minél tovább hallgatom Puzsért, annál jobban megkedvelem. Szerintem nem volt hiba a csillag születikes "kilengés", én is onnan ismertem meg, és amiatt tudtam utánanézni korábbi/későbbi munkáinak
Még soha nem írtam kommentet sehovà de Puzsèr Róbert megèrdemel tőlem egyet.Öröm őt hallgatni és teljes szívemből kívànom neki,hogy elérje amit szeretne!Engem teljes mèrtékben megnyert.
Herakleitosz :"Aki nem keresi az előre nem láthatót ,nem lát semmit , ugyanis a járt út zsákutca" ...Ő(Puzsér) keresi az előre nem láthatót , ezért lát mindent ! ✔️
Tök érdekes, hogy Szily Nórát régen szerettem, majd amikor elkezdte ezeket a portréműsorokat, hirtelen olyan szinten irritáló lett, hogy nézni nem bírtam, mert felvette ezeket a magasztos, pózokat. Itt viszont azt látom, hogy szinte teljesen lehullanak róla ezek a felvett pózok a Robival való beszélgetés során és tök jó arc, tök jó a stílusa, amikor önmagát adja. 22.43-nál látszik, amikor végre egyenesen megkérdezi nagy nehezen, amit akar :) Jól állna neki a többi riportjában ez a természetesség.
Sokan nem értik meg, hogy hiába nem kellemes valakinek ovódában megjelenni és oktatni, azért megy be oktatni, hogy a jövő jobb legyen! Ez a bulvár, a szennymédia a Puzsérnak! Remélem érthetőbb így sokak számára...
Annyira ki van centizve a költségvetés, hogy egy kávét nem tudnak megfőzni a vendégnek?!...mert az ok, hogy greenscreen előtt, de egy nyamvadt kávét édes Istenem :( amúgy kurva jó az interjú, már többször láttam, tehetséges a Szily
Lábjegyzetként megjegyezném, hogy amit mond a 10-12perc között az simán alátámasztja azt amit Benkő az interjúban mondott neki. Ha egy érdekesebb, populárisabb ember nyomta volna fele energiával a filmes műsorát, sanszos h befut. Tehát a teljesítmény, tkp lényegtelen relatív talán nem is létezett a siker szempontjából. Az a kis semmi ami meg a "másik"'-ban megvan majdnemhogy a minden. Amit ő vagy megtalál magában, vagy marad a léggömb hámozás.
Puzsér Róbert ma az az ember Magyarországon akinek a gerincét nem lehet meghajlítani. Igazság érzete rendkívüli és azert ki is áll, bármilyen körülmények között meg is védi álláspontját. Ő lehet az ország lelkiismerete Csúrka után. A Budapestiek nagyot veszítenek, ha nem ő lesz a főpolgármester.
A legfontosabb a végén hangzott el. Valóban, sokszor segíthetne rajtunk az egyszerűbb, a lényegre jobban fókuszáló gondolkodás mód: ahelyett hogy benyeljük azt hogy pld a TV elhozza a nappalinkba a valóságot (ablak a világra), azt kéne inkább meglátni hogy a TV elsősorban az a készülék amely TV műsorokat hoz el számunkra a nappalinkba. Az első gondolat az emelkedetteb, mivel elvonatkoztotabb is azt gondolnánk hogy ez az okosabb gondolat, holott a második az igazabb, pedig egyszerűbb és ezért látszólag nem tűnik elég okosnak. Ráadásul csakis a második gondolat felismerése védhet meg minket magától a médiától.
szóval ha nem veszi meg a könyved, tehát nem fizet neked, akkor nincsen értéke az aláírásodnak. a helyzet az hogy egy igazi köpködő vagy barátom, aki kizárólag a pénzt lesi.
