Az évek során annyi emberségre tanítottál.. De ebben a dalban benne van minden, ami kell. Ezzel az albummal, de főként ezzel a számmal utat mutatsz nekem! Gratulálok Fanka! Nekem pont elég, a föld és az ég!!
Nagyon jól sikerült ez a zene és szeretném megköszönni Virááágnak ,hogy megmutatott téged nekem! Igaz Valentin nap van ma de a barátság is egy nagyon különleges érzés..Köszönöm ,hogy a barátom vagy és hogy melletted Virágzomm:))
Még csak a felénél tartok, de máris beleszerettem ebbe a számba! Köszönöm szépen, bár lehet, hogy itt 12 évesen nem értem még az egésznek a jelentőségét, de szerintem ezt folytatnotok kell!
Tisztelt Hallgatók! Azért jó, hogy közösségben, közösségnek meg lehet osztani ilyen dalokat, mert a rádió, tv nem játssza. Ott amúgy sem lehetne véleményt formálni. Én jó pár éve kezdem el FankaDeli zenéit hallgatni. A Magyar Földre volt az első. Utána a régi albumokat megszereztem, és tetszett, amit hallottam. Én a különbséget legjobban annak látom és tudom be, hogy a világ és mi emberek is kezdünk "rossz fele menni" benne. Talán ez az új gondolkodásmód, dalszöveg ez ellen szólal fel. Feri, mint tanító. Ês ki megérti miről beszél, érti kicsit, mi zajlik a világban, miért köttetnek érdekbarátságok. és miért nem tiszteljük egymást. Mert ez a "nagyurak" célja. A kuvételeket keressi, keressük mi is, Ti is. Önök is. És amiért az építő kritika itt tisztességes, hogy nem leszólásként van említve. Tisztelet!
"Sem magasság sem mélység nem rettent, figyeld magadban az ismeretlent, sem magasság sem mélység nem rettent, felébresztem benned az embert." (Tudom ezt más is felfedezte, de nem bírtam kihagyni, hogy le ne írjam) és ezen kívul nagyon frappáns az újságcikkben "elrejtett" mondatok is. Itt már nem csak a dalnak van uzenete. Itt nem csak nézni, hanem látni és nem csak hallgatni, hanem hallani kell. Lélek és tudat ébreszto. :)
+koko boy Szia! Én is csodálom FankaDelit de ez az állításod nem éppen igaz. Fanka az évek során rengeteget változott és ez a szép az egészben:) Csak hallgass meg egy 2002-es számát. Vagy akár a Gyere ki a stégre c. számát. Én pont ezt csodálom Fankában.:) Ezt ne kiosztásnak vedd csak szimplán felakartalak világosítani!:) A klip és maga a szám egyébként lélegzet elállító lett!! További szép napot! Üdvözlettel: Dragomir
Hát ,most szembe szállok mindenkivel,és én negatív kritikát fogok írni,építőjelleggel úgyhogy remélem ilyen válaszokat is kapok vissza.Én nem értelek mostanában Fanka,régen tényleg iszonyatosan jó zenéket csináltál.. Persze ,van értelme ennek a zenének is,de köze sincsen ahhoz ,amit régen dúdoltál, pl. ott kezdődik nekem ez,hogy mi az a "szappanbuborék" véleményem szerint bármire hasonlíthat az élet, a lélek,de egy szappanbuborékra pont nem,lehet ez csak az én meglátásom,de ki tudja.. Másik ,régen a zenéidet egy nacionális eszme irányította ,és most? Értem én,én mindenkinek ezt mondom ,aki régen szeretett,de azt mondja mára már kiégtél.. "Hogy neked megadatott az ,hogy lehet egy szép feleséged ,és gyerekeid is" Én szívemből örülök és gratulálok ezért ,neked ,de régen amit képviseltél amiért hallgatott szinte minden magyar ,azt most totál kihagyod a zenéidből,és ezért pártál tőled el ,több 10ezer akár több 100ezer ember .. :/ Szerintem illene megfontolni,hogy nem-e kéne a mai helyzetről 1-2 albumot írni,hisz ez nagyban befolyásolná,motiválná az embereket ,hogy tényleg,őrizzék magyarságukat..
+Exzeery Valahogy en is igy vagyok ezzel... Regen motivalo szamokat irt, valami olyasmit amire az embereknek szuksege volt, ami azt uzente hogy "kitartas". Most meg olyan szamokat ir, mintha minden rendben lenne, le lehet ulni es meglehet inni egy pohar teat. Szerintem sem erre kivancsiak az emberek, valamint nem ez kell nekik. Mutatja a zeneknek a megtekintese is.
+Exzeery Nekem az eddigi legszebb hasonlat, amit tőle hallottam. Hogy mennyire törékeny az élet, akár egy szappanbuborék.. amit csodálunk és egyszer csak semmivé lesz.
