Kedves Puzsér Róbert, ebben az országban már nincsenek polgárok, negyon kevés az értelmiségi aki kiáll a rendszer ellen, de tényleg kevesen, köszönöm, hogy Önök még vannak.
@@ErikHrtmnn Nem az a lényeg hogy mit mondasz, hanem az hogy tényleg a saját véleményed e az amit mondasz vagy csak azért mondasz valamit mert a megélhetésed függ tőle, magyarán ha külső tényezők határozzák meg a mondani valódat és nem az ami a szivedből jön aki semmi keresni valód a nyilvánosság szeme előtt.
Amikor a fényvisszaverő képesség érvényesül. Ráadásul nem csak az. Írom ezt úgy, hogy beszéltem vele és elbűvölő. Rám is hatott a kisugárzása, ráadásul élőben kifejezetten van neki plussz. Ettől még lehet "maga az ördög".
Ördög Nóra kijelentésére van egy nagyon régi mondás! Ha valaki azt mondja én nem politizálok,azzal már politizált! Hiszen állást foglalt egy politikai témához kapcsolódóan!
-Én jobbágy vagyok, nem szeretnék magyarázkodni. -Dehát ön nem egy ismert médiaszemélyiség? -Nem, jobbágy vagyok. Mint mikor Bohár Danit felkérdezte a riporter a bicskei okt 23.-ai beszéde után. -Bohár úr ön véleményvezér? -igen. -Mondja már el a véleményét arról, hogy az orosz tankönyvekben a nagyapjához hasonló 56-os szabadságharcosokat nácinak nevezik! -Nem.
Úristen, Ági úgy kellett Puzsér mellé itt a szociális érzékével, mint egy pohár víz a sivatagban. Köszönjük, hogy képviselted az átlagember nézőpontját is.❤
1,5 millió lenne (nettó) az az átlagosan, azaz jellemzően a nagy tömeg által keresett bér ma, amely a "vélemény" szabadságot megengedné. Illetve a kevesebből élek attitűdöt. Innentől kezdve lehetne leülni Puzsérreal beszélgetni.
Itt visza köszön, hogy az állítólagos szabadon pfázásnak már régen vége. Most már csak annyi a különbség, hogy itt figyelmen kívül hagyják azt amit egy átlagember mond. Egy ismert, mind egzisztenciálisan, mind anyagilag belerokkanhat.
Ördög Nóra az a leányzó,aki párjával jegyben járt és készült az esküvőjükre.Egészen addig amíg el nem ment a playboyfotózására,ott megismerkedett a sztárfotóssal,Nánásival.És gondolom elhitte hogy ő már sok nőt látott,de ilyet mint az Ördög Nóri még nem.eljegyzés felbontva a balekkal,és irány a Playgirl élet.A lóvé és a siker,minden előtt!Én csak Belmondot tudom idézni,"ez is egy ribanc".Nánásinak meg ördög bujt a botjába.
Aki távol akár maradni az pont nem marad távol!!!! Nem kell megnyilvanulni??? De igen legyen véleménye, mert van miért és kiért !!!! Hanem lenne sok száz milliója,másként mosolyogna ??!!!
Bírom, hogy úgy beszél a “kisemberekről” mintha a nagyjuk önnön hibájából élné fel lakhatásra és az egyre emelkedő megélhetésre a keresetét. Maradjon a politikánál, abban legalább kompetens.
Ez egy örök dilemma a Médiában hogy megmutatom mindíg más helyzetekben magam de, úgy hogy ne sérüljek és persze az ebből befolyó pénzt milyen formában fordítom a Saját hasznomra úgy hogy, ezzel szintén ne sérüljek. Ez van. A társadalmi egyensúlyt fent kell tartani mert, ha minden másképp lenne akkor lenne káosz ⚖️
Nem a szívem csücske Csízi Ágnes, de. De az újkeletű, elmebeteg igekötő használat szóvá tételében maximálisan egyetértek vele. "Felkérdez", "lekövet" stb. - az ész megáll, hogy ez miért kell??? Teljesen fölösleges redundancia. A másik kedvencem az "adom", "nagyon adom" - b+! mit adsz??? Mit árulsz?? Ja, semmit, csak simán TETSZIK neked valami?? Ja, így már értem. Valójában nem értem - ezt az újkeletű nyelv-gyilkolást, azt nem értem, hogy miért???????????????????
