Kedves Eszter! Így igaz ,teljesen más arcot mutatott társaságban.Kedves volt,segítőkész.A családjával meg egy bunkó.Sokáig tűrtem több évtizedig,nem tudtam megfogalmazni hogy valami nem oké vele csak éreztem.Az elválás után jöttem rá,keresés az interneten,videók milyen kapcsolatban voltam.Köszönöm a munkádat! 🤗🌹
Kedves Eszter! Ezt nagyon szépen összefoglaltad! 👍 Igen. Ezt nevezik bekapcsolt empátiának. Amit szándékosan kapcsol be, ha az érdeke úgy kívánja. Mi, a ppatával bárkihez, bármilyen társaságba mentünk, amíg ott voltunk, kedves volt, barátságos, udvarias, együttérző, ha kellett humoros, stb... És tudod mit Eszter? Ahogy kiléptünk, már haza felé is egész úton azt hallgattam, utána pedig órákig, napokig, hogy akiknél voltunk milyen hülyék, milyen bunkók, milyen ostobák. Szóval, bizony szándékosan olyanok, amilyenek. Egyébként a barátok, a környezetem mind hitt nekem, ha nagy ritkán beszéltem róla. Inkább az volt, hogy pont ahogy mondtad, rettenetesen nehéz volt beszélni erről, mert nekem sem voltak szavaim arra, amik történtek. Most már vannak rá szavaim, mégis nagyon nehéz beszélni róla, mert szinte lehetetlen ezeket a manipulációkat úgy elmondani, hogy más is megértse, átérezze. 😕
Draga I.D. igen, nagyon papírforma szerint működnek: álarcok alatt élnek, megtévesztenek mindenkit. Orulok hogy a környezeted hitt neked, annak ellenére hogy te is nehezen tudtad precíz szavakba önteni a történéseket. Teljesen megértelek: nehez azzal ilyen dolgokról beszelni aki egy ilyen kapcsolatot saját maga at nem elt, es ezért milyen jo ez a csoport, hisz itt mindenki megérti a másikat. Olelled draga I.D. 💖❤️💖
Együtt dolgoztunk, ezért akkor mindig a szépet és a jót mutatta. Csodálatosan, szépen beszélt velem, előzékeny udvarias volt mindenkivel nyilvános helyen. Amikor viszont már nem volt jelen a nagy közönség, akkor én voltam a hülye állat, a nem normális idegbeteg. Amikor elmondtam a közös ismerősöknek, hogy mi a szituáció az életünkben, hogy a 4 fal között egy állat, nem hittek nekem, mert a külvilág felé mutatott bájos viselkedésével teljesen érvénytelenített engem. Az összes közös barátot töröltem és akikről tudtam, hogy van valamilyen szintű kontaktjuk vele, minden kapcsolatot megszakítottam velük
Saját családtagjaim nem èrtik mai napig,mièrt nem volt jó nekem,mi bajom volt vele.Ők állandóan engem húztak ,hogy elfogadóbb ,megèrtőbb legyek.Elhittem,h.velem van a baj.Sajnos nagyon kicsi lett az èvek alatt az önbecsülèsem.Egyetlen egy barátnőm van,akinek szintèn a családtagok nem adnak igazat.,Vele legalább lehet erről beszèlni.No ès persze itt ez a szuper csatorna,ami időről időre feltölti az embert.köszönjük.🙂
@@katalinfoldhazi8234 Szuper csatornára találtál, mert itt őszintén beszélhetsz mindenről, hiszen valamennyien ugyanabban a cipőben járunk. Nincsennek előítéletek és csak támogató és szerető emberekkel van tele. Nagyon sok erőt és hatalmas ölelés küldök neked😘😘
Draga Erzsikem, milyen jo ez a kep rólad! ❤️💖❤️ Csini vagy! Igen, papírforma szerint működnek. Nagyon örültem hogy te is kihajitottal mindenkit aki nem téged támogat egyértelműen. Szuper vagy! 💝💗🥰
Drága Eszter! Nem régóta találtam a csatornádra, igyekszem mindet visszanézni. Ez a mostani, nekem kulcsfontosságú. Sok évi házasság után váltam el a bántalmazó férjemtől. A húgom, és a férje, jó kapcsolatban maradtak a volt férjemmel. Mondván, mind a kettőnket " szeretnek". Hiába mondtam, sőt tudta a húgom, mennyit sírtam, szenvedtem a férjemtől, mégis meghívják magukhoz, bájcsevegnek vele. Bennem is ez volt, hogy ha így van, akkor ignorálják az én szenvedésemet. Valóban nincs olyan, hogy semlegesek tudnának maradni. Azt választottam én is, hogy távol maradok tőlük. Sajnos a húgom is bántalmazó. Köszönöm szépen a munkádat, nagyon fontos kérdésekre kapunk itt választ.
Szia kedves Eszter! Már korábban is írtam 40 év elszenvedett tapasztalatairól, , ma már 4 éve valóban túl vagyok rajta. A visszaporszívozás 3-szor történt meg. De ami a lényeg, valóban társaságban , baráti, családi körben elképedve néztem a színjátékot.Az otthon morózus, kötekedő, provokáló ember ,ilyen helyeken bűbájos volt, csöndes, szinte visszahúzodó, szerénynek mutatta magát, humoros, "empatikus", sürgött-forgott, kabátokat le -fel segített ajtót kinyitott, a hölgyeket előreengedte, , mosolygott, így szimpátiát keltett MINDEN alkalommal, mindenkiben és mindenütt, A lányom, , fiam, a mai napig neki hisz, -ami elég fájó, -mewrt nem tudták róla elképzelni sem, hogy a verbális, leki, fizikai, mentális abúzus valóban megtörtént több évtizeden át velem.Miközben , mivel én ismertem igazán, tudtam, hogy gyűlöl, bárhova elmenni, gyűlölte az ünnepeket, a névnapokat, akarácsonyt , húsvétot stb. Persze, mert akkor nem csak ővele kelltt foglakozni.S hazafelé, már a kocsiban , vagy , amikor hozzánk jöttek, kezdte a kritikát, az emberekről, az öltözékükről, a mondandóüjukról, hogy íg meg úgy kelltt volna mondaniuk valamit, vagy viselkedniük. MINDIG összeveszés lett a vége.Otthon aaz öltözékével elhanyagolt volt, hiába volt odakészíítve a friss tiszta ruha. Pl. télen, amikor nála voltunk Csillaghegyen, -mert hálaistennek kétfelé laktunk, -amikor kivitte a kukát az utcára, a vastag pokrócott levette a derekáról, mert "mit szólnak a szomszédok", s amikor bejött, a fütött laskásban ismét bebugyolálta magát,ráadásul, a szemben levő házban lakott, a volt szerelme, az egyik közbenső "táplálék" .. .Nekem mindennap el kelltt viselni, hogy leselkedik utána, amikor kijött a házből, a ma már 78 éves nő. Egy alkalommal, amikor kiiálltunk tőle kocsival, belefutoot a szemben lkakó nő háza előtti árokba, mert hirtelen az utcán megjelent a nő....Nekem kelltt a sarki Csavarboltból segtséget, kérni, hogy kihúzzák az árokból. Szégyellte magát, s persze megint rajtam vezette le. Nagy balhé volt, alig aludtam. Bezzeg ő! 5 perc alatt elaludt...S reggel mi történt.?! AZ ÁGYBA hozta a csokis kuglófot, kakaóval..(???) Ilyen jó színészek. Na ekkor volt az, hogy közöltem: elhagyom, végleg, hiába hozta ágyba a reggelit. Akkor már visszatért az útszéli stílusa, közölte, menjek csak el a pi....ba, más nő normálisabb , és sokkal jobb.stb. S amikor látta, hogy valóban összepakoltam MINDENT és taxit hívtam, bezárta a kertkapu, s nagy nehézségek árán tudtam kijutni, -nyilván szégyellte a balhét, a szemben lakó, volt nője miatt is, -hazamentem, Sashalomra , a nyugalom szigetére, a saját házamba.., de még akkor is üvöltve mondta magáét! Húú kedves Esazter, egy könyvet tudnék írni, a több évtizedes negatív tapaszataltomról...
