A miniszterelnöknek szíve joga Kis Grófót hallgatni, de borzalmas lehet azon élni - Kultúrtáj

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 4 жов 2024
  • - Egy könnyen törhető faágat szívesen berakok a komolyzenei élet biciklijének küllői közé - mondta a Kultúrtáj című műsorunkban Bősze Ádám, műsorvezető, zenekritikus, antikvárius, aki a műsoraiban, a fellépésein és a hamarosan megjelenő Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyvében is igyekszik egy kicsit megpiszkálni a klasszikus zenei közeget jellemző sznobizmust, és közelebb hozni a közönséghez a komolyzenét. - Kevés a valóban őszinte zenész, akinek kreatív gondolata lenne a klasszikus művekről. Itthon és külföldön is sokan arról panaszkodnak, hogy a fiatalok nem járnak koncertre. Ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen miért is járnának? - tette fel a kérdést, majd azt is kifejtette, hogy a művészek egyre jobban eltávolodnak a közönségtől. - Ott vagyok a művészbejárónál, hallom, mit mondanak, amikor kijönnek a koncert után, és nagyon ritkán találkozom kitörő lelkesedéssel. Az államtól így is, úgy is megkapják a támogatást, nagy problémát nem jelent, ha csak félház előtt játszanak - mondta.
    • Miért akart szerzetes lenni, és miért hagyta végül ott a rendet?
    • Hogyan kellene klasszikus és hogyan kortárs komolyzenét hallgatni?
    • Mivel támadták a hallgatók, és hogyan fordította az előnyére a trollkodást?
    • Milyen művészi produkciót támogasson az állam?
    • Miért köszönt el a Bartók Rádiótól, amelynek másfél évtizeden át volt meghatározó hangja?
    • Miért nem pályázik sosem állami pénzre?
    A műsorvezető Wekerle Szabolcs, a Magyar Hang lapszerkesztője és Ficsor Benedek, a Magyar Hang főmunkatársa.

КОМЕНТАРІ • 22

  • @fanniasztalos8781
    @fanniasztalos8781 22 дні тому +2

    Nagyon tisztelem és nagyon szeretem Bősze Ádámot!❤️

  • @KatalinHajnoczy-sn3pj
    @KatalinHajnoczy-sn3pj Рік тому +7

    Köszönet a remek riportért: a kérdések újszerűek, néha "kényesebb" tartalmakat érintőek...Bősze Ádám pedig őszinte, autentikus, mint ahogy azt Tőle megszoktuk...élvezet hallgatni!

  • @Szaharin1
    @Szaharin1 Рік тому +7

    Nagyon érdekes beszélgetés volt. Bősze Ádám kiváló előadó, - órákon keresztül tudnám hallgatni.

  • @fuggetlen_hirado
    @fuggetlen_hirado Рік тому +5

    Nagyon szeretem Bősze Ádámot.

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 8 місяців тому +1

    Üdvözlöm Önöket. A beszélgetésnek az a része, hogy a szimfónia tételei végén igen úgy tűnik amit ritkán de tapasztalom, nem illik. Érteni nem értem s bizony előfordult, hogy összecsaptam a tenyereimet kifejezve a tetszésemet, de hamar abbahagytam s eldugtam. Felbátorodtam mostantól! Tenni fogom ha úgy érint meg a muzsika, hogy összecsapom tenyereimet nagy örömömben s hiszem lesznek követőim. Köszönöm a beszélgetést. További örömteli zene 🎶 hallgatást kívánok. ❤

  • @echtelionful
    @echtelionful Рік тому +9

    Gimi elsőben ő volt az énektanárom az esztergomi ferenceseknél. Laza és jófej volt, nagyon bírtuk.

  • @lenkekobulniczky4257
    @lenkekobulniczky4257 4 місяці тому +1

    A mai napig hiányolom a Bartók rádióból!

  • @keszthelyiugyintezo3749
    @keszthelyiugyintezo3749 Рік тому +8

    Nem akarok beleszólni, de minek raktok rájuk mikrodont, ha egyik sem szól? Katasztrófa!

  • @berczestibor3463
    @berczestibor3463 Рік тому +3

    Az ellkenesben sem tehetségtelen...

