MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 1.RÉSZ - Steigervald Krisztián , generációkutató / Friderikusz Podcast

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 13 бер 2024
  • Új sorozatba kezd a Friderikusz Podcast, amelyhez Steigervald Krisztián generációkutatót kértük fel, mivel tavaly év végén egy vele készült beszélgetés igen nagy érdeklődést váltott ki nézőink, hallgatóink körében. Több száz komment, email érkezett azzal kapcsolatban, hogy folytassuk a témát, mivel sokakat érintenek a generációs kérdések. Steigervald Krisztián örömmel vállalta a felkérést, így itt az új sorozat, amelyben a generációkutató még differenciáltabban közelíti meg a témát.
    A hatrészesre tervezett sorozatban a kiváló szakértő beszél a generációk és az életkor összefüggéseiről, lépésről-lépésre végig veszi az egyes generációk jellemzőit, külön epizódban kerülnek szóba a generációkon átívelő figyelem változásai, ugyancsak sokakat érintő téma lesz a szülői szerepek átrendeződése, és persze körül járja azt a témát is, hogy hogyan jelennek meg a generációs különbségek a mindennapokban. A sorozat záró, hatodik epizódjában pedig Steigervald Krisztián válaszol az Önök menet közben beküldött kérdéseire.
    Előadása közben pedig szakértőnk visszaidéz majd néhány olyan embert, aki az elmúlt időszakban vendége volt a Friderikusz Podcastnak, és akik jól példáznak bizonyos generációs aspektusokat.
    A Mindent a generációkról című új sorozatnak ebben az első részében a generációk és az életkor összefüggéseit világítja meg a generációkutató.
    A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el:
    www.raiffeisen.hu//
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    youtube: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    Deezer: www.deezer.com/hu/show/100025...

КОМЕНТАРІ • 373

  • @MandokiFerencErik
    @MandokiFerencErik 3 місяці тому +391

    Zseniális ötlet volt ebbôl a témából egy mini-sorozatot gyártani. Komoly dolgokról, közérthetôen, némi humorral fûszerezve. Steigerwald Úr! Ön elôadónak született. Gratulálok a mûsor készítôinek.

  • @andreapeter5967
    @andreapeter5967 3 місяці тому +94

    Nagyon tetszett,komoly és fontos téma kifejtésé egy eddig az emberek számára szinte teljesen szüz területen.Izgalmas,érdekes és tanulságos.
    De orvosként sokszor eszembe jut az,hogy Magyarországon élünk és hosszú,tevékeny öregkorról beszélünk!?
    S a valóság a "magyar ugaron" az,hogy már 45-50 körúl sok ember súlyos betegségekben szenved( stroke,infarktus,daganat).
    Jó ha megéli a nyugdijkorhatár 65 évet,utána már sok aktiv évre nem számithat.
    Mert nálunk az önpusztitás,dohányzás,alkohol,stressz,depresszió ,a családi és munkahelyi nehézségek megteszik a maguk romboló hatását.
    Kevés harmónikus,nyugodt,örömteli,önmagával békében élő ember van,sajnos.
    S ez nem hangzik el szinte semmilyen fórumon,sem szakmai körökben sem sajnos.
    Pedig lenne tennivaló.

  • @zsoltenyedi7325
    @zsoltenyedi7325 3 місяці тому +154

    Minden generáció számára szívből ajánlom. Páratlan, szakmai, mégis érthető, minden ember számára hasznos tartalom. Köszönöm hálásan!
    Üdvözlettel, Zsolt

    • @TundeHarangozo
      @TundeHarangozo 3 місяці тому +2

      😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅az 😅az 😅😅😅😅az 😅😅

    • @Bundesfrau
      @Bundesfrau 3 місяці тому

      @@TundeHarangozo Nem csodálom, hogy nem érted. Az amőbaagyat alulmúló szellemi síkidomoknak itt nem osztanak lapot.

    • @juditjuhasz8758
      @juditjuhasz8758 2 місяці тому

      Én nemcsak ajánlom, hanem kötelezővé tenném mindenkinek aki már felnőtt.