Draga Peterne, nagyon nagyon koszonjuk ezt az oszinte es részletes hozzászólásodat. Elekepeszto hogy miket megtettek veled is.... némelyikük teljesen más a nyilvánosság elott mint otthon a négy fal között... persze, mert ha bankok lennének kint is, akkor nem akadna senki a horogra. Nagyon sajnálom hogy ezeken a fajdalmakon te is átmentel, de orulok hogy te is tudtal lepni... igen, a lelki nyugalmunk a legfontosabb. Puszi neked! ❤💖❤
Sziasztok! Teljesen egyet értek Eszterrel. Azok az emberek,akik nem hiszik el,azok valóban nem barátok. Sőt még azt is megkockáztatom belőlük lesznek a repülő majmok. És tényleg tudja mit miért csinál. Ahogy telnek múlnak a hónapok a környezet is észre fogja venni,hogy ki is volt a hunyo ebben a kapcsolatban. Nekem se hitt senki, hiszen ő volt a jó lelkű, segítőkész,aranyos kisfiú. Én meg a hisztérika, bántalmazó,leuralo, pénzéhes. Eltelt 3 hónap és a jó kisfiú megvalltozott. Egy nagyképű, arrogáns, dühöngő ember lett. Ott már kezdték látni a dolgokat. A kezdeti sikertelenség után, már nem magyaráztam senkinek semmit. A barátaim és családom értette, és segített. Illetve a csoportok, és Ti,akik szintén itt vagytok. Mi tudjuk,csak igazán miben is éltünk. Ma van a bántalmazás áldozatainak napja, azon gondolkodtam,milyen jó lenne,ha egyre többen tudnák, ismernék ezeknek a kapcsolatoknak a dinamikáját. Mennyi tragédia megelőzhető lenne. A prevencióra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.
Draga Juditkam, latod, nálad is bejött: az igazság egyszer csak a felszínre tor, a mi erofesziteseink nélkül... a környezet felébred. Es igen, itt a csoportban a prevención is dolgozunk napi szinten.... csodalatos munka, csodálatos csoporttagokkal! 💖❤️💖
Jajj, de jó kis téma ez, Eszter! Annyira sok arca volt a nárcnak, de a lényeg minden barátomat meg akarta nyerni. Volt akinek elmondta, hogy mennyire szeret engem, utána a barátnőm szinte értetlenül állt, hogy nem vágja, miért viselkedek én így a nárccal. Győzködni kellett őt, amikor már átláttam az egész maszkon, hogy nem az van, ahogy neki azt elmesélte, vagy láttatni akarja. Viszont volt olyan barátnőm, aki átlátott teljesen a dolgokon, hiába nyalt neki a nárc, na ő el is lett nevezve a nárc részéről álszentnek. 😅 Amivel kiegészíteném az egészet, hogy azt vettem észre, azokat az embereket el akarta tolni mellőlem, aki nem szimpatizált vele. Azokat pedig akikkel megkedveltette magát, szinte maga mellé akarta vonzani úgy, hogy ellenem fordítsa őket, hogy "én látom rosszul kapcsolatot, beképzelek dolgokat" stb, hogy ők is így lássák. Már bizonyítékokat kellett gyártsak úgymond, hogy hazudik nekik is....
Draga LH, nagyon orulok hogy tetszett a téma, igen, ez egy nagyon jellemző tulajdonsága a narc kapcsolatoknak. A kiegeszitoddel teljesen egyetértek: eluzik azokat akik minket es nem ot támogatnák, es be akarja hajózni a potenciális támogatókat. Nagyon veszélyes stratégia, es meg csak eszre sem vettuk ezt időben, sajnos. Olellek draga Leany Hon! ❤️🥰💝
Eszter, te fantasztikus vagy! Köszönöm a csoport meghívást, amint módomban áll csatlakozom. Nem azért, "hogy le essen az állatok", de amit el tudnék mondani, komplett esettanulmánykánt is felér. Nem, nem tévedek , tudtván amit mondhondanék ezen téma kapcsán s tisztában lévén az amúgy komoly abszurditásával. Egyetlen kérdés maradt mennem, bár elég költői, mégpedig, ha alig töltünk is el időt ilyen tipusú emberek társaságában, mégis, hogyan képesek szinte egy életen át olyan inspiratívak maradni, hogy még ha évek is telnek el, még mindig ezen gondolkodunk, legalábbis én igen, igen. Mit csinálnak ennyire jól? Ó, persze költői a kérdés. Mindenesetre nagyon sok jó tanácsot kaptam az oldalon. Tisztelettel, egy ninja, 🙂!
Draga Galaxy, koszonom a kedves szavakat, es nagyon örülök hogy a csatorna es a videók tetszenek. Orulok hogy te mar egy felébredt ninja vagy, es kivanok neked mielőbbi szabadulást! A költői kérdésedre a válasz: szerintem minket mar csak a történetek, es ezáltal a magunk igazolása érdekel, az hogy mindegyikünk egy forgatókönyv szerint működik. Eddig izolálva éreztük magunkat, most egy csoportban vagyunk, es végre latjuk: mindannyiunkkal ugyanez tortent.... es ez egyszerűen elképesztő... es ezt a "fantázia" tortenetetet vizsgáljuk továbbra is, mar magunktól távol... csak a sztorik maradnak. Legalább is számomra. Millió puszi neked draga Galaxy! 🥰❤️🥰
@@NarcMozaikok Nagyon Köszönöm a választ. Az a legmeghatóbb, hogy mikor az életre készültünk, ezek szerint erre nem nem készített fel senki, senkit pedig ezek szerint valóban életre szóló a traumatikus hatása. 😶Ez utóbbit elvágni, tényleg csak közösen lehet azt gondolom. Millió puszi szálljon rátok, érkezzen varázs ejtőernyőn álmaitok nyugodt tengerébe. 😘
Teljesen igazad van drága Eszter! Ha egy barát engem megkérdőjelez egy másik emberrel szemben, ez az ember soha nem volt az én barátom! Nekem egy igazi lelki barátnőm van, aki soha engem, és a tetteimet nem kérdőjelezné meg, és én sem Őt. Ez a barátság közel 50 éves, és csak így lehet,akár egy életen keresztül is barát valaki. Minden videódat megszoktam osztani, drága Eszter azért, hogy akik benne vannak egy ilyen kapcsolatban, vagy még nincsenek benne, de a jövőben elképzelhető ,hogy benne lesznek ,tudják hogy ilyen is létezik. Hálásan köszönöm, drága Eszter !🙏❤️😘
Draga Angelam, nagyon köszönöm hogy a videókat te is megosztod, hogy ennyire fontosnak találod őket. Igen, aki a narcot támogatja a barátja ellen, az nem volt igazi barat. Sajnos en is vesztettem mar el igy embereket. Orulok Angelam, hogy ilyen mely es oszinte barat all melletted. Olellek 💖🥰💖
Kedves Eszter, ahogy hallgattam a videót, közben végig pörgettem ezeket a szituációkat a fejemben. Tûpontos összefoglaló! 4 fal között teljesen más zajlik. Nekem nem sok támogató ember volt a környezetemben. Konkrétan 3 ember, aki feltétel nélkül, empatikusan fordult felèm és elhitte, komolyan vette, amit mondtam. Ebbôl a 3 emberbôl az egyik a terapeutàm volt. Nekem ekkor jött a felismerès, hogy mennyire egyedül vagyok, totàl falsh kapcsolataim vannak. Ezeket le is zártam. Nem sajnálom ezeket a kapcsolatokat. Inkább állok egyedül, de hiteles vagyok magamhoz is és màsokhoz is. Engem sikerült elszeparálnia a megszokott környezetemtôl is, ahol senkit nem ismertem, mèg csak látàsból sem. Sehova, senkihez nem tudtam fordulni. Most, egy èv után örülök, sokat bizonyítottam magamnak, hogy annyira erôs vagyok, mint mèg soha èletemben, millió százalékig biztos vagyok benne, hogy megtalálom az eszközöket, az utat, akár mibe kerül is, hogy megvédjem magam, hogy kiálljak magamèrt. 🌸
Draga Lucam, nagyon orulok hogy ilyen magabiztos es eros vagy mar! Nagyon nehez utat tettel meg te is. Igen, nagyon jól mondod: hitelesnek kell magunkhoz es másokhoz is maradnunk, es ebben ezek az "ide is oda is húzok" kapcsolatok nem férnek bele. Ahogy te, en is észrevettem, hogy kik azok akiknek en hiteles vagyok, akik mellettem állnak, akik tudjak hogy nem kamuzok amikor beszelek. A többi nem fer bele, rostaltam en is. Nagyon büszke vagyok rad, es meg fogod talalni azokat a meg hiányzó eszközöket amelyekre meg szükséged van. Orulok hogy itt vagy a csoportban, igazi húzóerő vagy te is! 💖❤️🥰💖
Ez így igaz! Társaságban szuper parti arc humoros,kedves vendégszerető és minden,de már vét! Már többször volt alkalom amikor agresszív volt kiabált. Meg is ilyedtek a többiek akik nem voltak hozzászokva az ilyen durva szélsőséges véleményhez. A munkahelyén is kelt félelmet már. Igaz ahogy idösödik a saját városában, munkahelyén,baráti körben elveszti a kedves hitelességét.Mégsem annyira ,hogy nekem hidjenek. Semmi baj! Nem is akarok ezekkel az emberekkel kommunikálni. Nagyon igaz amit mondasz Drága Eszter! Köszi.
