Egy apró észrevétel. Nekem nagyon tetszett amikor a RazorCrest felszáll és végig Ahsoka-t mutatta a kamera. Egyből a Dagobah jutott eszembe amikor Luke otthagyja Yodát, hogy Cloud City-be menjen. Épp a jellegzetes piros fényt néztem ahogy megvilágítja a karaktert majd elsötétedik a kép. Ez a rész valami zseniális volt. Filoni olyan karakter fejlődést mutatott nekünk 2008-tól eddig a pontig ami hihetetlen. Egy ifjú Padawan aki a klónháborúkba csöppen, tábornok lesz, majd otthagyja a rendet mert hitétveszti. Végül visszatér, de ugye pont a 66-os parancsra. Láthattuk ezek után, hogy a Rebels időszakában is megvolt a maga szerepe és imént egy "másik" karakterrel találkozunk. Az meg eddig eszembe se jutott, hogy átgondoljam, hogy A Gyermek alkalmas lehet-e Jedi képzésre. Épp amikor a makacssága mutatkozott meg akkor hasított belém a gondolat, hogy ebből baj lehet. SZÉÉÉÉP! Filoni&Favreau odatették magukat!
Ez a rész nagyon magasra tette a lécet szerintem, és kíváncsian várom a folytatást :D A gyerekkel, vagyis mostmár Groguval lévő "vizsgáztatós" jelenet magasan az egyik legjobb rész volt az egész epizódban, a kapcsolata Dinnel, illetve az amikor Ahsoka utalást tett Anakinra nagyon megható volt számomra. Az meg már csak a hab volt azon a bizonyos tortán hogy elhangzott Thrawn neve, ez a Rebels rajongójaként különösen izgatottá tett :D
Egyébként csak azért nem tettem bele a videóba, mert nem vagyok biztos benne hogy az. Morainak hosszú, macskaszerű farka van, amit ha valóban ő az ábrázolhattak volna egy kicsit látványosabban is. Mindemellett nem valószínű, hogy Filoni pont egy Ahsokás részben hagyna egy random baglyot a fán, amennyiben nem Morai az 😆
@@RixonStarWars Szerintem a farkas bagoly az animácóban úgymond "belefért" de itt, ebben a sorozatban hülyén nézett volna ki, ha hosszú farkat ragasztanak egy bagolyra. :)
Ez volt a nap fénypontja :) Nem csalódtam,ezt Filoni nagyon odatette! :) A látvány,a sztori,a visszautalások,a helyszín,a jelmezek...minden nagyon ütött és úgy örülök hogy végül csak együtt maradt a klán
UGYANAZ! :D Ráadásul Ashoka azt kérdezte; ''Hol van a MESTERED?'' . Akkor lehet, hogy Thrawn valamilyen kapcsolatban áll az Erővel és így még Ezráról sem kell lemondanunk!
@@botondkovacs6195 Azért mert mesterként hívja nem hinném, hogy Thrawn Erő érzékeny, az túl random lenne, szerintem csak túlságosan hozzá szoktunk ebben az univerzumban a "mester" szó jelentésének :)
@@milleirenato8257 Én sem gondolom, hogy Thrawn Erő-érzékeny lenne, de arról mesélnek a legendák, hogy kutatta az Erőt. Érdekes lenne ezt látni a sorozatban.
Tudom, hogy sok év telt el az előzménytrilógia óta, és sokat fejlődött a hangeffektek és hangvágás tudománya is, de eszméletlen jók az utóbbi évek élőszereplős star wars filmjeiben a fénykardok hangja. A bekapcsoláskor és a harc közben is. A lezáró trilógiában is, de itt a S02E05-ben is hihetetlenül jól mutatott, amikor az epizód legelején már izzott a dupla fehér fénykard!
Szerintem az is zseniális volt, ahogy a két mesterlövész, és a két harcművész párhuzamosan párbajozott egymással két helyen. Egyértelmű tisztelgés volt a spagettiwestern és a szamuráj-műfaj szoros kapcsolata előtt. A spagettiwestern a Kurosawa-féle szamurájfilmekből fejlődött ki. A "Hét szamuráj" feldolgozása a "Hét mesterlövész", Az "Egy maréknyi dollárért" alapjául pedig "A testőr" ("Yojimbo") cselekménye szolgált, egy-az-egyben. Számomra az epizód csúcspontja volt a kettőt egyszerre nézni, Star Wars-módra, mesterien autentikusan kivitelezve. Igazi kettő az egyben élmény.
Piszok jó rész volt! :) Ahsoka lekku mérete engem is zavart, viszont lehet praktikusságból lett rövidebb, hogy a harcjeleneteknél könnyebb legyen mozognia a színésznőnek. Minden más rendben volt vele és a résszel kapcsolatban. Thrawn meg... nos vicces, mert pont az előző rész alatt jutott eszembe, hogy mi lehet vele és Ezrával, elvégre még élhetnek ekkor. Erre tessék, egy kis hintet kaptunk vele kapcsolatban is. :D Amúgy nem értem, sokan szidják a sorozatot, de elfelejtik, hogy a TCW és a Rebels is hasonló, ha nem gyengébb színvonalon kezdett, mégis kiforrta magát mindkét sorozat. Én imádom, és bízom benne, hogy a Mandalorian is eljut az előző két sorozat szintjére.
Mindenel egyetértek. Ja és anyira bírom rixon hogy minden ilyen kis easter eget elmondasz nekunk. Ami felett simán lehet átsiklok de te ugye meg telibe kiszúrod mint pl: a droidoknal hogy legenda utalas szb stb...(nem mint hogyha kennem vagnam a legendat de na) jo lett a video pacsi igy tovabb.
Jó volt élőben is látni Ashokát, ráadásul az a rövid kis harc közte és Din között amilyen rövid volt annyira ötletes is. Egyetlen egy apró problémám volt, szerintem Ashoka jelmeze egy kicsit low budget lett. De ezt leszámítva tökéletes rész. Viszont félek egy kicsit Thrawn karakterétől (bármilyen sorozatban is fog feltűnni), ugyanis a könyvekben nagyon szépen kibontották a karaktert, a motivációit, megfelelően árnyalták is, nem leehetett gonosznak nevezni mindennek oka volt amit csinált. A Rebelsben már kicsit kegyetlenebb irányba vitték, és ezt a részt látva félek, hogy így fogják megtartani pedig jobban áll neki az a személyiség ami a mostani Kánon könyvekben volt neki.
Nagyon állat volt ez az epizód!!! Ez volt az eddigi legjobb. Nagyon bejött Ashoka karaktere, és abszolút tetszett a progresszus, a jelenetekről nem is beszélek.
Remek rész! A párbaj során korrekt, mert nem használja a küzdelem közben az erőt. Kérdések amik felmerültek bennem: Hol volt Ahsoka a V, VI rész alatt? Yoda miért nem tudta, hogy él? Miért nem keresi a kapcsolatot Luke Skywalkerrel és az új köztársasággal? miért nem küldi Mandot hozzá a Baby Yodaval? Ahsoka most szabadságharcos, vagy mi? Ha keres egy személyt (Thraw), akkor miért öli meg azt aki tudja, hogy hol keresse? Összevissza küldözgetik szegény Mandot a Baby Yoda-val, de előtte mindig el kel végeznie valami feladatott. Érdekes és izgalmas szál, hogy vajon ki rejtette el Baby Yodat? Hol volt eddig? Ki vigyázott rá? Azt se felejtsük el, hogy mindeközben Gideon követi Mando hajóját az elrejtett jeladóval.
Pazar lett ez a rész és végre élő szereplős Ahsoka 🥰 Ennél már csak az tudna még nagyobb adrenalint adni nekem, noha tudom, tudom lerágott csont, ám ha már Ahsoka és szóba került Thrawn ami utalás a Rebelsre, akkor tudnám értékelni, ha húznának 19re lapot és pl az utolsó része az évadnak elvinne minket Mustafarra a Gahenn Fennsíkra Vader fellegvárába.
Amikor Luke nevét mondtad eszembe jutott, hogy egy másik külföldi csatornán megemlítették Luke karakterét is méghozzá azzal a színésszel, aki a MCU ban Bucky Barnest játszotta. Színész neve Sebastian Stan.
Jó kis rész volt ez az biztos, bár engem most kissé meg is kavart. Örülök Rixon hogy nem csak nekem tűnt fel a fejcsáp hossza, sztem ezt elcseszték, bár megbocsájtható de hát na... Reménykedtem benne hogy a Rebels végén lévő botot is megvillantja vagy mutat valamit, hogy akkor most ő mégis mivé vált vagy az csak egyszerű séta pálca volt...? :D Meg ez, ahogyan Thrawnt keresi... nekem úgy tűnik, mintha már Thrawn akcióba lendült volna, ha vannak kapcsolatai, mint ez a magisztrátus... de akkor Ezra és Sabine? Am. csak nekem tűnt fel, hogy Ahsoka elég brutálisan gyilkolta a katonákat? :D Bár amikor a harangnál volt, akkor elengedte a fegyvertelent ugyhogy ezt inkább én képzeltem bele, de olyan furcsa volt, ahogy csapkodta szét az embereket, meg ez az egész magisztrátusos dolog... mintha bosszút akarna állni Thrawn főadmirálison?! Mi van ilyenkor Luke-al, ő mit csinál, vagy még ezekben az időkben csak kutat, meg ereklyékre vadászik? Mert ha minden igaz, az akadémiáját akkor kezdi meg, mikor magához veszi Bent, mert Ben azt mondja, hogy ő volt az első, és utána jöttek sokan még. Egyszóval ez a rész több kérdést felvetett a nagy egésszel kapcsolatban mint amit eddig feltudtam volna tenni..... :D De ez mondjuk nem negatívum :D Amugy teljesen egyetértek, hogy az Ezrás vonal ne itt legyen folytatva, ez csak egy kis info morzsa hogy izguljunk csak tovább :D Én a sorozattól azt várom, hogy a mandalori szálat zárja le az új trilógiáig, bár valami CGI csoda folytán azért egy Cameo Luke-nak tudnék örülni azért :D Erre az Ezrás vonalra meg, csak én reménykedek egy hasonló stílusú animációs sorozatra mint a TCW, hogy a főszereplők Luke-Leia-Han mint ott Anakin-Obi-Wan és Padmé? Ott aztán találkozhatna Luke Ahsokával. Persze élő szereplősbe jobb lenne, de a fiatal Luke miatt szerintem ez felejtős. De szerintem ez kihagyott ziccer lenne, hogy ők ne találkozzanak, de nem csak Luke-al de Leiával is mozgóképen. Ki lehetne hitelesebb és odavalóbb, mikor a szüleikről megtudnak mindent? Meg egy Anakin szellem Ahsoka találkozás... na mindegy ez már off... de én reménykedek egy ilyenbe, szerintem óriási lehetőség lenne, főellenségnek meg ott lenne Thrawn. Aztán akkor a kánonban is megtörténhetne a Thrawn kampány az ÚK ellen, epic lenne az is. Na de elkalandoztam sry :D
Úristen! Az Anakin-szellem/Ahsoka találkozáson már én is gondolkodtam, de olyannyira, hogy elkezdtem írni egy fanfictiont. Kicsit gyerekes párbeszédekkel, de komoly témákkal, és egy teljesen Star Wars ellenes cselekménnyel. Ezt azért írtam le, hogy tudd nem csak te örülnél egy ilyennek. Majd feltolom wattpadra, hátha tetszik valakinek. 😱🤣🤣🤣
Tudom nem szerencsés összehasonlítani az új trilógiával, de csak nekem van az az érzésem hogy ez a sorozat mindenbe veri? Mint történetmesélésben, mint látványban, mindenben! És egyben szerintem ez marha nagy szégyen a trilógiára nézve! Persze ez is csak egy magánvélemény! :) U.i. Kegyetlen jó ez a sorozat!!! :D
Nyilván nem véletlenűl sorozatban folytadódik a Star Wars világa és nem véletlenűl térnek vissza ahhoz a stílushoz és hangulathoz amit a rajongók szeretnek.Egyszerűen be kell ismerni hogy ez a történet nem teljesen engedi a kreatív munkát.Kell hogy a stílus,hangulat és a történetek alapjaitól nem szabad eltérni ha sikerre akarják vinni a szériát.Az új trilógiának ez lett a veszte.Gyorsan akarták a kiadott pénzt beváltani és azt hitték hogy a névvel és pár fénykardal ez sikerűlt.
Szerencsés vagy sem de így van. A jó oldala, eddig 13 remek régi új story. Most már kardpárbajokkal is, és milyenekkel! Személy szerint, ha a készítők így akarnak vissza hódítani engem mint rajongót, egy új, teljes film bizalmáért, jó úton járnak. ...csak innen vegyék majd az alkotókat.
Azért túlzásokba ne essünk! 😁 Jó kis sorozat a Mandalorian de azért a Star Wars filmekkel nem lehet egy súlycsoportban emlegetni, legyen szó bármelyik trilógiáról is. :)
Előre bocsájtom nagyon tetszett a rész ,de Filoni tehet arról is ,hogy a párbajnál vártam egy hasonlót , mint a Clone Wars végén az Ashoka vs Maul (jó a magisztrátus a kanyarban sincs Maul-hoz) legalábbis Ashoka részéről... kicsit ilyen leiskolázós szinten mondjuk. Először két karddal ,aztán eltéve az egyiket (egy ilyen hozzád ez is elég lesz fintorral) egy jellegzetes Szájas (Snipes) beszólással. Így is perfekt volt , de aki lenyom egy Maul-t , felveszi a harcot egy Grievous tábornokkal , annak nekem egy Magisztrátus ne verje ki a kezéből a kardot... főleg úgy , hogy azóta csak jobb kellene legyen :D
Amúgy szerintem az lett volna tökéletes lezárás a karakterének mikor a lázadók sorozatban szembe néz vaderrel vagyis a régi mesterevel (Anakin Skywalker The Chosen one)
Nekem az első évaddal sem volt különösebb bajom, annak ellenére sem, hogy kitöltő részek is voltak benne bőven. Tetszett az atmoszféra, a szereplők, meg úgy a Star Wars hangulat. Viszont, aki nem volt megelégedve vele, annak úgy gondolom jó vigaszt nyújthat ez a második évad, mert ha őszinték vagyunk, sorra tűnnek fel ismerősök arcok (Boba Fett, Bo-Katan.. és most Ahsoka), arról nem beszélve, hogy ezekből két rész elég erősre is sikeredett szerintem, ha objektív akarok lenni (3-5). De ha engem kérdeztek, ez az utolsó 3 rész odabaszott... úgy ahogy van, hiába volt kicsit 'kitöltő' szerepe a múltkori Cara Dune-os Karga-s résznek (is) :D (Azért volt ott fő szál is benne) Mostantól remélem ez a "bébijodázás" elmúlik, ha már végre megtudtuk, amit vártam, hogy Grogu-nak hívják a gyermeket. :D
Most néztem meg a Rebels sorozatot, és úgy találtam rá a Rebels bemutató videóidra, aztán elkezdtem nézni a Clone Warsos és a többi videóidat. Hát csak annyit tudok mondani nagyon örülök hogy rátaláltam a csatornádra, mert nagyon izgalmas, érdekes és tartalmas videókat készítesz, csak így tovább!🔥 Mit gondolsz a következő sorozatban feltűnhet Sabine, Ezra és Thrawn, már ha Dave Filoniék csinálnak?
