VC-10: egy négyhajtóműves Nagy-Britanniából (Ep. 228)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • Gyönyörű vonalvezetése volt és négy, törzsön elhelyezett hajtóműve. Hosszútávú járatokra szánták, és hogy könnyű legyen vele a tengerentúli brit területek elérni. Úgy tűnt, hogy a brit repülőgépgyártás büszkesége lesz, de a Boeing 707-essel már nem tudta felvenni a versenyt. A repülőgép, amelyre periszkópot is telepítettek. Hogyan jött létre a VC-10? Milyen trükköt alkalmaztak, hogy az új gépek el tudják hagyni a gyár területét a rövid futópályáról? Egy ikonikus repülőgép Brooklandsből.
    Az első példány 1962. június 29-én emelkedett először a magasba. A típust pedig két évvel később állították szolgálatba a menetrendszerű forgalomban. A gyár a program indulásakor úgy számolt, hogy 80 példány eladása után térülnek meg a költségei. Ám ekkor már késő volt. Zainkó Géza, az Aeropark tárlatvezetője arról is mesélt, miért jártak rendszeresen ezek a repülőgépek Ferihegyre. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
    Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
    Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
    Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
    (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
    További adatok itt: www.aeropark.hu
    Zene:
    latest 2020 6 different no copyright news background music, royalty free (black mart)
    • latest 2020 6 differen... ​
    we.tl/t-3Zd7GI...

КОМЕНТАРІ • 56

  • @boorandras9723
    @boorandras9723 3 роки тому +19

    Ezek a történelmi gépekről szóló "Zainkó Géza mesél" -jellegű videók a legjobbak.
    Nagyon köszi!

  • @gzmakettvilag6203
    @gzmakettvilag6203 3 роки тому +12

    Köztudott dolog hogy a legtöbb feliratkozóval rendelkező csatornák a PewDiePie és a T series. De szerintem ez a csatorna is megérdemelne legalább 1 millió feliratkozót

  • @ltjr.v473
    @ltjr.v473 3 роки тому +8

    Gyönyörű gép!
    Balázsnak és műsor készítőinek hatalmas gratula az ismét szenzációs tartalomért!
    THX!

  • @ubul8616
    @ubul8616 3 роки тому +10

    Nagyon sokszor elhangzik itt a csatornán az ikonikus szó. Lehet ezt deffiniálni? Melyik repülőgép nem volt ikonikus?

  • @JegesCaverMedve
    @JegesCaverMedve 3 роки тому +4

    A Vickers VC-10 katonai típusa a Nimrod rettegett tengeralattjáró vadász és tengerészeti felderítő gép, és ha jól tudom egy hasonló hatalmas átalakítás után - mint amilyen a TU-22 esetén a TU-22 M3 változata - a mai napig üzemben van a repülőgép.
    Lehetne olyan katonai gépekről is filmet csinálni amik kultikus gépek voltak/lettek pl. A méretük és a koruk miatt ( mint a B-52-es Stratofortess esetén hiszen a nullszériás gép az 1950-es évek elején azaz majdnem 70 éve emelkedett a magasba), vagy ott van az Avro Vulcan amiből egyet pár éve repülőképessé tettek ( természetesen repülési engedélyekkel) és a repülőnapok sztárja volt jópár évig,mindezt közösségi finanszírozásban.

    • @andraska976
      @andraska976 3 роки тому +3

      A Nimrod-ot a Comet-ből alakították ki...

  • @brunokurtosi6290
    @brunokurtosi6290 3 роки тому +3

    Brooklands egy nagyon jó múzeum többször volt szerencsém ott lenni rengeteg F1 autó és repülőn kívül van még London busz múzeum is 😃

  • @zsbokori
    @zsbokori 3 роки тому +3

    Kiválo munka, és mindig érdekes téma! Köszönjük Balázs!!!

  • @daveofcornwall563
    @daveofcornwall563 3 роки тому +3

    2013 augusztusaban az egyik a hazam folott ereszkedett az utolso utjan Newquay repterere, hanga az van. Hetente ketszer a mai napig elmegyek melette. Nagyon szep repulo, es latogathato

  • @BABO_67
    @BABO_67 3 роки тому +1

    Remélem lesz majd lockheed contellation. Ti vagytok a legjobbak még 13 évesen is nagyon érdekes lehet látni hogy nem csak egy kor osztálynak készítetek videót!