nézd, ez egy kirakatfigura. tipikus klisé, legyen idegesítően erőszakos, mindenkinél hangosabb. figyeld majd meg a videóit. a lényeg hogy pároslábbal kell hogy letolja a marhaságait a másik torkán, lehetőleg úgy hogy az szóhoz se jusson. egy-egy nagy monológ kötetbe lehetőleg minnél több, és különböző dolgot kell mondania, így értelmesen nem lehet hozzászólni a moslékhoz ami kijön belőle. ezek annyira öreg és elavult taktitkák hogy csak nálunk jöhet be :D s persze lehetőleg sok nyilvánvaló dolgot kell úgy mondani mintha zseniálisan a saját szellemi terméke volna. de ez már annyira lejárt lemez.. még egy külön kifejezés is létezik erre a fajta klisére. Captain Obvious marha egyszerű helyzetben van, gyakorlatilag mindent lefele kell alacsonyítania, azt is igazi gyomorból jövő művelt indulattal. a kritikus és a mindenáron kritizáló nem ugyanaz. ez a pacek az utóbbiba tartozik. s felépítettek rá egy mű sztárt, aki majd most jön és megment mindenkit a rossz ízlés fertőjétől. nos, ennek az embernek a két kedvence fekete pákó és kiszel tündike. nem véletlen, ha létezik mindennek alja akkor ezek ketten azok. ami viszont hátborzongató, hogy ezek a tényleg minden tehetséget nélkülöző emberek anélkül hogy bármit csinálnának jóval nagyobb ismeretséget tudnak magukénak mint a mi folyton paprikás hangulatú köpködő megmondóemberünk. a különbség csak annyi hogy puzsérnak foggal s körömmel kell ezért kűzdeni, a fekete pákónak még ennyit sem kell tennie. igazából pontosan ugyanaz a kategória mind a három. aki megnézte a puzsér vs benkő műsort (jegyzem meg benkőt sem tartom semmire) és nem volt csukva a füle, az látta hogy még a szerencsétlen benkő is porig alázta a megmondó embert. burkoltan a fenti kiszel-pákó-puzsér gondolatmenetet sütötte el, de az emberünk annyira szerepében volt hogy észre sem vette. máskérdés hogy a sorok közét kell figyelni :D
hogyne. hogy utána azt kritizáld. trollt nem etetek barátom. túl olcsó trükk. de lelövöm a poént is, ha elmész kurvázni és egy kivénhedt fogatlan darabot löknek oda, és azt mondják nincsen jobb, attól az még nem változik át csinos fiatal lánnyá. nem változtat rajta. ha -tegyük fel- nem tudnék a puzsértól jobbat mondani, az sem változtatna puzséron. pont ugyanez maradna.
Nagy Andras Én ennyire nem villognék azzal, hogy nem értettél egy szót sem a Benkő interjúból. Semmilyen porig alázás nem volt benne, de kérlek nevezd meg, pontosan hol és mivel alázta porig a Benkő. "tipikus klisé"-minek a kliséje? És hol tipikus? Sorold már a közéletből azokat a szereplőket, akik pont ugyanilyenek? Mert hogy ha tipikus, és klisés, akkor elég sok lehet belőle. "lehetőleg úgy hogy az szóhoz se jusson" Ki nem jut szóhoz? Attól, hogy felemeli a hangját, még mindenki szóhoz jut, a beszélgető-és műsorvezető társai egész biztosan. Azért mert szokatlan, hogy valaki hangosan beszél, még nem jelenti azt, hogy nem szólalhat meg senki mellette, mivel miután elmondja a közlendőjét, mindig meghallgatja, a másik hogy reflektál rá. Tudom, mert rengeteg műsorát hallgattam. Kifejezetten izgalmas, érdekes beszélgetések és viták bontakoznak ki körülötte, ha senkit nem hagyna szóhoz jutni, ez nem így lenne.
Egy csésze víz Szily Nórával
Egy kis levegővel ízesítve xD
Soha nem láttam ilyen éleslátó, nyílt, igaz embert, mint Puzsér!
De csak azért, mert buta fasz vagy! 😄
minél tovább hallgatom Puzsért, annál jobban megkedvelem. Szerintem nem volt hiba a csillag születikes "kilengés", én is onnan ismertem meg, és amiatt tudtam utánanézni korábbi/későbbi munkáinak
Olyan aranyosan köszön az elején. Jó volt hallani.
Még soha nem írtam kommentet sehovà de Puzsèr Róbert megèrdemel tőlem egyet.Öröm őt hallgatni és teljes szívemből kívànom neki,hogy elérje amit szeretne!Engem teljes mèrtékben megnyert.
