Ilyen még nem történt, de mikor tudatosodott bennem, hogy egy gyerek halálra szekálásával promózták be a Sztárban sztárt, ténylegesen elsírtam magam itt a gép előtt.
Ez 20 évvel ezelőtt is így volt,sajnos!! De egy újszülöttnek minden új... Ezek a hírek az empátiára építenek,addig sem azzal foglalkozol milyen rohadttá teszik életünket
Nem tudtam, hogy eddig miért voltam olyan boldog a nyáron. Amíg tartott a nyári szünet nektek, addig semmilyen magyar hírt nem olvastam, nem néztem tv-t, és teljesen mértékben el is felejtettem hogy milyen nyomasztó a magyar valóság. DEHÁT ez a műsor olyan nekem mint a drog, érzem hogy szükségem van rá, de csak depressziót okoznak ezek a hírek. Ettől függetlenül nagyon vártam az új évadot, és köszi nektek a sok tartalmat, és a sok munkát amit ezekbe tesztek!
Én már ezért nem is nézem meg ezeket az új részeket. Vagy hazudnak, vagy tévednek, vagy igazuk van és nyomasztanak. Teljesen "eládámosodott" ez a műsor, pedig az elején Csoki hozott egy kis vidám feloldást, néha ellenpontot, néha humort. Most együtt, egy oldalon károgják tele a netet.
Én is hasonlóan érzek, kijöttek az új részek, és már sokkal szarabbul érzem magam :D pedig szeretem nézni a műsort, kedvelem a srácokat, sok dologban egyetértek velük. De néha úgy érzem, hogy el kéne tiltanom magam ettől a műsortól, hogy ne érezzem magam szarul amiatt ami körülöttünk történik.
A Tények Pluszos riportot kapcsolgatás közben pont elkaptam aznap este...köpni, nyelni nem tudtam, és már nevetni se kínomban. Annyira blfelkavart, hogy írtam a szerkesztőségnek, amelyre azóta se törik magukat válaszolni, pedig nagyon visszafogtam magam. Így hát akkor írtam a médiahatóságnak is, hátha von valami büntetést maga után. Ennek nem szabad következmény nélkül maradnia. Ez már a legalja
"Nem bírom ki sírás nélkül" - és aztán egy az egyben bejátsszák a sztárban sztár reklámját... Az NMHH-nak ajánlanám figyelmébe, hogy kérdezzenek már utána, hogy miféle termékkapcsolás az, hogy elkezdjük egy gyermek öng.ilkosságával, és eljutunk a Gabiék lovastáborán keresztül a műsor-promóig. Ellenzékben mindenkit tudnak b.szogatni mindenért, de most vizsgálódhatnának a TV2-nél is, nagyon is lenne mit... -.-
Nekem a GTA San Andreas rádiós reklámszegmensei (ua-cam.com/video/XsDhnFdKg2M/v-deo.html) jutottak eszembe... csak az a gáz, hogy ott poénnak szánták, ezek meg full komolynak...🤦♂
a tv2-t nem vizsgálják sosem, elég megnézni ezt a sok fogyikapszula reklámot (Keleti, Kandász, Oszvald, Nádas és a társai), amit tolnak a tények pluszban, szerintem ez is bújtatott reklámozás, amiért piszkosul büntethetőek lennének, mégis évek óta heti több alkalommal is mennek a csodálatos fogyások mindig valami kamu fotózás ürügyén.
Asszony nézte a tv2-t, betévedtem a szobába amikor ment a Dódgabi a tények pluszban, összenéztünk hogy ez vicc? Azt a gusztustalan önpromózást nyomorpornóba öltöztetve nem hittem el… keresem azóta is neten, hogy megnézzem újra és felfoghassam hogy mi is történt ott. Köszi, hogy nem hagytátok szó nélkül!!! Reméltem, hogy nem csak engem kapott el a hányinger miatta..
Neki simán agyára ment a hírnév... Ezt mással nehéz magyarázni! Annó egész szimpatikus csaj volt! Az első emlékem róla, hogy anyám nézte a tévét, én meg azt hittem valamelyik szobában tartott talajradar rágja a távirányítót... Nem hittem el, hogy valaki Pokolgépet énekel egy ilyen műsorban... Azóta elég szórványosan vannak róla infóim, lévén nem nagyon nézek tévét és a bulvár se az én világom... Na így legalább minden alkalommal meg tudok rajta rökönyödni! A Tények részéről már nem... A kereskedelmi tévék eddig se nagyon voltak jobbak, ők tartják a színvonalukat!
Ja és a kormány nem vonta le a képviselői jövedelmét, ugyanis a Fidesz ellenzéke ezt csak úgy teheti meg, hogy nem kapná meg a jövedelmét, mert a Fidesz kitalálta, hogy amit nekik szabad volt ellenzékként, azt a mostani ellenzéknek nem szabad.
Örülök, hogy volt szó a Linkin Parkról. Én aki későn született( khm. 2007), aki későn fedezte fel, aki sajna akkoriban amikor itt a kis hazánkban jártak általánosos voltam, akinek még csak az anyagi helyzete sem engedte és még most sem engedi azt, hogy koncertezek így sosem volt és most már soha sem lesz arra lehetőségem, hogy az eredeti felállással találkozzam. De remélem, hogy képes leszek arra azon anyagilag biztos helyzetbe kerülnöm, aminél már megengedhetem saját magamnak, hogy elmehessek koncertezni. És, hogy még ha egyszer de legalább ott legyek azon bandák,és zenészek koncertjein akiken felnőttem.
Lehet hogy a Magyar Peti nem ültbe az EP-be az első napon havi 4M ért, de csomó mindent csinál azon kívül. Ezzel szemben Novák Katalin Élete végéig nem fog semmit csinálni Havi 5M +infláció követést kap a mi adónkból.
Igazából VÁLLALTA, hogy beül. Szóval nemtom miért, de #Csokinakigazavan szerintem. Az egy dolog, hogy kap pénzt (OK, nem kis dolog) a szolgálatért, de cserébe a szolgálatot, amit ő személyesen megígért, nem látja el. A kórházak állapota köztudott, a MÁV állapota elég szembetűnő. Legyen már erre egy ember a TISZA--n belül, aki megcsinálja ezeket a riportokat. Szerintem.
@@charlie-ft4tqHa még csak ennyit csinálna, már azzal is eredményeket ért el, mert a kormány kénytelen arról beszélni. És képzeld el sok helyen, ahol eddig nem volt wc papír, hirtelen lett. Sőt még sok helyen a klímát is bekapcsolják már. De még ezen kívül havi szinten a fitetésükből jótékonysági célokra is felajánlásokat tesznek. És ez csak egy pár példa. Azért mert nem követed nyomon, nem jelenti azt, hogy nem csinál semmit.😊
Anyukám - 73 éves - nálam lakott pár hétig és Tv2 híradót nézett. Én amúgy nem tv-zek. És higyjétek el, minden nap volt hír MP bulis botrányáról. Újból és újból bevágták, elmondták. Kínomban már röhögtem rajta.
Az RTL-en is vannak politikai hírek, de ott nem megy ez a bevésés, amit a fundamentalista terrorszervezetek használnak arra, hogy kijelöljék a gyülölt céltáblát, akit meg kell ölni, a TV2, M1 nem lép túl naponta a politikai híreken, hanem újra-és újra akár hónapokig naponta rúgozik az ellenzéki képviselők tettein, vagy hazugságot adnak valamelyik szájába, mint pl.MZP szájába anno, s azt naponta bemutatják, hogy a szar rászáradjon mit rákent a Fidesz.Gyurcsánnyal is ezt műveltek többek közt kb. 3 hónappal ezelőttig.