Az én teótiám az hogy ugye a Jedi fallen orderben szereplő Cal Kestis és társai célja a jedirend újjáépítése és szereznek egy listát az erőérzékeny gyermekekről és egy easter egg is van a gyermekről a játékban, szóval mivan ha az adott jedi templomba ahova Ahsoka küldte Mandoékat Cal csapata menne Groguért? Nekem nagyon tetszene de persze nem tudhatjuk hogyan fog alakulni.
Enyhén csalódott voltam a fejcsápok hosszát illetően, engem őszintén szólva kicsit zavart. De amúgy bőven jobb lett Ahsoka kinézete, mint amire számítottam, nem is beszélve a rész cselekményéről
Jelezték, hogy nem látják a 12. részt, szóval berakom ide a 2. évad 1-5 részét: drive.google.com/drive/folders/1ifsJMEP8RDd3MoraWJAZoarDhtr4bf3V?usp=sharing
Szervusztok! Egy kis szőrszálhasogatással kezdeném! :) A HK droidok 87-es modelszámmal lettek említve. És akkor... ...mondhatnám, hogy ez a rész a második legjobb volt az évadban, de ez félrevezető lenne azoknak akik nem ismerik a véleményemet a többiről. Az évad legjobb része (vagy egyáltalán jónak mondható) számomra még mindig a 11. fejezet egyben a legrövidebb is volt! Nem akarom részletezni, hogy ez a "sok hűhó semmiért" jellegű egykaptafás cselekmény megy már megint, mert már szörnyen unom és nem hiszem el, hogy csak ennyi van ebben a showban, azt meg végképp nem hiszem, hogy ettől kéne elájulnia bárkinek, főleg ha látta az első évadot. Úgyhogy a 'The Jedi' nem a második legjobb, csak a negyedik leggyengébb, mondjuk, hogy középszerű, amolyan se hal se hús és van pár epizód specifikus gondolatom hozzá. Rosario Dawsonnal, mint Ahsoka Tano-val alapvetően ki lennék egyezve, de... és itt jön a DE! Ugyanis olyan szerepet/szövegkönyvet írtak neki, ami nekem még a Rebels-es Ahsoka-val sem teljesen összeegyeztethető, illetve megint sikerült kicsit ellentmondani (jó Star Wars-os szokás szerint) a karakter előtörténetének (legalábbis, annak amit a néző biztosra tudhat vele kapcsolatban) is. Először is ez a kicsit Yodás nem mondok semmit és azt is csak halkan és révuszokban, valami Jedi betegség lehet ami a korral jár!? Gondolok itt arra, hogy a Grogu-val való interakció során elég vonakodva avatta be Din-t abba, hogy miket is gondol/mond a védence és végig az az ember érzése, hogy valamit elhallgat Mando elől, ami ugye egy elég jedis vonás nem? De. És épp ez az ami nekem kicsit off. Ahsoka már a Clone Wars első pillanatától fogva különc volt, eleinte betudhattuk ezt a tini nézőközönség megcélzásának is (és így is volt) és őszintén szólva épp ezért nem is érdekelt különösebben. Majd elérkeztünk a Jedi templombeli robbantáshoz, ahol egy igazi feszült karakterdrámát kapott (és ott kezdett szimpatikus lenni) egy abszolút hiteles és teljesen emberi végkifejlettel, amikor is önszántából nem tér vissza a Rendbe, mert úgy érzi valami eltörött és már nem lehet ugyanúgy, mint rég! A különcsége pont ezért továbbra is megmaradt, mert addig azt láttuk az SW univerzumban, hogy aki nem a Jedik útját járja az csak a sötét oldal híve lehet, de Ahsoka mutatott egy harmadik lehetőséget és sok szempontból Jedibb lett a jediknél illetve az egész karakter egy sokkal komplexebb és emberibb aspektust ad a halandók erővel való viszonyához, mint az addigi két bites, ha nem vagy jó akkor rossz vagy koncepció. A Clone Wars záró évadának egy számomra kedves jelenete, amikor Ahsoka páros lábbal beleszáll szerencsétlen Obi-Wanba és kifejti a véleményét a Rendről, felvetve újra (már Lucas is pedzegette) azt az eretnek és mélyen emberi gondolatot a nézőben, hogy a Jedik útja nem is annyira jó és minimum felerészben maguknak köszönhetik a 66-os parancsot! Nem tudom, hogy anno szándékos volt-e (manapság sajnos teljesen híján van az SW a mélyenszántásnak), de számomra Mace Windu testesített meg mindent ami visszás volt a Jedi rendben! Samuel L. Jackson tökéletesen játszotta az arrogáns, elvakult, dogmatikus, bigott Jedi mestert. A csávó ellenszeve Anakinnal szemben már az első meghallgatástól kezdve nyilvánvaló, amit A Sith-ek bosszújában hangosan ki is mond és ugyanezt érezteti Ahsoka-val is a Clone Wars utolsó epizódjában kibővülő holokonferenciában is. A fickó egy tulok és ez tökéletesen át is jön! Emellett nem kevés dilettantizmusról tesz tanubizonyságot A Klónok Támadása elején, mikor Dooku-t egyszerűen csak "idealista politikusnak" állítja be! Valamint szilárd meggyőződése, hogy a Jedi rendnek át kell venni a Szenátus felett a hatalmat a békés átmenet érdekében. Darth Windu mi! Mi ez, ha nem önelégültség? Az érem másik oldala pedig maga Yoda a tehetetlen bölcs, aki mindig érzi a közelgő bajt, de soha nem tesz semmit végül csak előrántja a "fénybicskáját", de hiába. Ő a Rend másik nagy gyengéjének élő lovasszobra. Obi-Wan pedig, gyakorlatilag maga a Jedi rend, ahogy az élettelteli, mentorát heccelő padawan mesterré válva megízleli a saját főztjét, mígnem a háború, a személyes veszteség és a lassan, de biztosan eltávolodó tanítványa fáradtá, meggyötörté nem teszi (Ewan McGregor alakítása szerintem az előzmények megkérdőjelezhetetlen csúcsteljesítménye!), amit a végső küzdelem tetőz be! Ahsoka pedig, gyakorlatilag Windu tettrekészségét ötvözte Yoda igazságérzetével, bigottság és tehetetlenség nélkül és habár elhagyja a Rendet mégsem téveszt utat és a Rebels-ben még kimondottan NEM jediként definiálja magát! És akkor most hirtelen magától a karakter kiagyalójától megkaptuk újra az eredeti trilógia vonakodó Yoda mesterét Rosario Dawson alakításában! Az előtörténetével való önellentmondása pedig abban áll, hogy sehol sincs az felvezetve, hogy Ahsoka pontosan tudná, hogy Anakin az érzelmikötődés miatt állt át a sötét oldalra. Nyilvánvalóan tudott a kapcsolatáról Padméval bár ez sincs kimondva, de azt nem tudjuk, hogy tudott-e a rémálmairól, voltak-e egyáltalán amíg együtt voltak és a Rebels-ig azt sem tudta, hogy Vaderként él tovább és ott sem derül ki számára semmiből, hogy Anakin Padmét akarta megmenteni az egésszel. Ergo az egész indoklás a tanítás elutasítására több szempontból is gyenge lábakon áll. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez volt a legjobb módja annak, hogy a két főhős együtt maradjon, akár csatlakozhatott is volna hozzájuk Ahsoka, vagy ők hozzá elindítva Thrawn felé a történetet (akit akár Gideonnal is össze lehetne kapcsolni), amit mindig is jobban csíptem volna, mint akármilyen Sequel kapcsolódást. A harcjelenetek tekintetében sem tudok egyetérteni, a végső összecsapásig még csak-csak rendben volt. De egy Mando Ahsoka páros elé indokolt volna 10 katonánál, 2 droidnál, 1 zsoldosnál és egy 1 harcművész néninél nagyobb akadályt gördíteni, hogy hiteles legyen! Előszöris Mando-nak illett volna komolyabb feladatot adni, mert kezd a főhősünk nagyon súlytalanná válni! Ahsoka Tano pedig kicsit több, mint fél éve győzte le Darth Mault Mandalór ostrománál, amit Filoni írt és ahol hatalmas párbajt gurítottak Ray Park-kal és Lauren Mary Kim-mel a CGI háttér előtt!!! Ergo egy korosodó Magisztrátus ne legyen már egyenlő ellenfele! Ha mondjuk, a hölgy mellett nem a több ezer éves Old Republicból beeröltetett 2 db HK droid lett volna (amiket még el is küldött tök okosan), hanem 4 db IG-100 MagnaGuard (vagy arra hajazó) botfegyverrel, akkor azt mondom oké! A másik meg az, hogy Ahsoka védjegye a capoeira szerű, akrobatikus harcmodor. Nem értem, hogy egy ekkora költségvetésű showba mért nem lehetett Lauren Mary Kim-et visszahívni kaszkadőrnek és ügyes vágással összemixelni Rosario Dawsonnal? Egy animációs sorozat megért ennyit, de az első élőszereplős SW sorozat nem! Ehelyett a filmvégi duel úgy hatott, mintha az előzmény trilógia Kenobi-Anakin prábajából visszacseppentünk volna az Új Remény hadonászásába!
Hát én eddig is nagyon imádtam a Mandaloriant,de ez az epizód...Ez a fő-kedvencem!Tegnap estére szinte szétszedett engem az izgalom 😁(bőven megérte erre várni). A legjobb Ahsoka megjelenése volt,meg amikor bébi Yodával van...Már most izgatottan várom a következő részt!:) Amikor Ahsokát megláttam egyébként a Lázadókban,legalább annyira boldog lettem mint amikor a hetedik részben Han Solo és Csubakka belépnek az Ezeréves Sólyom fedélzetére.Ezúttal is így voltam vele!:)
A sekélyes főgonoszt és Michael Biehn sekélyes szereplését leszámítva kifejezetten tetszett ez a rész is, mondom ezt én egy nagyon nem Ahsoka rajongó. A bolygó hangulata nagyon tetszett. sivár és élettelen de valahol mégis szemet gyönyörködtető pedig csak egy filtert tettek a kamerára meg elengedtek egy kis füstöt. Az az igazi poszt-apokalipszis. Ahogyan kezdődött ez a rész ez volt eddig a legjobb Ahsoka harcjelenet szerintem nagyon tetszett hogy ki-be kapcsolgatja a lézerkardját. Baby Yoda(ezt a nevet még sokan nem fogjuk még elengedni. egy ideig biztos nem) múltja felvett pár nem feltétlenül fontos de érdekes kérdéseket. Ahsoka Baby Yoda-t tartja a karjában a holdfényben, fanart-kat látok közeledni. Thrawn, erre szerintem nem kell mondanom semmit. Din beskar lándzsát kapott, valamiért mindig izgatott leszek amikor új játékot szerez. "eddig nem láttunk belőle semmit és nem nem tudunk róla semmit" Ez... nem igaz. PICI SPOILER: A doctor Aphra-ban felbukkan a bolygó de ott még nem tartasz SPOILER VÉGE. Összességében tetszett ez a rész is és a félelmeim nem váltak be, még.
Nos, ez a sorozat, főleg ez az évad nagyon jól halad, a főszereplőket szerintem eddig is mindenki szerette, de mindig tudunk meg újabbat és még újabbakat róluk. Dinről még annyit jó lenne, hogy pontosan mit jelent mandalorinak lenni, és kik az Őrség gyermekei( ha jól emlékszem ez a neve). Most például tetszett a gyerek elnevezése. Hmm... Szerintetek melyik jobb?: Baby Yoda vagy az új neve? Nagyon tetszik még, hogy azt a kismillió nyitva maradt kérdésre igyekeznek válaszokat adni, például Grogut miért akarja a Birodalom? Valószínű Palpiért. Vagy itt van ez a csodálatos, ám a többitől szerintem egy kicsit másabb stílusú rész, ami attól hogy más rendezi, csak még jobb lesz a sori szntem, ebbe a Lázadókat és Ahsokát akarták folytatni, de mindenből csak mértékkel csinálják. Aprópó Ahsoka, ... nekem olyan volt, mintha egy fan made-et néznék, az arca sajna szinte kicsit se hasonlított az animációsra, és a fejizéje, bocs, elfelejtettem a nevét, még a CWS7-ben látottnál is kisebb volt. A kedvenc mondatom: ,,Szeretem az első alkalmakat. Akár jók, akár rosszak, mindig emlékezetesek." Közben huncutan mosolyog... Hát, ez a mondat is emlékezetes lesz...🤣🤣🤣 És a zenék... John Williams és Kevin Kiner nélkül nem lenne SW.
Ez az egy rész végleg sárba tiporta a folytatás trilógia névre keresztelt mellékterméket.Innentől ahogy McGregor neve egybeforr Kenobival,Ashoka karaktere is megtalálta Dawsonba a hús-vér megtestesítőjét.Félelmetesen hozta a togrutát.Talán felnyílik a sok dilettáns szeme a dizninél és ilyen emberekre bízza a további filmek sorsát mint Filoni és Favro.
Nekem lenne 2 fontos kérdésem 1 hogy Vader hogy tanulta meg , hogy hogy tud elő szellem lenni. 2 Hogy Vader a birod visszavágban miért nem ismerte meg C-3Pio-t?
@@RixonStarWars Én nem tudom , én csak találtam ezt a videót és gondoltam be linkelem neked hát ha érdekel vagy felkelti a figyelmed és majd eldöntöd, hogy mennyire hiteles, mennyire nem, kánon , legenda.De véleményem szerint ha legenda akkor is érdekes történet lehet , én nem néztem meg mert az angolom nem annyira erős de hát ha a te érdeklődésedet megmozgatja.
