"Az orosz elit és Putyin az nem ugyanaz" - Szalon sorozat Orosz Györgyivel - 1. rész

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 28 бер 2023
  • Hírt minden nap hallunk arról, ami történik. Hogy ez mit mutat meg előre, milyen következtetéseket lehet levonni ezekből és a publikum számára nem nyilvános részletekből - nos, ennek elemzésére, szcenáriók vázolására lesz alkalmas most induló sorozat beszélgetésünk.
    Az első részben Orosz Györgyivel beszélgetnek a háborúról és annak lehetséges hatásairól:
    - Rácz András, Oroszország szakértő, valamint
    - Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
    A Szalonok megvalósításával a Hősök Tere Alapítvány munkáját is támogatjuk. Köszönjük, ha lehetőségeidhez mérten támogatod a Hősök Terét, és különösen azt, ha csatlakozol a rendszeres támogatói közösségünkhöz, a HatásKörhöz! A HatásKör tagjai ráadásul a Szalon zárt beszélgetéseire is meghívást kapnak.
    hosoktere.org/hataskor/
    Ez az összefogás, a Te támogatásod erőt ad és lendületet ahhoz, hogy munkatársaink és önkénteseink továbbra is végezhessék a feladatukat országszerte iskolákban, diákokkal, pedagógusokkal és szülőkkel azért, hogy merjenek tenni és kiállni másokért.

КОМЕНТАРІ • 193

  • @OK-bl9th
    @OK-bl9th Рік тому +76

    Az elmúlt idők egyik legkiválóbb beszélgetése! Köszönöm!

    • @sdkfeldfwerer6751
      @sdkfeldfwerer6751 Рік тому +2

      Akkor már csak a technikának kéne felnőni hozzá + egy vágás feltöltés előtt és még jobb lesz

    • @atilanimrod8872
      @atilanimrod8872 Рік тому +2

      Ezt a "legkiválóbb" beszélgetést néhány hónap, fél év múlva szeretném majd újra meghallgatni, de így is jót szórakoztam a hihetetlenül bugyuta szófosáson, elfogultságon, vágyvezérelt "gondolkodáson". Volt viszont egy pillanat 47.21 amikor tágra nyílt a szemem! Az azt követő néhány másodpercért érdemes volt végig mosolyogni!

    • @halec3861
      @halec3861 Рік тому

      ​@@atilanimrod8872 Mi van bolsi??! Nem azt a hazugsagot hallottad, amit a NER-bolsi maffiadtol megszoktal?? ;) Welcome to reality!(vagyvezerelt gondolkodas bolsi fajtad sajatja: elpusztult mar a "haldoklo-nyugat", vagy Orbanisztan lett az EU utolso orszaga mindenben??!)

    • @arpadheizer7126
      @arpadheizer7126 Рік тому +1

      @@atilanimrod8872 jaj de ismerős ez a szöveg! Valami hasonlót már olvastam párszor a háború kitörése óta, aztán azóta is a bahmuti sárban dagonyázik a naaaaagy orosz hadsereg...

    • @csabalaszlo8304
      @csabalaszlo8304 Рік тому

      @@arpadheizer7126 Majd a ny-i "legények"megoldják, csak előbb muffot varratnak maguknak...

  • @viannerocher3841
    @viannerocher3841 Рік тому +27

    Szuper beszélgetés volt! Köszönjük szépen!

  • @tamaramiczki639
    @tamaramiczki639 Рік тому +23

    Fantasztikus szakertok, koszonet a megszervezesert es a tudas megosztasaert!

    • @joepataki9659
      @joepataki9659 Рік тому

      Sajnos, a kormánypárti agymosottak, hallani sem akarjak ezeket a műsorokat, így megtud maradni ez a diktatúra Magyarországon!

  • @matyasszabo6264
    @matyasszabo6264 Рік тому +15

    mindent felülmúló elő adást kaptunk köszönet érte

  • @krisztianrenner5530
    @krisztianrenner5530 Рік тому +19

    Gratulálok, remek beszélgetés volt!

