Én 2004 és 2017 között nagy SonyEricssonos-Sonys voltam, szóval igen vártam ezt a videót. Örülök is, jól össze lett téve, de egy pár dolgot hozzáteszek én is: A K800 kiemelése okés, ez volt az első, nagyon komoly kameraszettes telefon, DE nem ez volt az első kameratelefon. Ez volt a K700, amit tényleg "felőled telefon, felőled kamera" volt. 2004 környékén bár VGA felbontása volt (hozzátéve, hogy interpolálva tudta az 1 Megapixelt is), de vakuval, önkarcképes tükörrel és kameragombbal volt felszerelve, és egy 41 MB-s belső tárhellyel, ami akkoriban borzasztó sok volt. Utána jött a K750, ami 2 megapixel mellett autófokuszt is biztosított, és jött a 2 állású kameragomb (amit "véletlenül" idén az Apple újra feltalált), és a csúcsok: C905 (2008-ban 8,1 MP kamera, Cybershot, dedikált gombokkal, 30 fps-es videó felvétellel) - egy hibája a rettenetesen elavult videó felbontás volt (320*240), de már volt működő GPS és Wifi benne, amit akkori ismerőseim nem is gondoltak volna, hogy valaki ezt fogja használni. Plusz a Xenon vaku, ami köröket vert a LED-re. A Z3, volt az első 4K-s telefon, úgy tudom, igaz, csak 5 percet bírt, mielőtt a proci felforrt volna - saját tapasztalat :D Valamint a Sony nagy előnye volt, hogy már a 2012 körüli időben kiadtak egy csúcs telefont (Z széria) és hozzá egy kicsi változatot (Compact), miközben a tudás nem változott. Ma sajnos kevesen ismerik, ahogy mondtad, réteg telefon lett, miközben utolsókként maradtak egyediek: nincs kameralyuk, van 3,5 jack, bővíthetőség is adott. Ezért összetéveszthetetlenek ma is. Sajnos többet kellett volna ölni a marketingbe. Király volt a videód!
Köszönöm a kommentedet! Sajnos bele-bele csusszannak ilyen hibák (még) a videókba. Annyi munka van ígyis egy-egy ilyen videóba, hogy sajnos ez óhatatlan bármenyire is fogom a fejemet néha amikor a kommentekben ezekre felhívjátok a figyelmemet! Viszont! Ezért is istenítem a komment szekciót, mert hihetetlen nagy hozzá adott értéke ez a csatornának és a videóknak! :)
@@goatmobileshop Szia, nekem csak az ismétlés tünt fel a feliratkozás meg a like kapcsán, vagy a végén vagy ott a közepén elég lett volna, csak az én véleményem 😉
Első mobiltelefonom egy 2618s volt még általános iskolás suhancként, utolsó meg egy k810i már mint külföldi kalandorként, így keretbe foglalta a videód a maroktelefonos időszakomat (is)! 😁 Szuper videóid vannak, köszi a munkád! Gratulálok a 4+ ezer feliratkozóhoz, csak így tovább! 📈
Nekem Sony Ericsson K750i mobilom volt sokáig. 2 darab is egymás után. Nagyon szerettem, de a mai Android rendszert ismerve már nem térnék vissza rá! Köszönöm a részletes és tartalmas videót nagyon jó volt a történelmi áttekintés.
T68i nagy kedvencem volt, nagyon szerettem, ahogy az ARC S is....de a c sorozatból is volt, ebben az tetszett hogy a környezetvédelemre hivatkozva piszok vagány fehér telót csináltak😎
Köszi szépen a videót! Nagyon sok éve használok Sony Ericsson / Sony telefonokat, és eddig szinte mind nagyon bevált. Az első Sony Ericsson telefonom egy K750i volt, imádtam. Gyakorlatilag minőségben, tudásban már akkor nagyon jó volt. Igazából 2 gyenge pontja volt, a joystick, és a töltő / headset csatlakozó sérülékeny volt. Utána egy darabig nem volt Sony telefonom, de csak visszatértem a márkához. Z3 compact, XZ, és most több mint 4 éve Xperia 5. Nagyon sok dologban verhetetlen. A legmeglepőbb dolog, hogy fesztivál nagyszínpad előtt, kb 10m-re fel tudta venni a hangot torzítás nélkül, amire a legtöbb telefon nem képes. A hangminősége magasan az egyik legjobb, a 21:9-es képarány pedig először furcsa, de nagyon hasznos, és sokkal kényelmesebbé teszi a telefon használatát. A vízállóság is egy nagyon hasznos dolog, ha véletlenül vízbe esik a készülék, nem lesz semmi baja. Szerintem továbbra is maradok a Sony-nál, és véleményem szerint minőségben sokkal előrébb jár a legtöbb népszerű gyártónál.
Köszönöm a kommentedet! Jó hogy írtad a képarányt, mert nekem, mint aki nem használ Sonyt, pont ez a furcsa :) Nem tudom eldönteni, hogy tetszik vagy sem :)
Az első SE telóm az egy U10i Aino volt. Piszok jó kamerája volt, egy kis multimédia eszköz volt. De olyan érzésem volt a készülékkel kapcsolatban, mintha félúton abbahagyták volna a fejlesztését. Volt még potenciál ebben a készülékben, de nem használták ki. Sajnos eladtam egy kollegámnak, aki rövid használat után kukázta. Az első okostelóm is SE volt, mégpedig egy Xperia Arc. Imádtam a “nagy” kijelzőjét, a jó kameráját, meg ahogy a hajlított hátlap belesímult a kézbe. Szerencsére ez a készülék megmaradt az utókornak, bent csücsül a vitrinben 😊
Egy Sony Xperia Arc S-em volt és pár hónapja cseréltem le egy Sony Xperia 5 V-re. Baromi jó teló és nem fél milla. Imádom. A vidi élvezet volt és érdekes. Köszi.
2007-8-9 körül ált. iskola felső tagozatában nagy sláger volt nálunk a Sony Ericsson, szinte minden osztálytársamnak ilyen volt. Nekem V640i volt, nagyon szerettem. Aztán az első okostelefonom Xperia Tipo volt, szintén nagyon szerettem :)
Minden elismerésem a 1,5 órás felvételért. Viszont kivételesen kicsi kritikával is élek, :)ez most nem volt túl összeszedett. Egy komplett blokk szinte egy az egyben ismételve van a közepén. Egyébként a videó felépítése tök jó, hogy bemutatod előtte, utána a két céget, valamint a közös időszakot. Illetve kicsit én zanzásítottam volna, tömörítettem volna a szöveget amit találtál róluk. Köszi a munkádat:)
Fun Fact: Az Xperia S nem volt önállo Sony termék, Sony Ericsson termék volt, nekem volt olyanom amiről fólia lehúzás után elő jött a Sony Ericsson felirat, ez későbbi modekkelben módosult, a fólia eltávolítása után nem volt Sony felirat sem az üvegen. Azt sajnálom, hogy a rövid, de nagyon komoly Symbian éra kimaradt, a bevágott képen is látszik, hogy 50%-os lefedettsége volt a Symbiannak, ekkor volt a Satio ami szerintem az egyik legjobb telejfonja volt a SE-nek. Sokkal használhatóbb volt mint az akkori Android telefonok.
Teljesen igazad van a Symbiant egyáltalán nem hoztam be. Részben azért is mert elfelejtettem, de valószínűleg pont azért, mert szinte jelentéktelen volt a SonyEricsson szempontjából, annyira nem foglalkoztak vele igazán.
Nagyon jól összefoglaltad a témát, gratulálok hozzá. Lassan 2 évtizednyi tapasztalatom van a telefonok gyűjtésében, így engedjél meg, pár pontosítást. 1: a Sony már az általad említett időszak előtt is gyártott mobiltelefonokat. Az egyik korai példány az 1991-ben megjelent Sony CM-H1 típusú készülék volt. A 90-es évek első felében jórészt a Siemens licenc engedélyével készített készülékeket, mint pl. az általad bemutatott Sony CMDX 1000 telefont, ami egy Siemens S4 licenc változat. Kilehetett volna fejteni a saját fejlesztésű Z sorozatot is jobban, a 97-ben megjelent Z1-el pl., úttörő módon hangot is lehetett rögzíteni, ami a cégnek az általad is említett szórakoztatóelektronikai tapasztalatinak köszönhető. Vagyis az egyesüléskor már egy évtizednyi tapasztalata volt a Sonynak a mobilok gyártásában. 2: az Ericsson első kézi telefonja nem a 90-es években jelent meg, hanem az 1987-ben bemutatott Ericsson Hotline Pocket volt az. A GH172 volt az első GSM szabványú telefonja a cégnek a 198 az “csak” a tovább fejlesztett változata volt. A Nokia sokkal megelőzte az SMS fogadásában és küldésében az Ericssont, az 1992-ben megjelent Nokia 1011 ezekre a funkciókra a világon először már képes volt. 3: a James Bond filmeknél meglehetett volna említeni, hogy a Sony Ericssonnal való együttműködés előzménye, hogy a film francais először az Ericssonnal kötött megállapodást, így az első svéd mobil az 1997-ben bemutatott A holnap markában című filmben szerepelt, méghozzá egy fiktív a mozi kedvéért legyártott JB988 fantázia nevű telefon volt. Érdekessége , hogy ez a design csak évekkel később köszönt vissza a gyártó palettáján. Még több részlet a fentiekről az oldalamon fellelhetőek: retromobil.gportal.hu További sok sikert kívánok a csatornádhoz.
Kedves Attila, köszönöm szépen a kommentedet! A videókban pontosan erről beszélek mindig! Hogy IMÁDOM A KOMMENT SZEKCIÓT! 😍😊 Hiába ezzel kelek ezzel fekszek én is, képtelenség mindenről mindent tudni, még akkor is ha szépen felkészülök ezekre a videókra! Köszönöm szépen a kiegészítésedet biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül rengetegen olvassál majd még! 😊 u.i: Csekkolom a blogodat!
Nagyon tetszett a videó :) annó sony ericsson t290i-m volt. Tervezel esetleg a Siemensről is ilyen videót? Volt Siemens C30, A50-em is :) elfogott a nosztalgia 😅 Köszi a munkád :)
SE T100-am volt. Imádtam. Eltettem a fiókba emléknek :) Utána volt egy másik is, újabb és komolyabb, de már nem is emlékszem az hanyas volt... Talán K310i. Ezt már fele annyira sem szerettem, mert a kis joystick-ja egy idő után használhatatlanná vált.
Nálam a sorrend K300i, W810i, C905i, Xperia Ray, Xperia SP, Xperia XZ és Xperia XZ1.... itt sokalltam be a gyalázatos szoftverfrissítés miatt... aztán beszippantott a Samsung ökoszisztéma (teló mellett az órák és a füleseik is szuperek)
Nagyon jó ez a videó!😃😊 Ma jött velem szembe, szerintem olyan jól előadtad, összefoglaltad, hogy eltudnám képzelni igaz történet alapján filmként. Mint 🤩pl:a Köszönjük, hogy rágyújtottál, The midle men című üzletemberes filmek. De a talán még a Ford vs. Ferrari is ide jöhetne példának csak azt még nem láttam😅
Köszi a videót! Nem csinálnál esetleg videót a Blackberry telefonokról? Nekem a kedvenc márkám volt, de sajnos az okostelefonok piacán szép lassan elbukott.
Jó lett a tartalom, nosztalgikus és érdekes. 😁 Sony CMD J5 volt az első telefonom, amit használtan kaptam, SIM-mel együtt (kb 2003), akkor voltam kb 8 éves. Volt előtte Nokia 5110-esem, csak úgy snake-zni, kár hogy nincs már meg. Én szerettem a Sony-t, követtem a vonalat. Előtte még volt Sharp GX17-esem, teljesen saját telefon, aztán jött a Sony Ericsson W200i, V640i, v630, Sony Xperia X8, X10. X10mini pro is volt bátyámnak. Ezek nagyjából még megvannak nekem, vicces előszedni és a használatban levő mellé rakni. (kicsit lehet összevissza írtam, de jöttek a régi emlékek, és nehéz megfogalmazva írni gyorsan.)
