Zorán - Karantén Kóló

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • 2020. június 5-én Zorán és a teljes zenekar részt vett a XXVIII. Kék Madár Fesztiválon, amelyet kivételesen online rendeztek meg. Az egész csapat nagy örömmel fogadta ezt a felkérést, hiszen a járványhelyzet miatt március 10-én volt a legutóbbi koncertjük, és már mindannyian türelmetlenül várták az együtt zenélés lehetőségét. Ez egy dal erejéig most megvalósulhatott, igaz, csak a virtuális térben.
    Mindenki otthon muzsikált a kamera előtt, így természetesen nem jöhetett létre valódi szemkontaktus. Bár egymástól térben és időben elválasztva zenéltek, mégis együtt lélegzik a 12 zenész. Az elmúlt években rengeteget játszották ezt a dalt, mindig a koncert legutolsó ráadásaként. Az azokban a pillanatokban átélt intenzív öröm áthatja ezt a három és fél percet is - és ez még a monitoron keresztül is átsugárzik.
    A videoklip kreatív kivitelezése Vető Gábor (kép) és Paczári Károly (hang és kép) érdeme.
    Zene: Presser Gábor
    Szöveg: Sztevanovity Dusán
    Producer: Sztevanovity Zorán
    Sztevanovity Zorán - ének, gitár
    Horváth Kornél - djembé
    Lattmann Béla - basszus
    Sipeki Zoltán - gitár
    Gyenge Lajos - dob
    Gátos Iván - Hammond
    Lantos Zoltán - hegedű
    Kovács Péter Kovax - zongora
    Csányi István - szaxofon, ének
    Óvári Éva - ének
    Kabelács Rita - ének
    Péter Barbara - ének
    Music video by Zorán performing Karantén Kóló. © 2020 Universal Music Hungary
    vevo.ly/N9hhi5

КОМЕНТАРІ • 58

  • @szilviatoth6085
    @szilviatoth6085 4 роки тому +36

    Csak tudnám,hogy akiknek ez a felvétel nem tetszik és a nem tetszik gombot nyomták meg,azok Győzikén nőttek fel???!!!Hát,hogy nem lehet ezt szeretni??Nem is értem...

    • @derdaktibor2577
      @derdaktibor2577 3 роки тому +4

      Akárhányszor meghallom elfog a jókedv és táncolok. Még munka közben is! Fantasztikus dallamok!

    • @balazsfrank2932
      @balazsfrank2932 3 роки тому +2

      @@derdaktibor2577 ugyazez énis elkezdek táncolni

    • @gaborvig1989
      @gaborvig1989 3 роки тому +1

      Azok az evolúciós zsákutcát képviselik.

    • @NIKISCHOICE
      @NIKISCHOICE 3 роки тому +3

      Kedves Szilvia!Hidd el,nem remènytelen esetek ezek az emberek;èn '74-es szuletèsù vagyok ès èvtizedekig egyszerùen nem bìrtam elviselni Zorànt ès a dalait majd egyszer csak felnòttem ès minden nòta èrtelmet nyert... :-)

  • @magyar1227
    @magyar1227 3 роки тому +17

    I don't remember enough Hungarian to understand the words, despite my late Grandma's attempts to teach me as a child decades ago. What I do know is that this song lifts my spirits and in this time of the pandemic I find that if I play this every morning my whole attitude, in fact the entire day becomes better. Thank you all

  • @MariaSarkozi-no6yb
    @MariaSarkozi-no6yb 6 місяців тому

    Ez a kedvenc videom,nagyon jól készítették.

  • @leslieeorange3712
    @leslieeorange3712 4 роки тому +9

    Egyszerűen megunhatatlan "Zorán" és ennyi... Bármikor ha rossz kedvem van, ez az első amit beteszek, hogy múljon ❤️❤️❤️ IMÁDÁS, így csupa NAGY betűvel 😍

  • @francoclivio
    @francoclivio 4 роки тому +1

    Super like

  • @belaneracz6305
    @belaneracz6305 4 роки тому +1

    Nagyon tetszik,sokszor meghallgatom!!

  • @belanezoller6952
    @belanezoller6952 4 роки тому +13

    A Kolo a legjobb dala Zotánnak, gyönyörű, szép, és csodálatos

    • @gabriellapogany699
      @gabriellapogany699 3 роки тому +1

      És az összes többi dalai is a legjobb, de ez valóban, ez egy örömzene, minden benne van.

  • @erakovacs7059
    @erakovacs7059 4 роки тому +12

    Köszönöm , láttam az élő közvetítést, alig vártam hogy a youtubon is fenn legyen !! Szuper lett !!

    • @evamile1204
      @evamile1204 4 роки тому

      Ha nem tudod.lejátszani. akkor mi legyen?

  • @margitcsne
    @margitcsne 4 роки тому +13

    Szeretem Ezer éve Zorant!!! ez a dal vidámságot ad!!! Sok szépet még!!!💕🍀🌷!

  • @karolylaszlopinter5040
    @karolylaszlopinter5040 3 роки тому

    Köszi szépen!

  • @Thehujber
    @Thehujber 4 роки тому +8

    Igazi zene,igazi zenészekkel!👌👏👏👏👏

  • @tanczosgyorgy5457
    @tanczosgyorgy5457 4 роки тому

    Imádom 🌼💖👏

  • @arankabalint814
    @arankabalint814 3 роки тому

    Gyönyörű

  • @teodoraszeles5178
    @teodoraszeles5178 4 роки тому +9

    Kedvencem, köszönöm

  • @martadobondi6718
    @martadobondi6718 4 роки тому

    KÖSZÖNÖM

  • @eriknefabry5275
    @eriknefabry5275 4 роки тому +1

    CSODÁLATOS !

