Katalin, ez csodálatos előadás! Mostanában beszélgetnem kellene, de hogyan? Mondogattam: szavaim értő fülekre találnak. Azóta az én füleim is értőbbek lettek. Az előadást hallgatva sorakoztak az emlékek. Hát persze, akkor ez attól van, amaz amattól. Hálásan köszönöm ezt a "véletlen" találkozást"
Egy láncreakció fontos alkotói Dr. Hamer, & Szilvia igazolt megfigyelései.:) Ahogy a videóban is szerepel: a rögzült, túlélést segítő életeseményekre/körülményekre/helyzetekre (ezek fontosságára és eredetére hívja fel a figyelmet Szilvia) adott érzelmi reakció az, ami kialakítja a testi/szervi szintű választ (mint "betegség"/elváltozás) szintén a túlélés érdekében. Ez az összefüggés. :)
A gyerek szavaktól független kommunikációja pl. “testbeszéde” a túlélési mintákból alakul ki. Ha őse úgy maradt életben, hogy nem figyeltek rá, akkor a gyerek hajlamos lehet így viselkedni, hogy rá ne figyeljenek.
Válás után pszichoterápiába mentem, azóta SVT-zni tanultam meg, majd Biologika tanfolyam - így a betegség igen ritka nálam! De kellett egy igen drága Q10 - mert 70évesen nagy gyengeséget éreztem...
Letöltés stb, ... élénk fantáziavilág, semmi más. És a második , többedik gyerek előtt is 9 hónap a jegyesség? Még hogy az egész falu készülődik! Ez is valami folklór elem. Mindez a 17. percig. Sok a jóból.
A letöltés laborkísérletekkel igazolt. Egyéb bizonyítékról a Kiút c. Könyvben lehet olvasni. Azért az elsőszülött lett a családfő és az örökös, mert ő már a 9 hónapban is a középpontban volt, sokat kapott a közösségtől, gyarapodott, ezt ismétli majd.
Nagyon köszönöm .Reszben mar nekilattam a feldolgozasnak , mert igy ereztem ez fontos . Most megerösiteset kaptam . Halasan köszönöm Szilvia 💙💙💙Aldas legyen rajtad es a munkadon 💙🙏💙
Ez bennem is felmerült már. Illetve ugyanez a helyzet akkor, ha az élő, elérhető felmenőink nem hajlandóak, nem szeretnének beszélni a múltbeli megéléseikről.:) Azt sejtem, hogy a hipnózis egy kiváló eszköz lehet ebben az esetben. Illetve magam azt tapasztaltam, hogy a jelenlegi megéléseink, élethelyzeteink, álmaink stb. mind mind felhívják a figyelmünket, megmutatják nekünk itt most a jelenben is, hogx milyen túlélési minták alapján élünk. Így ezek megfigyelésével, megértésével, érzelmi átalakításával is eljuthatunk a változáshoz. :)
Köszönöm! ❤ Nagyon jó és értékes előadás volt! 🙏
Katalin, ez csodálatos előadás!
Mostanában beszélgetnem kellene, de hogyan? Mondogattam: szavaim értő fülekre találnak.
Azóta az én füleim is értőbbek lettek. Az előadást hallgatva sorakoztak az emlékek. Hát persze, akkor ez attól van, amaz amattól.
Hálásan köszönöm ezt a "véletlen" találkozást"
Lehet, hogy én azért vagyok "fagyos"/fázós, mert nagyapám megjárta az orosz hadifogságot?
Hát ez egy nagyon érdekes téma de szerintem nincs jó helyen itt, mert köze nincs Hamer doktor elméletéhez. Teljesen más síkon mozog.
Erre gindoltam én is! Ég és föld a két elmélet között!
Egy láncreakció fontos alkotói Dr. Hamer, & Szilvia igazolt megfigyelései.:)
Ahogy a videóban is szerepel: a rögzült, túlélést segítő életeseményekre/körülményekre/helyzetekre (ezek fontosságára és eredetére hívja fel a figyelmet Szilvia) adott érzelmi reakció az, ami kialakítja a testi/szervi szintű választ (mint "betegség"/elváltozás) szintén a túlélés érdekében.
Ez az összefüggés. :)
Ez fantasztikus 1 nap munka, 7 napig beszél. Ez jó.
Hogy értsem azt, hogy haaz anya nem figyel a gyermekére, a gyerek is "oka"? Köszönöm!
A gyerek szavaktól független kommunikációja pl. “testbeszéde” a túlélési mintákból alakul ki. Ha őse úgy maradt életben, hogy nem figyeltek rá, akkor a gyerek hajlamos lehet így viselkedni, hogy rá ne figyeljenek.
Válás után pszichoterápiába mentem, azóta SVT-zni tanultam meg, majd Biologika tanfolyam - így a betegség igen ritka nálam! De kellett egy igen drága Q10 - mert 70évesen nagy gyengeséget éreztem...
Az SVT az előző életeket is tisztítja...Sajnos ami a Radix horoszkópban van - az azt hiszem csak a bolygók analógiáin belül változtathatók.
Letöltés stb, ... élénk fantáziavilág, semmi más. És a második , többedik gyerek előtt is 9 hónap a jegyesség? Még hogy az egész falu készülődik! Ez is valami folklór elem. Mindez a 17. percig. Sok a jóból.
A letöltés laborkísérletekkel igazolt. Egyéb bizonyítékról a Kiút c. Könyvben lehet olvasni. Azért az elsőszülött lett a családfő és az örökös, mert ő már a 9 hónapban is a középpontban volt, sokat kapott a közösségtől, gyarapodott, ezt ismétli majd.
Nagyon köszönöm .Reszben mar nekilattam a feldolgozasnak , mert igy ereztem ez fontos . Most megerösiteset kaptam . Halasan köszönöm Szilvia 💙💙💙Aldas legyen rajtad es a munkadon 💙🙏💙
A Feldmár András a neten elmeséliéletét: a szülei, és a saját traumáit ismételte!!! Talán Klubrádió? A sorozat címe se jut eszembe...
Mit lehet tenni abban esetben, ha már nincsen kit megkérdezni a múlt eseményeiről?
Ez bennem is felmerült már. Illetve ugyanez a helyzet akkor, ha az élő, elérhető felmenőink nem hajlandóak, nem szeretnének beszélni a múltbeli megéléseikről.:)
Azt sejtem, hogy a hipnózis egy kiváló eszköz lehet ebben az esetben.
Illetve magam azt tapasztaltam, hogy a jelenlegi megéléseink, élethelyzeteink, álmaink stb. mind mind felhívják a figyelmünket, megmutatják nekünk itt most a jelenben is, hogx milyen túlélési minták alapján élünk. Így ezek megfigyelésével, megértésével, érzelmi átalakításával is eljuthatunk a változáshoz. :)
Hipnòzisban elő lehet hozni. (Az ea. -beli pèlda szerint)
Szondy Lipót-hoz kapcsolódik 1 most megjelent könyv - amiről csak hallottam még - "Transzgenerációs minták", Orvos Tóth Noémi könyve.