Jó kis összefoglaló. Sok telefonnal volt dolgom tőlük, és sok kiegészítővel. K300i sok ismerősömnek volt, nekem egy W200i , azt meg egy K800i váltotta. Utóbbinak már aktívan módosítgattam a szoftverét. Aztán majd az első droidom egy X8-as lett, talán 2 napig volt gyári rendszerrel, aztán ment is rá a cyanogenmod. :) De kiegészítőkben is nagyon ott voltak. Nagy vágyam egy MBW-150 óra, na meg a CAR-100 párosa volt. :) :) :) MRC-60-as dokkoló jelenleg is szolgálatban áll, mint telefontartó. Illetve idei év első felében volt szerencsém egy W980-ast is birtokolni, hát kitűnt a mostani sablonból az biztos. :)
A Cyanogen kis túlzással éppen csak a dobozban nem volt a telefon mellett, annyira alap volt :D Akkoriban már ebből éltem és nem tudtam felfogni, hogyan lehet az, hogy ekkora cégek mint pl a SonyEricsson is, nem tudnak stabil SW-t készíteni, de egy kis garázscsapat meg lazán a legújabb(!) androidot kiadja bármilyen telefonra :)
@@goatmobileshop A gyári rendszernek sok szabályozásnak meg kellett meg kell feleni. A módosításokkal ezzel nem kellett nagyon foglalkozni. Ennek tudom be a dolgot. De pl. a K800i a kezdőképernyőn írta nekem a SOC és akku hőfokot, meg ilyen apróságokat. Na meg természetesen minden rendszerüzenet egy káromkodás volt. :D :D
Szia Isti 🙂 Nekem is volt Sony Ericsson telefonom,egy F500i,asszem ez a típus,vodánál lehetett kapni. Imádtam a kinézetét,menő teló volt,viszont a joystick kész átok volt,többször volt szervízben,mint nálam 😀 Így vérző szívvel megváltam tőle,alig egy évvel a vásárlás után. Azután már nem volt se Sonym,Sony Ericssonom. Arccal szemeztem,de nem mertem bevállalni,több Nokiám és Samsungom lett. Most jónak tűnnek a Sonyk,de brutál drágák,prémium ide vagy oda. 🙂
Szia! Köszönöm a kommentet! Amikor ezek a Joystick szerű navigombok elterjedtek, akkor még nem voltak nagyon kiforrva. Egy pici porszem elég volt sokszor, hogy oda legyen :S
Nekem Ericsson T29 volt az első telefonom, de gari után végfokos lett. Sajnos akkoriban ez eléggé jellemző volt az Ericsson-ra. R320-ast alig lehetett találni, ami rendesen és hiba mentesen működött volna (tesómnak 2 is volt, fagyott és hálózatot dobált). Hírből a R520m se volt jobb. Viszont az ütésálló R310-ról nem halottam rosszakat... Vágyam mindig is egy T39 volt.
Ezért is szeretem a komment szekciót a videók alatt. Évek óta nem hallottam már ezt a kifejezést, hogy "végfokos" :) Anno pedig olyan minden napos szerviz munka volt, mint most egy kijelző csere :)
Régi szép idők, emlékszem rá, volt nekem is SE W800i-m + hozzá a 2db kis MPS70-es kishangfal. :) Utóbbiak mai napig megvannak, de a hangszórók széle szétesett az idő múlásával... Majd valamikor rendbe rakom. Később lett egy K750i-m amire W800 szoftvert tettem a Toshira féle hangerő moddal, így jobban kihajthatóak voltak vele a nem gyári fülesek is, és az MPS70 kishangfal is. :) Ez utóbbi teló a mai napig megvan, és ÜZEMKÉPES!!!! Igaz az akku ideje már nem oly jó mint anno. :)
@goatmobileshop én elvagyok látva töltővel, múltkor valaki lomtalanításba kidobott 5-6 SE töltőt úgyhogy az egy darabig elég lesz a K750I és a W310 meg a W595-höz :)
Місяць тому
Sony Ericsson W395 volt nekem ❤❤❤ a Sony kazettás walkman ment az író asztal mélyére mikor meg kaptam ezt a telefont. Ehhez a telefonhoz volt egy érdekes kártya olvasó ami kinézetre egy pendrive-hoz volt hasonló ez kifejezetten az M2 memória kártyához volt.
Van itthon egy kagyló telefon ami a 13:25 látható úgy tudom még mindig működik. Van egy kicsi baja el lett rontva a kártyafüggetlenitése ez miatt valami bug van a rendszerben de ezen kívül működik
A k310i első színes kijelzős telefonom volt, de a világból kiszaladok tőle. Nekem majdnem havi szinten baja volt. Alcetel, ha jól rémlik az a márka majdnem bűnténnyel is felér annyi baj volt vele. Erről esetleg tervben van valami?
Az első telefonom az anyám által levedlett Ericsson A2618S volt, még valamikor talán 2002-ben... Még játék sem volt rajta, de internethez hozzáférő rokonoktól kaptunk nyomtatott "kottákat" csengőhang szerkesztéséhez, az iszonyat menő funkció volt akkoriban.
Az összes szöveget amit a videóimban kiteszek 2x ellenőrzöm le, ugyanis tudni illik borzalmas a helyesírásom. Az összes esszém 3-as volt a suliban, mert a fogalmazásra 5-öst kaptam, de a helyesírásra 1-est. Ennek ellenére minden videó alatt jönnek a nyelvtan nácik (nyilván jogosan, mert tudom, hogy van akinek ez nagyon szúrja a szemét), de hiába ellenőrzök mindent 2x, így benne vannak ezek. Nem tudok ezekkel sajnos mit kezdeni :) Egyébként pedig köszönöm szépen, hogy csak felhívtad rá a figyelmemet és nem elküldtél (te is) a picsába azzal, hogy merek így felkelni reggel, hogy még ezt sem tudom :D Örülök, hogy tetszett a tartalom! :)
Az elso mobile a SONY J6 volt. Ezt en 2001-ben vetted es elegance soaking hasznaltam. Ez akkoriban polifonikus csengohangra is kepes volt es animalt menuje is volt. Merfoldekre jart a tobbiek elott ezen a teren. Aztan evekkel kesobb az egyesulesukkor egy T300-at vettem. Ez volt az elso szines kijelzos telefonom. Az egyik elso ilyen telefon volt a piacon. Aztan kesobb vettem egy SonyEricsson P800-at amit imadtam! Ez egy okostelefon volt (yeah, a James Bond movie-ban is volt). Sajnos ez volt az utolso ilyen markjau telefonom, mert utana Samsung BlackJack-et hasznaltam egeszen az iPhone-ig. Azota pedig iPhone-thasznalok. A SE egy idoben nagyon jo telefonokat keszitett, de Walkman seria kifejezetten nem tetszett. A K750 es a W800 peldaul ugyanaz a telefon volt, talan meg az S700-as tetszett toluk. A P szeriat erdemes lett volna megemlitened, ez volt a smartphone szeria ami eleg okosnak szamitott. Keziras felismerot hasznalt. Sajnos ez a seria ellaposult az evek alatt es a P990 es a P1 modellek mar ujat nem tudtak mutatni. En nuke van egy gyujtemenyem es az egyetlen jo allapotu Ericsson telefonom az A1018s. Ismet egy jo videot sikerult keszitened!
Köszönöm a kommentedet! Volt azért a listádban 3 telefon aminél nem, hogy nem voltam biztos benne, hogy miről van szó, hanem konkrétan rá kellett keresnem, mert foggggggggalmam sem volt :D
Én a belépő szinttel kezdtem a SE-os pályafutásomat (K300i) 2005-ben. Arra a 12MB-ra szuszakoltam fel a a butított minőségű (32kbps és azt hiszem 11000hz) mp3-as förmedvényeimet. Ha emlékeim nem csalnak max 6-7db fért el rajta. 😁 Legalábbis a full csupasz telón. Majd 2007-ben lecseréltem egy V630-ra. Hálistennek ez már nem joystick-os volt. A K300-zal voltak problémáim. Na ez a telefon mai napig meg van. Nagyon szerettem. A 256MB-os micro m2-t szinte azonnal nyugdíjaztam, kapott egy 1GB-ost. Én voltam vele a haverok között a császár. 😁 A buszon ülve a suli felé rojtosra hallgattam. Meg persze a suliba is... 😉 Nagyon jó volt a fülhallgató és a hangzása is. A teló akksija is igen jól bírta. Bár nem egy walkman mobil volt, de nekem felért azokkal. Hihetetlen mennyi zenét hallgattam akkor. Bluetooth-on keresztül játszottunk egymással játékokat. Worms meg valamilyen autós játékkal. Nagyon menő teló volt. 4 évig nyúztam a gyári akksival. Csak azért cseréltem le 2011-ben, mert haver meg volt szorulva és igen baráti áron ajánlotta fel nekem az Xperia X10-es telefonját. Szűk 1 éves volt a teló és 50 ezer Ft-ért vettem. Az eredeti bőr tokban, a hozzá kapott MW600 Bluetooth headset-tel (még ez is meg van a mai napig), töltővel, meg egy microSD kártyával (1GB) dobozában. Még garanciális volt. Egész jó telefon volt, de a V630-at jobban szerettem. Az öreg androidos betegségek meg voltak benne. Hát hiába ez volt az SE-nek az első androidos masinája. Ezt egy bő évig használtam. Nálam általában a telefonok addig maradnak, amíg biztosan működnek. Ezzel is így volt. 2x aludtam el a melóból, mert nem szólalt meg valamiért az ébresztő. Aztán az akkumulátor is kezdett rongyolódni, meg szoftveresen sem volt a legjobb az 1.6-os, de a későbbi 2.1-es android sem, így tovább adtam rajta. 20 ezer Ft-ért adtam el. Használt telefonos üzletekben 10ezret is alig akartak érte adni. Utána már elhagytam a Sony Ericsson-t. Egy LG OPTIMUS G-t vettem.
Azért az milyen komoly, hogy 20 éve a legnagyobb királyság volt, hogy a zsebedben volt 7 db MP3 zene és napokon át tudtad élvezni, most meg a világ összes zenéjét eléred stúdió minőségben 2 kattintással és "nincs mit hallgatni" 😂😁 Én legalábbis sokszor így vagyok vele.
Én egy K700i-t vettem anno 2005 májusában, 4 és fél évig használtam, utána cseréltem le egy Samsung Galaxy Ace-re, és még most is megvannak, működőképes mindkettő :D
En nagyon imadtam a SE telokat. Nagyon sok volt beloluk, pl.: K770, K800, V640, Vivaz Pro es a Vivaz volt az utolso. Az nagyon elvette a kedvem tole es akkor jott a valtas az Apple iranyaba, 2012-ben. :D
Az első komolyabb telefonom egy T300 volt bordó színben. Még a kamera is megvolt hozzá. Az akkori tartósság mintaképe volt. Édesanyámnak szokása volt nem átnézni a zsebeket a vasárnapi mosás előtt. Tizenötször volt kimosva a kamera. Kiszárítottam és ment tovább. Volt X8, X10 mini, Miro is. Az utolsó egy J10 volt. A mai napig működik. Sajna ott el kellett engednem a márka kezét.
Sok SE-t haszbáltam anno. Imádtam az uiq3-at a maga idejében, sesmart fórumon moddokat is csináltam rá. A mai napig használok 2. Telónak egy K770@T650-t. 🤟🤟🤟
@@goatmobileshoplehet ha most próbálnád ki, még nagyobbat ütne. Amilyen gagyi nyomós telól vannak mostanság 😂. DB2020 as chippesek voltak a legjobb SE-k. Szét lehetett tuningolni őket, s stabilan bírták. (orosz/ukránok élenjárta a patchek készítésében rájuk). Ha kíváncsi vagy a csatornámon még mindig vannak régi tuningolt SE telós videók. 😅
@@goatmobileshop Azt nagyon várom. Akkor kezdtem borítékolni a Blackberry okostelefonok bukását, amikor már annyira nem volt piaci részesedése, hogy elkezdtek androidot használni.
