Őszintén gratulákok! Rengeteg mindenben segítettél nekem is, és még vagy többszáz embernek, szerintem egy ilyen youtuber, aki csak a minőséget teszi az asztalra, bőven megérdemelne már most vagy 100k-t! Nagyon örülök, hogy ilyen kitartó vagy! :D Sok sikert a továbbiakban! :D
Na ez a komment hosszú lesz, szóval mindenképp szánj egy kis időt a végigolvasásra 👍 Na szóval Én még a csatornát a Jozsaandris korában ismertem meg. Akkoriban nem követtem még a tartalmat, mert hát ugye nem kötötte le a figyelmem igazán. Már akkor is látszott, hogy mennyit fektetsz bele, és hogy neked ez az egyik, hacsak nem az egyetlen kedvenc időtöltésed, így már akkor is sejtettem, hogy nagyobb videós leszel (és mennyire igazam lett :D), ezért néha-néha az évek alatt vissza-vissza lestem, hogy hogyan áll a csatorna. Aztán 2020 vége felé láttam, hogy kezd a tartalom minősége egyre jobb irányba menni, így arra a döntésre jutottam, hogy adok egy esélyt, és a csengőt is benyomom a feliratkozás mellé (nem bántam meg). Körülbelül azóta követem a csatornád, és nézem meg az összes videót, és igyekszem kommentelni, ahova csak tudok. Őszintén megmondom ha megnézném úgy egy jelenlegi videód úgy, hogy nem tudom mennyi subod van, biztos meg nem mondanám, hogy neked 10k-d van össz-vissz, minimum 150-200k közé tippelném. Van pár videód, ami nagyban segített egy kicsit jobbá tenni még az én streamjeim minőségét is (pl. a Snip-es videód). Nagyon-nagy gratula ehhez a mérföldkőhöz, és sok sikert a további még ennél is nagyobb mérföldkövek eléréséhez 💛
@@Neonity figyu, nem véletlen kommenteltem ezt. Régi célom már a kommentekkel, hogy kicsit megragadjam a figyelmed, esetleg közös streameket tudjunk tolni, vagy akármi 😁
Gratulálok Neo!A kis gép zseni elért egy hatalmas mérföldkövet!Nem tudom milyen érzés de azt tudom ,hogy most te vagy a legboldogabb ember a világon😊!Sok sikert a továbbiakban!Üdvözlettel a drága nézőid❤
A véredben van és a kisujjadból rázod ki a dolgokat evvel csak azt akarom mondani hogy nagyon ügyes vagy és büszke lehetsz magadra igy tovább a továbbiakban! Ja és Gratulálok 🥳🥂
Szia Neonity. Szeretnék neked gratulálni a 10K feliratkozóhoz. Én ahogy visszaemlékszem és megismertelek, kicsit visszahúzódó személyiség voltál. De ahogy látom kiteljesedtél. Szeretnék majd neked valamivel kedveskedni, persze ha elfogadod. Azt még nem árulom el hogy mivel, de biztosan tetszeni fog neked. 🙂
Hali Andris! Grat a 10k-hoz😄!! Sajnalom hogy meg 1-2 eve igy eltavolodtunk egymastol, de meg vagy sok ilyen merfoldko elereset kivanom neked!! Csak igy tovabb!😁 ly❤: Zsombi🐷
Gratulálok Andris👏! Nagyon sok mindenben segítettél nekem (obs beállitása, windows gyorsítás stb..). Ez a videó is motivált arra hogy csináljam tovább a youtube csatornám, mert régen engem is csúfoltak a suliban (akkor még csak 8 éves voltam) ezért befejeztem akkor, de ezt meg bántam és nem bírtam ki hogy ne készítsem tovább a videókat szóval csináltam egy új csatornát és folytattam ott. (én is 11 vagyok). Így tovább és szerezd meg a 100k-t vagy akár az 1M-et is! 😁
Engem a utóbbi időkben kezdett érdekelni a tartalmaid. Olyan precízen fogalmazol mint egy számítógép, minden fontos technikai, elméleti és gyakorlati dolgokat elmondasz, hogy még a kezdőbb számítógép felhasználók is értsék és tudják hasznosítani.