  • @csaladnevutonev6437
    @csaladnevutonev6437 4 роки тому +13

    A vokálos lányok nagyon élvezik..és érzik itt is..Az élő felvételen is "vitték" a dalt.☺

  • @evazsuzsannakiraly9057
    @evazsuzsannakiraly9057 4 роки тому +4

    Fergetegesen jó! Örömet szerzett a mai napra.❤❤

  • @derdaktibor2577
    @derdaktibor2577 4 роки тому +2

    Köszönjük! Nem lehet rá nem táncolni. A cicám is imádja! Fantasztikus!

  • @annaforgacs8235
    @annaforgacs8235 4 роки тому +4

    Jaj, de klassz, hangulatos zene!

  • @gyongyipappakosne
    @gyongyipappakosne 4 роки тому +3

    Imádtam köszönet érte🌞🥰😍🤩

  • @martasiklodi1532
    @martasiklodi1532 4 роки тому +3

    De jó volt hallani !! Köszönöm

  • @arju51
    @arju51 4 роки тому +2

    Köszönöm!💝 Gratulálok!👏 Szuper!💝

  • @Fenevad23
    @Fenevad23 4 роки тому +3

    Nagyon tetszett! Köszönet érte!

  • @prohircsi
    @prohircsi 4 роки тому +1

    Köszönöm. Csodás, élőben is hallottam többször is! Gratulálok!

  • @anikoszanto4189
    @anikoszanto4189 4 роки тому

    💓💓💓SZ.I.A💓💓💓

  • @MegaMercedes1971
    @MegaMercedes1971 4 роки тому

    👍👍👍💝

  • @kangirigungi
    @kangirigungi 4 роки тому

    👏👏👏👏

  • @laszlonehalasz4017
    @laszlonehalasz4017 4 роки тому +1

    Jól sikerült a felvétel! Nekem tetszik!🥰

  • @TschongorAttila
    @TschongorAttila 4 роки тому +6

    Imádom! A legjobb dalai egyike Zoránnak! A legjobb és a világszínvonal művészeinek egyike!

  • @szilviatoth6085
    @szilviatoth6085 4 роки тому +2

    Szuper lett!!!:)

  • @JohnnieVlogger
    @JohnnieVlogger 4 роки тому +1

    Gyenge Lajos a legjobb :) 🥳🥁

  •  4 роки тому +1

    Elsírom magam, anniyra JÓ!!!!

  • @macococo1
    @macococo1 4 роки тому

    Akkor is aktuális volt, de ősztől, téltől újra az lesz-:(((((((
    Ez a műalkotás értékes. :))))))))))

  • @erikalnevargoczki3926
    @erikalnevargoczki3926 3 роки тому

    Nagy kedvencem ez a fantasztikus ritmusú, életszeretettől és bölcsességtől átitatott számot.

  • @ircsi6225
    @ircsi6225 4 роки тому

    Ritmusos dal. Személyesen ismerem Zoránt nem volt mindig ilyen talan át érékelte az életet így 70- tölött.

  • @janoskasza8922
    @janoskasza8922 3 роки тому

    Nagyon szuper, tetszik! Már nagyon sokszor meghalgattam.

  • @jozsefnebaranyai8206
    @jozsefnebaranyai8206 4 роки тому +1

    Szuper

  • @hiri79el
    @hiri79el 3 роки тому

    Köszönjük minden résztvevőnek. Ma is.

  • @margitszabo7935
    @margitszabo7935 4 роки тому +1

    Szuper!

  • @evaabraham6428
    @evaabraham6428 4 роки тому +4

    Szuper volt köszönöm szépen. Jó egészséget kívánok Isten áldásával az előadó művészeknek. ZORÁN nálam mindíg első helyezett.

    • @prohircsi
      @prohircsi 4 роки тому +1

      NÁLAM IS ELSŐ MI FÁJ ÓTA!!!!!!!!

    • @taborijeno5949
      @taborijeno5949 4 роки тому +1

      Prohászka Béláné ZORANGUTAN,,,,,?????SZERENCSETLEN,,,,” KAPPAN “ HANG SZERBIABOL,,,!!!!!! MEG A VADDISZNOK IS KIFUTNAK AZ ERDOBOL,,,,COCA COLA KOLO “ REKLAM “ ,,,,,,,ZORANGUTAN KETRECBEN UL,,,,,KARANTENBAN,,,,REMELJUK HOGY SOHA TOBBE NEM JON VISSZA,,,,!!!!!! KONYORGUNK,,,,VONULJON BE MAR EGY IDOS OTTHONBA,,,!!!!!!!!!!

  • @Manci89
    @Manci89 3 роки тому

    ❤️🤗

  • @varyzs2
    @varyzs2 4 роки тому

    De Jó! Köszönet és hála/hvala!

  • @b_anzsu
    @b_anzsu 4 роки тому

    Nagyon jó volt! Köszönet érte 🙂

  • @marikaa2168
    @marikaa2168 Рік тому

    Nagyon jó

  • @fulemenattila5147
    @fulemenattila5147 4 роки тому

    Nagyszerü! Köszönjük!

  • @gabornagy6899
    @gabornagy6899 4 роки тому

    Hatalmas!!!

  • @1upiru
    @1upiru 4 роки тому

    Eredeti!

  • @sandornehanak35
    @sandornehanak35 4 роки тому

    Sziper

  • @Miss40ful
    @Miss40ful 4 роки тому +1

    Hálásan köszönök minden percet.))