❤Teljesen egyetértek minden szavaddal. Engem is elítéltek sokan, mikor mondtam, hogy rá fogok nézni alkalom adtán a másik fél telefonjára, de ugyanezt vallottam, hogy jogom van ahhoz, hogy megvédjem a saját időmet valakitől, aki ellopja folyamatosan.❤
Én, az előző kapcsolatomban folyamatosan ki kértem magamnak, h bárki is bele nézzen a cuccaimba. Nyilván, mert sáros voltam, (és igen hölgyeim lehet itt most ítélkezni, de nyugi nem vagyok rá bűszke) Később megismertem a mostani férjemet, akivel 10 éve vagyunk együtt, és most, az én telefonom mindig elől van, bármikor bele nézhet. Mindig jókat mosolygok amikor valaki ezzel a "privát szférámat ne sértsétek meg" dologgal mentegetőzik, mert én is ezt a rizsát nyomtam annó, mielőtt rablóból pandur lettem. Ismerek minden trükköt, ennyi hasznom származott abból, h álltam mindkét oldalon.
Szerintem azért is lettél sáros mert az exed nem volt neked megfelelő és máshol kerested a boldogságot. Nem tudom, hogy milyen szinten volt a kapcsolat akkor, házasok voltatok-e gyerekkel, és emiatt volt-é a megcsalás kilépés helyett. Ismerősi körben nem szokott megcsalás lenni nem házas kapcsolatban, szakítás szokott lenni akkor, ha X rájön hogy Z valamiért jobb neki Y-nál. Ilyenkor Y-t könnyebb meneszteni, mert akkora dolog nem forog kockán mint egy gyerek jövője. Láttam már vàlásokat harmadik fél miatt is, de ott sem volt még gyerek meg közős vagyon. A csaj túlfejlődött a pasi mellett így szinte biztos hogy emiatt lett vége, mert a 3. Fél akibe a csaj beleesett, vele egy szinten van karrier meg anyagiak terén is. Szomorú, de általában férfiként nehezebb elviselni, ha a nő többre viszi, vagy a nő nem tudja többé megbecsülni azt a férfit, aki nem épít olyan karriert, vagy jobbat, mint ő maga. Akármennyire materialista dolog ez, sok kapcsolat ment tropára körülöttem amiatt mert az egyik nem vitte kvázi semmire és ez felőrölte a másikat. Bocsi, h ezt ìgy kiadtam magamból, meg régi a válaszod, azon se lepődnék meg, ha nem látnád az enyém. 😊 Minden jót és köszi h leírtad a tapasztalatod!!
7 років тому+26
Jópár videód megnéztem, mivel olyan tulajdonságokkal rendelkezel, amik egyre ritkábbak a férfiakban: empátia, jó szándék, emberség és persze intelligencia. És még el se vagy dőlve magadtól :D Köszönöm :)
7 років тому+10
Tudod... Volt idő, amikor el voltam dőlve... És én is csak ember vagyok... Cuki dolog ez a videó, de a "A nagy fáknak nagy árnyéka van..." - tartja a mondás. Van itt árnyék hidd el... Ezért lehet megpihenni alatta. Az inkubátorban sem nem bántják az embert, sem nem tud tapasztalni, sem nem tud ártani senkinek... Ezért aki eljutott valahonnan valahová, az legtöbbször volt minden, ami nem túl pozitív... Emiatt ismeri. :-( De azért köszönöm. Legyen szép a napod!
Fantasztikusan nagyon igaz amit mondol. Én észt megcsináltam. És most abba a stádiumba vagyunk hogy lássuk...megpróbájuk továb. Igen erősebnak érzem magam.
Ha nem stiklizek, mit zavar, hogy turkál a cuccaim között? Nyugodtan. Ha ez téged megnyugtat, tedd meg. Nem fogsz találni semmit. Sose értettem ezt a "ne turkálj a cuccaim között" dolgot. De ha az én telefonom és gépem elérhető a másik számára, lehet, hogy úgy lenne jogos, hogy a másik dolgai is elérhetőek legyenek. nem azért, mert turkálni akarok benne. Az elv.
Nem volt csalásban még részem, de szerintem egy idő után rá lehet jönni (előzmények" - ha mindig törölve van minden...) vagy ....2 telefonnal már kevesen szaladgálnak",mert egy telefonban simán belemegy a 2 SIM kártya is. ...minek neki kettő? Persze válasz lehet, hogy a másikat GPS-nek tartja a kocsiban.... de van telefonszámla is ( miért lett magas a köv.hónapban...)