Szia Neo! Gratulalok ehez a merfoldkohoz en gmi-n kereztul ismertelek meg! Nagyon meg lepodtem hogy amikor elkezted a video elejen vagy kozepen mondani hogy csufoltak a videozas miatt! De megertem! Sok sikert a tovabbiakban is! :D
Ha valaki sikeres lesz akkor előbb utóbb megfognak jelenni nála az irigy emberek is. Én is megkaptam már, hogy mily meglepő a saját pénzemből. Elmész és megveszed magadnak a drága dolgokat. Nem, majd arra gyűjtöm a pénzt, hogy kibéleljem vele a koporsómat.
Gratulálok! Én akkor kezdtelek el téged nézni amikor kb 7-8k feliratkozód volt és nem akartam elhinni hogy "csak" ennyid van pedig annyi energiát belefektetsz a videóidba. Szerintem bőven megérdemled a 10k-t . Gratula! < 3
Köszi! Sok motivációt adtál nekem ezzel a videóval! Engem most is gúnyolnak hogy csinálom a videózást miközben ők nem is csinálják semmilyen munkát nem adtak bele!❤️❤️
Szia! Nekem nagyon sokat segítettek a videóid. A gépem előző héten érkezett meg, és egy az egyben a videóid alapján raktam össze, mert én annyira nem vagyok ebbe otthon, hozzáértő ismerősöm sajnos nincs, boltba meg nem akartam magam lehúzatni. Szóval köszi 😄
Wow! Ez nem semmi. Akkoriban ismerkedtünk meg egy táborban, mikor ezt elkezdted. Emlékszek még arra a laptopra, amivel kezdted. Nem semmi. Gratula, hatalmas pacsi!
Szia Neo!Már elég régóta követem a munkásságod és azt amit eddig letettél az asztalra mint videós mint átlag ember Hatalmas GG ahoz amit elértél és köszönjük/köszönöm azt a tömérdek videót amit nekünk készítesz!
Andris nagyon durva, hogy itt tart már az internetes karriered komolyan nagy gratuláció, mintha tegnap lett volna, hogy elérted az 1000 feliratkozót ;)
amúgy tudom nem kéne kommentelnem egy régebbi videóra ami nem is lesz kapcsolatos a kérdésemmel de mindegy melyik applicational csinalod a profilkepeket mert ha csinalnal róla egy videót az nagyon jó lenne
Csak így tovább, ez még csak a kezdet :D Minden téren ;)
❤️❤️
Gratulálok Barátom, így tovább! 👑
Hatalmas gratuláció internet zseni
Imádlak Matyolat és Neonity😉
@@Neonity hat en is jozsa vagyok🚀🐐
@@gyorgylaszlo65 nem
Őszintén gratulákok! Rengeteg mindenben segítettél nekem is, és még vagy többszáz embernek, szerintem egy ilyen youtuber, aki csak a minőséget teszi az asztalra, bőven megérdemelne már most vagy 100k-t! Nagyon örülök, hogy ilyen kitartó vagy! :D Sok sikert a továbbiakban! :D
Megérdemelt
❤️
Nem ismerek olyan videóst aki nálad jobban megérdemelte volna ezt a mérföldkövet. Nagyon gratulálok, és sok sikert a továbbiakban! 😄
Szia! Pedig még sok ilyen van mint Ő.. :) Gratulálok Én is Andrisnak! :)
Na ez a komment hosszú lesz, szóval mindenképp szánj egy kis időt a végigolvasásra 👍
Na szóval
Én még a csatornát a Jozsaandris korában ismertem meg. Akkoriban nem követtem még a tartalmat, mert hát ugye nem kötötte le a figyelmem igazán. Már akkor is látszott, hogy mennyit fektetsz bele, és hogy neked ez az egyik, hacsak nem az egyetlen kedvenc időtöltésed, így már akkor is sejtettem, hogy nagyobb videós leszel (és mennyire igazam lett :D), ezért néha-néha az évek alatt vissza-vissza lestem, hogy hogyan áll a csatorna. Aztán 2020 vége felé láttam, hogy kezd a tartalom minősége egyre jobb irányba menni, így arra a döntésre jutottam, hogy adok egy esélyt, és a csengőt is benyomom a feliratkozás mellé (nem bántam meg). Körülbelül azóta követem a csatornád, és nézem meg az összes videót, és igyekszem kommentelni, ahova csak tudok. Őszintén megmondom ha megnézném úgy egy jelenlegi videód úgy, hogy nem tudom mennyi subod van, biztos meg nem mondanám, hogy neked 10k-d van össz-vissz, minimum 150-200k közé tippelném. Van pár videód, ami nagyban segített egy kicsit jobbá tenni még az én streamjeim minőségét is (pl. a Snip-es videód).