Ez a rész abszolút feldobta a napom!😊 A fejezet elején kb. ez volt az érzésem: ,,Az igen, apukám (Filoni)! Te sem cicózol, ha részkezdésről van szó és abszolút ,,áll-leesős" sztori bevezetésről (ebben az esetben folytatásról)!"😀 Nagyon örültem, hogy a fan-cast megint megvalósult és Rosario Dawson kapta meg Ahsoka szerepét. Nagyon Ahsokás volt a belépője is😀 Tetszett, hogy már egy idősebb, tapasztaltabb énjét láthattuk és abban egyet kell értenem veled, Rixon, hogy a hang is nagyon passzolt hozzá! A harc stílusát is tök jól prezentálta a színésznő. Remélem még láthatjuk Tano-ként. Egyedül a lekkujai voltak tényleg kicsit furák, az engem is inkább a Clone Wars-os énjére emlékeztetett, ahogy a felkarjáig érő kesztyűkön lévő rombusz alakok, pedig abszolút a fiatalkori nadragjára utaltak, amelyeket a háborúk során viselt. Amúgy nagyon tetszett az új ,,outfit"-je is. És még hűséges társa, Morai is feltűnt egy pár képkocka erejéig!😀 A Dinnel való pár másodperces harcuk pedig nagyon epic volt! Grogu tesztelése szerintem kicsit rövidre sikeredett, bár érthető, hogy nem akarja tanítani, ha ennyire kötődik Dinhez. Meglepő volt számomra, hogy mennyire makacs egy kis lény! Tényleg az ,,apjára" ütött, na!😀 A páncélos és Grogu közötti apa-fia pillanat eszméletlenül aranyos volt!😍 Din ,,büszke-apa" arcát szinte rögtön magam elé tudtam képzelni! Ahogy később egyértelműen Anakinra utalt, fájt nézni, de ugyanakkor gyönyörű jelenet volt! Viszont nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja, Anakin visszaállt a világos oldalra és legyőzte a sitheket. Ennél a jelenetnél lehetett jobban látni az oldalán egy kis gyöngyös láncot. Mit gondoltok, lehet azok a padawan kori gyöngyei, amiket az akul-fejdíszén hordott?🤔 Aztán lehet az én kombináló agyam gondolja túl!😅 Djarinnal való közös mentő-és információszerző-akciójuk is iszonyat jól sikeredett! Eszméletlen milyen dinamikus duót alkot egy Jedi és egy Mandalóri. A falu vezetője és Tano közötti párbaj szépen lett kivitelezve, amikor pedig meghallottam Thrawn nevét egy pillanatra elfelejtettem hogy kell lélegezni!😀 Abszolút sokk volt és már nagyon várom a Rebels folytatását! Ugyanakkor remélem még a főszereplő kedvenc sisakos fejvadászukról is kapunk még egy-két információt, szegény úgy érzem kicsit kezd elveszni itt Ahsoka meg Bo-Katan mellett, pedig róla szól a sztori és kicsit számomra kezd értelmetlenné válni ez az ide-oda küldjük (de már végre jó a hajója!😀) féle megoldás, de érdekel mi lesz ebből! Természetesen már nagyon várósak a kövi részek, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőlük az alkotók (nameg a ,,régi Jedi Templomból"). Végszónak pedig: Eszméletlenül jó volt az egész rész hangulata!😀 Ui: Lehet számolni hányszor írtam le az ,,eszméletlen" szót!😉
Nem lehet, hogy a Rebels vége ezután a rész után volt? Ahsoka ezután mehetett át Gandalfba, és mivel már van nyomuk, ezért most indulnak el Sabineval Ezráért. Lehetséges lehet ez?
@@RixonStarWars Valamikor az Endori csata után. Ha figyelembe vesszük, hogy Jacen Syndula kb. 5-6 éves gyerekként van ábrázolva, akkor időrendileg helytálló lehet a felvetés
@@istvannemeth1026 nem biztos hogy minden jelenet a Rebels végén ugyanabból az időből származik, lehet hogy teljesen különböző évekből voltak pillanatképek
Nekem az jutott eszembe, hogy ,,de jó, de jó, de jó" lett volna, ha Grand Admiral Thrawn lett volna a ,,fő gonosz" esetleg kiegészülve egy feltámadt Uralkodóval az új trilógiában. :D Még nagyon régen, gyerekkoromban kaptam egy már akkor is nagyon viseltes képregényt (sajnos csak azt az egy számot sikerült azóta is beszereznem belőle), ahol Thrawn volt a megmaradt Birodalom vezetője és egy sanszosan feltámadt Uralkodó. Szerintem nagyon ütős lett volna, ha egy ,,operett nácis" Új Rend helyet valami ilyesmit kaptunk volna, noh de most már mindegy. :D Másrészt, nagyon rendben volt ez a rész, az ázsiais kikacsintások meg pláne tetszettek. Viszont, azt megjegyezném, hogy volt egy mondás, hogy ,,egy jedi szavában ne bízz", ez kicsit beigazolódott most nekem. Hiszen Ashoka megígérte, hogy kiképzi a segítségért cserébe, de ehelyett elküldte őket máshova. Ez kicsit nekem olyan, mintha én megállapodnék mondjuk a szomszéddal hogy ássa fel a kertet, adok neki egy ötöst, majd mondja hogy oké barátom menj el X helyre és ott majd vagy találsz valakit, vagy nem. :D Jó persze megértem Ashokát, hogy miért nem szeretné kiképezni őt, de ő már elvileg nem jedi, max csak szürke jedi, szóval létrehozhatna egy új utat. Ugye a legendákban Luke-nak is ott volt Mara Jade, szóval a kötődés nem feltétlenül ,,tiltott" egy új Jedi Rend esetén, egy szürke jedi kapcsán meg pláne. De ez csak saját vélemény.
Nekem nagyon tetszett ez a rész. Főleg, hogy most már Thrawn visszatérésére is lehet már számítani. A kérdés csak az, hogy Moff Gideon személyében szövetségest vagy riválist fog-e látni.
Thrawn visszatérése valószínűleg egy külön Rebels 2/Ahsoka sorozatban fog bekövetkezni. Moff Gideon meg rangban, ill. képességekben nem ér fel Thrawnhoz (amennyirw tudjuk), így ha ismeri, akkor max. egy kihasználható személynek tekinti; egy bábunak a sakktábláján.
Én Ashley-nek jobban örültem volna..lehet hogy csak a nosztalgia beszél belőlem..Szerintem egyébként rendben volt a karakter..kíváncsi leszek merre viszik a sztorit..Thawn felbukkanását már alig várom...
Ausztrália Ausztria, Kanada, Franciaország, Németország, India, Olaszország, Új-Zéland, Svájc, Egyesült Királyság, Hollandia, Japán, Monaco, Puerto Rico, Spanyolország Egyesült Államok
Az amit Ahsoka mondott, hogy menjenek egy Jedi templomba, ahol az erőn keresztül más Jedik megérezhetik, és érte mehetnek, annyi lehetőséget ad szerintem. Az lehet a fallen orderes Cal kestis, lehet Ezra, VAGY akár Luke Skywalker aki ugye létre is hozott egy jedi iskolát, vagy valami ilyesmit, amit ugye a későbbiekben Ben Solo felégeti.
Vajon ha látjuk Thrawn admirálist élőszereplős karakterként akkor Lars Mikkelsen fogja alakítani? :) Bo-Katannál bevált hogy a hangját adó színészt használták. :)
Filoni az első évados tanulóidő alatt/után megtanult élőszereplős epizódokat is rendezni! ;) :) Írni eddig is tudott. Na de 15:30 körül a fán ott figyel a "bagoly" ami mint tudjuk nem bagoly, és utána felbukkan Ahsoka...! :) ;) :) Az évad legjobb része volt ez a sok hasznos és fontos információval meg egy WTF pillanattal teletűzdelt epizód! :)
@@NatoCodGrad Igen, tudom. ;) Csak nem akartam spoilerezni. És a fán ücsörgés előtt kb. 20-25 mp -el már a jellegzetes hangját is lehetett hallani Morainak. ;)
@@sandorguth érthető de ez spolires videó volt aki ide jött megnézni és esetleg kommenteket is megnézni az már vagy látta vagy nem érdekli ha lelővik a dolgokat előre
@@NatoCodGrad én sajnos pont láttam egy képet youtubeon Ashokáról így nem volt meglepetés hogy hogy fog kinézni.🙁 Nem rixon videója volt de nagyon utálom hogy spoileres a kezdőkép.
Inkább Ashoka sorozat, mint Cassian! Nem ismerem a karaktert csak amit a Zsivány egyesben láttam, de nem igazán értem, miért pont róla akarnak sorozatot! Abban nekem épp elég volt amit kaptunk belőle!
Gondolkodas nelkul en is ezt vagnam ra. Viszont szerintem igyekeznek egyedit alkotni. Eleintr a mandaloriannal is ugy voltam, hogy a fenet erdekli, aztan tok faszan sikeredett idaig is. Kitudja.. lehet, hogy eltalaljak majd azt is... En mindenesetre orulok, hogy probalnak kreativak lenni, igy talan lesz valami a kogetkezo trilogiabol.
Azért ez a sorozat is elég hullámzó, néha lassú, kevésbé érdekes, de azt már tudtuk a Mandalori érdekes egy nép! Cassian meg lehet olyan Han Solo-s kalandok lesznek, de ha az lesz azt is megnézzük, de előtte jöjjön Obi! ;-)
Csak kis korrigálás, mert zavarta a fülemet. Én úgy tudom azok HKL-87 -es droidik. Remélem megél még pár évadot a sorozat és sok finomságot beletesznek még amit animációban nem lehetett látni :D
Amennyire tetszett a rész annyira kezd az a félelmem erősödni hogy egyre több ismert karaktert hoznak be hogy egy idő után ez már mindenről fog szólni csak mandalóriakról nem, ezért is remélem hogy a Thrawn-os szálat nem ebben a sorozatban fogják kibontani mert azt már azért soknak érezném. Remélem hogy a Tython dolgot hamar letudjuk és utána jöhetne a fősztori mert egy kicsit az lassan haladt eddig.
Elfelejted, hogy nem mandalóriAKról szól a sorozat, csak egyről és ő mindig ott van a középpontban. Lehet nem ő körülötte forog mindig minden, de ő az aki miatt forog a rendszer.
Hát azt hiszem bátran mondhatom ez volt az a Star Wars film ( epizód) az összes sw alkotás közül, ahol ténylegesen ledobta az agyam a gépszíjjat...amúgy nekem az fordult meg a fejemben, hogy ugye Ahsoka elküldi őket a látókőhöz, hogy majd egy Jedi megérzi Grogu jelenlétét az erőben....na most lehet ( bár eléggé tovább van gondolva a dolog), hogy abban reménykedik, hogy Ezra érzi meg???
Én azt nem értettem, hogy Mando miért nem mondta el, hogy azt, hogy Grogu veszélyben van, és Gideon vadászik rá. Furcsáltam, hogy azt mondta Ahsoka, hogy menjetek isten hírével, sem időm sem kedvem tanítani az apróságot, ültesd le egy sziklára, és majd rátalál egy jedi, ha szerencséje van. Miért mondott le róla ilyen könnyen? Ha jól tudom, ezekben az időkben már nem sok erő-érzékeny gyermek lehetett, szóval én azt hittem, Grogu sokkal fontosabb a Galaxis sorsa szempontjából. Vagy csak Ashoka nem látta jól?
Sziasztok! Esetleg ha van itt olyan aki megszeretné tekinteni a részt, és sehol sem találja, annak jelezni szeretném hogy az Online filmek oldalán megtekinthető a 2 évad teljes eddig kiadott részei. Sajnos Adblocker erősen ajánlott azon az oldalon, mert anélkül kicsit necces. Remélem van akinek tudtam segíteni.🙂 Az alábbi linken elérhető. online-filmek.me/sorozat/7103-the-mandalori-2-evad-2020
@@balintboros2446 Mhm. Most kaptam meg az Unspeakable Rebel Superweapont, szerintem jövő héten hétvégén várható is egy videó belőle :) Ezután ha jól tudom már csak egy kötet van hátra az első sorozatból, a Rogue's End, felteszem abban lesz a Tython.
@@RixonStarWars abban lesz, az még a Rebel Superweaponnél is jobb, de a két sztori nagyon összekapcsolódik. De én az őszi megjelenéseket majd már csak jövőre fogom olvasni.
Valaki mondja már meg nekem, hogy ebben az istenverte galaxisban, miért nem ismeri senki Luke Skywalkert aki az endori ütközet híres hőse? Két Sith-et ölt meg a közvélemény szerint.
@@DMSFILM-pb8os Ennek a sorozatnak nem kéne Luke Skywalkerről szólnia. Ő most úgyis el van foglalva mindenféle régi Jedi cuccok felkutatásával. Egyébként meg Ben Solo volt az első tanítványa a kánon szerint (Leián kívül). Ennek ellen€re tuti benn lesz egy cameo erejéig, már csak a fanservice miatt is.
@@aronsos3414 És Palpatinról senki nem tudja hogy Sith nagyúr. Mindneki úgy gondolja hogy egy idős véftelen férfi, sőt a Battlefront 2 sztorijában látott plakátokból ítélve azt sem tudják hogy az arca annyira el van torzulva, mivel a plakátokon úgy néz ki mint a harmadik rész elején. Szóval nem se Vader se Sidius nem volt köztudottan Sith
Sziasztok! Egy apró észrevétel! Ugye amikor Ahsoka és Mando sétálnak és Mando elmonja Ahsokának, hogy milyen droidok vannak a faluban akkor Mando azt mondja, hogy "laser sword,, lézer kard! Én egy kicsikét furcsáltam ezt! Nemtudom, hogy kinek tűnt még fel?
Ha jól értettem azt mondta Ahsoka, hogy Jedi-k, tehát több jedi-re gondolt. Nem hiszem, hogy belerángatnák Skywalker-t. Szerintem (és logikus is lenne), ha feltűnne Cal Kestis a Jedi: Fallen order játékból, elvégre Ő is jedi lett és feltehetően él még... Ez persze csak a személyes tippem, elvégre a játékban a karakterét élő színészről mintázták, aki például a Gotham sorozatban szerepelt, így simán, csont nélkül megjelenhetne ebben a sorozatban. 🙂 Mellesleg egyetértek Rixon, számomra is feltűnően rövidek voltak azok a Togruta fejcsápok 😄, de ennyi "negatívum" legyen csak. ☝🏻😁 Tökéletes rész volt! 😏☝🏻
A jedinek "jedi" a többes száma. Ebből volt is kavar a The Last Jedi megjelenésekor. A magyar cím eredileg az volt hopgy Az utolsó jedi, aztán átnevezték, mert a többi (olasz, spanyol, francia stb...) nyelven is többes számban van így lett Az utolsó jedik a címe. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem lehet tudni, mennyi jedire gondolt.
Sajnos a Fallen Orderhez képest viszonylag sok idő eltelt, pedig odaverne ha a Birodalom bukása után felbátorodott Cal Kestis (nyilván ugyanúgy a parádés Cameron Monaghannel) jönne Groguért. :)
Valami olyasmiről volt szó kb., hogy menjetek el a Látókövekhez, aztán majd Grogu választ magának utat. De mi van, ha nem a Jedi utst választja, hanem a Mandalori utat? Akkor nincs szükség egy újabb Jedi behozatalára a sorozatba. Akkor majd Mando lesz a mestere. Persze, ha mégis egy Jedit hoznának be, akkor nagy valószínűséggel Cal Kestis lesz, már csak anyagi megfontolások miatt is (ki hallott már pl. Coleman Kcaj mesterről a hardcore fanatikusokon kívül)
Azért a Rebels óta nem telt el olyan sok idő, hogy ennyit változzon a hangja. Nekem egy kicsit hiányzott azért Ashley, (de megszokható volt Dawson is.). Igazából a Lekkuk jobban zavartak, azokon lehetett volna kicsit CGI-val javítani, mert így eléggé cosplay hatást keltett.
Nyilván annyira képzett, mint amennyire egy óvodás gyerek tud számolni. Tízig elszámol a kezén de egy másodfokú egyenletet nem tudna megoldani :D Én legalábbis így fogtam fel.
@@RixonStarWars Valahogy úgy fogalmazott Ahsoka hogy számos mester foglalkozott vele évekig a jedi templomban. Ezért gondoltam hátha ez többet is sejtet. Kiváncsi vagyok hogy hova viszik ezt tovább.