  • @marialovodics2785
    @marialovodics2785 3 місяці тому +54

    Köszönet a "lámpagyújtásért" Steigervald Krisztián úrnak. Rengeteget tanultam, nagyon sok minden más megvilágításba került. (77 évesen!) Külön köszönet Friderikusz úrnak, mert sok-sok ajtót nyit ki előttünk, és nagyon szórakoztatóan.

  • @tundeegri2120
    @tundeegri2120 3 місяці тому +47

    Hálás köszönet ezért a sorozatért! Van remény ebben az országban is, mert vannak ilyen műsorok és emberek, akik nem szétválasztani, összeugrasztani akarnak különböző csoportokat, csupán különbözőségük okán, hanem megértéssel elfogadni, szeretni. Jó egészséget és kitartó hitet kívánok Önöknek!

  • @Marylittle079
    @Marylittle079 3 місяці тому +50

    Nem vagyok jobb, mint a gyerekeim. Nem vagyok rosszabb, mint a szüleim. Más vagyok. Ez igaz felfelé és lefelé is. Köszönöm az előadást!

    • @RobertKreipos
      @RobertKreipos 2 місяці тому +3

      Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Tetszett 🙂

  • @zsuzsabenko8299
    @zsuzsabenko8299 3 місяці тому +92

    Zseniális!! Pedagógusként nem is dolgozhatnék, ha nem próbálnám megérteni a fiatalabb generációkat. Nagy segítség ez az előadás! Hálásan köszönöm!

  • @NDoroti
    @NDoroti 3 місяці тому +34

    Bár eljutnánk oda, hogy az iskolákban a sok felesleges adat helyett ilyen hasznos és életszerű, az életet támogató tartalamakat dolgoznának fel a diákok a felnőttekkel! Steigervald Krisztián elismerésre méltó, hiteles ember, köszönjük, hogy megosztja velünk a tudását!

    • @galszende7142
      @galszende7142 3 місяці тому +14

      Én ma az aktuális lecke helyett erről beszélgettem a gyerekekkel. Érdekelte is őket, nagyon.

    • @jozsefrobertsehr1359
      @jozsefrobertsehr1359 27 днів тому

      Nem feltétlenül èrtek egyet. Az sokat számít ès hogyan tanították az anyagot. Tanár és tanár között is hatalmas különbség. Mondhatja egy tanár, hogy szereti a gyerekeket és szeret tanítani, de az órái olyan unalmasak, hogy elalszik rajta bárki. Egy példa 60 éves (ma már 70) kőműves mester magyarázta el a Pitagórasz tételt és életszerűen szemléltette is. Mondanom sem kell, hogy a borosüveget nem a csillagok vizsgálatához használta, de szakmájához tartozó fizikát, kémiát, matematikát kente vágta.

  • @erikahobothnetoth3741
    @erikahobothnetoth3741 3 місяці тому +73

    A tavaly év végi műsor után megörültem a sorozat beharangozásának! És ez az öröm csak nőtt az első rész megtekintésével. Abban reménykedem, hogy az elfogadáson kívül - az előadások segítségével - meg is értem majd az édesanyám, a gyerekeim és az unokáim viselkedését, élet-látását. Köszönet Friderikusz Sándornak és a kiváló előadónak, Steigervald Krisztiánnak. Üdvözlettel, Tóth Erika

  • @galszende7142
    @galszende7142 3 місяці тому +36

    Ez alapján az előadás után, azt tudom mondani, hogy Romániába, valószínű a kommunizmus miatt, van egy komoly eltolodas. Én Y vagyok, de nagyon hasonlítók az X generációhoz. Ma beszélgettem a Z generációs diákjaimmal, akik elmeseltek hogy ők még úgy gyermekeskedtek hogy a tehenekkel menjenek haza, városiak pedig lámpa gyujtaskor. 2005os gyerekek, de 10 évig nem volt telefonjuk. És bár en magam is furcsaltam elmondtak hogy töltenek időt telefon nélkül például amikor ki mennek a barátokkal sétálni, beszélgetni. Nagyon érdekes téma, rajongója lettem.

