Puzsér Róbert Varga „The Fair Right” Ádámmal vitatkozik, aki egy Pesti Srác, de nem az oroszok ellen

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 жов 2022
  • Puzsér Róbert új könyve, a Gonzó Szakácskönyv megvásárolható: www.szelsokozep.hu
    Előre dedikált példányok kizárólag itt kaphatóak!
    _

КОМЕНТАРІ • 1,8 тис.

  • @zamadam
    @zamadam Рік тому +562

    Legalábbis az ismert emberek között szerintem Róbert tudja kb. a legkristálytisztábban kifejezni magát Magyarországon, és ezért speciel dicséretet érdemel.

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r Рік тому +3

      ez szubjektív dolog, egy bizonyos réteget ő szólít meg a legjobban. számomra például a kristálytiszta beszéd nem filmes hasonlatot jelent, hanem hogy marad a konkrét témánál amiről szó van. ez volt a Hontos csörték fő oka is, hogy Puzsér álladóan jött a filmjeleneteivel, miközben Hont meg az adott hírről tudott mindent és folyton kijavította Robit

    • @3hutp
      @3hutp Рік тому +3

      Tölgyessy is ilyen még, de ő nem beszél annyit, illetve, nem annyira populáris a stílusa. Puzsér a maga szintjén azért az egyetlen, mert viszonylag nagy ismertsége van, sok emberhez jut el, ugyanakkor tartósan független tud maradni, ami már Schifferről sem mondható el.

    • @agnespenzias9319
      @agnespenzias9319 10 місяців тому +7

      meresz fiú ez a kis fuggetlen,, de nem annyira okos, hogy ezt a nem kevessel okossbb Puzsert legyőzze. 😂

  • @keseredesharmonia4119
    @keseredesharmonia4119 Рік тому +494

    Ez kemény lesz mint a forint zuhanása...

    • @rokaboroka2775
      @rokaboroka2775 Рік тому +6

      Top

    • @wamosz
      @wamosz Рік тому +9

      Lehet, h ettol a vodeotol is esni fog a forint erteke?

    • @zoltanszekulics8777
      @zoltanszekulics8777 Рік тому +21

      Mint Kaleta laptopja! ✌

    • @i.rumcajsz8543
      @i.rumcajsz8543 Рік тому +18

      A forint stabil, csak minden más valuta erősödik!

    • @withoutpulse9604
      @withoutpulse9604 Рік тому +9

      @@i.rumcajsz8543 Minden valuta zuhan, de mi áramvonalasak vagyunk!!

  • @torzsokszilveszter2444
    @torzsokszilveszter2444 Рік тому +727

    Fair : Orbán megvédett a migránsoktól.
    Puzsér : Az összes bejött.
    Fair : Igen, de nem. Amúgy igen.

    • @WarriorOO2
      @WarriorOO2 Рік тому +8

      Ennyire futja látóköröd, és intelligenciaszinted. Gratulálok

    • @yualzo
      @yualzo Рік тому +58

      @@WarriorOO2 egy mondatot nem sikerült összehoznod predikatív szerkezetekkel . Gratulálok!

    • @szalaytamas3184
      @szalaytamas3184 Рік тому +22

      @@WarriorOO2 "iNtElIgEnCiJa" :Ddd

    • @akusav333
      @akusav333 Рік тому +1

      @Köbüki politikai nyomásgyakorlásból, meg pénzspórolásból. Mert szerinted mégis miért?

    • @adavada5394
      @adavada5394 15 днів тому

      hazug állítás Puzsér részéről ..hát hát, azért ekkorára azért nem készültem pedig tudtam, hogy a hazudozó géppel ülök le.. szóval tanulj még Ádám, nagy falat ez neked

  • @Will-fo3hf
    @Will-fo3hf Рік тому +172

    0:00 - 0:08 Bevezetés
    0:08 - 4:42 Létezik-e független sajtó?
    4:42 - 13:07 A baloldal és a jobboldal közötti ideológiai különbségek
    13:13 - 19:02 Migráció & Klímaváltozás kérdése a baloldalon és a jobboldalon
    18:54 - 23:21 Megfelelő gondolkodás mindkét oldalon
    23:21 - 28:48 Puzsér saját és a baloldali szereplők függetlensége
    28:48 - 31:31 3. pólus kérdése
    31:31 - 34:24 Az örökös elégedetlenség kérdése
    34:24 - 37:55 Fölényes helyzetben lévő "propagandisták" kérdései
    37:56 - 39:26 Baloldaliak elidegenedése az országban
    39:26 - 41:59 Baloldal mint szükséges alternatíva fenntartása
    41:59 - 45:51 Baloldal és a társadalom elérzékenyítése
    45:52 - 54:54 Orosz és Ukrán pártiság
    54:54 - 1:02:43 Orbán Viktor miért nem hozta nyilvánosságra az ügynökaktákat?
    1:02:44 - 1:03:35 Az ellenzék kampánypénze
    1:03:36 - 1:07:31 Fidesz és a Mi hazánk közötti különbségek
    1:07:31 - 1:13:40 Orbán Viktor ideológiai akarata
    1:09:52 - 1:16:44 Politikusok feladatai
    1:16:45 - 1:21:20 Az ellenzék kampánypénze vs jobboldal kampánypénze
    1:21:20 - 1:22:46 Gyurcsány falhozverte a köztársaságot
    1:22:47 - 1:25:06 Gyurcsány politikai helyzete
    1:25:06 - 1:26:18 Az ellenzék egyetlen útja és lehetősége
    1:26:18 - 1:26:49 Elköszönés

    • @GalaXisJoe
      @GalaXisJoe Рік тому +9

      Ez de komoly

    • @hl443
      @hl443 Рік тому +4

      Köszönöm szépen.

  • @zsivanybunozes
    @zsivanybunozes Рік тому +200

    Nekem sokkal jobban tetszik, amikor Puzsér nem a saját közegében mondja el a véleményét, pl. apu spirit fm, hanem itt, ahol mást is mond, mint amit megszoktunk tőle.

    • @squirrelmurderous
      @squirrelmurderous Рік тому +5

      Nem igazán tűnt fel semmi tőle szokatlan. Pls. jelöld meg a helyes választ mert lehet félúton lebaszta az agyam az ékszíjat és azért nincs meg. :D

    • @kleinur5960
      @kleinur5960 Рік тому +26

      Ha a saját közegében mondja el a véleményét, akkor ritkábban szakítják félbe teljesen értelmetlen kérédésekkel.

    • @adammartinovic5256
      @adammartinovic5256 Рік тому +6

      @@kleinur5960 ne haragudj, független attól hogy Puzsért rendkívül intelligensnek tartom, de ha nem kérdezel bele, vagy nem szakítod félbe, akkor 1 órán keresztül is tud beszélni folyamatosan

    • @kleinur5960
      @kleinur5960 Рік тому +11

      @@adammartinovic5256 Ez igy van, de ilyen ostoba, együgyű kérdésekkel ne szakitsák félbe.

    • @istvanvinczeller972
      @istvanvinczeller972 Рік тому

      @@Senki_Alfonz ezek szerint a fidesze kemény magnak is a Bayer Show a szinonimája a szenny műsorra?

  • @vanyogabor
    @vanyogabor Рік тому +175

    Érdekes, amikor kicsit is vékony jégre lépnénk ami az egyik "oldalt" érinti, akkor nem valaszolni kell, hanem gyorsan átmutatni a másik oldalra, megválaszolatlanul hagyva mindent. Ez nem érvelés. Az sosem érvelés hogy bezzeg a másik. Nagyon örülök,hogy a fonott kalács még mindig a szar meg a fos között van. Respekt

    • @MegaAbgt
      @MegaAbgt Рік тому +4

      Erről szól a Parlament

    • @vanyogabor
      @vanyogabor Рік тому

      @@MegaAbgt persze. Ocsmány

    • @liborur
      @liborur Рік тому

      Arról beszélsz, hogy puzsérnak mindenre az a válasza, hogy orbán?

    • @vanyogabor
      @vanyogabor Рік тому +5

      @@liborur nem, nem arról. Az csak fóbia, én a terelés-berelésről beszélek

    • @Breadrc
      @Breadrc Рік тому

      @@liborur mi legyen? gyurcsány? ki a fene van kormányon? ki uralja ezt a szerencsétlen országot, ha nem orbán?

  • @MrWebdev74
    @MrWebdev74 Рік тому +111

    Nagyon beszedes Robi arckifejezese idonkent, hatalmas respect neki a turelmeert

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      Attól még hogy túlordibál, nem lesz igaza. Igazi erőszakos dögevő stílus. Toroczkai azért tudott vele bánni:)

    • @kurtisblow311
      @kurtisblow311 Рік тому

      @@holyskozsuzsanna8766 Hazavágta azt is

    • @zsoltkoncz2158
      @zsoltkoncz2158 Рік тому +5

      @@holyskozsuzsanna8766 Ne a hangerőt hallgasd, értsd azt, hogy miről beszél! Ja... ha Fidesszé vagy nem fogod hallani a tartalmat csak a hangerőt!

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      @@zsoltkoncz2158 Toroczkai mióta Fideszes...hagyjatok már a Fideszfóbiával, tök béna. Az meg hogy ki mit beszél onnantól nem érdekes, ha a stílusa hánynivaló ... kis erőszakos pukkancs

    • @agnesszilagyi4911
      @agnesszilagyi4911 2 місяці тому +1

      Azért türelmes , mert tudja hogy egy kétbites propagandistával beszél !

  • @Peterballa113
    @Peterballa113 Рік тому +146

    Azt hittem ledobom az ékszíjat mikor Ádám kritizálta a baloldalt az interjúk hiánya miatt 😂😂😂 Embeeer most jövök a templomból….

    • @laszlocseke9200
      @laszlocseke9200 10 місяців тому

      Peterballa113….”ezek nem kis làdikàk voltak hanem nagylàdikàk”..majd kiderül hogy làdika sem volt csak külföldi valutàk….😂

    • @88szisz
      @88szisz Місяць тому

      És szerinted a templom előtt kellett volna interjút adjon? 🤣

  • @anikopolcz4275
    @anikopolcz4275 Рік тому +462

    Úgy néztem ezt a beszélgetést egy szuszra végig mint a legizgalmasabb akciófilmet, akkora feszültség volt a vége felé, annyira izgultam, hogy Robi felpattan és otthagyja a kis emberkét...... Robi érvei, válaszai eszméletlenül jók, ütősek és igazak, meggyözőek, világosak, gratulálok neki !!!!!!!!

    • @jordangabor6966
      @jordangabor6966 Рік тому +6

      @@zolinanasi1608 igen, ott valahogy nem hozta fel Robi a “külföldi tőkeérdekek trójai falova” hasonlatát.

