Torma Tamás nemcsak narrátornak kiváló, de a dervistánca se kutya! Köszönöm a sok új információt (pedig arról a környékről származom, igaz, jó régen eljöttem).
A 150 éves oszmán uralom a korabeli magyar etnikum 2/3 át kiírtotta. Ennek évszázados, máig tartó következményei lettek. Őrizzük meg ezektől a hódítóktól fennmaradt emlékeket, de az előbbiek tudatában!
@@divek1000 Sajnos ez nagyon sok háborúról elmondható, de le kell szögezni azt is hogy Pécs a 143 éves hódoltsági időszaka alatt szimpla 23 évig volt katonai központ, utána egy virágzó kereskedővárosként működött, egészen kedves költő Zrínyi Miklósunkig aki megkísérelte saját zsebre visszafoglalni a várost, és ebben a procedúrában porig égette a reneszánsz kori Pécset. Vitatkozhatunk arról ki okozott több kárt de nem mindig csak a másikra kell mutogatni.
6:48-nál látható a dzsámi közepén egy, a többitől jóval világosabb színű járólap amin Torma Tamás is áll; ennek az eltérésnek vagy kiemelésnek van valami oka, vagy csak véletlen?
A kápolna időszakban Nesselrode Ferenc püspök úgy intézte el hogy halálakor unokahúgával együtt a kápolna alá temessék el egy kis kamrába, a kő amin Torma úr áll egy görög keresztet hordoz magán, ezzel emlékezve meg a püspökről.
A pécsi dzsámi(k !!!) történetének fordítottja a Hagia Sophia: a szekuláris török állam 1935-ben az épületet, mint mecsetet bezáratta és ha nem is keresztény templommá visszaalakítva , de műemlékként nyitotta meg. Ezt a törvényt 2020-ban sajnos törölték, azóta újra mecset.
@@tamastorma6687 statikailag mi értelme van meggyengíteni falat téglával? ennek nulla értelmes magyarázata van ráadásul oda, ahol van 0.41.nél a tégla, oda igen bajos betoldani egy téglát statikailag semmi nem indokolja, hogy a torony közepe vörös téglából legyen, viszont ellenjavallt, mert az a leg gyengébb pontja az egésznek... vagyis itt teljesen más a valódi ok, de a választ köszönöm, sokat nem ér a falak átalakult vörös tégla falak, nem vegyesek, ahogy ezt mindketten pontosan tudjuk ha a toronyban lévő vörös téglákat nézzük közelebbről nyilvánvaló, hogy tégla oda úgy nem kerülhetett, ilyen falazás nem létezik, ez átalakulás eredménye dka.oszk.hu/016800/016816/Hungary_pecs_jakovali0_nagykep.jpg persze van az a pénz amiért érdemes nagyokat blöffölni...
Nem szabad meghagyni az ilyen muzulmàn eredetu épuleteket...a muzulmànok meghoditott orokre muzulmàn teruletnek tekintik az orszàgot ahol akàrcsak egyetlen mecset talàlhato...Visszahoditani egy napon szent kotelességuk....
Sajnos egy dzsámi lebontása az nem old meg semmit. A visszahódítás elkezdődött. Brüsszelben csak a felszínre került tervvel találkozunk. Viszont mint emlékmű az érdekességnek számít. Bonyolult téma.
👋 Köszönjük a mindig érdekes ismertetőket.
Torma Tamás nemcsak narrátornak kiváló, de a dervistánca se kutya! Köszönöm a sok új információt (pedig arról a környékről származom, igaz, jó régen eljöttem).
NAGYON jó volt!!!❤🎉
De jó!!! ❤
A 150 éves oszmán uralom a korabeli magyar etnikum 2/3 át kiírtotta. Ennek évszázados, máig tartó következményei lettek. Őrizzük meg ezektől a hódítóktól fennmaradt emlékeket, de az előbbiek tudatában!