35:00 : A rettegésben tartás célja az, hogy a feloldás mindig egy bizonyos irányból érkezik. Amikor például Orbán Viktor van a képernyőn, akkor mindig egy nyugodt hangot hall a néző. Az egész napban az a pár perc a nyugalom ideje, amikor Orbán Viktor beszél, vagy amikor a rendszer sikereit mutatják. Na ezért kell folyamatos rettegéssel sokkolni a diktatúra szavazóit.
MP-ről pont aznap délelőtt kellett beszélni az M1 híradóban, amikor este kiderült a Bese mese. Micsoda véletlen, hogy hátsó ajtós megoldásokat emleget a Csoki.
..az a tragédia, hogy egy ország vezetőjének és egészen föntròl lefelè mindegyiknek az a kulturális szintje van,mint az átkosban a munkásőröknek.... ..lopás, szexuális eltèvelyedettsèg, erkölcsi alapszint alatti legalsó szint. De! Semmi sem örök! Még a lefizetett zsoldosok se!
Csokinak igaza van. Ez egy egyszerű monopol helyzet a propagandában amit be kéne szüntetni. Ez nem szólásszabadság kérdése hanem gazdasági monopólium kérdése.
Igy van. Kozpenzbol tartjak fenn, es kozpenzbol gerjesztenek igenyt ra, illetve ingyenesseggel/monopolhelyzettel tesznek azert, hogy sokak szamara ne is legyen mas valasztas az informalodasra.
Igazad van, annyit tennék hozzá, hogy Ádámmal annyiban egyet értek, hogy a kommunikációs csatornák “szeméttel” történő elárasztása sértheti a másik oldalon levő egyének szólásszabadságát. Szerintem.
@@peterkocsis7343 Alapvetően ha nem fizetnének a hirdetésekért, akkor a fenét nem érdekelnék hogy mennyi szennyet raknak ki. Ezt a monopol helyzetük és az állami támogatások miatt tehetik meg
Nagyon bírlak titeket, de!!! Könyörgöm Ádám ne vágj bele folyton a Csoki mondataiba, mert annyira idegesít.. Tudom, hogy sokáig egyedül csináltad és nehéz átállni, hogy más is ott van, de egy ideje már megszokhattad😂mindkettőtök véleménye érdekel, nem csak a tied.. 😘
Tóth Gabi végre tehetne valami jót, ha nekiállna kampányolni a bulling ellen, akár úgy is, hogy elmegy iskolákba és beszél róla. Persze nem csak a saját hülyeségét, hanem felkészíthetné egy szakember. Legalább lenne valami értelme a létezésének....
Első videó amit tőletek látok! De elmondhatom, hogy Ti sem vagytok különbek mint azok a kegyetlen kölkök akik porig alázzák a társaikat akik emiatt öngyilkosok lesznek! Semmivel sem vagytok jobbak! A Tv2 hibáját húzzák rá egy emberre! Szép! Gratulálok!
Én is várok valami jó történelmi filmet. Pataki Attila intergalaktikus harcáról a drakóniak ellen, majd megdicsőülése utáni, ie. 61000. évben a Szíriusz B-ről Lemúriába történt bevonulásáról... pl.
Átsiklottunk afelett, hogy Trepkapitány egyébként Mr. Fricska luksógora, ugyanis az Xfaktorban jól megmentorálták egymást a Tapolcai Szűzmáriával. Aztan most meg ott lesz a "fotós barátom", ezek szerint nemsokara számíthatunk egy újabb életre szóló szerelemre...
33:22 khm, én annyira nem adnám figyelmebe véve, hogy az énekes csaj a Szcientológus egyházhoz kötődik, aminél viszont nagyobb probléma, hogy a többszörös nemierőszak miatt 30 év börtönre ítélt Danny Masterson jóbarátja és a legvégsőkig kitartott mellette és támogatta. (aki egyébként a szcientológiai egyházon belüli nőket erőszakolt meg) Az egyik áldozat férje a The Mars Volta zenekar egyik alapítója Bixler-Zavala nem mellékesen Emily Armstrong jó barátja volt addig a pontig amikor kiderült az énekesnő nem az áldozatot, hanem az erőszaktevőt támogatja.
Mindig is imádtam a Linkin Parkot. Célom volt eljutni egy koncertjükre. Eljöttek Mo.-ra 1x. Pont dolgoztam, és nem tudtam szabit kivenni. Úgy voltam vele majd a kövire. Pár hétre rá jött a hír, hogy Chester öngyilkos lett. Ha vágytok valamire ne hagyjátok későbbre! 😂
27:37 köszi az ajánlót! Apró zárójel, Hunyadi Jánost a románok román származásúnak tartják. Ahogy néztem az előzetest, feldobta az első magyar sci-fi hősös filmet a The Hun t.
Szólásszabadság paradoxhoz: Nincs nagyobb érv a jobbsevikek elleni, amikor azt mondják, hogy “szarok a liberális elveid, de amúgy a te elveid alapján vitázzunk, mert az én elveim nem engednék meg azt, hogy véleményem legyen”. Ez kb olyan, mint amikor a főszereplő legyőzi a boss-t a film végén és a boss azt mondja, hogy “de úgy sem ölnél meg, mert az elveid nem engedik”, majd a főszereplő benyomja, hogy “az enyéim nem, de a harcunk a tieid szerint folytak”. Btw a sztori folytatódott még tegnap d.u. egy Orbán szállal is, de azt majd a kövi részben…
mi az a jobbsevik??? narancsbolsevikokra, narancstálibokra gondolsz?A fidesz nem jobboldai párt. Jobboldali, keresztény fehér férfi vagyok(hetero is:)) és egyáltalán nem fidezses. A fidesz és csatolmányainak köze nincs jobboldalhoz, mint ahogy aa valódi republikánusoknak sem Trumphoz. Csak eltelet így evtized és már a szavainkat máshogy használjuk,... mindenkori hatalom érdekében. Nem vagyok rá hajlandó.
Egy dolog a szólasszabadság, meg egy masik dolog a hamis, hazug, megtévesztő vagy éppen hamisan vádaskodó, gyalázkodó, másokat megalázó dolgok terjesztése. Okés,egyen szólasszabadság. De legyen következménye is annak, ha valaki mások (sokak) befolyásolására alkalmas információt terjeszt.
Mármint legyen következménye annak hogy hamisan befolyásol másokat. Nincs semmi gond azzal, ha az igazság befolyásol, az már inkább ha a hazugság befolyásol.
Tájékozódás szabadsága hiányzik/korlátozódik. Régen (minden jobb volt :D ) eldönthetted melyik újságot veszed meg, annak hangulata és írói eszközei határozták meg mit látsz a világból. (+kocsma/kávézó) Manapság akkor is eléd tolják az egyik "újságot" ha akarod ha nem. Lehet ezt tovább gondolni. De ha nem lenne olyan újságos ahol a megafon újságot tennék ki a címlapot mutató álványokra, akkor el lehetne dönteni, honnan tájékozódunk. De legalább válogatni könyebb lenne. (mondjuk ez sem teljesen pontos, de mivel minden a címlapra ki van rakva, nem biztos, hogy bárki pult mögül megvenné azt amiiért odament)
A Tényekben leggyakrabban elhangzó kifejezések: horror, dráma, sokk, veszély. Mindegy milyen fajsúlyú esetről van szó, akár egy kis koccanás, mindig mindent horrorként, drámaként mutatnak be, ahol a fél falu sokkba került. Ez már messze nem clickbait, hanem tudatos félretájékoztatás és hír hamisítás. A tények reggel is csak gyilkosságokról és balesetekről szól, semmi másról. Ha nincs aktuális eset, akkor előszednek évekkel ezelőttieket és azt mutatják be. Az ominózus Tóth Gabis riport verte ki a biztosítékot magasan, amikor beprómózzák, hogy tragédia érte, majd a riport átfordul a közepén egy Sztárban sztár promóvá. A TV2 mindig meg tudja mutatni, hogy van lejjebb. Képzelem mit érezhettek a családtagok, hogy a kislányuk halálát erre használta a csatorna, hogy T.G. ismét sajnáltathassa magát és bepromózzanak egy újabb műsort. Gusztustalan és gyomorforgató.