    • @Vadperkelt
      @Vadperkelt Рік тому +54

      ​@@zolinanasi1608
      Az ügynökaktákról miért nem volt saját véleménye a mélyen tisztelt jaffás kartársnak ?
      Az kicsit fontosabb kérdés, mint a MakiZaj 2 milliárdja ami a Karmelitában egy napi uzsonnapénz.

    • @istvanleanyvari9402
      @istvanleanyvari9402 Рік тому +11

      @@Vadperkelt ott a pont.

    • @doradiary3391
      @doradiary3391 Рік тому

      @@zolinanasi1608 Orbánt is külföldről támogatták, külföldön képezték, a pártját is külföldi pénzből Soros támogatásával alapította, külföldi ideológiát importált.. stb
      Én inkább azt hiányoltam Robitól, hogy nem kérdezte meg, hogy ezek a tények miért nem zavarják a fideszeseket ??

    • @zsoltkoncz2158
      @zsoltkoncz2158 Рік тому +7

      Engem is mindig lenyűgöz Róbert, micsoda energia, milyen tudás van benne! Az előadásmódja meg utánozhatatlan!

  • @gergelyvoros
    @gergelyvoros Рік тому +868

    Varga Ádám: "Puzsér azért nem vitázik velem, mert tudja, hogy elvérezne." Elhangzott fél éve... :)

    • @i.rumcajsz8543
      @i.rumcajsz8543 Рік тому

      Hát az ő világában, az ő csatornáján ez így is van Érdemes megnézni hogy töltötte fel, és hogy van tálalva. Nem fogja beismerni hogy besz*pta :-D

    • @mopsz17
      @mopsz17 Рік тому +120

      megis kell neki.........nyerni.....

    • @KillTeamHungary
      @KillTeamHungary Рік тому +65

      Ez a kijelentés olyan szépen ért be, mint a 1,5ös tej...

    • @deadmanzhand_nemisigyvolt
      @deadmanzhand_nemisigyvolt Рік тому

      Ez a gyerek a világ nyomorultja, komolyan..meg milyen lehetett a felhozatal, ha ez is bekerülhetett 🤡🤡🤡 Hogy átugrotta e a tüzes karikát, azt kétlem. Biztos valami labdazsonglőrködésben volt kiemelkedő, ja nem, mert tesiből fel volt mentve..

    • @sastyinkaroly
      @sastyinkaroly Рік тому +7

      Melyik az a Varga Ádám? Nem ugrik be...

  • @zangadaa
    @zangadaa Рік тому +923

    Ádám csinált házifeladatot, készült Robiból és minden témáját előre ledemózta, de Robit azért nem lehet csak úgy megenni reggelire 😆

    • @arthurgoethe6109
      @arthurgoethe6109 Рік тому +118

      Csak épp végighazudta a riportot xD Mióta dicsér ő balos gondolatokat? A csatornája mióta törekszik arra, hogy átjárást biztosítson a táborok között? :D Mióta nem orbán sípját fujja? :D

    • @laszlot.9203
      @laszlot.9203 Рік тому +20

      @@arthurgoethe6109 jaja, én is csak pislogtam nagyokat, amikor meghallottam

    • @comp3232
      @comp3232 Рік тому +22

      magyarul, házhoz ment a pofonért 🙂

    • @cocola119
      @cocola119 Рік тому

      Pláne egy ilyen tehetségtelen,gerinctelen,senkiházi hülyegyereknek teljesíthetetlen hihívás.

    • @rydernigguh1703
      @rydernigguh1703 Рік тому +9

      @@arthurgoethe6109 Meg "jobboldaliakat" kritizálna

  • @mateosking
    @mateosking Рік тому +280

    Nekem kicsit secunder szégyenem volt. Ádám magához képest kultúrált volt, de látszott rajta, hogy direkt nem akarja megérteni, hogy miről beszélnek neki.

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 Рік тому +14

      Nem is kicsit, nagyon.😁

    • @amicsi77
      @amicsi77 Рік тому +21

      hát igen a duplagondol elég jól működött nála🤣

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      Azért mert amikor konkrét tényeket mondott neki az Ádám pl lgbtq-ról akkor ugyanúgy reagált mint az átlagos balosok, elbagatellizálta a dolgot...az orbánfóbiáját meg percenként meresztgette 🤣🤣 csoda hogy meg tudta inni azt a nagyonnarancs szinű löttyöt🤣🤣🤣

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      Feltett egy kérdést az Ádám amire nem kapott választ, mert el lett bagatelizálva. Tehát hogy miért nem zárja ki az LGBTQ a csoportjából a felháborítóan szélsőséges viselkedésű egyedeket? Akik szó szerint gyerekeket molesztálnak, transz tanár aki bemegy hasig lógó hatalmas műcsöccsel gázrózsányi bimbókkal provokálni az iskolába? Aki gyerekeknek meséli hogy partyznak a melegek? Eleve mi köze van bárkinek ahhoz hogy kinek mi a szexuális beállítottsága?? és ezt gyerekek arcába tolni? Tehát miért nem zárják ki az ilyeneket? Az ilyenek minősítik az lgbtq csoportot, ne is várd, hogy egy normális konzervatív gondolkodású ember ezt elfogadja és ne álljon fel a szőr a hátán.

  • @istvanmolnar7635
    @istvanmolnar7635 Рік тому +290

    Köszi Robi, ez nagyon szórakoztató volt. Minden tiszteletem a tiéd. Végtelen türelmed van ezekhez a egyszerű, végtelenül szervilis gondolkodású egyedekhez.

    • @szilvesztercsaszar4027
      @szilvesztercsaszar4027 Рік тому +10

      @@Agotina és jobboldali szavazóként melyik valóban jobboldali pártra tudtál szavazni?

    • @Alpha-sg2rl
      @Alpha-sg2rl Рік тому

      @@szilvesztercsaszar4027 egyikre se, azt hiszi a fidesz jobboldali, közben csak komcsi

    • @jordangabor6966
      @jordangabor6966 Рік тому +5

      @@szilvesztercsaszar4027 lehet, hogy annak a baloladli pártnak a reciprokára, amelyikre Te szavaztál? Lehet nem is szavazott. Ettől még nyugodtan lehet jobboldali gondolkozású….. a kérdésed nem releváns.

    • @szilvesztercsaszar4027
      @szilvesztercsaszar4027 Рік тому +1

      @@jordangabor6966 Ha Jordán Gábor mondja, akkor biztosan nem releváns :)

    • @jordangabor6966
      @jordangabor6966 Рік тому +3

      @@szilvesztercsaszar4027 Ha Jordán Gábor nem mond semmit, akkor sem lesz releváns a kérdésed, mivel a hölgy nem beszélt sem pártokról, sem szavazásról..... A felsőbbrendű arroganciáról szólt a komment,ha figyeltél, bár a felém intézett megszólításod éppen ezt a jelenséget prezentálja.

  • @balintt4007
    @balintt4007 Рік тому +95

    Ez egy elég érdekes beszélgetés volt, köszönöm!! Arra jutottam, hogy soha nem fogom megérteni az ilyen emberek gondolkodás módját, mert teljesen jogos felvetések, félelmek fogalmazódnak meg bennük, de sokkal de sokkal nagyobb és fontosabb problémák vannak ebben az országban, csak ezzel nem akarnak szembe nézni.... Olyan mintha Varga Ádám azon lenne kiakadva, és felháborodva, hogy milyen baromi nagy gaz van a ház kertjében, miközben nem tűnik fel neki, hogy lyukas a tető, penészesek a falak, és nincsenek ablakok... Fontossági sorrend!!! Persze, lehet arról vitatkozni, hogy LMBTQ így meg úgy, de ez csak gumicsont.. ennél fontosabb pl., hogy pocsék az oktatás ebben az országban, vagy hogy elöregedő társadalomban, ahol egyre nagyobb szerepe van az egészségügynek, folyamatosan épül le... Elhiszem én, hogy zavarja ha "összebuzzizák a gyerekét" de az jobban fogja zavarni, mikor nem látják el a kórházban mikor valami adódik vele...

    • @doradiary3391
      @doradiary3391 Рік тому +13

      És a közpénzmilliárdok elherdálása sem zavar soha senkit...

    • @5mhejhoo
      @5mhejhoo Рік тому

      @@doradiary3391 nem , mert neki meg az őféle medianak is jut bőven. Nem ertem miert sírnak mindig hogy a baloldali oldalakat kulfoldi tamogatasok tartjak fenn, hat adjanak nekik is annyi penzt mint a jobbosoknak az allami penzbol lassuk melyik lesz felkapottabb

    • @MK-oq3hw
      @MK-oq3hw Рік тому

      Pontosan így van. Azért kell ilyen problémákat nyomatni, hogy orbán legyen a megoldás...

    • @Breadrc
      @Breadrc Рік тому +20

      Az egészségügy és az oktatás rendszerszintű magánosítása folyik, Ádám és a többi NERes talpnyaló most épp a jövőbeni magánegészségügyi kezelésekre és gyerekeik taníttatására nyaldossák össze a pénzt. Van egy olyan tippem, hogy szépen gyűlik az összeg.

    • @joschka2917
      @joschka2917 9 місяців тому

      Meg a közpénzeké.

  • @n.zoltan8185
    @n.zoltan8185 Рік тому +292

    Érdekes volt az ügynökaktás rész Varga Ádám részéről. Érintettek egy tucatnyi témát, világpolitikát, orosz-ukrán háborút, ideológiai harcok, miegymás, de ügynökakta kérdésről nem hallott, nem tudja, nincs elég infója, ott sem volt, és pont arról az egy témáról vhogy nincs is véleménye. Micsoda véletlen. És igen, tőlem a Gyurcsányt is számonkérhetik, ha a fideszes ígérettel szemben ez semmilyen más térületen nem történt meg.
    A másik, hogy úgy tesznek a jobbos megmondóemberek, mintha nem látnák hogy a kormányzati kommunikáció hogyan csapódik le a hívek között. Soros = a zsidók rosszak és ők vezetik a világot. Meleglobbi és gyermekvédelem = minden meleg pedo. Tanár, meg általában értelmiség = irtani való marixsták, egy vadhajtásokon kb már pogromokat szerveznek a kommentszekcióban. Meghogy senki nem drukkol, hogy több ukrán áldozat legyen, hát pedig de, ritkán voltak olyan vérszomjasak a magyarok (2/3a?) mint mostanában, s egyáltalán nem békepárti semleges, ahogy beállítják magukat, hanem színtiszta oroszpártiak. Lenin szobrokat állítanak, elvisz a rendőr ha Sztálint vagy Putyint szídod, szovjet zászlót használnak a megszálló katonák, ugyanazok a sztorik jönnek vissza a megszállásról, mint nálunk 45ben, aztán a kékcédulás szavazás, majd 56, de peeersze, ez egy másik Oroszország, Putyin meg galamblelkű humanista. És én is többször tüntettem USA iraki haború ellen mielőtt jönne vki relativizálni h ha USA háborús bűnt követ el, akkor hadd legyen mar normalis ha barki mas is csinalja. Eszemfaszommegall.