Nagyon-nagy gratula ehhez a mérföldkőhöz, és sok sikert a további még ennél is nagyobb mérföldkövek eléréséhez 💛
Köszönöm, jól esett ez. ❤️
Meglepett, hogy van aki még emlékszik arra a korszakra 😅
@@Neonity figyu, nem véletlen kommenteltem ezt. Régi célom már a kommentekkel, hogy kicsit megragadjam a figyelmed, esetleg közös streameket tudjunk tolni, vagy akármi 😁
@@Neonity 1-2 vidit énis láttam azokból de még én is kb 9 voltam akkor. kis noki....
csak így tovább neonity sok szerencsét az életben. És a 20 ezer feliratkozóhoz is eljutsz!
😁
gratulalok 🎉🎉🎉 igy tovabb nagyon jo vagy!!!
Csak így tovább Neo!🎉 Sok szerencsét a továbbiakban is!
Nagyon Gratulálok Mert soha se adtad fel és most itt vagy 🎉
Gratulálok az összes sikeredhez! Nagyon jó és öszinte a videó!
Gratulálok hogy elérted a célod .Nagyon jó videós vagy .
Gratulálok és sok sikert :) Németországból
Nagyon szép eredmény, Gratulálok csak így tovább ;)
Gratula Mester :) let's goo 15k 😁
Gratulálok! Megérdemled látszik hogy szereted csinálni ezeket a dolgokat és értesz is hozzá, remélem hogy most a 100k lesz a cél. 😁👍
Gratulálok a 10k hoz!!
GG a 10.000 Feliratkozóhoz! Nagyon örülök, hogy én is ennek a közösségnek a tagja lehetek. Csak így tovább! 😃
Gratulálok Neo!A kis gép zseni elért egy hatalmas mérföldkövet!Nem tudom milyen érzés de azt tudom ,hogy most te vagy a legboldogabb ember a világon😊!Sok sikert a továbbiakban!Üdvözlettel a drága nézőid❤
Gratulálok Andris. Még amikor én megismertelek, akkor is még csak 3000 feliratkozód volt. Innen látszik hogy nagyon nagyot fejlődtél. Csak így tovább!
Gratulálok a 10K-hoz.Neked köszönhetően sokkal használhatóbb lett a gépem és sokat is tudtam tanulni a videóidból.Csak így tovább🔥💪
A véredben van és a kisujjadból rázod ki a dolgokat evvel csak azt akarom mondani hogy nagyon ügyes vagy és büszke lehetsz magadra igy tovább a továbbiakban! Ja és Gratulálok 🥳🥂
Gratulálok a 10K feliratkozóhoz! Lassan a 20K utàna egy kiiis idő múlva a 100K. Nagyon jó videókészítő vagy.😆😆👍🏆🌟
ez nagyon szép volt így tovább
Gratulálok!!! Megérdemled !!!!👍👍👍👋👋👋
Kedvenc videósom vagy! Csak így tovább!!
gratulalok go 20k
Gratulálok a 10k-hoz! Csak így tovább
gratu a 20k-hoz csak igy tovább
Szia Neonity.
Szeretnék neked gratulálni a 10K feliratkozóhoz.
Én ahogy visszaemlékszem és megismertelek, kicsit visszahúzódó személyiség voltál.
