Édesanyám Hajdúnánáson született és én is ott éltem le életem első másfél évét :) Debrecenben volt vasutas a 80-as években, így ez a vonal is a mindennapjai része volt. Rajta volt az 1988-ban síntörés miatt Hajdúszentgyörgy - Hajdúböszörmény között kisikló és kis híján felboruló MD-motorvonaton is, szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta. 6:23 Hajdúnánáson még megvan a malom iparvágányának kiágazása? Közben a vágányt már rég felszedték. Ott, a Polgári út mellett éltek néhai nagyszüleim és élete első 20 évében édesanyám is.
Mi azzal a csuklós/iker bzvel mentünk hazafele vasváriba debrecenből is a vonal egy részén majd ketté nem szakadt szegényke... De amúgy szép egy kis mellékvonal!!
Ahol voltál a videó elején, én ott gyakoroltam vezetni, vittünk ki az öreggel bólyákat, tolatgattam, parkoltam, már ~15 éve se volt ott semmi. Előtte viszont masszívan hordták a nyersanyagokat, illetve emögött van a régi szeméttelep is.
,,...mint hogy ha egy pillanat lett volna'' - Hiányolom a böngészős lejátszóban a tetszőleges értékű videó lejátszási sebesség választást. Ezeknél a magyar mellékvonalaknál talán a hatszoros tempó adna egy élvezetes illúziót. Kétszeresben sem rossz, de nem az igazi. Ha valóban tudnák az egész országban azt a sebességet, valószínűleg közel 100%-os kihasználtságú lenne a vonalak nagy része.
Édesanyám Hajdúnánáson született és én is ott éltem le életem első másfél évét :)
Debrecenben volt vasutas a 80-as években, így ez a vonal is a mindennapjai része volt. Rajta volt az 1988-ban síntörés miatt Hajdúszentgyörgy - Hajdúböszörmény között kisikló és kis híján felboruló MD-motorvonaton is, szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta.
6:23 Hajdúnánáson még megvan a malom iparvágányának kiágazása? Közben a vágányt már rég felszedték. Ott, a Polgári út mellett éltek néhai nagyszüleim és élete első 20 évében édesanyám is.
Mi azzal a csuklós/iker bzvel mentünk hazafele vasváriba debrecenből is a vonal egy részén majd ketté nem szakadt szegényke... De amúgy szép egy kis mellékvonal!!
Valóban jó kellemes vonalnak tűnik. Nem jártam még arra Bence. Köszönjük, hogy elmentél és beutaztad. 😊
Ahol voltál a videó elején, én ott gyakoroltam vezetni, vittünk ki az öreggel bólyákat, tolatgattam, parkoltam, már ~15 éve se volt ott semmi.
Előtte viszont masszívan hordták a nyersanyagokat, illetve emögött van a régi szeméttelep is.
Szuper videó lett!
BZ pot végén imádok utazni!!!
"DE JÓT ZÖTYÖGTÜNK" - (soha nem voltam, még a környékén sem, eddig)😎
Ez lehetne Szeghalom Gyoma vonal is 👌 Igaz ez nem Békés megye 👍 Hanem a Tirpáki vonal 👌Nyomasd csak Így Tovább 👍 Üdv 💪👍🤘
,,...mint hogy ha egy pillanat lett volna'' - Hiányolom a böngészős lejátszóban a tetszőleges értékű videó lejátszási sebesség választást. Ezeknél a magyar mellékvonalaknál talán a hatszoros tempó adna egy élvezetes illúziót. Kétszeresben sem rossz, de nem az igazi. Ha valóban tudnák az egész országban azt a sebességet, valószínűleg közel 100%-os kihasználtságú lenne a vonalak nagy része.
Ment a 👍 szabad vagyok.
Elszomorító képek. Pályaállapotok, gördülő állomány, infrastruktúra, sebesség az albán vasutak szintjén.
Az utolsó időkben már nagyon ritka volt a sima bz az ohati volnalon IP volt szinte mindíg
szuper volt...classic Kuhar vonalvideo....nem ertem a palyakritikat....80-al hasitott a Bz a videoban
látom ez az új festésű iker-bz
Rosszul látod. Ez nem az új festésű iker BZ, hanem az iker BZ. Lévén, hogy ez az egy van.
@@GabikaWRC1 De nagy okos vagy!
@@nekati_rojogo-1 Köszi. 👍 Csak halkan merem megkérdezni: Nem így van?
Hamarosan itt minden bezöldül.
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Kuhar Bence Budapest 2024. Budapest 2024.....😊😊😊😊😊
Kecskemét szolnok vonalon pálya újítás zajlik már több napja látom a betonalj cseréket és a sínszálak cseréjét. Tudtok valami többet erről? Bence?
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Kuhar Bence Budapest 2024. Budapest 2024...........
Hallottuk a tvben mekkorát rottyantottál!
Szia! A kedvedért lemosták a BZ-t? Meg megpucolták az ablakot hátul? :))))
mindig van nálam spriccelő és kéztörlő :)
Pálya mellett a fogadóbizotság😂