Az nem gáz. Meg, ha nekiállna squatolni, egyre több Adidas cuccot és Vodkás üveget találtok körülötte és egyre többször keveredik a lejátszási listáitokba DJ Blatyman. De, ha távárscs putyinról kezd magyarázni, akkor vigyétek haza oda, ahonnan elhoztátok...
De kint is ténykedik rendszeresen MP, amikor azt mondom h segítitek a propagandát meg vagytok sértődve kedves Ádám! Kritizálni kell MP, de szükségtelenül nem szabad a propagandának teret adni
Ez is egy két oldalú érme. A szólás szabadság nevében, mindenkinek joga van a saját véleménye terjesztésére. De akiket, bizonyítottan hazugságon értek és ahányszor hazugságon ertek, annak kötelessége legyen azt a mintegy bélyegként viselnie írasain, videóin, stb.
A szólásszabadság mindig korlátos. Nem lehet például gyűlöletbeszédet, uszítást, és hasonlókat nyilvánosan terjeszteni. Vagyis kizárólag az a kérdés, hogy a korlátokat hol állítjuk fel. A megafos tevékenységének túlnyomó része nem tartozik a szólásszabadság körébe.
Édes Istenem... Ez a TV2-s dolog nagyon gusztustalan volt... nem lehetett volna ezt a hírt közölni minden féle "szelep" nélkül? ... Tóth Gabit kell hirdetni egy ilyen tragikus hír után... na, ennyire érdekli a gyerekvédelem a drága kormányunkat is. Semmi összetettség nem volt ebben a hírben, az öngyilkosságtól, Tóth Gabin keresztül eljutottunk a maszkozásig. Kik dolgoznak ott? Mióta elköltöztem otthonról és direktbe nem kötöttem be a TV-t, sokkal boldogabban érzem magam, amelyben szerintem ennek a szennynek a hiánya is sokat segített.
A magyar erdőkben a leghalálosabb dúvad a vadász, egyedül vagy falkában évente több embert ölnek meg, mint bármilyen más ragadozó. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy legtöbbször saját egyedeiket pusztítják el, így népgazdasági szempontból súlyozandó az értékük.
Ha elhiszed a hazugságot, rágalmaz, majd tovább adod, akkor büntethető vagy? Csak akkor büntethető, ha úgy mondja, hogy tudja annak valótlanságát. Addig pletyka.
@@kkokemaki8593 Ellenben ezért kell megválogatgatni, hogy mit hallgatsz... Helyette? :) Üveges Huba, Checkpoint, Sokol ébresztő (Parallaxis), Konnektor, Képtelen Krónikák.
Azért esetleg az elmúlt 14 év tapasztalataira alapozva Origo és Magyar Nemzet és hasonló propaganda anyagok felhasználása közben megemlíthetnétek futólag, hogy lehet, hogy ezeknek a cikkeknek a 90%-a nem igaz!
Szerintem a Mike Shinoda a Stadionoknál lévő helyen - aminek sose tudom mi épp a neve, valami aréna talán - egyik legjobb koncertélményem volt. Viszont előtte a Voltos Linkin Park az nagyon nem volt az igazi. Ezt az új felállást várom, az új szám bejön nagyon, bár sok szempontból kiszámítható és biztonsági játék, de mégis sikerült gyakorlatilag epik dologgal előjönni ennek ellenére is.
A horkolás tényleg életveszélyes lehet. Olvass utána: Alvási apnoe, ami a cukorbetegségtől kezdve mindent okozhat (sajnos tagja vagyok ennek a beteg csoportnak)
Nah, látom a KözTré is tolja magát (vagy a gazdája tolja). Folyamat dobálja fel, meg "szponzoralt hírdetés". Miközben egyetlen egyszer sem kattintottam rá vagy néztem eddig videót tőlük. Az egyetlen amit eddig lattam belőlük, az a Jólvanezígy évad nyitó 12 órásban azt a vérkrindzs "hipihopigengszter" rettenetet, amivel ott talalkoztam. Nah, az a 30mp elég is volt belőlük... 😅
A vicc, hogy Magyar Péter már nyert egy rakás ner média ellen sajtóhelyreigazítási pert, pont ebben buli ügyben, pl hogy létezett volna az az "aggódó apuka", meg a fiatalkorú lányok.😂
@@andreamarcso2783Juhász Péternek is nehéz volt elérnie, hogy egyáltalán beolvassák ugyanabban a műsorsávban azt, hogy valótlanul állítottuk, de még így se annyiszor olvasták be, ahányszor kötelezte őket a bíróság.A Fidesz azért vette ki a börtönbüntetést a lehetséges íteletek közül, amennyiben az média munkásokat érintene hitelrontásért, hogy megmentse a két fő propagandistája seggét a börtöntől.
Hoax hogy effektíven tudják blokkolni a starlinket. Semmilyen state-of-the-art technológiájuk nincs erre. Ami van azt is könnyen meg lehet kerülni az antenna pozícionálásával.
30:30 ezzel a Linkin Park nálam a Republic mellé került. Habár a pöffeszkedő Csabi (aki 10 éve képtelen 1 dalt írni) valamivel undorítóbb. Mike-ban csalódtam. Költői a kérdés, miszerint miért nem lehet: Boros Csabi és Bandája vagy Emily&Shinoda. A halottakból szedett jogdíjak jó pénz.
A vadászok úgy tudom lelőhetik a kutyákat ha azok kint rohangálnak. Bár gondolom csak a szántásról van szó, erdőről, mezőról, nem a városról. Értelem szerűen.
30:27 Számomra Chesterrel együtt meghalt a Linkin Park is. Ezt már egész egyszerűen képtelen vagyok LP-nek nevezni. A csaj a harsh vokálos részekben nagyon jó, de az ének harmatgyenge, és nagyon maximum középszerű... Jobb lett volna ezt egy új név alatt megcsinálni, és úgy tovább zenélni, akkor senkinek egy szava se lenne... De ez így számomra a régi Linkin Park megcsúfolása, a csaj esetében pedig úgy érzem, mint mikor a kislányok felhúzzák az anyukájuk magassarkú cipőjét, eljátszva, hogy ők is felnőtt nők, és csak csoszognak-botladoznak abban a cipőben, ami sok-sok számmal nagyobb rájuk...
3:59 nem betiltani kell, hanem megszüntetni mögüle az indokolatlan anyagi hâtteret. Ha van rá igény, megél a piacról. Ha nincs, skkor vagy változtatnak magukon, v eltűnnek a pixába.