De ahogy látom kiteljesedtél.
Szeretnék majd neked valamivel kedveskedni, persze ha elfogadod. Azt még nem árulom el hogy mivel, de biztosan tetszeni fog neked. 🙂
Gratulálok a tízezerhez!
Egy óriási nagy GRATULÁCIÓ!! Csak így tovább! És egy nagy köszönet is jár neked, mert te is sokat segítettél nekünk!
Fantasztikus munkát végzel, csak így tovább tesóm
Hali Andris! Grat a 10k-hoz😄!! Sajnalom hogy meg 1-2 eve igy eltavolodtunk egymastol, de meg vagy sok ilyen merfoldko elereset kivanom neked!! Csak igy tovabb!😁
ly❤: Zsombi🐷
Írj discordon 💖
Gratulálok Andris👏!
Nagyon sok mindenben segítettél nekem (obs beállitása, windows gyorsítás stb..). Ez a videó is motivált arra hogy csináljam tovább a youtube csatornám, mert régen engem is csúfoltak a suliban (akkor még csak 8 éves voltam) ezért befejeztem akkor, de ezt meg bántam és nem bírtam ki hogy ne készítsem tovább a videókat szóval csináltam egy új csatornát és folytattam ott. (én is 11 vagyok).
Így tovább és szerezd meg a 100k-t vagy akár az 1M-et is! 😁
Engem a utóbbi időkben kezdett érdekelni a tartalmaid. Olyan precízen fogalmazol mint egy számítógép, minden fontos technikai, elméleti és gyakorlati dolgokat elmondasz, hogy még a kezdőbb számítógép felhasználók is értsék és tudják hasznosítani.
Gratu, quality videó lett
Nagyon gratulálok a 10000feliratkozóhoz
Gratulálok a 10 000 subhoz! :D
nem vagyok rendszeres néződ, de amikor megnézek tőled ezt-azt, valahogy engem motiválni tudsz. köszönöm, hogy vagy!
Szia Neo! Gratulalok ehez a merfoldkohoz en gmi-n kereztul ismertelek meg! Nagyon meg lepodtem hogy amikor elkezted a video elejen vagy kozepen mondani hogy csufoltak a videozas miatt! De megertem! Sok sikert a tovabbiakban is! :D
Csak így tovább❤ Remélem ezen az éven meg lesz a 25k🎉❤
Ha valaki sikeres lesz akkor előbb utóbb megfognak jelenni nála az irigy emberek is.
Én is megkaptam már, hogy mily meglepő a saját pénzemből. Elmész és megveszed magadnak a drága dolgokat.
Nem, majd arra gyűjtöm a pénzt, hogy kibéleljem vele a koporsómat.
Szívből gratulálok Andris csak így tovább!
Gratulálok! Én akkor kezdtelek el téged nézni amikor kb 7-8k feliratkozód volt és nem akartam elhinni hogy "csak" ennyid van pedig annyi energiát belefektetsz a videóidba. Szerintem bőven megérdemled a 10k-t . Gratula! < 3
Köszi! Sok motivációt adtál nekem ezzel a videóval! Engem most is gúnyolnak hogy csinálom a videózást miközben ők nem is csinálják semmilyen munkát nem adtak bele!❤️❤️
Szia! Nekem nagyon sokat segítettek a videóid. A gépem előző héten érkezett meg, és egy az egyben a videóid alapján raktam össze, mert én annyira nem vagyok ebbe otthon, hozzáértő ismerősöm sajnos nincs, boltba meg nem akartam magam lehúzatni. Szóval köszi 😄
Wow! Ez nem semmi. Akkoriban ismerkedtünk meg egy táborban, mikor ezt elkezdted. Emlékszek még arra a laptopra, amivel kezdted. Nem semmi. Gratula, hatalmas pacsi!
Gratulálok Neo! Csak így tovább!
Gratulálok hozzá! Csak így tovább!!!!
Nagyon nagy gratuláció Neonity,hatalmas ember vagy! Drukkolok a 20K-hoz.
