azért az a durva idén 60 éves lesz a dal eredetije és még mindig milyen nagy sláger. azt hiszem valahol ezt nevezik halhatatlan klasszikusnak. Simon and Garfunkel egy örök klasszikust alkotott ez tagadhatatlan tény.
Az eredeti dalban a hangzás inkább könyörgés szerű, míg ebben a dal felépítése a fokozatos és a végén számon kérő! Nagyon jól építették fel és a mondanivaló időtlen!
Csak a fordítás után jöttem rá, hogy az internet tele van ennek a dalnak a fordításával. Úgy voltam vele, ez az én változatom. Általában nem szeretem a feldolgozásokat, de ezt szerintem Simon és Garfunkel is megsüvegelnék. Nagyon örülök, hogy tetszett!
Nem tudom mi ihlette a dalszōvegírót amikor a dalt írta.tudatosan ,képletekbe írt az emberek hitetlenségéről ,ébresztőnek szánta a dalt ,vagyis Isten szól az emberekhez de azok nem halgatnak ,inkább sōtétségben élnek ,(a sōtétség =gonoszság)Inkább saját kézzel készítūnk Istent =neon lámpa és azt imádjuk,az előtt térdelūnk ,az élő teremtő Istent elutasítjuk ,kizárjuk a szivūnkből ,és ez rémisztő ,ezért párosul olyan jól az énekes erős hangja a dalszōveg mondanivalójával.Az egy igaz Isten erős,mindenek felett hatalmas ,de kegyelmes és tulajdonsága a szeretet ,ezért AKI BEFOGADJA A SZIVÉBE ANNAK ŌRŌK ÉLETET AJÁNDÉKOZ ! ❤
Barátjának írta, aki egy betegségben elvesztette a látását. Magába roskadt és kezdte feladni, de ő segített neki, hogy ne adja fel. Tanuljon tovább, és végül orvos lett belőle. Őneki köszönhetnek a mostani látásérűltek sok mindent.
Isten de csodás ❤ A békét hirdeti és az emberi csodát .Mert itt vagyunk és ha akarjuk akkor békében élhetünk🙏 A csend az jobban beszél mint néha bármely szó🙏 Köszönöm a dalt a fordítást ♥️ A lelkem mélyére hatolt !!A legkedvesebb nekem🙏🙏
Nem is tudom..., ötvennél több előadótól hallgattam meg, mindenik csodálatos volt a maga nemében. Nyugodtan kimondhatjuk: hallhatatlan szerzeményről beszélünk.
63 éves vagyok.24 éves voltam amikor elhagyott a barátnőm. Egy olyan cégnél dolgozott, aki a csepeli víztornyot tervezte és építette. Többször váltottam lakhekyet. Most olyan hekyen lakom, ahonnan a víztornyot látom a nappaliból. Éjszaka csak a piros fényeit látom. 32 éve lakom itt, és basszus amikor reggel vagy éjjel meglátom, mindíg eszembe jut a lány. Elment anno Svájcba. Sok embert vitt vízre, aztán szomjan hagyott. Megtudtam, hogy most egyedül van.57 éves. Remélem legalább karácsonykor eszébe jut , hogy hol szúrta el. Nem hiányzik, csak a víztoronyról eszembe jut. Eleinte nehéz lesz, de ne csüggedj, mindennek megvan az idelye, a születésnek, az igaz szerelemnek és a halálnak is. Te csak várjad az igazit. Aki már létezik, és talán a családjával kirándul, vagy bármi. De már megvan!
azért az a durva idén 60 éves lesz a dal eredetije és még mindig milyen nagy sláger. azt hiszem valahol ezt nevezik halhatatlan klasszikusnak. Simon and Garfunkel egy örök klasszikust alkotott ez tagadhatatlan tény.
Csodálatos!számtalanszor meghallgattam!❤😂
Ebben az évben lett a leghíresebb remix változatban.
Das ist so einzigartig ❤❤❤ einfach nur schön ❤❤❤❤ich hab es schon so oft gehört ❤❤❤❤❤ Gänsehaut pur ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Ez így van, de az sem mindegy ki adja elő újra és újra... Ennek a dalnak lelke van ami nem minden előadóhoz illik...
@@klarajuditbathory bitte in deutsch schreiben.
Uramatyám! A libabőr futkos a karomon! Olyan gyönyörű és a magyar szöveggel még megható is!❤
Az eredeti dalban a hangzás inkább könyörgés szerű, míg ebben a dal felépítése a fokozatos és a végén számon kérő! Nagyon jól építették fel és a mondanivaló időtlen!
Gyönyörű szép zene,nem bírok betelni vele.
Hihetetlen mekkora üzenete van ennek a dalnak.Gyönyörű hang ,csodás zenemű.Nekem mindet elmondott.❤
Imádom ezt a dalt.Nagy kedvencem.❤
Végre meg értem ezt a gyönyörű szöveget!😊Nagyon köszönöm a fordítónak ❤imádom ezt a zenét s most még jobban!
Teljesen egyet értek!❤
Ez a dal nagyooon szép, és a hangja hátborzongatóan csodás...ilyent még nem hallottam... egyszerűen csodás
Úr isten!!! Köszönjük a precíz fordítás! Így,együtt...., nagyon ütős!!
Csak a fordítás után jöttem rá, hogy az internet tele van ennek a dalnak a fordításával. Úgy voltam vele, ez az én változatom. Általában nem szeretem a feldolgozásokat, de ezt szerintem Simon és Garfunkel is megsüvegelnék. Nagyon örülök, hogy tetszett!
