Це відео не доступне.
Перепрошуємо.
Tényleg megéri felvenni az új otthonfelújítási támogatást vagy vannak buktatók?
Вставка
- Опубліковано 8 кві 2024
- Bejelentette a kormány az új lakásfelújítási program főbb elemeit. A tervek szerint 108 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak az 1990 előtt épült családi házak tulajdonosai otthonuk korszerűsítésére. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás a másik része pedig támogatott kölcsön lesz. A CashTag mai részében mindent átbeszélünk a szakértőkkel a támogatásról, és az is kiderül, milyen buktatókra kell számítani, ha igénybe vesszük.
www.penzcentru...
www.penzcentru...
www.penzcentru...
www.penzcentru...
www.penzcentru...
www.penzcentru...
www.penzcentru...
/ penzcentrum.hu
/ penzcentrum
www.facebook.c...
Az az érzésem, hogy a jelzálog bejegyzés az igazi célja ennek.
2 éve túl vagyok rajta sajnos. 30%-ot azonnal hozott akkoriban és csak a fűtéshez nyúltam, de minden téren. A szigetelés eddig is volt. Kár. Akkoriban ezen számok töredéke volt árban. Sőt. Ha most azt mondom, hogy a 2 rétegű ablakok 3-ra cserélem (ebből csak a nappali 8m2) akkor nem hoz 30%-ot, mert az elején a mostani állapotot nézik meg. Mit faragjak az 54m3 havi gázra?
Hogyan működik ez együtt a korábbi napelemes/ fűtéskorszerűsítéses pályázattal? Annak a komplex részében volt fűtés elektrifikálás, és nyílászáró csere. Még nincs befejezve a korábbi pályázat megvalósítás sem, hogyan számítják ki így az energiahatékonyság növekedést?
Nagyon rendesek azért a pitiáner 3,5 millió forintért raknának jelzálogot a házamra? Köszi, inkább nem😅
nem látom a feltételek közt, hogy kritérium e teleszülni a kárpátmedencét, vagy nemzetellenes individumok is élhetnek e a kitűnő lehetőséggel?
Itt nem feltetel a gyerek, ettol fuggetlenul ha igaz magyarnak vallod magad legalabb 2 gyerkocot cserdits ossze, tovabba ha teheted meg a heten menj es nezd meg a Petofi filmet a moziban.
Komolyra forditva a szot, azok akiknek anno sem volt penzuk rakotni a vezetekes gazra, na rajtuk ez a tamogatas se fog segiteni 😄. Szerintem nem is adtak volna, ha nem Unios eloiras. Egyebkent a koltsegvetesbol erre elkulonitett osszeg szakertok szerint kb 20-25 ezer ingatlan korszerusitesere elegendo. Jo magyar szokas szerint gondolom mar meg is van az 20 ezer egyen, aki majd megkapja.
pedig ott volt listába, fussál neki mégegyszer mint általános elsőjének 5x 😆😆😆
Remélem nem... Aki óbégat a kormányra, az ne is vegye igénybe az ilyen támogatásokat...
@@krisztianjuhasz4011 mi, magyarok olyan szabad világban élünk, ahol nem kell üdvözült mosollyal laffantgassuk bölcs vezérünk ánuszrózsáját, hogy az erre pántlikázott úniós mannához hozzáférjünk🙂 értem az erkölcsi álláspontod, de nem befolyásol. ahogy a tébolyodott ruszofil nyájat sem feszélyezi, hogy ugyanmá miért nem valamelyik isztánba tanul,mosogat, napfürdőzik, él london svájc vagy a mediterán térség helyett
@@krisztianjuhasz4011 @krisztianjuhasz4011 mi, magyarok olyan szabad világban élünk, ahol nem kell üdvözült mosollyal laffantgassuk bölcs vezérünk ánuszrózsáját, hogy az erre pántlikázott úniós mannához hozzáférjünk🙂 értem az erkölcsi álláspontod, de nem befolyásol. ahogy a tébolyodott ruszofil nyájat sem feszélyezi, hogy ugyanmá miért nem valamelyik isztánba tanul,mosogat, napfürdőzik, él london svájc vagy a mediterán térség helyett
Miért kell hitelt felvenni hozzá? Ha valakinek nem kell hozzá hitel akkor nincs támogatás? Ha nincs ,akkor ez az egész csak a bankok profitjáról szól és nem az energiahatékonyság javítása a cél. A kamattámogatást nyelik le.
Világ legjobb dolga a nullás hitel.
@@trefasnyul1 Akkor ha kapsz hitelt akkor igen. Viszont remélem a támogatáshoz nem feltétel, hogy legyen mellé hitel is. Hitelre nem lennék jogosult(ha kell hozzá munkaviszony) viszont nincs is rá szükségem. Ezért írtam "ha feltétel a hitel felvétele,akkor a bankok támogatása a fő cél és nem az energiahatékonyság javítása".
@@Houseb1859 szerintem mindenképpen muszáj lesz hitelt felvenni, már anno is mondogatták, hogy így fog kinézni a dolog, hogy 50 százaléka hitel
@@trefasnyul1 Akkor tényleg nem az energiahatékonyság javítás a cél. Akkor ha van 4 milliód és hármat szeretnél támogatásként felvenni úgy ne korszerűsíts! Persze mert akkor a Mészáros bank nem tudja eltenni a kamattámogatást. Amíg a Fidesz van vannak ilyenek....
@@Houseb1859 is, meg ugye ez most nem pont azokra lő, akiknek van 4 millájuk
Tehát valaki le bratyizott a bankokkal, hogy újabb deviza szerű csapdába legyenek a családok...
