Megelőzve a kommentháborút, valóban rosszul tudtuk, hogy Ronald Defeo jr. elhunyt az Amityville Horror premierje előtt. Az egyik forrásunkból ezt az információt szedtük, és sajna nem néztünk jobban utána. Ez van, tévedni emberi dolog :)
Elvileg még él, legalábbis az angol wikipédia erről tájékoztat. Amúgy az eredeti, 79-es forgatásán is volt 1-2 érdekes sztori. James Brolin forgatásra indulva bent rekedt a liftben, máskor kifordult a bokája, ilyenek...
Tévedni emberi dolog, de ez nem hiszem, hogy tévedés lett volna. Egyszerűen csak jól áll a történetnek egy kis +, hogy jobban szóljon. Kezdjük ott, hogy a "nem néztünk eléggé utána" nem létezik. Olyan van, hogy benéztetek vmit pl. egy számot, na de az, hogy a csávó meghalt a premier előtt, ez már így egy konkrét állítás. Sőt, az állítást még alá is támasztottátok az idő megjelölésével: meghalt a premier előtt. Nem ismerem a forrásaitokat, viszont előre félek tőlük, vannak elképzeléseim rossz értelemben. Ennyire hanyagnak, igénytelennek lenni egy ekkora közösséggel bíró csatornánál szerintem már gáz. Én annyit tettem összesen, hogy beírtam Ronaldot a googleba, s lássatok csodát meg is kaptam a választ.
Valóban él még, a Sullivan börtönben (NY állam), olyan 'híresség'-gel együtt, mint David Berkowitz. Most 2020-ban 69 éves és még kb. 80 éve van hátra odabenn...
leveszed a hangot (nem lenémítod hanem csak annyira hogy ne legyen hangos) és felkapcsolod a lápát a szobában. ennyi. így kell horrort nézni, és nem lesz ijesztő (vagy áthívod a haverokat)
3:04 egy hete néztem meg ezt a filmet és annyira nem ilyesztő... Vannak benn egypár képkockák, amik úgy felkavaróak de nyugodtan tudtam aludni xD 😂 de múltkor néztem róla egy dokumentumfilmet.
Igazán helytálló a blair witch ebben a listában. :) évek óta nem láttam olyan horrort ami kicsit is megtudott volna mozgatni de a blair witch után behívtam a kutyát a szobába éjjelre:D
@@Gabe-_-Logan-_-24 nem ijesztő de szerintem egy megnézvést megér (pl. aki még a horrorrok kőzelébe sem szagolt.) De azért te sem őrulné ha egy őrőlt módon mosojgó bohóc mondaná: "Szia,nem kész egy lufit?"(Én egy ijen helyzetben azonnal tácsáznám a rendőrséget)
A bohócok tényleg ijesztően hatnak, de abba a filmben meghagyták inkább az eredeti funkciójában sajnos. Meg amúgy is túlnyújtott film, nem is nagyon ismerek olyan filmet, ami több mint 2 órás is tényleg elég tartalmas végig, hát ez még szerintem másfél órásként sem lett volna az. Van 2 órásban is persze kivétel pl. Harry Potterek, na azok többnyire végig elég komoly szinten pörögnek.
Ez olyan mint a barátmmal neki a szomszéd egy olyan lény van az ablakába ami fojton őt nézi és attól fél hogy meg akarja őt ölni de szerinte ő egy démon aki őt nézi
Így mai szemmel nézve ezek a régi horror filmek szerintem nagyon rosszak . Alapból az ilyen gyilkolós filmek szerintem egyáltalán nem félelmetesek . A listán szerintem a legparásabb a Démonok között .
Nézd meg a bárányok hallgatnak című filmet vagy a Ragyoást, nem is az hogy félelmetes, hanem inkább lélekbe markoló hatása van. Azonosulj a filmmel, a karakterekkel. Van egy fajta pszchio élménye, ezáltal olyan különleges és megborzongatós :)
A regiek egyediek voltak, volt stilusuk, volt bennuk rendezoi kreativitas, feszultseg. A mai horrorok mind ugyanolyanok, ha egyet lattal, lattad az osszeset (a Demonok kozott amugy kivetel, az tenyleg jo lett, de az is azert mert a regi horrorokra hajaz a stilusaval).