  • @baloghnandor1173
    @baloghnandor1173 3 роки тому +1

    Szép kecses gépek. Kár, hogy ez a gépépítési forma teljesen kihalt.

  • @danielszakaly
    @danielszakaly 3 роки тому +2

    Korábbi videókban is említve volt, hogy a szárny körüli áramlás szempontjából jobb, ha azt nem "zavarja" a rá szerelt hajtómű, mint ennél a típusnál is, de akkor mi az oka, hogy mégsem ez a megoldás terjedt el? Súlyelosztás?

    • @FFmybest
      @FFmybest 3 роки тому +6

      Ha hátul vannak a hajtóművek, akkor a vízszintes vezérsík csak T-tail-lel készülhet, ami magas állásszögnél, különösen átesés közeli állapotokban le is árnyékolódhat a szárnyak által (ezért van az ilyen gépekben stick pusher). Emellett a szárnyon lévő hajtóműveket sokkal könnyebb szervizelni, és segítik megakadályozni a szárnyak felhajlását is.

    • @danielszakaly
      @danielszakaly 3 роки тому

      @@FFmybest Köszi a választ!

  • @MrHeusmann
    @MrHeusmann 3 роки тому +1

    Lesz majd videó a Horten Ho-229 ről ?

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 2 роки тому +1

    Újabb megnézésre is érdekes volt :)

  • @vtc4275
    @vtc4275 3 роки тому +2

    Ez egy igazán szép, kecses gép.

  • @bareszsopte
    @bareszsopte 3 роки тому

    A Lockheed 1329 Jetstar-t épp akartam írni, ezt a hajtómű elrendezést nem sok gépnél alkalmazták. Csak kettőre szerelhető sugárfék, továbbá ott a veszély, ha durranik az egyik, megrongálja a mellette lévőt is. Keleten (amire a ruszkinak volt pénze és kapacitása) ugyanúgy megcsinálták a nyugatiak testvéreit, persze ugye nem mindent tudtak. Vagy ők jártak előbbre, vagy utólag hozták ki. Durva lett volna, ha mondjuk a Jumbo-nak is létrehozzák az orosz verzióját, megnéztem volna, mit alkotnak! Szerintem ott a szállítógépek vitték el a kapacitást (Antonov, ILjusin), ellenkező esetben nem mondom, hogy nem lett volna utasgép is. Voltak különleges IL-76 osok is, tűzoltó például. Azokról is szívesen látnék egy összehasonlító részt a nyugatiakkal, a Top Gun magazinban írtak róla anno.

  • @totenkopf.1984
    @totenkopf.1984 3 роки тому +1

    A 747es után a második kedvencem.

  • @BeryJensen
    @BeryJensen 2 роки тому

    Nagyon jó kis gép.A konyha nagyon tuti.Azt nem láttam jól van neki overwing exit-je?

  • @kriszcarrepair7957
    @kriszcarrepair7957 3 роки тому

    Egyszerüen élmény nézni és halgatni ezeket az érdekes ,lebilincselő videókat.Köszönöm!

  • @mariatoth3293
    @mariatoth3293 3 роки тому

    Épp kérdezni akartam, hogy az orosz mennyi idővel később jött elő az IL-62-vel. De már elárultad. :)

  • @zoltansimorka91
    @zoltansimorka91 3 роки тому

    A ferihegyi gyorsvasúttal foglalkoztok majd?

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 3 роки тому

    Már megint nagyon érdekes videó! :) Köszönjük!

  • @palpatho8695
    @palpatho8695 3 роки тому

    Ennek a bemutatásához kértek tőletek engedélyt ?
    ua-cam.com/video/rPjmVrIABlA/v-deo.html

  • @Turbo_TechnoLogic
    @Turbo_TechnoLogic 3 роки тому +1

    Huha ez nagyon szep gep

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 3 роки тому

    1:30 hűűű, egy Vickers Wellington :D

  • @TurquiseViking
    @TurquiseViking 3 роки тому +1

    Király lett!

  • @szglazer
    @szglazer 3 роки тому

    Azért van valami a 4 hajtóművesekben....

  • @peterpergel9160
    @peterpergel9160 3 роки тому

    Nagyon szép lett, Ez volt AZ IL-62-es riválisa. Majd lesz videó a 707-esröl?