Lehetne egy olyan videó, amelyben segítséget lehetne kérni, ahhoz, hogy hogyan nyerjük vissza egy olyan férfi bizalmát, aki se nem bízik benned, se nem hiszi egyetlen szavadat sem, se nem hiszi egyetlen mozdulatodat sem, akkor sem, ha a szeme előtt csinálod, akkor sem, és békülni sem akar, de vissza akarod szerezni??? Segíts kérlek!! 😞
7 років тому
Hát... Azt hiszem azért nincs ilyen videó - és nem is lesz - mert csak állnék és néznék, mert mondani nem nagyon tudnék semmit. Ha "áruló" lett valaki a királyságban, akkor azt akasztják... Onnan nincs visszaút. :-( ... de legalábbis én nem ismerek ilyet. Sajnálom. :-(
Ahányszor nyomoztam, annyiszor találtam valamit... Az a bizonyos női megérzés működik
Persze, hogy működik. Használd!
❤Teljesen egyetértek minden szavaddal. Engem is elítéltek sokan, mikor mondtam, hogy rá fogok nézni alkalom adtán a másik fél telefonjára, de ugyanezt vallottam, hogy jogom van ahhoz, hogy megvédjem a saját időmet valakitől, aki ellopja folyamatosan.❤
Én, az előző kapcsolatomban folyamatosan ki kértem magamnak, h bárki is bele nézzen a cuccaimba. Nyilván, mert sáros voltam, (és igen hölgyeim lehet itt most ítélkezni, de nyugi nem vagyok rá bűszke) Később megismertem a mostani férjemet, akivel 10 éve vagyunk együtt, és most, az én telefonom mindig elől van, bármikor bele nézhet. Mindig jókat mosolygok amikor valaki ezzel a "privát szférámat ne sértsétek meg" dologgal mentegetőzik, mert én is ezt a rizsát nyomtam annó, mielőtt rablóból pandur lettem. Ismerek minden trükköt, ennyi hasznom származott abból, h álltam mindkét oldalon.
Szerintem azért is lettél sáros mert az exed nem volt neked megfelelő és máshol kerested a boldogságot. Nem tudom, hogy milyen szinten volt a kapcsolat akkor, házasok voltatok-e gyerekkel, és emiatt volt-é a megcsalás kilépés helyett. Ismerősi körben nem szokott megcsalás lenni nem házas kapcsolatban, szakítás szokott lenni akkor, ha X rájön hogy Z valamiért jobb neki Y-nál. Ilyenkor Y-t könnyebb meneszteni, mert akkora dolog nem forog kockán mint egy gyerek jövője. Láttam már vàlásokat harmadik fél miatt is, de ott sem volt még gyerek meg közős vagyon. A csaj túlfejlődött a pasi mellett így szinte biztos hogy emiatt lett vége, mert a 3. Fél akibe a csaj beleesett, vele egy szinten van karrier meg anyagiak terén is. Szomorú, de általában férfiként nehezebb elviselni, ha a nő többre viszi, vagy a nő nem tudja többé megbecsülni azt a férfit, aki nem épít olyan karriert, vagy jobbat, mint ő maga. Akármennyire materialista dolog ez, sok kapcsolat ment tropára körülöttem amiatt mert az egyik nem vitte kvázi semmire és ez felőrölte a másikat. Bocsi, h ezt ìgy kiadtam magamból, meg régi a válaszod, azon se lepődnék meg, ha nem látnád az enyém. 😊 Minden jót és köszi h leírtad a tapasztalatod!!
Jópár videód megnéztem, mivel olyan tulajdonságokkal rendelkezel, amik egyre ritkábbak a férfiakban: empátia, jó szándék, emberség és persze intelligencia. És még el se vagy dőlve magadtól :D Köszönöm :)
Tudod... Volt idő, amikor el voltam dőlve... És én is csak ember vagyok... Cuki dolog ez a videó, de a "A nagy fáknak nagy árnyéka van..." - tartja a mondás. Van itt árnyék hidd el... Ezért lehet megpihenni alatta. Az inkubátorban sem nem bántják az embert, sem nem tud tapasztalni, sem nem tud ártani senkinek... Ezért aki eljutott valahonnan valahová, az legtöbbször volt minden, ami nem túl pozitív... Emiatt ismeri. :-(
De azért köszönöm.
Legyen szép a napod!
Bőséggel vannak, csak feltehetően te másoknak adsz figyelmet, fókuszt, "igen"-t. Érdemes lenne magadban megnézned, miért őket vonzod be az életedbe.
Köszönöm èletmentő volt a videó mert már 3 ève hülyènek nèznek.