Herakleitosz :"Aki nem keresi az előre nem láthatót ,nem lát semmit , ugyanis a járt út zsákutca" ...Ő(Puzsér) keresi az előre nem láthatót , ezért lát mindent ! ✔️
Olyan szépen köszön az elején Robi, hogy vissza kellett pörgetnem :)
Tök érdekes, hogy Szily Nórát régen szerettem, majd amikor elkezdte ezeket a portréműsorokat, hirtelen olyan szinten irritáló lett, hogy nézni nem bírtam, mert felvette ezeket a magasztos, pózokat. Itt viszont azt látom, hogy szinte teljesen lehullanak róla ezek a felvett pózok a Robival való beszélgetés során és tök jó arc, tök jó a stílusa, amikor önmagát adja. 22.43-nál látszik, amikor végre egyenesen megkérdezi nagy nehezen, amit akar :) Jól állna neki a többi riportjában ez a természetesség.
Iszom szavaid Robi. Nagyon jó dolgokat mondasz. Hajrá!!!
miert van az mindig, hogy fontosabb az eloadasmod, mint a tartalom?
Nem hallod az ertelmet ,mert erzekeny a hallasod a hangra!
Nagyon érdekel Puzsér véleménye,kritikája ...mindenről
Szeretem Puzsért hallgatni.
Sokan nem értik meg, hogy hiába nem kellemes valakinek ovódában megjelenni és oktatni, azért megy be oktatni, hogy a jövő jobb legyen!
Ez a bulvár, a szennymédia a Puzsérnak!
Remélem érthetőbb így sokak számára...
Puzsi a legjobb! Puzsi for president!!!!
Pucér
"A média hazugság. Ez az alapvetés."
Nagyon szeretem Puzsert!! Annyira oszinte, annyira emberi!!
én birom Puzsért
Ládonyi András Én is.
meg en is
Te?
A média hazugság. Ez itt a lényeg. De szépen szemléltette :)
Annyira ki van centizve a költségvetés, hogy egy kávét nem tudnak megfőzni a vendégnek?!...mert az ok, hogy greenscreen előtt, de egy nyamvadt kávét édes Istenem :( amúgy kurva jó az interjú, már többször láttam, tehetséges a Szily
Nem értelek, ott isszák a kávét duma közben...
25:05
Levente Sidó juj, tényleg. Nagyon kínos, Szily nem is örül neki, hogy kiderült. De úgy tűnik, ez van, ha a megmondóembert hívod meg egy "kávéra" :D
Hogy fért el a popója ebben a szűk fotelben? 😃
UI: Tudom,hogy megfogtam a lényeget...
géniusz
Lábjegyzetként megjegyezném, hogy amit mond a 10-12perc között az simán alátámasztja azt amit Benkő az interjúban mondott neki. Ha egy érdekesebb, populárisabb ember nyomta volna fele energiával a filmes műsorát, sanszos h befut. Tehát a teljesítmény, tkp lényegtelen relatív talán nem is létezett a siker szempontjából. Az a kis semmi ami meg a "másik"'-ban megvan majdnemhogy a minden. Amit ő vagy megtalál magában, vagy marad a léggömb hámozás.
Puzsér Róbert ma az az ember Magyarországon akinek a gerincét nem lehet meghajlítani.
Igazság érzete rendkívüli és azert ki is áll, bármilyen körülmények között meg is védi álláspontját.
Ő lehet az ország lelkiismerete Csúrka után.
A Budapestiek nagyot veszítenek, ha nem ő lesz a főpolgármester.
A legfontosabb a végén hangzott el. Valóban, sokszor segíthetne rajtunk az egyszerűbb, a lényegre jobban fókuszáló gondolkodás mód: ahelyett hogy benyeljük azt hogy pld a TV elhozza a nappalinkba a valóságot (ablak a világra), azt kéne inkább meglátni hogy a TV elsősorban az a készülék amely TV műsorokat hoz el számunkra a nappalinkba. Az első gondolat az emelkedetteb, mivel elvonatkoztotabb is azt gondolnánk hogy ez az okosabb gondolat, holott a második az igazabb, pedig egyszerűbb és ezért látszólag nem tűnik elég okosnak. Ráadásul csakis a második gondolat felismerése védhet meg minket magától a médiától.