Joey Jordissont is próbálják helyettesíteni meg Paul Grayt is a Slipknotban, de mindenki érzi legbelül, hogy ez már sose lesz igazi Slipknot. Szerintem a Linkin Parkkal ugyanez a helyzet. :/
A Trap kapitány név úgy hangzik mintha a Breaking Badből a Captain cook vibeját sikerült volna wishes minőségben megidézni. Pedig az eredeti se volt túl acélos sorozatban😅
Kedves Csoki keresd meg a MP Facebook oldalát és ott tesz közzé egy nyilatkozatot a VIP kapcsolatban , mert ez áll hír hogy elintézett ilyen Vip ellátást !! Ezért kérek helyre igazítás tőled !!! Köszönöm
Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy valójában ott volt az EU parlamenti ülésen is. Lehet, hogy a hazug propaganda lapok írásai alapján nem kéne következtetéseket levonni.
Én csak abban tudok segíteni helyreigazítás témában, hogy az nem 'áll hír', hanem 'álhír'. Az 'áll' a száj alatt van, és nincs köze a hírhez. Ráadásul sokan ragaszkodnak ahhoz a szokásukhoz, hogy írásjelek elé szóközt tesznek, de ez minden nyelvben helytelen. Elég csak egy könyvet kinyitni ennek bizonyítására. Nem bántásból írom, de elmondhatatlanul örülnék, ha leszoknának erről az emberek.
Tóth Gabinak már Minden ráfér az arcára? Tudom hogy kicsit durva de ez szerintem szimpla hullarablás. Részvétem a cdaládnak. De errôl nem neki kéne beszélni Mert ez tul komoly probléma.
Ilyen még nem történt, de mikor tudatosodott bennem, hogy egy gyerek halálra szekálásával promózták be a Sztárban sztárt, ténylegesen elsírtam magam itt a gép előtt.
Ez 20 évvel ezelőtt is így volt,sajnos!!
De egy újszülöttnek minden új...
Ezek a hírek az empátiára építenek,addig sem azzal foglalkozol milyen rohadttá teszik életünket
@@tothlaszlo7130 Foglalkozok én éppen eleget a közélettel. Én most a szeretetlenség mértékén akadtam ki.
Hajdú után szabadon
Ne tegyünk màr úgy mintha ez tv2 specifikus lenne, így működik az RTL és az összes kereskedelmi tv a világon!
@@xinaf87 hogyan foglalkozol vele?
Csordítassz egy könnycseppet?esetleg írsz egy kommmentet,na erre céloztam...ezek szavak kommentek =nulla
Nem tudtam, hogy eddig miért voltam olyan boldog a nyáron. Amíg tartott a nyári szünet nektek, addig semmilyen magyar hírt nem olvastam, nem néztem tv-t, és teljesen mértékben el is felejtettem hogy milyen nyomasztó a magyar valóság. DEHÁT ez a műsor olyan nekem mint a drog, érzem hogy szükségem van rá, de csak depressziót okoznak ezek a hírek. Ettől függetlenül nagyon vártam az új évadot, és köszi nektek a sok tartalmat, és a sok munkát amit ezekbe tesztek!
Én már ezért nem is nézem meg ezeket az új részeket. Vagy hazudnak, vagy tévednek, vagy igazuk van és nyomasztanak.
Teljesen "eládámosodott" ez a műsor, pedig az elején Csoki hozott egy kis vidám feloldást, néha ellenpontot, néha humort. Most együtt, egy oldalon károgják tele a netet.
Én is hasonlóan érzek, kijöttek az új részek, és már sokkal szarabbul érzem magam :D pedig szeretem nézni a műsort, kedvelem a srácokat, sok dologban egyetértek velük. De néha úgy érzem, hogy el kéne tiltanom magam ettől a műsortól, hogy ne érezzem magam szarul amiatt ami körülöttünk történik.
A Tények Pluszos riportot kapcsolgatás közben pont elkaptam aznap este...köpni, nyelni nem tudtam, és már nevetni se kínomban. Annyira blfelkavart, hogy írtam a szerkesztőségnek, amelyre azóta se törik magukat válaszolni, pedig nagyon visszafogtam magam. Így hát akkor írtam a médiahatóságnak is, hátha von valami büntetést maga után. Ennek nem szabad következmény nélkül maradnia. Ez már a legalja
"Nem bírom ki sírás nélkül" - és aztán egy az egyben bejátsszák a sztárban sztár reklámját... Az NMHH-nak ajánlanám figyelmébe, hogy kérdezzenek már utána, hogy miféle termékkapcsolás az, hogy elkezdjük egy gyermek öng.ilkosságával, és eljutunk a Gabiék lovastáborán keresztül a műsor-promóig. Ellenzékben mindenkit tudnak b.szogatni mindenért, de most vizsgálódhatnának a TV2-nél is, nagyon is lenne mit... -.-
Nekem a GTA San Andreas rádiós reklámszegmensei (ua-cam.com/video/XsDhnFdKg2M/v-deo.html) jutottak eszembe... csak az a gáz, hogy ott poénnak szánták, ezek meg full komolynak...🤦♂
a tv2-t nem vizsgálják sosem, elég megnézni ezt a sok fogyikapszula reklámot (Keleti, Kandász, Oszvald, Nádas és a társai), amit tolnak a tények pluszban, szerintem ez is bújtatott reklámozás, amiért piszkosul büntethetőek lennének, mégis évek óta heti több alkalommal is mennek a csodálatos fogyások mindig valami kamu fotózás ürügyén.
Asszony nézte a tv2-t, betévedtem a szobába amikor ment a Dódgabi a tények pluszban, összenéztünk hogy ez vicc? Azt a gusztustalan önpromózást nyomorpornóba öltöztetve nem hittem el… keresem azóta is neten, hogy megnézzem újra és felfoghassam hogy mi is történt ott. Köszi, hogy nem hagytátok szó nélkül!!! Reméltem, hogy nem csak engem kapott el a hányinger miatta..
Ti még neztek tv-t???
Minek néztek TV2-t?
Asszonyt cseréld le 🤡💀😂😂TV2....😂
@@Angyaldoktor. Tv-t miert neztek egyaltalan ? 13 eve kossz jol meg vagyunk tv nelkul
kell még?
A matyólotyós rész valami szürreális volt, ekkora narcisztikus lényt nagyon ritkán látni, de legalább ma sem kell kávéval kezdeni a napot
ugyanezt akartam irni. Hogyan lett egy bullying tragédia híréból egy tothgabi körül forgó blokk? Szürreális, a propinál túl sok kólát szívnak fel...
Neki simán agyára ment a hírnév... Ezt mással nehéz magyarázni! Annó egész szimpatikus csaj volt! Az első emlékem róla, hogy anyám nézte a tévét, én meg azt hittem valamelyik szobában tartott talajradar rágja a távirányítót... Nem hittem el, hogy valaki Pokolgépet énekel egy ilyen műsorban... Azóta elég szórványosan vannak róla infóim, lévén nem nagyon nézek tévét és a bulvár se az én világom... Na így legalább minden alkalommal meg tudok rajta rökönyödni!
A Tények részéről már nem... A kereskedelmi tévék eddig se nagyon voltak jobbak, ők tartják a színvonalukat!
Ja, eltűnhetne már a francba!@@laszlokovacs972
@@laszlokovacs972 Nyilván a TV2-nél hitte azt valaki, hogy celebbel lehet csak eladni a tragikus hírt.
Engem már rettenetesen untat.
Nem ezen múlik, de nagyon átüt, h az érettségiig sem jutott el.
Költői kérdés egy propagandista pl megafonos mit mond a gyerekének...mit tett az életében?? Legjobban akkor jár el, ha felköp, és alááll...
Büszke hogy elnyomja az ilyen "libsi hazaárulókat' mint te, és őrzi magyarságot.