Draga Martikam, latod, ahogy idosodnek, egyre nehezebb nekik az álarcot fenntartani. Az emberek lassan eltávolodnak tőlük, mert mar köztudott lesz hogy valójában ok kicsodak, milyen típusú emberek. Nem baj hogy nem neked hisznek, majd idővel ok is felébrednek. Ne is foglalkozz senkivel, mert aki meg nem hisz neked, az azt hiszi hogy te vagy a rosszindulatú, aki egy lejárató kampányt indít a narc ellen. Mi meg ilyen szintekre nem megyünk le. Majd mindenki megtapasztalja azt amit meg kell tapasztalnia. Jól teszed Martikam, te foglalkozz a saját eleteddel. Rengeteg ölelés neked 🥰💖🐻🥰
@@NarcMozaikokKöszönöm kedves szavaid! Nagyon örülök hogy van egészséges párod! Vagy is Ő talált egy gyönyörű gyémántot meg a személyedben. Sok boldogságot kívánok nektek!😘
Fantasztikus vagy és köszönöm a meghívást a csoportba, amint módomban áll, csatlakozom. De amit elmondhatok, az csak erős idegzetűeknek ajánlott, komplett esettanulmány, amit mondhatnék és szívesen megosztanék veled, veletek, azzal együtt, hogy én már rég felébredtem a "kómából" bár szabadulni egyenlőre még nem tudok. De miért van az, hogy évek telnek el akár a szakítás után és még mindig ezen pörgünk? Vagy akár mások. Talány számomra. Továbbra is tisztelettel maradva, egy ninja, :-)
Szuper a videó, mint mindig, Drága Eszter🌹 Gyönyörű vagy kívül-belül🤗🌷Nagyon szeretlek❤ Érdemben nem tudok hozzászólni a témához, mert fel nem vállalt háremtag voltam. Egyetlen egy alkalommal egy közös ismerős azt mondta nekem, hogy nem szeretik és a háta mögött kinevetik őt az emberek. Tehát mindenki valódi arca kiderül valamelyest a közösség számára előbb-utóbb szerencsére, és legyen is így.😊😊 Nagy ölelés Neked❤❤
Draga Hajnikam, nagyon koszonom a kedves szavaidat, es en is nagyon szeretlek téged! 🌹💗❤️💖 Latod, az igazság előbb utobb kiderül, az idő nekünk dolgozik.... nem lehet sokáig titokban tartani azt hogy ok milyen emberek... a rengeteg kapcsolat megbosszulja magát, a hírek terjednek 🤣😂🤣 Nagyon sok ölelés es puszi neked draga Hajnikam! ❤️🥰💗
Kedves Eszter .Mennyire igaz rokonaimhoz mentunk előadta mindig a jó fiut a szuper családapát egy két napig birta.aztán. reggel ötkor indulás haza. Nem értettük a gyerekekkel . Mostmár értem.Legutobbi utazásomon egyedül mentem. Meglepte hogy nem hivom. A reakcioja az volt higy bezárta a kaput tudta mikor jövök.Nem szóltam hozzá mivel a nocontaktba is vagyunk.pechére nálam volt a kulcs igy .a vitát részemről el se kezdtem..köszönöm hogy minden videodból tanulok..
Igy van tokeletesen Draga Eszterunk. Harmadszor nezem vissza a videot, nagyon ertekes, valos.Ja kifele jonak, segitokesznek mutatta magat mindegyik, befele meg bantalmazo szadista volt altalaban. 💖💗💓🙏
Igen Mecike, nem tud mindent "kitetováltatni a homlokara", mert akkor semmilyen forrást nem kapna, hisz azonnal menekülnének előre. Igy hat fontos a több arc, es a legvadabb csak privátban mutatkozik meg, amikor mar tutira veszi hogy maradunk. Hat rosszul számított :) 💖🥰💝
Kedves Eszter! Mennyire igazad van abban hogy azok az igazi barátaink, támogatóink akik nekünk hisznek és nincs olyan hogy mindkettőnkkel lojálisak. Egy hónapja történt hogy amit bizalmasan elmondtam egy barátnak hitt valakinek, tovább adta a nárci volt férjemnek, aki megpróbálta felhasználni ellenem. Azóta távolságot tartok ezzel az illetővel és ha összefutunk csak jelentéktelen dolgokról beszélek vele és amilyen gyorsan lehet lezárom a társalgást.
Kedves Mária! Igen, sajnos van amikor utólag jövünk rá, hogy kivel nem lett volna szabad megosztani bizalmas dolgokat. Nagyon jól teszed, hogy már távolságot tartasz vele. Csak bajba sodorna. 😔 (Jerry)
Szia kedves Eszter ! Mikor ezt megtapasztaltam hogy mindenkinek a szep arcatmutatja ! na en felvettem videora mijen az igazi arca amikor engem bantalmaz !Muszaj volt ezt tennem pedig sohase tettem ezt !a valasnal nekem is kell vedenem magam !Elnezest kerek a rossz helyesirasomert !
Draga Tibi, ez számukra egy nagyon fontos project, es sikeresen el is kivitelezték itt a csoportban majdnem mindenkivel. Tudom hogy te kivételesen nehez helyzetben vagy most, kitartás neked továbbra is! ❤️🥰❤️
Mások előtt mindig nagyon simulékony volt, miután ketten maradtunk kezdődött az én leértékelésem. 😔 Végül már nem is a szakítás fájt, annak ellenére, h szó szerint megakartam halni, hanem az lett a legrosszabb, hogy apám és az egyik tesóm is mellé álltak, azt mondták, hogy az én hibám (is) főként, mert én ilyen-olyan vagyok.. Persze, én sem vok hibátlan, tudom. Fáj, hogy akkor is ezt mondták, amikor meséltem a bántalmazásról, a szexpartnerekeresőkről, a viagrákat is megmutattam, a befotózott levelezéseket is, a lopásokat, stb..., (mondtam, hogy ezek nem a véletlen műve, vagy nem lehet az én hibám, hanem 10 év tudatos munkája, becsapása nekem és a teljes családnak egyaránt!!!) Végül ez az élmény még borzalmasabb volt, elvesztettem a családi biztoságot is feléig (anya a másik tesóm mellettem álltak) , csalódtam, tanultam belőle. Sajnos apám és ez a tesóm is erőteljesen hordozzaák a nárcisztikus vonásokat, most már ezzel a mostani tudásommal látom a dinamikájukat, a működésüket, ami ugyanaz, mint egy párkapcsolat esetében. A párkapcsolataik is uazon a működési elven működnek, mint ahogy megtapasztaltam én is. Megakartam szakítani apámmal a kapcsolatot, mert annyira fájt, úgy éreztem, hogy elárult, de végül nem tettem, de belül máshogy állok már hozzá és a tesómhoz is. Szeretem őket, de máshova kerültek a szívembe. Egyébként ha tudjuk a nárcisztikus működési elvet és mögélátunk, akkor egy picit könnyebb... Az ő viselkedésük róluk szólnak és nem rólunk. Erre kell mindig gondolni, amikor elakarnak venni tőlünk.
Draga Timikem, megragadtad az egyik nagyon komoly vesszoparipamat: a támogatókat! Elképesztő hogy mekkora szerepük van abban hogy hátráltassak a gyógyulásunkat. Ahogy mondod: elveszítjük a biztonság erzetunket, meg a családban is, vagy ahol ok vannak. Nagyon sajnálom. Különben ez nálam is igy volt: támogatták a toxikust ezerrel, olyan emberek akikről nem is gondoltam volna. Timikem, igen, amikor a családtagok a támogatók, mar hova megyünk? Meg kik fognak minket elárulni? Orulok hogy kategorizálni tudtal, hogy okosan tudsz ehhez hozzáállni, tudással, objektíven. Kitartás neked, sokat tanultunk, az biztos! Puszi Timikem! 💖💖❤️💖
Végig mézesmázos volt a telefonban amikor beszéltem vele.. manipuláció volt az egész..unta a beszélgetést már azt mondta és azért tette mert nem akart bunkó lenni..pont így lett bunkó..hogy nem volt nyílt és őszinte..
Nagyon gáz, ha valaki nem hisz neked, nekünk, hogy min megyünk/mentünk keresztül… aki elhiszi az álarcosnak a felszínes jópofit, mindenféle utánajárás nélkül, nos az nekem hatalmas csalódás… elárulva érezném/éreztem magam… sőt ha nekem nem ad hitelt, validálást és neki a rosszindulatú álarcos színjátéka a hihető, akkor felmerül bennem hogy eleve lehet benne féltékenység, irigység ami miatt drukkol annak hogy mi rosszul járjunk és a nárcit támogatja…. Az ilyen nem tud mérlegelni és energiákat érezni vagy pont, hogy érzi az energiákat és van ami bosszantja őt mert alul érzi magát hozzánk képest és nem átall rosszindulatúan, ostobán a nárci pártját fogni.