Nagyon Nagy gratuláció Neo!
Gratulálok Neonity! Kezdetben milyen vágó programmal vágtad a videóid?
Így tovább
Gratulálok így tovább.
👌Gratulálok, csak így tovább.
Óriási nagy gratuláció, egy szer remélem hogy én is elérhetem ezt a teljesítményt és tanulhatok tőled.
Szia Neo!Már elég régóta követem a munkásságod és azt amit eddig letettél az asztalra mint videós mint átlag ember Hatalmas GG ahoz amit elértél és köszönjük/köszönöm azt a tömérdek videót amit nekünk készítesz!
GG és már 20K-hoz vagy közel!
Gratulálok
Nagyon jó videos vagy!
Én agyon verném azt az embert aki nem lájkolja ezt a videót! Amúgy nagyongratula és így tovább!
Már viszonylag régóta követlek, és csak azt tudom mondani, hogy így tovább Andris! Nagyon szeretjük a videóidat, amiket gyártasz, maradjon is így! ❤️
Szia Neonity gratulálok így tovább a 100k-ig!
Nekem sajnos 25feliratkozóm van ez is elég de 1k az álmom
Sok sikert kívánok a jövöbe és nagyon jó vagy!
Hat fonok,en regen altalanosban sem szerettelek,most se,de komolyan gratulalok,es kivanom,hogy legyel az egyik legnagyobb magyat streamer,sok sikert;)
Szia!Nagyon jó, további sok sikert !
Azóta majdnem dupla, gratula👏
nagyon jó videó lett
soha ne add fel...
nande az a mosoly a végén🤣
Szia Neonity!Gratulálok,mindenért és azert mert egy saját windowst dolgoztál ki!
Hajrá hajrá csak így tovább.
Mikor lesz Kommentek Kommentálása?
vlog csatornan van kint egy video, abban elmondja ;)
Hatalmas gratuláció! Köszönjük ezt a sok minőségi kontetet :3
Nagyon gratulálok 😁😁
gratulalok baratom 💕🎂
Andris nagyon durva, hogy itt tart már az internetes karriered komolyan nagy gratuláció, mintha tegnap lett volna, hogy elérted az 1000 feliratkozót ;)
GG a 10 k hoz nagyon gratulálok hogy el érted a célod
Nagyon jo vidis vagy neonity
szia neonity
csinálsz légyszives egy videot ahol bemutatod hogy hogyan lehet kevesebb pingem xboxon? ha értesz hozzá...
Előre is köszönöm
Csak így tovább!
Koszi, hogy megemlitettel ❤ -Juzso
Grat
Egy észrevétel: 1:34 beszereztem egy mikrofont, amit a mai napig használok. Vége: hyperx quadcast
Pont akkor cseréltem le :D
Lehetne egy. Hogyan rakj újra gépet Win11 2022
amúgy tudom nem kéne kommentelnem egy régebbi videóra ami nem is lesz kapcsolatos a kérdésemmel de mindegy melyik applicational csinalod a profilkepeket mert ha csinalnal róla egy videót az nagyon jó lenne
Photoshop
Így tovább Neonity!
Szia Neonity, te szoktad vágni Sunn meg sokféle streamer/videós videóit?
Jelenleg csak Sunn-nak vállalok munkákat.
szívböl gratulálok
Érdekes videó!
Nagyon nagy gratula! Buszke lehetsz magadra, szep telljesitmenyt ertel el! Es egy kerdes? 15 eves vagy?😅
16 :D
@@Neonity ohhh bocsanat😀
szia én most áltam neki yutubon de 3 követövel sokra nem megyek :D
g simul a 10khoz
grat!
gg
NEKEM IS UGYANOLYAN SZÉKEM VAN CSAK IGY TOVÁBB INFO MESTER
Gratulálok mondtam hogy nem kell 7 nap :)
A gyerek neve aki feltörte Andrist Susuka másnéven Barni vagy FAZBEAR
Sajnálom hogy már nem vagyok a moderátor csapat tagja 😢
Mi lett a kommentek kommentálása sorozattal?