Ezt még mindíg nem érted? Saját világukban élnek.
mondjuk bzik, az apa férfi, az anya nő, szóval ilyen veszély nem fenyegeti őket.beseatya áldása legyen rajtuk mindörökké.
Még a csula is kikerülné. 😂
Kitől lenne gyerekük? Az atyától?
@@sgtben88hun17 Jah....jogos....megint túl gondoltam.....🤭🤪🤣
Nerné Tóth Gabriella mikor fog csak 2 percre bekussolni?
19:50 Arról miért nem szól a fáma, hogy Orbán Viktor majd 8 éven keresztül látványosan be se járt a Parlamentbe?
Ja és a kormány nem vonta le a képviselői jövedelmét, ugyanis a Fidesz ellenzéke ezt csak úgy teheti meg, hogy nem kapná meg a jövedelmét, mert a Fidesz kitalálta, hogy amit nekik szabad volt ellenzékként, azt a mostani ellenzéknek nem szabad.
@@joules83a talán jobb is hogy nem csinált semmit az anti Midász király, amihez nyúl abból szar lesz
nemigaz, volt mikor benn volt és elbújt a függöny mögé :D :D
Végre valaki aki emlékszik rá 🤙
Örülök, hogy volt szó a Linkin Parkról. Én aki későn született( khm. 2007), aki későn fedezte fel, aki sajna akkoriban amikor itt a kis hazánkban jártak általánosos voltam, akinek még csak az anyagi helyzete sem engedte és még most sem engedi azt, hogy koncertezek így sosem volt és most már soha sem lesz arra lehetőségem, hogy az eredeti felállással találkozzam. De remélem, hogy képes leszek arra azon anyagilag biztos helyzetbe kerülnöm, aminél már megengedhetem saját magamnak, hogy elmehessek koncertezni. És, hogy még ha egyszer de legalább ott legyek azon bandák,és zenészek koncertjein akiken felnőttem.
Lehet hogy a Magyar Peti nem ültbe az EP-be az első napon havi 4M ért, de csomó mindent csinál azon kívül. Ezzel szemben Novák Katalin Élete végéig nem fog semmit csinálni Havi 5M +infláció követést kap a mi adónkból.
Ha juttatásoktól van szó akkor: ,,Tovább is van mondjam még?"
Pontosan mi az a csomó minden azon kívül hogy egyszemélyes showműsorokat ad elő kórházakban, pályaudvarokon!
Igazából VÁLLALTA, hogy beül. Szóval nemtom miért, de #Csokinakigazavan szerintem. Az egy dolog, hogy kap pénzt (OK, nem kis dolog) a szolgálatért, de cserébe a szolgálatot, amit ő személyesen megígért, nem látja el.
A kórházak állapota köztudott, a MÁV állapota elég szembetűnő. Legyen már erre egy ember a TISZA--n belül, aki megcsinálja ezeket a riportokat.
Szerintem.
@@charlie-ft4tq Lógathatná a lábát is.
@@charlie-ft4tqHa még csak ennyit csinálna, már azzal is eredményeket ért el, mert a kormány kénytelen arról beszélni. És képzeld el sok helyen, ahol eddig nem volt wc papír, hirtelen lett. Sőt még sok helyen a klímát is bekapcsolják már. De még ezen kívül havi szinten a fitetésükből jótékonysági célokra is felajánlásokat tesznek. És ez csak egy pár példa. Azért mert nem követed nyomon, nem jelenti azt, hogy nem csinál semmit.😊
Anyukám - 73 éves - nálam lakott pár hétig és Tv2 híradót nézett. Én amúgy nem tv-zek. És higyjétek el, minden nap volt hír MP bulis botrányáról. Újból és újból bevágták, elmondták. Kínomban már röhögtem rajta.
szóltál anyukádnak, hogy ne nézze ezt a virtuális lobotómiát?
Az RTL-en is vannak politikai hírek, de ott nem megy ez a bevésés, amit a fundamentalista terrorszervezetek használnak arra, hogy kijelöljék a gyülölt céltáblát, akit meg kell ölni, a TV2, M1 nem lép túl naponta a politikai híreken, hanem újra-és újra akár hónapokig naponta rúgozik az ellenzéki képviselők tettein, vagy hazugságot adnak valamelyik szájába, mint pl.MZP szájába anno, s azt naponta bemutatják, hogy a szar rászáradjon mit rákent a Fidesz.Gyurcsánnyal is ezt műveltek többek közt kb. 3 hónappal ezelőttig.
@@takacszsolt4940 Szóltam. Nem használt. Azóta is nézi😡
Az M1 a mai napig tolja 😡
@@zsuska5466A TV 2 már nem? Mert ott is nyomták minden nap rendesen.😢😢
35:00 : A rettegésben tartás célja az, hogy a feloldás mindig egy bizonyos irányból érkezik. Amikor például Orbán Viktor van a képernyőn, akkor mindig egy nyugodt hangot hall a néző. Az egész napban az a pár perc a nyugalom ideje, amikor Orbán Viktor beszél, vagy amikor a rendszer sikereit mutatják. Na ezért kell folyamatos rettegéssel sokkolni a diktatúra szavazóit.
Pontosan.
Ez a nézők tudatos pszichológiai kondícionálása.
MP-ről pont aznap délelőtt kellett beszélni az M1 híradóban, amikor este kiderült a Bese mese. Micsoda véletlen, hogy hátsó ajtós megoldásokat emleget a Csoki.
Kora reggel már úgyis rég okádtam, köszi tótgabi..
..az a tragédia, hogy egy ország vezetőjének és egészen föntròl lefelè mindegyiknek az a kulturális szintje van,mint az átkosban a munkásőröknek....
..lopás, szexuális eltèvelyedettsèg, erkölcsi alapszint alatti legalsó szint.
De!
Semmi sem örök!
Még a lefizetett zsoldosok se!
Attól még az arcára lehetne verni gabinak 😅
37:40 ez konkrétan egy South Park epizód xD
Kyle Broflofsky : Empatikus, Gondolkodó, Áldozat
Idéznék egy dalt Tóth Gabihoz...
Tóth Gabi - Elég volt. 🙌
A Megafon a szólás szabadság rákfenéje.
Csokinak igaza van. Ez egy egyszerű monopol helyzet a propagandában amit be kéne szüntetni. Ez nem szólásszabadság kérdése hanem gazdasági monopólium kérdése.
Igy van. Kozpenzbol tartjak fenn, es kozpenzbol gerjesztenek igenyt ra, illetve ingyenesseggel/monopolhelyzettel tesznek azert, hogy sokak szamara ne is legyen mas valasztas az informalodasra.
Igazad van, annyit tennék hozzá, hogy Ádámmal annyiban egyet értek, hogy a kommunikációs csatornák “szeméttel” történő elárasztása sértheti a másik oldalon levő egyének szólásszabadságát. Szerintem.
@@peterkocsis7343 Alapvetően ha nem fizetnének a hirdetésekért, akkor a fenét nem érdekelnék hogy mennyi szennyet raknak ki. Ezt a monopol helyzetük és az állami támogatások miatt tehetik meg
már az előrelépés lenne, hogy normális büntetés járna hazudozásért
@@martonsc2226 Ugynevezett jogallam? Torvenyek betartatasa?
"10 démon és 10 szellem"😅
Én ott elvesztem. 😅 Imádom a vágót.
se több, se kevesebb
A magyar parlamentben ,hány képviseló nem látja el a munkáját? 🤔Kb mind...
Kivéve Hadházy Ákos.
Azóta a diszkós ügyről is és a VIP ügyről is kiderült , hogy nem igaz.
