Miért sérti saját törvényét az állam a gyerekvédelemben? | Interjú Illésné Áncsán Arankával

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 вер 2024
  • Illésné Áncsán Aranka alakját, mint „Anyácskát”, Oláh Ibolya és a Megasztár első évada révén ismerte meg egy időre az ország - nem úgy a magyar gyermekvédelem, amelynek jól ismert szereplője volt előtte, és azóta is. Aranka hosszú utat járt be a küzdelmes kádárkori gyerekkortól a rendszerváltás gyermekvédelmi átalakulásain át, míg a tiszadobi gyermekotthon nevelőjeként és vezetőjeként eltöltött 26 év után egyre inkább el nem idegenedett az állami gyermekvédelem rendszerétől, és idén februárban, a kegyelmi botrány után fel nem mondott a Belügyminisztériumban betöltött jogvédelmi állásából, hogy másnap kimehessen a Hősök terére tüntetni.
    Megoldja-e a nevelők pszichológiai és életmódbeli vizsgálata a magyar gyermekvédelem válságát? Miért nem tesz jót a központosítás a gyerekeknek, lehet-e anélkül állami rendszert működtetni, és lehet-e civil úton társadalmi változást elérni? Mennyire választható el a gyerekek védelmének kérdése Magyarországon a cigányság társadalmi leszakadásának a problémájától? Ha egyszer tiltja a törvény, hogy anyagi okokból kerüljenek gyerekek a rendszerbe, miért elsősorban azért kerülnek bele mégis? Áncsán Arankával beszélget Gulyás Márton.
    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!
    Adószám: 19286031-2-42
    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány
    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: szja1.partizan...
    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: csapat.partiza...
    Támogasd te is a Partizán munkáját!
    csapat.partiza...
    Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
    csapat.partiza...
    További támogatási lehetőségekről bővebben:
    www.partizanme...
    Facebook: / partizanpolitika
    Facebook Társalgó csoport: / partizantarsalgo
    Instagram: / partizanpolitika
    TikTok: / partizan_media
    Partizán RSS: rss.com/podcas...
    Partizán saját gyártású podcastok: rss.com/podcas...

КОМЕНТАРІ • 49

  • @GabriellaKis-Denes
    @GabriellaKis-Denes 5 місяців тому +53

    Hat és fél évet dolgoztam nevelőszülőkkel tanácsadóként. Minden elisemrésem nekik! Minden mondtata hűen tükrözi az általam tapasztaltak is!Igen Illésné Áncsán Arankával is dolgoztam, találkoztam munkám folyamán. Nagyon hasznos és fontos dolgokat mondott el a rendszer hiányosságairól! Oda kellene figyelni az ilyen szintű véleményekre!

  • @andysmith8902
    @andysmith8902 5 місяців тому +36

    Minden tiszteletem és elismerésem Áncsán Arankáé! Még nagyon sok ilyen tiszta, elkötelezett szakemberre volna szüksége az országnak az élet minden területén. Olyanokra, akik a közérdeket, a köz szolgálatát tartják az első helyen és a saját érdekeiket a legutolsón. Ha ez a múltban így lett volna és ma is így volna, nem itt tartanánk.

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 5 місяців тому

      Ok itt vannak koztunk. Csak mar elhagytak a palyat vagy az orszagot. Ez nem az o hibajuk.

  • @anetteno1
    @anetteno1 5 місяців тому +20

    Köszönjük ezt az interjút. Igazán tiszteletre méltó ember.

  • @annaszekeres9342
    @annaszekeres9342 5 місяців тому +13

    Nagyon jó volt igazi problémákról beszélgetni!❤

  • @Lois_Lane88
    @Lois_Lane88 5 місяців тому +22

    Hiányoltam már egy ilyen videót az ügy után. Köszönet. 🫶

  • @nevezetesazonossag
    @nevezetesazonossag 5 місяців тому +22

    2024ben még van ember az országban, aki rácsodálkozik arra, hogy a jogállam megsemmisült

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 5 місяців тому +9

    Istenem, milyen csodálatos ember "ANYÁCSKA" Köszönöm ❤️ ❤️

  • @budapestguidata-norajuhasz6408
    @budapestguidata-norajuhasz6408 5 місяців тому +15

    Hát igen, a gyerekvédelemben is ugyanaz a probléma mint sok más területen - pl. egészségügy, oktatás és maga a gazdaság is stb. - nem a jogszabályok, rendeletek, törvények hiányoznak, hanem a már meglévők betartása, betartatása ÈS a pénzügyi források! Tehát h normális európai bérek és feltételek mellett jogbiztonságban lehessen dolgozni!

  • @csathoabel9321
    @csathoabel9321 5 місяців тому +5

    Jobb hely tőletek az ország!

  • @shirly7781
    @shirly7781 5 місяців тому +12

    Köszönet a videóért❤

  • @furacs
    @furacs 5 місяців тому +1

    Nagyon örülök ennek az interjúnak, talán az egyik leghitelesebb és egyben legismertebb arca is Aranka a magyar gyermekvédelem ügyének!