Tény hogy a barátokkal nézett horror leginkább vígjáték!
r/comedycemetery
: D
Ha én magamban nézek horror filmet az már vígjáték
Az igaz!🤣
Megelőzve a kommentháborút, valóban rosszul tudtuk, hogy Ronald Defeo jr. elhunyt az Amityville Horror premierje előtt. Az egyik forrásunkból ezt az információt szedtük, és sajna nem néztünk jobban utána. Ez van, tévedni emberi dolog :)
Amikor kommentet írtok akkor mindig az írja aki nem adta a hangját a videóhoz azért hogy megtévesszetek minket?
Elvileg még él, legalábbis az angol wikipédia erről tájékoztat. Amúgy az eredeti, 79-es forgatásán is volt 1-2 érdekes sztori. James Brolin forgatásra indulva bent rekedt a liftben, máskor kifordult a bokája, ilyenek...
Tévedni emberi dolog, de ez nem hiszem, hogy tévedés lett volna. Egyszerűen csak jól áll a történetnek egy kis +, hogy jobban szóljon.
Kezdjük ott, hogy a "nem néztünk eléggé utána" nem létezik. Olyan van, hogy benéztetek vmit pl. egy számot, na de az, hogy a csávó meghalt a premier előtt, ez már így egy konkrét állítás. Sőt, az állítást még alá is támasztottátok az idő megjelölésével: meghalt a premier előtt.
Nem ismerem a forrásaitokat, viszont előre félek tőlük, vannak elképzeléseim rossz értelemben. Ennyire hanyagnak, igénytelennek lenni egy ekkora közösséggel bíró csatornánál szerintem már gáz.
Én annyit tettem összesen, hogy beírtam Ronaldot a googleba, s lássatok csodát meg is kaptam a választ.
Azt gondolom, hogy azokat az embereket akiket érdekel ez a fajta tartalom (emgemet is beleértve) illeni ennyivel megtisztelni.
Valóban él még, a Sullivan börtönben (NY állam), olyan 'híresség'-gel együtt, mint David Berkowitz. Most 2020-ban 69 éves és még kb. 80 éve van hátra odabenn...
Kiváló videó egy kiváló csatornától
Plusz rossz terkepet adrak direkt hogy eltevedjenek : D(Idegleles )
jó hát ez egyértelmű urbanlegend :D
"Ne fürgyé le"-életérzés :-D :-D
leveszed a hangot (nem lenémítod hanem csak annyira hogy ne legyen hangos) és felkapcsolod a lápát a szobában. ennyi. így kell horrort nézni, és nem lesz ijesztő (vagy áthívod a haverokat)
Rekt_Mlg 516 akkor mi értelme horrort nézni?
abban mi a jo?
Rekt_Mlg 516 🤣😅én ugyan ezt teszem
*cső haver!*
@@yunogasai6108 hali
Hát mondjuk egy kislánynak nem vágom miért kell horrirfilmbe betenni 🤔🤨
Mert játsszák felnőttek a gyerek karaktereket is?
@@saraszabo3861 nem mindig😐
Ez most furán jött ki
@@yoro7191 XD
@@yoro7191 gyönyörű!
Jó lett a videó!!!
Fantasztikus video mint mindig 😊ti vagytok a legjobbak 😊
3:04 egy hete néztem meg ezt a filmet és annyira nem ilyesztő... Vannak benn egypár képkockák, amik úgy felkavaróak de nyugodtan tudtam aludni xD 😂 de múltkor néztem róla egy dokumentumfilmet.
Kedves FreakShow az Evil Dead szereplőivel nem történt semmi? Az azért egy elég szép remake-nek készült! Köszi a videót!
Jó lett👌👌
7 perces video de 5 perce rakta ki.... Grat 😂😂
@@rebekatarsoly3311 xD
@@kissgergely1696 de nem? 😂😂
Én nem láttam az Az-t,de még így is álmodtam Pennywise-al többször is😂
Jólett😘😘😘😘😘😘
Freakshow az első!😶🙄🙃
6:10 Nagyon adom :D
Jó lett.
hol tudom megnézni az ideglelést (1999) ?