Megnyerte a helyreigazítási pert Magyar Péter.
Nagyon bírlak titeket, de!!! Könyörgöm Ádám ne vágj bele folyton a Csoki mondataiba, mert annyira idegesít.. Tudom, hogy sokáig egyedül csináltad és nehéz átállni, hogy más is ott van, de egy ideje már megszokhattad😂mindkettőtök véleménye érdekel, nem csak a tied.. 😘
Tóth Gabi végre tehetne valami jót, ha nekiállna kampányolni a bulling ellen, akár úgy is, hogy elmegy iskolákba és beszél róla. Persze nem csak a saját hülyeségét, hanem felkészíthetné egy szakember. Legalább lenne valami értelme a létezésének....
A gyermekvédős tünti ellen is hisztizett. Csak az a jó gyerekvédelem, amit a főni rak alá...
Én nagyon nem szeretném ha az iskolákat szennyezné ez luvnya.
Első videó amit tőletek látok! De elmondhatom, hogy Ti sem vagytok különbek mint azok a kegyetlen kölkök akik porig alázzák a társaikat akik emiatt öngyilkosok lesznek! Semmivel sem vagytok jobbak! A Tv2 hibáját húzzák rá egy emberre! Szép! Gratulálok!
Matyólotyó úgy felkúrta a vérnyomásom, hogy Föld körüli pályára állt.
Szedjél hangyát.
Én is várok valami jó történelmi filmet. Pataki Attila intergalaktikus harcáról a drakóniak ellen, majd megdicsőülése utáni, ie. 61000. évben a Szíriusz B-ről Lemúriába történt bevonulásáról... pl.
Pataki lesz a magyar Star Trek Pcard kapitánya :D
Atti és a zűrlények ?
Bár inkábbolyan hegylakósan... jobban is illene egy 63.000 éves agyhalotthoz.........
lehetőleg 6 évadban
Átsiklottunk afelett, hogy Trepkapitány egyébként Mr. Fricska luksógora, ugyanis az Xfaktorban jól megmentorálták egymást a Tapolcai Szűzmáriával. Aztan most meg ott lesz a "fotós barátom", ezek szerint nemsokara számíthatunk egy újabb életre szóló szerelemre...
😅
33:22 khm, én annyira nem adnám figyelmebe véve, hogy az énekes csaj a Szcientológus egyházhoz kötődik, aminél viszont nagyobb probléma, hogy a többszörös nemierőszak miatt 30 év börtönre ítélt Danny Masterson jóbarátja és a legvégsőkig kitartott mellette és támogatta. (aki egyébként a szcientológiai egyházon belüli nőket erőszakolt meg) Az egyik áldozat férje a The Mars Volta zenekar egyik alapítója Bixler-Zavala nem mellékesen Emily Armstrong jó barátja volt addig a pontig amikor kiderült az énekesnő nem az áldozatot, hanem az erőszaktevőt támogatja.
Srácok, ez a Tót Gabis rész iszonyatosan felháboritott!!! Hogy lehet ilyet 1 országos TV csatornán csinálni,leadni????? EZ SZÉGYEN!!!
Mindig is imádtam a Linkin Parkot. Célom volt eljutni egy koncertjükre. Eljöttek Mo.-ra 1x. Pont dolgoztam, és nem tudtam szabit kivenni. Úgy voltam vele majd a kövire. Pár hétre rá jött a hír, hogy Chester öngyilkos lett.
Ha vágytok valamire ne hagyjátok későbbre! 😂
Nem véletlenül maradt a sztárban sztár promo alatt a nem bírom ki sírás nélkül... valóban nehéz kibírni...
27:37 köszi az ajánlót! Apró zárójel, Hunyadi Jánost a románok román származásúnak tartják.
Ahogy néztem az előzetest, feldobta az első magyar sci-fi hősös filmet a The Hun t.
Két dolog ami miatt nincs tv előfizetésem: reklámok és a nyomasztó hírek.
ha toth gabit kene hallgatnom, en is ongyilkos lennek :D
Hogy maradhatott ki Szentkirályi Alexandra öngólos Metró hőmérőzése? :D
Jé, már ennyi az idő? Nem tudtam aludni, elinterneteztem az éjszakát és reggel lett... 😬 Most nézhetem meg a Jólvanezígyet lefekvés előtt...
Jo életed lehet😂
omg same :(
De jó hogy hatkor kijön az adás 😊
A hajúágyú meg már tegnap kijött
Szólásszabadság paradoxhoz:
Nincs nagyobb érv a jobbsevikek elleni, amikor azt mondják, hogy “szarok a liberális elveid, de amúgy a te elveid alapján vitázzunk, mert az én elveim nem engednék meg azt, hogy véleményem legyen”. Ez kb olyan, mint amikor a főszereplő legyőzi a boss-t a film végén és a boss azt mondja, hogy “de úgy sem ölnél meg, mert az elveid nem engedik”, majd a főszereplő benyomja, hogy “az enyéim nem, de a harcunk a tieid szerint folytak”.
Btw a sztori folytatódott még tegnap d.u. egy Orbán szállal is, de azt majd a kövi részben…
mi az a jobbsevik??? narancsbolsevikokra, narancstálibokra gondolsz?A fidesz nem jobboldai párt. Jobboldali, keresztény fehér férfi vagyok(hetero is:)) és egyáltalán nem fidezses. A fidesz és csatolmányainak köze nincs jobboldalhoz, mint ahogy aa valódi republikánusoknak sem Trumphoz. Csak eltelet így evtized és már a szavainkat máshogy használjuk,... mindenkori hatalom érdekében. Nem vagyok rá hajlandó.
Egy toleráns társadalom akkor maradhat toleráns, ha nem tolerálja az intoleranciát.
mindig meglep, hogy mennyire őszinte ember ez a Tóth Gabi
A tényeket nem bírom ki sírás nélkül... 😥
Plusz a bicskám kinyitása nélkül..!😮
@@ildikosimon4477inkább
Egy dolog a szólasszabadság, meg egy masik dolog a hamis, hazug, megtévesztő vagy éppen hamisan vádaskodó, gyalázkodó, másokat megalázó dolgok terjesztése.
Okés,egyen szólasszabadság. De legyen következménye is annak, ha valaki mások (sokak) befolyásolására alkalmas információt terjeszt.
Mármint legyen következménye annak hogy hamisan befolyásol másokat. Nincs semmi gond azzal, ha az igazság befolyásol, az már inkább ha a hazugság befolyásol.
A végén ez a Tények részlet ez hatalmas ! Mintha a 3 éves gyerekem rakná össze a témákat !!! Milliók eszik ezt az agymosást !!! Hajrá Fidesz !!! 😂😂😂😂
Csoki röhögésétől kész vagyok!!! 🤣🤣🤣
Tájékozódás szabadsága hiányzik/korlátozódik. Régen (minden jobb volt :D ) eldönthetted melyik újságot veszed meg, annak hangulata és írói eszközei határozták meg mit látsz a világból. (+kocsma/kávézó) Manapság akkor is eléd tolják az egyik "újságot" ha akarod ha nem. Lehet ezt tovább gondolni. De ha nem lenne olyan újságos ahol a megafon újságot tennék ki a címlapot mutató álványokra, akkor el lehetne dönteni, honnan tájékozódunk. De legalább válogatni könyebb lenne. (mondjuk ez sem teljesen pontos, de mivel minden a címlapra ki van rakva, nem biztos, hogy bárki pult mögül megvenné azt amiiért odament)
A Tényekben leggyakrabban elhangzó kifejezések: horror, dráma, sokk, veszély. Mindegy milyen fajsúlyú esetről van szó, akár egy kis koccanás, mindig mindent horrorként, drámaként mutatnak be, ahol a fél falu sokkba került. Ez már messze nem clickbait, hanem tudatos félretájékoztatás és hír hamisítás. A tények reggel is csak gyilkosságokról és balesetekről szól, semmi másról. Ha nincs aktuális eset, akkor előszednek évekkel ezelőttieket és azt mutatják be. Az ominózus Tóth Gabis riport verte ki a biztosítékot magasan, amikor beprómózzák, hogy tragédia érte, majd a riport átfordul a közepén egy Sztárban sztár promóvá. A TV2 mindig meg tudja mutatni, hogy van lejjebb. Képzelem mit érezhettek a családtagok, hogy a kislányuk halálát erre használta a csatorna, hogy T.G. ismét sajnáltathassa magát és bepromózzanak egy újabb műsort. Gusztustalan és gyomorforgató.