Gabikam, igen, nagyon csalodottak vagyunk amikor nem nekunk hisznek, nem minket ervenyesitenek, viszont ne legyunk ezekre az emberekre mergesek: ok nem biztos hogy lattak azt amiket mi lattunk, megtapasztaltunk ezekbol a haramiakbol. Ne felejtsuk, a haramiat alarcot viselnek, es mi sem lattunk az alarc moge eleinte, csak amikor mar hosszabb es melyebb kapcsolatba kerultunk veluk. De megertelek, en is csalodott voltam, de elengedtem mindenkit aki hozza tartozott, pont ezert is. Puszi neked Gabikam, es kitartas tovabbra is. 😍😘🧸
Kedves Eszter ! Valóban teljesen más volt házon kívűl. Persze ez nem tartotta vissza attól hogy a haza térésünk után engem tegyen felelőssé azért hogy ő mekkora szivességet tett nekem a jelenlétével, és mennyire vacakul érezte magát.
Draga Gizikem, igen vacakul erezte magát, mert nem róla szolt az esemény összes pillanata. 💖❤️🥰💖 Meg persze el kell rontani az oromodet... mar kötelező!
Barátaival egész normális volt, idegenekkel nagyon mézesmázos kedves..velem meg csak az elején cukiskodott aztán megmutatta hogy milyen bunkó tud lenni.. beszólogatások bántó megjegyzések..fanyalgás..semmi nem tetszett neki ..nyegle beszéd a b betűs szavakkal megspékelve
HM! Én egyenlőre még most újra csak hallgatlak ... padlón vagyok,de màr gugolok...fel akarok àllni! Minden dettó ìgy zajlik,ugyanezeket tapasztaltam most is!:(
Hú Drága Eszter, ma különlegesen sugárzó vagy!! 😃Ma van a,, mi,, napunk,, testvéreim az abszurditasban, elég sok videó nézhető, de itt otthon vagyunk. A bántalmazott személy mindig nehezen kap megértést, segítséget. Szomorú látnom, hogy ma olyan megnyilvanulast hallglathattam, ami megdobbentett. Azt mondta, hogy manapság okkal, ok nélkül használják a párok a kapcsolat alatt, ha nem mennek a dolgok, ahogy szeretnék, hogy a másik fél narcisztikus.. Divat lett!!! Erre varrjunk gombot!!! Tényleg?? Szóval mi csak divatból érezzük, amit áteltunk, némely személyek szerint. Pozitív hírem az, hogy kommentben azt javasolják, hogy már a középiskolában kellene pszichológiai felkeszitest kapni, hogy tudjanak róla.
Kedves Ida! Igen, sajnos tényleg úgy tűnik, hogy manapság sokan helytelenül mondják ezt valakire. Azt hogy divat lett, nem úgy kell érteni, hogy mi csak divatból érezzük azt, amit. Hanem csak hogy sokszor, és egyre többször helytelenül használják. Igen. Azt itt is sokan sokszor mondták/mondtuk, hogy bizonyos kortól felvilágosíthatnák a diákokat ezzel a témával kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, mert életre szóló nyomokat hagy abban, aki ilyen kapcsolatba keveredik. (Jerry)
@@NarcMozaikok Kedves Jerry köszönöm a megnyugtato kiegészítést. Oké, ne legyen helytelenül divat a szó, kifejezés, de a sok narc áldozat miért nem várhat támogatást a tarsadomtol?? Erre kitolkapunk szakmai eligazítást? Miért kell a szemeit elvesziteni az ismert eset áldozatának? A rendőrség, stb miért nem előzi meg atragediat???!!! Erről ennyit. Ha alkalmat kaptam, szeretném, ha megnyugtatnal minket, szóval egeszsegileg jól állsz már, javulgatsz? Mielőbbi megegeszsegesedesedet kívánjuk!!!
Kedves Ida! Sajnos mindenben egyetértek veled. Magyarországon alig-alig működik áldozatvédelem. 😕😔 Köszönöm szépen kérdésed! 🤗 Nem mondhatnám, hogy érezhető javulás történt volna. Ma voltam CT-n. Remélem, ha meg lesz a lelet, utána célzottabban lehet majd kezelni. 💞 (Jerry)
Draga Idam, nagyon koszonjuk ezt a hozzászólást. Azt tennem hozza, hogy engem az is felháborít amikor emberek pl a nem bináris orientaltsagrol állítják hogy "divat" bele sem gondolván abban hogy mekkora stigma nehezedik sajnos meg ezekre az emberekre a társadalomban. 💖❤️💖
Az én exemnek még szokása volt..hogy a családtagjaival Namastéval köszönt..ami szerintem csak nekik szólt..mert se nekem se a barátainak nem köszönt így...de ez a köszönés nem volt őszinte mert csak felszínes jópofizás volt a családtagok felé..a hátuk mögött meg ha valami nem tetszett neki kibeszélte őket..vicces és egy olyan szájából hallani ezt az üdvözlési formát aki őszintén senkit nem tud tisztelni..
En megkérdeztem tőle ezt h miért engem bantasz csak a barataid es mindenki mas fontosabb?Mert nekik csak a jòt adod mutatod..... Az volt rá a valasza ki mást bancsak nincs más szerettem.....
DRÁGA Eszter!!! Szerinted tényleg tudatosan tudja hogy, nem szòl hozzám 2 napig,és ùgy néz rám mint a véres rongyra?Azt mondta nekem ,hogy soha nem azt csinálom amit mond,ő el mondjal mit tegyek és nem azt csinálom.A durva hogy azért számoltam le a cégemtől,l mert ott jöttem vele össze. És igazad van,a nagy barátom akit ismerek 30 éve, és amikor még a toxikus nővel voltam azt mondta,hogy érzi rajata a negatìv kisugárzást.Amikor fel lett véve,és találkozott vele,érezte egyből rajta a brutális negatìv Aurát.Azt mondta eddig 4 emberen érezte,és ő az 5.. Amikor tudta hogy csaltak a régi kapcsolatomba,már csak azért is flőrtőlt férfiakkal.És igazad van hiába próbáltam meg magyarázni embereknek hogy mit művelt velem,pénzeltem stresszeltem,gyomor idegem volt sokat fogytam. De a báját mutatják nekik,és engem néznek hülyének.Minden emberrel aki ott van ,meg szüntetem a kapcsolatot.De jó lett volna ha megtaláltalak volna itt a yutubon tavaly agusztusba., Sajnos a bőrömön érzem.De neki van hìre mert már vagy 6 éve 5 havonta más partnere volt.,Ő nagyon a pénzre ment rá.És brutális dűh kitörései is voltak,akár ütlegelt is nem egyszer. Álmomban sem gondoltam volna hogy ha valakit meg szeret egy ember ,vagy durván szerelem bombázz,akkor hogy tud akár egyik napról a másikra ott hagyni mint egy szemetet.És az egyik videòdba láttam ő volt a ...Harag....Rám nézett,és azt a nevetéssel egybe az a gyűlölet,az félelmetes volt.És azért számoltam le pedig jó helyem volt nagyon,mert nem fogom azt el nézni hogy folyamat flörtől,meg hallgattam volna a kollégáktol hogy ,éppen most kivel van.Bárcsak láttam volna tavaly a videòidat.Most lehet nem lennék Trauma kötésben..
Draga Istvankam, nagyon sajnálom hogy ilyen gyotrodesen mesz keresztül most, de egyben nagyon örülök hogy mar vége ennek a kapcsolatnak. Jól tetted hogy ott hagytad a munkahelyedet, nehez döntés volt, de ezzel is redukálod a traumakotest, hisz nem kell minden nap a fajdalommal szembesulnod. Sajnos igen, van ilyen amiket irtal, hisz te is tapasztaltad, es mi is itt mindannyian ezen mentünk keresztül. A barátaim rajtam is észrevették a negatív kisugárzást, az állandó idegállapotot, a szorongást. De ne aggódj: a te életed most majd felfele fog ívelni, lassan de biztosan, o meg ugyanabban a szennyben marad. Egyszer majd nevetni fogsz rajta. A videókra meg most találtál ra, mert most vagy befogadóképes az üzenetekre. Ha esetleg előbb találtál volna rajuk, lehet, hogy átsiklottal volna rajtuk, semmi hasznuk nem lett volna. Számodra ezek most az legutosebbek. Nagyon büszke vagyok rad hogy ilyen ügyesen es tudatosan tanulsz most, hogy ennyit tudsz most analizálni. Egyszer majd ennek is vege lesz, most ebben a fázisban vagy, ezt nem lehet kikerülni, ez a gyógyulás szerves része. Az elfojtás csak további problémákhoz vezetett volna. Kitartás Istvánkam, csak igy tovább, te sokkal gyorsabban veszed az akadályokat, mint pl anno en vettem. Olellek 😘🥰❤️
Ő a négy fal között elég rideg érzéketlen volt, alig szólt hozzám...vagy valami csipkelődő megjegyzést tett.. csak annyit kérdeztem tőle még december 24-én hogy milyen ízű bejglit rendeltek a cukrászdából? Mert mondta rendeltek ..aztán valahogy rámmordult..hogy jaj milyen ízben..nem is adott normális választ..nem tudom az ilyen ember miért nem tud normálisan viselkedni válaszolni..vagy mi a franc baja volt .. amikor én normálisan kérdeztem csak..akkor minek hívott oda magához..