    • @gaborszitas4677
      @gaborszitas4677 Рік тому +3

      Így!!!

    • @bajszosjozsef4850
      @bajszosjozsef4850 Рік тому

      Elköveted azt a hibát, hogy az egész Fidesz szavazótáborra ráhúzod a vokális kisebbség véleményét. Komolyan faszpajtások kommentszekció alapján vonsz le ilyen súlyos konzekvenciákat?

    • @LeventeCzelnai
      @LeventeCzelnai Рік тому

      Pedig minden meleg pedofil, legalábbis amíg a papok azok addig a melegekrol se feltetelezzunk jobbat.

    • @RPJCrash
      @RPJCrash Рік тому

      Köszönöm, hogy ezt így leírtad. Én is megakadtam ezen, hogy Ádám úgy néz ki egy buborékban él és soha nem olvasott vadhajtásokat, ami kvázi fidesz felszopó lap és nem ismeri a közönségét. De ne várjunk mást, amikor Orbán hetente 5ször kézzel-lábbal foggal-körömmel támadja-szarozza a szövetségeseit, és karót nyelt kussban lapít és relativizál Oroszországgal, aminek még csak pici töredékét írtad most le. Jelenlegi lehető leghasznosabb oroszpárti szabotőrállam mi vagyunk, pont ebben a pozícióból amiben vagyunk, pont ezzel a nyelvezettel, hogy "állítólagosan orosz ellenes viszont közben saját térfelet folyamatosan szétbarmoló, fúró, ekéző magatartást veszünk fel", vagyis egy szisztematikusan működtetett oroszpárti politikai szabotőrakciót hajtunk végre, és nem is lehetne elképzelni ennél többet, amivel Putyin érdekeit lehetne kiszolgálni a mi NATO és EU-s pozícionkból, mint ez a kamu szélsőségesen "kritikus" szerepbábozás (politikában minden médiában pusholt ellenséges nyilatkozat egy szándékosan célzott hiteltelenítő akcióterv folyamati lépése, és szó sincs arról hogy "csak kritikus a szankciók miatt", ez mindenkinek világos lehet aki nem menthetetlenül naiv...). Ez a legborzasztóbb az egészben, hogy nem elég hogy fos a gazdasági helyzet, de egyedül mi töltünk be ilyen szerepet amivel nem lehet azonosulni...

    • @homloklebenyterapia9790
      @homloklebenyterapia9790 Рік тому +5

      Érdekes volt a 2milliárdos rész puzsér részéről.

  • @matetakacs8499
    @matetakacs8499 Рік тому +329

    Nagy kár, hogy Varga Ádám vagy
    - kikéri magának, hogy nem csinál valamit, amit nyilvánvalóan csinál, vagy
    - gazdasági történelmi tényeket tagad, vagy
    - szól hogy a beszélgetés nem arról szól amiről kellene,
    - vagy kérdésbe bújtatott állításokat tesz, vagy
    - úgy tesz, mintha Robi nem ülne vele szemben, és a válasz helyett választ egy másik témát
    Ha ezektől a rossz szokásaitól megszabadulna, talán végig is lehetne nézni az interjút, és már-már olyan érzésem lenne, mintha nem lenne 100%-ban jobboldali fidesz propaganda amit hallok.

    • @viannerocher3841
      @viannerocher3841 Рік тому +9

      Így-így! :)

    • @gaborszitas4677
      @gaborszitas4677 Рік тому +15

      Huth G. iskola!😡

    • @deadmanzhand_nemisigyvolt
      @deadmanzhand_nemisigyvolt Рік тому +1

      Ez a receptje az összes NER-es bolseviknek. Olyan klónok, akik legfejjebb fejszerkezetben különböznek egymástól, ugyan az a módszertan az összesnél; ha már beszéltél eggyel, beszéltél az összessel. Alapvetően ez egy propaganda iskola. Önállóan megélni ebből képtelenek lennének, de az elvtársak eltartják őket szépen.

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 Рік тому +7

      Lánczi ugyanezt csinálja az m4- en. Bevett taktika.

    • @deadmanzhand_nemisigyvolt
      @deadmanzhand_nemisigyvolt Рік тому +20

      @@andreamarcso2783 igen, ezek ilyen avatar testek, amibe ugyan azt az undorító híg fost öntik minden nap, és csak ömlik a szájukból a méreg.

  • @tiborhajdu8077
    @tiborhajdu8077 Рік тому +54

    Úr isten Róbert! Hogy volt gyomrod leülni ezzel a pondróval egy asztalhoz?! Brutális.

    • @penyige1
      @penyige1 Рік тому

      Robi próbált témát váltani, de ez a szerencsétlen alak újra, meg újra csak buzizni, pedofilezni, finesz demagógiát tolni akart. De MIÉRT???????

    • @purokujunior4720
      @purokujunior4720 Рік тому +4

      Mert vagy leül a jobb a ballal, középpel és fordítva, és megpróbálja megérteni, együtt élni vele vagy kiírtja a másikat. Melyiket szeretnéd?

    • @user-pr1mf2jr9c
      @user-pr1mf2jr9c 3 місяці тому

      A ROBI BESZEGETO TARSA , MEG EGY VISZONYLAG ERTELMES ES NEM IS AGREASSZIV FIGURA , SOTT TOBB JO MEGJEGYZESEIS VAN , NEZD UJRAE MUSORT ES LEHET HOGY RAJOSSZ MIRE UTALTAM NEKED , UDVOZLETEM , SZIA,,,...

  • @zoltankada5617
    @zoltankada5617 Рік тому +1047

    Elég uncsi lett a felénél…úgy értem a sablon az lett, hogy:
    Ádám: A baloldal rossz a jobb oldal jó
    Robi: értelmes beszéd 3-5 percen keresztül
    Ádám: én értem, hellyel közzel egyet is értünk, de a baloldal rossz, a jobb oldal jó
    Robi: értelmes beszéd 3-5 percen keresztül
    Ádám: igen, de a baloldal rossz a jobb oldal jó
    Ésígytovább ésígytovább

    • @xeraoh
      @xeraoh Рік тому +14

      pedig a végén volt a legjobb

    • @Yorgos2007
      @Yorgos2007 Рік тому +17

      Pontosan ezért nem mennék el ilyen helyre "vitatkozni", semmi pénzért.

    • @straszikis7213
      @straszikis7213 Рік тому +19

      Ez a komment a teljes műsort leírja.

    • @Alpha-sg2rl
      @Alpha-sg2rl Рік тому +82

      @@jookovacs puzser: kritizálja az ellenzéket is
      Adam: ami a kormanynak ciki arról sajnos pont nem tudok semmit :)

    • @katreinermartin8731
      @katreinermartin8731 Рік тому +10

      Tiszta Állatfarm (George Orwell)

  • @orbanviktorkoldustarisznya6053
    @orbanviktorkoldustarisznya6053 Рік тому +311

    Ádám barátunk enyhén elkényelmesedett a belterjes, lakáj-troll pajtásai között.
    A cinikus röhigcsélés ide most kevés lett.

    • @zsoltkoncz2158
      @zsoltkoncz2158 Рік тому +22

      Nagyon tévúton jár a kis srác! Tudásból tapasztalatból elégséges! Róbert nagyszerűen állta a sarat.

    • @HUNCSA1
      @HUNCSA1 Рік тому

      Bár többnyire nem értünk egyet és továbbra is egy baloldali bérenc vagy, de ebben most egyetértek veled.

  • @ancsiancsi4061
    @ancsiancsi4061 Рік тому +28

    Imádlak Robi! Elképesztően jól vitázol. Komoly rajongód lettem ❤️

  • @DaT0nkee
    @DaT0nkee Рік тому +408

    Kedves Ádám beszélgetésnek álcázva szóról szóra felmondta a propagandát. Egy újabb eredményes nap a hazugsággyárban.

    • @attilaolle1139
      @attilaolle1139 Рік тому +39

      Amikor egy fair right adam beszel a fuggetlen ujsagirasrol olyankor mindig valami megmagyarazhatatlan erzes fog el😂

    • @zolee7473
      @zolee7473 11 місяців тому +16

      ​@@attilaolle1139Igen, ez olyan mint amikor a 444 vagy a Mérce beszél a független újságírásról.

    • @laszlocseke9200
      @laszlocseke9200 10 місяців тому +8

      DaT…..milyen szerencse hogy csak Fidesz propaganda van ….😂😂😂nem vagy tisztàba a probaganda fogalmàval….

    • @sandorsas78
      @sandorsas78 10 місяців тому

      ​@@zolee7473és ezzel mennyire cáfoltad, hogy Ádámka viktorovics putyinovics seggnyalója? Nem kell válaszolni...semennyire. 😂 Leülhetsz, egyes alá...se.... 😅

    • @akat2981
      @akat2981 9 місяців тому +3

      Érveid is vannak, vagy csak ez az egy mondatod, amit bárhol bármi alá ctrl+v?

  • @KababikDani
    @KababikDani Рік тому +201

    Ritkán látni ekkora kontrasztot erkölcsi szinten egy képernyőn...

    • @laszlokeri5184
      @laszlokeri5184 Рік тому +1

      Közted és köztük?
      Végre leültek beszélgetni, de te már g*cizel, úgy hogy végig sem nézted. :)

    •  Рік тому +16

      Ebben a kommentben az a vicces, hogy nem tudtam megállapítani, hogy balos vagy jobbos vagy-e

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 Рік тому +2

      Robi javára...

    • @laszlokeri5184
      @laszlokeri5184 Рік тому +1

      @@samisami-qb5tl Azt mindketten elítélik. 😎

    • @laszlokeri5184
      @laszlokeri5184 Рік тому

      @@samisami-qb5tl Azért nem minden jobboldali influenszer propagandista. Ádám önerőből építette ki a brandjét, ugyan úgy mint Puzsér, nem a s*gge alá kapta, mint igen sokan amúgy. Azért mert valakinek szimpatikus a Fidesz még lehet értékrendje - bár sajnos egyre többeknek már azért szimpatikus, mert 12 éve hatalmon van.

  • @zsgergoe
    @zsgergoe Рік тому +39

    Fontos kérdés (ha nem a legfontosabb), hogy mi van amögött, hogy a miniszterelnök úr nem hozza nyilvánosságra az ügynökaktákat. Erre nincs semmilyen válasz, ilyenkor egyből nem értenek hozzá, nem érdekli őket meg letagadják a KISZ-es múltat...