Néha nagyon feldühít, de szeretem a Robit
És inkább Kohn Robi könyvét vettem meg. 😄
Majd. ebölnis veszel. egy. pár. lovat. Vagy. egy jó verdàt. Meg. mondó. Meg. a jó. édes. K. dat,
Roland Horvath LOOOL
szóval ha nem veszi meg a könyved, tehát nem fizet neked,
akkor nincsen értéke az aláírásodnak.
a helyzet az hogy egy igazi köpködő vagy barátom, aki kizárólag a pénzt lesi.
nézd, ez egy kirakatfigura.
tipikus klisé, legyen idegesítően erőszakos, mindenkinél hangosabb.
figyeld majd meg a videóit.
a lényeg hogy pároslábbal kell hogy letolja a marhaságait a másik torkán, lehetőleg úgy hogy az szóhoz se jusson.
egy-egy nagy monológ kötetbe lehetőleg minnél több, és különböző dolgot kell mondania, így értelmesen nem lehet hozzászólni a moslékhoz ami kijön belőle.
ezek annyira öreg és elavult taktitkák hogy csak nálunk jöhet be :D
s persze lehetőleg sok nyilvánvaló dolgot kell úgy mondani mintha zseniálisan a saját szellemi terméke volna.
de ez már annyira lejárt lemez..
még egy külön kifejezés is létezik erre a fajta klisére.
Captain Obvious
marha egyszerű helyzetben van, gyakorlatilag mindent lefele kell alacsonyítania, azt is igazi gyomorból jövő művelt indulattal.
a kritikus és a mindenáron kritizáló nem ugyanaz.
ez a pacek az utóbbiba tartozik.
s felépítettek rá egy mű sztárt, aki majd most jön és megment mindenkit a rossz ízlés fertőjétől.
nos, ennek az embernek a két kedvence fekete pákó és kiszel tündike.
nem véletlen, ha létezik mindennek alja akkor ezek ketten azok.
ami viszont hátborzongató, hogy ezek a tényleg minden tehetséget nélkülöző emberek anélkül hogy bármit csinálnának jóval nagyobb ismeretséget tudnak magukénak mint a mi folyton paprikás hangulatú köpködő megmondóemberünk.
a különbség csak annyi hogy puzsérnak foggal s körömmel kell ezért kűzdeni, a fekete pákónak még ennyit sem kell tennie.
igazából pontosan ugyanaz a kategória mind a három.
aki megnézte a puzsér vs benkő műsort (jegyzem meg benkőt sem tartom semmire) és nem volt csukva a füle, az látta hogy még a szerencsétlen benkő is porig alázta a megmondó embert. burkoltan a fenti kiszel-pákó-puzsér gondolatmenetet sütötte el, de az emberünk annyira szerepében volt hogy észre sem vette.
máskérdés hogy a sorok közét kell figyelni :D
magyarországról bizutosan nemtudok senkit aki nem csak egy olcsó karikatúra lenne :D
hogyne. hogy utána azt kritizáld.
trollt nem etetek barátom.
túl olcsó trükk.
de lelövöm a poént is,
ha elmész kurvázni és egy kivénhedt fogatlan darabot löknek oda, és azt mondják nincsen jobb, attól az még nem változik át csinos fiatal lánnyá. nem változtat rajta.
ha -tegyük fel- nem tudnék a puzsértól jobbat mondani, az sem változtatna puzséron.
pont ugyanez maradna.
az minősítene le ha érteném de nem szomorítana el.
ennek az embernek nem volna szabad egyszerűen műsoridőt adni.
Nagy Andras Én ennyire nem villognék azzal, hogy nem értettél egy szót sem a Benkő interjúból. Semmilyen porig alázás nem volt benne, de kérlek nevezd meg, pontosan hol és mivel alázta porig a Benkő.
"tipikus klisé"-minek a kliséje? És hol tipikus? Sorold már a közéletből azokat a szereplőket, akik pont ugyanilyenek? Mert hogy ha tipikus, és klisés, akkor elég sok lehet belőle.
"lehetőleg úgy hogy az szóhoz se jusson" Ki nem jut szóhoz? Attól, hogy felemeli a hangját, még mindenki szóhoz jut, a beszélgető-és műsorvezető társai egész biztosan. Azért mert szokatlan, hogy valaki hangosan beszél, még nem jelenti azt, hogy nem szólalhat meg senki mellette, mivel miután elmondja a közlendőjét, mindig meghallgatja, a másik hogy reflektál rá. Tudom, mert rengeteg műsorát hallgattam. Kifejezetten izgalmas, érdekes beszélgetések és viták bontakoznak ki körülötte, ha senkit nem hagyna szóhoz jutni, ez nem így lenne.