Több aranyos pedagógusról is tudnék írni (persze szemetekre is lenne példa, de nem ez a lényeg), az egyiknek most, felnőtt koromra is a tanítványa vagyok, zeneiskolásként. Még ma is - hiába pedagógusok vagyunk, és mindketten felnőttek - tegezem, de nénizem, és nagyon szeretem őt. A kommunikációnk tartalma megváltozott, "felnőttesebb, kiforrottabb" lett, de így is kvázi mentoromnak tartom, tisztelem, becsülöm őt, mint gyerekkoromban.
A láng őrzői Minden gyermek egy különleges, belső lánggal születik. A csodálkozás lángjával és a kezdet lehetőségeivel. Ez a belső fény megvilágítja az előttük álló utat. Kíváncsiságot kelt és szenvedélyeket ébreszt. De idővel ez a láng nehézségekbe ütközik: belső és külső akadályokba. Pislákolni kezd a nyomástól, s kialhat a kétségek miatt. Bár a gyermekek időnként botladoznak, soha nincsenek elveszve amíg pedagógusok őrzik belső lángjukat. A gondoskodó család mellett a pedagógusok azok, akik ott vannak minden diák mellett. Az élet örömei és néha bánatai közepette is. A láng őrzői ők, akik segítenek és vezetnek. Akik megosztják a tanulás lángját, mely bennük is fényesen ég. Ezek a pedagógusok ismerik a gyermeki szívet és értékelnek mindenféle tudást. Segítenek magasabbra mászni, túljutni minden nehézségen az út során; hogy a gyerekek úgy tanulhassanak és élhessenek, ahogyan az számukra a legjobb. Megünneplik a sikereket és védelmet nyújtanak a viharokban, Hogy a vezető fény erős, fényes és meleg maradhasson. Itt az ideje annak, hogy fény hulljon rájuk: a láng őrzőire. Köszönjük meg nekik szenvedélyüket és adjunk elismerést tudásukért a tudományban és a művészetekben is. Mely lehetővé teszi, hogy gondos kísérői legyenek az elmének és a szívnek. Az iskoláink javításáért azzal tehetjük a legtöbbet, ha figyelünk a pedagógusokra. Azokra a hangokra, amelyek óvják a gyermekek belső lángját. Csakis ők tudják, hogyan lehet azt elérni, hogy minden egyes láng fényesen ragyogjon. Becsüljük meg a pedagógusokat, kiknek minden láng számít, és akik lehetővé teszik, hogy minden gyermek ragyogjon.
Köszönöm, hogy megosztottad! Meg is mutatom a kollégáknak, gondoljunk pozitívan magunkra.
Több aranyos pedagógusról is tudnék írni (persze szemetekre is lenne példa, de nem ez a lényeg), az egyiknek most, felnőtt koromra is a tanítványa vagyok, zeneiskolásként. Még ma is - hiába pedagógusok vagyunk, és mindketten felnőttek - tegezem, de nénizem, és nagyon szeretem őt. A kommunikációnk tartalma megváltozott, "felnőttesebb, kiforrottabb" lett, de így is kvázi mentoromnak tartom, tisztelem, becsülöm őt, mint gyerekkoromban.
Hálásan köszönöm!
A láng őrzői
Minden gyermek egy különleges, belső lánggal születik.
A csodálkozás lángjával és a kezdet lehetőségeivel.
Ez a belső fény megvilágítja az előttük álló utat.
Kíváncsiságot kelt és szenvedélyeket ébreszt.
De idővel ez a láng nehézségekbe ütközik:
belső és külső akadályokba.
Pislákolni kezd a nyomástól, s kialhat a kétségek miatt.
Bár a gyermekek időnként botladoznak, soha nincsenek elveszve
amíg pedagógusok őrzik belső lángjukat.
A gondoskodó család mellett a pedagógusok azok,
akik ott vannak minden diák mellett.
Az élet örömei és néha bánatai közepette is.
A láng őrzői ők, akik segítenek és vezetnek.
Akik megosztják a tanulás lángját, mely bennük is fényesen ég.
Ezek a pedagógusok ismerik a gyermeki szívet és értékelnek mindenféle tudást.
Segítenek magasabbra mászni, túljutni minden nehézségen az út során;
hogy a gyerekek úgy tanulhassanak és élhessenek, ahogyan az számukra a legjobb.
Megünneplik a sikereket és védelmet nyújtanak a viharokban,
Hogy a vezető fény erős, fényes és meleg maradhasson.
Itt az ideje annak, hogy fény hulljon rájuk: a láng őrzőire.
Köszönjük meg nekik szenvedélyüket és adjunk elismerést tudásukért
a tudományban és a művészetekben is.
Mely lehetővé teszi, hogy gondos kísérői legyenek az elmének és a szívnek.
Az iskoláink javításáért azzal tehetjük a legtöbbet,
ha figyelünk a pedagógusokra.
Azokra a hangokra, amelyek óvják a gyermekek belső lángját.
Csakis ők tudják, hogyan lehet azt elérni, hogy minden egyes láng fényesen ragyogjon.
Becsüljük meg a pedagógusokat, kiknek minden láng számít,
és akik lehetővé teszik, hogy minden gyermek ragyogjon.
Csodaszép. Igaz.❣️🔥🌞
Köszönöm! 💚
💝💖💗
sziasztok.!
nagyon jó lett szuper !
Valaki el tudná nekem küldeni ennek a szövegét le írva?
Nagyon szep animacio
Köszönöm szépen!