A nyelv folyamatosan változik, valahol épül, máshol szűkül. Nem beszélhetünk örökké úgy mint a Halotti Beszédben. Egyébként te is a kommentedben odafostál legalább 5 olyan dolgot amik ellen épp felhorkantál.
@@rcs2003 Mit is "fostam oda"??? Persze vannak olyanok, mint maga, akinek ez jön ki a száján - a fos. Persze csak magát adja, azt, ami magának a lényege: azaz a fos! Húzza le magát a rötyin, de minél előbb! Annál jobb.
Sajnos sok emberrel sikerült elhitetniük, hogy ők a mérce...az hogy egy cirkusz, egy kirakat az egész, azt meg nem akarják észre venni. Erre is mondják, hogy a legtöbb színészre nem is kell jegyet venni, elég csak kimenni az ajtón, s folyamat szembe jönnek a 'mutatványosok'.
Igen. ADHD-val élőknek sokkal nehezebb a koncentrálás hosszú időn keresztül, a rajz, firka pedig segít ebben. Tanulóknak is szoktak ajánlani a tanulás közbeni firkálást a koncentráció javítására, több tanulmány is született a hatékonyságáról.
En nem tudom mi tillatilla es hajosandras velemenye. Raadasul azt sen tudom, mirol kelle tudnom a velemenyuket? Ekkora baromsagot, hogy mindenki tudja...
De nagyon tetszik!!,hogy a magyarnep azzal van korholva,hogy fogyasszon,fogyasszon ....mert kell a 27% áfa az államnak!! Tessek ne Spórolni magyarok!!!!!
Az én családom tele van parasztokkal, a polgár szót szerintem egész gyerekkoromban nem is hallottam. Polgár úr könnyen ítél könyvtárral a háta mögött. Polgár úr nőtt volna fel cigánytelepen, csínján bánna az efféle szavakkal. Tisztességes, bátor emberek mindig voltak, vannak, lesznek. A címke osztogatás elegáns szokása könnyen terjed az intellektuális elit köreiben. Ész nélkül terjesztik.
Meg voltam győződve róla, hogy a Cila nevű figura az a Lakatos Márk, de a közelmúltban felvilágosítottak, hogy az egy másik személy, Kajdi Csaba. Pedig ugyanaz az affektálás, ugyanaz a nevetséges ruhatár stb.
Azért a Lakatosmárknál nem lehet nevetségesebben öltözködni, ő felhúz egy krumplis zsákot úszósapkával és azt mondja ez a divat. Meg a Cila rendkívül művelt faszi.
0:17 Nekem ebből az jött le hogy Nóra mennyire irritál sok embert es nem a munkát látják mögötte hanem mindenáron politikai allasfoglalasra akarjak kenyszeriteni. Ez a no nem tudom ki de Norafobiaja van. Meg hogy nem tudja a gyerekek nevét.😅😅 Bele van kemenyedve a gyuloletbe.
Mert nyugati polgári társadalmakban ugye bárkinek lehet véleménye bármiről? Gondolom ezért rúgták ki Petry Zsolt kapusedzőt a Herthából két nappal azután, hogy interjút adott a Magyar Nemzetnek.
Azáliát, Noárt,Kurblit stb. is ebbe a kategóriába sorolod ? Mert ők is pont ezt csinálják csak elvileg másik politikai oldalról közelítve. Bár ezt nem is igazán tudni, mert annyira sötétek szegények, hogy ők sem tudják miről próbálnak prédikálni. Azália pl feldedezte a magyar rasszista géneket :D
Maradjunk annyiban, hogy mindenbe és mindenki bele lehet kötni… Nem értem, hogy miért akadt fent a tű most Ördög Nórán! Valamiért sok “megmondó” nőnek szúrja a szemét…
Szép, sikeres, boldog, gazdag. Pedig neki sem volt mindig minden egyszerű. Mennyit küzdöttek az első gyermekért ! Terhessége alatt hogy elbánt Nórával az RTL. A Partizánba mesélt róla.
Szlovákiai magyarként, látván, hogy mi folyik Magyarországon, amit elvárnak minden ismert és kevésbe ismert embertől, a politikai állasfoglalast, és csak ezzel foglalkoznak, Emberi érzelmekről, becsületrol már rég nincs szó! Szégyen és gyalázat ami ott folyik, hülyeségekrol, beszéltek, a magyar már nem tudja hogy mi az magyarnak lenni!!!!