Kedves Eszter! Így igaz ,teljesen más arcot mutatott társaságban.Kedves volt,segítőkész.A családjával meg egy bunkó.Sokáig tűrtem több évtizedig,nem tudtam megfogalmazni hogy valami nem oké vele csak éreztem.Az elválás után jöttem rá,keresés az interneten,videók milyen kapcsolatban voltam.Köszönöm a munkádat! 🤗🌹
Draga Kati, orulok hogy ez a video is téged igazolt. Annak pedig kulon orulok hogy mar te is mult időben beszelsz a kapcsolatról. Olellek 💖❤️💖
Kedves Eszter! Ezt nagyon szépen összefoglaltad! 👍
Igen. Ezt nevezik bekapcsolt empátiának. Amit szándékosan kapcsol be, ha az érdeke úgy kívánja. Mi, a ppatával bárkihez, bármilyen társaságba mentünk, amíg ott voltunk, kedves volt, barátságos, udvarias, együttérző, ha kellett humoros, stb... És tudod mit Eszter? Ahogy kiléptünk, már haza felé is egész úton azt hallgattam, utána pedig órákig, napokig, hogy akiknél voltunk milyen hülyék, milyen bunkók, milyen ostobák. Szóval, bizony szándékosan olyanok, amilyenek.
Egyébként a barátok, a környezetem mind hitt nekem, ha nagy ritkán beszéltem róla. Inkább az volt, hogy pont ahogy mondtad, rettenetesen nehéz volt beszélni erről, mert nekem sem voltak szavaim arra, amik történtek. Most már vannak rá szavaim, mégis nagyon nehéz beszélni róla, mert szinte lehetetlen ezeket a manipulációkat úgy elmondani, hogy más is megértse, átérezze. 😕
Draga I.D. igen, nagyon papírforma szerint működnek: álarcok alatt élnek, megtévesztenek mindenkit. Orulok hogy a környezeted hitt neked, annak ellenére hogy te is nehezen tudtad precíz szavakba önteni a történéseket. Teljesen megértelek: nehez azzal ilyen dolgokról beszelni aki egy ilyen kapcsolatot saját maga at nem elt, es ezért milyen jo ez a csoport, hisz itt mindenki megérti a másikat. Olelled draga I.D. 💖❤️💖
@@NarcMozaikok 🤗 💞 🥰
Együtt dolgoztunk, ezért akkor mindig a szépet és a jót mutatta. Csodálatosan, szépen beszélt velem, előzékeny udvarias volt mindenkivel nyilvános helyen. Amikor viszont már nem volt jelen a nagy közönség, akkor én voltam a hülye állat, a nem normális idegbeteg. Amikor elmondtam a közös ismerősöknek, hogy mi a szituáció az életünkben, hogy a 4 fal között egy állat, nem hittek nekem, mert a külvilág felé mutatott bájos viselkedésével teljesen érvénytelenített engem. Az összes közös barátot töröltem és akikről tudtam, hogy van valamilyen szintű kontaktjuk vele, minden kapcsolatot megszakítottam velük
Saját családtagjaim nem èrtik mai napig,mièrt nem volt jó nekem,mi bajom volt vele.Ők állandóan engem húztak ,hogy elfogadóbb ,megèrtőbb legyek.Elhittem,h.velem van a baj.Sajnos nagyon kicsi lett az èvek alatt az önbecsülèsem.Egyetlen egy barátnőm van,akinek szintèn a családtagok nem adnak igazat.,Vele legalább lehet erről beszèlni.No ès persze itt ez a szuper csatorna,ami időről időre feltölti az embert.köszönjük.🙂
@@katalinfoldhazi8234 Szuper csatornára találtál, mert itt őszintén beszélhetsz mindenről, hiszen valamennyien ugyanabban a cipőben járunk. Nincsennek előítéletek és csak támogató és szerető emberekkel van tele. Nagyon sok erőt és hatalmas ölelés küldök neked😘😘
@@Hajóslány köszönöm szèpen
😘😘
Draga Erzsikem, milyen jo ez a kep rólad! ❤️💖❤️ Csini vagy! Igen, papírforma szerint működnek. Nagyon örültem hogy te is kihajitottal mindenkit aki nem téged támogat egyértelműen. Szuper vagy! 💝💗🥰
Drága Eszter!
Nem régóta találtam a csatornádra, igyekszem mindet visszanézni. Ez a mostani, nekem kulcsfontosságú. Sok évi házasság után váltam el a bántalmazó férjemtől. A húgom, és a férje, jó kapcsolatban maradtak a volt férjemmel. Mondván, mind a kettőnket " szeretnek". Hiába mondtam, sőt tudta a húgom, mennyit sírtam, szenvedtem a férjemtől, mégis meghívják magukhoz, bájcsevegnek vele. Bennem is ez volt, hogy ha így van, akkor ignorálják az én szenvedésemet. Valóban nincs olyan, hogy semlegesek tudnának maradni. Azt választottam én is, hogy távol maradok tőlük. Sajnos a húgom is bántalmazó. Köszönöm szépen a munkádat, nagyon fontos kérdésekre kapunk itt választ.
Szia kedves Eszter! Már korábban is írtam 40 év elszenvedett tapasztalatairól, , ma már 4 éve valóban túl vagyok rajta. A visszaporszívozás 3-szor történt meg. De ami a lényeg, valóban társaságban , baráti, családi körben elképedve néztem a színjátékot.Az otthon morózus, kötekedő, provokáló ember ,ilyen helyeken bűbájos volt, csöndes, szinte visszahúzodó, szerénynek mutatta magát, humoros, "empatikus", sürgött-forgott, kabátokat le -fel segített ajtót kinyitott, a hölgyeket előreengedte, , mosolygott, így szimpátiát keltett MINDEN alkalommal, mindenkiben és mindenütt, A lányom, , fiam, a mai napig neki hisz, -ami elég fájó, -mewrt nem tudták róla elképzelni sem, hogy a verbális, leki, fizikai, mentális abúzus valóban megtörtént több évtizeden át velem.Miközben , mivel én ismertem igazán, tudtam, hogy gyűlöl, bárhova elmenni, gyűlölte az ünnepeket, a névnapokat, akarácsonyt , húsvétot stb. Persze, mert akkor nem csak ővele kelltt foglakozni.S hazafelé, már a kocsiban , vagy , amikor hozzánk jöttek, kezdte a kritikát, az emberekről, az öltözékükről, a mondandóüjukról, hogy íg meg úgy kelltt volna mondaniuk valamit, vagy viselkedniük. MINDIG összeveszés lett a vége.Otthon aaz öltözékével elhanyagolt volt, hiába volt odakészíítve a friss tiszta ruha. Pl. télen, amikor nála voltunk Csillaghegyen, -mert hálaistennek kétfelé laktunk, -amikor kivitte a kukát az utcára, a vastag pokrócott levette a derekáról, mert "mit szólnak a szomszédok", s amikor bejött, a fütött laskásban ismét bebugyolálta magát,ráadásul, a szemben levő házban lakott, a volt szerelme, az egyik közbenső "táplálék" .. .Nekem mindennap el kelltt viselni, hogy leselkedik utána, amikor kijött a házből, a ma már 78 éves nő. Egy alkalommal, amikor kiiálltunk tőle kocsival, belefutoot a szemben lkakó nő háza előtti árokba, mert hirtelen az utcán megjelent a nő....Nekem kelltt a sarki Csavarboltból segtséget, kérni, hogy kihúzzák az árokból. Szégyellte magát, s persze megint rajtam vezette le. Nagy balhé volt, alig aludtam. Bezzeg ő! 5 perc alatt elaludt...S reggel mi történt.?! AZ ÁGYBA hozta a csokis kuglófot, kakaóval..(???) Ilyen jó színészek. Na ekkor volt az, hogy közöltem: elhagyom, végleg, hiába hozta ágyba a reggelit. Akkor már visszatért az útszéli stílusa, közölte, menjek csak el a pi....ba, más nő normálisabb , és sokkal jobb.stb. S amikor látta, hogy valóban összepakoltam MINDENT és taxit hívtam, bezárta a kertkapu, s nagy nehézségek árán tudtam kijutni, -nyilván szégyellte a balhét, a szemben lakó, volt nője miatt is, -hazamentem, Sashalomra , a nyugalom szigetére, a saját házamba.., de még akkor is üvöltve mondta magáét! Húú kedves Esazter, egy könyvet tudnék írni, a több évtizedes negatív tapaszataltomról...