Nekem a kedvenc telefonom, (sajnálom hogy meg sem lett említve) :) az Ericsson T65-volt. ez a jellegzetes csippanása - villogó legdje olyan jellegzetes elemei voltak az Ericcsonos életnek :) szinte hiányzik. SZóval a T65-öm volt sokáig, vettem tartalékba is egyet, és abból pótoltam az alkatrészeket extrém hosszú ideig húzta nálam ez a márka. A két leggyengébb technikai láncszem a SIM tálca: kijött könnyen és azonnal megállt a toronnyal a kapcsolat. Szóval komoly hiba volt! Másik nagy hibája a sokérintkezős töltő-csatlakozó. 1-2 évig OK, de utánna nagyon kontakthibás lett mindig, nekem és másnál is, ugyhogy bizonyossággal állítom hogy nagy melélövés volt a töltője és töltőcsatlakozó kialakítása. Mindezek ellenére én Sonyericssonos vagyok voltam és leszek. Igaz csak a szivemben, mert semmi sincs már ebből. Haverommal azt mondtuk: kétféle ember van a világon a Ericssonos és a Nokiás. Na én az előbbi voltam, szerettem. A HÉV Kistarcsa órháztól az Őrsig volt vagy 55 perc adidig játszottam a tetrissel minden nap oda-vissza majdnem két órát. telóim voltak. T65, V530, V640i, K300
Nekem egy Sony Ericsson Xperia X10 volt, és szerettem nagyon, kár, hogy akkoriban még nem volt nagy divat android főverzió frissítéseket kiadni a telefonokra, így aztán haladni kellett a korral, pedig nekem az a telefon még évekig megfelelt volna. Ha jól emlékszem, valamelyik Samsungra váltottam utána. 😀
Az bizony a hadarás műve volt. Mármint a FullHD :) A Scriptemben még HD van írva (ami igaz is), de mire elszavaltam már FullHD lett! Jogos észrevétel köszönöm! :)
Nagyon jó videó. Sok sok emlék.🙃 Rengeteg Sony Ericsson majd Sony telefonom volt. W550, K750, K810, W880, W660, M600 (Symbian), Xperia X10, X10 mini pro, Xperia Play, Xperia S, Z1 compact. Biztosan van ami még kimaradt. Vannak itthon most is családból megörökölt darabok: W200, W100, W350, W660, K810, C510. Bizony van ami működik is 😁
Az első mobilom SE K750 volt. Borzasztó erős vakuja volt. :) Aztán W995 lett 2010ben. Csúcsmobil a maga 8MP kamerájával. :) Aztán volt vagy 5-6 darab w595öm is meg w705 és Zylo. :) Mára mind tönkrement de van 6 halott sonyericsson a fiókomban. :)
Sokan nevetnek ha egy ilyen beszélgetés elindul, de én mindig tartom ezt a véleményemet: Igenis vannak olyan 15 éves sima nyomógombos mobilok, amikkel olyam fotókat lehet készíteni, mint egy mai felső közép kategóriás okossal. Erre jó példa szerintem egy két régi SonyEricsson is! :)
Volt egy pár Sony Ericsson telefonom K510i,W200i,K770i,W910iés Xperia X10 Mini (ekkor ismerkedtem meg a barátnőmmel aki később feleségem lett imádta ezt a telefont a cuki mérete miatt). Mikor gyerek voltam nagyon menő gyerek voltál ha valamelyik Sony Ericsson telefon lapult a zsebedben, nagy sláger volt a K310i/K320i/K510i/W200i és W300i. Többek között ennek a nagy sikernek szerintem akkor Pannon GSM nem sokkal Telenor most már Yettel agresszív tarifa csomagos reklámjainek (náluk volt egy "limitált" kiadású Sony Ericsson ami kék színűek voltak K310i/W200i ezeken kívül volt még egy pár darab de nem emlékszem rá hogy melyikek voltak még)Ezeknek mind a joystik volt a gyenge pontjuk a csúsztathatósok és a kinyithatósok esetén meg a szallag kábelek
Nekem a SonyEricsson valahogy a Vodafonnal kapcsolódik a fejemben! Rengeteg voda logósat láttam anno. Mivel ez egy telefonos csatorna, így kénytelen vagyok kiforgatni az X10 minis részt: Látod, ennek köszönheted a házasságodat is! :P :D
@@goatmobileshop Volt egy-két speciál kiadás ami csak a Vodafone-nál volt elérhető ez a "V" széria. De én speciel nem szerettem ekkor a Vodafone-nál lévő telefonokat nem igazán lehetet akkor játékokat telepíteni rá mert annyira lezárta a rendszert illetve jobban merültek mint a T-Mobile/Telekom vagy Pannon GSM/Telenor meg felelői. Az meg le maradt hogy ha sikerült olyan walkman Sony Ericsson-t venned amihez gyárilag adtak hangfalat akkor a haveri társaságban te voltál az ügyeletes DJ😅
Szia, jó videó, de nagyon vontatott, többször ismételve ugyanazt, ezt a videót lényegretörően kb 20 percben el lehetett volna adni, nem okoskodásnak, csak észrevételként írtam!
Csinálsz egy videót a mobilos Java játékokról is? Tudod, amiket annó a Gameloft, Digital Chocolate, Glu Mobile vagy éppen az EA fejlesztett ilyen félokos nyomógombos telefonokra, és ilyen SNES szerű 16 bites grafikájuk, MIDI formátumú zenéik és általában max. 8 kHz-es hangeffektjeik voltak, és le lehetett tölteni őket Sony Ericsson, Nokia, Samsung, LG vagy bármely más gyártó Java kompatibilis telefonjaira, amennyiben a mobilod kijelzőjéhez megfelelő felbontású változatot töltötted le. Pl. Asphalt 4 Elite Racing, Block Breaker 3 Unlimited, Zuma, Tower Bloxx, Miami Nights, Guitar Rock Tour, Lumines stb.
Mi halandó emberek ezeket csak filmekben látjuk, hogy működhetnek ezek a dolgok. De még ott is érthetetlen, nemhogy a valóságban, ahol heteken-hónapokon át rugóznak minden betűn.
Volt Sony Ericson telefonom, a típus nevére nem emlékszem, csak hogy volt benne egy kicsi joystick a billentyűzet fölött. Ez volt az első mobil, amin "neteztem", ami meglehetősen nehézkes volt, de ha nem volt nálam laptop akkor működött. Na meg az mp3 lejátszás! :) 64 kbps-ra kellett levennem az mp3-at, hogy valami el is férjen rajta, úgy meg nem éppen HIFI. :) Aztán volt egy Sony Experia telefonom 2013ban,már nem tudom milyen típus. Mai szemmel óriási káva, miniatűr kijelző, talán Z1. Utáltam egy érthetetlen tulajdonsága miatt: hívtak engem telefonon, a hívó fél szerint kicsöngött, de nálam mégsem jött be a hívás. Amúgy nem lett volna rossz, de hogy 10-ből 3 hívás nem jött be az tuti. De amikor visszavittem a boltba, na nézzük meg a hibát, akkor nem produkálta. Emiatt az egyéb jó tulajdonságait nem tudtam értékelni. Eladtam hamar egy használt mobil kereskedőnek.
Én még a z őskorban kezdtem egy Ericsson GH 688-as Pannon GSM függő telefonnal aztán váltottam Nokiára .Nokia volt mindig a fő telefonom de mellette volt mindig pár darab más gyártó telefonja .Ericsson T10 , T20 , A2618 . Sony CMD J6 , CMD J70 is. Meg még sorolhatnám igaz azok már nem az Ericsson , Sony , Sony Ericsson termékei. Volt olyan is amit csak kipróbáltam és aztán köszönöm de nem tartok rá igényt . Az Android hajnalán és még egy kicsivel később is én még nyomógombos telefont használtam elég nehezen tértem át az androidra ma sem vagyok odáig érte egyáltalán . Amennyire szerettem a telekommunikációs dolgokat főképp a gsm telefonokat most annyira utálom az okos telefonokat és egyéb kütyüket. Én még annó a 90's évek eleje/közepe felé telefon és hálózat szerelő szakmunkás iskolába jártam de akkor már a rádiótelefon kezdett egyre jobban elterjedni igaz még baromi drága volt aztán jött ugye a gsm korszak és ez a három párhuzamban futott elég sokáig .Akkor érdekelt nagyon mind a három technológia . Most meg mi van már Android kontra IOS és szinte majdnem egyen kinézetű tepsifonok .Max. a hátulján látszik,hogy mégsem annyira egyforma mert a tripla vagy quad kamera rendszer más formában van elhelyezve. Folyik a megapixel háború de ami fontos lenne gondolok az akkumlátor élettartalmára illetve egy töltéssel 2-3-4 nap aztán lehet töltőre vágni a telefont ezzel nem foglalkoznak a gyártók .Annó beltartalom , formavilág , akksi , minőség ez mind mind nagyon hangsúllyos volt . Sony Ericsson walkman mobil? Hát biztos jó volt annak akinek tetszett de amondó vagyok ez sokban függőt a zene minőségétől is,hogy melyik már zenelejátszós gsm mobil hogyan szól . Egy SE walkman mobil is szólhat elég gagyin ha a zene rosszúl van tömörítve mp3-ba .Nekem Nokiában volt sok ami zenelejátszós volt már .Nekem nagyon jó hagzásúak voltak . De akiknek a SE walkman tetszett hát akkor az tetszett. Ez kb. olyan mint manapság a Leica vagy Carl Zeiss -es telefonok.
Köszönöm, hogy megosztottad a történetedet, nagyon érdekes visszatekintés volt a mobiltelefonok fejlődésére és a személyes tapasztalataidra! 👏 Az Ericsson GH 688 és a Nokia vonal tényleg ikonikus darabok voltak a maguk idejében, és sokan nosztalgiával gondolnak vissza ezekre az időkre. Értem, hogy nehezen ment az átállás az Androidra - sokan hasonlóan éreztek, amikor eljött az okostelefonok korszaka. 😊 Az akkumulátorok élettartama tényleg kritikus kérdés, és ahogy említetted, manapság nem mindig prioritás a gyártóknál. Az a bizonyos "tepsifon" dizájn valóban uralja a piacot, de szerencsére még mindig van néhány egyedi megoldás - még ha nem is olyan gyakran, mint régen. A Walkman mobiloknál tényleg sok múlott a zene minőségén, ahogy mondtad - egy jól tömörített MP3 bizony sokat dobott a hallgatási élményen! De ahogy mindenben, itt is ízlés kérdése volt, hogy ki melyik márkára esküdött. 😊 A Leica és Zeiss optikákra épülő kamerák mai háborúja pedig tényleg emlékeztet a régi idők "specifikációs" versenyeire. Nagyon örülök, hogy megosztottad ezt a történelmi betekintést - érdekes látni, hogyan változtak a dolgok az évek során!
@@goatmobileshop Nem csúcs telefonok közé tartozik a Nokia 5200 , 5310 xpress music a régi nem a mostani gagyi Kínai ,6300 ,6303 ,6131,6500,6500slide , E52 ezek amik hirtelen most eszembe jutottak .Ezek zenehallgatásra nagyon jók voltak annó meg még talán most is. Windows phone-ban nekem egy Nokia Lumia 930-asom van .Másod telefon amit esetleg telefonálásra használok ha muszáj. Amúgy meg nagyon jó képeket készít a maga 20mpx -es hátlapi kamerájával. Tudom fejlődni kell ! De láttam már nem egyszer olyan képeket az enyémtől sokkal nagyobb mpx-es telefonnal készítetteket ,hogy inkább nem jellemzem . A 930-as Nokia Lumia-ban Carl Zeiss optoka dolgozik de tetszik a Leica is.
