Helló Márk, lesz folytatása is a sorozatnak? Mindenhol félkész sorozatok vannak csak: jó lenne egy videó(sorozat) a magvetéstől a begyűjtésig (magvetés, tápoldatozás, pikírozás, metszés stb.).
Kedves adriankoooo ! Ez itt reményeim szerint egy folyamatos videóblog lesz, egy-két hetente új tartalommal, vegyes kertészeti tartalommal. És igen, szándékomban áll végigkövetni egy veteményes szezont is. Ha körülnézel a csatornámon (kertTV), akkor látni fogod, hogy ez már tavaly óta folyamatos.
Az lenne a kérdésem, hogy a keltető tálca fekete része (amibe a föld és a mag kerül) lyukas-e? Ugyanilyenem van, de az enyém nem lyukas, pedig szerintem fontos lenne, hogy távozni tudjon a felesleges víz. Köszönöm a választ!
Szia! A kérdésem az lenne, hogy meddig tartsam rajta az átlátszó fedőt a tálcán? Megvárjam míg elér bizonyos magasságot, vagy amint kikelnek leszedjem? Köszönöm :)
A fedél célja, hogy nedvesen tartsa a földet és levegőt a palánta körül, ezért célszerű addig rajta tartani, amíg csak lehet. Persze azért időnként azért kell szellőztetni, mert különben bepállhat.
Szia Márk! Most vetettem tojástartóba paradicsomot, uborkát, vöröshagymát. Az ablak előtt lesz másfél méterre ahol kellő képpen kapja a napsütést. Csak is spriccelni szabad őket? Nem késtem el az ültetéssel?
Ezért nem szupermarketekben kell magot venni, hanem megbízható forrásból kell beszerezni. Ma már rengeteg olyan oldal van, ahol kifejezetten ezzel foglalkoznak és kiváló minőségű magokat árulnak. Én pl tavaly a Valeyrac Exotics magjait vetetettem és maximálisan meg voltam elégedve velük.
Szia! Mi a véleményed, lesz valami az elvetett magjaimból? Olyan 2 hete vetettem el őket, de a világon semmi nem bújt elő. Igaz elég hideg van, lehet e miatt? Bevittem őket a padlásra, majd végül a lakásba. Mit tegyek szerinted? Vagy ezek már felejtősek?
Kedves Eszter! Az ilyen magokat nem szabad kiültetni, először lakásban/üvegházban kell hajtatni őket a videómban bemutatott módon és csak a palántákat szokták kiültetni májusban. A paprika pl meg sem moccan, amíg nincs 20-22 fok, 15-16 fok alatt a paradicsom is csak vegetál. Ha valóban nem kezdtek el hajtani a magok, akkor nem lesz semmi bajuk, csupán le lesznek maradva egy kicsit, de ha esetleg mégis beindult az átmeneti melegben a csírázás, akkor sajnos nem valószínű, hogy életben maradtak. Az a javaslatom, hogy vidd be őket a lakásba és biztos, ami biztos, vess újakat, de ezeket már keltetőbe! Ha további segítségre van szükséged, javaslom a honlapomat, itt sok cikket találsz ebben a témában is: www.kert.tv
Kis palántázó palántázó pohárkákba tettem őket, és mindig permeteztem őket, ahogy a videódban tanácsolod. Aztán egyszercsak jött a rossz idő (gondolom Te is tapasztaltad). Pár napot kint töltöttek a hidegben, aztán bevittem a padlásra őket, és mikor ott is hűvös volt, a lakásba. Most besüt a nap az egyik ablakon (naponta pár órát szokott), oda tettem őket. Köszönöm a válaszodat, inkább vetek újakat. Sajnos nincs keltetőm, csak ezek a kis pohárkák, ezek nem jók? Most nem tudok venni sajnos. Angyaltrombitához nem értesz véletlenül? :)
A kis pohárkák is jók, csak ne vidd ki őket, amíg nincsen garantáltan meleg, vagyis májusig, de még akkor is figyelni kell az időjárás előrejelzést, ha éjszakai hidegeket mond (5-6 fok alatti hőmérsékletek), akkor célszerű bevinni őket vagy fólia alá tenni őket. Sajnos az Angyaltrombitával nem volt még tapasztalatom.
Köszönöm! Nagyszerű anyag!
Én veszek a boltba rendes epret arról leszedem a magokat kiszárítom őket és úgy csíràztatom ki !
Nagyon jó a mócered 👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍
Ez a videó a példaképem ezen a téren!
Helló Márk,
lesz folytatása is a sorozatnak? Mindenhol félkész sorozatok vannak csak: jó lenne egy videó(sorozat) a magvetéstől a begyűjtésig (magvetés, tápoldatozás, pikírozás, metszés stb.).