  • @nnre2645
    @nnre2645 Рік тому +61

    A tudás terjesztése a mai Magyarországon rendkívüli bátorságot és kitartást követel, tisztelet a résztvevőknek.

    • @emiladetektív4356
      @emiladetektív4356 Рік тому +6

      Igen, mert itt nálunk nagy isten állatkertje a ruszki csuti propaganda miatt.

    • @laszlonekollar1994
      @laszlonekollar1994 Рік тому +3

      @@emiladetektív4356 Sajnos, nem ilyen egyszerű! Nem minden országban ennyire hatékony, bármiféle propaganda.

    • @emiladetektív4356
      @emiladetektív4356 Рік тому +1

      @@laszlonekollar1994 Folytasd, kérlek mire gondolsz ezzel kapcsolatban?

    • @laszlonekollar1994
      @laszlonekollar1994 Рік тому +6

      @@emiladetektív4356 "a ruszki csuti propaganda miatt".
      Valóban profi propaganda mindkettő, de egy kellően racionálisan és polgári módon gondolkodó közegben, ez nem műkődhetne ilyen hatékonyan.

    • @TiborDuro
      @TiborDuro Рік тому +1

      ​​@@laszlonekollar1994Ellenkezőleg.
      A propaganda minden közösségben ugyanúgy működik.
      UI: Nem létezik "kellően racionális" embercsoport.

  • @tiborcsabajuhasz7574
    @tiborcsabajuhasz7574 Рік тому +23

    A két kedvenc szakértőm. Nagyon jó volt a beszélgetés. Köszönöm!

  • @tamasschlotterbeck4615
    @tamasschlotterbeck4615 Рік тому +11

    Juhhhuuuuu atya ég! Imádom őket!

  • @andraspap5964
    @andraspap5964 Рік тому +58

    Rácz András kiváló mint mindig! Nagyon nagy szükség van az Ő előadásaira!

    • @krisztinamerenyi4136
      @krisztinamerenyi4136 Рік тому +6

      Kár hogy részrehajló....

    • @rhysokelly6933
      @rhysokelly6933 Рік тому +5

      ​@@krisztinamerenyi4136 Csak annyira részrehajló,amennyire a realitás megkívánja...
      Jah hogy mi a realitás?...az relatív.;

    • @gaborszabo3110
      @gaborszabo3110 Рік тому

      @@krisztinamerenyi4136 Van olyan épeszű magyar ember, aki nem részrehajló és nem szeretné, ha az oroszok vereséget szenvednének és hazatakarodnának a mocskos disznóóljukba? Mármint Bencsik Andráson kívül, aki nyilvánosan az oroszoknak drukkol?

    • @Pekka.Pekka.1296
      @Pekka.Pekka.1296 Рік тому +26

      @@krisztinamerenyi4136 Mármint baj, hogy nem szurkol állva a ruszkiknak, mint bencsikbandi meg a bayerzsocka?

    • @laikuspolihisztor
      @laikuspolihisztor Рік тому +13

      ​@@krisztinamerenyi4136
      A független és a pártatlan fogalmak azok, amiket keversz.
      Remélem tudtam segíteni

  • @szabolcsgal5249
    @szabolcsgal5249 Рік тому +14

    Köszönjük. A két legjobb szakértőt sikerült összehozni. Erőt egészséget ehhez a szélmalomharchoz tanárúr.

    • @peterpapik7520
      @peterpapik7520 Рік тому +6

      Még Sz. Bíró Zoltánt örömmel hallgattam volna mellettük. De tényleg nagyszerű volt, köszönet.

  • @Vid.186
    @Vid.186 Рік тому +3

    Nagyon színvonalas, kitűnő beszélgetés! Várom a folytatást! 👍

  • @balagegek
    @balagegek Рік тому +8

    A legnagyobb Tisztelet! Talán egy-két ember öntudatra ébred a beszélgetés hallatán!

  • @steve29879
    @steve29879 Рік тому +19

    Nagyon jó adás volt! Jót mosolyogtam Kaiser tanár Úr utolsó mondatain, remélem nem fog az állásába kerülni. Pedig fontos amit ő képvisel, télleg elmegy szinte mindenhova, kész vitázni az ellentáborral is. Ez nem mondható el a kreml propagandistákról mint Nógrádi, Bencsik vagy Spötle.. Remélem visszatérők lesznek Rácz András és Kaiser Ferenc.