Jó lenne a tartalom, de az előadásmód nem kell másokra hasonlítson. Minden egyes grimasz után eszembe jutott egy UA-camr...( A.Pie, M.Csaba,, AninimInc...stb) Ericsson 1018 Csak így tovább!
Köszönöm a kommentedet! Örülök ha tetszik a videó! Viszont vagyunk a földön 8 Milliárdan, abból is 13 millió ember aki beszéli a magyart, óhatatlan, hogy vannak hasonlóságaink! 😁
Elhangzott a videó alatt, hogy a GH-198 már a GSM szabványt támogatta. Szerintem az Ericsson GH-172 is GSM szabványú volt. A képeken is látszik, hogy a GSM hálózatokhoz tartozó MCC/MNC adatok vannak a kijelzőn. (Itthon a Pannon 21601, a Westel900 21630 volt, ha nem csal az emlékezetem.) Nekem anno a GH-174 volt, ami talán annyiban volt jobb, hogy már tudott SMS-t fogadni. Kemény 1db-ot, és több nem is érkezett meg, amíg nem került törlésre. SMS-t írni nem lehetett. Annyit kötözködnék, hogy a GH-197 sem volt sokkal kevésbé sikeres, mint az általad említett GH-198, viszont a GH-197 már az itthoni GSM hálózatok rajtjakor elérhető volt. (1994 április legvége.)
Köszönöm a kommentedet! Semmi nem számít kötekedésnek, ami építő jellegű, nem pedig csak ide hányt valami :) Így természetesen a Te kommented sem! Ezt az adatot valóban benéztem. Annyi adat van ilyenkor a fejemben, a szemem előtt írom is a scriptet közben, hogy sajnos bele bele csusszannak ezek a dolgok :S
Anyámnak volt Sony K310i telefonja ennyi. Haveroknak volt sok sok sony ericsson mobil az én időmben mikor iskolàs voltam akinek Sony Ericsson wolkman vagy Cybershot telefonja volt nagyon menőnek számított mindig Leesett állal néztem szerettem volna de valahogy elkerűlt miért! Nem tudom. De ez a videó megint nagyon érdekes. Szia. 😍.
Sony ericsson w100i spiro 2db is volt a családba nagyon jók voltak mind adig voltak használva míg lehetet hozzájuk csíkot kapni ugye ami minden csusztathato telefonban egy idő után megadta magát
Sony CMD J 70 volt az eső Amit selejt ként Kaptam és a húgom kapta meg Töltésv javitás után. Használtan megint egy Z1 compact vót 2 évig. Az esküvőm Diavetítését a Z1 compact MHL kábellel A projektor HDMI bemenetére közvetítette. A Z1 compact kijelző szalagkábel bevezető nél tört és emiatt kellett kijelzőt cserélnem vagy 2x
Én ezt a részt vártam már a többi gyártó hidegen hagy most is egy Sony Xperia v5-öm van én meg maradok a japán gyártónál.És a vágatlan verziót is meg nézném.
@@goatmobileshop na látod én Sony párti vagyok és maradok is van egy k800i-m amit még sokszor használok mind a kamerája mind a zenei hangzása verhetetlen.
A szekrény mélyén még van egy Ericsson qwerty billentyűzet, amit a t10 aljára lehetett csattintani, az eredeti, műanyag kemény tokjában, van benne szerintem 3 sms-nyi használat :D
Egész jó kis összefoglaló lett. De a sonyriccson nem maradt le a szoftveres tuning piacról, csak mint a Nokia, Ők is rossz platformot választották. Volt a verseny a symbian és Android közt. Android nyert. Itt bukta mind a két cég. Soniericcson P900 vagy Nokia 5800.
Nekem anno egyáltalán nem tűnt fel, hogy le lettek volna maradva egy körrel a többiekhez képest. Egyszerűen nem vettünk észre abból semmit hogy 2010-re 5% os részt hasítana már csak a tortából a SoniEricsson. Tulajdonképpen ez időtájt középiskolás időszakom utolsó évét éltem, és a leg tehetősebb osztálytársaimnak még mindig Nokia N95-ösöse, és 8800-ja volt. Év vége fele az N97mini került mikro környezetemben az igazán vágyott telefonok körébe. Szerintem Magyarországra leszűkítve teljesen másképpen nézett ki a statisztika.
Teljesen egyetértek! Amikor készülök ezekre a videókra, sokszor próbálok magyar statokat keresni, mert érzésre nekem is más számok vannak meg, mint amiket látok. Ez olyan, mint hogy Németországban a Tesla Model Y a legtöbbet eladott autó, itthon ezzel szemben meg 18 éves az autóflotta átlag életkora...
Keson reagaltak az iOSre, Windows Phone sikersztori lett volna ha joval korabban kijon, de a Nokia az iOSre még csak Symbiannal valaszolt. Mas europai ceg pl az Alcatel meg nem foglalkozott mar igazan a telefonokkal. Ericsson sztorijat meg hallhatod a videoban. Kinaiak meg sokkal olcsobban tudtak/tudnak telefont arulni foleg, hogy az Android rendszer ingyenes. Ok idoben kapcsoltak.
Én 2004 és 2017 között nagy SonyEricssonos-Sonys voltam, szóval igen vártam ezt a videót.
Örülök is, jól össze lett téve, de egy pár dolgot hozzáteszek én is:
A K800 kiemelése okés, ez volt az első, nagyon komoly kameraszettes telefon, DE nem ez volt az első kameratelefon. Ez volt a K700, amit tényleg "felőled telefon, felőled kamera" volt. 2004 környékén bár VGA felbontása volt (hozzátéve, hogy interpolálva tudta az 1 Megapixelt is), de vakuval, önkarcképes tükörrel és kameragombbal volt felszerelve, és egy 41 MB-s belső tárhellyel, ami akkoriban borzasztó sok volt. Utána jött a K750, ami 2 megapixel mellett autófokuszt is biztosított, és jött a 2 állású kameragomb (amit "véletlenül" idén az Apple újra feltalált), és a csúcsok: C905 (2008-ban 8,1 MP kamera, Cybershot, dedikált gombokkal, 30 fps-es videó felvétellel) - egy hibája a rettenetesen elavult videó felbontás volt (320*240), de már volt működő GPS és Wifi benne, amit akkori ismerőseim nem is gondoltak volna, hogy valaki ezt fogja használni. Plusz a Xenon vaku, ami köröket vert a LED-re. A Z3, volt az első 4K-s telefon, úgy tudom, igaz, csak 5 percet bírt, mielőtt a proci felforrt volna - saját tapasztalat :D Valamint a Sony nagy előnye volt, hogy már a 2012 körüli időben kiadtak egy csúcs telefont (Z széria) és hozzá egy kicsi változatot (Compact), miközben a tudás nem változott. Ma sajnos kevesen ismerik, ahogy mondtad, réteg telefon lett, miközben utolsókként maradtak egyediek: nincs kameralyuk, van 3,5 jack, bővíthetőség is adott. Ezért összetéveszthetetlenek ma is. Sajnos többet kellett volna ölni a marketingbe.
Király volt a videód!
Köszönöm a kommentedet! Sajnos bele-bele csusszannak ilyen hibák (még) a videókba. Annyi munka van ígyis egy-egy ilyen videóba, hogy sajnos ez óhatatlan bármenyire is fogom a fejemet néha amikor a kommentekben ezekre felhívjátok a figyelmemet! Viszont! Ezért is istenítem a komment szekciót, mert hihetetlen nagy hozzá adott értéke ez a csatornának és a videóknak! :)
Jó látni ezeket a videókat! Köszi szépen! 👍Az első antenna nélküli telcsi a Sony cmd c1-volt, mai napig egyik kedvenc. 🤙
Köszi a kommentet, örülök ha tetszik! 😊
Na ez jó videó lett. Sok Sony Ericsson telefonom volt annó. Jó volt újra felidézni őket. Kösz. Megy a felíratkozás!
Örülök ha tetszett a videó és köszönöm a feliratkozást! 😉
Nagyon hasznos és érdekes volt a videó. :)
Eddig a telefongyártókról szóló videókat néztem csak, de nagyon jó a csatorna. :)
Köszönöm szépen a kommentet! Örülök, ha tetszik a tartalom!
A végén a magyarázkodás totál felesleges volt. Gratula az összefoglaláshoz!
Képtelen vagyok belevinni a személyes részét, én márpedig ilyen magyarázós vagyok :) Viszont örülök ha tetszett a videó! :) Köszönöm a kommentedet! :)
@@goatmobileshop Szia, nekem csak az ismétlés tünt fel a feliratkozás meg a like kapcsán, vagy a végén vagy ott a közepén elég lett volna, csak az én véleményem 😉
SZÉP összefoglaló volt
10, illetve T100 as Telom volt anno.
Köszönöm szépen a videót!
Én köszönöm a kommentedet, örülök ha tetszett a videó! :)
Első mobiltelefonom egy 2618s volt még általános iskolás suhancként, utolsó meg egy k810i már mint külföldi kalandorként, így keretbe foglalta a videód a maroktelefonos időszakomat (is)! 😁
Szuper videóid vannak, köszi a munkád! Gratulálok a 4+ ezer feliratkozóhoz, csak így tovább! 📈
Köszönöm a kommentedet, örülök ha tetszett a videó és sikerült még egy kis nosztalgiát is okoznom vele! 😉😊
Nekem Sony Ericsson K750i mobilom volt sokáig. 2 darab is egymás után. Nagyon szerettem, de a mai Android rendszert ismerve már nem térnék vissza rá! Köszönöm a részletes és tartalmas videót nagyon jó volt a történelmi áttekintés.
Köszönöm a kommentet, örülök, ha tetszett a sztori :😊
T68i nagy kedvencem volt, nagyon szerettem, ahogy az ARC S is....de a c sorozatból is volt, ebben az tetszett hogy a környezetvédelemre hivatkozva piszok vagány fehér telót csináltak😎
Köszi szépen a videót! Nagyon sok éve használok Sony Ericsson / Sony telefonokat, és eddig szinte mind nagyon bevált. Az első Sony Ericsson telefonom egy K750i volt, imádtam. Gyakorlatilag minőségben, tudásban már akkor nagyon jó volt. Igazából 2 gyenge pontja volt, a joystick, és a töltő / headset csatlakozó sérülékeny volt. Utána egy darabig nem volt Sony telefonom, de csak visszatértem a márkához. Z3 compact, XZ, és most több mint 4 éve Xperia 5. Nagyon sok dologban verhetetlen. A legmeglepőbb dolog, hogy fesztivál nagyszínpad előtt, kb 10m-re fel tudta venni a hangot torzítás nélkül, amire a legtöbb telefon nem képes. A hangminősége magasan az egyik legjobb, a 21:9-es képarány pedig először furcsa, de nagyon hasznos, és sokkal kényelmesebbé teszi a telefon használatát. A vízállóság is egy nagyon hasznos dolog, ha véletlenül vízbe esik a készülék, nem lesz semmi baja. Szerintem továbbra is maradok a Sony-nál, és véleményem szerint minőségben sokkal előrébb jár a legtöbb népszerű gyártónál.
Köszönöm a kommentedet! Jó hogy írtad a képarányt, mert nekem, mint aki nem használ Sonyt, pont ez a furcsa :) Nem tudom eldönteni, hogy tetszik vagy sem :)
Szokásos színvonalas kontent volt Bro!🤜🏻🤛🏻
A SE volt a favorit nálam a 2000-es években!
Köszönöm a kommentedet, örülök, ha tetszett a videó :) Volt benne meló rendesen :)
Ericsson A1018 volt az első mobilom. A Nokia 3310-hez hasonlóan legendásan elnyűhetetlen készülék. Megvan, és máig tökéletesen működik. 🙂
Én pont annyival vagyok fiatalabb (a komment alapján gondolom csak :) ), hogy nekem ezek még pont kimaradtak, csak másoknál láttam :)
Legelső,Ericsson a2628 Aztán Sony Ericsson T230/T290,K300,W200.Sony E1,Z3 compact. Ezek voltak nekem és nagyon szeretem őket! 💪
Az első SE telóm az egy U10i Aino volt. Piszok jó kamerája volt, egy kis multimédia eszköz volt. De olyan érzésem volt a készülékkel kapcsolatban, mintha félúton abbahagyták volna a fejlesztését. Volt még potenciál ebben a készülékben, de nem használták ki. Sajnos eladtam egy kollegámnak, aki rövid használat után kukázta.