Szerintem a kérdésed azért kurva jó, mert nem egyértelmű eleve, ahogy mondta Ahsoka. Érthetjük akárhogy, míg majd ki nem derül végül.. :D Nincs viszonyítási alapunk, hogy pl. tárgyakat mozgatni is mennyi idő, vagy mennyire nehéz egy 'kezdőnek', mert pl. Grogu elég gyorsan/könnyen odahúzta magához, amit Mando tartott neki. Oké, hogy megvolt a kapcsolat köztük, és így olajozottabban ment, de SIMÁN megcsinálta ha akarta. Szóval fene tudja, lehet többet tud, azért mert gyereknek látszik, 50év sok idő, és sok mindenki tanította is, ha jól rémlik.. :D
@@donniedarko0 és ne felejtsük el, hogy az első évadban gyógyított is az erő segítségével, valamint a sárszarvút is felemelte ami bizony nem egy vasgolyó....
@@agostonpecze9458 Leghamarabb a Disney+ hazai indulásakor, ami elméletileg jövő szeptemberrel bezárólag érkezik valamikor, de az sem biztos, hogy akkor lesz már azonnal szinkron, szóval ez egy talány.
hat en azt hittem elkaptam a koronat, mert vegig a hideg razott 😄 elkepeszto, mit eltunk at itt..Ahsoka egyetlen negativumom a resszel kapcsolatban, hogy lassu. Kb mint a magyar filmek, nezzuk egymast sokaig, valaszolgatunk. A resz negyede csak seta es uresjarat. De probalok nem erre koncentralni, egy kielegito SW reszt lathattunk. 🙏🙂
@@matepolcz 2 dolog 1 a beskar ellenál a lézerkardnak, de csak egy darabig. 2 meg néztem a harcot megint és jól látható, hallható a fémes hang ahogy a földre esnek.
Az Ashoka sorozatot már bejelentették, így Rosario Dawson biztosan eljátszik még pár részt ebben a szerepben. Luke is fel fog tűnni, de azt hiszem, hogy csak a 3. évadban, esetleg a 2. évad végén egy pillanatra. Róla is lesz külön sorozat, Sebastian Stan főszereplésével. Thrawn szerepére pedig Lars Mikkelsen lett felkérve, ő viszont itt, ebben a sorozatban fog szerepelni. Kérdés, hogy vajon mikor és mennyit? Ashoka fénykardjának teljesen más hangja volt, mint az eddigieknek. Hogy ez tudatos volt-e, azt nem tudom, de nagyon tetszett. Mellesleg az egyik fénykard a vízben landolt, de a későbbiekben nem volt róla egy másodperc sem, hogy azt onnan kiemelte volna (nyilván az Erővel), de gondolom, hogy ez megtörtént. Igazán benne lehetett volna. Amúgy 50+ évesen úgy néztem végig, hogy bizsergett a bőröm és egyszerűen csak a csodát láttam benne! 😎😍😲
@@RixonStarWars Próbálom követni a híreket angolul (Mike Zeroh, Star Wars Meg, Star Wars Coffee, stb) és kihagyni a teóriákat, amik mindig is idegesítettek. Ettől függetlenül neked is igazad lehet. Sokszor olyan dolgokat "adnak el" készként, ami kérdéses és majd az idő válaszol rá.
@@RixonStarWars Én szeretem a Star Wars-t, de nem mélyedtem bele mindenbe, ami megjelent. A mozifilmeket sokszor láttam, a rajzfilmsorozatok nagy részét megnéztem, de nem olvastam képregényt vagy egyéb könyvet. Te, akinek erről szól a (videós) élete, biztosan jobban átlátod, hogy mi lehet hazugság és minek lehet értelme. Azt hittem, hogy tudok új infőt, de elképzelhető, hogy tévedtem.
Ezt nem szemrehányásként, hanem tanácsként mondtam inkább. Mike Zeroh tényleg nem megbízható, van hogy naponta 4-5 videót is felrak amik szinte ugyanazok, csak a neveket cseréli ki benne, és egyiknek sincs semmi alapja. Tőle nem érdemes tájékozódni.
Ez a rész is nagyon tetszett, főként talán amiatt az izgalom miatt amit Ahsoka feltűnésének lehetősége váltott ki, de ha választanom kéne, még mindig a Marshal tetszett a legjobban. Egyébként a Vérvörös Birodalomból várható valamikor bemutató? Akár most a képregény magyar megjelenése miatt?
Ashoka karaktere szerintem pont olyan, mint az ''Ashoka'' című könyv borítóján. Szerintem passzolt a lekku-méret, lehet, hogy a különbség az animációs sorozatokban betudható a dizájn-nak.
Szerintem ez a rész zseniális volt! Egyébként engem sem zavart, hogy Ahsoka hangját is Dawson adja, viszont egy dolog furcsa számomra. Ugye a Skywalker korában is hallhatjuk a hangját, viszont ott Ashley Eckstein szólaltatja meg a karaktert, pedig ott már jóval a Mandalorian után vagyunk. Nekem ez kicsit furcsa, de mondjuk elfogadható.
@@BToma67 Szerintem a Lucas féle "CGI-jal javítok mindent" stílus nem ártott a régi részeknek. Nekem pl bejött, hogy Jediként látjuk Anakin Erő szellemét, az idős verzió logikátlan számomra, mivel úgy sosem nézett ki, hiszen alaposan szétégett...
@@milleirenato8257 Pont ellenkezőleg gondolom. Ezek az utólagos CGI belenyúlások az eredeti trilógiába szörnyűek és feleslegesek, a saját és mások munkájának megcsúfolása. Anakin fiatalitott erőszelleme meg teljesen indokolatlan, logikátlan, és elfogadhatatlan. Gyalázatos!
8:09-nél javítanálak, ha szabad. Ekkor szerintem még Cal Kestis is él szerintem ugyanis Luke Skywalkernél 13 évvel idősebb. Ha mint franchise-t nézzük lehet nem lépik meg. De ha mint Univerzum akkor Cal is feltűnhet. Bár ez nagyon kétes, de még talán őt is bele tudnák préselni. Egyetlen negatívum volt nekem az epizóddal még pedig Sabine. De lehet hogy ekkor már Ezra rég megvan, csak Thrawn főadmirálist nem találják. Ebből pedig jön a következő, hogy Ezra is megérezheti a Grogut. De én legjobban egy elhunyt Jedi lovagra gondoltam amikor megemlítették. Mondjuk Yoda mester esetleg Obi-Wan vagy egy eddig nem ismert Jedi szellemére, aki így képezné ki a kicsit talán, vagy hasonló. (Ez utóbbit Luke és Yoda erőszellemére alapozom az Achtoo bolygón látottak alapján.)
Nos az Erőszellemek nem szoktak belenyúlni abba hogy ők maguk csinálják meg az élők feladatát. Inkább rá vezetik őket hogy mit csináljanak. Cal meg simán lehet hogy ilyenkor már rég halott, ugyanis rengeteg idő telik el a játék és a Mandalorian között..
@@kollekciorozsdas6110 amikor Luke 53 a 7-8 részben Cal 66 szóval lazán élhet még. Róla nincs infónk hogy halott lenne. Lehet hogy bújkált hosszú ideig vagy túlélte mint ahsoka akinél fiatalabb.
@@DeethPhill_ De te csak az évszámokat nézed. Cal-t folyamatosan üldözték az Inquisítorok és Vader maga is. Na meg nem segített Luke-nak se illetve a Lázadóban sem tud róla senki. Szóval valószínűleg halott
@@kollekciorozsdas6110 meglehet de lehet hogy túl élte. Ahsoka is élt még a 9. Részben a könyv szerint. Szóval ő is túlélhette és amíg nincs kint biztosan hogy halott ő is benne van a pakliban. Én csak felvázoltam hogy élhet még. Meglehet hogy nem élte túl később de szerintem él még valahol.
Csatlakozz a Porghadsereghez!
Instagram: instagram.com/rixoncantina/
Facebook: facebook.com/RixonOfficial
Discord: discord.gg/22yYJzx
Egy apró észrevétel.
Nekem nagyon tetszett amikor a RazorCrest felszáll és végig Ahsoka-t mutatta a kamera.
Egyből a Dagobah jutott eszembe amikor Luke otthagyja Yodát, hogy Cloud City-be menjen.
Épp a jellegzetes piros fényt néztem ahogy megvilágítja a karaktert majd elsötétedik a kép.
Ez a rész valami zseniális volt.
Filoni olyan karakter fejlődést mutatott nekünk 2008-tól eddig a pontig ami hihetetlen.
Egy ifjú Padawan aki a klónháborúkba csöppen, tábornok lesz, majd otthagyja a rendet mert hitétveszti. Végül visszatér, de ugye pont a 66-os parancsra.
Láthattuk ezek után, hogy a Rebels időszakában is megvolt a maga szerepe és imént egy "másik" karakterrel találkozunk.
Az meg eddig eszembe se jutott, hogy átgondoljam, hogy A Gyermek alkalmas lehet-e Jedi képzésre. Épp amikor a makacssága mutatkozott meg akkor hasított belém a gondolat, hogy ebből baj lehet.
SZÉÉÉÉP!
Filoni&Favreau odatették magukat!
Ez a rész nagyon magasra tette a lécet szerintem, és kíváncsian várom a folytatást :D
A gyerekkel, vagyis mostmár Groguval lévő "vizsgáztatós" jelenet magasan az egyik legjobb rész volt az egész epizódban, a kapcsolata Dinnel, illetve az amikor Ahsoka utalást tett Anakinra nagyon megható volt számomra.
Az meg már csak a hab volt azon a bizonyos tortán hogy elhangzott Thrawn neve, ez a Rebels rajongójaként különösen izgatottá tett :D
Érdekességként megemlíteném, hogy amikor Mando keresi Tanot akkor az egyik fán ott van az a bagoly, ami a Rebelsben is volt
Én is kiszúrtam. Össze is néztünk az asszonnyal. :D
Nagyon jó kis részlet volt, jót mosolyogtam:D
Morai, igen! Ott volt ő is!😊
Egyébként csak azért nem tettem bele a videóba, mert nem vagyok biztos benne hogy az. Morainak hosszú, macskaszerű farka van, amit ha valóban ő az ábrázolhattak volna egy kicsit látványosabban is. Mindemellett nem valószínű, hogy Filoni pont egy Ahsokás részben hagyna egy random baglyot a fán, amennyiben nem Morai az 😆
@@RixonStarWars Szerintem a farkas bagoly az animácóban úgymond "belefért" de itt, ebben a sorozatban hülyén nézett volna ki, ha hosszú farkat ragasztanak egy bagolyra. :)
Ez volt a nap fénypontja :) Nem csalódtam,ezt Filoni nagyon odatette! :) A látvány,a sztori,a visszautalások,a helyszín,a jelmezek...minden nagyon ütött és úgy örülök hogy végül csak együtt maradt a klán
Amikor kimondták Thrawn nevét, innom kellett egy korty vizet, hogy aztán kifújhassam. :D
UGYANAZ! :D Ráadásul Ashoka azt kérdezte; ''Hol van a MESTERED?'' . Akkor lehet, hogy Thrawn valamilyen kapcsolatban áll az Erővel és így még Ezráról sem kell lemondanunk!
@@botondkovacs6195 Azért mert mesterként hívja nem hinném, hogy Thrawn Erő érzékeny, az túl random lenne, szerintem csak túlságosan hozzá szoktunk ebben az univerzumban a "mester" szó jelentésének :)
@@milleirenato8257 Én sem gondolom, hogy Thrawn Erő-érzékeny lenne, de arról mesélnek a legendák, hogy kutatta az Erőt. Érdekes lenne ezt látni a sorozatban.
Botond Kovács A your master angolul simán jelentheti azt is hogy feljebbvalód/parancsolód. Nem volt ebben semmi különös.
@@DeerBoy736 Így van. Jó példa erre C-3PO-tól a Master Luke.
Megpróbálom utoljára, hátha sikerül végre: drive.google.com/file/d/1b0TyeeG_gdHFYH23zz7lJ077migMH6I-/view?usp=sharing
Hello, bocs hogy zavarok de az a problémám van hogy csak hang nélkül tudom letölteni, tudnál valami tanácsot adni hol tudnám máshol megnézni?
@@bernatkokai1069 Online nem tudod megnézni?
@@ondokmatyas nem, túlvan terhelve és nem engedi
Akkor ha a letöltéssel gond van akkor várd meg amíg engedi, mondjuk elvileg hangal kéne letöltenie
Hello! A negyedik részt nem találom az előző videó alatt. Valahogy el tudod küldeni?
Eddig szerintem ez volt a legjobb rész a sorozatból..(Ahsoka, Thrawn...)
Tudom, hogy sok év telt el az előzménytrilógia óta, és sokat fejlődött a hangeffektek és hangvágás tudománya is, de eszméletlen jók az utóbbi évek élőszereplős star wars filmjeiben a fénykardok hangja. A bekapcsoláskor és a harc közben is. A lezáró trilógiában is, de itt a S02E05-ben is hihetetlenül jól mutatott, amikor az epizód legelején már izzott a dupla fehér fénykard!
Egyetértek, a hozzáadott basszus a fényakrdok hangjában szerintem is sokat hozzáad. :)
Uhh nekem nagyon tetszett amikor Ashoka Yodáról beszél akkor Grogu milyen fejjel nézett rá Ashokára. Eszméletlen jó lett ez a rész.
Szerintem az is zseniális volt, ahogy a két mesterlövész, és a két harcművész párhuzamosan párbajozott egymással két helyen. Egyértelmű tisztelgés volt a spagettiwestern és a szamuráj-műfaj szoros kapcsolata előtt. A spagettiwestern a Kurosawa-féle szamurájfilmekből fejlődött ki. A "Hét szamuráj" feldolgozása a "Hét mesterlövész", Az "Egy maréknyi dollárért" alapjául pedig "A testőr" ("Yojimbo") cselekménye szolgált, egy-az-egyben. Számomra az epizód csúcspontja volt a kettőt egyszerre nézni, Star Wars-módra, mesterien autentikusan kivitelezve. Igazi kettő az egyben élmény.
Egyik legjobb rész! Nagyon sok új szál érkezett, Thrawn meg minden
hol láttad a részt
nCore
Köszi
Mnncsmit👊
@@spoilermaster334 Ondok Mátyás linkjét keresd ennél a videónál!
Piszok jó rész volt! :) Ahsoka lekku mérete engem is zavart, viszont lehet praktikusságból lett rövidebb, hogy a harcjeleneteknél könnyebb legyen mozognia a színésznőnek. Minden más rendben volt vele és a résszel kapcsolatban. Thrawn meg... nos vicces, mert pont az előző rész alatt jutott eszembe, hogy mi lehet vele és Ezrával, elvégre még élhetnek ekkor. Erre tessék, egy kis hintet kaptunk vele kapcsolatban is. :D
Amúgy nem értem, sokan szidják a sorozatot, de elfelejtik, hogy a TCW és a Rebels is hasonló, ha nem gyengébb színvonalon kezdett, mégis kiforrta magát mindkét sorozat. Én imádom, és bízom benne, hogy a Mandalorian is eljut az előző két sorozat szintjére.
