND DAMNED IF I DON'T

  • @SebyJoe
    @SebyJoe 15 років тому

    this life...

    • @hedzsooo
      @hedzsooo 4 роки тому

      Life is life... :)

  • @okezsoke
    @okezsoke 14 років тому

    @hjosie77
    Tévedés, ezt a számot angolul már nagyon régen játszotta Jamie, amikor Ákoshoz került.

  • @guestofaxel
    @guestofaxel 15 років тому

    Igazad van, viszont azt sem szabad elfeledni, hogy a Győzike show-t csak ránk tukmálták a tv képernyőjén keresztül és ha másért nem is, de őt azért nézték, és nézik az emberek, mert szeretnek megbotránkozni, kínokban nevetni, méltatlankodni. Gondolj bele...a híreket sem nézné senki, ha nem lenne tele halálesettel stb. Látod az Ákost nem azért hallgatják, nem azért nézik, hanem azért mert a produkciója jó.

  • @1akimot
    @1akimot 11 років тому +2

    Világszínvonalú Produkció…

  • @tomEggyilKoS
    @tomEggyilKoS 15 років тому

    Ez is nagyon jó de nekem meg pont az Ákos jön át jobban lehet azért mert az régebben ismerem

  • @oeniko
    @oeniko 12 років тому +1

    @rabszolgahajcsar naná, hogy jó az angolja, hiszen ott született a szigetországban :))

  • @phlamouris
    @phlamouris 13 років тому

    @esokiraly
    Lehet hogy aranyból vannak a hangszálai, de én is ismerem... és kottát sem tud olvasni (és ez komoly, ha nem hiszed kérdezt csak tôle ;) )....

  • @y0wnable
    @y0wnable 13 років тому

    @tailorz Ha a UA-cam nem hazudik, akkor ezt a hozzászólást egy éve írtad, ami azt jelenti, hogy közel 1 év alatt több mint 80 ezer ember nézte meg ezt a videót - ami már annyira nem is rossz!
    Jamie pedig eszméletlen! :)

  • @pONtosanAz
    @pONtosanAz 11 років тому

    grat

  • @herczegno
    @herczegno 14 років тому

    sokkal jobban tetszik a jamies bár ákosé se rossz. de ez elképesztőőőőőőő. wááá. a szívemben szól jamie hangja....:)

  • @hiljaisentalvenlapsi
    @hiljaisentalvenlapsi 14 років тому

    @BestLooserEver
    korrekt! utána néztem, tényleg Jamie-é a dal, és csak kölcsönadta Ákosnak, aki írta hozzá a magyar szöveget

  • @katus45
    @katus45 12 років тому

    Szerintem az aki két különböző stílust összehasonlít és úgy lefikázza a másikat szánalmas! Lehet hogy a másik neki nem tetszik, akkor írja azt hogy neki nem tetszik de ne fikázza le. Nem is értem hogy lehet összehasonlítani hisz még a hangszerelés is más meg az az előadás stílus(lassú-pörgősebb)!

  • @DwyerEP
    @DwyerEP 14 років тому

    leadta VOLTon :)

  • @hoyacarnosa3
    @hoyacarnosa3 14 років тому

    egyébként Ákos is elénekelte ezt a számot angolul, még több évvel ezelőtt....

  • @hiljaisentalvenlapsi
    @hiljaisentalvenlapsi 14 років тому

    @BestLooserEver
    szerintem a zenét Ákos szerezte, nekem úgy rémlik a Hűség borítóról, szóval szerintem a vers származik Jamie-től, bár lehet, h tévedek, nem is számít
    nekem amúgy a Jamie verziója jobban tetszik (a hangja meg a kiejtése miatt), mint az Ákosé, de a magyar szöveg amúgy szerintem jobb, kevésbé közhelyes

  • @steve67hun
    @steve67hun 15 років тому

    Ez is jó, de mikor áll össze újra a Boom-Boom ?? :)

  • @phertek
    @phertek 13 років тому

    Sziasztok!
    Sosem tartottam értelmes dolognak zenével kapcsolatban arról vitatkozni, hogy egyik jobb-e a másiknál és miért. Most mégis kivételt teszek.
    Nekem (hangsúlyozom: nekem!) Ákos verziója az igazi. Egyrészt már annyira a fülemhez nőtt az eredeti verzió, hogy bármi más már úgy hat, mintha (kicsit sarkított példával) valaki előállna a Himnusz vagy a Szózat másik változatával. (Folyt. a következő hozzászólásban)

  • @guestofaxel
    @guestofaxel 15 років тому

    Na na :) Az amatőrök nem szoktak kétszer megtölteni egy Budapest Sportcsarnokot. Lehet nem szeretni, de mégis :)

  • @guestofaxel
    @guestofaxel 14 років тому

    @littlegoodly Szükség van még rá?

  • @ridgevalentine
    @ridgevalentine 12 років тому +1

    @pudinglany93 koszi. :) nyilvan csak maganvelemeny volt, amit formaltam, engem nem zavar, ha meg mindig tomegek imadjak Akost... de nekem mar keves amit ma nyujtani tud. :)

  • @festmeni
    @festmeni 11 років тому

    Milyen átdolgozás? Ez az igazi...

  • @ridgevalentine
    @ridgevalentine 12 років тому

    @Juci0011 Akos, mint zenesz kiemelkedoen jo, de az Ikon album ota egyre unalmasabb amit csinal, kiserletezget, letert egy olyan utrol, ami anno elismertte tette ot. Termeszetesen tovabbra is nagyszeru alakja a mai magyar zenei palettanak, de fasorba sincs az a zenei elmeny, amit most nyujt, meg amit regen adott. Legalabbis nekem. Aki akar, egyertert velem, aki nem, az szereti tovabb, nyilvanvalo hogy amikor leszarozom, akkor szubjektiv velemenyt formalok, muszaj mindent szajbaragni neked?