Nem értem miert nem ennek a számnak van milliós nézetsége? Miert annak a szar kisgrofónak!! :( Amugy nagyon jó let fanka, igy tovább az ilyenekért érdemes élni!! :)
Fantasztikus
Az a legjobb Fanka szövegeiben,hogy kizökkent ebből az álliberális fogyasztói társadalomból és gondolkodásra késztet.Vissza a gyökerekhez.
Igy igaz!Helyes megfogalmazás°°👍👌
Nagyon jó szám
Még mindig várunk az Egységben :P
Ahogy bölcsül a lélek, (a lelked) úgy lesz idővel egyre mélyebb és egyre szebb minden gondolat! Érik, mint a jó bor. Csodálatos. Köszönöm!
Szemfelnyitás kell Magyar nép 2022 🙏
Számomra ez az egyik legmeghatározóbb zenéd Feri! Köszönöm szépen!
Nagyon helyén van ez a zene és Feri lelke :) gratuláció ezért
4:18
"Sem magasság, sem mélység nem rettent.
Figyeld magadban az ismeretlent.
Sem magasság, sem mélység nem rettent.
Felébresztem benned az embert."
Rég könnyeztem Fanka klippen, köszönöm!
Hihetetlen hogy minden dalod csak az igazat mondja. Amióta hallgatlak teljesen másképp látok minden.És eza az új számod is nagyon jó.
Az évek során annyi emberségre tanítottál.. De ebben a dalban benne van minden, ami kell. Ezzel az albummal, de főként ezzel a számmal utat mutatsz nekem! Gratulálok Fanka! Nekem pont elég, a föld és az ég!!
Csodálatos lett! Engem végig a hideg rázott.
A régi zenéid is meghallgattam, meg van pár, ami kimondottan tetszik, de engem most megfogtál. Ez a legjobb dalod szerintem, így tovább :)
Nagyon jól sikerült ez a zene és szeretném megköszönni Virááágnak ,hogy megmutatott téged nekem! Igaz Valentin nap van ma de a barátság is egy nagyon különleges érzés..Köszönöm ,hogy a barátom vagy és hogy melletted Virágzomm:))
Még csak a felénél tartok, de máris beleszerettem ebbe a számba! Köszönöm szépen, bár lehet, hogy itt 12 évesen nem értem még az egésznek a jelentőségét, de szerintem ezt folytatnotok kell!
+Anna Györgyi A lényeg, hogy legalább próbálod megérteni. :) Ez szerintem az elsőrangú, nem az, hogy érti-e valaki vagy sem.
Jaj, majd mgérted.
💗😪 Jó hallgatni.... aktuális és gyönyörű szám.
FankaDeli mindig is nagy kedvencem és ez a zene megint szívemhez szól köszi sok ilyent még
Ez csodálatos !
Hát ez valami eszméletlen milyen jó lett!
Háromszor kellett meghalgatnom ezt a számot ,hogy megértsem de csodálatos lett.és még igy is van rajta mit boncolgatni,értelmezni.
Még mindig hidegrázós...
Zseniális szám 2020-ban is Fanka! :))
"...Amikor gyermeked bújik, úgy érzed, végre érted,
Nagyon figyelj akkor, ne cseszd el ezt a lehetőséget..."
Fantasztikus! Ezt a zenét 194 ezerszer hallgatták meg szemben a Kis Grofost 42 milliószor.Micsoda világban élűnk....
Tisztelt Hallgatók!
Azért jó, hogy közösségben, közösségnek meg lehet osztani ilyen dalokat, mert a rádió, tv nem játssza. Ott amúgy sem lehetne véleményt formálni.
Én jó pár éve kezdem el FankaDeli zenéit hallgatni. A Magyar Földre volt az első. Utána a régi albumokat megszereztem, és tetszett, amit hallottam. Én a különbséget legjobban annak látom és tudom be, hogy a világ és mi emberek is kezdünk "rossz fele menni" benne. Talán ez az új gondolkodásmód, dalszöveg ez ellen szólal fel. Feri, mint tanító. Ês ki megérti miről beszél, érti kicsit, mi zajlik a világban, miért köttetnek érdekbarátságok. és miért nem tiszteljük egymást. Mert ez a "nagyurak" célja. A kuvételeket keressi, keressük mi is, Ti is. Önök is. És amiért az építő kritika itt tisztességes, hogy nem leszólásként van említve.
Tisztelet!
"Sem magasság sem mélység nem rettent,
figyeld magadban az ismeretlent,
sem magasság sem mélység nem rettent,
felébresztem benned az embert."
(Tudom ezt más is felfedezte, de nem bírtam kihagyni, hogy le ne írjam) és ezen kívul nagyon frappáns az újságcikkben "elrejtett" mondatok is. Itt már nem csak a dalnak van uzenete. Itt nem csak nézni, hanem látni és nem csak hallgatni, hanem hallani kell. Lélek és tudat ébreszto. :)
nagyon jo a zene nagyon nagyon jó támogatom én is .
Ment a kedvencek közé :) Ismét csodát alkottál :)
Ez gyönyörű!
Nemár... Mindjárt sírok..:( Nagyon jó lett ez is...
ez nagyon profi munka lett, respekt
Mindent elmond! Óriási!