    • @alcoholrelated4529
      @alcoholrelated4529 Рік тому +8

      vicces volt, ahogy zsigerből először azt is tagadni próbálta, hogy ismerték volna egymást orbán és gyurcsány, aztán onnan javított. hirtelen nem tudta, mit kell tagadni :)

    • @Alpha-sg2rl
      @Alpha-sg2rl Рік тому

      @@zolinanasi1608 Putyin puszta szívjóságból adja ötödáron a gázt? Kínaiak jofejségből építenek vasutat Vagy adnak hitelt? :D nincs ingyenebéd,csak Orbánnak mi?

    • @alcoholrelated4529
      @alcoholrelated4529 Рік тому

      @@zolinanasi1608 amit nem értesz, hogy teljesen mindegy, hogy mit kértek mzp-től, vagy kértek-e egyáltalán. ugyanis nincs hatalma teljesíteni semmit sem. (egyébként meg igenis indítsanak eljárást, ha szabálytalan volt valami, ne csak pofázzanak) ezzel szemben orbán a teljhatalmával ténylegesen kiárusította a ruszkiknak, a kínaiaknak és a nyugati nagytőkének az országot, az valahogy nem zavar téged? :) ja, egyébként erről szólt a műsor... :)

    • @tamasnagy3873
      @tamasnagy3873 Рік тому

      Hülye ez az MZP, úgy kellett volna pénzt szerezni, hogy megvesz egy erőművet, kibelezi, jó pénzért eladja az államnak, aztán a pénzt betolja a kampányba! De hát ezt sajnos nem mindenki tudja megtenni. Így el kellett adni a MOL-t 4,5-5 millió dollárért! Tényleg gombák vagytok.

    • @SaphireDesign
      @SaphireDesign Рік тому

      1 ne hazudozz . 2 puzsér , mondta ,hogy ki kell vizsgálni honnan jött a pénz , továbbá mzp az egyetlen ember aki elszámolt a kampány pénzekeel 3. az MMM nem párt szóval ennyit a párt finanszirozásról, 4 .hogy mit kértek cserébe a pénzért ? talán ,hogy megnyerjék a választást , de mivel ... szaros 2milliárdalI ,de még 500 milliárd is, értelmetlen lenne, a fidesz végtenel pénzéhez képest. A MOL negyed részt állami a többi egyéb befektetők tulajdonolnak részvényekben... beszarok ,szaros 2 milliárdért MOL-t . ennyiért odaadni kinek is , a kampósorúaknak, vagy sorosnak ,esetleg a békaembereknek.

  • @FiR6
    @FiR6 Рік тому +56

    Ádám: "Világos, Robi, értem, amit mondasz."
    Ha érted, akkor miért csinálsz úgy, mintha nem értenéd?

    • @Alpha-sg2rl
      @Alpha-sg2rl Рік тому

      Látni a fején, hogy debil. Gondolom azért lett propagandista, mert szűz

    • @tamasve6345
      @tamasve6345 Рік тому

      mert egy gerinctelen propagandista

    • @irenhorvath2652
      @irenhorvath2652 2 місяці тому

      Ez az Ádám gyerek, nem hogy semmit nem ért, de sötét, mint az éjszaka!! 😂

  • @suprapoowa
    @suprapoowa Рік тому +126

    Pohárdanival meg a trombitásfrédivel is annyira megnéznék egy vitát ❤
    Robi 4 President 😊

    • @deadmanzhand_nemisigyvolt
      @deadmanzhand_nemisigyvolt Рік тому

      Ugyan ezt látnánk, mint itt. Betanult sablonok, hazugságok és rágalmazások a Kreml segge lyukából szállítva (mint módszertan) Ettől függetlenül én is szívesen megnézném, hogy sorba elpicsázza ezeket a bolsevik, putyinszopó véglényeket.

    • @laszlohutoczki8439
      @laszlohutoczki8439 Рік тому

      feldobott labda lett volna megkerdeznie Robinak, hogy mi a balos megafon megfeleloje?

    • @laszlohutoczki8439
      @laszlohutoczki8439 Рік тому

      feldobott labda lett volna megkerdeznie Robinak, hogy mi a balos megafon megfeleloje?

    • @balazsfejes8817
      @balazsfejes8817 Рік тому +3

      Az a 2 ember annyira az alja, hogy semmi értelme nem lenne sztem, őket még a saját oldalukon is szégyellik

    • @Pekka.Pekka.1296
      @Pekka.Pekka.1296 11 місяців тому +1

      @@balazsfejes8817Szerintem ezek már senkit és semmit nem szégyellnek.

  • @Híresember
    @Híresember Рік тому +46

    Puzsér itt nagyon szimpatikus lett, Ádám meg sajna a propagandát fújja, bárhogyan is próbálja magát beállítani.

    • @vilagistene2137
      @vilagistene2137 Рік тому

      Te attól még ugyanúgy széljobber maradtál úgyhogy nem értem a problémád a Fidesz propagandistàkkal.

  • @kriszta4059
    @kriszta4059 Рік тому +12

    A műsorvezető srác szerintem felkèszületlen, követhetetlen volt. A gondolatmenete csapongó, megkèrdőjelezèsek elől kitèrő volt. Nekem ez ìgy "èlvezhetetlen".

  • @ogawasan68
    @ogawasan68 Рік тому +64

    "-Én nem állok bele olyanokba, amiről fogalmam sincs."
    "-Á-há".
    Priceless...😁

    • @laszlohutoczki8439
      @laszlohutoczki8439 Рік тому +4

      sohadesoha nem hallott az ugynokaktakrol?!Azert ez ilyen szinten -1es lenne. de termeszetesen tudja o csak konnyebb elkatszni a hulyet...

  • @mindenamidani1918
    @mindenamidani1918 Рік тому +20

    (Direkt?) nem értésben gazdag, Puzsér megfingatásának induló, visszafele elsült vita. Csak a szokásos.

  • @i.rumcajsz8543
    @i.rumcajsz8543 Рік тому +266

    Ezt az adást meg szeretném venni 4K-s verzióban, Puzsér kommentárral, díszdobozban :-D

    • @fordfofelugyelo
      @fordfofelugyelo Рік тому +1

      😁👍

    • @gervinm
      @gervinm Рік тому +8

      BluRay UHD 8k 3D uncut special edition!! XD

    • @igorjee
      @igorjee Рік тому +4

      @@gervinm közel-keleti, afrikai és USA piacokra pedig Director's Cut Edition.

    • @gervinm
      @gervinm Рік тому +2

      @@igorjee abszolút! De akkor dobjananak alá egy rendezői kommentárt is, 3 nyelven minimum!

    • @gervinm
      @gervinm Рік тому

      @@jookovacs Evidens...:D

  • @624som
    @624som Рік тому +25

    Puzsér csodálatos megint

  • @tamashorvath4921
    @tamashorvath4921 Рік тому +72

    Puzsér a király .

    • @user-px9iz8is8p
      @user-px9iz8is8p 14 днів тому

      Micsoda?Én már lassan szerelmes vagyok Robiba!😅❤

  • @zsuzsavalenta20
    @zsuzsavalenta20 Рік тому +13

    Robi egyszerűen briliáns!!! Utánozhatatlan, megismételhetetlen!!! Minden habozás nélkül rábíznám az ország vezetését! A másik fél kifejezetten irritáló. Gondolta most jól megmutatja Robinak ki is az okos. Hát!!!! Alulmaradt!

  • @igorjee
    @igorjee Рік тому +68

    Puzsér szenttürelmű, minden tiszteletem.

  • @BalintM7898
    @BalintM7898 Рік тому +12

    Annyira látszik hogy inkompetens Fair Right Ádám az objektív beszélgetésre.

  • @zolcsika73
    @zolcsika73 Рік тому +41

    Robi, akkora nagy király vagy!!!
    A csávó tényleg házhoz ment a lófaszért. :)

  • @szilvi5618
    @szilvi5618 Рік тому +18

    Remélem lesz még Puzsér Thug Life videó összevágás (magam nem tudom megcsinálni, mert nem állnak rendelkezésre eszközök, de! ) ebből a videóból, 41:13 tól főleg lenne anyag. Puzsér fantasztikus! Egy igazi kincs, hogy van egy ilyen magyar ember, aki ilyen éles látó, művelt, ki tudja magát fejezni és közölni a valóságot.

  • @erikanemeth1429
    @erikanemeth1429 Рік тому +23

    Mit lovagol a csavo a 2milliardon hogy miert kapta MZP!?Azt az uniobol Hany milliardot kapott OV ami nem lett elszamolva!!Leragott csont!!nothing else to discuss about?!😅

    • @janospapp7909
      @janospapp7909 Рік тому

      Vagy amikor orbán támogat külföldi politikusokat, az bezzeg más, mi?😂 Ha az ellenzék kap külföldről, az rossz, ha orbán ad külföldre, az meg jó!

  • @elchyke
    @elchyke 20 днів тому +2

    Érdekes volt ezt így látni egy EP választás és helyhatósági választás tükrében.

  • @gaborpataki1564
    @gaborpataki1564 Рік тому +67

    Riporter srácnak ajánlanám győzikét.Maradjon mindenki a saját szintjénél.

  • @drpetobence
    @drpetobence Рік тому +112

    A kedvencem ez volt: "Nincs véleményem az ügynökaktákról. Amit nem ismerek, abba a témába nem állok bele."
    Mintha egy onkológus azt mondaná, hogy "nincs véleményem a tumorról", vagy egy focibíró, aki nem foglalkozik a lesszabállyal.
    Amúgy akkor minek hívjátok magatokat Pesti Srácoknak?

    • @istvanveres33
      @istvanveres33 Рік тому +3

      Amiért nem úgy hogy Magyar Titkosszolgálat

    • @drpetobence
      @drpetobence Рік тому +15

      @@istvanveres33 Gondoltam, hogy a Pesti Srácokat csak érdekelhetné azoknak a kollaboránsoknak a sorsa, akik az ő ügyüket leverő hatalom fennállását biztosították...

    • @nevezetesazonossag
      @nevezetesazonossag Рік тому

      @@drpetobence kérlek, még viccből se hasonlítsd ezeket a szervilis férgeket a valódi Pesti Srácokhoz, ők hazafiak voltak, ezek csak szolgák

    • @Ecronomus
      @Ecronomus Рік тому

      Es akkor itt jon a kerdes hogy mikor ismerem eleg jol a temat hogy velemenyt alkossak rola ? Mert hat a Varga Adam nem egy alkalommal bizonyos informaciokat nem mond el dolgokrol, vagy azert mert ugy gondolja hogy azt erdemes kihagyni vagy mert nem tud roluk, az utobbi esetben akkor pedig ne mondjon velemenyt rola.