    • @blankavarga1269
      @blankavarga1269 3 місяці тому

      Teljesen egyetértek! Bizony a nagyszüleim "besorolás szerint" Baby boomerek, viszont inkább a veterán jellemzők igazak rájuk. Szintén édesanyám x generációsként még nem tegezhette a szüleit, csak nekem z generációsként természetes ez. A megfigyeléseim és tapasztalataim alapján Erdélyben valószínűleg tényleg eltolódás figyelhető meg, minimum fél generációnyi, ha nem egy teljes egész.

  • @martinicoctail
    @martinicoctail 3 місяці тому +31

    Nagyon jó ötlet volt, hogy ezt a témát bővebben ismertetni kell minden generáció részére! Gratulálok mindenkinek aki ebben részt vállalt munkájával, nagy segítséget nyújtanak ezáltal és kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy ezt elérhetővé tették a nagyközönség számára. Köszönjük!

  • @ferencnefuredi5728
    @ferencnefuredi5728 3 місяці тому +33

    Szuper jó előadás! Mint szekszárdi nagyon büszke vagyok Önre! Friderikusz Úr, pedig mindíg értékes emberekkel készít műsort, minden műsora ragyogó! Köszönöm!

  • @piroskaborcsok838
    @piroskaborcsok838 3 місяці тому +22

    Fantasztikus ez a sorozat. Élmény minden percét hallgatni. Várom a következő előadást. Önnek és Friderikusz Sándornak gratulálok hogy ilyen kreatívan megtudták szervezni ezt az előadás sorozatot. Minden elismerésem az Önöké.

  • @tamaspetruska5817
    @tamaspetruska5817 3 місяці тому +12

    55 évesen jó pár éve elhagytam azt a kifejezést,hogy az az igazság. Azt használom hogy "én úgy látom, nekem az a véleményem"
    Jó kis sorozat lesz✌️✌️✌️

  • @erzsebetlenartne2440
    @erzsebetlenartne2440 3 місяці тому +20

    Érdekes, okos okfejtés.
    Nem tudom még miről fog szólni az előadó. De 85 évesen én annyit tennék hozzá, hogy a megértésben nagyon sokat segíthet a kiváncsiság. Egy olyan korszakot éltem végig, amiben mindez benne volt. Sőt több, hiszen a világháború előtti időkről is sokat hallottam. De az életem során teljesen átalakult a világ. Ma már nagyon sok minden segíti az életet, pl. hol mosnak teknőben, súrolókefével?

  • @hantoandrea7501
    @hantoandrea7501 3 місяці тому +6

    Ah, köszönöm. Az "összes" gyerekemnek és szülőmnek (is) továbbküldtem. Nekem pont az a legfőbb értéke ennek a sorozatnak, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egymásra odafigyelve tudjuk egymást segíteni, tanítani életkortól függetlenül.

  • @szilviakaprinyak5794
    @szilviakaprinyak5794 3 місяці тому +41

    A könyvei folyamatosan forognak a könyvtárban az interjú óta. :)

  • @ebne944
    @ebne944 3 місяці тому +34

    Nagyon érdekes előadás volt. Szuper! Végre nem azt hallja az ember, hogy az ősök a hülyék, tőlük örököltünk minden rosszat, minden az ő hibájuk! Sajnos az általánosság az, hogy az idősebbeket - a boomereket - utálni és lenézni kell, hogy tünjenek el minél előbb a színtérről... Jó hallgatni ezt a komplex megközelítést. Nagyon várom a folytatást!!!👍👵

    • @ampervadasz82
      @ampervadasz82 3 місяці тому +14

      Azt azért hozzátenném, hogy ez visszafelé is igaz. Az idősebbek is igen gyakran fújják a "bezzeg a mi időnkben" mantrát.

    • @idaadam4998
      @idaadam4998 2 місяці тому

      Nagyon érdekes előadás zseniális és nagyon fontos!!!

  • @adammalik3928
    @adammalik3928 3 місяці тому +6

    Eszembe nem jutott volna, hogy ez a téma tud érdekes lenni. Nagyon jól tartja az előadást Krisztián.