Ez nagyon szép!!!
Egy valamit nagyon is csinálok benned (: méghozzá azt hogy te sosem változól meg ezer köszi ezért így tovább
Fanka!!!
+koko boy Szia! Én is csodálom FankaDelit de ez az állításod nem éppen igaz. Fanka az évek során rengeteget változott és ez a szép az egészben:) Csak hallgass meg egy 2002-es számát. Vagy akár a Gyere ki a stégre c. számát. Én pont ezt csodálom Fankában.:)
Ezt ne kiosztásnak vedd csak szimplán felakartalak világosítani!:)
A klip és maga a szám egyébként lélegzet elállító lett!!
További szép napot!
Üdvözlettel: Dragomir
+koko boy Fanboys are real.
+Dragomir
Így van, ő maga is többször mondta már hogy sokszor változott az életben.
Legjobb ♡
szia ez tetszett 😊
Nagyon jó Fanka! Köszönjük!
Ezeket a sorokat nem lehet megunni!
Jézus visszatér!
+FankaDeli . Gratulálok ehhez a kellemes előadásodhoz.
Erre egy választ kérnénk a +REAL TRILL MUSIC - tól ugyanebben a zenei stílusban :D :D
Mindenesetre kíváncsi lennék rá, de ha Te mondod, akkor inkább ne :DDD
Helyes
Szevasz Fanka! "Veletek" óta veled... :-)
Nagyon jó! :-)
♡
Evezünk a csekkeken.... :)
Már a lemezen is jo volt de a klippel még tutib... Köszi :-P :-D ;-)
Eredet befigyel :D
A kimondott igazság lassan csodának számít.
Nekem pont elég...
huha 🎩
Hát ,most szembe szállok mindenkivel,és én negatív kritikát fogok írni,építőjelleggel úgyhogy remélem ilyen válaszokat is kapok vissza.Én nem értelek mostanában Fanka,régen tényleg iszonyatosan jó zenéket csináltál.. Persze ,van értelme ennek a zenének is,de köze sincsen ahhoz ,amit régen dúdoltál, pl. ott kezdődik nekem ez,hogy mi az a "szappanbuborék" véleményem szerint bármire hasonlíthat az élet, a lélek,de egy szappanbuborékra pont nem,lehet ez csak az én meglátásom,de ki tudja.. Másik ,régen a zenéidet egy nacionális eszme irányította ,és most? Értem én,én mindenkinek ezt mondom ,aki régen szeretett,de azt mondja mára már kiégtél.. "Hogy neked megadatott az ,hogy lehet egy szép feleséged ,és gyerekeid is" Én szívemből örülök és gratulálok ezért ,neked ,de régen amit képviseltél amiért hallgatott szinte minden magyar ,azt most totál kihagyod a zenéidből,és ezért pártál tőled el ,több 10ezer akár több 100ezer ember .. :/ Szerintem illene megfontolni,hogy nem-e kéne a mai helyzetről 1-2 albumot írni,hisz ez nagyban befolyásolná,motiválná az embereket ,hogy tényleg,őrizzék magyarságukat..
+Exzeery Valahogy en is igy vagyok ezzel...
Regen motivalo szamokat irt, valami olyasmit amire az embereknek szuksege volt, ami azt uzente hogy "kitartas". Most meg olyan szamokat ir, mintha minden rendben lenne, le lehet ulni es meglehet inni egy pohar teat. Szerintem sem erre kivancsiak az emberek, valamint nem ez kell nekik. Mutatja a zeneknek a megtekintese is.
+adam viszler (Marki)
"amit mondok felelősség, de viszont ahogy érted
az már a te dolgod barátom, úgy kapod ahogy kérted" :)
+adam viszler (Marki)
Azok csak számok, hogy hányszor kattintanak rá, az égvilágon nem számít semmit.
+Exzeery Nekem az eddigi legszebb hasonlat, amit tőle hallottam. Hogy mennyire törékeny az élet, akár egy szappanbuborék.. amit csodálunk és egyszer csak semmivé lesz.
***** Igen,ismerem a számot.. De az nem azt jelenti,hogy abba kell hagyni ,egy motiváló nacionális eszme közvetítését egy jelenlegi Magyarország fele.
Nem értem miert nem ennek a számnak van milliós nézetsége? Miert annak a szar kisgrofónak!! :( Amugy nagyon jó let fanka, igy tovább az ilyenekért érdemes élni!! :)
Azok csak szàmok... Nincs jelentősége.... Ha ezt 1000000-an hallgatják meg de ugyan úgy "trollkodnak" mint tegnap semmi nem változott...
:)
Csak tiszteletem a fanoknak, de mégsem értem, hogy 2015-ben miért szükséges 20 éve megporosodott rap-pel, kis refrén dallammal nyomni a halandzsát? :(
+Johns Mister Talán értelmezni kéne, és akkor nem lenne neked sem halandzsa =/
Jó ember vagy de zeneileg nem fejlődsz.