    • @Pekka.Pekka.1296
      @Pekka.Pekka.1296 11 місяців тому

      A fidesznél is ment a papírdarálás, tele van komcsival a párt, nyilván “nincs véleménye” errõl ennek a nyomorult szolgának.

  • @gabortoth2749
    @gabortoth2749 Рік тому +22

    Mindig házhoz mennek a pofonért amikor azt hiszik Puzsérnál erősebb érveik vannak a saját igazuk igazolására. Amikor hozzá adta a beszélgetéshez, hogy elszállt a fény a stúdióban , hát az volt a legerősebb valós állítása. Hiába készült 30oldalas papír tömeggel, hogy tartsa a tempót 😅A fejekben is elszállt arrafelé a fény....

    • @legomusk7075
      @legomusk7075 Рік тому

      @@zolinanasi1608 MegakrvaAnyädat

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 Рік тому +4

      @@zolinanasi1608 itt csak te süketelsz

  • @tamastoth4153
    @tamastoth4153 Рік тому +15

    Varga sem érti a demokrácia lényegét. A hosszútávú (stratégia) elvi közjót kellene akarnia egy politikusnak. Kompromisszumot (taktika) csak erkölcsei és politikai elvei megtartásáig köthetne. Amennyiben a választók többsége nem fogadja el így őt, akkor leváltja vagy nem választja meg. A politikusok többsége azonban megfordítja a dolgot. A hatalmat akarja megszerezni vagy megtartani (stratégia), ezért a választók rövidtávú érdekeit kiszolgálva (taktika) tevékenykedik és kommunikál. A szomorú az, hogy megfelelő szemfényvesztéssel (média) a választók többsége még azt sem veszi észre, hogy rövidtávú érdekei sem vagy csak alig-alig valósulnak meg.

  • @marcellfilipovics5127
    @marcellfilipovics5127 Рік тому +6

    Eddig nem követtem a csatornát, munkásságát de véletlen elém került ez a videó és végig néztem. Nagyon jó vita alakult ki amit igazából egyedül vitt le, és része volt ennek Varga Ádám. Sok érv nem érkezett, csak bal meg jobb és amikor valami valóban gondolkodásból fakadó ötletet dobott be lesöpörték. Nagyon tetszik a videó, öröm volt végig nézni. Mindenkinek ajánlom

  • @zsoltpocman6673
    @zsoltpocman6673 Рік тому +17

    Ugyanaz az érzetem volt, mint amikor a pestipockok meghívták a "várukba" Robit, és házhoz jött a pofon.Ez a csóka 1 egyszerű fidesznyik, jobb oldalinak gondolja magát, de még annyi esze sincs, hogy utána nézzen, mit is jelent az.

    • @DMarci2001
      @DMarci2001 4 місяці тому

      Ez a csávó nagyon messze van az egyszerűtől, végig lekövette Robit és előrukkolt egy kitűnő hárítással ami ellenérv helyett egy felszínesen hasonló szituáció volt, ami pont csak a lényegben különbözik Robiétól, és amit a fideszes birkák megzabálnak kétpofára, ő meg a kenőpénzt amit kap a mestertől.

    • @user-px9iz8is8p
      @user-px9iz8is8p 14 днів тому

      Pontosan 😂

  • @peter4056
    @peter4056 Рік тому +129

    Puzsér bement az oroszlánbarlangba és megette az oroszlánt 😆 Méghozzá úgy, hogy meg sem izzadt.

    • @haverjamarosi680
      @haverjamarosi680 Рік тому +13

      Oroszlán ?!?!?!?!
      PFFFFF X'_D

    • @ChbyChby
      @ChbyChby Рік тому

      Messze van ez a gyerek egy oroszlántól, inkább valami cickány(elnézést a cickányoktól) talán... :)

    • @irenhorvath2652
      @irenhorvath2652 2 місяці тому +1

      Ez mindent ért, és nem ért semmit! Már Robi is röhög rajta!!!

  • @andreamarcso2783
    @andreamarcso2783 Рік тому +13

    Ez a jobboldal- baloldalazás, amit izzadva pushol hosszasan Ádám, iszonyat unalmas. Robi próbálja felnyitni Ádámka szemét, de nem kapcsol, fenn kell tartani a kultúrharcot. Mennyivel könnyebb erről beszélni, mint a valós belpolitikai problémák, pl az alacsony bérek, az egészségügy siralmas helyzete, rezsiválság stb ellen küzdeni és azt megoldani.

    • @irenhorvath2652
      @irenhorvath2652 2 місяці тому

      Hát nem pofázhat amit akar, mert a gazdi seggbe rúgja, és mehet a mekibe mosogatni!!😂😂

  • @laszlot.9203
    @laszlot.9203 Рік тому +84

    Minden tiszteletem Ádámé, aki nemcsak hogy tátott szájjal rohant be a f@szerdőbe, de ott még jól el is tévedt.

  • @evuful
    @evuful Рік тому +39

    Azt hallottam, hogy magyar bank támogatta Marie Le Pen kampányát. A Márki-Zay mellett erről is érdemes lenne beszélni, ha igaz.

    • @martonpluzsik5627
      @martonpluzsik5627 Рік тому

      Jogos, de ez nem a mi bajunk, fájjon a franciáknak.
      Ha Le Pen egyszer majd Franciaország vezetőjeként, de magyar pénzért magyar érdekeket szogál akkor hazaáruló, és a francia törvények szerint elítélendő.
      Ha a fidesz szerint Mo. érdekét Le Pen győzelme szolgálja akkor ezzel egy magyarnak max annyi gondja lehet, hogy ha szerinte Macronnal járunk jobban/nem ér nekünk ennyi pénzt akkor szarul költik el az adóforintjainkat.
      Bár Le Pen hitelt kapott nem támogatást...

    • @Womanarchist_x
      @Womanarchist_x Рік тому +3

      Jo hogy igaz

    • @sandorkovacs9863
      @sandorkovacs9863 Рік тому

      MKB....lölö...késöbb megkapta...

  • @amphicoelias4106
    @amphicoelias4106 Рік тому +153

    Ádám már több, mint egy éve, minden videójában, amiben Puzsér szerepelt, emlegette, követelte, hogy Puzsér beszéljen vele, majd mindenhol azt híresztelte, hogy Puzsér gyáván menekül a vita elől és nem hajlandó vele vitatkozni. Idejött Robi csatornájára is és a kommentekben vitázott többek közt velem is, a saját videó alatt is.
    Én pedig csak leírtam neki 7-8 hónapja, hogy Puzsér jelenleg alkotói szabadságon van és hogy nem azért nem válaszol, mert bárkivel is visszautasítja a vitát, illetve, hogy majd ha visszatér, akkor ősszel írjon neki privát üzenetet, ne kommentet (amit Puzsér nem olvas) és akkor fog tudni vele vitázni. Ahogy látom, pontosan az történt, amit leírtam előre.

    • @MrDwaynehun
      @MrDwaynehun Рік тому +12

      1: Puzsér csatornáján általában nincs kép, csak hang.
      2: A hátteret látva ez a beszélgetés nem Puzsérnál történik meg. Erre enged következtetni hogy megköszöni a meghívást. Stb...
      3: Nem olvas kommentet. Khm...

    • @kisjen7636
      @kisjen7636 Рік тому

      Puzsér kommentfüggő. Minden Apu-n szinte van olyan "blokk", amiben azt részletezik, aktuálisan hol mit beszéltek róluk a kommentelők, és reagálnak.

    • @pontpontvesszocske9732
      @pontpontvesszocske9732 Рік тому +3

      Minden alkalommal kitér rá, melyik topikjára mit kommenteltek. Felháborodik, néha felolvastatja FAMmal a hozzászólást(/okat), mindig tudja, olvassa, mire miket írnak neki. "Most éppen ezért ugrottak nekünk", "ez nem tetszett nekik..." stb

    • @pontpontvesszocske9732
      @pontpontvesszocske9732 Рік тому +1

      Ja, Puzsérról beszéltem természetesen. Egy önhazugsága maximum, hogy nem olvas kommenteket. Általában a kontent alapja nála, hogy mit írnak a kommentelők.

    • @gullmorr4246
      @gullmorr4246 Рік тому +4

      @@pontpontvesszocske9732 Nem volt szó róla, hogy nem olvassa, inkább arról, hogy nem reagál rá.

  • @zitahargitai6612
    @zitahargitai6612 Рік тому +25

    Zongorázni lehetett a külömbséget az értelemben,, a dolgok rálátásában,tudásban,inteligenciában.Köszönjük Robi hogy a sötétségbe nevittel egy kos fényt.

    • @liborur
      @liborur Рік тому +1

      Külömbséget. Hiába, tudás és intelligencia. 👌😂

  • @swisstony8963
    @swisstony8963 Рік тому +4

    Fú ez a kukkeró kemény, mint a vídia! Gyönyörűen felmondja a NER leckét, a válasz minden kritikára csak annyi, hogy “És az ellenzék?”

  • @anikovargha4071
    @anikovargha4071 8 місяців тому +5

    Robi, egyetértek magával, itt hibátlanul képviselte az előrevivő szemléletet. Köszönöm.

  • @minutecat
    @minutecat Рік тому +13

    Elindul egy jó gondolatmenet Robinál, aztán jön egy
    "itt egy abnormális, 1 a milliárdból eset",
    meg egy "a felsorolásod tizedik pontját azért tegyük tisztába és beszéljünk is inkább erről",
    vagy csak simán egy "na igen, de [insert valami teljesen irreleváns jobboldali nézőknek tett gesztus, amiből ha elég sok ilyet csinálok, akkor egy átlagos jobboldali néző annyira össze fog zavarodni, hogy Robira fogja kenni hogy ő nem tudja miről beszél]".
    Ádám, miért jó önkéntesen tapsolni egy teljes autoriter rendszer felé? Ez nem egy vita, ez egy szemezgető okoskodást kiélő komplexus.

  • @olahantal4043
    @olahantal4043 Рік тому +22

    Minimális önreflexió is hiányzik Ádámból, csak vádol és nem fogad el semmi kritikát maga és a képviselt oldala felé. Ez jellemzi az egész kormánypárti oldalt, mind a közösség felől, mind a vezetőség felől. :(

    • @manwolf3182
      @manwolf3182 10 місяців тому

      Támadva védekezik.

  • @thnghtvvvnds3636
    @thnghtvvvnds3636 Рік тому +118

    Amit az ügynökakta tèmánál tol a Varga az brutális 😄

    • @sandor8936
      @sandor8936 Рік тому +35

      Ahhoz pont nem ėrtett. A világon minden máshoz igen, de ahhoz pont nem. Van ilyen nem? 🤔 😃

    • @danielsomodi503
      @danielsomodi503 Рік тому +47

      Ádam csatornáján néztem meg a beszélgetést. Aztán hirtelen felkerült a Pesti TV oldalára is, pedig kijelenti, hogy ő nem jobboldali megrendelésre készít tartalmat. XD. Na de a lényeg. Mind2 csatornán az ugynokaktak emlegetésére a kommentelők kikérik maguknak, hogy ez nem fontos, ezzel minek foglalkoznak, már rég lejárt lemez. Aztán megkérdeztem őket, hogy ha ennyire nem baj az ügynök téma, meghogy KISZ-tag volt mind2 fasz, akkor most miért komcsiznak mindenkit? A válaszukra azóta is várok.