  • @extolka
    @extolka Рік тому +12

    Remek a műsorvezetés és az előadók is, köszönöm a beszélgetést!

  • @Rutyos
    @Rutyos Рік тому +8

    Nagyon jó informatív beszélgetés.

  • @georgebill1885
    @georgebill1885 Рік тому +11

    Az ilyen emberek miatt gondolom azt hogy meg van remeny magyarorszaggal kapcsolatban. Kicsiny magbol lehet a diofa.

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 Рік тому +53

    A szakma két nagyágyúja egy műsorban..Ez igen!

  • @szabobalazsfoox
    @szabobalazsfoox Рік тому +3

    A legjobb az elmúlt 13 hónapból!

  • @tamasorgovanyi8974
    @tamasorgovanyi8974 Рік тому +2

    Zseniális beszélgetés🙏👏👍

  • @baumannlivingstone6704
    @baumannlivingstone6704 Рік тому +6

    Kiváló műsor!

  • @LENAbuci1
    @LENAbuci1 Рік тому

    Ferenc utolsó szavai a legérdekesebbek és egyben a legfájdalmasabbak. Köszönöm tanár úr!

  • @bazsikai6808
    @bazsikai6808 Рік тому +14

    Köszönjük, ez egy nagyon jó beszélgetés volt!

  • @balogbela1555
    @balogbela1555 Рік тому +14

    Nagyon jo volt , koszonom.

  • @TheMister47
    @TheMister47 Рік тому +2

    Nagyon jó volt a beszélgetés, kivéve egy nagyon zavaró dolgot. Kedves Györgyi, vagy rosszul volt fókuszálva a kamera, vagy qva gagyi szar. Nem igaz, hogy 2023-ban ilyen elmosódott életlen képet kell néznünk. Tudom, hogy nem a látvány a lényeg, de legyünk már igényesebbek. Kérem jobban figyeljen oda a minőségre. Thx.

  • @laszlobirta2047
    @laszlobirta2047 Рік тому +1

    Korrekt elemzés!!

  • @ErzsebetMolnar-hd4mx
    @ErzsebetMolnar-hd4mx Рік тому +1

    Na igen azér hallgattam végig,hogy jobban értsem azt ami körülötem zajlik. Nagy hibám hogy mindenki baromságát meghallgatom. Hát ha a sok diplomás szakértő mond valami olyat amit még nem tudok.

  • @janosszilagyi4215
    @janosszilagyi4215 Рік тому

    Nagyon érdekes!

  • @andreapapp6919
    @andreapapp6919 Рік тому

    Nagyon jó műsor volt. Köszönöm!

  • @cincinke.....
    @cincinke..... Рік тому +1

    Nagyszerű műsor volt. Köszönjük ezt a szinvonalat

  • @elemenkanna
    @elemenkanna Рік тому +1

    Na megnéztem, remek beszélgetés _lehetett_, de sajnos a csapnivaló hangminőség miatt nem hallottam semmit.

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 5 місяців тому

    A legjobb stratégia a nemzetnek, a semleg esség, elnemkötelezetség.! Izmusok és ide ologiáktól pártküzdelmektől mentes ország norvég, svájci mintára.! A földünk 20 milió ember élelmezésére elegendő.!

  • @barnabasmod1087
    @barnabasmod1087 Рік тому +14

    Nagyon magas színvonalú beszélgetés volt, a magyar biztonságpolitika két, messze legkiemelkedőbb szereplőjével. Köszönjük a videót, csak így tovább :)

  • @kashmirha
    @kashmirha Рік тому +2

    Nagyon jó hogy rábukkanok ilyen videókra, több emberhez kellene hogy eljusson..

  •  Рік тому +2

    Nagyon jó volt, több ilyet lehetne!!! Viszont: hang sokszor probléma, azt rendezni kellene.