  • @szemeredinemonika4908
    @szemeredinemonika4908 5 місяців тому +1

    Kiváló beszélgetés !!! Köszenet érte ! Nagyon szomorú ,hogy ilyen nagyszerű szakembert hagynak felmondani .Mèlyen elkeserítő ,hogy ilyen országban élünk ahol csak a propagandában tökéletes a gyermekvédelem . Nagy szavak azok vannak ,de tettek ,szándék akart sehol a rendszer rendbetételére .

  • @ZsuzsiM
    @ZsuzsiM 5 місяців тому +14

    Oláh Ibolya “Anyácskája”.

  • @veratamas6803
    @veratamas6803 5 місяців тому +2

    Köszönjük!

  • @balogh9015
    @balogh9015 5 місяців тому +1

    Örülök, hogy megismerhettem Áncsán Arankát, nálam hiányt pótolt ez a riport. Hazudnék, ha nem hallottam volna hasonló színvonalon teljesítő nevelőről, de a rendszer része lehetett Kónya Endre és a főnöke is, ami az intézményhálózatot és a hálózat dolgozóit is jellemzi.

  • @user-de1rj5tv1e
    @user-de1rj5tv1e 5 місяців тому +7

    Az édes szülőket segítsék akkor kevesebb gyermek kerül intezetbe

  • @alexandralukacs1694
    @alexandralukacs1694 5 місяців тому

    Sok sikert kivánok neki. Nagyszerű szakember, remélem sikerül véghezvinnie a terveit.

  • @mariaczarne1727
    @mariaczarne1727 5 місяців тому +5

    A legnagyobb szaktudás ezekhez a gyerekekhez kellene, ez nem kérdés. Ő pedig hiteles emberként nem tehetett mást. A figyelem már elterelődött, mintha nem is lett volna. Kérdésem lenne, miért olyan nehéz mégis örökbe fogadni ezeket a gyerekeket? Az olyanokat, akikről a szüleik lemondtak.

  • @mariasz3808
    @mariasz3808 5 місяців тому +1

    Nagyon jó riport volt❤

  • @kovacsfanni880
    @kovacsfanni880 5 місяців тому +3

    Anyácskát Isten áldja! 🙏🏻❤️🌷
    Az álszent kormányt meg cseréljük már le!!!
    A 2rk hiteles és egyedüli valós alternatíva számomra. 🔥❤️🤍💚

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 5 місяців тому +2

    Ő egy csoda❤️

  • @judpro
    @judpro 5 місяців тому

    Köszönöm Aranka!

  • @veraszabo1947
    @veraszabo1947 5 місяців тому +1

    Erre èn is kiváncsi vagyok.

  • @annahorvath5407
    @annahorvath5407 5 місяців тому

    Nemrég rendezett a DK egy fórumot a gyermekvédelemről és a bántalmazás problémájárol a rendszerben, nagyon kompetens szakemberekkel és egy nagyon tanulságos esett tanulmánnyal aminek az elemzéséből fontos stratégiákat lehet felépíteni ennek a nagyon komplex és nem csak magyar problémának a javítására és legalábbis néhány rendezőjének megoldására. Erről is jó lenne, ha beszélne a partizán.

  • @katilazar5646
    @katilazar5646 5 місяців тому +1

  • @somijudit
    @somijudit 5 місяців тому +2

    Mister Torokhang àttolta a felelôsséget.

    • @UghyArt
      @UghyArt 5 місяців тому +1

      Amikor megszolalt Orsos Vitya azon a nyomorult kapa hangjan , 🤮nyó zacskoert kellett nyulnom 🤮
      Gyulolom azt az alakot (embernek nem nevezném) .
      A mai napig nem kert bocsanatot a megmocskolt gyerekektol es amiatt sem, h.kituntette a pedofil igazgatot VASARHELYI JANOST !!!! A KONYA ENDRE mentelmi jogarol hogy ne is beszeljek 🤬🤬🤬

  • @kiss-samukriszti5992
    @kiss-samukriszti5992 5 місяців тому

    Ő volt anno Oláh Ibolya megasztáros nevelője.

  • @zoltandomjan4764
    @zoltandomjan4764 5 місяців тому +1

    Illésné Áncsán Aranka a Keresz Apám az Unoka Nővérem az Unoka Bátyám Által Rokon!!!

  • @johnh.marwell8947
    @johnh.marwell8947 5 місяців тому

    Becsülöm, tisztelem Ő T, amit tesz.

  • @hedy2731
    @hedy2731 5 місяців тому

    Respect Anyácska!

  • @hajnal5209
    @hajnal5209 5 місяців тому

    hős!

  • @lajosczikornyay5676
    @lajosczikornyay5676 5 місяців тому

    Mert nem érdekli az illetékeseket!

  • @Ljuberus
    @Ljuberus 5 місяців тому

    Ja.

  • @Mirjam454
    @Mirjam454 5 місяців тому

    Szomorú.