    • @gfgombi9
      @gfgombi9 Рік тому

      Valosagtagadas. Jellemzo erre az agymosott szekertaborra. Jaj es most jonnek majd azzal, hogy tanulatlan vagy mert nem hasznalsz ekezeteket :DD

    • @Yorgos2007
      @Yorgos2007 Рік тому +15

      Azzal elevenébe vágott a Robi. És jó volt az átkötés is. Vajon miért támogatta az orosz gazdasági terjeszkedést Gyurcsány, amikor hatalmon volt? És vajon Orbán - aki ellenzékben még hazaárulásnak tekintette ugyanezt (amiben teljesen igaza volt!) - miért lett ugyanolyan oroszbérenc 2010 után?

    • @sandor8936
      @sandor8936 Рік тому

      @@danielsomodi503 Persze, az már régen volt. Csak 2006 és Gyurcsák Ferkó kormányzása nem volt régen, az mindig aktuális. Csóró idióta bolond székletek 🤣

  • @komoi05
    @komoi05 Рік тому +77

    Imádom Robi mimikáit

    • @komoi05
      @komoi05 Рік тому +2

      @Csikidám gidák akkor került volna igazán konszenzusra Robival

    • @landcruisertoyota3137
      @landcruisertoyota3137 Рік тому

      @Csikidám gidák Jah, a te szellemi szinteden nem is várható el más megoldás, mint az erőszak. Amikor anyád nem melegítette fel eléggé a reggeli kakaódat, akkor szájbarúgtad. Amikor az iskolában vagy a munkahelyeden nem értesz egyet valakivel, és mivel olyan buta vagy, hogy vitatkozni, gondolkodni nem tudsz, ezért szájbarúgod. Ha lenne még máunika-show, elmehetnél a családoddal szerepelni, Megmondanátok, hogy ti így szocializálódtatok. 😆🤣

    • @i.rumcajsz8543
      @i.rumcajsz8543 Рік тому +1

      1:17:40 🤣

    • @csillagenda2011
      @csillagenda2011 Рік тому +4

      Hárpmszor futottam heki a kommentnek.😃
      Orbán átadta ezt az országot Gyurcsánynak, majd visszavette.
      Szép színjáték volt tőlük. Azóta gyűlölöm mindkettőt.
      Robi 👏👏👏

  • @istvanmolnar2577
    @istvanmolnar2577 Рік тому +8

    Jó, átfogó beszélgetés volt. Köszönöm.:)

  • @Andbovi
    @Andbovi Рік тому +16

    Gratu mindkettőtöknek a vitáért!

  • @orsolyalakatos9182
    @orsolyalakatos9182 Рік тому +81

    Nem is tudom, lehetett volna jó is ez a beszélgetés, ha a kérdező nem a hangja megemelésével szerette volna megerőszakolni a vitapartnere mondanivalóját, mondandója közben. Mintha nem értette volna meg, hogy a vita lényege nem az, hogy ki nyer...kicsit olyan mesterkéltek a srác intellektuális manőverei. Mondjuk engem kimondottan irritál. Robi jó, mint mindig!

    • @HouseRemixesHungary
      @HouseRemixesHungary Рік тому +10

      Azért ezt felróni egy Puzsér (elleni) vitában nem kicsit visszás :D nem is tudom, hogy ennél a vitánál épp mi volt vele, de magához képest kifejezetten brutál higgadt volt

    • @Akos843
      @Akos843 Рік тому +1

      @@HouseRemixesHungary A narancslé :D mit gondolsz miért azt kapot? Fizikálisan és mentálisan és próbálták megtörni. :D

    • @gvagear
      @gvagear Рік тому

      Jaj, már itt is megint megerőszakolnak egy fideszest, jaj szegények, mindig áldozatok. Ez a hangerő, kicsit felemelik a hangerőt, és már össze-vissza beszélnek hülyeségeket. Beszéljünk akkor halkan máskor, hogy el tudják mondani, amit gondolnak. Sőt rajzoljuk át a választási körzeteket, hogy néha nyerni is tudjanak szegények.

  • @tamasszucs2987
    @tamasszucs2987 Рік тому +4

    Tetszett! Köszönöm! Mindenki hozta a formáját!

  • @zsoltsubicz2725
    @zsoltsubicz2725 10 місяців тому +5

    Robi KO val nyerte a beszélgetést! 👌

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 Рік тому +3

    Róbert köszönöm, nagyszerű volt.! Elsöprő volt. 💐

  • @Cornissa
    @Cornissa Рік тому +87

    Egyenlőtlen párbaj volt. Ádám végig olyan fejet vágott, mint aki mindjárt elbőgi magát. Legbelül ő is tudja, hogy egy féreg hatalom kiszolgálója.

    • @hillpeter3711
      @hillpeter3711 8 місяців тому +1

      És melyik hatalom nem féreg,? Oktass, kérlek!

    • @attilatoth8393
      @attilatoth8393 2 місяці тому

      Mert ő is egy féreg. Egy ukrán bevándorló aki rajtunk élősködik. Nézz rá a fejére, az mindent elmond arról, hogy ki ez.

  • @beasomogyi9574
    @beasomogyi9574 Рік тому +8

    Viva és köszi Robi🙏de végleg rádöbbentett a beszélgetés, hogy 1., perverz vagyok. Fele családom 10, másik fele 2 éve didereg a hanyatló nyugaton, és még mindig magyar podcastokat nézek🙄de a perverzió egyik ismérve, hogy az még mindig nagyobb élvezetet ad, mint amennyi szégyent..2., a helyzet ott reménytelül reménytelen. Am Robi,ez volt tőled az eddigi egyik legjobb.

  • @laszlovszky1234
    @laszlovszky1234 Рік тому +5

    A sajtó függetlensége nem azt jelenti, hogy nincs politikai álláspontja. Azt jelenti, hogy külső nyomás nem éri arra vonatkozóan, hogy mit írjanak, hanem azt a szerkesztőség maga dönti el. A politikai sajtó is lehet független, és a politikamentes is lehet függő. Tipikus példa erre az Origo és az Index esete. Azok függetlenek voltak, és az ellenzékiségük nem függés következménye volt, hanem mert a NER értelmezése a szerkesztőségen belül volt nagyjából egységes. De ettől még a piacról éltek. Amint tulajdonosváltás volt, bekerültek a lakájmédiába, ami arról ismerszik meg, hogy felülvezérelt propagandát kezdtek nyomni.

  • @fosjutub
    @fosjutub Рік тому +14

    Hajaj Mézga Géza jól beszopatta magát ezzel a beszélgetéssel 🤣🤣

  • @zsoltkoncz2158
    @zsoltkoncz2158 Рік тому +2

    Köszönjük Róbert! Nagyon kedvelünk és tisztelünk! Mindenben igazad van! A gondolataidat milliókhoz kellene eljuttatni! Vitapartnered sajnos tévúton jár, őt majd csak esetleg az idő tudja jobb belátásra bírni, de szerintem reménytelenül rabja a Fidesznek, és a téves nézeteiknek! "szinte már sajnálom a kis fiatalembert" Üdv! További jó egészséget kívánunk, és sok sok médiatartalmat tőled! "a hozzád hasonlóan gondolkodók"

  • @Csepeszpeti
    @Csepeszpeti Рік тому +242

    Jézusom ez szinte nézhetetlen! Ez a gyerek minden kérdésnél beleszalad egy kurva nagy pofonba és mikor rájön, hogy rosszul jön ki gyorsan eltereli a témát! Egyszerűen élvezhetetlen szinte trash műsor. Semmi értelme nem volt beleállnia Robinak ebbe a vitába, akkora az intellektuális fölénye, hogy folyamatosan szekunder szégyent érzek amikor a gyerek magyarázkodni kezd!

    • @BPI260
      @BPI260 Рік тому +35

      De van, nagyon is van. Csak ezt elsősorban nem Puzsér Róbert, hanem Varga Ádám közönségének kell látnia.

    • @laszlomihalik574
      @laszlomihalik574 Рік тому +12

      Jó volt ez! Az intellektuális különbség tényleg durva, de becsülöm a gyerekben, hogy legalább leült vitázni.

    • @kristianbabiak9799
      @kristianbabiak9799 Рік тому +2

      Konkrétan 100%-os pontossággal fogalmaztad meg a gondolataimat

    • @tkaczian
      @tkaczian Рік тому +17

      Ami fontos, az a párbeszéd. Aki párbeszédet kezdeményez, az máris tett egy lépést a jó irányba, bárhonnan indul.

    • @eg4514
      @eg4514 Рік тому +10

      @@tkaczian De ha a párbeszédbe már alapból úgy mennek bele a felek, hogy esély sincs a másik meggyőzésre, vagy az álláspontok közelítésére… akkor az valójában nem párbeszéd, hanem párhuzamos monológok. 🙂

  • @AGNES.HALLAI
    @AGNES.HALLAI Рік тому +68

    Mindkettőnek tisztelet, hogy normális kereteken belül leültetek egymással beszélni.🧡👍
    Jó ötlet volt a narancslé!🍊
    Robinak is ízlett!😁

    • @gullmorr4246
      @gullmorr4246 Рік тому +4

      Nem, ezért nem jár tisztelet! Ennek kéne az alapnak lenni!!! 12 év gyűlölet keltés és kultúra rombolás után tűnik csak tiszteletre méltónak.

    • @Tervezo001
      @Tervezo001 Рік тому +1

      @@kkokemaki8593 és kit érdekel hogy neked nem tetszik ? Választást kell nyerni

    • @Alpha-sg2rl
      @Alpha-sg2rl Рік тому +5

      @@Tervezo001 ezért vagytok erkölcstelenek. :)

    • @horvathbarnabas9249
      @horvathbarnabas9249 Рік тому +5

      @@Tervezo001 draga baratom pont ezert tartunk ott ahol... ha neked jol megy a sorod, akkor oszinten remelem, h igy marad... csak kerlek nyisd ki a szemed es lasd, hogy ha ez igy van, akkor te a kivetel vagy es nem a szabaly... es akkor megerted, h mi a baj a narancslével

  • @kormostunde
    @kormostunde Рік тому +18

    Végre ég a Puzsér tűz

  • @petrakatalinpetovary1980
    @petrakatalinpetovary1980 Рік тому +3

    Migránsok nem Magyarországra akarnak jönni,csak átmenni! Robinak van igaza! 🙂🙂🙂

    • @tomszir6964
      @tomszir6964 Рік тому

      Lószart se érdekel, mit akarnak a migránsok. Ebben a lószarban a nyugati államok is benn vannak. Talán nem figyeltél hét évvel ezelőtt, amikor a szarházi nyugati államok arra hivatkozva akarták ide a migránsok tízezreit visszapaterolni, hogy itt regisztrálták őket először. Az EU még elosztási mechanizmust is kidolgozott, aminek már akkor előfeltétele volt gyakorlatilag ugyanez, így az addig alig százezernyi ingyenélőből ötvennégyezret ide akartak visszatelepíteni, hogy majd innen osszák szét.