  • @Rosy283
    @Rosy283 3 місяці тому +8

    Krisztiàn olyan jól és érthetően beszèl, h az is rájön, h érdekli a tèma, aki eddig azt hitte, h nem :)
    Nagyon érdekfeszítő gondolatok, nèzőpontok, érdekes összefüggések. Sokat lehet tanulni a hallottakból, sok új információt hoz be a képbe - számomra ritka az ilyen élmèny😊

  • @tundeszlobodane9601
    @tundeszlobodane9601 3 місяці тому +26

    Nagyszerű volt! Köszönet érte!! Várjuk a folytatást!

  • @balazsjuhasz8362
    @balazsjuhasz8362 3 місяці тому +11

    Köszönjük! Bravó talán a változás ami eszembe jutott az egészből a változás örök esély a fejlődésre.

  • @ferencmori3114
    @ferencmori3114 3 місяці тому +8

    Edinburghban élek és bankban dolgozom; ez a műsor óriási segítséget ad nekem a huszas éveikben járó fiatal kollégáim viselkedésének megértésében, legalábbis ami a generációkhoz köthető és nem kulturális alapú. Köszönöm!

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  3 місяці тому +1

      Köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja

  • @irenevinne4308
    @irenevinne4308 3 місяці тому +10

    Nagyon-nagyon érdekes a téma számomra annál is inkább, mert hihetetlen, de igaz: a szüleim "Veteránok" voltak. a bátyám "Baby boomer," én magam "X", a nagy fiam "Y", a kisebbik fiam "Z" generációs, a fiú unokám pedig "Alfa".😀😀😀! Pedig idén leszek 59. Imádom mindegyikőjüket. Sokmindenre ad rálátást és "aha" érzést.

  • @szerenahorvath1034
    @szerenahorvath1034 3 місяці тому +14

    Köszönöm szépen, nagyon sokat segít abban, hogy megértsem a gyermekeimet

  • @csillamadarasz2133
    @csillamadarasz2133 22 години тому

    Nagyon jó,nagyon érdekes és hasznos dolgokat tanultam . Még a szüleimnek (75-70 évesek )is elküldtem hát ha kicsit jobban megértik az unokáikat (5,7,11,12).

  • @juditdr.baranyi6289
    @juditdr.baranyi6289 3 місяці тому +6

    Remek előadó , minden perce élvezetes , a realitás talaján mindez. Kár hogy az első Friderikusz beszélgetéskor ismertem csak meg,nagyon sokat tanultam belőle és értettem meg így utólag 70 felett!

  • @juditjuhasz8758
    @juditjuhasz8758 3 місяці тому +2

    Nekem is nagyon tetszik ez az összefoglalása a generációknak. Babyboomer vagyok, amit eddig nem tudtam. 😊68 évesen úgy látom egy kicsit előbbre járok, mint a hasonló korú társaim. Ugyanis 18 évesen már találkoztam egy ICL számítógép kezelésével, ami egy egész nagy termet betöltött és handlerek (nagy mágnesszalagok) es kártyalyukasztók és olvasók voltak benne. A vezérlése úgynevezett konzollal történt, amely egy írógéphez hasonló volt. Ott kezdtem a munkát előbb mint operátor, azaz gépkezelő, aztán programozó lettem. Így ma is fejlődök, mert akarok. Nekem nem gond az okostelefon kezelése sem a számítógép. A fiam szintén informatikus egy kicsit más szinten mint én. Sajnos azt látom a környezetemben, hogy nem szeretik sőt sokan el is utasítják az okos eszközök használatát ebben a korban. Én próbalom követni a fejlődést. Néha elcsodálkozom, hogy az unokáim, akik még csak 6 és 10 évesek, nagyon lazán kezelik a dolgokat, pedig még nem tájékozottak sok dologban. De majd megtanulják! Az egyetlen ami, egy kicsit aggaszt, hogy nagyon könnyen függővé válik a további generáció. Ez ugye azzal jár, hogy a virtuális világban élnének, ha lehetne. Erről esetleg lesz szó a további előadások valamelyikében?
    Szóval nagyon tetszik az előadás! Várom a folytatást! Üdvözlettel