"Ahhoz, hogy valaki polgár legyen, ahhoz kell, hogy legyen akkora szabadsága, hogy a véleménye ne befolyásolja a megélhetését." Puzsi, eszerint egész Amcsi és Ny. Európa elveszítette a polgárságát, ezt is tedd hozzá, léci. Ugye látod, hogy mi folyik a világban 2020, de talán már 2008 óta?
- vissza az időben Puzsér retró - ez biztos fiatalít . 2024 03. 20. - majdnem a csillagászati tavasz ....... . - ' herótom van ' mekkora hülyeséget is beszélnek ..... . - cha'ra'ta'/megbánás a herót is ugyan ezt jelenti hogy megbánás (jiddis) - így ' a magyarban ' rosszul van alkalmazva ez . ...
Kedves Puzsér Róbert, ebben az országban már nincsenek polgárok, negyon kevés az értelmiségi aki kiáll a rendszer ellen, de tényleg kevesen, köszönöm, hogy Önök még vannak.
Igaz. Lassan már EMBER se nagyon van. 🤔
Így van sajnos @@gartfi
Nagyon jó témák! Polgár, kisember, változástűrés, egyéni szabadság, egyéni vélemény luxusa. Remélem sokan hallgatják!
Jól élnek........ Ezért nem akarnak álláspontot foglalni.........
Miért ugrik be ilyenkor az állítólagos Dante idézet?
Azért nem szólalnak meg mert a havi bevételük egyenesen arányos a meg nem szólalásukkal.
Szerinte meg érthető. Mivel bármely véleményt fogalmazol meg, vagy propagandista leszel vagy hazaáruló. Márpedig nem csak ez a kettő létezik…
@@ErikHrtmnn Nem az a lényeg hogy mit mondasz, hanem az hogy tényleg a saját véleményed e az amit mondasz vagy csak azért mondasz valamit mert a megélhetésed függ tőle, magyarán ha külső tényezők határozzák meg a mondani valódat és nem az ami a szivedből jön aki semmi keresni valód a nyilvánosság szeme előtt.
@@Barni-hi4sy és ezt te döntöd el, hogy kinek a véleménye őszinte és kinek nem?
@@ErikHrtmnn Ezt olvastad bárhol hogy én döntöm el? Ezt mindenkinek magának kéne eldönteni és aszerint vállalni bármiféle publikus szerep vállalást.
@@Barni-hi4sy ezt én értem, de miért tartod kötelezőnek?
Ördögnek nem a lelkiismerete rossz , hanem félti a renoméját . Az ördög nem alszik .
Amikor a fényvisszaverő képesség érvényesül. Ráadásul nem csak az. Írom ezt úgy, hogy beszéltem vele és elbűvölő. Rám is hatott a kisugárzása, ráadásul élőben kifejezetten van neki plussz. Ettől még lehet "maga az ördög".
Ördög Nóra kijelentésére van egy nagyon régi mondás!
Ha valaki azt mondja én nem politizálok,azzal már politizált! Hiszen állást foglalt egy politikai témához kapcsolódóan!
-Én jobbágy vagyok, nem szeretnék magyarázkodni.
-Dehát ön nem egy ismert médiaszemélyiség?
-Nem, jobbágy vagyok.
Mint mikor Bohár Danit felkérdezte a riporter a bicskei okt 23.-ai beszéde után.
-Bohár úr ön véleményvezér?
-igen.
-Mondja már el a véleményét arról, hogy az orosz tankönyvekben a nagyapjához hasonló 56-os szabadságharcosokat nácinak nevezik!
-Nem.
Ördögh Nóra legnagyobb médiatevékenysége az hogy feleségül ment Nánásihoz.
Jól tud üvöltözni mindenféle "show műsorban" is.
Pfui de idegesitõ a nagyszájú háziasszony...
amúgy meg kit érdekelnek?
Ez hülyeség. Ördög Nóra nagyobb "sztár" , mint Nánási
Pontosan.
Kiválóan beszél a Róbert.
❤😅
Puzserre érdemes odafigyelni!!!
Úristen, Ági úgy kellett Puzsér mellé itt a szociális érzékével, mint egy pohár víz a sivatagban. Köszönjük, hogy képviselted az átlagember nézőpontját is.❤
Ördög Nóra....😱
1. A boltját ingyen reklámozza a média 😱😱😱😱😱
2. Tánc műsorban vagy már előtte kerítő volt..✅😱😱😱😱
Stb......😱😱😱😱😱
szánalmas a többi "celebbel" együtt
Mit jelent az, hogy kerítő?