Rég túlhaladta azoknak a szintjét, mondom ezt úgy, hogy kedvelem a TCW-t, a Rebels-t meg egyenesen imádom.
Mindenel egyetértek. Ja és anyira bírom rixon hogy minden ilyen kis easter eget elmondasz nekunk. Ami felett simán lehet átsiklok de te ugye meg telibe kiszúrod mint pl: a droidoknal hogy legenda utalas szb stb...(nem mint hogyha kennem vagnam a legendat de na) jo lett a video pacsi igy tovabb.
Jó volt élőben is látni Ashokát, ráadásul az a rövid kis harc közte és Din között amilyen rövid volt annyira ötletes is. Egyetlen egy apró problémám volt, szerintem Ashoka jelmeze egy kicsit low budget lett. De ezt leszámítva tökéletes rész. Viszont félek egy kicsit Thrawn karakterétől (bármilyen sorozatban is fog feltűnni), ugyanis a könyvekben nagyon szépen kibontották a karaktert, a motivációit, megfelelően árnyalták is, nem leehetett gonosznak nevezni mindennek oka volt amit csinált. A Rebelsben már kicsit kegyetlenebb irányba vitték, és ezt a részt látva félek, hogy így fogják megtartani pedig jobban áll neki az a személyiség ami a mostani Kánon könyvekben volt neki.
Már másodszorra láttam a két évadot és továbbra is ez a kedvenc epizódom! :)
Nagyon állat volt ez az epizód!!! Ez volt az eddigi legjobb. Nagyon bejött Ashoka karaktere, és abszolút tetszett a progresszus, a jelenetekről nem is beszélek.
Egyszerűen Zseniális rész volt, hibátlan. Talán a legjobb a sorozatban!
Hosszú-hosszú idő után végre elérkezett ez a perc is...:)
Remek rész!
A párbaj során korrekt, mert nem használja a küzdelem közben az erőt.
Kérdések amik felmerültek bennem:
Hol volt Ahsoka a V, VI rész alatt? Yoda miért nem tudta, hogy él?
Miért nem keresi a kapcsolatot Luke Skywalkerrel és az új köztársasággal?
miért nem küldi Mandot hozzá a Baby Yodaval?
Ahsoka most szabadságharcos, vagy mi?
Ha keres egy személyt (Thraw), akkor miért öli meg azt aki tudja, hogy hol keresse?
Összevissza küldözgetik szegény Mandot a Baby Yoda-val, de előtte mindig el kel végeznie valami feladatott.
Érdekes és izgalmas szál, hogy vajon ki rejtette el Baby Yodat? Hol volt eddig? Ki vigyázott rá?
Azt se felejtsük el, hogy mindeközben Gideon követi Mando hajóját az elrejtett jeladóval.
Ezekre az ésszerű választ, még maguk az írók sem tudják. Menet közben változtatnak, így elkerülhetetlen, hogy sok minden inkonzisztens legyen.
Megint egy zseniális rész volt :-)
Pazar lett ez a rész és végre élő szereplős Ahsoka 🥰 Ennél már csak az tudna még nagyobb adrenalint adni nekem, noha tudom, tudom lerágott csont, ám ha már Ahsoka és szóba került Thrawn ami utalás a Rebelsre, akkor tudnám értékelni, ha húznának 19re lapot és pl az utolsó része az évadnak elvinne minket Mustafarra a Gahenn Fennsíkra Vader fellegvárába.
Végig remegtem ezt a részt, annyira jó volt
Mind a Tyton és Trawn utalás remek volt és amikor Mando letesztelte a beaskart hang alapján az is elég érdekes volt talán az évad legjobb része
Amikor Luke nevét mondtad eszembe jutott, hogy egy másik külföldi csatornán megemlítették Luke karakterét is méghozzá azzal a színésszel, aki a MCU ban Bucky Barnest játszotta. Színész neve Sebastian Stan.
Jó kis rész volt ez az biztos, bár engem most kissé meg is kavart. Örülök Rixon hogy nem csak nekem tűnt fel a fejcsáp hossza, sztem ezt elcseszték, bár megbocsájtható de hát na... Reménykedtem benne hogy a Rebels végén lévő botot is megvillantja vagy mutat valamit, hogy akkor most ő mégis mivé vált vagy az csak egyszerű séta pálca volt...? :D
Meg ez, ahogyan Thrawnt keresi... nekem úgy tűnik, mintha már Thrawn akcióba lendült volna, ha vannak kapcsolatai, mint ez a magisztrátus... de akkor Ezra és Sabine? Am. csak nekem tűnt fel, hogy Ahsoka elég brutálisan gyilkolta a katonákat? :D Bár amikor a harangnál volt, akkor elengedte a fegyvertelent ugyhogy ezt inkább én képzeltem bele, de olyan furcsa volt, ahogy csapkodta szét az embereket, meg ez az egész magisztrátusos dolog... mintha bosszút akarna állni Thrawn főadmirálison?!
Mi van ilyenkor Luke-al, ő mit csinál, vagy még ezekben az időkben csak kutat, meg ereklyékre vadászik?
Mert ha minden igaz, az akadémiáját akkor kezdi meg, mikor magához veszi Bent, mert Ben azt mondja, hogy ő volt az első, és utána jöttek sokan még.
Egyszóval ez a rész több kérdést felvetett a nagy egésszel kapcsolatban mint amit eddig feltudtam volna tenni..... :D De ez mondjuk nem negatívum :D
Amugy teljesen egyetértek, hogy az Ezrás vonal ne itt legyen folytatva, ez csak egy kis info morzsa hogy izguljunk csak tovább :D
Én a sorozattól azt várom, hogy a mandalori szálat zárja le az új trilógiáig, bár valami CGI csoda folytán azért egy Cameo Luke-nak tudnék örülni azért :D
Erre az Ezrás vonalra meg, csak én reménykedek egy hasonló stílusú animációs sorozatra mint a TCW, hogy a főszereplők Luke-Leia-Han mint ott Anakin-Obi-Wan és Padmé? Ott aztán találkozhatna Luke Ahsokával. Persze élő szereplősbe jobb lenne, de a fiatal Luke miatt szerintem ez felejtős. De szerintem ez kihagyott ziccer lenne, hogy ők ne találkozzanak, de nem csak Luke-al de Leiával is mozgóképen. Ki lehetne hitelesebb és odavalóbb, mikor a szüleikről megtudnak mindent? Meg egy Anakin szellem Ahsoka találkozás... na mindegy ez már off... de én reménykedek egy ilyenbe, szerintem óriási lehetőség lenne, főellenségnek meg ott lenne Thrawn. Aztán akkor a kánonban is megtörténhetne a Thrawn kampány az ÚK ellen, epic lenne az is. Na de elkalandoztam sry :D
Úristen! Az Anakin-szellem/Ahsoka találkozáson már én is gondolkodtam, de olyannyira, hogy elkezdtem írni egy fanfictiont. Kicsit gyerekes párbeszédekkel, de komoly témákkal, és egy teljesen Star Wars ellenes cselekménnyel.
Ezt azért írtam le, hogy tudd nem csak te örülnél egy ilyennek. Majd feltolom wattpadra, hátha tetszik valakinek. 😱🤣🤣🤣
A legjobb rész. Kis lucas megcsinalta 🤘
Tudom nem szerencsés összehasonlítani az új trilógiával, de csak nekem van az az érzésem hogy ez a sorozat mindenbe veri? Mint történetmesélésben, mint látványban, mindenben! És egyben szerintem ez marha nagy szégyen a trilógiára nézve! Persze ez is csak egy magánvélemény! :) U.i. Kegyetlen jó ez a sorozat!!! :D
Nyilván nem véletlenűl sorozatban folytadódik a Star Wars világa és nem véletlenűl térnek vissza ahhoz a stílushoz és hangulathoz amit a rajongók szeretnek.Egyszerűen be kell ismerni hogy ez a történet nem teljesen engedi a kreatív munkát.Kell hogy a stílus,hangulat és a történetek alapjaitól nem szabad eltérni ha sikerre akarják vinni a szériát.Az új trilógiának ez lett a veszte.Gyorsan akarták a kiadott pénzt beváltani és azt hitték hogy a névvel és pár fénykardal ez sikerűlt.
Szerencsés vagy sem de így van. A jó oldala, eddig 13 remek régi új story. Most már kardpárbajokkal is, és milyenekkel!
Személy szerint, ha a készítők így akarnak vissza hódítani engem mint rajongót, egy új, teljes film bizalmáért, jó úton járnak. ...csak innen vegyék majd az alkotókat.
de mindenben. Más súlycsoport, na. :)
Azért túlzásokba ne essünk! 😁 Jó kis sorozat a Mandalorian de azért a Star Wars filmekkel nem lehet egy súlycsoportban emlegetni, legyen szó bármelyik trilógiáról is. :)
Előre bocsájtom nagyon tetszett a rész ,de Filoni tehet arról is ,hogy a párbajnál vártam egy hasonlót , mint a Clone Wars végén az Ashoka vs Maul (jó a magisztrátus a kanyarban sincs Maul-hoz) legalábbis Ashoka részéről... kicsit ilyen leiskolázós szinten mondjuk. Először két karddal ,aztán eltéve az egyiket (egy ilyen hozzád ez is elég lesz fintorral) egy jellegzetes Szájas (Snipes) beszólással. Így is perfekt volt , de aki lenyom egy Maul-t , felveszi a harcot egy Grievous tábornokkal , annak nekem egy Magisztrátus ne verje ki a kezéből a kardot... főleg úgy , hogy azóta csak jobb kellene legyen :D
Ahsoka mit csinált a 4.5.es 6.resz alatt?
Erről semmit nem tudunk.
Fulcrumkodott és/vagy kutatta az Erő titkait
Jaaaa de nem segített lukenak legyőzni vadert és az uralkodót
@@darthbinks3909 Nem csak úgy tud segíteni, hogy egymás mellett állnak és fénykardoznak, hanem a háttérből is, lásd Fulcrum
Amúgy szerintem az lett volna tökéletes lezárás a karakterének mikor a lázadók sorozatban szembe néz vaderrel vagyis a régi mesterevel (Anakin Skywalker The Chosen one)
Na, erre vártam! Köszi a videót!❤️
Köszi a szívet!😋
Nekem az első évaddal sem volt különösebb bajom, annak ellenére sem, hogy kitöltő részek is voltak benne bőven. Tetszett az atmoszféra, a szereplők, meg úgy a Star Wars hangulat. Viszont, aki nem volt megelégedve vele, annak úgy gondolom jó vigaszt nyújthat ez a második évad, mert ha őszinték vagyunk, sorra tűnnek fel ismerősök arcok (Boba Fett, Bo-Katan.. és most Ahsoka), arról nem beszélve, hogy ezekből két rész elég erősre is sikeredett szerintem, ha objektív akarok lenni (3-5). De ha engem kérdeztek, ez az utolsó 3 rész odabaszott... úgy ahogy van, hiába volt kicsit 'kitöltő' szerepe a múltkori Cara Dune-os Karga-s résznek (is) :D
(Azért volt ott fő szál is benne)
Mostantól remélem ez a "bébijodázás" elmúlik, ha már végre megtudtuk, amit vártam, hogy Grogu-nak hívják a gyermeket. :D
Most néztem meg a Rebels sorozatot, és úgy találtam rá a Rebels bemutató videóidra, aztán elkezdtem nézni a Clone Warsos és a többi videóidat. Hát csak annyit tudok mondani nagyon örülök hogy rátaláltam a csatornádra, mert nagyon izgalmas, érdekes és tartalmas videókat készítesz, csak így tovább!🔥 Mit gondolsz a következő sorozatban feltűnhet Sabine, Ezra és Thrawn, már ha Dave Filoniék csinálnak?
Köszönöm, és üdv köztünk! :)
A kérdésedre válaszul pedig anyit tudok mondani, hogy én nagyon bízom benne :D
Már másodpercenként nézegettem a telefonon az értesítést! 😅❤
Nem voltál vele egyedűl! 😅
@@martin_H199 Én is! :D
Rixon Egyébként, Ahsoka "csápjai" szerintem is lehettek volna hosszabbak! Pont ugyan ez szúrt szemet nekem is, mikor megláttam. :)
Az én teótiám az hogy ugye a Jedi fallen orderben szereplő Cal Kestis és társai célja a jedirend újjáépítése és szereznek egy listát az erőérzékeny gyermekekről és egy easter egg is van a gyermekről a játékban, szóval mivan ha az adott jedi templomba ahova Ahsoka küldte Mandoékat Cal csapata menne Groguért? Nekem nagyon tetszene de persze nem tudhatjuk hogyan fog alakulni.
Enyhén csalódott voltam a fejcsápok hosszát illetően, engem őszintén szólva kicsit zavart. De amúgy bőven jobb lett Ahsoka kinézete, mint amire számítottam, nem is beszélve a rész cselekményéről
a lekkukat én is hosszabbnak láttam de így se rossz
Link: drive.google.com/file/d/1b0TyeeG_gdHFYH23zz7lJ077migMH6I-/view?usp=sharing
Jó az indexkép
Jelezték, hogy nem látják a 12. részt, szóval berakom ide a 2. évad 1-5 részét: drive.google.com/drive/folders/1ifsJMEP8RDd3MoraWJAZoarDhtr4bf3V?usp=sharing
Szervusztok!
Egy kis szőrszálhasogatással kezdeném! :) A HK droidok 87-es modelszámmal lettek említve. És akkor...
...mondhatnám, hogy ez a rész a második legjobb volt az évadban, de ez félrevezető lenne azoknak akik nem ismerik a véleményemet a többiről. Az évad legjobb része (vagy egyáltalán jónak mondható) számomra még mindig a 11. fejezet egyben a legrövidebb is volt! Nem akarom részletezni, hogy ez a "sok hűhó semmiért" jellegű egykaptafás cselekmény megy már megint, mert már szörnyen unom és nem hiszem el, hogy csak ennyi van ebben a showban, azt meg végképp nem hiszem, hogy ettől kéne elájulnia bárkinek, főleg ha látta az első évadot. Úgyhogy a 'The Jedi' nem a második legjobb, csak a negyedik leggyengébb, mondjuk, hogy középszerű, amolyan se hal se hús és van pár epizód specifikus gondolatom hozzá.
Rosario Dawsonnal, mint Ahsoka Tano-val alapvetően ki lennék egyezve, de... és itt jön a DE!
Ugyanis olyan szerepet/szövegkönyvet írtak neki, ami nekem még a Rebels-es Ahsoka-val sem teljesen összeegyeztethető, illetve megint sikerült kicsit ellentmondani (jó Star Wars-os szokás szerint) a karakter előtörténetének (legalábbis, annak amit a néző biztosra tudhat vele kapcsolatban) is.