  • @victorsethy
    @victorsethy 9 місяців тому

    Talán ha nem lett volna teljesen kimiskárolva az u.n. "komolyzenéből" a zene ősnyelve, az improvizáció, egy-két tapodtatnyit érdekesebb lehetne. Bach korában konkrét jam sessionök mentek, Liszt tudtommal minden koncertjén rögtönzött is. A zene spontán születésének élménye, a pillanattal és a közönséggel való élettelibb interakció - tényelg ennyire mellékes lenne? Mert mára már jószerivel csak a jazzben megengedett (talán egy-két népzene kivételével), de ott is egyre több a barkácsolás (begyakorolt közhelyek felvonultatása), az intellektualitás illúzióját keltő öncélú kísérletezgetés, no meg a forma kultusza: a nehéznek tűnő, gyors és hangos játék. A zene ilyen érvényű sterilizálása ráadásul közös tőről fakad a szabadságjogok felszámolásával, az elidegenedéssel, a kulúra kiüresedésével... tisztára mint valami Z kategóriás scifi. Mondjuk vígjátéknak talán elmenne, ahogy az emberiséget valami titokzatos okból kipusztítani igyekvő idegenek lelkes együttműködést tapasztalnak az áldozatok részéről... A reneszánszban megjelenik a többszólaműság, a zene - gazdagságában - 1965 körül tetőzik. Aztán jön az egyre gyorsuló lejtmenet. Szédület!

  • @fuggetlen_hirado
    @fuggetlen_hirado Рік тому +2

    Bár megtudhatnám, miért nem kedveli Cecilia Bartolit!

  • @fuggetlen_hirado
    @fuggetlen_hirado Рік тому +1

    18:22 Pedig megérkezik...

  • @GaborFarago-fp1ns
    @GaborFarago-fp1ns Рік тому +1

    Szerintem kis grófó jó.mindég jó hangulatot csinál.ahoz meg senkinek semmi kőze mit hallgat az ember fia,bárkiről is van szó!❤❤😅

    • @anthonytatartatar
      @anthonytatartatar Рік тому +1

      de ne lehessen miniszterelnök egy olyan igénytelen, műveletlen bugris tahó, aki ilyet hallgat... ez szégyen az egész országra nézve...

  • @giginene59
    @giginene59 Рік тому +7

    Bámulatos ügyességgel bújik ki az alól, hogy bármilyen, akár halvány kritikát is megfogalmazzon a hatalommal szemben. Ebből a beszélgetésből nagyrészt csak azt tudtam meg, hogy nem hajlandó vállalni a véleményét, legyen az bármi is. Inkább mindenre azt mondja: Nem értek hozzá. Akkor mit keres itt? Az sem baj, ha szerinte a kultúrpolitika mai iránya rendben van, de akkor legalább vállalja azt! Kár volt meghívni! Szerintem. 44 percet vártam arra, hogy valami érdemlegeset mondjon, de hiába.

    • @fuggetlen_hirado
      @fuggetlen_hirado Рік тому +1

      Szerintem csupán arról van szó, hogy nem szívesen kritizál/bánt senkit.

    • @giginene59
      @giginene59 Рік тому +2

      @@fuggetlen_hirado így is lehet mondani. Nem túl karakán. Finoman szólva. Szerintem nehéz elnézőnek lenni azzal a kivéreztetéssel szemben, ami a kultúra területén ma szisztematikusan zajlik. Kell hozzá vastagon megalkuvás. Nekem ez nem szimpatikus. Ízlés dolga. Biztosan láthatjuk ezt pozitív attitűdnek is, nekem nem az. Ez csak egy vélemény. Elfogadom, hogy van más vélemény is, de az nem az enyém. Én az enyémet írtam.

    • @katalinlehoczky2878
      @katalinlehoczky2878 10 місяців тому +4

      Miért kellene mindenkinek folyton kuruckodni? Miért kell folyton szakmai beszélgetésekbe a politikát belekeverni? Kritikát megfogalmazott, de csak arról, amihez ért.

  • @palferenc49
    @palferenc49 Рік тому +3

    Szive joga, de nem kell neki és az ő szintján levőknek ilyen demnonstrativan pózolnia az oldalukon Anno egy Illyés Gyulával vagy Kodály Zoltánnal mutatkoztak, És az volt a helyes. Mert irányt mutatott...

  • @margitlitauszky7897
    @margitlitauszky7897 Рік тому +1

    Bosze Ádámnak mindenben IGAZA van!
    Hiába akarjak csőbe húzni a balos riporterek .