Nagyon sokat kell keresni ahhoz, hogy holnapra már ne a felét érje. Egy nyugdíjas. De ezt Ti is tudjátok!
Sajnos a sok hallgatásban sunnyogók miatt nem változik semmi.
Kis emberek gyermekeként köszönöm az intelmeket !
Nem kell komolyan venni! “A logikája kikezdhetetlen.”🙂
1,5 millió lenne (nettó) az az átlagosan, azaz jellemzően a nagy tömeg által keresett bér ma, amely a "vélemény" szabadságot megengedné. Illetve a kevesebből élek attitűdöt.
Innentől kezdve lehetne leülni Puzsérreal beszélgetni.
ördög nóra fontos személyiség? Inkább térjen észhez a magamutogatás helyett mert igencsak hányinger ahogy kinéz...kis önértékelés mielőtt pofázik
Az önreflexióhoz szükséges egy bizonyos szintje az érzelmi intelligenciának is. Nóra széles kirakatmosolya mögött ilyen nem fedezhető fel...
Itt visza köszön, hogy az állítólagos szabadon pfázásnak már régen vége.
Most már csak annyi a különbség, hogy itt figyelmen kívül hagyják azt amit egy átlagember mond.
Egy ismert, mind egzisztenciálisan, mind anyagilag belerokkanhat.
A legnagyobb vágya az embernek h ilyen Ördög nóra meg Majka félék szólaljanak már meg a közéleti dolgokat illetően! Hát nincs nagy igény az biztos....
Ördög Nóra az a leányzó,aki párjával jegyben járt és készült az esküvőjükre.Egészen addig amíg el nem ment a playboyfotózására,ott megismerkedett a sztárfotóssal,Nánásival.És gondolom elhitte hogy ő már sok nőt látott,de ilyet mint az Ördög Nóri még nem.eljegyzés felbontva a balekkal,és irány a Playgirl élet.A lóvé és a siker,minden előtt!Én csak Belmondot tudom idézni,"ez is egy ribanc".Nánásinak meg ördög bujt a botjába.
Aki távol akár maradni az pont nem marad távol!!!! Nem kell megnyilvanulni??? De igen legyen véleménye, mert van miért és kiért !!!! Hanem lenne sok száz milliója,másként mosolyogna ??!!!
Sziasztok.
Jó a 3 bula,a borítóképen,de csak az utolsót dugnám. 🤭😅😆✌️✌️✌️
Bírom, hogy úgy beszél a “kisemberekről” mintha a nagyjuk önnön hibájából élné fel lakhatásra és az egyre emelkedő megélhetésre a keresetét.
Maradjon a politikánál, abban legalább kompetens.
Gyere vissza Robi. Hiányzol❤
Ez egy örök dilemma a Médiában hogy megmutatom mindíg más helyzetekben magam de, úgy hogy ne sérüljek és persze az ebből befolyó pénzt milyen formában fordítom a Saját hasznomra úgy hogy, ezzel szintén ne sérüljek. Ez van. A társadalmi egyensúlyt fent kell tartani mert, ha minden másképp lenne akkor lenne káosz ⚖️
Ez nagyon jó volt!!!!!! A semmiről beszélgetni.Ehhez komoly végzettség kell. Rajzoljunk, tehát vagyunk.........
Akkor menj be a rádióba és csináld jobban.
A polgar az igazi független!!! Anyagilag,erkolcsileg,szellemileg, EMBERILEG!😅
Nem a szívem csücske Csízi Ágnes, de. De az újkeletű, elmebeteg igekötő használat szóvá tételében maximálisan egyetértek vele. "Felkérdez", "lekövet" stb. - az ész megáll, hogy ez miért kell??? Teljesen fölösleges redundancia. A másik kedvencem az "adom", "nagyon adom" - b+! mit adsz??? Mit árulsz?? Ja, semmit, csak simán TETSZIK neked valami?? Ja, így már értem. Valójában nem értem - ezt az újkeletű nyelv-gyilkolást, azt nem értem, hogy miért???????????????????
A nyelv folyamatosan változik, valahol épül, máshol szűkül. Nem beszélhetünk örökké úgy mint a Halotti Beszédben. Egyébként te is a kommentedben odafostál legalább 5 olyan dolgot amik ellen épp felhorkantál.