  • @fustoltsonka
    @fustoltsonka Рік тому

    Hogy milyen volt? Feliratkoztam! Köszönjük!

  • @Dominohazak
    @Dominohazak Рік тому

    - köszönöm a beszélgetést, ami igen sajnálatos, hogy a megtekintések száma 2 hónap után is mindössze csak 36ezer és nem 400...600ezer!
    Számomra ez azt hozza, hogy aki másként gondolja, másként gondolkozik esetleg az itt elhangzottakról ,nem veszi a fáradságot, hogy megnézze , belenézzen jól gondolja-e a helyzetünket. Hasonlít és egybe cseng a tiltakozások, tüntetések gyér és erőtlenségével, a választások hova klikkelek szándékával, pedig gondolkodnunk kellene, nagyon kellene. A jövőkép pedig egyre kritikusabb...

  • @peterorszagh2762
    @peterorszagh2762 Рік тому +1

    10/10

  • @halec3861
    @halec3861 Рік тому +3

    Kivalo musor... Varjuk a kovetkezot!(termeszetesen ugyanezen szakertokkel+ Bendarzsevszkij Anton)

  • @frecctomika
    @frecctomika Рік тому

    Tisztelet a résztvevőknek, Rácz András Észak-Korea ügyben régi kedvencem, kellenek az ilyen beszélgetések és az ilyen szakemberek a mai dezinformációs gyűlöletrezsimben. Persze könnyebb az állami propagandacsatornákra kapcsolni, mint kikeresni egy ilyen beszélgetést, de ahogy Kaiser Ferenc mondta, nem adhatjuk fel.

  • @laszloTheJr
    @laszloTheJr Рік тому +2

    be kéne linkelni ezt a hírTV-s cuccot amit Kaiser Ferenc a végén említett...

  • @krisztianvago2997
    @krisztianvago2997 Рік тому

    Favorit elemzőim: Kaiser Ferenc, Sz Bíró Zoltán.
    Rácz András sem rossz, csak a beszédstílusa kevésbé befogadható a fülemnek. Itt meg kifejezetten rossz minőségű is volt a mikrofon beállítása.
    Resperger István is élvezhető, csak az a tájszólása ne lenne.

  • @anikoriba
    @anikoriba Рік тому

    😊

  • @user-ob4qx2so1d
    @user-ob4qx2so1d Рік тому +1

    Zseniális volt, köszönjük szépen.

  • @terezatoth8056
    @terezatoth8056 Рік тому +2

    Egyetertek a tudas terjesztese nem kis dolog,de nagyon fontos ,koszonet Onoknek a nagytudasu eloadasert

  • @kakukkia
    @kakukkia Рік тому +1

    A kép- és hangminőség valóban nem a legjobb, a beszélgetés maga viszont nagyon érdekes és informatív. Köszönet érte minden résztvevőnek! (Nekem Orosz Györgyi moderációja is tetszett, teret engedett a szakértőknek, de közben jó és jókor feltett kérdésekkel terelgette, tartotta mederben a beszélgetést.)

  • @marktwain5888
    @marktwain5888 Рік тому +5

    Kiváló volt, köszönjük!
    A Krím elvágása nem vezet orosz ugyanúgy taktikai nukleáris fegyver bevetéséhez?

    • @alatomalbeth3947
      @alatomalbeth3947 Рік тому

      Szerintem itt lenne az ideje a Nato beavatkozásnak!

    • @FILOZOFUS87
      @FILOZOFUS87 Рік тому +1

      ​@@alatomalbeth3947 Akkor biztosan bevetnék az oroszok az atomfegyvereiket.

    • @FILOZOFUS87
      @FILOZOFUS87 Рік тому +4

      Gorbacsov nem teljesen önként kezdte el demokratizálni a Szovjetuniót. Most is ez lenne a megoldás. Fegyverszüneti tárgyalásokkal is lehetne ösztönözni Oroszország demokratizálását. A Krím lehetne független is, ideiglenesen, pl. 20 évre. Azután szavazzanak róla. A jogi bizonytalanság nyomást jelentene Putyinon. Elveszíthetné a hatalmát.