Ha jól emlékszem én filminvázión néztem meg..
Innentől nem akarok egy horror filmbe se szerepelni xd!
Csak szerintem aranyos a Hopkins story? :D
Nóra Kovács nem :) irtó cukik
Tegyetek már egy címlistát a leírásba a spoilerek miatt légyszi! Sokan kértük!
Mikor új film jön a sorban és ki van írva a címe le lehet némítani. 😉
Lehet hogy most én vagyok a beteg..De ez szerintem nem nagyon para :/
Szerintem se para
Szívesen benne lettem volna abba a sátorrázós stábban 😁
Kinek adott még be Annabelle 3 reklámot a videó elött? 😂😂
🙋♀️🙋♀️🙋♀️
Nekem XD
Megnéztem volna az Evil Dead-ben játszó színészeket is.👌😏
Legijesztőbb horror film? Maga az èlet.
A Boncolás után félek kimenő a konyhába
Nice
😎👍
Mindegyik filmet láttam de a 3:45-től kezdődő film a kedvencem
Azért mert a házat meg lehet találni xd
Érdekes videó lett🤔
Nálam még mindig a Blair Witch a best a listán :D
A csaj a Blair Witch Projectből a film utolsó jelenete után hiperventillált és sírni kezdett.Most fűtermesztő és könyvet írt az ,,élményeiről"
Ronald D még él,csak szólok
2021 be nézi valaki ilyenkor már küilyött az Annabelle 3 nagyon jó film
A kör-ben a Samarat alakito szinesz meselte hogy altalanosban rettegtek tole az osztalytarsai
3:27 en kajak 3:15kor nézem🤣🤣
Én nagyon szeretem a Psycho filmet mert a film végéig azt hittem h él Norman Bates édesanyja
A barátaimmal néztem meg az AZ-t és csak én néztem végig az elejétől a végéig. 😅
Igazán helytálló a blair witch ebben a listában. :) évek óta nem láttam olyan horrort ami kicsit is megtudott volna mozgatni de a blair witch után behívtam a kutyát a szobába éjjelre:D
Nézd meg a Mártírokat.
Rányomok a csengőre ki tudja hogy mi lessz lehet hogy valaki a függöny vagy a zuhanyzó mögött ál egy késsel :)
Like ha kivacsi vagy h milyen leszz az anabell baba 3
2:00 freddy krueger xd
Az nagyon nagy baj hogy én nem ijedtem meg az azban a bohóctól ?😮
Elmondjam Az igazságot? Oké elmondom. 11 évesen nem szarok be tőle. Kérdezhetnéd hogy ennyi idősen miért nézek ilyeneket....nincs válaszom.
@@matesando5512 nyugi én csak egy évvel vagyok idősebb nálad !!😂😂 én élvezem ezeket nézni ... 😆
nem, nem baj. szar film.
Megtudhatnám, hogy mi a túróért hadarsz ennyire? Sietsz valahova? Ha nincs időd, ne csinálj videót.
kicsit se hadar....
Én hadarok én tudom honnan kezdődik a hadarás de ez nem az :D
es ha zavar akkor tedd lassabbá a videót
Ha nem tetszik, ne nézd :)
Az It (Az) egy gyenge film horrornak cseppet sem nevezhető. Erről a listáról egyedül a Rettegés háza, ami igazán jónak mondható
Relatív, hogy mi a jó film (horror film) mindenkinek meg van a maga véleménye arról, hogy mi a jó vagy mi nem.
Hát egy Az biztos nem, csak nagyon felkapták, közben cseppet sem ijesztő...
@@Gabe-_-Logan-_-24 nem ijesztő de szerintem egy megnézvést megér (pl. aki még a horrorrok kőzelébe sem szagolt.) De azért te sem őrulné ha egy őrőlt módon mosojgó bohóc mondaná: "Szia,nem kész egy lufit?"(Én egy ijen helyzetben azonnal tácsáznám a rendőrséget)
A bohócok tényleg ijesztően hatnak, de abba a filmben meghagyták inkább az eredeti funkciójában sajnos. Meg amúgy is túlnyújtott film, nem is nagyon ismerek olyan filmet, ami több mint 2 órás is tényleg elég tartalmas végig, hát ez még szerintem másfél órásként sem lett volna az. Van 2 órásban is persze kivétel pl. Harry Potterek, na azok többnyire végig elég komoly szinten pörögnek.
