Tetszett bizony! 👀 Ha jól értettem, akkor a gyártmány egyik végén a központfurat adott volt. A gyártmány tengely része most korrekt. Ám, ha az eredeti tengelyfurat nem volt központos, akkor a tengely nem merőleges a gyártmány többi részére. Jól kukacoskodok? Nagyon precíz a tokmányban köszörült vendég csúcs 👍👍👍 Talán egyszer a padköszörűe is sor kerül a videók sorában?!
Kedves István, igen, a menetes végnél gyári központfurattal van készítve a tengely. A másik -alakos - végébe oly módon fúrtam a központfuratot, hogy az érintetlenül maradt viszonylag hosszú legkisebb átmérőt fogtam meg a tokmánypofákkal. A másik két felület ütésével nem foglalkoztam, hiszen mindkettőt kisebbre kellett esztergálni, és kitisztult a felületük a munka során. Tehát így a munkadarab max 0,05 mm hibán belül egy tengelyű lett. Jól látta, itt valóban akna volt elhelyezve a különféle felületek ütése miatt - de megoldottuk a vendégcsúccsal. A vendégcsúcs alkalmazása nagyon hatékony módszer, és megfelelően pontos is. A kemény pofák kiköszörülésének bemutatását megígérem néhány héten belül. Üdvözlettel: Huszár József
A menesztéshez nem lett volna elég ha valamelyik tokmány felé kinyúló kart ütközteti meg a tokmánypofa oldalánál? Kvázi a munkadarab a saját esztergaszíve lett volna. Így akkor nem a súrlódás ra lenne bízva a menesztés.
Kedves Ádám, eredetileg úgy terveztem; azonban a tokmánypofák akadályozták a tengely karjait abban, hogy közelebb helyezhessem a munkadarabot. Így a menesztés a karok rádiuszos végződésén történt volna kizárólag - amit nagyon kockázatosnak ítéltem meg. Tehát a súrlódó gumi menesztést a biztonság növelése végett alkalmaztam, és bevált. Használtam a módszert már fejes csapszegek két csúcs közötti simításánál is. "Kipróbáltam - működik" Köszönöm hozzászólását, üdvözlettel: Huszár József
Laikusként nagyon tetszenek ezek a videok sok sok mindent el lehet tanülni a mester urtol köszönjük szépen a videokat
Kedves Ádám, örülök hogy tetszik.
Üdvözlettel: Huszár József
Tetszett bizony! 👀
Ha jól értettem, akkor a gyártmány egyik végén a központfurat adott volt.
A gyártmány tengely része most korrekt. Ám, ha az eredeti tengelyfurat nem volt központos, akkor a tengely nem merőleges a gyártmány többi részére. Jól kukacoskodok?
Nagyon precíz a tokmányban köszörült vendég csúcs 👍👍👍
Talán egyszer a padköszörűe is sor kerül a videók sorában?!
Kedves István, igen, a menetes végnél gyári központfurattal van készítve a tengely.
A másik -alakos - végébe oly módon fúrtam a központfuratot, hogy az érintetlenül maradt viszonylag hosszú legkisebb átmérőt fogtam meg a tokmánypofákkal. A másik két felület ütésével nem foglalkoztam, hiszen mindkettőt kisebbre kellett esztergálni, és kitisztult a felületük a munka során.
Tehát így a munkadarab max 0,05 mm hibán belül egy tengelyű lett. Jól látta, itt valóban akna volt elhelyezve a különféle felületek ütése miatt - de megoldottuk a vendégcsúccsal. A vendégcsúcs alkalmazása nagyon hatékony módszer, és megfelelően pontos is.
A kemény pofák kiköszörülésének bemutatását megígérem néhány héten belül.
Üdvözlettel: Huszár József
@@ForgacsolasGyakorlata
Nagyon szépen köszönöm a pontos választ. Szerintem másoknak is hasznára válik, akik olvassák.
Gokart vagy quad első kerék felfüggesztés került megmunkálásra? 22:00 meg is kaptam a választ!
OK. Üdvözlettel: HJ.
A menesztéshez nem lett volna elég ha valamelyik tokmány felé kinyúló kart ütközteti meg a tokmánypofa oldalánál? Kvázi a munkadarab a saját esztergaszíve lett volna. Így akkor nem a súrlódás ra lenne bízva a menesztés.
Kedves Ádám, eredetileg úgy terveztem; azonban a tokmánypofák akadályozták a tengely karjait abban, hogy közelebb helyezhessem a munkadarabot.
Így a menesztés a karok rádiuszos végződésén történt volna kizárólag - amit nagyon kockázatosnak ítéltem meg.
Tehát a súrlódó gumi menesztést a biztonság növelése végett alkalmaztam, és bevált.
Használtam a módszert már fejes csapszegek két csúcs közötti simításánál is.
"Kipróbáltam - működik"
Köszönöm hozzászólását, üdvözlettel: Huszár József