Draga Peterne, nagyon nagyon koszonjuk ezt az oszinte es részletes hozzászólásodat. Elekepeszto hogy miket megtettek veled is.... némelyikük teljesen más a nyilvánosság elott mint otthon a négy fal között... persze, mert ha bankok lennének kint is, akkor nem akadna senki a horogra. Nagyon sajnálom hogy ezeken a fajdalmakon te is átmentel, de orulok hogy te is tudtal lepni... igen, a lelki nyugalmunk a legfontosabb. Puszi neked! ❤💖❤
Sziasztok! Teljesen egyet értek Eszterrel. Azok az emberek,akik nem hiszik el,azok valóban nem barátok. Sőt még azt is megkockáztatom belőlük lesznek a repülő majmok.
És tényleg tudja mit miért csinál.
Ahogy telnek múlnak a hónapok a környezet is észre fogja venni,hogy ki is volt a hunyo ebben a kapcsolatban.
Nekem se hitt senki, hiszen ő volt a jó lelkű, segítőkész,aranyos kisfiú. Én meg a hisztérika, bántalmazó,leuralo, pénzéhes.
Eltelt 3 hónap és a jó kisfiú megvalltozott. Egy nagyképű, arrogáns, dühöngő ember lett. Ott már kezdték látni a dolgokat. A kezdeti sikertelenség után, már nem magyaráztam senkinek semmit. A barátaim és családom értette, és segített. Illetve a csoportok, és Ti,akik szintén itt vagytok. Mi tudjuk,csak igazán miben is éltünk.
Ma van a bántalmazás áldozatainak napja, azon gondolkodtam,milyen jó lenne,ha egyre többen tudnák, ismernék ezeknek a kapcsolatoknak a dinamikáját. Mennyi tragédia megelőzhető lenne. A prevencióra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.
Draga Juditkam, latod, nálad is bejött: az igazság egyszer csak a felszínre tor, a mi erofesziteseink nélkül... a környezet felébred. Es igen, itt a csoportban a prevención is dolgozunk napi szinten.... csodalatos munka, csodálatos csoporttagokkal! 💖❤️💖
Jajj, de jó kis téma ez, Eszter! Annyira sok arca volt a nárcnak, de a lényeg minden barátomat meg akarta nyerni. Volt akinek elmondta, hogy mennyire szeret engem, utána a barátnőm szinte értetlenül állt, hogy nem vágja, miért viselkedek én így a nárccal. Győzködni kellett őt, amikor már átláttam az egész maszkon, hogy nem az van, ahogy neki azt elmesélte, vagy láttatni akarja. Viszont volt olyan barátnőm, aki átlátott teljesen a dolgokon, hiába nyalt neki a nárc, na ő el is lett nevezve a nárc részéről álszentnek. 😅 Amivel kiegészíteném az egészet, hogy azt vettem észre, azokat az embereket el akarta tolni mellőlem, aki nem szimpatizált vele. Azokat pedig akikkel megkedveltette magát, szinte maga mellé akarta vonzani úgy, hogy ellenem fordítsa őket, hogy "én látom rosszul kapcsolatot, beképzelek dolgokat" stb, hogy ők is így lássák. Már bizonyítékokat kellett gyártsak úgymond, hogy hazudik nekik is....
Draga LH, nagyon orulok hogy tetszett a téma, igen, ez egy nagyon jellemző tulajdonsága a narc kapcsolatoknak. A kiegeszitoddel teljesen egyetértek: eluzik azokat akik minket es nem ot támogatnák, es be akarja hajózni a potenciális támogatókat. Nagyon veszélyes stratégia, es meg csak eszre sem vettuk ezt időben, sajnos. Olellek draga Leany Hon! ❤️🥰💝
Eszter, te fantasztikus vagy! Köszönöm a csoport meghívást, amint módomban áll csatlakozom. Nem azért, "hogy le essen az állatok", de amit el tudnék mondani, komplett esettanulmánykánt is felér. Nem, nem tévedek , tudtván amit mondhondanék ezen téma kapcsán s tisztában lévén az amúgy komoly abszurditásával. Egyetlen kérdés maradt mennem, bár elég költői, mégpedig, ha alig töltünk is el időt ilyen tipusú emberek társaságában, mégis, hogyan képesek szinte egy életen át olyan inspiratívak maradni, hogy még ha évek is telnek el, még mindig ezen gondolkodunk, legalábbis én igen, igen. Mit csinálnak ennyire jól? Ó, persze költői a kérdés. Mindenesetre nagyon sok jó tanácsot kaptam az oldalon. Tisztelettel, egy ninja, 🙂!
Draga Galaxy, koszonom a kedves szavakat, es nagyon örülök hogy a csatorna es a videók tetszenek. Orulok hogy te mar egy felébredt ninja vagy, es kivanok neked mielőbbi szabadulást! A költői kérdésedre a válasz: szerintem minket mar csak a történetek, es ezáltal a magunk igazolása érdekel, az hogy mindegyikünk egy forgatókönyv szerint működik. Eddig izolálva éreztük magunkat, most egy csoportban vagyunk, es végre latjuk: mindannyiunkkal ugyanez tortent.... es ez egyszerűen elképesztő... es ezt a "fantázia" tortenetetet vizsgáljuk továbbra is, mar magunktól távol... csak a sztorik maradnak. Legalább is számomra. Millió puszi neked draga Galaxy! 🥰❤️🥰
@@NarcMozaikok Nagyon Köszönöm a választ. Az a legmeghatóbb, hogy mikor az életre készültünk, ezek szerint erre nem nem készített fel senki, senkit pedig ezek szerint valóban életre szóló a traumatikus hatása. 😶Ez utóbbit elvágni, tényleg csak közösen lehet azt gondolom. Millió puszi szálljon rátok, érkezzen varázs ejtőernyőn álmaitok nyugodt tengerébe. 😘
@@Galaxy-kt2jm Extra cuki vagy, draga Galaxy ❤🥰
Teljesen igazad van drága Eszter!
Ha egy barát engem megkérdőjelez egy másik emberrel szemben, ez az ember soha nem volt az én barátom!
Nekem egy igazi lelki barátnőm van, aki soha engem, és a tetteimet nem kérdőjelezné meg, és én sem Őt.
Ez a barátság közel 50 éves, és csak így lehet,akár egy életen keresztül is barát valaki.
Minden videódat megszoktam osztani, drága Eszter azért, hogy akik benne vannak egy ilyen kapcsolatban, vagy még nincsenek benne, de a jövőben elképzelhető ,hogy benne lesznek ,tudják hogy ilyen is létezik. Hálásan köszönöm, drága Eszter !🙏❤️😘
Draga Angelam, nagyon köszönöm hogy a videókat te is megosztod, hogy ennyire fontosnak találod őket. Igen, aki a narcot támogatja a barátja ellen, az nem volt igazi barat. Sajnos en is vesztettem mar el igy embereket. Orulok Angelam, hogy ilyen mely es oszinte barat all melletted. Olellek 💖🥰💖
@@NarcMozaikok Hálásan köszönöm válaszodat, drága Eszter! 🙏❤️
Teljesen igazad van drága Eszter.
Valóban, ha engem egy barát megkérdőjelez egy idegennel szemben, akkor az az ember soha nem volt a barátom! II
Kedves Eszter ! Mindegyik videód nagyon jó,de ez aztán igen ! Hú,de mennyire igaz ! Azta,de jól összeszedted. Köszönöm Neked. ❤️
Draga Anitam, nagyon köszönöm, orulok hogy ez a video extra segítség volt számodra! 💖🥰💝
Kedves Eszter,
ahogy hallgattam a videót, közben végig pörgettem ezeket a szituációkat a fejemben. Tûpontos összefoglaló!
4 fal között teljesen más zajlik.
Nekem nem sok támogató ember volt a környezetemben. Konkrétan 3 ember, aki feltétel nélkül, empatikusan fordult felèm és elhitte, komolyan vette, amit mondtam. Ebbôl a 3 emberbôl az egyik a terapeutàm volt.
Nekem ekkor jött a felismerès, hogy mennyire egyedül vagyok, totàl falsh kapcsolataim vannak. Ezeket le is zártam.
Nem sajnálom ezeket a kapcsolatokat.
Inkább állok egyedül, de hiteles vagyok magamhoz is és màsokhoz is.
Engem sikerült elszeparálnia a megszokott környezetemtôl is, ahol senkit nem ismertem, mèg csak látàsból sem.
Sehova, senkihez nem tudtam fordulni.