  • @Sar_Ger
    @Sar_Ger Рік тому +34

    Még csak az elején járok, de azt már most megjegyezném, hogy szerintem a függetlenség nem ugyanaz, mint a pártatlanság. Az első percekben mintha ez keveredne.

    • @balddog642
      @balddog642 Рік тому

      "hogy szerintem a függetlenség nem ugyanaz, mint a pártatlanság"
      Erdekes kulonbseg, Gergely. Irnal errol par gondolatot? En nem latom tisztan a kulonbseget. Nagyon koszi.

    • @Sar_Ger
      @Sar_Ger Рік тому +6

      @@balddog642 sok dologban létezhet függetlenség, de a témánál maradva; anyagi függés akkor alakul ki, ha mások pénze nélkül nem tudok létezni akár úgy is, hogy a pénzért cserébe valamit szolgátatok. A téma kapcsán képbe jön a politika. Ha a bevételeim szinte csak egy politikai érdekkörtől származnak, akkor attól az érdekkörtől függök. Ha bevételeim a piacról származnak, az is egy függőség. De előbbi esetben erős, akár kényszerítő hatása lehet a “megrendelőnek” a szolgáltatásra, míg a piaci modellben ez nincs így. A piaci modellben kínálok valamit, ha kell, veszed, ha nem kell, nem veszed. A politikai megrendelőnek viszont elvárásai lehetnek/lesznek.
      A pártatlanság; akkor vagyok pártatlan, ha senki felé nem hajlok. Vagy ha igen, akkor is tudok objektív maradni.
      Sajnos ez manapság kapcsolódik. És akkor itt jönnek a szereplők: például a Telex politikai pártoktól független ugyan, de nem pártatlan (bizonygatják, hogy objektívek, de még nem győztek meg). Például az M1 meg politikai pártoktól sem független és nem is pártatlan.

    • @szijjasati
      @szijjasati Рік тому

      hát ugye kezdjük ott, hogy a sajtómunka 85%-a tényközlő műfajok mentén zajlik. A médiasulikban kőkeményen leverik a diákon, hogyan kell hírt írni, szerkeszteni. Aztán ha valaki veretes sajtómunkával kiemelkedő tudásról ad számot, az írhat publikat, meg karcolatot, glosszát stb... De még az elektronikus médiában is tanítják, hogyan kell kiegyensúlyozottan tájékoztatni, pl úgy, hogy elmondatjuk a véleményét mondjuk a polgármesternek illetve az ellenzékinek. Régen ilyen volt a köztévé is.
      Ez a szakmaiság. Engedik ütköztetni a véleményeket, a néző pedig majd levonja maga számára a tapasztalatot.
      És aztán vannak ezek a mai figurák, akiknek véleménye, meg elhivatottsága van, de a fenti dolgokból semmit, soha nem tanultak meg. Egyből beseggelnek a Nemzethez vagy az M1hez, és elkezdenek véleményt közölni. És hogy védjék magukat, kijelentik, hogy "nincs független". Hát persze ecsém, neked tényleg nincs ilyen, mert fogalmad sincs róla!
      És a vége egy ténylegesen propagandasajtó lesz, nem véletlen, hogy ha egymás mellé teszel egy mai M1 hiradót, meg egy 50-es évekbeli filmhiradót, AZ TELJESEN UGYANOLYAN!
      És ez nagyon durva, a magamfajta szakmaiságon felnőtt médiamunkásnak ezt roppant fájdalmas látni. És ma már ott tartunk, hogy egy fideszes kerületi tévénél is konkrétan cenzorok ellenőrzik az anyagokat. Ide jutottunk.

    • @balddog642
      @balddog642 Рік тому +2

      @@Sar_Ger Nagyon koszi. Tehat anyagi fuggetlenseg vezet(het) politikai partatlansaghoz. De az anyagi fuggoseg csereben elvarja a politikai reszrehajlast.

    • @Ordo1980
      @Ordo1980 Рік тому

      Valóban, de pont ez az egyik probléma, hogy a "baloldali" sajtó magát objektívnek és hitelesnek állítja be. És ezt néha még vegyíti is a függetlenség kérdésével.

  • @dbsartcore
    @dbsartcore Рік тому +85

    A vita második fele kifejezetten kínos volt. Először az az erőlködés, hogy azt, hogy Robi a Hírklikknek írt meg hogy az ATV-csoportnál vezet műsorokat, egyenértékűvé akarta tenni azzal, hogy Orbán meg KISZ-tag volt. A másik az, hogy Robit cseszegeti azzal, hogy neki Orbán a világ közepe és mindent abból vezet le, miközben neki minden egyes megszólalása arról szól, hogy az ellenzék így meg az ellenzék úgy. Pont itt érhető tetten az, amit Robi már a műsor elején elmondott, hogy ezeknek tényleg annyi az ideológiája, hogy annak az "anti'-ja, amit a liberálisok mondanak.
    A harmadik meg ezen a Márki-Zay-féle 2 milliárdon való rugózás, ami egyrészt a NER politikai életében aprópénz (mennyibe is kerültek pl. kizárólag a plakáthelyek, amiből eleve tízszer annyi jutott nekik, mint az ellenzéknek összesen?), másrészt meg különösen cinikus azt mondani, hogy azért a pénzért majd biztos vártak valamit az adományozók, miközben gondolom Marine Le Pen a két szeméért kapott tőlünk hitelt, meg Janez Jansa Szlovéniában hátszelet a médiába való beszállással.

    • @gezaigmandy9766
      @gezaigmandy9766 Рік тому

      Annyi korrekció, amit Ádám nem hagyott végigmondani: Puzsérnak nem a KISZ-tagságával volt a baja, hanem, hogy OV 30 éve melldöngető antikommunista, mínusz ügynökakták nyilvánosságra hozatala. És ezt együtt csinálja Gyurcsánnyal, aki ténylegesen kommunistaként (=baloldali, libsi) van elkönyvelve. "Csak nem a közös KISZ-es gyökerek miatt ilyen egyformák? Valamit együtt rejtegetnek. De akkor mire ez a nagy antikommunizmus?"

    • @martonpluzsik5627
      @martonpluzsik5627 Рік тому +6

      A támogatással az a gond, hogy ezért a pénzért várhatóan a támogatottak valakinek az érdekét képviselték volna az ország megválasztott vezetőiként.
      Igaz hogy a kormány közpènzből kampányol, de ők legalább nem lekötelezettjei külföldi kitudjakiknek.
      (Az oroszoknak sem, onnan nem kapunk ingyen pénzt, max rossz metrókocsikat amikért fizettünk)
      A NER-es lopások ténye mellett is felháborító hogy vannak akik képesek az országot pénzért külföldi érdekek mentén mozgatni, az én szememben a hazaáruló csúnyább szó mint a tolvaj.

    • @daviddomokos1240
      @daviddomokos1240 Рік тому +9

      @@martonpluzsik5627 Igaz, biztos jobb a németeknek (gyárak) oroszoknak (Paks 2) és kínaiaknak (Budapest-Belgrád vonal) eladni az országot.

    • @danielmlinar4892
      @danielmlinar4892 Рік тому +1

      Azzal bezzeg semmi gond hogy Macron Rothschild Company ex-alkalmazott és rendkívül homályos a kampányfinanszírozása...

    • @LeventeCzelnai
      @LeventeCzelnai Рік тому +3

      miért nem egyenértékű? önmagában a KISZ tagság csak annyit jelent, hogy pozíciót akart magának és volt egy karriervágya. aki diktatúrába születik az maradjon segesmunkas szintjén? felhasználtak a kiszt OV-ék ugyanugy ahogy Puzsér az ATV - t.

  • @birigabi_twitch6761
    @birigabi_twitch6761 Рік тому

    Nagyon jo beszelgetes volt! Ki vagyunk ehezve erre..🎉

  • @markd7095
    @markd7095 Рік тому +6

    tisztelem a hidegvéred Robi. Kiváló érvelések

  • @KVALD
    @KVALD Рік тому +54

    Robi most miért mindig a az orbáánt mondod? Ő csak úgy van, semmi köze semmihez, hihetetlen hogy mindenről ez jut eszedbe, ő csak úgy van 😅

  • @hevergyarmati2078
    @hevergyarmati2078 Рік тому +7

    Ennyi adóforintomból csak ilyen jobboldali véleményvezérre telik? Ne már...

  • @szijjasati
    @szijjasati Рік тому +8

    Elég sima lett ez a meccs

  • @valentinhorvath6602
    @valentinhorvath6602 Рік тому +6

    57 perctől nagyon izzadságszagú ahogy Ádám azzal "érvel" az ügynök akták nyilvánosságra hozását illetően hogy "nincs elég információja róla". Ami persze így igaz, de azért ha valakinek egy légynél több esze van akkor bűzlenie kell a dolognak. Nagyon erősen érezni amikor ebben a témában már pont nem ő válaszol hanem bólogatós kiskutya módján szolgálja ki a kurzusát.

  • @Artyom1552
    @Artyom1552 Рік тому +42

    Fair Rightnak megjegyezném, hogy Oroszország-Ukrajna kérdésben azért könnyedén venni az orosz fenyegetést, mert mi NATO-tagok vagyunk és nem bánthat pillanatnyilag az orosz (mert megvéd USA), az egy egészen vállalhatatlan pozíció. Mert ezek szerint ha nem szimpatikus egy európai ország politikája, akkor teljesen oké, ha az orosz lerohanja területszerzési szándékkal, ne szóljunk bele, sőt domborítsuk ki a kommunikációt nyugodtan arra, hogy az orosznak van igaza. Másrészt a stratégiai rövidlátás miatt. Tehát hogy itt nem a jelenről van szó, hanem ha Ukrajna kiesik, akkor mi vagyunk a következő pufferzóna. A mindenkori pufferzóna. Az orosz hadsereg Hegyeshalomtól indul legközelebb. Nem jövőre, nem 5 év múlva. Ha Ukrajna elesett, akkor a következő 200 évben bármikor. Ha az orosz úgy dönt, hogy Nyugat felé terjeszkedik, mert a világpolitikai helyzet alkalmas rá, akkor nálunk vívják a következő háborút, és mi leszünk a következő Donbasz, amit majd kimarnak, és atommal fenyegetnek bárkit, ha be akarna avatkozni.