@@rcs2003 Mit is "fostam oda"??? Persze vannak olyanok, mint maga, akinek ez jön ki a száján - a fos. Persze csak magát adja, azt, ami magának a lényege: azaz a fos! Húzza le magát a rötyin, de minél előbb! Annál jobb.
Adom :)@@rcs2003
pontosan bátyám 2 szer annyit keres mint én és neki tartozása van, nekem meg megtakarításom.
Miért fontos ez az Ördög Nóra? Ki fia borja?
Ismer emben nem egyenlő az értékes emberrel. Legtöbb esetben biztos nem.
Sajnos sok emberrel sikerült elhitetniük, hogy ők a mérce...az hogy egy cirkusz, egy kirakat az egész, azt meg nem akarják észre venni. Erre is mondják, hogy a legtöbb színészre nem is kell jegyet venni, elég csak kimenni az ajtón, s folyamat szembe jönnek a 'mutatványosok'.
A Nóra egyebkent a melegek mellé odaállt. Vagy az nem volt allasfoglalas?
Ez a műsor közben rajzolgatás, színezgetés valami terápiás dolog?
😊
Igen. ADHD-val élőknek sokkal nehezebb a koncentrálás hosszú időn keresztül, a rajz, firka pedig segít ebben. Tanulóknak is szoktak ajánlani a tanulás közbeni firkálást a koncentráció javítására, több tanulmány is született a hatékonyságáról.
Puzsér fő gondja vagy előnye hogy nem képes 10 percben bejárni egy témát amit érdemes lenne.
????
Aki autonóm az nyit kávèzót egy diktatúrában vagy könyvet ír helyette?!😂
23:25 És akkor most mi köze van ehhez "hátulról szeretem" Csabinak?🤪🤪🤪 Tszilának?
Ez tudom erős ide, de mégis ajánlom megnézésre Szabó István Szembesítés című filmjét mindenkinek, aki nem látta.
Ezek a részek mind régiek?
Nem, ezek még nem készültek el. Időgéppel hozták vissza a felvételeket 2024-be. Puzsér valójában még csak 27 éves idén.
Kajdi, ezt már 5 hónapja, hogy nyilatkozta. Ördög szempontjából most ébredtetek fel?!
Az megvan hogy ez ismétlés? :D
9:57 - ki engedheti meg magának, hogy “polgár” legyen?
En nem tudom mi tillatilla es hajosandras velemenye. Raadasul azt sen tudom, mirol kelle tudnom a velemenyuket?
Ekkora baromsagot, hogy mindenki tudja...
Egyetértek, mert én sem tudom, épp ezért elmondhatták volna!
Google a "baratunk" 🙂
🤣@@lesliew67
bele kell álni ördög nórába mert nem mondja árad a tsszi
ördög nóra meghatározó?????????na a f
De nagyon tetszik!!,hogy a magyarnep azzal van korholva,hogy fogyasszon,fogyasszon ....mert kell a 27% áfa az államnak!! Tessek ne Spórolni magyarok!!!!!
Az én családom tele van parasztokkal, a polgár szót szerintem egész gyerekkoromban nem is hallottam.
Polgár úr könnyen ítél könyvtárral a háta mögött. Polgár úr nőtt volna fel cigánytelepen, csínján bánna az efféle szavakkal.
Tisztességes, bátor emberek mindig voltak, vannak, lesznek. A címke osztogatás elegáns szokása könnyen terjed az intellektuális elit köreiben. Ész nélkül terjesztik.
A legtöbben annyit költenek amennyit keresnek, sőt időnként még többet
👍
Meg voltam győződve róla, hogy a Cila nevű figura az a Lakatos Márk, de a közelmúltban felvilágosítottak, hogy az egy másik személy, Kajdi Csaba. Pedig ugyanaz az affektálás, ugyanaz a nevetséges ruhatár stb.
Azért a Lakatosmárknál nem lehet nevetségesebben öltözködni, ő felhúz egy krumplis zsákot úszósapkával és azt mondja ez a divat. Meg a Cila rendkívül művelt faszi.
Kajdi milliószor intelligensebb és viccesebb.
Cila teljesen normalisan oltozik...
@@thefinn6969 Csak akkor vesz fel krumplis zsákot, ha valami elegáns helyre megy, és meg akarja tisztelni a többi résztvevőt a megjelenésével.