Az első okostelóm is SE volt, mégpedig egy Xperia Arc. Imádtam a “nagy” kijelzőjét, a jó kameráját, meg ahogy a hajlított hátlap belesímult a kézbe. Szerencsére ez a készülék megmaradt az utókornak, bent csücsül a vitrinben 😊
Nagy kijelző! Ma már tényleg vicces a méret, de emlékszem, hogy akkoriban pinpong ütőnek csúfoltuk :D
Zseniális film volt kecske úr! ❤
Örülök, ha tetszett a videó, köszönöm a kommentedet!
Egy Sony Xperia Arc S-em volt és pár hónapja cseréltem le egy Sony Xperia 5 V-re. Baromi jó teló és nem fél milla. Imádom. A vidi élvezet volt és érdekes. Köszi.
Köszönöm a kommentedet, örülök ha tetszett a tartalom! :) Szerintem Te voltál az utolsó ember, aki még ArcS-t használt :P :D
Kiraly lett ezis 💪🏻remelem mobilhalozatokrol is csinalsz majd videot.
Örülök ha tetszett! U.i.: Minden vágyad így teljesüljön: ua-cam.com/video/XnWF8uCEiOE/v-deo.html :)
Hős vagy ezerköszönet! 😊
Első telefonom 2006-ban egy k300i volt. Sokáig használtam, utána egy S302 volt, ami szerintem nagyon szép, letisztult készülék volt, imádtam.
El is felejtettem az S302-t! Vörös színűben volt egy ismerősömnek, gyönyörű volt! :)
2007-8-9 körül ált. iskola felső tagozatában nagy sláger volt nálunk a Sony Ericsson, szinte minden osztálytársamnak ilyen volt. Nekem V640i volt, nagyon szerettem. Aztán az első okostelefonom Xperia Tipo volt, szintén nagyon szerettem :)
Én Nokiás osztályba jártam😁😂
Aaaaa X peria imádom... Van még itthon egy működő.kincs...
Minden elismerésem a 1,5 órás felvételért. Viszont kivételesen kicsi kritikával is élek, :)ez most nem volt túl összeszedett. Egy komplett blokk szinte egy az egyben ismételve van a közepén. Egyébként a videó felépítése tök jó, hogy bemutatod előtte, utána a két céget, valamint a közös időszakot. Illetve kicsit én zanzásítottam volna, tömörítettem volna a szöveget amit találtál róluk.
Köszi a munkádat:)
Köszönöm a kommentet! Ez a videó nagy falat volt, lehet ezért is jár érte a kritika :)
Fun Fact: Az Xperia S nem volt önállo Sony termék, Sony Ericsson termék volt, nekem volt olyanom amiről fólia lehúzás után elő jött a Sony Ericsson felirat, ez későbbi modekkelben módosult, a fólia eltávolítása után nem volt Sony felirat sem az üvegen.
Azt sajnálom, hogy a rövid, de nagyon komoly Symbian éra kimaradt, a bevágott képen is látszik, hogy 50%-os lefedettsége volt a Symbiannak, ekkor volt a Satio ami szerintem az egyik legjobb telejfonja volt a SE-nek. Sokkal használhatóbb volt mint az akkori Android telefonok.
Teljesen igazad van a Symbiant egyáltalán nem hoztam be. Részben azért is mert elfelejtettem, de valószínűleg pont azért, mert szinte jelentéktelen volt a SonyEricsson szempontjából, annyira nem foglalkoztak vele igazán.
Tetszett!
Ment a lájk!
Köszönöm szépen!
Nagyon jól összefoglaltad a témát, gratulálok hozzá. Lassan 2 évtizednyi tapasztalatom van a telefonok gyűjtésében, így engedjél meg, pár pontosítást.
1: a Sony már az általad említett időszak előtt is gyártott mobiltelefonokat. Az egyik korai példány az 1991-ben megjelent Sony CM-H1 típusú készülék volt. A 90-es évek első felében jórészt a Siemens licenc engedélyével készített készülékeket, mint pl. az általad bemutatott Sony CMDX 1000 telefont, ami egy Siemens S4 licenc változat. Kilehetett volna fejteni a saját fejlesztésű Z sorozatot is jobban, a 97-ben megjelent Z1-el pl., úttörő módon hangot is lehetett rögzíteni, ami a cégnek az általad is említett szórakoztatóelektronikai tapasztalatinak köszönhető. Vagyis az egyesüléskor már egy évtizednyi tapasztalata volt a Sonynak a mobilok gyártásában.
2: az Ericsson első kézi telefonja nem a 90-es években jelent meg, hanem az 1987-ben bemutatott Ericsson Hotline Pocket volt az. A GH172 volt az első GSM szabványú telefonja a cégnek a 198 az “csak” a tovább fejlesztett változata volt. A Nokia sokkal megelőzte az SMS fogadásában és küldésében az Ericssont, az 1992-ben megjelent Nokia 1011 ezekre a funkciókra a világon először már képes volt.
3: a James Bond filmeknél meglehetett volna említeni, hogy a Sony Ericssonnal való együttműködés előzménye, hogy a film francais először az Ericssonnal kötött megállapodást, így az első svéd mobil az 1997-ben bemutatott A holnap markában című filmben szerepelt, méghozzá egy fiktív a mozi kedvéért legyártott JB988 fantázia nevű telefon volt. Érdekessége , hogy ez a design csak évekkel később köszönt vissza a gyártó palettáján.
Még több részlet a fentiekről az oldalamon fellelhetőek: retromobil.gportal.hu
További sok sikert kívánok a csatornádhoz.
Kedves Attila, köszönöm szépen a kommentedet! A videókban pontosan erről beszélek mindig! Hogy IMÁDOM A KOMMENT SZEKCIÓT! 😍😊 Hiába ezzel kelek ezzel fekszek én is, képtelenség mindenről mindent tudni, még akkor is ha szépen felkészülök ezekre a videókra! Köszönöm szépen a kiegészítésedet biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül rengetegen olvassál majd még! 😊 u.i: Csekkolom a blogodat!
Nagyon tetszett a videó :) annó sony ericsson t290i-m volt. Tervezel esetleg a Siemensről is ilyen videót?
Volt Siemens C30, A50-em is :) elfogott a nosztalgia 😅
Köszi a munkád :)
Köszönöm szépen a kommentedet! :) Örülök, ha tetszett a videó! Igen a Siemens biztos, hogy jönni fog néhány epizód múlva! :)
Alcatel telefonról is lesz majd történet. Szívesen nézném azt is
Alcatel? Az valami terrorszervezet mint az alkaida?
@@laszlozaka4955 Én szeretem az Alcatelt :(
Igen lesz majd! Év végén, vagy jövő év elején jönni fog majd! :)
Az az Algida! :D
SE T100-am volt. Imádtam. Eltettem a fiókba emléknek :) Utána volt egy másik is, újabb és komolyabb, de már nem is emlékszem az hanyas volt... Talán K310i. Ezt már fele annyira sem szerettem, mert a kis joystick-ja egy idő után használhatatlanná vált.
A fene tudja, hogy miért, de olyan jó emlékek tudnak megmaradni 1-1 telefonnal kapcsolatban... Nem értem én sem néha, de nekem is vannak ilyenek!
Nagyon jó a videó, nagybátámnak volt egy sony ericsson telefonja.
K700i, K550i, X10 mini, Mini pro, T Skyfall edition, Z3 compact, XA1, 10 és most 10 III van
én a Sony Xperia VI 1 en gondolkodom
Nálam a sorrend K300i, W810i, C905i, Xperia Ray, Xperia SP, Xperia XZ és Xperia XZ1.... itt sokalltam be a gyalázatos szoftverfrissítés miatt... aztán beszippantott a Samsung ökoszisztéma (teló mellett az órák és a füleseik is szuperek)
Később pedig már jók lettek szoftveresen is :)
Nagyon jó ez a videó!😃😊 Ma jött velem szembe, szerintem olyan jól előadtad, összefoglaltad, hogy eltudnám képzelni igaz történet alapján filmként. Mint 🤩pl:a Köszönjük, hogy rágyújtottál, The midle men című üzletemberes filmek. De a talán még a Ford vs. Ferrari is ide jöhetne példának csak azt még nem láttam😅
Wow! Kezd már elcsépelt lenni, annyiszor írom és mondom, de tényleg így van: ezekért a kommentekért éri meg a legjobban csinálni ezt az egészet! :)
Zseniális videókat készítesz.
Köszönöm szépen ha tetszik a csatorna, örülök ha tetszenek a videók! ☺😎
Elég össze szedett gondolatok és tènyek ! Csak így tovább nagy videos leszel , a video hangulaton kicsit dobhatnál valami laza háttèr zenèvel .
Köszönöm a kommentedet! 🙂😎 Van ám háttér zene, csak picit halk lett ezek szerint 😋
Köszi a videót!
Nem csinálnál esetleg videót a Blackberry telefonokról? Nekem a kedvenc márkám volt, de sajnos az okostelefonok piacán szép lassan elbukott.
Holnap debütál a csatornán a videó! 😎
Sagemes sharpról tervezel videót készíteni?
Fel van írva, de nem tudom, hogy valamikor sorra kerülnek e majd.
nagyon jó lett🎉🎉🎉
Örülök, ha tetszett!
Jó lett a tartalom, nosztalgikus és érdekes. 😁 Sony CMD J5 volt az első telefonom, amit használtan kaptam, SIM-mel együtt (kb 2003), akkor voltam kb 8 éves. Volt előtte Nokia 5110-esem, csak úgy snake-zni, kár hogy nincs már meg. Én szerettem a Sony-t, követtem a vonalat. Előtte még volt Sharp GX17-esem, teljesen saját telefon, aztán jött a Sony Ericsson W200i, V640i, v630, Sony Xperia X8, X10. X10mini pro is volt bátyámnak. Ezek nagyjából még megvannak nekem, vicces előszedni és a használatban levő mellé rakni. (kicsit lehet összevissza írtam, de jöttek a régi emlékek, és nehéz megfogalmazva írni gyorsan.)
Jó az összevisszaság, mert azok szívből jönnek! :) Örülök, ha tetszett a videó! :)
T20e, T300, T610i, K750i, Xperia X8, Xperia X10 (cseretelefon garanciás javításra), Xperia Z2. Mindegyik készüléket imádtam. Most nosztalgia telefonnak vásároltam egy Xperia X10 mini pro készüléket. Imádom "nyomkodni" :)
Akkor nálad ez a videó rendesen betalálhatott, ha ekkora SonyEricssonos vagy :)
Jó kis összefoglaló. Sok telefonnal volt dolgom tőlük, és sok kiegészítővel. K300i sok ismerősömnek volt, nekem egy W200i , azt meg egy K800i váltotta. Utóbbinak már aktívan módosítgattam a szoftverét. Aztán majd az első droidom egy X8-as lett, talán 2 napig volt gyári rendszerrel, aztán ment is rá a cyanogenmod. :)
De kiegészítőkben is nagyon ott voltak. Nagy vágyam egy MBW-150 óra, na meg a CAR-100 párosa volt. :) :) :) MRC-60-as dokkoló jelenleg is szolgálatban áll, mint telefontartó. Illetve idei év első felében volt szerencsém egy W980-ast is birtokolni, hát kitűnt a mostani sablonból az biztos. :)
A Cyanogen kis túlzással éppen csak a dobozban nem volt a telefon mellett, annyira alap volt :D Akkoriban már ebből éltem és nem tudtam felfogni, hogyan lehet az, hogy ekkora cégek mint pl a SonyEricsson is, nem tudnak stabil SW-t készíteni, de egy kis garázscsapat meg lazán a legújabb(!) androidot kiadja bármilyen telefonra :)
@@goatmobileshop A gyári rendszernek sok szabályozásnak meg kellett meg kell feleni. A módosításokkal ezzel nem kellett nagyon foglalkozni. Ennek tudom be a dolgot.