Úristen a hideg ráz ❤❤❤❤ imádom
Nagyon tetszik a magyar szöveg!!! 👍🥰
Egyébként is az egyik kedvenc dalom!!! 🥰🥰🥰
Fogd a kezem amit feléd nyújtok!🥰❤
A magyar fordítással még meghatobb!Köszönöm szépen!
Ez örökérvényes gyönyörű dal. Örökké él.❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nem tudom mi ihlette a dalszōvegírót amikor a dalt írta.tudatosan ,képletekbe írt az emberek hitetlenségéről ,ébresztőnek szánta a dalt ,vagyis Isten szól az emberekhez de azok nem halgatnak ,inkább sōtétségben élnek ,(a sōtétség =gonoszság)Inkább saját kézzel készítūnk Istent =neon lámpa és azt imádjuk,az előtt térdelūnk ,az élő teremtő Istent elutasítjuk ,kizárjuk a szivūnkből ,és ez rémisztő ,ezért párosul olyan jól az énekes erős hangja a dalszōveg mondanivalójával.Az egy igaz Isten erős,mindenek felett hatalmas ,de kegyelmes és tulajdonsága a szeretet ,ezért AKI BEFOGADJA A SZIVÉBE ANNAK ŌRŌK ÉLETET AJÁNDÉKOZ ! ❤
Barátjának írta, aki egy betegségben elvesztette a látását. Magába roskadt és kezdte feladni, de ő segített neki, hogy ne adja fel. Tanuljon tovább, és végül orvos lett belőle. Őneki köszönhetnek a mostani látásérűltek sok mindent.
😢😢😢😢😢😢❤❤❤❤❤@@klaudiafrank2231
Őszintén szólva a hideg ráz annyira jó.
Imádóm ❤❤❤❤
Amikor ezt a zenét hallgatom olyan furcsa érzésem van, de viszont jó ez az érzés!!! ❤
Gyönyörű zene! Köszönöm hogy magyarra is lefordították❤❤
Imádom nagyon-nagyon. 🥰🥰❤
Kiràzott a hideg,annyira jó❤
Nincsenek szavak❤️ nagyon jó fordítás🤗
Szuper lett, így hogy értem még élvezhetőbb.
Szegyelem magam de most ertettem meg az eletmento kutyakat
Csodálatos, örök!!! Nem tudok betelni vele
Nagyon jo üzenete van ennek a dalnak csak sokan nem értik
Viszont egyre többen!❤❤❤
Gyönyörű!
Isten de csodás ❤
A békét hirdeti és az emberi csodát .Mert itt vagyunk és ha akarjuk akkor békében élhetünk🙏
A csend az jobban beszél mint néha bármely szó🙏
Köszönöm a dalt a fordítást ♥️
A lelkem mélyére hatolt !!A legkedvesebb nekem🙏🙏
Brutális ❤❤❤❤❤
Imádom !!!❤❤
Imádom, mióta ratalaltam csak ezt hallgatom! ❤
Nem is tudom..., ötvennél több előadótól hallgattam meg, mindenik csodálatos volt a maga nemében. Nyugodtan kimondhatjuk: hallhatatlan szerzeményről beszélünk.
Uram atyám az a hang hát ez nem semmi
Gyönyörű!!!! 🎸🎶🎵🎶🎸💃🌹🐜🐦❤️👌
Imádom.💗💯👍
Szívből szól.....:)
Gyönyörű❤😊!
Nagyon át érzem 😢
Csodálatos
Wonderful❤️❤️❤️
Örök !
Wunderbar, auch wenn ich es niemals mit der Kraft nachsingen kann. 🙏❗👌👍
Imádom🎧
Gyönyörű💞💞💞💞
❤
❤❤
❤❤❤❤❤❤
Elrepit ez a dal a fellegekbe❤❤❤❤
🎉🎉🎉🎉
🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰cooooooooollllllllllll
Most szakítottunk a barátnőmmel és ezt a számot hallgatom...🥺Nem tudom mi értelme van ezek után még így élni.
Akkor inkább a Honeybeast 'Lecsatlakozol' számát hallgasd!
63 éves vagyok.24 éves voltam amikor elhagyott a barátnőm. Egy olyan cégnél dolgozott, aki a csepeli víztornyot tervezte és építette. Többször váltottam lakhekyet. Most olyan hekyen lakom, ahonnan a víztornyot látom a nappaliból. Éjszaka csak a piros fényeit látom. 32 éve lakom itt, és basszus amikor reggel vagy éjjel meglátom, mindíg eszembe jut a lány. Elment anno Svájcba. Sok embert vitt vízre, aztán szomjan hagyott. Megtudtam, hogy most egyedül van.57 éves. Remélem legalább karácsonykor eszébe jut , hogy hol szúrta el. Nem hiányzik, csak a víztoronyról eszembe jut. Eleinte nehéz lesz, de ne csüggedj, mindennek megvan az idelye, a születésnek, az igaz szerelemnek és a halálnak is. Te csak várjad az igazit. Aki már létezik, és talán a családjával kirándul, vagy bármi. De már megvan!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Zs
💔💔
Szép a dal a szöveg nem jön át.😢
Csak a telefont, tv. nézzük, nem pedig beszélünk, személyesen. Kb.
Nem jutok szóhoz imàdom
Megszólalni sem tudok.
hát ez sajnos pocsék fordítás..... A szöveg nagyon nem pontos
A te forditasod hol van?
Az túlzás hogy pocsék inkább csak pontatlan itt ott
❤