@@divek1000 Sajnos ez nagyon sok háborúról elmondható, de le kell szögezni azt is hogy Pécs a 143 éves hódoltsági időszaka alatt szimpla 23 évig volt katonai központ, utána egy virágzó kereskedővárosként működött, egészen kedves költő Zrínyi Miklósunkig aki megkísérelte saját zsebre visszafoglalni a várost, és ebben a procedúrában porig égette a reneszánsz kori Pécset.
Vitatkozhatunk arról ki okozott több kárt de nem mindig csak a másikra kell mutogatni.
Várható videó a siklósi dzsámiról is?
... a távolabbi tervekben
6:48-nál látható a dzsámi közepén egy, a többitől jóval világosabb színű járólap amin Torma Tamás is áll; ennek az eltérésnek vagy kiemelésnek van valami oka, vagy csak véletlen?
Részünkről optikai találat (az operatőr Ákos érdeme) = véletlen. De most, hogy így rámutattál, biztosan jelent valamit....
A kápolna időszakban Nesselrode Ferenc püspök úgy intézte el hogy halálakor unokahúgával együtt a kápolna alá temessék el egy kis kamrába, a kő amin Torma úr áll egy görög keresztet hordoz magán, ezzel emlékezve meg a püspökről.
@@kriszgamer0013 Köszönöm, ez egy újabb szeletet tesz hozzá a rétegelt történelemhez...
A pécsi dzsámi(k !!!) történetének fordítottja a Hagia Sophia: a szekuláris török állam 1935-ben az épületet, mint mecsetet bezáratta és ha nem is keresztény templommá visszaalakítva , de műemlékként nyitotta meg. Ezt a törvényt 2020-ban sajnos törölték, azóta újra mecset.
Yakovalı Hasan paşa camii 🕌💚🇹🇷
Miért van a falban vörös tégla 0.41-nél?
a falak vegyesek.... sztem az is későbbi pótlás volt, ahogy a sarokkövek is.
@@tamastorma6687 statikailag mi értelme van meggyengíteni falat téglával? ennek nulla értelmes magyarázata van
ráadásul oda, ahol van 0.41.nél a tégla, oda igen bajos betoldani egy téglát
statikailag semmi nem indokolja, hogy a torony közepe vörös téglából legyen, viszont ellenjavallt, mert az a leg gyengébb pontja az egésznek...
vagyis itt teljesen más a valódi ok, de a választ köszönöm, sokat nem ér
a falak átalakult vörös tégla falak, nem vegyesek, ahogy ezt mindketten pontosan tudjuk
ha a toronyban lévő vörös téglákat nézzük közelebbről nyilvánvaló, hogy tégla oda úgy nem kerülhetett, ilyen falazás nem létezik, ez átalakulás eredménye
dka.oszk.hu/016800/016816/Hungary_pecs_jakovali0_nagykep.jpg
persze van az a pénz amiért érdemes nagyokat blöffölni...
🕌
01 : 41 : nem pécsen , Hanem Pécsett. !! ( Kolozsvárt , Győrött )...
Egyáltalán nem. Pécsen a legtöbben azt mondjuk, Pécsen. Csaxólok. Pécsett modoros, finomkodó, elavult
Kolozsvárott, Győrben.
Nem szabad meghagyni az ilyen muzulmàn eredetu épuleteket...a muzulmànok meghoditott orokre muzulmàn teruletnek tekintik az orszàgot ahol akàrcsak egyetlen mecset talàlhato...Visszahoditani egy napon szent kotelességuk....
😮
Sajnos egy dzsámi lebontása az nem old meg semmit. A visszahódítás elkezdődött. Brüsszelben csak a felszínre került tervvel találkozunk. Viszont mint emlékmű az érdekességnek számít. Bonyolult téma.
🤦♂️
🤦♂️@@ianosescuion9218
ezt a hülyeséget :D