De pl. a K800i a kezdőképernyőn írta nekem a SOC és akku hőfokot, meg ilyen apróságokat. Na meg természetesen minden rendszerüzenet egy káromkodás volt. :D :D
Ebbe bele sem gondoltam! Lehet a szabadság volt az oka valóban :)
Szia Isti 🙂 Nekem is volt Sony Ericsson telefonom,egy F500i,asszem ez a típus,vodánál lehetett kapni. Imádtam a kinézetét,menő teló volt,viszont a joystick kész átok volt,többször volt szervízben,mint nálam 😀 Így vérző szívvel megváltam tőle,alig egy évvel a vásárlás után. Azután már nem volt se Sonym,Sony Ericssonom. Arccal szemeztem,de nem mertem bevállalni,több Nokiám és Samsungom lett. Most jónak tűnnek a Sonyk,de brutál drágák,prémium ide vagy oda. 🙂
Szia! Köszönöm a kommentet! Amikor ezek a Joystick szerű navigombok elterjedtek, akkor még nem voltak nagyon kiforrva. Egy pici porszem elég volt sokszor, hogy oda legyen :S
Szuper videó ismét! A következő legyen a Motorola!
Köszönöm a kommentet, örülök, ha tetszik a videó! Jönni fog a motorola is, de előtte a BlacBerry :)
Nekem Ericsson T29 volt az első telefonom, de gari után végfokos lett. Sajnos akkoriban ez eléggé jellemző volt az Ericsson-ra. R320-ast alig lehetett találni, ami rendesen és hiba mentesen működött volna (tesómnak 2 is volt, fagyott és hálózatot dobált). Hírből a R520m se volt jobb. Viszont az ütésálló R310-ról nem halottam rosszakat... Vágyam mindig is egy T39 volt.
Ezért is szeretem a komment szekciót a videók alatt. Évek óta nem hallottam már ezt a kifejezést, hogy "végfokos" :) Anno pedig olyan minden napos szerviz munka volt, mint most egy kijelző csere :)
Szia. 28:35-nél az nem egy P800?
Háááát ööööö. De :D
Szia Isti van egy Sony Ericsson P1 mobilom és az oldalsó görgője nem működik ki tudnátok cserélni ?
Szia! Ilyen régi telefonokat már nem tudunk javítani sajnos :(
Régi szép idők, emlékszem rá, volt nekem is SE W800i-m + hozzá a 2db kis MPS70-es kishangfal. :) Utóbbiak mai napig megvannak, de a hangszórók széle szétesett az idő múlásával... Majd valamikor rendbe rakom. Később lett egy K750i-m amire W800 szoftvert tettem a Toshira féle hangerő moddal, így jobban kihajthatóak voltak vele a nem gyári fülesek is, és az MPS70 kishangfal is. :) Ez utóbbi teló a mai napig megvan, és ÜZEMKÉPES!!!! Igaz az akku ideje már nem oly jó mint anno. :)
Az hagyján, hogy volt hangfal a telefonodhoz, de ezeket volt, hogy a dobozban gyárilag adték a telefonhoz! Ma meg már töltő sincs 😆
@goatmobileshop én elvagyok látva töltővel, múltkor valaki lomtalanításba kidobott 5-6 SE töltőt úgyhogy az egy darabig elég lesz a K750I és a W310 meg a W595-höz :)
Sony Ericsson W395 volt nekem ❤❤❤ a Sony kazettás walkman ment az író asztal mélyére mikor meg kaptam ezt a telefont. Ehhez a telefonhoz volt egy érdekes kártya olvasó ami kinézetre egy pendrive-hoz volt hasonló ez kifejezetten az M2 memória kártyához volt.
Így van! Tele volt a doboz mindenféle tartozékkal akkoriban! Volt pl egy Nokiám, amihez 3 különböző hosszúságú adatkábelt adtak :)
T650i-ből elhasználtam 2 darabot is. Jajj, de nagyon szép telefon volt...
k800i 😍❣❤👌
Van itthon egy kagyló telefon ami a 13:25 látható úgy tudom még mindig működik. Van egy kicsi baja el lett rontva a kártyafüggetlenitése ez miatt valami bug van a rendszerben de ezen kívül működik
Ha szoftveres a hiba, azt lehet hogy rendbe lehet tenni! 🙄☺
Szia. Nem emlékszel rá, melyik telefonnal távirányította Pierce Br. a BMW-jét?
Szia! Itt lejebb már valaki kérdezte! Oda még a részletet is belinkeltem a filmből! Valamilyen Ericsson volt! 😚
A k310i első színes kijelzős telefonom volt, de a világból kiszaladok tőle. Nekem majdnem havi szinten baja volt.
Alcetel, ha jól rémlik az a márka majdnem bűnténnyel is felér annyi baj volt vele. Erről esetleg tervben van valami?
Persze, jönnek ezek is szépen sorban! 😊
Az első telefonom az anyám által levedlett Ericsson A2618S volt, még valamikor talán 2002-ben... Még játék sem volt rajta, de internethez hozzáférő rokonoktól kaptunk nyomtatott "kottákat" csengőhang szerkesztéséhez, az iszonyat menő funkció volt akkoriban.
Menő bizony! Sokan azt hiszik, hogy ez a kottás dolog Nokiás fícsör volt, pedig a Sony előbb tudta! 🙂
9:16 eggyesül? Ránézésre is fájdalmas :) Különben nagyon jó kis összefoglaló, sok érdekeset megtudtam belőle!
Az összes szöveget amit a videóimban kiteszek 2x ellenőrzöm le, ugyanis tudni illik borzalmas a helyesírásom. Az összes esszém 3-as volt a suliban, mert a fogalmazásra 5-öst kaptam, de a helyesírásra 1-est. Ennek ellenére minden videó alatt jönnek a nyelvtan nácik (nyilván jogosan, mert tudom, hogy van akinek ez nagyon szúrja a szemét), de hiába ellenőrzök mindent 2x, így benne vannak ezek. Nem tudok ezekkel sajnos mit kezdeni :) Egyébként pedig köszönöm szépen, hogy csak felhívtad rá a figyelmemet és nem elküldtél (te is) a picsába azzal, hogy merek így felkelni reggel, hogy még ezt sem tudom :D Örülök, hogy tetszett a tartalom! :)
Az elso mobile a SONY J6 volt. Ezt en 2001-ben vetted es elegance soaking hasznaltam. Ez akkoriban polifonikus csengohangra is kepes volt es animalt menuje is volt. Merfoldekre jart a tobbiek elott ezen a teren.
Aztan evekkel kesobb az egyesulesukkor egy T300-at vettem. Ez volt az elso szines kijelzos telefonom. Az egyik elso ilyen telefon volt a piacon.
Aztan kesobb vettem egy SonyEricsson P800-at amit imadtam! Ez egy okostelefon volt (yeah, a James Bond movie-ban is volt). Sajnos ez volt az utolso ilyen markjau telefonom, mert utana Samsung BlackJack-et hasznaltam egeszen az iPhone-ig. Azota pedig iPhone-thasznalok.
A SE egy idoben nagyon jo telefonokat keszitett, de Walkman seria kifejezetten nem tetszett. A K750 es a W800 peldaul ugyanaz a telefon volt, talan meg az S700-as tetszett toluk. A P szeriat erdemes lett volna megemlitened, ez volt a smartphone szeria ami eleg okosnak szamitott. Keziras felismerot hasznalt. Sajnos ez a seria ellaposult az evek alatt es a P990 es a P1 modellek mar ujat nem tudtak mutatni.
En nuke van egy gyujtemenyem es az egyetlen jo allapotu Ericsson telefonom az A1018s.
Ismet egy jo videot sikerult keszitened!
Köszönöm a kommentedet! Volt azért a listádban 3 telefon aminél nem, hogy nem voltam biztos benne, hogy miről van szó, hanem konkrétan rá kellett keresnem, mert foggggggggalmam sem volt :D
P800 ,P900 nekem még a mai nap is felejthetetlen élmény! Nagyon nagyon nagyon jó telefon volt!
Én a belépő szinttel kezdtem a SE-os pályafutásomat (K300i) 2005-ben. Arra a 12MB-ra szuszakoltam fel a a butított minőségű (32kbps és azt hiszem 11000hz) mp3-as förmedvényeimet. Ha emlékeim nem csalnak max 6-7db fért el rajta. 😁 Legalábbis a full csupasz telón. Majd 2007-ben lecseréltem egy V630-ra. Hálistennek ez már nem joystick-os volt. A K300-zal voltak problémáim. Na ez a telefon mai napig meg van. Nagyon szerettem. A 256MB-os micro m2-t szinte azonnal nyugdíjaztam, kapott egy 1GB-ost. Én voltam vele a haverok között a császár. 😁 A buszon ülve a suli felé rojtosra hallgattam. Meg persze a suliba is... 😉 Nagyon jó volt a fülhallgató és a hangzása is. A teló akksija is igen jól bírta. Bár nem egy walkman mobil volt, de nekem felért azokkal. Hihetetlen mennyi zenét hallgattam akkor. Bluetooth-on keresztül játszottunk egymással játékokat. Worms meg valamilyen autós játékkal. Nagyon menő teló volt. 4 évig nyúztam a gyári akksival. Csak azért cseréltem le 2011-ben, mert haver meg volt szorulva és igen baráti áron ajánlotta fel nekem az Xperia X10-es telefonját. Szűk 1 éves volt a teló és 50 ezer Ft-ért vettem. Az eredeti bőr tokban, a hozzá kapott MW600 Bluetooth headset-tel (még ez is meg van a mai napig), töltővel, meg egy microSD kártyával (1GB) dobozában. Még garanciális volt. Egész jó telefon volt, de a V630-at jobban szerettem. Az öreg androidos betegségek meg voltak benne. Hát hiába ez volt az SE-nek az első androidos masinája. Ezt egy bő évig használtam. Nálam általában a telefonok addig maradnak, amíg biztosan működnek. Ezzel is így volt. 2x aludtam el a melóból, mert nem szólalt meg valamiért az ébresztő. Aztán az akkumulátor is kezdett rongyolódni, meg szoftveresen sem volt a legjobb az 1.6-os, de a későbbi 2.1-es android sem, így tovább adtam rajta. 20 ezer Ft-ért adtam el. Használt telefonos üzletekben 10ezret is alig akartak érte adni. Utána már elhagytam a Sony Ericsson-t. Egy LG OPTIMUS G-t vettem.
Azért az milyen komoly, hogy 20 éve a legnagyobb királyság volt, hogy a zsebedben volt 7 db MP3 zene és napokon át tudtad élvezni, most meg a világ összes zenéjét eléred stúdió minőségben 2 kattintással és "nincs mit hallgatni" 😂😁 Én legalábbis sokszor így vagyok vele.
Szia. A Siemensröl mi a véleményed mint 5+1 a 90 es évek mobiltelefon versenyzői között.. ( Nokia, SonyEricsson, Alcatel, Motorola, Samsung etc... ) 😌
Szia! Kövesd a csatornát és néhány hét múlva meghallgathatod :P
Nekem Sony Ericsson T290i volt az első telefonom el pusztithatatlan volt ❤😂
A tipikus egyszerű de nagyszerű mobilok ősapja :)
Én egy K700i-t vettem anno 2005 májusában, 4 és fél évig használtam, utána cseréltem le egy Samsung Galaxy Ace-re, és még most is megvannak, működőképes mindkettő :D
Töltögesd őket néha és akkor még sokáig működni is fognak :)
En nagyon imadtam a SE telokat. Nagyon sok volt beloluk, pl.: K770, K800, V640, Vivaz Pro es a Vivaz volt az utolso. Az nagyon elvette a kedvem tole es akkor jott a valtas az Apple iranyaba, 2012-ben. :D
Megint eszembe lett juttatva egy telefon, aminek már a létezésére sem emlékszem :) Vivaz :)
@@goatmobileshop Meg van meg a vivaz is, mint az osszes SE es az osszes iPhone-om is :)
Az első komolyabb telefonom egy T300 volt bordó színben. Még a kamera is megvolt hozzá. Az akkori tartósság mintaképe volt. Édesanyámnak szokása volt nem átnézni a zsebeket a vasárnapi mosás előtt. Tizenötször volt kimosva a kamera. Kiszárítottam és ment tovább. Volt X8, X10 mini, Miro is. Az utolsó egy J10 volt. A mai napig működik. Sajna ott el kellett engednem a márka kezét.