  • @katalinharmath9647
    @katalinharmath9647 3 місяці тому +2

    Fantasztikus, zsenialis, nagyszerű!!! Olyan fontos nézőpontokat adott Krisztián, hogy csak pislogok. Milyen fontos a mai 40-ek egészségét ápolni, karban tartani, hogy bírják még 30 évig a munkát. És ez csak egy a sok hasznos információból. Hálásan köszönöm 🙏🙏🙏

  • @JuliaDrVagi
    @JuliaDrVagi 3 місяці тому +4

    Amióta meghallgattam a podcastot jobban megértem a gyermekemet és az unokámat. Mondhatni "leesett a tantusz". Hálás köszönet ezért!

  • @erikakovacs1964
    @erikakovacs1964 3 місяці тому +7

    Sokat tanulok ezekből az előadásokból, másképpen állok hozzá a fiatalokhoz,amióta az első riportot Fridivel meghallgattam! Köszönöm ❤

  • @sylvigaradi
    @sylvigaradi 3 місяці тому +2

    Nagyszerū munka, gratulálunk és köszönjük!
    A Japán példához annyit fűznék hogy nem azért bűnöznek az idősek mert unatkoznak (bár ez is elképzelhető) hanem mert le akarják venni az idős gondozási terhet a családjukról azzal hogy börtönbe jutnak.

  • @mariannaszabonefabian1000
    @mariannaszabonefabian1000 2 місяці тому +2

    Nagyon jó ez a sorozat. Hasznos lenne minden korosztálynak meghallgatni,talán elfogadóbbak lennénk . Gratulálok az uraknak !

  • @gergopapp9680
    @gergopapp9680 3 місяці тому +1

    Sok mindenben felnyitja a szemünket ez az előadás, főleg, hogy ne ítéljük el másokat, mert máshogy viselkedik és hogy ne essünk bele a generációs csapdába.
    Tanulságos! Köszönjük, várjuk a többi részt.

  • @bernadettnagy5570
    @bernadettnagy5570 2 місяці тому +1

    Köszönöm! Át küldtem a szüleimnek is , talàn így könnyebben megértik, hogy mi folyik itt, mert hiába fiatalok, és “csak” 20 év különbség van köztünk , de sokszor még sem értenek meg…talán mert nem is akarnak, de hátha ❤️
    Köszönöm a lehetőséget !❤️

  • @gaborneevazana6762
    @gaborneevazana6762 3 місяці тому +7

    Nagyon szuper és tanulságos volt ez az első rész. Sok sok visszacsatolást,felismeréssel lettem gazdagabb, hol ,,rontódnak el,, a kapcsolataink.

  • @noeminagy9535
    @noeminagy9535 3 місяці тому +4

    Remek előadás, szívből ajánlom mindenkinek!

  • @gyulanemakra3334
    @gyulanemakra3334 2 місяці тому +2

    Fantasztikus műsor. Köszönöm szépen.

  • @panyijanos1
    @panyijanos1 3 місяці тому +7

    Köszönjük a nagyszerű előadást, nagyon érdekes volt. Várjuk a folytatást.

  • @krisztinagoder1572
    @krisztinagoder1572 3 місяці тому +2

    Mennyire jó és segítő előadás. Ez egy önismereti kurzussal is felér. Zseniális!

  • @horvathmargo7774
    @horvathmargo7774 3 місяці тому +4

    Köszönöm! Ez egy lebilincselő előadás volt. Reggelig hallgattam volna! Nagyon várom a következő részt.

  • @KatalinNagy-ju2fx
    @KatalinNagy-ju2fx 3 місяці тому +1

    Nagyon hasznos tudás, köszönöm szépen! A magam hasznosságát mégsem tudom beilleszteni a rendszerbe. 58 évesként a pozícióm megszűnésével munkát keresek, hogy meglegyen a nyugdíjhoz szükséges évek, több hónap után eddig sikertelenül.