Nem vagyok benne biztos de nem a Poltergeist fél stábja halt ki a forgatás után?Valami rémlik,mintha nagy felhajtás lett volna annak idején miatta.
Ja rémlik, így terjed a baromság, magam se hiszem el, de kerestem valakit a stábból hátha meghalt a forgatás óta, de mindenki él és virul.
Ez olyan mint a barátmmal neki a szomszéd egy olyan lény van az ablakába ami fojton őt nézi és attól fél hogy meg akarja őt ölni de szerinte ő egy démon aki őt nézi
Elfelejtetted oda írni hogy a freakshow eggyiktől sem 😀
A mozi
Egy esemény
A mai horror filmek meg sem közelítik a régieket! (Szerintem) 😒😬
Illetve amikor kijöttek a régiek, nagyobb hatásuk is volt, mivel akkor az emberek még nem voltak hozzászokva a műfajhoz
Mk
Pontosan igy vagyok vele én is
5:00 blyat bass
Hmm, direkt az után töltötted fel ezt a videót miután bejelentették a Blair Witch Project játékadaptációját : D
Az Ideglelés, egy nyomorult főiskolai vizsgafilmnek is gyenge, át se ment volna. Lol!
Te gyökér vagy
Hallgatnak a bárányok=U2ROW-ék esete
És a kör? Abban a szereplő emberek nem fostákszét magukat???
um
az a film nem ijesztő .-. max az eredeti(nem az amerikai változat)
Én nem értem, mit lehet parázni attól a filmtől... mondjuk még nem láttam olyan filmet, amitől paráztam volna....
Az eredetiről beszélek... Úgy 200szor ilyesztőbb, ha te szerepelsz benne... Főleg ha te vagy az áldozat.
@@lewii709 tudsz dobni egy linket az eredetiről?
De ha színész vagy, elég komoly problémákkal kell küzdened, hogy félj egy szereptől...
@@MarzipaNamiko az amerikaiak mindíg csinálnak valami japán horror remake-t vagy valami hasonlót... Azt hiszik ők a kemény legények!😃
Lol én vagyok a 999. likolo😁
én nem féltem aztól!
Reklám...
ezek egyátalán nem ilyeszőek
A te helyes írásod,na az az ijesztő!😱😱
Jézusom, ki az aki a Psycho-tól megijed? valaki nagyon rossz idegrendeszerrel van megáldva XDDDD
en anno megijedtem amikor megjelent
Az a valaki elkapta a "ne fürdjé le" élet érzést. Valszeg ez volt a film reklám szövege.😀
Szegény bill
Ja
Így mai szemmel nézve ezek a régi horror filmek szerintem nagyon rosszak . Alapból az ilyen gyilkolós filmek szerintem egyáltalán nem félelmetesek . A listán szerintem a legparásabb a Démonok között .
Nézd meg a bárányok hallgatnak című filmet vagy a Ragyoást, nem is az hogy félelmetes, hanem inkább lélekbe markoló hatása van. Azonosulj a filmmel, a karakterekkel. Van egy fajta pszchio élménye, ezáltal olyan különleges és megborzongatós :)
A regiek egyediek voltak, volt stilusuk, volt bennuk rendezoi kreativitas, feszultseg. A mai horrorok mind ugyanolyanok, ha egyet lattal, lattad az osszeset (a Demonok kozott amugy kivetel, az tenyleg jo lett, de az is azert mert a regi horrorokra hajaz a stilusaval).
Nyomj egy likeot ha egybol jottel kommenteket olvasni a video nezese helyett xd
Annak mi értelme van?😀🤔😀🤔😀
Unalmas szsr lett
Előbb írj meg tanulni xd
I am hungarian kuss legyen kutty
Márton Németh jól megálmodtad, dislikeoltam a kommenteidet írni fogok a jutubnak h tilcson le téged
Márton Németh nahh huzz innen
Márk Kiss
Vegyek neked szótárat? Vagy életet esetleg?