Most, egy èv után örülök, sokat bizonyítottam magamnak, hogy annyira erôs vagyok, mint mèg soha èletemben, millió százalékig biztos vagyok benne, hogy megtalálom az eszközöket, az utat, akár mibe kerül is, hogy megvédjem magam, hogy kiálljak magamèrt.
🌸
Draga Lucam, nagyon orulok hogy ilyen magabiztos es eros vagy mar! Nagyon nehez utat tettel meg te is. Igen, nagyon jól mondod: hitelesnek kell magunkhoz es másokhoz is maradnunk, es ebben ezek az "ide is oda is húzok" kapcsolatok nem férnek bele. Ahogy te, en is észrevettem, hogy kik azok akiknek en hiteles vagyok, akik mellettem állnak, akik tudjak hogy nem kamuzok amikor beszelek. A többi nem fer bele, rostaltam en is. Nagyon büszke vagyok rad, es meg fogod talalni azokat a meg hiányzó eszközöket amelyekre meg szükséged van. Orulok hogy itt vagy a csoportban, igazi húzóerő vagy te is! 💖❤️🥰💖
Ez így igaz! Társaságban szuper parti arc humoros,kedves vendégszerető és minden,de már vét! Már többször volt alkalom amikor agresszív volt kiabált. Meg is ilyedtek a többiek akik nem voltak hozzászokva az ilyen durva szélsőséges véleményhez. A munkahelyén is kelt félelmet már. Igaz ahogy idösödik a saját városában, munkahelyén,baráti körben elveszti a kedves hitelességét.Mégsem annyira ,hogy nekem hidjenek. Semmi baj! Nem is akarok ezekkel az emberekkel kommunikálni. Nagyon igaz amit mondasz Drága Eszter! Köszi.
Draga Martikam, latod, ahogy idosodnek, egyre nehezebb nekik az álarcot fenntartani. Az emberek lassan eltávolodnak tőlük, mert mar köztudott lesz hogy valójában ok kicsodak, milyen típusú emberek. Nem baj hogy nem neked hisznek, majd idővel ok is felébrednek. Ne is foglalkozz senkivel, mert aki meg nem hisz neked, az azt hiszi hogy te vagy a rosszindulatú, aki egy lejárató kampányt indít a narc ellen. Mi meg ilyen szintekre nem megyünk le. Majd mindenki megtapasztalja azt amit meg kell tapasztalnia. Jól teszed Martikam, te foglalkozz a saját eleteddel. Rengeteg ölelés neked 🥰💖🐻🥰
@@NarcMozaikokKöszönöm kedves szavaid! Nagyon örülök hogy van egészséges párod! Vagy is Ő talált egy gyönyörű gyémántot meg a személyedben. Sok boldogságot kívánok nektek!😘
Fantasztikus vagy és köszönöm a meghívást a csoportba, amint módomban áll, csatlakozom. De amit elmondhatok, az csak erős idegzetűeknek ajánlott, komplett esettanulmány, amit mondhatnék és szívesen megosztanék veled, veletek, azzal együtt, hogy én már rég felébredtem a "kómából" bár szabadulni egyenlőre még nem tudok. De miért van az, hogy évek telnek el akár a szakítás után és még mindig ezen pörgünk? Vagy akár mások. Talány számomra. Továbbra is tisztelettel maradva, egy ninja, :-)
Szuper a videó, mint mindig, Drága Eszter🌹
Gyönyörű vagy kívül-belül🤗🌷Nagyon szeretlek❤
Érdemben nem tudok hozzászólni a témához, mert fel nem vállalt háremtag voltam.
Egyetlen egy alkalommal egy közös ismerős azt mondta nekem, hogy nem szeretik és a háta mögött kinevetik őt az emberek. Tehát mindenki valódi arca kiderül valamelyest a közösség számára előbb-utóbb szerencsére, és legyen is így.😊😊
Nagy ölelés Neked❤❤
Draga Hajnikam, nagyon koszonom a kedves szavaidat, es en is nagyon szeretlek téged! 🌹💗❤️💖 Latod, az igazság előbb utobb kiderül, az idő nekünk dolgozik.... nem lehet sokáig titokban tartani azt hogy ok milyen emberek... a rengeteg kapcsolat megbosszulja magát, a hírek terjednek 🤣😂🤣 Nagyon sok ölelés es puszi neked draga Hajnikam! ❤️🥰💗
Kedves Eszter .Mennyire igaz rokonaimhoz mentunk előadta mindig a jó fiut a szuper családapát egy két napig birta.aztán. reggel ötkor indulás haza.
Nem értettük a gyerekekkel .
Mostmár értem.Legutobbi utazásomon egyedül mentem. Meglepte hogy nem hivom. A reakcioja az volt higy bezárta a kaput tudta mikor jövök.Nem szóltam hozzá mivel a nocontaktba is vagyunk.pechére nálam volt a kulcs igy .a vitát részemről el se kezdtem..köszönöm hogy minden videodból tanulok..
Drága Eszter,csak úgy ragyogsz ❤️🤩Jól áll a cuncizás is 😘Gyönyörű ,okos ,impresszív nő vagy .Minden szavad hiteles .Köszönöm ezt a videót is ❤️❤️❤️❤️
Koszonom draga Edinam, te is ugyanez vagy, en tudom, láttalak, hallottalak 💖❤️🥰💖 Orulok hogy a téma tetszett! 🥰❤️💖
Igy van tokeletesen Draga Eszterunk. Harmadszor nezem vissza a videot, nagyon ertekes, valos.Ja kifele jonak, segitokesznek mutatta magat mindegyik, befele meg bantalmazo szadista volt altalaban. 💖💗💓🙏
Igen Mecike, nem tud mindent "kitetováltatni a homlokara", mert akkor semmilyen forrást nem kapna, hisz azonnal menekülnének előre. Igy hat fontos a több arc, es a legvadabb csak privátban mutatkozik meg, amikor mar tutira veszi hogy maradunk. Hat rosszul számított :) 💖🥰💝
Köszönöm szépen!🙏
💖💖💖
Az én ex narcom az anyjával is bunkó volt, lenéző, minden embert lenézett. Tehát nagy szinészek. Annyira jók ezek a videók ❤️
Kedves Eszter! Mennyire igazad van abban hogy azok az igazi barátaink, támogatóink akik nekünk hisznek és nincs olyan hogy mindkettőnkkel lojálisak. Egy hónapja történt hogy amit bizalmasan elmondtam egy barátnak hitt valakinek, tovább adta a nárci volt férjemnek, aki megpróbálta felhasználni ellenem. Azóta távolságot tartok ezzel az illetővel és ha összefutunk csak jelentéktelen dolgokról beszélek vele és amilyen gyorsan lehet lezárom a társalgást.
Kedves Mária! Igen, sajnos van amikor utólag jövünk rá, hogy kivel nem lett volna szabad megosztani bizalmas dolgokat. Nagyon jól teszed, hogy már távolságot tartasz vele. Csak bajba sodorna. 😔 (Jerry)
Szia kedves Eszter !
Mikor ezt megtapasztaltam hogy mindenkinek a szep arcatmutatja ! na en felvettem videora mijen az igazi arca amikor engem bantalmaz !Muszaj volt ezt tennem pedig sohase tettem ezt !a valasnal nekem is kell vedenem magam !Elnezest kerek a rossz helyesirasomert !
Így igaz, és ezzel én hiteltelennek tűnök a külvilág számára!
Draga Tibi, ez számukra egy nagyon fontos project, es sikeresen el is kivitelezték itt a csoportban majdnem mindenkivel. Tudom hogy te kivételesen nehez helyzetben vagy most, kitartás neked továbbra is! ❤️🥰❤️
Szia Drága Eszter! ❤️ tökéletes videó! Minden pont így zajlott! ❤️
🥰❤️💖
Kedves Eszter minden igy igaz ahogy most elmondtad
🐻💗🥰
Mások előtt mindig nagyon simulékony volt, miután ketten maradtunk kezdődött az én leértékelésem. 😔 Végül már nem is a szakítás fájt, annak ellenére, h szó szerint megakartam halni, hanem az lett a legrosszabb, hogy apám és az egyik tesóm is mellé álltak, azt mondták, hogy az én hibám (is) főként, mert én ilyen-olyan vagyok.. Persze, én sem vok hibátlan, tudom. Fáj, hogy akkor is ezt mondták, amikor meséltem a bántalmazásról, a szexpartnerekeresőkről, a viagrákat is megmutattam, a befotózott levelezéseket is, a lopásokat, stb..., (mondtam, hogy ezek nem a véletlen műve, vagy nem lehet az én hibám, hanem 10 év tudatos munkája, becsapása nekem és a teljes családnak egyaránt!!!) Végül ez az élmény még borzalmasabb volt, elvesztettem a családi biztoságot is feléig (anya a másik tesóm mellettem álltak) , csalódtam, tanultam belőle. Sajnos apám és ez a tesóm is erőteljesen hordozzaák a nárcisztikus vonásokat, most már ezzel a mostani tudásommal látom a dinamikájukat, a működésüket, ami ugyanaz, mint egy párkapcsolat esetében. A párkapcsolataik is uazon a működési elven működnek, mint ahogy megtapasztaltam én is. Megakartam szakítani apámmal a kapcsolatot, mert annyira fájt, úgy éreztem, hogy elárult, de végül nem tettem, de belül máshogy állok már hozzá és a tesómhoz is. Szeretem őket, de máshova kerültek a szívembe.