A nevetsèges ruhatárát láttad, de az embert nem?
Pucèr ùr kicsit ön Levant 😂maradva
" lássuk hol állsz ? " :(
ez az adás tehette be a kaput ?
0:17 Nekem ebből az jött le hogy Nóra mennyire irritál sok embert es nem a munkát látják mögötte hanem mindenáron politikai allasfoglalasra akarjak kenyszeriteni. Ez a no nem tudom ki de Norafobiaja van. Meg hogy nem tudja a gyerekek nevét.😅😅 Bele van kemenyedve a gyuloletbe.
Hello, milyen munkara gondolsz?
@@DLPeterPeterfèny visszatükrözès
Robi, Tilla felelős a kultúra rombolásáért. Olyan, mint a jó tanár, aki a hülyeséget is megtanítja. Hiszen jól tanít.
Mert nyugati polgári társadalmakban ugye bárkinek lehet véleménye bármiről? Gondolom ezért rúgták ki Petry Zsolt kapusedzőt a Herthából két nappal azután, hogy interjút adott a Magyar Nemzetnek.
.
Azáliát, Noárt,Kurblit stb. is ebbe a kategóriába sorolod ? Mert ők is pont ezt csinálják csak elvileg másik politikai oldalról közelítve. Bár ezt nem is igazán tudni, mert annyira sötétek szegények, hogy ők sem tudják miről próbálnak prédikálni.
Azália pl feldedezte a magyar rasszista géneket :D
A te stílusodban válaszolnèk: tènyleg olyan sötèt vagy mint a kút mèlye.
édesIstengyerele.... 🤣😂🤣😂🤣
Maradjunk annyiban, hogy mindenbe és mindenki bele lehet kötni…
Nem értem, hogy miért akadt fent a tű most Ördög Nórán!
Valamiért sok “megmondó” nőnek szúrja a szemét…
Szép, sikeres, boldog, gazdag. Pedig neki sem volt mindig minden egyszerű. Mennyit küzdöttek az első gyermekért !
Terhessége alatt hogy elbánt Nórával az RTL. A Partizánba mesélt róla.
Puzsèt mint megmondó nő :)
Miért van a majkán ilyen buzis sárga szemüveg? Lehet azt hiszi vagány de szerintem inkább buzis 😂
Szlovákiai magyarként, látván, hogy mi folyik Magyarországon, amit elvárnak minden ismert és kevésbe ismert embertől, a politikai állasfoglalast, és csak ezzel foglalkoznak,
Emberi érzelmekről, becsületrol már rég nincs szó!
Szégyen és gyalázat ami ott folyik, hülyeségekrol, beszéltek, a magyar már nem tudja hogy mi az magyarnak lenni!!!!
Mesélj
Tenyleg meselj! 🤣
"Ahhoz, hogy valaki polgár legyen, ahhoz kell, hogy legyen akkora szabadsága, hogy a véleménye ne befolyásolja a megélhetését."
Puzsi, eszerint egész Amcsi és Ny. Európa elveszítette a polgárságát, ezt is tedd hozzá, léci. Ugye látod, hogy mi folyik a világban 2020, de talán már 2008 óta?
A túloldalnak meg sose volt.
puzsér róbert ugyan azt a pályát járja be a médiában mint havas henrik, fiala jános, (aki mindenhez ért). ugyan az a pszihiáterük is??? 😆
Nem arról volt szó, hogy a Robit önkéntes hallgatásba pofozták pár napja ?
ez egy márciusi műsor
Mem tudom ki ez a faszi Robival, de annyit dadog, hogy el alszom es nem is ertem..
Puzser Robert idorol idore tud noni a szememben!!
Mi a szart rajzolgat a Puzsér állandóan?
Huj de izgalmas téma. Léptem
Ki hivott ide??
Pedig ez a lényeg!
Huj, senkit sem érdekelsz
- vissza az időben Puzsér retró - ez biztos fiatalít . 2024 03. 20. - majdnem a csillagászati tavasz ....... . - ' herótom van ' mekkora hülyeséget is beszélnek ..... . - cha'ra'ta'/megbánás a herót is ugyan ezt jelenti hogy megbánás (jiddis) - így ' a magyarban ' rosszul van alkalmazva ez . ...
Lehet velem van a baj, de “most jövök”-ről nekem màs jut eszembe…🫣😅😂