Tudom, hogy ez az én nünükém, de a Hungarocell az egy márkanév. Expandált vagy extrudált polisztirolhab, esetleg kőzetgyapot hőszigetelésre lesz szükség! ;)
A másik aduász a nikecell 😂
Habszivacs lesz az.
Remélem a Mirelit kajáknál nem jön elő ez a nünükéd, vagy mikor valaki Bosch-sal Flexel :D
Vagy a Stihl fűrész :D
@@boldogrego1927 nem szoktam flexelni :D
Mi van akkor ha ház 1990 előtt épült,de 90 után bővítve lett?
Persze majd a nyugdíjasok hitelt fognak felvenni😅mi?A legtöbb ilyenbe lakik
A támogatásnak csak a fele visszatéríthető? Nem lehet hogy csak 3 M-t veszek fel és mindet visszatérítsék?
Ezután fog kiderülni.
Kb. 1960-ban épült házhoz később hozzáépítettek (pl. 2003-ban), felújították. Erre a házra igénybe vehető a támogatás?
A videó végi gondolathoz. 7 millió ft keretösszeg azt is eredményezi, hogy a vállalkozó nem kérhet többet. Tehát valahol veszít. Ugyanakkor valami kevesebből is meg lenne de ott behozza az elmaradt bevételt és az is 7 millió lesz a végén. Mint a humdás ebike-nál reagált a piac és minden hirtelen 1,2 milliós plafonra került.
Illetve feláras igények nem fognak beleférni. Pl vakolat a házon
Bizonyítani kell, hogy 30%-ot hozott. Úgy érzem valakiknek nemsokára nagyobb zsebű zakó kell a sok borítéknak.
*gázhálózatra felcsatlakoztatott házak vehetik igénybe.
A kérdésem csak annyi hogy kell e azt a gázt használni is hogy igényeljem a támogatást vagy elég ha van csonk de óra nincs mert a házban minden villany?
Akkor nincs felcsatlakozva a gázhálózatra.
Ha nincs gázóra akkor szerződésed sincs a szolgáltatóval, erre 100% hogy nem lehet támogatást igényelni.
Hidd el hogy jobban jársz a nem mész bele. Mert a vége mindig az hogy hogyan tudnak lehuzni. Erre van emberük
Mi van. ha nekem nem kell a 7 misi, mert mondjuk 3,5-ből megoldható a hőszigetelés? Akkor is kell 1milla önerő? A maradék 2,5 milla hogyan nézne ki, mennyi a támogatás és mennyi a hitel? Hitel nélkül is lehetne, tehát 1-1,5 milla önerő+ 2-2,5 milla támogatás? Ha nem, miért nem?
Hőszigetelés önmagában (szerintem) nem fog 30% ot hozni, de ez mindenkinél egyéni. Erre a 30%os feltételre kell nagyon odafigyelni.
@@mircsoffde, rakatsz 20as EPSt és már meg is van, 30 kőzetgyapot a padlásra és már vagy 40 százalékot fogtál
Nyilván ha nem éri el a 30 %-ot akkor nem veszi fel a hitelt.... szerintem ez logikus. Ezt előre ki lehet számolni
Kiszedetem az ablakokat, felújítás előtt. Ahhoz képest bármi hozza A 30%-os energiahatékonyság növekedést.
@@notmycupoftea7433 vastagabb szigetelést rakok fel azt kész
A napelem nem csökkenti az épület energiafogyasztását!
A legújabb. új épületekre vonatkozó előírások betartásához szükség van valamilyen megújuló energiafelhasználásra, amivel csökkenthető a m2-re jutó éves energiaszükséglet, de egyáltalán nem biztos, hogy ez majd a pályázat esetén is így lesz.
Attól függ hogy van meghatározva a feltétel, mert a napelem csökkenti az épület hálózatról felvett energiafogyasztását.
Még egy közpénz herdálás! Kinek van 1 mill.kp.j és az a személy tudja-e finanszírozni azt a havi 27-36 ezer Ft-ot?Ja, ez a video nem ér sokat, mivel a lényegi adós kérdésekre sem tudják a válaszokat. Majd akkor végignézek egy videótm ami arról szól, hogy konkréten, mire, mennyit...És még egy negatív intézkedés arram hogy az építőanyag árak közelítsenek a csillagos égig!
Nyilván a csokos ujjépítések töredéke készült gáz fűtéssel… kell egy kis utánpótlás, így lesz biztos 20 ezer felhasználó a jó kis orosz gázra. 😅
Ezzel a tamogatassal epphogy a gazzal futest, pontosabban a gazfogyasztast probaljak leredukalni. Unios eloiras ugyanis, hogy 2040-ig fokozatosan ki kell vezetni/be kell tiltani a fosszilis tuzeloanyagokkal - gazt is beleertve- mukodo futesi technologiakat. Magyaran be lesznek tiltva a gazkazanok es le kell majd oket szerelni. Es ez nem lehetoseg lesz, hanem kotelezoen vegrehajtando utasitas, amit a jelenlegi es a leendo ingatlantulajdonosoknak meg kell majd oldania. Ha van ra penze, ha nincs..
Aki nem gázzal fūt az meg le van ejtve?
Uniós a forrás, annak meg elsődlegesen ezzel az a célja, hogy az orosz gázfüggést csökkentse, nem az, hogy az embereket segítse. (Az itt most mellékes, hogy ha csökken a gázfogyasztás, akkor kevesebb a rezsi. )
@@biankab.5596 Aszittem má mindenki leszokott az orosz gázról rajtunk kívül. Ja meg hogy nem kapunk több pénzt a zuniótól.
Milyen 7 milliós támogatás?! Hol éltek!? az legjobb esetben is 6! Ne nyomjatol már propit!
Ne vegyetek igénybe, ez megint egy csapda lesz
Undorító ez a rengeteg kikötés.....