  • @babaarcuszatir
    @babaarcuszatir 3 місяці тому +1

    Anno az ehhez hasonló tartalmak miatt iratkoztam fel, majd lettem támogató. A politikai témák egy időben lévő túlsúlya miatt az utóbbit megszüntettem. A tudományos témák újra arra ösztönöznek, hogy támogassam anyagilag a csatornát. Köszönöm a mostanit!🙂

  • @erikatoth2488
    @erikatoth2488 3 місяці тому +2

    Öröm volt hallani a végén, ami évek óta jómagam is hangoztatok: semmiben sincs jó vagy rossz, csak más... Adná az ég, hogy ez az üzenet átmenjen sokaknak... Olvastam mindkét könyvét, élmény volt! - genX

  • @user-su3wf4he5o
    @user-su3wf4he5o 3 місяці тому +4

    Zseniális, érthető, átlátható, informatív és mérhetetlen érdekes! Köszönöm 🙏

  • @VIDOROK
    @VIDOROK 3 місяці тому +3

    Köszönöm! Nagyon várom a folytatást!

  • @user-ul9iu8nj4m
    @user-ul9iu8nj4m 3 місяці тому +3

    Nagyon örülök ennek a sorozatnak! Steigervald Krisztián több előadásán jártam már, de nem tudom megunni ahogy erről a témáról beszél, mindig újat mutatva.

  • @robertabede-nyitrai6762
    @robertabede-nyitrai6762 3 місяці тому +1

    Nagyon érdekes és hasznos előadás volt. A generációs különbség jelen van mindenki életében. Erről a témáról kell beszélni, mert ha ismerjük egymást, egymás szokásait könnyebben fogadjuk el az esetleges különbséget. 😊

  • @TothTita
    @TothTita 3 місяці тому +4

    Köszönjük!
    Remek volt az előző előadás/beszélgetés is, örülök, hogy összehoztak egy mini sorozatot a témából. Jó hallgatni értelmes jól megfogalmazott gondolatokat, köszönet a készítőknek.
    Várjuk a folytatást 😊

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  3 місяці тому

      Köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja

  • @magdolnaszabonekatona2099
    @magdolnaszabonekatona2099 3 місяці тому +1

    Nagyon köszönöm, nagyon fontos megértenünk egymást, hogyan is működünk, vajon mi miért történik. Az éles határvonalak halványulnak mindezek ismeretében. Rádöbbenünk dolgokra. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus előadásnak, és tanulhattam általa. Alig várom a folytatást!!!

  • @dobos62
    @dobos62 3 місяці тому +13

    Nagyszerű előadás volt, szórakoztató és igen tanulságos! Köszönöm! Alig várom a következőt!

  • @zsuzsannapodanetancos679
    @zsuzsannapodanetancos679 3 місяці тому +4

    Az első könyvre várva örömmel láttam az induló előadást. Igen hasznosnak tartom. Köszönöm. TZs

  • @czibokvirag8968
    @czibokvirag8968 3 місяці тому +1

    Nagyon jó! Nagy segítség eligazodni ebben a generációs kavalkadban.

  • @katalinronai9936
    @katalinronai9936 3 місяці тому +3

    Fantasztikus volt! Köszönöm. Többször is meg kell hallgatni. ❤

  • @medveczkiorsi
    @medveczkiorsi 3 місяці тому +5

    Nagyszerű volt , köszönöm szépen! Várom a következő epizódot 😁

  • @mariabencsik9832
    @mariabencsik9832 3 місяці тому +5

    Nagyon érdekes és nagyon hasznos téma még egy 4 unokás nagymamának is. Nagy nagy köszönet a generációkutatónak nagyon zseniális előadásáért és Friderikusz Sándornak is, aki már nagyon sok érdekes témával örvendeztetett meg bennünket.

  • @laszlonagy6448
    @laszlonagy6448 3 місяці тому +7

    Óriási volt !!! Köszönjük .

  • @contraindicatio2441
    @contraindicatio2441 3 місяці тому +1

    Nagyon várom a folytatást, köszönöm a megfogalmazott gondolatokat!