    • @danielmlinar4892
      @danielmlinar4892 Рік тому

      Tehát Putyin atomháborút akar? Mert ha megtámadná a NATO-t ez lenne. Másfelől Ukrajna nem ártatlan bárány akit Oroszország minden előzmény nélkül lerohant.

    • @PetiKeee20
      @PetiKeee20 Рік тому +6

      Hegyeshalom a nyugati ország vég, nem a keleti, ott biztosan nem fognak indulni 😀

    • @Artyom1552
      @Artyom1552 Рік тому +2

      @@PetiKeee20 - A kubai rakétaválság idején például nyugodtan startolhattak volna Hegyeshalomtól, ráadásul ez is a távlati céljuk. Mi is szerepelünk benne. :) Másodszor: teljesen igazad van, az ikonikus Záhony-Hegyeshalom kettőst fordítottam meg, de úgy hogy ha nyugati határátkelésről beszélek, akkor meg a Záhonyt szoktam felhozni. És senkinek nem tűnt fel, magamat is beleértve. :DD Köszi.

    • @vassrichard5647
      @vassrichard5647 Рік тому +5

      @@PetiKeee20 lehet mondani, hogy onnan.:) mimagyarok csak átengednénk és megvendégelnénk őket. hegyeshalomnál kellene felfesteni magukra a harci színeket

    • @PetiKeee20
      @PetiKeee20 Рік тому

      @@vassrichard5647 Ez hülyeség. Senki nem szeretne idegen megszállókat. Amikor katonai erővel jönnek, az nem olyasmi, amit csak úgy átengedsz nekik, főleg a történelmi előzmények után, pláne, hogy még van is, aki szerződés szerint bevédjen. Senki sem szeretne továbbá gazdákat magának, főleg az, aki egész életében a szabadságharcost játszotta, még akkor is, amikor épp nem volt kivel harcolni.

  • @Pharizer
    @Pharizer Рік тому +10

    Annyira hiánypótló volt ez a beszélgetés. Kellett mint egy falat kenyér! Őszintén mondom, csak így tovább :D

  • @saintg3rmain
    @saintg3rmain Рік тому +4

    Látványosan nincsenek egy súlycsoportban.
    Ádám ezerszer hallott paneleket ismételget. Már amikor belekezd egy mondatba, lehet tudni, hogy a következő pár percben mit fog mondani. Az, hogy a fidesz mit gondol bizonyos témákról, ismert, gyakorlatilag egy az egyben ezt lehet újra meghallgatni az ő prezentálásában.

  • @attiladeak1467
    @attiladeak1467 10 місяців тому +1

    Minden tiszteletem Robi! Ezt a segg hülyét ilyen türelemmel elviselni, elismerésem 🙏 Én nem tudtam 15 percnél tovább nézni, bocs…

  • @zoltanjakso8913
    @zoltanjakso8913 Рік тому +28

    Ez nagyon jó! Visszatért a hitem Puzsérba!

    • @fordfofelugyelo
      @fordfofelugyelo Рік тому

      Miért csalodtál benne??

    • @ZsH85
      @ZsH85 Рік тому +5

      @@fordfofelugyelo valszeg csak a szokásos.
      beszólt a baloldalnak ( vagy a jobbnak ) és máris az apokalipszist látta benne.

    • @zsofiajanko2885
      @zsofiajanko2885 Рік тому +4

      Tõle csak tanulhatsz!
      S ez nem kerül
      Pénzbe!
      Engem is elgondolkodtat!

    • @theremay
      @theremay Рік тому +1

      @@ZsH85 Yep. Nem ismerem az illetőt, akit így fikázol, csak megjegyezném, hogy a nagyon eccerű emberek tulajdonsága az, hogy csak a magukból tudnak kiindulni...

    • @zoltanszekulics8777
      @zoltanszekulics8777 Рік тому +7

      Pizsér olyan, mint az ütvefúró! Képes lyukat fúrni a legkeményebb falba, de kapaszkodj, mert lebasz a létráról! 😉 🤪 ✌ 👍

  • @peterkiss7742
    @peterkiss7742 Рік тому +24

    -Robi hány fok van nálad otthon?
    Jaj anyám segíts 🤣

    • @Greg-mz.x
      @Greg-mz.x Рік тому +5

      Jobban is végbemehetett volna innen az egész.
      -Hány fok van nálad?
      -Nem tudom, 20?!
      -Na látod, fázol? Nem. Akkor miről beszélünk? Megfagytál??????????
      :D Volt fideszes tanárom azért nem értette, hogy a családom miért nem fideszes, mert nem éheztünk és volt cipőnk. Hát igen, mindent csak Vityának köszönhetünk...

  • @adammobil2
    @adammobil2 Рік тому +7

    Gratulálok mindkettőtöknek! Értelmes, érvekkel teli beszélgetés volt!✌✌✌✌

    • @KillTeamHungary
      @KillTeamHungary Рік тому +1

      biztos hogy ugyan azt a videót nézted amit mi?

    • @endrekrasznai1389
      @endrekrasznai1389 Рік тому +2

      Érdekes vélemény egy agymosott és egy értelmes ember beszélgetéséről.

  • @GekPeek
    @GekPeek Рік тому +59

    Hát kurva nehéz lesz, de erre is kiverem.

  • @sont6739
    @sont6739 Рік тому +46

    Ezt a pusztítást amit Robi végzett még órákon át tudtam volna hallgatni :D

  • @katalindr.zsikla9194
    @katalindr.zsikla9194 10 місяців тому +1

    Tisztelt Varga Úr!Képzelje van az embernek önálló véleménye.

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 Рік тому +8

    Ez fasza lett

  • @disappone2678
    @disappone2678 Рік тому +12

    Egy jobboldalinak magyarázd el, hogy az LMBTQ érzékenyítés nem a keresztény családmodell elleni támadás, hanem 5% életminőségének javítását célozza stb... És a műsorból az derült ki számomra, hogy a jelenlegi jobboldallal ugyan lehet beszélgetni, de kb. alternatív univerzum.

    • @liborur
      @liborur Рік тому +1

      Az természetesen kizárt, hogy a tiéd az alternatív univerzum.

    • @disappone2678
      @disappone2678 Рік тому +2

      @@liborur Nem, nem kizárt, hogy én élek alternatív univerzumban, ahogyan az sem kizárt, hogy USA biofegyver laborok vannak Ukrajnában, és náci népirtás folyt, sőt lehet, hogy a nyugati tudomány annyira le van maradva, és a szülők is annyira világtalanok, hogy még gyermekvédelmi törvényeik sincsenek, és áltlában a tudomány is csak a baloldal politikai eszköze. És Magyarország ma nem is illdemocracy, hiszen a választási törvény is csak 22%-ot kompenzál, és nem is a fidesz vezeti kvázi egypárt rendszerben az országot 12 éve az első 2/3 és korlátlan törvénykezés óta, a Mészáros és Mészáros nem létezik, és nem is Novák Katalin a köztársasági elnök, aki természetesen nem is úgy ellensúly, hogy a fidesz túlhatalmát hivatott biztosítani és képviselni. És természetesen nem Magyarország megy szembe az autópályán az EU-ban, hanem mindenki más. Érdekes, hogy a lengyelekkel is van baj, és az majd kiderül, hogy az olaszok is úgy vannak-e vele, hogy a jogállam leépíthető a hatalom megtartása érdekében, ha van elég szavazat, és csak egyszer kell választásokat nyerni, de akkor nagyon, a többi megoldható, bár nekik nem jött össze a 2/3.

    • @tomszir6964
      @tomszir6964 Рік тому

      Lófaszt!

  • @zoltankapusi1421
    @zoltankapusi1421 Рік тому +5

    a NER-esek a kényes kérdésekre olyan büszkén tudják felvállalni a tudatlanságukat

  • @kaszas5
    @kaszas5 Рік тому +8

    Imádom isten haza család közben állandóan válnak a fideszes emberek másoktól vannak gyerekeik , és melegek és drogosok … óriási micsoda jobboldal…. Deutch Tomi Szájer Koncz Zsófi Rogán es sorolhatnánk mit jelent a család sokaknak

  • @user-vp3px4yt6j
    @user-vp3px4yt6j Рік тому +8

    "Ha nem is értek minden szavaddal egyet" csak akkor bólogatott amikor Robi negatív dolgot mondott az ellenzékre

  • @attilanemeth4642
    @attilanemeth4642 Рік тому +3

    Gratula Robinak, kenterbe verte a fidesz által megtömött idealistát. Nagyon határozottan, néha cinikusan ismét bizonyítva a saját függetlenségét egy erősen jobbra dőlő országban zseniálisan helytáll.

  • @brenorbrots
    @brenorbrots Рік тому +73

    Ádám: Puzsér nem mer velem vitázni
    Puzsér: Fogd meg a söröm

    • @juditandadam8888
      @juditandadam8888 Рік тому +5

      Ennyi! :D :D

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      Aztán az hogy beleordibál a képedbe attól lesz igaza? Ez egy nárcisztikus őskan

    • @MK-oq3hw
      @MK-oq3hw Рік тому +10

      @@holyskozsuzsanna8766 Nem tehet róla, hogy egy beszédből te csak a hangerőt fogod fel.

    • @holyskozsuzsanna8766
      @holyskozsuzsanna8766 Рік тому

      @@MK-oq3hw Nem csak engem idegesít...tudod ha egy ember így akarja ráderőltetni a saját 'igazát' hogy túlordít, hogy csak őt halld, az azért elég irritáló.

    • @Breadrc
      @Breadrc Рік тому +1

      @@holyskozsuzsanna8766 nyuggerlogika, hogy nem az a lényeg, mit mondasz, hanem, hogy hogyan, de lényegében ez orbán birodalmának záloga. nagyon tisztelettudóan építik le az országot, de legalább a nyugdíjasok örömmel fognak megfagyni télen, hiszen viktor olyan kedves velük, mintha csak a gyerekük lenne. hát nem lehet nem szeretni ezt a fiatalembert.

  • @zoldigabi4409
    @zoldigabi4409 8 місяців тому +3

    Robit csak Hatori Hanso-val lehet lenyomni 😂 Hajrá!❤

  • @Sar_Ger
    @Sar_Ger Рік тому +12

    Dehogynem szurkolnak az oroszoknak. Láttál már facebook kommentszekciót Ádám!?

  • @leventeszabolcspeli984
    @leventeszabolcspeli984 Рік тому +2

    Köszönjük ,hogy leültetek egymással beszélni ,jó mikor kijösztök a" buborékból „ megütköztetni az érveket .