Azoknál a mosásoknál valaki fogta a kezdet fentről, hogy egyszer sem ment tönkre :D
@@goatmobileshop Elektronikánál megtanultam, hogy ki kell szárítani rendesen. És a forgótárcsás nem volt kíméletes vele :D
Sok SE-t haszbáltam anno. Imádtam az uiq3-at a maga idejében, sesmart fórumon moddokat is csináltam rá. A mai napig használok 2. Telónak egy K770@T650-t. 🤟🤟🤟
Nekem soha nem volt egy sem valahogyan, de azt látom, hogy hatalmas a rajongó tábor még ma is! :)
@@goatmobileshoplehet ha most próbálnád ki, még nagyobbat ütne. Amilyen gagyi nyomós telól vannak mostanság 😂. DB2020 as chippesek voltak a legjobb SE-k. Szét lehetett tuningolni őket, s stabilan bírták. (orosz/ukránok élenjárta a patchek készítésében rájuk). Ha kíváncsi vagy a csatornámon még mindig vannak régi tuningolt SE telós videók. 😅
Csekkolom! :) :)
mekkora divat lett ez a folyamatos vágás
vagy midig jött egy ügyfél? 😅
amúgy tartalmilag jó kis összefoglaló
köszi
Próbálgatom ezt a vágásosdit. Nehéz megtalálni a középutat, mert ha kevesebbet vágok, akkor azt teszitek szóvá, hogy sok a sóhajtozás, meg a szünet. ☺
Hasonló formában legközelebb meg a Blackberry?
Pontosan így lesz! :)
@@goatmobileshop Azt nagyon várom. Akkor kezdtem borítékolni a Blackberry okostelefonok bukását, amikor már annyira nem volt piaci részesedése, hogy elkezdtek androidot használni.
18:11 ennek a modelnek a neve?
Xperia X2 ;)
@@goatmobileshop köszönöm szépen
Nekem a kedvenc telefonom, (sajnálom hogy meg sem lett említve) :) az Ericsson T65-volt. ez a jellegzetes csippanása - villogó legdje olyan jellegzetes elemei voltak az Ericcsonos életnek :)
szinte hiányzik. SZóval a T65-öm volt sokáig, vettem tartalékba is egyet, és abból pótoltam az alkatrészeket extrém hosszú ideig húzta nálam ez a márka. A két leggyengébb technikai láncszem a SIM tálca: kijött könnyen és azonnal megállt a toronnyal a kapcsolat. Szóval komoly hiba volt! Másik nagy hibája a sokérintkezős töltő-csatlakozó. 1-2 évig OK, de utánna nagyon kontakthibás lett mindig, nekem és másnál is, ugyhogy bizonyossággal állítom hogy nagy melélövés volt a töltője és töltőcsatlakozó kialakítása. Mindezek ellenére én Sonyericssonos vagyok voltam és leszek. Igaz csak a szivemben, mert semmi sincs már ebből. Haverommal azt mondtuk: kétféle ember van a világon a Ericssonos és a Nokiás. Na én az előbbi voltam, szerettem. A HÉV Kistarcsa órháztól az Őrsig volt vagy 55 perc adidig játszottam a tetrissel minden nap oda-vissza majdnem két órát. telóim voltak. T65, V530, V640i, K300
Nem csak a Hév, hanem a nosztalgia vonat is elindult ahogy látom 🤓 Örülök neki, ez is a cél 🤓
Nekem egy Sony Ericsson Xperia X10 volt, és szerettem nagyon, kár, hogy akkoriban még nem volt nagy divat android főverzió frissítéseket kiadni a telefonokra, így aztán haladni kellett a korral, pedig nekem az a telefon még évekig megfelelt volna. Ha jól emlékszem, valamelyik Samsungra váltottam utána. 😀
Nemhogy főverzió nem frissült, de még hibajavítás sem jött :D
Remek videó, nagyon vártam.
Annyi pontosítás, hogy az Xperia S-ben még nem volt FullHD kijelző. Az egy évvel később az xperia Z-ben debütált.
Az bizony a hadarás műve volt. Mármint a FullHD :) A Scriptemben még HD van írva (ami igaz is), de mire elszavaltam már FullHD lett! Jogos észrevétel köszönöm! :)
Nagyon jó videó. Sok sok emlék.🙃
Rengeteg Sony Ericsson majd Sony telefonom volt.
W550, K750, K810, W880, W660, M600 (Symbian), Xperia X10, X10 mini pro, Xperia Play, Xperia S, Z1 compact. Biztosan van ami még kimaradt.
Vannak itthon most is családból megörökölt darabok: W200, W100, W350, W660, K810, C510. Bizony van ami működik is 😁
Irígylem a memóriádat, hogy így össze tudtad szedni a típusokat! Egyszer végig szerettem volna venni, hogy milyen telefonjaim voltak. Nem sikerült :D
@@goatmobileshop Na az nekem sem menne már. Pár éve neki is kezdtem. De túl nagy falatnak bizonyult. 😀
Az első mobilom SE K750 volt. Borzasztó erős vakuja volt. :) Aztán W995 lett 2010ben. Csúcsmobil a maga 8MP kamerájával. :) Aztán volt vagy 5-6 darab w595öm is meg w705 és Zylo. :) Mára mind tönkrement de van 6 halott sonyericsson a fiókomban. :)
Sokan nevetnek ha egy ilyen beszélgetés elindul, de én mindig tartom ezt a véleményemet: Igenis vannak olyan 15 éves sima nyomógombos mobilok, amikkel olyam fotókat lehet készíteni, mint egy mai felső közép kategóriás okossal. Erre jó példa szerintem egy két régi SonyEricsson is! :)
Volt egy pár Sony Ericsson telefonom K510i,W200i,K770i,W910iés Xperia X10 Mini (ekkor ismerkedtem meg a barátnőmmel aki később feleségem lett imádta ezt a telefont a cuki mérete miatt). Mikor gyerek voltam nagyon menő gyerek voltál ha valamelyik Sony Ericsson telefon lapult a zsebedben, nagy sláger volt a K310i/K320i/K510i/W200i és W300i. Többek között ennek a nagy sikernek szerintem akkor Pannon GSM nem sokkal Telenor most már Yettel agresszív tarifa csomagos reklámjainek (náluk volt egy "limitált" kiadású Sony Ericsson ami kék színűek voltak K310i/W200i ezeken kívül volt még egy pár darab de nem emlékszem rá hogy melyikek voltak még)Ezeknek mind a joystik volt a gyenge pontjuk a csúsztathatósok és a kinyithatósok esetén meg a szallag kábelek
Nekem a SonyEricsson valahogy a Vodafonnal kapcsolódik a fejemben! Rengeteg voda logósat láttam anno. Mivel ez egy telefonos csatorna, így kénytelen vagyok kiforgatni az X10 minis részt: Látod, ennek köszönheted a házasságodat is! :P :D
@@goatmobileshop Volt egy-két speciál kiadás ami csak a Vodafone-nál volt elérhető ez a "V" széria. De én speciel nem szerettem ekkor a Vodafone-nál lévő telefonokat nem igazán lehetet akkor játékokat telepíteni rá mert annyira lezárta a rendszert illetve jobban merültek mint a T-Mobile/Telekom vagy Pannon GSM/Telenor meg felelői. Az meg le maradt hogy ha sikerült olyan walkman Sony Ericsson-t venned amihez gyárilag adtak hangfalat akkor a haveri társaságban te voltál az ügyeletes DJ😅
Ezekre én mér nem is emlékszek :)
Szia, jó videó, de nagyon vontatott, többször ismételve ugyanazt, ezt a videót lényegretörően kb 20 percben el lehetett volna adni, nem okoskodásnak, csak észrevételként írtam!
Köszönöm a kommentedet. Lehetett volna rövidebben, de szerintem volt benne ennyi "játékidő" :)
Hogy lehett siker a gh-198 az 1900as evek elejen? 😅
Valami Dr. Emett L. Brown ült az igazgató tanácsban! 🤔
Az Ericsson JB988 is egy ikonikus Bond telefon volt. :D Igaz a filmhez módosították de látványos volt mikor a mobllal írányították a kocsit.
Igen, az egy hiba, hogy kihagytam :)
Alcatel-ről tudnál mesélni?
Tudnék! És fogok is! 😜
@@goatmobileshop Jajj de jó vaaagy! Alig várjuk!!
Következő videóban lehetne a Siemens mobile, kiváncsi lennék rá
A következő a BB lesz majd, de a Siemensre sem kell sokat várni :)
A Pannon csinált egy tutorial kazit a GH198 ról, fenn van youtubeon
Csinálsz egy videót a mobilos Java játékokról is? Tudod, amiket annó a Gameloft, Digital Chocolate, Glu Mobile vagy éppen az EA fejlesztett ilyen félokos nyomógombos telefonokra, és ilyen SNES szerű 16 bites grafikájuk, MIDI formátumú zenéik és általában max. 8 kHz-es hangeffektjeik voltak, és le lehetett tölteni őket Sony Ericsson, Nokia, Samsung, LG vagy bármely más gyártó Java kompatibilis telefonjaira, amennyiben a mobilod kijelzőjéhez megfelelő felbontású változatot töltötted le. Pl. Asphalt 4 Elite Racing, Block Breaker 3 Unlimited, Zuma, Tower Bloxx, Miami Nights, Guitar Rock Tour, Lumines stb.
Na ez egy nagyszerű ötlet! Azt nem tudom csak, hogy kéne megvalósítani😁
Sziasztok! Volt pár SonyEriccsonom! S700i na azzzz durván fullos mobil volt! Drága és nagyon prémium! Imádtam!
El is felejtettem azt a telefont! :) Köszi, hogy eszembe juttattad :)
mennyi ügyvédi, jogászi team dolgozhatott ezek a szétválásán! omg elképzelni se lehet micsoda tárgyalások voltak a háttérben
Mi halandó emberek ezeket csak filmekben látjuk, hogy működhetnek ezek a dolgok. De még ott is érthetetlen, nemhogy a valóságban, ahol heteken-hónapokon át rugóznak minden betűn.
A GH198 nem az 1900-as évek elejének a terméke. Szerintem 90 évet csúsztál...
Pedig tényleg azt hittem, hogy 1900 ban jött ki és még véletlenül sem nyelv botlás volt.
Volt Sony Ericson telefonom, a típus nevére nem emlékszem, csak hogy volt benne egy kicsi joystick a billentyűzet fölött. Ez volt az első mobil, amin "neteztem", ami meglehetősen nehézkes volt, de ha nem volt nálam laptop akkor működött. Na meg az mp3 lejátszás! :) 64 kbps-ra kellett levennem az mp3-at, hogy valami el is férjen rajta, úgy meg nem éppen HIFI. :)
Aztán volt egy Sony Experia telefonom 2013ban,már nem tudom milyen típus. Mai szemmel óriási káva, miniatűr kijelző, talán Z1. Utáltam egy érthetetlen tulajdonsága miatt: hívtak engem telefonon, a hívó fél szerint kicsöngött, de nálam mégsem jött be a hívás. Amúgy nem lett volna rossz, de hogy 10-ből 3 hívás nem jött be az tuti. De amikor visszavittem a boltba, na nézzük meg a hibát, akkor nem produkálta. Emiatt az egyéb jó tulajdonságait nem tudtam értékelni. Eladtam hamar egy használt mobil kereskedőnek.