  • @attilazsoldos7940
    @attilazsoldos7940 2 місяці тому +1

    Nagyon érdekfeszìtő,és izgalmas előadás volt.
    Nagyon köszönöm.❤

  • @ronmen
    @ronmen 3 місяці тому +15

    Már nagyon vártam

  • @Agee60
    @Agee60 3 місяці тому +1

    Nagyon érdekes, amit mindenkinek látni/hallani kellene. Már az első beszélgetés is rendkívüli volt . Ez a sorozat bővebben fogja taglalni az akkor elhangzottakat. Csak ajánlani tudom. 👌

  • @marcsiszabone
    @marcsiszabone 3 місяці тому

    Nagyon köszönöm! Rendkívül hasznos és érdekes előadás! 🙏

  • @angyalosib
    @angyalosib 3 місяці тому

    Remekel választás ez a téma! Köszönöm és rettenetesen várom a folytatást!

  • @szokenorbert1267
    @szokenorbert1267 3 місяці тому

    Remek téma, nagyszerű előadóval. Hiánypótló. Köszönöm!

  • @kingagacs7910
    @kingagacs7910 3 місяці тому +1

    Fantasztikus, érdekes, érthető és nagyon jó előadó Steigervald Krisztián!! Nagyon jó ötlet ez a sorozat is! Köszönjük!

  • @anitabaloghdanada8268
    @anitabaloghdanada8268 3 місяці тому

    Nagyon hasznos, tanulságos videó. Izgatottan várom a következő részt! Köszönöm!

  • @ilonamate7949
    @ilonamate7949 3 місяці тому +1

    Köszönöm, nagyon hasznosnak találom ezt a témát.

  • @anikolosonci5672
    @anikolosonci5672 3 місяці тому

    Köszönet ezért a kezdemenyezesert Friderikusz Sándornak olyan jo érzékkel tudja kiválasztani a tehetséges embereket ,most Steigervald Krisztiánt ,mar láttam a Sándorral való beszélgetéset ,de hogy most ebből sorozat lett SZUPER .

  • @esikgabi
    @esikgabi 3 місяці тому +4

    Köszönjük! Várjuk a következő részeket.

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  3 місяці тому +1

      Még egyszer köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja

  • @irenbanhegyesi351
    @irenbanhegyesi351 3 місяці тому +1

    Nagyon jó!Várom a következő részt!!💯🙋

  • @user-cx9ev9wl4m
    @user-cx9ev9wl4m 3 місяці тому +8

    Ez 50 perc tömény koncentrációt igényelt. 🙂 De megérte, tanultam nézőpontokat és megérteni az embereket. Kíváncsi vagyok a következő részekre is. 🙂

  • @eleonorasiklosi2406
    @eleonorasiklosi2406 3 місяці тому +2

    Hasznos !! Kihagyhatatlan! Köszönjük❤

  • @erikakov58
    @erikakov58 3 місяці тому

    Nagyon örülök az előadás sorozatnak...... a Friderikusz úrral történt beszélgetés után azt írtam, ajánlom szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak a meghallgatást. Most kiegészítem azzal, hogy a fiatalok hasznára is válik, ha meghallgatják. Nagyon érdekes, érthető, sok konfliktust elkerülhetünk, ha megértjük az igazságokat. Hálás vagyok Önnek ezért a podcast sorozatért, nagyon várom.

  • @agnesturner8553
    @agnesturner8553 3 місяці тому

    Fantasztikus volt! Alig várom a többi előadást. Köszönöm.

  • @eszterkovacs6381
    @eszterkovacs6381 3 місяці тому +1

    Ez valami fantasztikusan érdekes. Nem is tudok mit kiemelni. Persze az unatkozó japán nénik akik tolvajnak állnak, aztán olyan lesz a börtön mint az idősotthon, az eléggé megragadott :D És ez egyben válasz arra is, hogy a túróba nőtt meg a világ lakossága 40 év alatt a duplájára (ami meg környezetterhelés, élelmiszertermesztés és ezer más szempontból nagyon érdekes és bonyolult kihívás).

  • @Adrienne769
    @Adrienne769 3 місяці тому +1

    Kiváló előadás, köszönöm szépen! Osztottam több családtagomnak, barátomnak. 🥰 Várom a következő részt!