Akkor az orosz kék cicánk, aki azt mondta mikor haza hoztuk, hogy zdrásztvuj brat, az gyanús? 😁
Villog ejszaka pirosan az egyik szeme?
Az nem gáz. Meg, ha nekiállna squatolni, egyre több Adidas cuccot és Vodkás üveget találtok körülötte és egyre többször keveredik a lejátszási listáitokba DJ Blatyman.
De, ha távárscs putyinról kezd magyarázni, akkor vigyétek haza oda, ahonnan elhoztátok...
Hello! A heti propi zene hol maradt? Csokker a zsebében felejtette? 🤯
Imádom az új énekest 🔥🔥🔥
De kint is ténykedik rendszeresen MP, amikor azt mondom h segítitek a propagandát meg vagytok sértődve kedves Ádám! Kritizálni kell MP, de szükségtelenül nem szabad a propagandának teret adni
Ez is egy két oldalú érme.
A szólás szabadság nevében, mindenkinek joga van a saját véleménye terjesztésére.
De akiket, bizonyítottan hazugságon értek és ahányszor hazugságon ertek, annak kötelessége legyen azt a mintegy bélyegként viselnie írasain, videóin, stb.
10:58 hozzám harmadik napja jár be egy imádkozó sáska... Bese botrány, kémbálnák... kezdek aggódni
A szólásszabadság mindig korlátos. Nem lehet például gyűlöletbeszédet, uszítást, és hasonlókat nyilvánosan terjeszteni. Vagyis kizárólag az a kérdés, hogy a korlátokat hol állítjuk fel. A megafos tevékenységének túlnyomó része nem tartozik a szólásszabadság körébe.
Édes Istenem... Ez a TV2-s dolog nagyon gusztustalan volt... nem lehetett volna ezt a hírt közölni minden féle "szelep" nélkül? ... Tóth Gabit kell hirdetni egy ilyen tragikus hír után... na, ennyire érdekli a gyerekvédelem a drága kormányunkat is.
Semmi összetettség nem volt ebben a hírben, az öngyilkosságtól, Tóth Gabin keresztül eljutottunk a maszkozásig. Kik dolgoznak ott? Mióta elköltöztem otthonról és direktbe nem kötöttem be a TV-t, sokkal boldogabban érzem magam, amelyben szerintem ennek a szennynek a hiánya is sokat segített.
Megafon kontra morális kérdés... ez jó, ezen visítok... 🤣🤣🤣
Ádám! Mutasd meg Csokin, hol bántott a Megafon! 😂😂😂 Csóri Csoki is esedezve nézett már a kamerába... ❤❤❤❤
3:30 nem kell betiltani a megafont, elég ha piaci alapon kell majd megélniük :D
Amúgy az új sorozat elég jól néz ki traileren, én kíváncsi vagyok rá.
Tök kíváncsi voltam Ádám, hogy te mint LP-fan, mit szólsz majd Emilyhez. Baromira örülök, hogy egyetértünk! Ugyanígy látom én is!
A magyar erdőkben a leghalálosabb dúvad a vadász, egyedül vagy falkában évente több embert ölnek meg, mint bármilyen más ragadozó. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy legtöbbször saját egyedeiket pusztítják el, így népgazdasági szempontból súlyozandó az értékük.
ez kamu
@@vizihalmert hány halál történik vadállatok miatt? És hány vadászbaleset van?
@@vizihal Nem, nem ez irónia (A megfejtés az értelmező kéziszótárban lesz, de ne fáradj vele, szerintem neked az nehéz olvasmány)
Egy propaganda mint pl a Ratyifon betiltása miért lenne a szólásszabadság korlátozása? ❤
Érveléseket kommentben...
Azt se kellene büntetni ha elvernék őket egy normális világban
Én is ott voltam Sopronban. Tomboltam. Nagyon jó volt!
A szólás szabadságot a hír tévén kellene kezdeni mert ami ott megengednek maguknak az felháborító
A semmelweis film nekem nagyon tetszett 💪🏻
A hazugság és rágalmazás nem szólásszabadság , utóbbi még büntetőjogi értelemben sem az .
“Ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen“
Ha elhiszed a hazugságot, rágalmaz, majd tovább adod, akkor büntethető vagy? Csak akkor büntethető, ha úgy mondja, hogy tudja annak valótlanságát. Addig pletyka.
@@Yunsha74 A tudatlanság nem mentesít a felelőség alól
40 gyerek JÓLÉTÉRŐL gondoskodtak baze, rákerestem 95 ezer forint volt a 6 napos tábor :D :D
28:47 Olcsóbb lenne, ha nem hordanák el a kellékeket...😂😂😂
mindig van lejjebb….. Ultrahang!?
Fekete Rita ….. etccccccc
Fekete Rita tök objektív. Nehogymár lejjebb legyen, mint a Tv2.
@@istvantrap1176 Fekete Rita valóban objektív, de a témái és a vendégválasztásai négyötödösen kiegyensúlyozatlanok.
@@kkokemaki8593 az lehet, de még kormánykritika is elhangozhat nála,míg a TV2-n.
@@kkokemaki8593 Ellenben ezért kell megválogatgatni, hogy mit hallgatsz... Helyette? :) Üveges Huba, Checkpoint, Sokol ébresztő (Parallaxis), Konnektor, Képtelen Krónikák.
@@nkulrow3492 Ezeket nem ismerem. Mentségemre mondom: már óvodás koromban is kevesebb mesekönyvem volt a többieknél.
Azért esetleg az elmúlt 14 év tapasztalataira alapozva Origo és Magyar Nemzet és hasonló propaganda anyagok felhasználása közben megemlíthetnétek futólag, hogy lehet, hogy ezeknek a cikkeknek a 90%-a nem igaz!
4:28 "... nem-e ..." 😵💫
Srácok! A Hunyadi könyv sorozatot nagyon ajánlom! Egyszer beszippant és többet nem ereszt!
41:00 az ilyen hírek után szoktak jönni az állatkertes,vagy egyéb vidám hírek. Ki ölik az emberből így az érzelmeket. Klasszikus agymosó technika.
Szerintem a Mike Shinoda a Stadionoknál lévő helyen - aminek sose tudom mi épp a neve, valami aréna talán - egyik legjobb koncertélményem volt. Viszont előtte a Voltos Linkin Park az nagyon nem volt az igazi. Ezt az új felállást várom, az új szám bejön nagyon, bár sok szempontból kiszámítható és biztonsági játék, de mégis sikerült gyakorlatilag epik dologgal előjönni ennek ellenére is.
A legveszélyesebb állat az ember.