Először is ez a kicsit Yodás nem mondok semmit és azt is csak halkan és révuszokban, valami Jedi betegség lehet ami a korral jár!? Gondolok itt arra, hogy a Grogu-val való interakció során elég vonakodva avatta be Din-t abba, hogy miket is gondol/mond a védence és végig az az ember érzése, hogy valamit elhallgat Mando elől, ami ugye egy elég jedis vonás nem? De. És épp ez az ami nekem kicsit off. Ahsoka már a Clone Wars első pillanatától fogva különc volt, eleinte betudhattuk ezt a tini nézőközönség megcélzásának is (és így is volt) és őszintén szólva épp ezért nem is érdekelt különösebben. Majd elérkeztünk a Jedi templombeli robbantáshoz, ahol egy igazi feszült karakterdrámát kapott (és ott kezdett szimpatikus lenni) egy abszolút hiteles és teljesen emberi végkifejlettel, amikor is önszántából nem tér vissza a Rendbe, mert úgy érzi valami eltörött és már nem lehet ugyanúgy, mint rég! A különcsége pont ezért továbbra is megmaradt, mert addig azt láttuk az SW univerzumban, hogy aki nem a Jedik útját járja az csak a sötét oldal híve lehet, de Ahsoka mutatott egy harmadik lehetőséget és sok szempontból Jedibb lett a jediknél illetve az egész karakter egy sokkal komplexebb és emberibb aspektust ad a halandók erővel való viszonyához, mint az addigi két bites, ha nem vagy jó akkor rossz vagy koncepció. A Clone Wars záró évadának egy számomra kedves jelenete, amikor Ahsoka páros lábbal beleszáll szerencsétlen Obi-Wanba és kifejti a véleményét a Rendről, felvetve újra (már Lucas is pedzegette) azt az eretnek és mélyen emberi gondolatot a nézőben, hogy a Jedik útja nem is annyira jó és minimum felerészben maguknak köszönhetik a 66-os parancsot!
Nem tudom, hogy anno szándékos volt-e (manapság sajnos teljesen híján van az SW a mélyenszántásnak), de számomra Mace Windu testesített meg mindent ami visszás volt a Jedi rendben! Samuel L. Jackson tökéletesen játszotta az arrogáns, elvakult, dogmatikus, bigott Jedi mestert. A csávó ellenszeve Anakinnal szemben már az első meghallgatástól kezdve nyilvánvaló, amit A Sith-ek bosszújában hangosan ki is mond és ugyanezt érezteti Ahsoka-val is a Clone Wars utolsó epizódjában kibővülő holokonferenciában is. A fickó egy tulok és ez tökéletesen át is jön! Emellett nem kevés dilettantizmusról tesz tanubizonyságot A Klónok Támadása elején, mikor Dooku-t egyszerűen csak "idealista politikusnak" állítja be! Valamint szilárd meggyőződése, hogy a Jedi rendnek át kell venni a Szenátus felett a hatalmat a békés átmenet érdekében. Darth Windu mi! Mi ez, ha nem önelégültség? Az érem másik oldala pedig maga Yoda a tehetetlen bölcs, aki mindig érzi a közelgő bajt, de soha nem tesz semmit végül csak előrántja a "fénybicskáját", de hiába. Ő a Rend másik nagy gyengéjének élő lovasszobra. Obi-Wan pedig, gyakorlatilag maga a Jedi rend, ahogy az élettelteli, mentorát heccelő padawan mesterré válva megízleli a saját főztjét, mígnem a háború, a személyes veszteség és a lassan, de biztosan eltávolodó tanítványa fáradtá, meggyötörté nem teszi (Ewan McGregor alakítása szerintem az előzmények megkérdőjelezhetetlen csúcsteljesítménye!), amit a végső küzdelem tetőz be!
Ahsoka pedig, gyakorlatilag Windu tettrekészségét ötvözte Yoda igazságérzetével, bigottság és tehetetlenség nélkül és habár elhagyja a Rendet mégsem téveszt utat és a Rebels-ben még kimondottan NEM jediként definiálja magát!
És akkor most hirtelen magától a karakter kiagyalójától megkaptuk újra az eredeti trilógia vonakodó Yoda mesterét Rosario Dawson alakításában! Az előtörténetével való önellentmondása pedig abban áll, hogy sehol sincs az felvezetve, hogy Ahsoka pontosan tudná, hogy Anakin az érzelmikötődés miatt állt át a sötét oldalra. Nyilvánvalóan tudott a kapcsolatáról Padméval bár ez sincs kimondva, de azt nem tudjuk, hogy tudott-e a rémálmairól, voltak-e egyáltalán amíg együtt voltak és a Rebels-ig azt sem tudta, hogy Vaderként él tovább és ott sem derül ki számára semmiből, hogy Anakin Padmét akarta megmenteni az egésszel. Ergo az egész indoklás a tanítás elutasítására több szempontból is gyenge lábakon áll. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez volt a legjobb módja annak, hogy a két főhős együtt maradjon, akár csatlakozhatott is volna hozzájuk Ahsoka, vagy ők hozzá elindítva Thrawn felé a történetet (akit akár Gideonnal is össze lehetne kapcsolni), amit mindig is jobban csíptem volna, mint akármilyen Sequel kapcsolódást.
A harcjelenetek tekintetében sem tudok egyetérteni, a végső összecsapásig még csak-csak rendben volt. De egy Mando Ahsoka páros elé indokolt volna 10 katonánál, 2 droidnál, 1 zsoldosnál és egy 1 harcművész néninél nagyobb akadályt gördíteni, hogy hiteles legyen! Előszöris Mando-nak illett volna komolyabb feladatot adni, mert kezd a főhősünk nagyon súlytalanná válni! Ahsoka Tano pedig kicsit több, mint fél éve győzte le Darth Mault Mandalór ostrománál, amit Filoni írt és ahol hatalmas párbajt gurítottak Ray Park-kal és Lauren Mary Kim-mel a CGI háttér előtt!!! Ergo egy korosodó Magisztrátus ne legyen már egyenlő ellenfele! Ha mondjuk, a hölgy mellett nem a több ezer éves Old Republicból beeröltetett 2 db HK droid lett volna (amiket még el is küldött tök okosan), hanem 4 db IG-100 MagnaGuard (vagy arra hajazó) botfegyverrel, akkor azt mondom oké! A másik meg az, hogy Ahsoka védjegye a capoeira szerű, akrobatikus harcmodor. Nem értem, hogy egy ekkora költségvetésű showba mért nem lehetett Lauren Mary Kim-et visszahívni kaszkadőrnek és ügyes vágással összemixelni Rosario Dawsonnal? Egy animációs sorozat megért ennyit, de az első élőszereplős SW sorozat nem! Ehelyett a filmvégi duel úgy hatott, mintha az előzmény trilógia Kenobi-Anakin prábajából visszacseppentünk volna az Új Remény hadonászásába!
Hát én eddig is nagyon imádtam a Mandaloriant,de ez az epizód...Ez a fő-kedvencem!Tegnap estére szinte szétszedett engem az izgalom 😁(bőven megérte erre várni).
A legjobb Ahsoka megjelenése volt,meg amikor bébi Yodával van...Már most izgatottan várom a következő részt!:)
Amikor Ahsokát megláttam egyébként a Lázadókban,legalább annyira boldog lettem mint amikor a hetedik részben Han Solo és Csubakka belépnek az Ezeréves Sólyom fedélzetére.Ezúttal is így voltam vele!:)
Napon menő volt nem csak a rész de a videó is. Imádom! Nagyon jó megmondta Yoda nevét........ Is!
2. évad 3. rész:volt az 1. számú kedvenc részem
2. évad 5. rész: There's Another
A sekélyes főgonoszt és Michael Biehn sekélyes szereplését leszámítva kifejezetten tetszett ez a rész is, mondom ezt én egy nagyon nem Ahsoka rajongó.
A bolygó hangulata nagyon tetszett. sivár és élettelen de valahol mégis szemet gyönyörködtető pedig csak egy filtert tettek a kamerára meg elengedtek egy kis füstöt. Az az igazi poszt-apokalipszis.
Ahogyan kezdődött ez a rész ez volt eddig a legjobb Ahsoka harcjelenet szerintem nagyon tetszett hogy ki-be kapcsolgatja a lézerkardját.
Baby Yoda(ezt a nevet még sokan nem fogjuk még elengedni. egy ideig biztos nem) múltja felvett pár nem feltétlenül fontos de érdekes kérdéseket.
Ahsoka Baby Yoda-t tartja a karjában a holdfényben, fanart-kat látok közeledni.
Thrawn, erre szerintem nem kell mondanom semmit.
Din beskar lándzsát kapott, valamiért mindig izgatott leszek amikor új játékot szerez.
"eddig nem láttunk belőle semmit és nem nem tudunk róla semmit" Ez... nem igaz. PICI SPOILER: A doctor Aphra-ban felbukkan a bolygó de ott még nem tartasz SPOILER VÉGE.
Összességében tetszett ez a rész is és a félelmeim nem váltak be, még.
Linket kaphatunk? 😀😁
Már küldtem, nem látszik?
@@ondokmatyas nem látszik
@@ondokmatyas Én sem látom.
@@ondokmatyas nem látszik valamiért talán ujra el kellene küldeni a kommentet.
@@ondokmatyas Lehet engedélyeznem kell, pill
Nos, ez a sorozat, főleg ez az évad nagyon jól halad, a főszereplőket szerintem eddig is mindenki szerette, de mindig tudunk meg újabbat és még újabbakat róluk. Dinről még annyit jó lenne, hogy pontosan mit jelent mandalorinak lenni, és kik az Őrség gyermekei( ha jól emlékszem ez a neve). Most például tetszett a gyerek elnevezése. Hmm... Szerintetek melyik jobb?: Baby Yoda vagy az új neve?
Nagyon tetszik még, hogy azt a kismillió nyitva maradt kérdésre igyekeznek válaszokat adni, például Grogut miért akarja a Birodalom? Valószínű Palpiért. Vagy itt van ez a csodálatos, ám a többitől szerintem egy kicsit másabb stílusú rész, ami attól hogy más rendezi, csak még jobb lesz a sori szntem, ebbe a Lázadókat és Ahsokát akarták folytatni, de mindenből csak mértékkel csinálják. Aprópó Ahsoka, ... nekem olyan volt, mintha egy fan made-et néznék, az arca sajna szinte kicsit se hasonlított az animációsra, és a fejizéje, bocs, elfelejtettem a nevét, még a CWS7-ben látottnál is kisebb volt.
A kedvenc mondatom: ,,Szeretem az első alkalmakat. Akár jók, akár rosszak, mindig emlékezetesek." Közben huncutan mosolyog...
Hát, ez a mondat is emlékezetes lesz...🤣🤣🤣
És a zenék... John Williams és Kevin Kiner nélkül nem lenne SW.
Nekem sem jön be Ahsoka kinézete. Nem hasonlít rá szerintem és a lekkujai is gagyik
Nagyon melepőtem amikor ashoka megjelent.😲 Végre megtudhattuk mi star wars rajongók mi baby yodának igazi neve.
Ez az egy rész végleg sárba tiporta a folytatás trilógia névre keresztelt mellékterméket.Innentől ahogy McGregor neve egybeforr Kenobival,Ashoka karaktere is megtalálta Dawsonba a hús-vér megtestesítőjét.Félelmetesen hozta a togrutát.Talán felnyílik a sok dilettáns szeme a dizninél és ilyen emberekre bízza a további filmek sorsát mint Filoni és Favro.
Nekem lenne 2 fontos kérdésem 1 hogy Vader hogy tanulta meg , hogy hogy tud elő szellem lenni. 2 Hogy Vader a birod visszavágban miért nem ismerte meg C-3Pio-t?
Az első nagyon jó kérdés fogalmam sincs, a másodikra pedig annyi hogy kismillió ugyanolyan kinézetű protokolldroid lehet a galaxisban.
Vaderként sehogy, Anakinként volt kb. egy óra ideje, hogy gyorstalpaló tanfolyamon megtanulja mondjuk Obi-vantól 😁
@@RixonStarWars ua-cam.com/video/3ImKFaJ60io/v-deo.html&ab_channel=TheLoreMaster
@@attilabalazsfrecsko908 Szerintem ez nem kánon.
@@RixonStarWars Én nem tudom , én csak találtam ezt a videót és gondoltam be linkelem neked hát ha érdekel vagy felkelti a figyelmed és majd eldöntöd, hogy mennyire hiteles, mennyire nem, kánon , legenda.De véleményem szerint ha legenda akkor is érdekes történet lehet , én nem néztem meg mert az angolom nem annyira erős de hát ha a te érdeklődésedet megmozgatja.
Valaki be küldené a Link-et hogy meg lehessen nézni ezt a részt??
indavideo.hu/video/The_Mandalorian_2020_S02E05_Feliratos_WEBRip-Lajos32 itt megtalálod
Köszönöm! 😉
@@martin_H199 keresd Ondok Mátyás kommentjét, szerintem ezt le fogják törölni.
Ez a rész abszolút feldobta a napom!😊 A fejezet elején kb. ez volt az érzésem: ,,Az igen, apukám (Filoni)! Te sem cicózol, ha részkezdésről van szó és abszolút ,,áll-leesős" sztori bevezetésről (ebben az esetben folytatásról)!"😀 Nagyon örültem, hogy a fan-cast megint megvalósult és Rosario Dawson kapta meg Ahsoka szerepét. Nagyon Ahsokás volt a belépője is😀 Tetszett, hogy már egy idősebb, tapasztaltabb énjét láthattuk és abban egyet kell értenem veled, Rixon, hogy a hang is nagyon passzolt hozzá! A harc stílusát is tök jól prezentálta a színésznő. Remélem még láthatjuk Tano-ként. Egyedül a lekkujai voltak tényleg kicsit furák, az engem is inkább a Clone Wars-os énjére emlékeztetett, ahogy a felkarjáig érő kesztyűkön lévő rombusz alakok, pedig abszolút a fiatalkori nadragjára utaltak, amelyeket a háborúk során viselt. Amúgy nagyon tetszett az új ,,outfit"-je is. És még hűséges társa, Morai is feltűnt egy pár képkocka erejéig!😀 A Dinnel való pár másodperces harcuk pedig nagyon epic volt! Grogu tesztelése szerintem kicsit rövidre sikeredett, bár érthető, hogy nem akarja tanítani, ha ennyire kötődik Dinhez. Meglepő volt számomra, hogy mennyire makacs egy kis lény! Tényleg az ,,apjára" ütött, na!😀 A páncélos és Grogu közötti apa-fia pillanat eszméletlenül aranyos volt!😍 Din ,,büszke-apa" arcát szinte rögtön magam elé tudtam képzelni! Ahogy később egyértelműen Anakinra utalt, fájt nézni, de ugyanakkor gyönyörű jelenet volt! Viszont nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja, Anakin visszaállt a világos oldalra és legyőzte a sitheket. Ennél a jelenetnél lehetett jobban látni az oldalán egy kis gyöngyös láncot. Mit gondoltok, lehet azok a padawan kori gyöngyei, amiket az akul-fejdíszén hordott?🤔 Aztán lehet az én kombináló agyam gondolja túl!😅 Djarinnal való közös mentő-és információszerző-akciójuk is iszonyat jól sikeredett! Eszméletlen milyen dinamikus duót alkot egy Jedi és egy Mandalóri. A falu vezetője és Tano közötti párbaj szépen lett kivitelezve, amikor pedig meghallottam Thrawn nevét egy pillanatra elfelejtettem hogy kell lélegezni!😀 Abszolút sokk volt és már nagyon várom a Rebels folytatását! Ugyanakkor remélem még a főszereplő kedvenc sisakos fejvadászukról is kapunk még egy-két információt, szegény úgy érzem kicsit kezd elveszni itt Ahsoka meg Bo-Katan mellett, pedig róla szól a sztori és kicsit számomra kezd értelmetlenné válni ez az ide-oda küldjük (de már végre jó a hajója!😀) féle megoldás, de érdekel mi lesz ebből! Természetesen már nagyon várósak a kövi részek, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőlük az alkotók (nameg a ,,régi Jedi Templomból"). Végszónak pedig: Eszméletlenül jó volt az egész rész hangulata!😀
Ui: Lehet számolni hányszor írtam le az ,,eszméletlen" szót!😉
Én csak 3at számoltam, de lehet átsiklottam valamelyik felett 😄
@@RixonStarWars Lehet csak annyit írtam, de ez most így feltűnt, viszonylag sokszor használtam!😂
Nem lehet, hogy a Rebels vége ezután a rész után volt?