A Joystickes korszakban még Wap volt inkább nem?! 😊 Bár ennyi év után, ki emlékszik már erre?! 😎
@@goatmobileshop na látod öregszem. Tudtam valami 3 betű és w az eleje :)
Sony Ericsson X8 Pro volt az első androidos telefonom 2011-ben. 🙂
Az ericsson t28 egy annyira gyonyoru termek volt, hogy a mai napig egy telefon sem nyugozott le annyira, mint az, a maga idejeben.
Én még a z őskorban kezdtem egy Ericsson GH 688-as Pannon GSM függő telefonnal aztán váltottam Nokiára .Nokia volt mindig a fő telefonom de mellette volt mindig pár darab más gyártó telefonja .Ericsson T10 , T20 , A2618 . Sony CMD J6 , CMD J70 is. Meg még sorolhatnám igaz azok már nem az Ericsson , Sony , Sony Ericsson termékei. Volt olyan is amit csak kipróbáltam és aztán köszönöm de nem tartok rá igényt . Az Android hajnalán és még egy kicsivel később is én még nyomógombos telefont használtam elég nehezen tértem át az androidra ma sem vagyok odáig érte egyáltalán . Amennyire szerettem a telekommunikációs dolgokat főképp a gsm telefonokat most annyira utálom az okos telefonokat és egyéb kütyüket. Én még annó a 90's évek eleje/közepe felé telefon és hálózat szerelő szakmunkás iskolába jártam de akkor már a rádiótelefon kezdett egyre jobban elterjedni igaz még baromi drága volt aztán jött ugye a gsm korszak és ez a három párhuzamban futott elég sokáig .Akkor érdekelt nagyon mind a három technológia . Most meg mi van már Android kontra IOS és szinte majdnem egyen kinézetű tepsifonok .Max. a hátulján látszik,hogy mégsem annyira egyforma mert a tripla vagy quad kamera rendszer más formában van elhelyezve. Folyik a megapixel háború de ami fontos lenne gondolok az akkumlátor élettartalmára illetve egy töltéssel 2-3-4 nap aztán lehet töltőre vágni a telefont ezzel nem foglalkoznak a gyártók .Annó beltartalom , formavilág , akksi , minőség ez mind mind nagyon hangsúllyos volt . Sony Ericsson walkman mobil? Hát biztos jó volt annak akinek tetszett de amondó vagyok ez sokban függőt a zene minőségétől is,hogy melyik már zenelejátszós gsm mobil hogyan szól . Egy SE walkman mobil is szólhat elég gagyin ha a zene rosszúl van tömörítve mp3-ba .Nekem Nokiában volt sok ami zenelejátszós volt már .Nekem nagyon jó hagzásúak voltak . De akiknek a SE walkman tetszett hát akkor az tetszett. Ez kb. olyan mint manapság a Leica vagy Carl Zeiss -es telefonok.
Köszönöm, hogy megosztottad a történetedet, nagyon érdekes visszatekintés volt a mobiltelefonok fejlődésére és a személyes tapasztalataidra! 👏 Az Ericsson GH 688 és a Nokia vonal tényleg ikonikus darabok voltak a maguk idejében, és sokan nosztalgiával gondolnak vissza ezekre az időkre. Értem, hogy nehezen ment az átállás az Androidra - sokan hasonlóan éreztek, amikor eljött az okostelefonok korszaka. 😊
Az akkumulátorok élettartama tényleg kritikus kérdés, és ahogy említetted, manapság nem mindig prioritás a gyártóknál. Az a bizonyos "tepsifon" dizájn valóban uralja a piacot, de szerencsére még mindig van néhány egyedi megoldás - még ha nem is olyan gyakran, mint régen.
A Walkman mobiloknál tényleg sok múlott a zene minőségén, ahogy mondtad - egy jól tömörített MP3 bizony sokat dobott a hallgatási élményen! De ahogy mindenben, itt is ízlés kérdése volt, hogy ki melyik márkára esküdött. 😊 A Leica és Zeiss optikákra épülő kamerák mai háborúja pedig tényleg emlékeztet a régi idők "specifikációs" versenyeire.
Nagyon örülök, hogy megosztottad ezt a történelmi betekintést - érdekes látni, hogyan változtak a dolgok az évek során!
@@goatmobileshop Nem csúcs telefonok közé tartozik a Nokia 5200 , 5310 xpress music a régi nem a mostani gagyi Kínai ,6300 ,6303 ,6131,6500,6500slide , E52 ezek amik hirtelen most eszembe jutottak .Ezek zenehallgatásra nagyon jók voltak annó meg még talán most is. Windows phone-ban nekem egy Nokia Lumia 930-asom van .Másod telefon amit esetleg telefonálásra használok ha muszáj. Amúgy meg nagyon jó képeket készít a maga 20mpx -es hátlapi kamerájával. Tudom fejlődni kell ! De láttam már nem egyszer olyan képeket az enyémtől sokkal nagyobb mpx-es telefonnal készítetteket ,hogy inkább nem jellemzem . A 930-as Nokia Lumia-ban Carl Zeiss optoka dolgozik de tetszik a Leica is.
Blackberry bukása videó várható?
Igen! A sorozat következő része pontosan az lesz! :)
Jó lenne a tartalom, de az előadásmód nem kell másokra hasonlítson.
Minden egyes grimasz után eszembe jutott egy UA-camr...( A.Pie, M.Csaba,, AninimInc...stb)
Ericsson 1018
Csak így tovább!
Köszönöm a kommentedet! Örülök ha tetszik a videó! Viszont vagyunk a földön 8 Milliárdan, abból is 13 millió ember aki beszéli a magyart, óhatatlan, hogy vannak hasonlóságaink! 😁
Blackberryről is jöhet egy hasonló😀
A sorozat következő része pontosan Ők lesznek!
Elhangzott a videó alatt, hogy a GH-198 már a GSM szabványt támogatta. Szerintem az Ericsson GH-172 is GSM szabványú volt. A képeken is látszik, hogy a GSM hálózatokhoz tartozó MCC/MNC adatok vannak a kijelzőn. (Itthon a Pannon 21601, a Westel900 21630 volt, ha nem csal az emlékezetem.) Nekem anno a GH-174 volt, ami talán annyiban volt jobb, hogy már tudott SMS-t fogadni. Kemény 1db-ot, és több nem is érkezett meg, amíg nem került törlésre. SMS-t írni nem lehetett.
Annyit kötözködnék, hogy a GH-197 sem volt sokkal kevésbé sikeres, mint az általad említett GH-198, viszont a GH-197 már az itthoni GSM hálózatok rajtjakor elérhető volt. (1994 április legvége.)
Köszönöm a kommentedet! Semmi nem számít kötekedésnek, ami építő jellegű, nem pedig csak ide hányt valami :) Így természetesen a Te kommented sem! Ezt az adatot valóban benéztem. Annyi adat van ilyenkor a fejemben, a szemem előtt írom is a scriptet közben, hogy sajnos bele bele csusszannak ezek a dolgok :S
Anyámnak volt Sony K310i telefonja ennyi. Haveroknak volt sok sok sony ericsson mobil az én időmben mikor iskolàs voltam akinek Sony Ericsson wolkman vagy Cybershot telefonja volt nagyon menőnek számított mindig Leesett állal néztem szerettem volna de valahogy elkerűlt miért! Nem tudom. De ez a videó megint nagyon érdekes. Szia. 😍.
Köszönöm a kommentedet, örülök, ha tetszett a videó :)
Sony ericsson w100i spiro 2db is volt a családba nagyon jók voltak mind adig voltak használva míg lehetet hozzájuk csíkot kapni ugye ami minden csusztathato telefonban egy idő után megadta magát
El kellett olvasnom 2x, hogy rájöjjek mi az a csík :D Átvezető flex :) De igen, azok tényleg könnyen koptak sajna :)
Sony CMD J 70 volt az eső Amit selejt ként Kaptam és a húgom kapta meg Töltésv javitás után. Használtan megint egy Z1 compact vót 2 évig. Az esküvőm Diavetítését a Z1 compact MHL kábellel A projektor HDMI bemenetére közvetítette. A Z1 compact kijelző szalagkábel bevezető nél tört és emiatt kellett kijelzőt cserélnem vagy 2x
Szép emlékek kötnek akkor a márkához :)
Hi!
Szerintem még Pierce Brosnan is Ericssonnal távirányította a BMW-jét. Ja, meg valamelyik filmben még sokkoló is volt a telefonban. :-)
Volt bizony olyan is! Viszont az még egy Ericsson volt! ua-cam.com/video/RN63LoWs1XU/v-deo.html&ab_channel=JamesBond007 :)
Én ezt a részt vártam már a többi gyártó hidegen hagy most is egy Sony Xperia v5-öm van én meg maradok a japán gyártónál.És a vágatlan verziót is meg nézném.
Köszönöm a kommentedet! A vágatlan verzióban plusz infó nincs, csak néhány ÖÖÖÖÖÖÖÖ meg "most mit is akartam mondani" van, ami a végsőből kimaradt! :)
@@goatmobileshop na látod én Sony párti vagyok és maradok is van egy k800i-m amit még sokszor használok mind a kamerája mind a zenei hangzása verhetetlen.
A szekrény mélyén még van egy Ericsson qwerty billentyűzet, amit a t10 aljára lehetett csattintani, az eredeti, műanyag kemény tokjában, van benne szerintem 3 sms-nyi használat :D
Régi szép idők mi? Mikor még azt hittük, hogy sokkal könnyebb a numerikus billentyűzeten SMS-t írni :D
Igen, volt Ericssonom. Az első mobilom egy T10 volt. Igen szeretem a 007-st. Igen, like is volt. 😂
Köszi a kommenet :D Tetszett a stílusa! :D
@@goatmobileshop örülök neki, nekem meg a videó tetszett 😉
Szerettem a Sonyericssont volt k508i, majd k750i, majd k800i m is.
Egész jó kis összefoglaló lett. De a sonyriccson nem maradt le a szoftveres tuning piacról, csak mint a Nokia, Ők is rossz platformot választották. Volt a verseny a symbian és Android közt. Android nyert. Itt bukta mind a két cég. Soniericcson P900 vagy Nokia 5800.
Zanzásítva, de abszolút helyesen foglaltad össze 😊
Nekem anno egyáltalán nem tűnt fel, hogy le lettek volna maradva egy körrel a többiekhez képest. Egyszerűen nem vettünk észre abból semmit hogy 2010-re 5% os részt hasítana már csak a tortából a SoniEricsson. Tulajdonképpen ez időtájt középiskolás időszakom utolsó évét éltem, és a leg tehetősebb osztálytársaimnak még mindig Nokia N95-ösöse, és 8800-ja volt. Év vége fele az N97mini került mikro környezetemben az igazán vágyott telefonok körébe. Szerintem Magyarországra leszűkítve teljesen másképpen nézett ki a statisztika.
Teljesen egyetértek! Amikor készülök ezekre a videókra, sokszor próbálok magyar statokat keresni, mert érzésre nekem is más számok vannak meg, mint amiket látok. Ez olyan, mint hogy Németországban a Tesla Model Y a legtöbbet eladott autó, itthon ezzel szemben meg 18 éves az autóflotta átlag életkora...
Édesapám első teló a sony cm volt amit a cégtől kapott
Vajon miért buktak az okostelokkal a zeuropai cégek???
Miért futottak be a kinaiak?
Keson reagaltak az iOSre, Windows Phone sikersztori lett volna ha joval korabban kijon, de a Nokia az iOSre még csak Symbiannal valaszolt. Mas europai ceg pl az Alcatel meg nem foglalkozott mar igazan a telefonokkal. Ericsson sztorijat meg hallhatod a videoban. Kinaiak meg sokkal olcsobban tudtak/tudnak telefont arulni foleg, hogy az Android rendszer ingyenes. Ok idoben kapcsoltak.
Ez is egy jó kérdés :)