    • @marcus_aurelius_5216
      @marcus_aurelius_5216 3 роки тому

      Riválisa? Eléggékülömböztek, és atz egyik keleti, a másik nyugati. Nem, nem voltak riválisok

  • @jozsefkovecses3461
    @jozsefkovecses3461 3 роки тому

    Pont azt nem magyaráztátok el ami a lényeg lenne, hogy miért nem tudta felvenni a versenyt...

    • @istvanburuzs9843
      @istvanburuzs9843 3 роки тому +2

      Elmagyarázták: bár ugyanannyi utast tudott vinni, mint a B707, annál sokkal magasabb volt az üzemeltetési és karbantartási költsége. Emiatt nem jött össze a fejlesztési költségek fedezéséhez szükséges 80db megrendelés.

  • @ferencnorberttoth4991
    @ferencnorberttoth4991 3 роки тому

    Szép, tágas, kényelmes ülések....
    Hol van ez már? :)

    • @SkywalkerTibor
      @SkywalkerTibor 3 роки тому

      Nem kellettek. Avagy a piaci verseny áldozatává váltak azok is.

  • @robertteremi2564
    @robertteremi2564 3 роки тому

    Mit tudott a 707-es, hogy mindenkinek az kellett, miközben voltak jobb gépek?

    • @marcus_aurelius_5216
      @marcus_aurelius_5216 3 роки тому +2

      Hamarabb jött, mint a Vc-10, Amerikai volt, gyorsabban szállították őket, több utast szállított..

    • @Attes83
      @Attes83 3 роки тому +4

      Mit tudott a 707-es?Költséghatékonyságot.A szárnyak alá helyezett hajtóművet sokkal gyorsabb és egyszerűbb ellenőrizni,karbantartani vagy cserélni.Jobban hozzáférni,nem kell daru,állvány stb.Emiatt sokkal kevesebbet áll a földön a gép karbantartás miatt.Ez 30 év alatt jelentős költségkülönbséget okoz.Azt hiszem itt a csatornán is valamelyik videóban volt szó róla,hogy mennyire macerás a farokmotoros gépek karbantartása.Nem véletlenül nincs manapság ilyen.Másrészt 3 fő kellet a 707 pilótafülkébe,ebben meg 4,ami szintén többlet kiadás volt.Meg ez még későn is jött.

  • @kisszaby
    @kisszaby 3 роки тому

    Lehet hogy hülyeséget kérdezek, de miért volt balesetveszélyes a szögletes ablak?

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +6

      Nézd meg a Cometről szóló videónkat. Abban részletesen elmondjuk.

    • @ltjr.v473
      @ltjr.v473 3 роки тому +2

      Anyag fáradás és feszültség...

    • @szglazer
      @szglazer 3 роки тому +2

      Fémiparban köztudott hogy a sarokpontok repedésforrások ezért kell kerekíteni...

    • @dimax3851
      @dimax3851 3 роки тому +5

      Egy sarok mindig feszültség gyüjtő pont

  • @zsoltvarga609
    @zsoltvarga609 3 роки тому

    A szögletes ablakok mi okból tudnak balesetet okozni? Ezt nem fejtik ki.

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +1

      Nézd meg a Cometről szóló epizódot, abban részletesen foglalkozunk vele: ua-cam.com/video/Er0RglncSE0/v-deo.html

    • @zsoltvarga609
      @zsoltvarga609 3 роки тому

      @@aeroparkbudapest Rendben, köszönöm.

  • @Arthur877chanel
    @Arthur877chanel 3 роки тому

    csodas!

  • @fradistaify
    @fradistaify 3 роки тому

    ♥️♥️

  • @rolandkormos882
    @rolandkormos882 3 роки тому

    Miért, miért, miért? Miért víszíten?

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +13

      Mert a VéCé-ről másra asszociál az ember.

    • @gregorybalint
      @gregorybalint 3 роки тому +1

      ezért translate.google.com/?hl=hu&sl=hu&tl=en&text=VC-10&op=translate

    • @joesam.
      @joesam. 3 роки тому

      @@aeroparkbudapest Touché! 🤣 Teljesen jogos, mégis valamiért végtelenül viccesnek találom a magyarázatot.

  • @Csajkesz
    @Csajkesz 3 роки тому +1

    Első

    • @marcus_aurelius_5216
      @marcus_aurelius_5216 3 роки тому +3

      A magyar légierő már órák óta felderítőrepüléseket végez, de még mindig nem találtak 1 embert sem, akit érdekelne

    • @joesam.
      @joesam. 3 роки тому

      @@marcus_aurelius_5216 🤣👍