Ahsoka ezután mehetett át Gandalfba, és mivel már van nyomuk, ezért most indulnak el Sabineval Ezráért.
Lehetséges lehet ez?
Ezt sem lehet teljesen kizárni, valóban jó meglátás
@@RixonStarWars Valamikor az Endori csata után. Ha figyelembe vesszük, hogy Jacen Syndula kb. 5-6 éves gyerekként van ábrázolva, akkor időrendileg helytálló lehet a felvetés
@@istvannemeth1026 nem biztos hogy minden jelenet a Rebels végén ugyanabból az időből származik, lehet hogy teljesen különböző évekből voltak pillanatképek
@@zsofiathaly persze, tudom, ezt csak én hozzáraktam a kommenthez
Nekem az jutott eszembe, hogy ,,de jó, de jó, de jó" lett volna, ha Grand Admiral Thrawn lett volna a ,,fő gonosz" esetleg kiegészülve egy feltámadt Uralkodóval az új trilógiában. :D
Még nagyon régen, gyerekkoromban kaptam egy már akkor is nagyon viseltes képregényt (sajnos csak azt az egy számot sikerült azóta is beszereznem belőle), ahol Thrawn volt a megmaradt Birodalom vezetője és egy sanszosan feltámadt Uralkodó. Szerintem nagyon ütős lett volna, ha egy ,,operett nácis" Új Rend helyet valami ilyesmit kaptunk volna, noh de most már mindegy. :D
Másrészt, nagyon rendben volt ez a rész, az ázsiais kikacsintások meg pláne tetszettek.
Viszont, azt megjegyezném, hogy volt egy mondás, hogy ,,egy jedi szavában ne bízz", ez kicsit beigazolódott most nekem.
Hiszen Ashoka megígérte, hogy kiképzi a segítségért cserébe, de ehelyett elküldte őket máshova. Ez kicsit nekem olyan, mintha én megállapodnék mondjuk a szomszéddal hogy ássa fel a kertet, adok neki egy ötöst, majd mondja hogy oké barátom menj el X helyre és ott majd vagy találsz valakit, vagy nem. :D
Jó persze megértem Ashokát, hogy miért nem szeretné kiképezni őt, de ő már elvileg nem jedi, max csak szürke jedi, szóval létrehozhatna egy új utat.
Ugye a legendákban Luke-nak is ott volt Mara Jade, szóval a kötődés nem feltétlenül ,,tiltott" egy új Jedi Rend esetén, egy szürke jedi kapcsán meg pláne.
De ez csak saját vélemény.
Nekem nagyon tetszett ez a rész. Főleg, hogy most már Thrawn visszatérésére is lehet már számítani. A kérdés csak az, hogy Moff Gideon személyében szövetségest vagy riválist fog-e látni.
Thrawn visszatérése valószínűleg egy külön Rebels 2/Ahsoka sorozatban fog bekövetkezni. Moff Gideon meg rangban, ill. képességekben nem ér fel Thrawnhoz (amennyirw tudjuk), így ha ismeri, akkor max. egy kihasználható személynek tekinti; egy bábunak a sakktábláján.
Én Ashley-nek jobban örültem volna..lehet hogy csak a nosztalgia beszél belőlem..Szerintem egyébként rendben volt a karakter..kíváncsi leszek merre viszik a sztorit..Thawn felbukkanását már alig várom...
Lehet én értelmeztem rosszul de Ashoka csak ebben az 1 részben szerepelt a mandalorianban? Vagy meg majd láthatjuk?
Hát ezt senki sem tudja, majd elválik 😄
@@RixonStarWars ertem, én még szivesen látnám de szerintem nem csak en vegyok így vele.
@@adamfodor4643 A mostani rész után még nagyobb valószínűségét látom egy önálló Rebels2/Ahsoka sorozatnak
Hol tudom megnézni a Mandalorian sorozatot??.
Ausztrália Ausztria, Kanada, Franciaország, Németország, India, Olaszország, Új-Zéland, Svájc, Egyesült Királyság, Hollandia, Japán, Monaco, Puerto Rico, Spanyolország Egyesült Államok
Mivan? DE milyen platformon te okos tojás. Am ez szar pólyén volt találj ki jobbat.
@@johnpauljones4190 a videó kommentjei között keresd meg Ondok Mátyás linkjét! Remélem segíthettem!
@@johnpauljones4190 Mennyire kár hogy nem Poén, ugyanis hivatalsoan tényleg csak ezeken a helyeken lehet
Az amit Ahsoka mondott, hogy menjenek egy Jedi templomba, ahol az erőn keresztül más Jedik megérezhetik, és érte mehetnek, annyi lehetőséget ad szerintem.
Az lehet a fallen orderes Cal kestis, lehet Ezra, VAGY akár Luke Skywalker aki ugye létre is hozott egy jedi iskolát, vagy valami ilyesmit, amit ugye a későbbiekben Ben Solo felégeti.
Vagy behoznak egy teljesen új Jedit
Legendákban nem volt egy kwa kolónia a tytonon még a jedi Rend előtti időszakban?
Vajon ha látjuk Thrawn admirálist élőszereplős karakterként akkor Lars Mikkelsen fogja alakítani? :) Bo-Katannál bevált hogy a hangját adó színészt használták. :)
Valaki tud segíteni hogy hol találhatom meg az 1. évad részeit?
Filoni az első évados tanulóidő alatt/után megtanult élőszereplős epizódokat is rendezni! ;) :) Írni eddig is tudott. Na de 15:30 körül a fán ott figyel a "bagoly" ami mint tudjuk nem bagoly, és utána felbukkan Ahsoka...! :) ;) :)
Az évad legjobb része volt ez a sok hasznos és fontos információval meg egy WTF pillanattal teletűzdelt epizód! :)
Én is láttam a baglyot😃
Morai a neve a Convor fajtájú madárnak de volt a részbe Tookas-macska is
@@NatoCodGrad Igen, tudom. ;) Csak nem akartam spoilerezni. És a fán ücsörgés előtt kb. 20-25 mp -el már a jellegzetes hangját is lehetett hallani Morainak. ;)
@@sandorguth érthető de ez spolires videó volt aki ide jött megnézni és esetleg kommenteket is megnézni az már vagy látta vagy nem érdekli ha lelővik a dolgokat előre
@@NatoCodGrad én sajnos pont láttam egy képet youtubeon Ashokáról így nem volt meglepetés hogy hogy fog kinézni.🙁 Nem rixon videója volt de nagyon utálom hogy spoileres a kezdőkép.
Inkább Ashoka sorozat, mint Cassian! Nem ismerem a karaktert csak amit a Zsivány egyesben láttam, de nem igazán értem, miért pont róla akarnak sorozatot! Abban nekem épp elég volt amit kaptunk belőle!
Gondolkodas nelkul en is ezt vagnam ra. Viszont szerintem igyekeznek egyedit alkotni. Eleintr a mandaloriannal is ugy voltam, hogy a fenet erdekli, aztan tok faszan sikeredett idaig is. Kitudja.. lehet, hogy eltalaljak majd azt is... En mindenesetre orulok, hogy probalnak kreativak lenni, igy talan lesz valami a kogetkezo trilogiabol.
Azért ez a sorozat is elég hullámzó, néha lassú, kevésbé érdekes, de azt már tudtuk a Mandalori érdekes egy nép! Cassian meg lehet olyan Han Solo-s kalandok lesznek, de ha az lesz azt is megnézzük, de előtte jöjjön Obi! ;-)
Csak kis korrigálás, mert zavarta a fülemet. Én úgy tudom azok HKL-87 -es droidik. Remélem megél még pár évadot a sorozat és sok finomságot beletesznek még amit animációban nem lehetett látni :D
Végre kijött az új rész!!!
Amennyire tetszett a rész annyira kezd az a félelmem erősödni hogy egyre több ismert karaktert hoznak be hogy egy idő után ez már mindenről fog szólni csak mandalóriakról nem, ezért is remélem hogy a Thrawn-os szálat nem ebben a sorozatban fogják kibontani mert azt már azért soknak érezném. Remélem hogy a Tython dolgot hamar letudjuk és utána jöhetne a fősztori mert egy kicsit az lassan haladt eddig.
Elfelejted, hogy nem mandalóriAKról szól a sorozat, csak egyről és ő mindig ott van a középpontban. Lehet nem ő körülötte forog mindig minden, de ő az aki miatt forog a rendszer.
Hát azt hiszem bátran mondhatom ez volt az a Star Wars film ( epizód) az összes sw alkotás közül, ahol ténylegesen ledobta az agyam a gépszíjjat...amúgy nekem az fordult meg a fejemben, hogy ugye Ahsoka elküldi őket a látókőhöz, hogy majd egy Jedi megérzi Grogu jelenlétét az erőben....na most lehet ( bár eléggé tovább van gondolva a dolog), hogy abban reménykedik, hogy Ezra érzi meg???
A Tython a magvilágok egyike. Ha ott megérzi Ezra is kapcsolatba is lépnek, akkor szerintem nem igazán kellene keresni 😅 De majd elválik
Amúgy kövezzetek meg, de a Grogu névről nekem inkább egy sehonnai bolygó diktátora vagy vízalatti szörny jutna eszembe hamarabb. XD
Én azt nem értettem, hogy Mando miért nem mondta el, hogy azt, hogy Grogu veszélyben van, és Gideon vadászik rá. Furcsáltam, hogy azt mondta Ahsoka, hogy menjetek isten hírével, sem időm sem kedvem tanítani az apróságot, ültesd le egy sziklára, és majd rátalál egy jedi, ha szerencséje van. Miért mondott le róla ilyen könnyen? Ha jól tudom, ezekben az időkben már nem sok erő-érzékeny gyermek lehetett, szóval én azt hittem, Grogu sokkal fontosabb a Galaxis sorsa szempontjából. Vagy csak Ashoka nem látta jól?
Egy kis kritika kicsit sokat használod a "véleményem szerint" kifejezést, de amúgy hatalmas pacsi és csak így tovább.
A leírásban megtaláljátok a letöltési linket és a feliratot:
ua-cam.com/video/V3uljIf8FiQ/v-deo.html
Sziasztok!
Esetleg ha van itt olyan aki megszeretné tekinteni a részt, és sehol sem találja, annak jelezni szeretném hogy az Online filmek oldalán megtekinthető a 2 évad teljes eddig kiadott részei.
Sajnos Adblocker erősen ajánlott azon az oldalon, mert anélkül kicsit necces.
Remélem van akinek tudtam segíteni.🙂
Az alábbi linken elérhető.
online-filmek.me/sorozat/7103-the-mandalori-2-evad-2020
Kis correction, a Tython benne volt a Doctor Aphra 40-ben. Ott látható hogy milyen.
Köszönöm a pontosítást, nem tartok még ott benne, szóval ez az infó kimaradt :)
@@RixonStarWars a magyar megjelenés szerint haladsz ugye?
@@balintboros2446 Mhm. Most kaptam meg az Unspeakable Rebel Superweapont, szerintem jövő héten hétvégén várható is egy videó belőle :) Ezután ha jól tudom már csak egy kötet van hátra az első sorozatból, a Rogue's End, felteszem abban lesz a Tython.
@@RixonStarWars abban lesz, az még a Rebel Superweaponnél is jobb, de a két sztori nagyon összekapcsolódik. De én az őszi megjelenéseket majd már csak jövőre fogom olvasni.
Hol lehet letölteni?
Ondok Mátyás linkjét keresd ennél a videónál.
Libabőr! 😍 És ha Ezra érzi meg a gyermeket? 🤔
Valaki mondja már meg nekem, hogy ebben az istenverte galaxisban, miért nem ismeri senki Luke Skywalkert aki az endori ütközet híres hőse? Két Sith-et ölt meg a közvélemény szerint.
Egyetértek. Luke Skywalkernek szerepelnie kellene az évad hátra lévő részében
@@DMSFILM-pb8os Ennek a sorozatnak nem kéne Luke Skywalkerről szólnia. Ő most úgyis el van foglalva mindenféle régi Jedi cuccok felkutatásával. Egyébként meg Ben Solo volt az első tanítványa a kánon szerint (Leián kívül). Ennek ellen€re tuti benn lesz egy cameo erejéig, már csak a fanservice miatt is.
Mivel a galaxis legnagyobb részen em is tudja mi az a Jedi és Sith rend, hogy kéne ismertebbnek lennie ezekkel?
@@kollekciorozsdas6110 a galaxisban mindenki tudja, hogy legyőzte Vadert és az Uralkodót.
@@aronsos3414 És Palpatinról senki nem tudja hogy Sith nagyúr. Mindneki úgy gondolja hogy egy idős véftelen férfi, sőt a Battlefront 2 sztorijában látott plakátokból ítélve azt sem tudják hogy az arca annyira el van torzulva, mivel a plakátokon úgy néz ki mint a harmadik rész elején. Szóval nem se Vader se Sidius nem volt köztudottan Sith
Thrawn... Sabine+Ahsoka sorozat amiben Ezrát keresik?
Szerintem 99%, hogy igen
Sziasztok! Egy apró észrevétel! Ugye amikor Ahsoka és Mando sétálnak és Mando elmonja Ahsokának, hogy milyen droidok vannak a faluban akkor Mando azt mondja, hogy "laser sword,, lézer kard! Én egy kicsikét furcsáltam ezt! Nemtudom, hogy kinek tűnt még fel?
Sziasztok.Azt kérdezném,hogy Mando honnan tudta,hogy ki tudja védeni a fénykardot?Hiszen nem tudott semmit a jedikről pláne a fénykardjukról.....
Nem tudta. Ösztönösen védekezett a karvértekkel.
Ha jól értettem azt mondta Ahsoka, hogy Jedi-k, tehát több jedi-re gondolt.
Nem hiszem, hogy belerángatnák Skywalker-t. Szerintem (és logikus is lenne), ha feltűnne Cal Kestis a Jedi: Fallen order játékból, elvégre Ő is jedi lett és feltehetően él még... Ez persze csak a személyes tippem, elvégre a játékban a karakterét élő színészről mintázták, aki például a Gotham sorozatban szerepelt, így simán, csont nélkül megjelenhetne ebben a sorozatban. 🙂
Mellesleg egyetértek Rixon, számomra is feltűnően rövidek voltak azok a Togruta fejcsápok 😄, de ennyi "negatívum" legyen csak. ☝🏻😁
Tökéletes rész volt! 😏☝🏻
A jedinek "jedi" a többes száma. Ebből volt is kavar a The Last Jedi megjelenésekor. A magyar cím eredileg az volt hopgy Az utolsó jedi, aztán átnevezték, mert a többi (olasz, spanyol, francia stb...) nyelven is többes számban van így lett Az utolsó jedik a címe.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem lehet tudni, mennyi jedire gondolt.