    • @FILOZOFUS87
      @FILOZOFUS87 Рік тому +1

      Mit tett a nyugat? Kompromisszumot kötött 2015-ben. De maga a nyugat hátrált ki ezen kompromisszum mögül. A minszki megállapodást be lehetett volna tartani, és akkor most nem lenne háború.

    • @alatomalbeth3947
      @alatomalbeth3947 Рік тому +1

      @@FILOZOFUS87 Tuti nem! Oda kellene menni a Nato légierőnek és segíteni az Ukránok szárazföldi harcát! A háborúnak 2 hónap múlva vége lenne!

  • @texcolo5748
    @texcolo5748 Рік тому

    19:27 Egyáltalán nem kelt bennem félelmet!

  • @terezatoth8056
    @terezatoth8056 Рік тому

    A musor utan koszonom a tudast amit erthetoen atadtak,sajnos a koznepet semmi nem erdekli ,fasultsag stb uraim koszonom a szakszeru megnyilvanulast

  • @kuldogyuro
    @kuldogyuro Рік тому +1

    Hanghiba... Kár.. Kiléptem

  • @pistahorvath
    @pistahorvath Рік тому

    Melyik Feri?

  • @szecskamester6728
    @szecskamester6728 Рік тому +1

    "ha amerika lealna a fegyverkezesel akkor kina 2050-ben tartana ott mint most az usa"biztos ez ?jopar anyagot olvastam a temaban es nekem nagyon nem ugy tunik ,hogy kb30 evel lennenek lemaradva

    • @kilencventiz
      @kilencventiz Рік тому +2

      Elomondtak ez a szakmájuk ebből doktorálltqk de te jobban tudod mer olvastad aha..

    • @szecskamester6728
      @szecskamester6728 Рік тому

      @@kilencventiz nyilvan joval nagyobb a tudasuk a temaban de ensem ovodasok ellemzeseit olvastam szoval engetesek mar meg ,hogy rakerdezek

    • @laszlonekollar1994
      @laszlonekollar1994 Рік тому +3

      @@szecskamester6728 Ha kevesebb hibával írnál, könnyebben elhinnénk, hogy tényleg olvasol. Ha nem magyar az anyanyelved, akkor bocs!

    • @szecskamester6728
      @szecskamester6728 Рік тому

      @@laszlonekollar1994 micsoda magyarazat a kerdesre joljon holnap is kerem

  • @istvan5482
    @istvan5482 Рік тому +2

    Értelmes beszélgetés, de a hangminőség lehetne jobb.

  • @zsephe92
    @zsephe92 Рік тому

    Székelyföldre jönnétek? 75% min hírtv hívõ. Be mernétek vállalni?

    • @taomahNEGEV
      @taomahNEGEV Рік тому +2

      75% orbáni agymosott. Szégyen.

    • @laszlonekollar1994
      @laszlonekollar1994 Рік тому

      Remélem, nem félnek a kihívásoktól!

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 Рік тому +1

      Székelyföldön az a recept, hogy a legelején le kell szögezni, hogy nem vagyok dékás. Minden egyes olyan érvnél, ami úgy kezdődik, hogy "de a gyurcsány..", azt kell válaszolni, hogy semmi közöm hozzá, nem az én dolgom mentegetni őt és a tetteit. Ilyen körülmények között mégis csak adódik egy halovány remény, hogy be tudom nekik mutatni a valóságot a fölcsuti maradóna gaztetteivel kapcsolatban.

  • @krisztinakurdi8102
    @krisztinakurdi8102 Рік тому +2

    Kaiser kissé elnagyoltan ismeri a történelmet.

  • @attiwise
    @attiwise Рік тому +1

    Köszönöm a feltöltést!
    Aki egyetért, lájkolja és írjon pár szót az algoritmus kevéért is, hadd vigye a hírt!

  • @ZsanettTormasi-bs8zx
    @ZsanettTormasi-bs8zx Рік тому

    Ez szomorú ua-cam.com/video/ayp0F4GFOjk/v-deo.html

  • @endredomokos9758
    @endredomokos9758 Рік тому +2

    Fele sem igaz.