A horkolás tényleg életveszélyes lehet. Olvass utána: Alvási apnoe, ami a cukorbetegségtől kezdve mindent okozhat (sajnos tagja vagyok ennek a beteg csoportnak)
Nah, látom a KözTré is tolja magát (vagy a gazdája tolja).
Folyamat dobálja fel, meg "szponzoralt hírdetés". Miközben egyetlen egyszer sem kattintottam rá vagy néztem eddig videót tőlük. Az egyetlen amit eddig lattam belőlük, az a Jólvanezígy évad nyitó 12 órásban azt a vérkrindzs "hipihopigengszter" rettenetet, amivel ott talalkoztam. Nah, az a 30mp elég is volt belőlük... 😅
A vicc, hogy Magyar Péter már nyert egy rakás ner média ellen sajtóhelyreigazítási pert, pont ebben buli ügyben, pl hogy létezett volna az az "aggódó apuka", meg a fiatalkorú lányok.😂
S beolvasta már a TV2, hogy valótlant mondtunk?
@@ErikaGazdag-xl2th Most lett jogerős elsőfokon egy részük, másik részük pedig még másodfokon van.
@@andreamarcso2783Juhász Péternek is nehéz volt elérnie, hogy egyáltalán beolvassák ugyanabban a műsorsávban azt, hogy valótlanul állítottuk, de még így se annyiszor olvasták be, ahányszor kötelezte őket a bíróság.A Fidesz azért vette ki a börtönbüntetést a lehetséges íteletek közül, amennyiben az média munkásokat érintene hitelrontásért, hogy megmentse a két fő propagandistája seggét a börtöntől.
Köszi fiuk jó a műsor csak lécci Tóth Gagyival ne szennyezzetek! Szerencse hogy évek óta nem nézek Tényeket. Még tv-m sincs! 🙂
Hoax hogy effektíven tudják blokkolni a starlinket. Semmilyen state-of-the-art technológiájuk nincs erre. Ami van azt is könnyen meg lehet kerülni az antenna pozícionálásával.
Hajdú Péter és a kislány beszélgetéséből ki fog derülni, hogy a bácsi igazából MAGYAR PÉTER
Confirmed, Adam betiltana a megafont. Hol volt a kivagasvedo ilyenkor?!
Nem betiltani kéne, hanem kiírtani.
nyugi magát betiltotta, átveszi a ripost, meg egyéb, sokat sporolnak, trombi tul drágavolt és nem hozta a számokat
Nem gondoltam hogy ilyen sokáig fent leszek
30:30 ezzel a Linkin Park nálam a Republic mellé került.
Habár a pöffeszkedő Csabi (aki 10 éve képtelen 1 dalt írni) valamivel undorítóbb.
Mike-ban csalódtam.
Költői a kérdés, miszerint miért nem lehet: Boros Csabi és Bandája vagy Emily&Shinoda.
A halottakból szedett jogdíjak jó pénz.
A Börzsönyben és a Zemplénben már medvével lehet találkozni.
Én már nagyon várom a Hunyadit. Szerintem jó lesz.
A vadászok úgy tudom lelőhetik a kutyákat ha azok kint rohangálnak. Bár gondolom csak a szántásról van szó, erdőről, mezőról, nem a városról. Értelem szerűen.
30:27 Számomra Chesterrel együtt meghalt a Linkin Park is. Ezt már egész egyszerűen képtelen vagyok LP-nek nevezni. A csaj a harsh vokálos részekben nagyon jó, de az ének harmatgyenge, és nagyon maximum középszerű... Jobb lett volna ezt egy új név alatt megcsinálni, és úgy tovább zenélni, akkor senkinek egy szava se lenne... De ez így számomra a régi Linkin Park megcsúfolása, a csaj esetében pedig úgy érzem, mint mikor a kislányok felhúzzák az anyukájuk magassarkú cipőjét, eljátszva, hogy ők is felnőtt nők, és csak csoszognak-botladoznak abban a cipőben, ami sok-sok számmal nagyobb rájuk...
A másik híradóba azt mondták hogy Magyar Péter állandóan telefonozik az E.P.ben.😮 akkor most ott volt vagy nem volt ott?😂
3:59 nem betiltani kell, hanem megszüntetni mögüle az indokolatlan anyagi hâtteret. Ha van rá igény, megél a piacról. Ha nincs, skkor vagy változtatnak magukon, v eltűnnek a pixába.
Gyerekek, ennyire nem ismeritek a ker tv-k működését?
Tóth Gabi féle interjú csak a Sztárban sztár promózasa volt.
Ja, Ádámnak azért leesett. 😀
Jó Hétvégét Mindenkinek!
Köszönöm viszont kívánom!
Baszki!
Hétvége van?!
Mostmár nem kezdek neki dolgozni.
😵👍
Áldjon meg titeket Bese Páter!
Indexképen a középső csaj mintha a Carpenter Brut: Turbo Killer c. számából lenne, de nem emlékszem, hogy szőke lett volna.
Joey Jordissont is próbálják helyettesíteni meg Paul Grayt is a Slipknotban, de mindenki érzi legbelül, hogy ez már sose lesz igazi Slipknot. Szerintem a Linkin Parkkal ugyanez a helyzet. :/
A Trap kapitány név úgy hangzik mintha a Breaking Badből a Captain cook vibeját sikerült volna wishes minőségben megidézni. Pedig az eredeti se volt túl acélos sorozatban😅
Kedves Csoki keresd meg a MP Facebook oldalát és ott tesz közzé egy nyilatkozatot a VIP kapcsolatban , mert ez áll hír hogy elintézett ilyen Vip ellátást !! Ezért kérek helyre igazítás tőled !!! Köszönöm
Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy valójában ott volt az EU parlamenti ülésen is. Lehet, hogy a hazug propaganda lapok írásai alapján nem kéne következtetéseket levonni.
Én csak abban tudok segíteni helyreigazítás témában, hogy az nem 'áll hír', hanem 'álhír'. Az 'áll' a száj alatt van, és nincs köze a hírhez. Ráadásul sokan ragaszkodnak ahhoz a szokásukhoz, hogy írásjelek elé szóközt tesznek, de ez minden nyelvben helytelen. Elég csak egy könyvet kinyitni ennek bizonyítására. Nem bántásból írom, de elmondhatatlanul örülnék, ha leszoknának erről az emberek.
@@AceleraSENNinhA ne haragudj de nem hozzád intéztem a mondani valómat !!!
@@eszterolah4739 Nem haragszom, de nyugodtan tanulhatsz másoktól, például az írásjelek előtti fölösleges szóköz kérdésében. Nem szégyen az.
@@AceleraSENNinhAmit szekálsz hadjál már békén!!!
27:27 Summa-summárum: ne kezdjen mindenki IMDB egyeseket nyomni értékekésre, várjuk meg az első részt
Örülök azért, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki félrenyírta a szakállát :D #hajaismilyen
Tóth Gabinak már Minden ráfér az arcára? Tudom hogy kicsit durva de ez szerintem szimpla hullarablás. Részvétem a cdaládnak. De errôl nem neki kéne beszélni Mert ez tul komoly probléma.
Támogató komment!
Már csak miattatok kelek korán,királyok vagytok. De Csoki bajsza még mindig zavar... 😅
Központozás után szóközt kell tenni, ez meg engem zavar.
@@sudoer2317 Igazad van.
Miért, szúrja az arcod?
Szerintem kifejezetten jól áll neki ez a bajusz! 😍😍
@@karolinakrska4323 osztom a véleményed,de valahogy félek a bajuszos emberektől. 😀 persze tőle nem. 😉