@@afenevigyeel8501 😄😀
Több jedi-re gondolt, mert ki is fejtette, hogy nem maradtak sokan, de vannak még. Láttad ezt a részt???🤭
Sajnos a Fallen Orderhez képest viszonylag sok idő eltelt, pedig odaverne ha a Birodalom bukása után felbátorodott Cal Kestis (nyilván ugyanúgy a parádés Cameron Monaghannel) jönne Groguért. :)
Valami olyasmiről volt szó kb., hogy menjetek el a Látókövekhez, aztán majd Grogu választ magának utat. De mi van, ha nem a Jedi utst választja, hanem a Mandalori utat? Akkor nincs szükség egy újabb Jedi behozatalára a sorozatba. Akkor majd Mando lesz a mestere. Persze, ha mégis egy Jedit hoznának be, akkor nagy valószínűséggel Cal Kestis lesz, már csak anyagi megfontolások miatt is (ki hallott már pl. Coleman Kcaj mesterről a hardcore fanatikusokon kívül)
már várjuk szerintem a 6 rész bemutatót
Kicsit csúszni fog, mert közbejött valami, de még ma felteszem.
Léci a linkes srác küldje újra a részeket! Nagyon sokat segítet vele.
Tetszik az indexkép. :vakond:
@@hun. Azt már Bo-Katan elspoilerezte a harmadik részben :D
@@hun. a címben is az van, hogy SPOILERES! 🤦♀️
@@hun. jaj akkor bocsánat. 😬
Azért a Rebels óta nem telt el olyan sok idő, hogy ennyit változzon a hangja. Nekem egy kicsit hiányzott azért Ashley, (de megszokható volt Dawson is.). Igazából a Lekkuk jobban zavartak, azokon lehetett volna kicsit CGI-val javítani, mert így eléggé cosplay hatást keltett.
Egészen pontosan 11 év telt el azóta, mióta a Rebelsben utoljára beszélni hallottuk Ahsokát, a Malachoron. Ott ha jól számolom 33 éves volt, itt 44.
Én egy Ventresst is adnék már a Mandalorianban vagy valami más sorozatban/filmben.
Ventress története màr egy regényben lezàrult.
@@saber1827 Oh ezt mondjuk nem tudtam. De azért köszi a választ.
@@saber1827 egy könyvben, ami eredetileg Clone Wars epizód lett volna. (Ettől függetlenül nagyon jó.)
@@matepolcz Feláldozta magát a szerelme (Quinlan Vos) élete megmentése miatt
Sabim hallott tudtommal ketten indultak el . Szerintem amúgy Cal lehetne az jedi aki Grogo ( nem tudom hogy kell írni) tanítja én szívesen látnám
Sabin bocsi
@@adamolasz3700 azért gondolod , hogy halott mert már nem volt nála a fekete fénykard?
@@csakannavagyok nem.azért mert közösen indult el Ashokkával meg keresni Ezrat de nem voltak együtt lehet hogy csak elváltak útjaik de lehet meg halat
@@adamolasz3700 AZ se biztos hogy az a jelenet még megtörtént ahol elindulnak
@@adamolasz3700 néhány dolog:
1. Grogu
2. Sabine
3. Ahsoka
4. Ezra
Ezek szerint Grogu “képzett” erőhasználó, csak elnyomta magában a képességeit?
Nyilván annyira képzett, mint amennyire egy óvodás gyerek tud számolni. Tízig elszámol a kezén de egy másodfokú egyenletet nem tudna megoldani :D Én legalábbis így fogtam fel.
@@RixonStarWars Valahogy úgy fogalmazott Ahsoka hogy számos mester foglalkozott vele évekig a jedi templomban. Ezért gondoltam hátha ez többet is sejtet. Kiváncsi vagyok hogy hova viszik ezt tovább.
Szerintem a kérdésed azért kurva jó, mert nem egyértelmű eleve, ahogy mondta Ahsoka. Érthetjük akárhogy, míg majd ki nem derül végül.. :D Nincs viszonyítási alapunk, hogy pl. tárgyakat mozgatni is mennyi idő, vagy mennyire nehéz egy 'kezdőnek', mert pl. Grogu elég gyorsan/könnyen odahúzta magához, amit Mando tartott neki. Oké, hogy megvolt a kapcsolat köztük, és így olajozottabban ment, de SIMÁN megcsinálta ha akarta. Szóval fene tudja, lehet többet tud, azért mert gyereknek látszik, 50év sok idő, és sok mindenki tanította is, ha jól rémlik.. :D
@@donniedarko0 és ne felejtsük el, hogy az első évadban gyógyított is az erő segítségével, valamint a sárszarvút is felemelte ami bizony nem egy vasgolyó....
@@martinbekesi1137 Így van! Én azért inkább arra tippelek, hogy jóval több mindent tanult, mint amilyen esetlennek látszik sokszor.. :D
Amúgy ha ebből lesz magyar változat, akkor ugye, mint az animációkban, Molnár Ilona lesz a magyar hangja Ashokának?
Feltehetőleg.
@@RixonStarWars és szerinted mikor lesz magyar változat?
@@agostonpecze9458 Leghamarabb a Disney+ hazai indulásakor, ami elméletileg jövő szeptemberrel bezárólag érkezik valamikor, de az sem biztos, hogy akkor lesz már azonnal szinkron, szóval ez egy talány.
hat en azt hittem elkaptam a koronat, mert vegig a hideg razott 😄 elkepeszto, mit eltunk at itt..Ahsoka
egyetlen negativumom a resszel kapcsolatban, hogy lassu. Kb mint a magyar filmek, nezzuk egymast sokaig, valaszolgatunk. A resz negyede csak seta es uresjarat. De probalok nem erre koncentralni, egy kielegito SW reszt lathattunk. 🙏🙂
Lehet ,hogy hülye kérdés ,de nem lett szét vágva a baskar lándzsa harc közben ?
Nem, a beskar ellenáll a fénykardnak más meg nem törhette szét. Az epizód végen Ahsoka odaadja Mandonak.
@@matepolcz 2 dolog
1 a beskar ellenál a lézerkardnak, de csak egy darabig.
2 meg néztem a harcot megint és jól látható, hallható a fémes hang ahogy a földre esnek.
@@Gyilok91 mindegy, a lényeg az, hogy nem tört el.
@@Gyilok91 A Beskar ellen áll a fénykardnak. De ez meg se kottyan neki. 2 Persze hogy fémes csattanás van mivel Ahsoka kitörte a kezéből
Az Ashoka sorozatot már bejelentették, így Rosario Dawson biztosan eljátszik még pár részt ebben a szerepben. Luke is fel fog tűnni, de azt hiszem, hogy csak a 3. évadban, esetleg a 2. évad végén egy pillanatra. Róla is lesz külön sorozat, Sebastian Stan főszereplésével. Thrawn szerepére pedig Lars Mikkelsen lett felkérve, ő viszont itt, ebben a sorozatban fog szerepelni. Kérdés, hogy vajon mikor és mennyit?
Ashoka fénykardjának teljesen más hangja volt, mint az eddigieknek. Hogy ez tudatos volt-e, azt nem tudom, de nagyon tetszett. Mellesleg az egyik fénykard a vízben landolt, de a későbbiekben nem volt róla egy másodperc sem, hogy azt onnan kiemelte volna (nyilván az Erővel), de gondolom, hogy ez megtörtént. Igazán benne lehetett volna. Amúgy 50+ évesen úgy néztem végig, hogy bizsergett a bőröm és egyszerűen csak a csodát láttam benne! 😎😍😲
Az első bekezdésben leírt dolgok közül semmi sincs hivatalosan megerősítve, java része még csak pletykaként sem merült fel, maximum rajongói teória.
@@RixonStarWars Próbálom követni a híreket angolul (Mike Zeroh, Star Wars Meg, Star Wars Coffee, stb) és kihagyni a teóriákat, amik mindig is idegesítettek. Ettől függetlenül neked is igazad lehet. Sokszor olyan dolgokat "adnak el" készként, ami kérdéses és majd az idő válaszol rá.
@@sztrapesz Mike Zerohnak azt sem szabad elhinni amit kérdez. Az egész csatornája clickbait bullshitből áll. Semmi nem igaz, amit ott látsz.
@@RixonStarWars Én szeretem a Star Wars-t, de nem mélyedtem bele mindenbe, ami megjelent. A mozifilmeket sokszor láttam, a rajzfilmsorozatok nagy részét megnéztem, de nem olvastam képregényt vagy egyéb könyvet. Te, akinek erről szól a (videós) élete, biztosan jobban átlátod, hogy mi lehet hazugság és minek lehet értelme. Azt hittem, hogy tudok új infőt, de elképzelhető, hogy tévedtem.
Ezt nem szemrehányásként, hanem tanácsként mondtam inkább. Mike Zeroh tényleg nem megbízható, van hogy naponta 4-5 videót is felrak amik szinte ugyanazok, csak a neveket cseréli ki benne, és egyiknek sincs semmi alapja. Tőle nem érdemes tájékozódni.
vártam hogy megemltsd hogy Mando lézer kardnak hívta a fénykardot :D
Ez a rész is nagyon tetszett, főként talán amiatt az izgalom miatt amit Ahsoka feltűnésének lehetősége váltott ki, de ha választanom kéne, még mindig a Marshal tetszett a legjobban. Egyébként a Vérvörös Birodalomból várható valamikor bemutató? Akár most a képregény magyar megjelenése miatt?
Gondoltam már rá, de még nem tudom biztosra.
Ashoka karaktere szerintem pont olyan, mint az ''Ashoka'' című könyv borítóján. Szerintem passzolt a lekku-méret, lehet, hogy a különbség az animációs sorozatokban betudható a dizájn-nak.
De az Ahsoka könyv még a Klónok háborújához játszódik közelebb.
@@RixonStarWars Valóban. :D Régen olvastam már...
A német szinkronban ugyanaz szinkronizált ha nem csak a fülem. Nagyon jó volt a rész.
Csal*
Szerintem ez a rész zseniális volt!
Egyébként engem sem zavart, hogy Ahsoka hangját is Dawson adja, viszont egy dolog furcsa számomra. Ugye a Skywalker korában is hallhatjuk a hangját, viszont ott Ashley Eckstein szólaltatja meg a karaktert, pedig ott már jóval a Mandalorian után vagyunk. Nekem ez kicsit furcsa, de mondjuk elfogadható.
Viszint ehhez a középkorú női karakterhez jobban illett R. Dawson mélyebb hangja, mint Eckstein kislányos hangja, de egyébként egyetértek, amit írtál.
Azok után hogy lecserélték Anakin erőszellemét, én már ilyeneken nem akadok fenn.
@@BToma67 Szerintem a Lucas féle "CGI-jal javítok mindent" stílus nem ártott a régi részeknek. Nekem pl bejött, hogy Jediként látjuk Anakin Erő szellemét, az idős verzió logikátlan számomra, mivel úgy sosem nézett ki, hiszen alaposan szétégett...
@@milleirenato8257 Pont ellenkezőleg gondolom. Ezek az utólagos CGI belenyúlások az eredeti trilógiába szörnyűek és feleslegesek, a saját és mások munkájának megcsúfolása. Anakin fiatalitott erőszelleme meg teljesen indokolatlan, logikátlan, és elfogadhatatlan. Gyalázatos!
@@BToma67 Bár nem értünk egyet, ettől függetlenül elfogadom a véleményed.
Az erő legyen veletek :)
És a te lelkeddel!
8:09-nél javítanálak, ha szabad. Ekkor szerintem még Cal Kestis is él szerintem ugyanis Luke Skywalkernél 13 évvel idősebb. Ha mint franchise-t nézzük lehet nem lépik meg. De ha mint Univerzum akkor Cal is feltűnhet. Bár ez nagyon kétes, de még talán őt is bele tudnák préselni. Egyetlen negatívum volt nekem az epizóddal még pedig Sabine. De lehet hogy ekkor már Ezra rég megvan, csak Thrawn főadmirálist nem találják. Ebből pedig jön a következő, hogy Ezra is megérezheti a Grogut. De én legjobban egy elhunyt Jedi lovagra gondoltam amikor megemlítették. Mondjuk Yoda mester esetleg Obi-Wan vagy egy eddig nem ismert Jedi szellemére, aki így képezné ki a kicsit talán, vagy hasonló. (Ez utóbbit Luke és Yoda erőszellemére alapozom az Achtoo bolygón látottak alapján.)
Nos az Erőszellemek nem szoktak belenyúlni abba hogy ők maguk csinálják meg az élők feladatát. Inkább rá vezetik őket hogy mit csináljanak. Cal meg simán lehet hogy ilyenkor már rég halott, ugyanis rengeteg idő telik el a játék és a Mandalorian között..
@@kollekciorozsdas6110 amikor Luke 53 a 7-8 részben Cal 66 szóval lazán élhet még. Róla nincs infónk hogy halott lenne. Lehet hogy bújkált hosszú ideig vagy túlélte mint ahsoka akinél fiatalabb.
@@DeethPhill_ De te csak az évszámokat nézed. Cal-t folyamatosan üldözték az Inquisítorok és Vader maga is. Na meg nem segített Luke-nak se illetve a Lázadóban sem tud róla senki. Szóval valószínűleg halott
@@kollekciorozsdas6110 meglehet de lehet hogy túl élte. Ahsoka is élt még a 9. Részben a könyv szerint. Szóval ő is túlélhette és amíg nincs kint biztosan hogy halott ő is benne van a pakliban. Én csak felvázoltam hogy élhet még. Meglehet hogy nem élte túl később de szerintem él még valahol.
Mi van, ha Mace Windut hozzák vissza? Még élhet.
Star Wars Theorytól láttad? 1% az esélye, mert akkor eddig miért nem volt benne semmiben? Szerintem semmi értelme nem lenne.
@@matepolcz Nem tőle, magamtól :) Eddig nem volt nagyon alkalom, hogy vissza hozzák.
@@patrikkatona5950 ezután megnéztem azt a videót és egy picit több esélyt látok rá. (És persze elfogadom a véleményed, de szerintem nem Windu lesz.)
@@matepolcz Köszönöm, ritka már az olyan Star Wars fan aki elfogadja mások véleményét is 😅. Majd rálesek én is arra a videóra 😀
@@patrikkatona5950 köszi. Amúgy nem ajánlásként írtam a videóst, mert neki csak a pénz számít (clickbait-es).
Mellesleg élelmes fanoknak sikerült bele csempészni a Main Theme-be! :)
ua-cam.com/video/GJEb6jOM07s/v-deo.html
Ő Samuel Kim. Renegeteg videós használja fel a Star Wars zene feldolgozásait (Rixon is). Elképesztő a csávó.
@@matepolcz Az!