    • @sajatApamVagyok
      @sajatApamVagyok 7 місяців тому

      Tàrd elènk az igazságot, ne tartsd magadban!

  • @kuldogyuro
    @kuldogyuro Рік тому

    Hanghiba miatt rossz az egész

  • @balint2510
    @balint2510 2 місяці тому

    Hát…. Nem jól öregedett….

  • @ivanonodi4161
    @ivanonodi4161 Рік тому

    Gyorgyi semmit nem valtozott, ugyan olyan gyonyoru, miny 20 evvl ezelott!

  • @fpetren
    @fpetren Рік тому +4

    Már tényleg nem kell sok és az oroszoknak annyi.

    • @taomahNEGEV
      @taomahNEGEV Рік тому +1

      Vágyvezérelt gondolkodás.

    • @sdkfeldfwerer6751
      @sdkfeldfwerer6751 Рік тому +2

      Csak megfelelően kell definiálni h mi az az “annyi”

    • @fpetren
      @fpetren Рік тому

      @@sdkfeldfwerer6751 te vagy az első, aki vette a cinizmust.

  • @zsoltberces3378
    @zsoltberces3378 Рік тому +1

    vágyvezérelt köldöknézés

    • @istvan5482
      @istvan5482 Рік тому

      Kevés volt a konteo.

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Рік тому

      A te példád igazolja, hogy mennyire káros az oroszbarát dezinformációs médiapropaganda félretájékoztatása. A drága kormányunk tett érte bőven, hogy nálunk terjedjenek az orosz dezinformációk és ezzel az oroszoknak adjanak igazat (amit nagyon nem kéne) valamint kiváló szakembereket le tudjon fikázni a kevésbé minőségi igazságérzetű és tájékozódási képességű réteg. Mélységesen elhatárolódom az ilyen oroszpárti véleménybuborékoktól. Tessék letenni azt az oroszpropagandát.

  • @laszloturucz2709
    @laszloturucz2709 Рік тому +2

    Ekkora baromságot.. Ukrajna kb. 3 napig tartaná magát ha az egész nyugat nem támogatja

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 Рік тому

      ...ha nem támogatja... De támogatja. Mert a világ a jó fiúk oldalán áll, turcikám.

    • @laszloturucz2709
      @laszloturucz2709 Рік тому

      @@kkokemaki8593 Fogadjunk hogy az ukránok ezt a háborút elvesztik?Aki egy picit is gondolkodik az tudja hogy más vég nem is lehet....Az meglehet hogy az oroszoknak sokba kerül de a vége nem kétséges.

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 Рік тому

      @@laszloturucz2709 Mi is elveszítettük 56-ot, és minden bizonnyal akkor is voltak olyanok a világban, akik a ruszkikra fogadtak. Úgyhogy, egészségedre, lakáj!

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Рік тому

      Tudjuk jól. Senki nem állított mást. Sőt, lehet még hamarabb bukna. A nyugat egyébként azért sem adja fel Ukrajna támogatását, mert akkor Ukrajna bukik és akkor más potenciális agresszorok azt gondolhatják, hogy nekik is érdemes megpróbálniuk egy hasonlót és ez veszélyes lenne (Ellenben ha ha az oroszok adják fel, akkor meg pusztán vége a háborúnak.) Másrészt azért, mert nem szabad megvárni, amíg a resztálinizálódó háborús bűnös népirtó orosz agresszor megtámad még 2 másik országot is és terjeszkedik, mert a Szovjetúniót valamilyen mértékben bizony vissza szeretné Putyin állítani, ezt tudjuk.

  • @istvanpellus281
    @istvanpellus281 Рік тому +2

    Lehet rizsázni ragozni a helyzetet. Egy dolog a lényeg, az ukrán elkövette azt a hibát, hogy hergelte a ruszkit. Ez ukrajnára nézve végzetes. Ezért mindnél hamarabb bekell fejezni a háborút.