Kedves adriankoooo ! Ez itt reményeim szerint egy folyamatos videóblog lesz, egy-két hetente új tartalommal, vegyes kertészeti tartalommal. És igen, szándékomban áll végigkövetni egy veteményes szezont is. Ha körülnézel a csatornámon (kertTV), akkor látni fogod, hogy ez már tavaly óta folyamatos.
nem sok a fahamu?
Fenyőmagot hol tudok venni?
Az lenne a kérdésem, hogy a keltető tálca fekete része (amibe a föld és a mag kerül) lyukas-e? Ugyanilyenem van, de az enyém nem lyukas, pedig szerintem fontos lenne, hogy távozni tudjon a felesleges víz. Köszönöm a választ!
Igen, jól gondolod. Lyukaszd ki valamivel.
Szia!
A kérdésem az lenne, hogy meddig tartsam rajta az átlátszó fedőt a tálcán? Megvárjam míg elér bizonyos magasságot, vagy amint kikelnek leszedjem?
Köszönöm :)
A fedél célja, hogy nedvesen tartsa a földet és levegőt a palánta körül, ezért célszerű addig rajta tartani, amíg csak lehet. Persze azért időnként azért kell szellőztetni, mert különben bepállhat.
Köszönöm a gyors válaszod. Azt hiszem ez lesz :) Idén próbálkozom először a palántaneveléssel, nem egyszerű művelet :)
De nem is olyan nehéz! És ha nem jön össze, még mindig vehetsz palántákat! :D Hajrá!
Igaz :D
Mindig van B terv :)
Szia Márk! Most vetettem tojástartóba paradicsomot, uborkát, vöröshagymát. Az ablak előtt lesz másfél méterre ahol kellő képpen kapja a napsütést. Csak is spriccelni szabad őket? Nem késtem el az ültetéssel?
Nem, még nem késtél el, simán időben vagy még. És igen, csak permetezni , mert a sima öntözéssel kimoshatod a magokat a földből.
Átalában rossz minőségű magokat árúlnak a boltok!!!Volt olyan ami kisem hajtott! !!
Ezért nem szupermarketekben kell magot venni, hanem megbízható forrásból kell beszerezni. Ma már rengeteg olyan oldal van, ahol kifejezetten ezzel foglalkoznak és kiváló minőségű magokat árulnak. Én pl tavaly a Valeyrac Exotics magjait vetetettem és maximálisan meg voltam elégedve velük.
Szia! Mi a véleményed, lesz valami az elvetett magjaimból? Olyan 2 hete vetettem el őket, de a világon semmi nem bújt elő. Igaz elég hideg van, lehet e miatt? Bevittem őket a padlásra, majd végül a lakásba. Mit tegyek szerinted? Vagy ezek már felejtősek?
Kedves Eszter, milyen magok?
Paradicsom, kápia és kaliforniai paprika. Egyik se bújt ki. Lehet, hogy "megfáztak"?
Kedves Eszter! Az ilyen magokat nem szabad kiültetni, először lakásban/üvegházban kell hajtatni őket a videómban bemutatott módon és csak a palántákat szokták kiültetni májusban. A paprika pl meg sem moccan, amíg nincs 20-22 fok, 15-16 fok alatt a paradicsom is csak vegetál. Ha valóban nem kezdtek el hajtani a magok, akkor nem lesz semmi bajuk, csupán le lesznek maradva egy kicsit, de ha esetleg mégis beindult az átmeneti melegben a csírázás, akkor sajnos nem valószínű, hogy életben maradtak. Az a javaslatom, hogy vidd be őket a lakásba és biztos, ami biztos, vess újakat, de ezeket már keltetőbe!
Ha további segítségre van szükséged, javaslom a honlapomat, itt sok cikket találsz ebben a témában is: www.kert.tv
Kis palántázó palántázó pohárkákba tettem őket, és mindig permeteztem őket, ahogy a videódban tanácsolod. Aztán egyszercsak jött a rossz idő (gondolom Te is tapasztaltad). Pár napot kint töltöttek a hidegben, aztán bevittem a padlásra őket, és mikor ott is hűvös volt, a lakásba. Most besüt a nap az egyik ablakon (naponta pár órát szokott), oda tettem őket. Köszönöm a válaszodat, inkább vetek újakat. Sajnos nincs keltetőm, csak ezek a kis pohárkák, ezek nem jók? Most nem tudok venni sajnos. Angyaltrombitához nem értesz véletlenül? :)
A kis pohárkák is jók, csak ne vidd ki őket, amíg nincsen garantáltan meleg, vagyis májusig, de még akkor is figyelni kell az időjárás előrejelzést, ha éjszakai hidegeket mond (5-6 fok alatti hőmérsékletek), akkor célszerű bevinni őket vagy fólia alá tenni őket.
Sajnos az Angyaltrombitával nem volt még tapasztalatom.
Docens hiányzik
Szebasztian GondaHelo MarkIgazán sok technikát mutattál.számolj majd be az eredményekről