Egyébként ha tudjuk a nárcisztikus működési elvet és mögélátunk, akkor egy picit könnyebb... Az ő viselkedésük róluk szólnak és nem rólunk. Erre kell mindig gondolni, amikor elakarnak venni tőlünk.
Draga Timikem, megragadtad az egyik nagyon komoly vesszoparipamat: a támogatókat! Elképesztő hogy mekkora szerepük van abban hogy hátráltassak a gyógyulásunkat. Ahogy mondod: elveszítjük a biztonság erzetunket, meg a családban is, vagy ahol ok vannak. Nagyon sajnálom. Különben ez nálam is igy volt: támogatták a toxikust ezerrel, olyan emberek akikről nem is gondoltam volna. Timikem, igen, amikor a családtagok a támogatók, mar hova megyünk? Meg kik fognak minket elárulni? Orulok hogy kategorizálni tudtal, hogy okosan tudsz ehhez hozzáállni, tudással, objektíven. Kitartás neked, sokat tanultunk, az biztos! Puszi Timikem! 💖💖❤️💖
Végig mézesmázos volt a telefonban amikor beszéltem vele.. manipuláció volt az egész..unta a beszélgetést már azt mondta és azért tette mert nem akart bunkó lenni..pont így lett bunkó..hogy nem volt nyílt és őszinte..
Nagyon gáz, ha valaki nem hisz neked, nekünk, hogy min megyünk/mentünk keresztül…
aki elhiszi az álarcosnak a felszínes jópofit, mindenféle utánajárás nélkül, nos az nekem hatalmas csalódás… elárulva érezném/éreztem magam… sőt ha nekem nem ad hitelt, validálást és neki a rosszindulatú álarcos színjátéka a hihető, akkor felmerül bennem hogy eleve lehet benne féltékenység, irigység ami miatt drukkol annak hogy mi rosszul járjunk és a nárcit támogatja…. Az ilyen nem tud mérlegelni és energiákat érezni vagy pont, hogy érzi az energiákat és van ami bosszantja őt mert alul érzi magát hozzánk képest és nem átall rosszindulatúan, ostobán a nárci pártját fogni.
Gabikam, igen, nagyon csalodottak vagyunk amikor nem nekunk hisznek, nem minket ervenyesitenek, viszont ne legyunk ezekre az emberekre mergesek: ok nem biztos hogy lattak azt amiket mi lattunk, megtapasztaltunk ezekbol a haramiakbol. Ne felejtsuk, a haramiat alarcot viselnek, es mi sem lattunk az alarc moge eleinte, csak amikor mar hosszabb es melyebb kapcsolatba kerultunk veluk. De megertelek, en is csalodott voltam, de elengedtem mindenkit aki hozza tartozott, pont ezert is. Puszi neked Gabikam, es kitartas tovabbra is. 😍😘🧸
Szia "Esther" :)
Csinosan 'kiszépítetted' Magad. .)
Nemsokára meglesz a 3 ezer feliratkozó. :)
Koszi Zoli, ma egészen emberi formam van, úgy érzem :) 💖❤️💖 A 3000-nel koccintunk!
Már csak 99 kell hozzá. 😊 (Jerry)
Kedves Eszter ! Valóban teljesen más volt házon kívűl. Persze ez nem tartotta vissza attól hogy a haza térésünk után engem tegyen felelőssé azért hogy ő mekkora szivességet tett nekem a jelenlétével, és mennyire vacakul érezte magát.
Draga Gizikem, igen vacakul erezte magát, mert nem róla szolt az esemény összes pillanata. 💖❤️🥰💖 Meg persze el kell rontani az oromodet... mar kötelező!
Köszönöm.
❤️🥰💖
Nekem mindenki mondta! Ő megcsalt? Á ő nem olyan, olyan korrekt, megbízható ember!
Ja persze, Marianka! 🤣😂🤣🥷
@@NarcMozaikok persze:)))))
Barátaival egész normális volt, idegenekkel nagyon mézesmázos kedves..velem meg csak az elején cukiskodott aztán megmutatta hogy milyen bunkó tud lenni.. beszólogatások bántó megjegyzések..fanyalgás..semmi nem tetszett neki ..nyegle beszéd a b betűs szavakkal megspékelve
Én jelenleg szedem a Remotiv extrát mert lelkileg nagyon kikészített ahogy velem bánt az exem..
HM! Én egyenlőre még most újra csak hallgatlak ... padlón vagyok,de màr gugolok...fel akarok àllni! Minden dettó ìgy zajlik,ugyanezeket tapasztaltam most is!:(
Anitam, sokat gondolok rad, nagyon sajnálom hogy igy alakultak a dolgok. Kitartás neked, jobbulást, gyógyulást! 🥰💖🥰
@@NarcMozaikok Köszönöm szépen!
Hú Drága Eszter, ma különlegesen sugárzó vagy!! 😃Ma van a,, mi,, napunk,, testvéreim az abszurditasban, elég sok videó nézhető, de itt otthon vagyunk. A bántalmazott személy mindig nehezen kap megértést, segítséget. Szomorú látnom, hogy ma olyan megnyilvanulast hallglathattam, ami megdobbentett. Azt mondta, hogy manapság okkal, ok nélkül használják a párok a kapcsolat alatt, ha nem mennek a dolgok, ahogy szeretnék, hogy a másik fél narcisztikus.. Divat lett!!! Erre varrjunk gombot!!! Tényleg?? Szóval mi csak divatból érezzük, amit áteltunk, némely személyek szerint. Pozitív hírem az, hogy kommentben azt javasolják, hogy már a középiskolában kellene pszichológiai felkeszitest kapni, hogy tudjanak róla.
Kedves Ida! Igen, sajnos tényleg úgy tűnik, hogy manapság sokan helytelenül mondják ezt valakire.
Azt hogy divat lett, nem úgy kell érteni, hogy mi csak divatból érezzük azt, amit. Hanem csak hogy sokszor, és egyre többször helytelenül használják.
Igen. Azt itt is sokan sokszor mondták/mondtuk, hogy bizonyos kortól felvilágosíthatnák a diákokat ezzel a témával kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, mert életre szóló nyomokat hagy abban, aki ilyen kapcsolatba keveredik. (Jerry)
@@NarcMozaikok Kedves Jerry köszönöm a megnyugtato kiegészítést. Oké, ne legyen helytelenül divat a szó, kifejezés, de a sok narc áldozat miért nem várhat támogatást a tarsadomtol?? Erre kitolkapunk szakmai eligazítást? Miért kell a szemeit elvesziteni az ismert eset áldozatának? A rendőrség, stb miért nem előzi meg atragediat???!!! Erről ennyit. Ha alkalmat kaptam, szeretném, ha megnyugtatnal minket, szóval egeszsegileg jól állsz már, javulgatsz? Mielőbbi megegeszsegesedesedet kívánjuk!!!
Kedves Ida! Sajnos mindenben egyetértek veled. Magyarországon alig-alig működik áldozatvédelem. 😕😔
Köszönöm szépen kérdésed! 🤗 Nem mondhatnám, hogy érezhető javulás történt volna. Ma voltam CT-n. Remélem, ha meg lesz a lelet, utána célzottabban lehet majd kezelni. 💞 (Jerry)
Draga Idam, nagyon koszonjuk ezt a hozzászólást. Azt tennem hozza, hogy engem az is felháborít amikor emberek pl a nem bináris orientaltsagrol állítják hogy "divat" bele sem gondolván abban hogy mekkora stigma nehezedik sajnos meg ezekre az emberekre a társadalomban. 💖❤️💖
Az én exemnek még szokása volt..hogy a családtagjaival Namastéval köszönt..ami szerintem csak nekik szólt..mert se nekem se a barátainak nem köszönt így...de ez a köszönés nem volt őszinte mert csak felszínes jópofizás volt a családtagok felé..a hátuk mögött meg ha valami nem tetszett neki kibeszélte őket..vicces és egy olyan szájából hallani ezt az üdvözlési formát aki őszintén senkit nem tud tisztelni..
En megkérdeztem tőle ezt h miért engem bantasz csak a barataid es mindenki mas fontosabb?Mert nekik csak a jòt adod mutatod.....
Az volt rá a valasza ki mást bancsak nincs más szerettem.....
❤❤❤❤