  • @Zs1L
    @Zs1L 15 років тому

    lehet, hogy ákostól visszavetted, de hogy az övé jobb, az biza öreg.

  • @jozsefuri-kovacs7090
    @jozsefuri-kovacs7090 7 років тому

    Tudjuk esetleg, hogy ki dobol a felvételen? Köszönöm előre is!

  • @gaborszalko1159
    @gaborszalko1159 Місяць тому

    ÓÓÓ baz míért nem ezt játszák a rádióban ?

  •  11 років тому

    Nem akarok vitatkozni,de amit Ákos letett az asztalra (kezdve a Bonanza Banzai beli alkotásokkal) az olyan volumenű amit kevesen mondhatnak el.
    Hozzátenném,hogy Jaime Winchester is egy ilyen ember.
    Nem a médiának kell "nyomnia" egy előadót ahhoz hogy az érték legyen,hanem,az előadásnak kell reklám nélkül is a szívekben csengenie...

  • @Zsilka001
    @Zsilka001 12 років тому +1

    Ha Ákos a FIDESZ miatt kapott Kossuth-díjat akkor Bangó Margit a Gyurcsány miatt???

  • @migiri100
    @migiri100 Рік тому

    Össze sem lehet mérni

  • @guestofaxel
    @guestofaxel 15 років тому

    Egy emberből nem lehet egy szeletet kivágni, hogy "neki most jó a hangja, de a számai sz.rok, neki a zenéje jó de...." Ha az egész produkció felér azzal, hogy minden lemezed platina....akkor az már jelent valamit a közönséged oldaláról. A Presszer Gábor sem a 4 oktávjával lett híres, nem? :)) És éppen ezért, a minőségi zene önmagában kevés. (Szerintem)

  • @kuldommaris
    @kuldommaris 14 років тому

    jaj bakker, ne mondjátok soha zenére, hogy "igényes", mert attól csak a saját igénytelenségeteket mutatjátok ki.

  • @pszi35
    @pszi35 13 років тому

    Jó,de ÁKOS szebben énekli a magasabb hangokat.

  • @TommCat86
    @TommCat86 3 роки тому +2

    A legtisztább szívű magyar énekes. Mert Jamie az. Mutassatok egy külföldi énekest aki ennyire profi szinten tisztán beszél mahxarul. NINCS. Pláne olxan nimcs, akimek ennyire tiszta a szíve!!!

  • @MrWhitecastle
    @MrWhitecastle 14 років тому

    Akarod mondani több 10millióan... Nézd inkább légy büszke arra, hogy nem a mocsok sodrában úszol és Te valamint Mi ezt hallgatjuk... És őszintén ki lennél igazán SP vagy Jamie?

  • @ridgevalentine
    @ridgevalentine 13 років тому +3

    Akos elmehet a banatba, az angol szoveggel messze melyebb, tartalmasabb ez a dal. Meg Akos amugyis elmehet, az Ikontol kezdve nulla szegeny. Legalabbis szamomra.

  • @sweetygi1
    @sweetygi1 14 років тому

    Nem csak az angolt írta neki Jamie! A magyart is ő szerezte. "Nagyokos."
    De szerintem hülyeség itt vagdalkoznotok egymással, inkább élvezzétek a 2tehetséget!

  • @Cvitmin
    @Cvitmin 11 років тому

    ahh szarkazmus

  • @tomsonus
    @tomsonus 12 років тому +4

    Egy műkedvelő véleménye: Ákos jó hanggal rendelkezik, de itt minden művészete meg is áll. A sztenderd akkordokkal és dallammotívumokkal hozza a mainstream formát, a semmitmondó - ellenben giccses - dalszövegek hasonlóan nem teszik maradandóvá. Sőt, amit ő csinál, még abból is egy Kossuth-díjasnak kétszer ennyit illene kihoznia. Azért kapta meg a díjat, mert nyíltan Fidesz szipatizáns. Sajnos ma ennyit ér a művészet.

  • @ymelfilm
    @ymelfilm 15 років тому

    Na igen. JW erzekkel enekel amellett, hogy megirta ezt a dalt. Akos csak egy amator. Sajnos vagy nem.

  • @phertek
    @phertek 13 років тому

    Sziasztok!
    Sosem tartottam értelmes dolognak zenével kapcsolatban arról vitatkozni, hogy egyik jobb-e a másiknál és miért. Most mégis kivételt teszek.
    Nekem (hangsúlyozom: nekem!) Ákos verziója az igazi. Egyrészt már annyira a fülemhez nőtt az eredeti verzió, hogy bármi más már úgy hat, mintha (kicsit sarkított példával) valaki előállna a Himnusz vagy a Szózat másik változatával. (Folyt. a következő hozzászólásban)

    • @toth_soma90
      @toth_soma90 6 років тому

      Sajnos van a Himnusznak új verziója, sporteseményeken előszeretettel nyomják. Hányingerem van tőle... Nem mondanám, hogy a magyar Himnuszért odavagyok a depresszív hangulata miatt, de az a felgyorsított verzió valami borzalom...
      Amúgy meg a Keresem az utam / Damned (gyanítom, az angol verzió született előbb) zenéje Jamie műve. Szíve joga az egyéniségének megfelelő stílusban eljátszani :-) Ákos csak a magyar szöveget és a hangszerelést tette hozzá.
      (Egy Ákos-fan)