    • @andreazsuzsannamodis126
      @andreazsuzsannamodis126 Рік тому +1

      Tömören fogalmazva : hergelte. Bővebben : 14000 oroszt gyilkoltak meg az ukrán azovisták, banderisták 2014 óra folyamatosan. Most pedig a kijevi barlanglavrát vették el az ukrán pravoszlávoktól, tizezrek az utcán imádkoznak.

    • @taomahNEGEV
      @taomahNEGEV Рік тому +1

      @@andreazsuzsannamodis126 Sötét Hír TV orbán propaganda agymosott a tényekkel szemben...

    • @istvan5482
      @istvan5482 Рік тому +1

      Ejnye, de buta és rosszindulatú vagy.

    • @attila3231
      @attila3231 Рік тому

      @@taomahNEGEV Szerintem neked problémát okoz a gondolkodás!

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Рік тому

      Nem provokáltak úgy az ukránok, hogy az oroszok részéről jogos legyen a támadás. Jogos az lehetett orosz részről, hogy mondjuk konfrontálódnak az ukránokkal. Az, hogy szanaszét gányolják Ukrajnát tüzérségi csapásokkal, hadsereggel bevonuljanak katonákat és népet írtani, háborús bűnözni és rombolni, az már bizony nem. Az oroszpropaganda ezt az állítást tagadja. De ők mondjuk igazat még nem nagyon mondtak. Számtalanszor elmondták már kiváló szakemberek, hogy Oroszország füllentett a háború indokait tekintve, hazugságokra és elferdített tényekre épül az a magyarázat, amit a Kreml előadott és ez valójában "csak" egy hódító háború. Legalább egy évtizedig megágyaztak a propagandájukban mindenféle ukránok, NATO és USA ellen való uszítással annak, hogy legyen "indok" egy támadásra.

  • @krisztinamerenyi4136
    @krisztinamerenyi4136 Рік тому +3

    Ukrán annyit jelent ' határ menti' vagyis egyik kutya másik eb. Megtapasztaltuk néhányszor--

    • @Pekka.Pekka.1296
      @Pekka.Pekka.1296 Рік тому

      Aha, csak most a fasiszta kuvasz erõszakolja a szuverén pincsit. (Mi meg a kuvasz seggét nyaljuk. Megint. )

    • @istvan5482
      @istvan5482 Рік тому

      Kicsit sérült vagy Krisztike.

  • @balazswinhardt
    @balazswinhardt Рік тому +2

    Álmodik a nyomor! Ukrajna egy vicc állam.

    • @arpadheizer7126
      @arpadheizer7126 Рік тому +2

      A ruszkik is azt hitték, hogy vicc. Aztán rájöttek, hogy nekik elég rossz vicc.

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Рік тому

      Ami azt illeti, szerintem a kreml sokkal viccesebb.

  • @punktbrenn3332
    @punktbrenn3332 Рік тому

    Mi nem állunk szóba egy Orosszal sem, kedves Gyöngyike.

  • @MrIGIHUN
    @MrIGIHUN Рік тому +4

    Te jó ég .És ezt beveszik az emberek?

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Рік тому +2

      Akinek van igazságérzeti és tájékozódási képessége, azoknak nincs oka kételkedni ezekben. Az oroszbarát dezinformációs médiatérben viszont van okunk kételkedni.

    • @andreazsuzsannamodis126
      @andreazsuzsannamodis126 Рік тому

      Vannak olyanok, akik beveszik, de ez az ő dolguk.

  • @nicsevoigor3558
    @nicsevoigor3558 Рік тому +3

    Csőgörényes rácz megint video játékot elemzett?? Ez a kaiser meg tényleg a párja volt.

    • @zsuzsannaszilagyi537
      @zsuzsannaszilagyi537 Рік тому +8

      Ha nem érted, miert alkotsz vélemenyt? Nem az anyanyelved?

    • @zsephe92
      @zsephe92 Рік тому +6

      ​@@zsuzsannaszilagyi537 kár trollal vitatkozni.

    • @zsephe92
      @zsephe92 Рік тому

      ​@@zsuzsannaszilagyi537 hagyni kell fõjön a ruszki mirjében

    • @emiladetektív4356
      @emiladetektív4356 Рік тому

      Hogy érezd is.