  • @evabako6994
    @evabako6994 3 місяці тому +11

    Minimum középiskolás kortól tanítani kellene!!!!😀

  • @agnessasnemolnar96
    @agnessasnemolnar96 3 місяці тому

    Hasznos, informatív előadás volt. Köszönöm.

  • @zsolthuszar
    @zsolthuszar 3 місяці тому +2

    Valoban nagyon ertekes es erdekes volt 2023-as adas. Nekem eddig a legjobb nem politikai musor volt ezen a csatornan. Orulok hogy itt a folytatas :)

  • @johannaluczek4694
    @johannaluczek4694 3 місяці тому

    Szenzációs előadás 👏🙏😘 köszönöm szépen ! Nagyon hasznos ébresztgetős téma, ami úgy érzem mindanyiónknak előnyére válik!

  • @mariatakacsnesimon1480
    @mariatakacsnesimon1480 3 місяці тому +1

    Most is tanulhattunk.Köszönöm!!!

  • @csabanemiko8832
    @csabanemiko8832 3 місяці тому

    Nagyon értékes előadás volt köszönöm és várom a folytatást! Gratulálok Sándornak is, telitalálat az ötlete!

  • @ritmus31
    @ritmus31 3 місяці тому +1

    Köszönöm szépen, nagyon jó előadás volt! Várom a következő epizódot 😊

  • @melindat.5904
    @melindat.5904 3 місяці тому

    Nagyon érdekes téma,Krisztiánt lebilincselő hallgatni,köszönöm!

  • @monikabalazovicova1748
    @monikabalazovicova1748 3 місяці тому

    Fantasztikus sorozat! Élmény volt halgatni minden percét! Várom a következöt!

  • @katisimonne5163
    @katisimonne5163 3 місяці тому

    Szívből gratulálok az előadáshoz! Nagyon hasznos ,érthető és abszolút életszerű példákat hallottunk!👍👋

  • @timeamarton4805
    @timeamarton4805 3 місяці тому

    Köszönöm, hogy létrejött ez a sorozat!

  • @ezsebetszafian
    @ezsebetszafian 3 місяці тому +10

    Újra fogom hallgatni. Köszönet a híd építését!

  • @hantosk
    @hantosk Місяць тому

    Hangosan kimondott gondolataim, tapasztalataim. Köszönet a sorozatért!

  • @donjuanne1
    @donjuanne1 3 місяці тому

    Iszom a szavait! Csodálatos, köszönjük szépen!

  • @zsuzsannaarin768
    @zsuzsannaarin768 3 місяці тому +1

    Remek ötlet ez a sorozat. Nagy szükség a különböző néző pontok megismerése és felismerése 🎀

  • @manna5938
    @manna5938 3 місяці тому +1

    Nagyon hasznos ez a podcast! Nagyon köszönjük!

  • @krisztinakiraly2730
    @krisztinakiraly2730 3 місяці тому

    Nagyon tetszik. Köszönöm! Várom a következőt!

  • @orsolyaszonyirodriguez5786
    @orsolyaszonyirodriguez5786 3 місяці тому +1

    Szuper zseniális volt! Most értettem meg egy csomó mindet!

  • @melindaradosits3562
    @melindaradosits3562 3 місяці тому

    Nagyon tetszett már az előző beszélgetésük is a témában, és örülök a sorozatnak! Hálás köszönet érte!🙏

  • @annafeleki9658
    @annafeleki9658 3 місяці тому

    Fantasztikus ez a sorozat: izgalmas témák, érdekfeszítő gondolatok közérthető módon. Már most várom a következő előadást!

  • @laczkoattilane9104
    @laczkoattilane9104 3 місяці тому

    Hiánypótló műsor minden tekintetben! Köszönet érte 🙏👏🙂

  • @daniellavarga6684
    @daniellavarga6684 3 місяці тому

    Óríási volt nagyon szépen köszönöm Önöknek.😊😊

  • @user-io8jo1nq3l
    @user-io8jo1nq3l 3 місяці тому

    Nagyon tetszett.Szuper adás várom a következőket !

  • @akosfucsok80
    @akosfucsok80 3 місяці тому

    Lebilincselő volt hallgatni. Köszönöm!