Fantasztikusan nagyon igaz amit mondol. Én észt megcsináltam. És most abba a stádiumba vagyunk hogy lássuk...megpróbájuk továb. Igen erősebnak érzem magam.
Köszi! Szenvedttem egy rossz kapcsolatban 25 évet! Akkor még nem voltak ilyen videók!..
Nagyon sajnálom, de sosincs késő ❤
Maximálisan egyetértek a video tartalmával. Én is megtettem csupán az igazság kiderítése végett és a megérzésem visszaigazolása megtörtént.
Köszönjük a videókat. Hasznos nagyon amit csinálsz.
Azt a mindenit! Ez tökéletes!!!
Király volt ez a videód is Gyula!😊
Nagyon bîrlak Gyula! Lehengerlő a stîlusod!😉👏👌
Ha nem stiklizek, mit zavar, hogy turkál a cuccaim között? Nyugodtan. Ha ez téged megnyugtat, tedd meg. Nem fogsz találni semmit. Sose értettem ezt a "ne turkálj a cuccaim között" dolgot. De ha az én telefonom és gépem elérhető a másik számára, lehet, hogy úgy lenne jogos, hogy a másik dolgai is elérhetőek legyenek. nem azért, mert turkálni akarok benne. Az elv.
Engem mindig leoltanak, ha mondom hogy igenis nezz bele a telefonjaba.... jogom van az igazsaghoz, es nem hagyom hogy hülyének nézzenek ☝🏽😊
...így elmondva most már azért sok igazság van abban amit Gyula elmondott. Nekem is ez volt a nézetem eddig. De ha jön a 7. érzés......
Köszönöm 👍👍👍👍👍
Köszönöm! 😊
Nagyon jo.
👍👏
Mi van akkor,ha pl...2 telefonja van,2 face oldala..stb..és simán kineveti a párját,mert tudja,h úgy sem jön rá?
Nem volt csalásban még részem, de szerintem egy idő után rá lehet jönni (előzmények" - ha mindig törölve van minden...) vagy ....2 telefonnal már kevesen szaladgálnak",mert egy telefonban simán belemegy a 2 SIM kártya is. ...minek neki kettő? Persze válasz lehet, hogy a másikat GPS-nek tartja a kocsiban.... de van telefonszámla is ( miért lett magas a köv.hónapban...)
Nagyon-nagyon leültek, nagyon-nagyon megbeszélték? De nem úgy volt, hogy a pasik pont ettől kapnak frászt?
Ki beszélt itt arról, hogy "le kell ültetni és megbeszélni..." ? :-)
Titkos Tanácsok Nőknek 9:13. Mondjuk ebben a felvázolt helyzetben a pasi kezdeményezte a megbeszélést.
@@veratogobickij1311 szóval a férfi kezdeményezhet megbeszélést, de a nő ne tegye. Rövid úton meglátható a mögöttes üzenet.
🤗
😊👏😊
Mikor jöttök Londonba megint?
Hát... Sajnos nem mostanában.
Dublin lesz hamarosan. Az nincs messze...
Esetleg az? :-)
Akkor már inkább Budapest :) egybekötöm egy családlátogatással
Na de mit tegyek ha nem akar nagyon nagyon leülni nagyon nagyon megbeszélni?
Kedves Krisztina
Erre a kérdésre itt nem tudok válaszolni, de szeretettel látunk a csoportban:
facebook.com/groups/titkos.tanacsok
❤️-tel Gy
@ Köszönöm!
Lehetne egy olyan videó, amelyben segítséget lehetne kérni, ahhoz, hogy hogyan nyerjük vissza egy olyan férfi bizalmát, aki se nem bízik benned, se nem hiszi egyetlen szavadat sem, se nem hiszi egyetlen mozdulatodat sem, akkor sem, ha a szeme előtt csinálod, akkor sem, és békülni sem akar, de vissza akarod szerezni??? Segíts kérlek!! 😞
Hát... Azt hiszem azért nincs ilyen videó - és nem is lesz - mert csak állnék és néznék, mert mondani nem nagyon tudnék semmit. Ha "áruló" lett valaki a királyságban, akkor azt akasztják... Onnan nincs visszaút. :-(
... de legalábbis én nem ismerek ilyet.
Sajnálom. :-(
Értem. Köszönöm. Azért nem adom fel. Szerencsére a commentem után javúlni kezdett a dolog. 😊😊😊
Csak aztán ki ne derüljön pár hónap,vagy év után, hogy csak használnak addig,amíg kényelmes és egyszer csak jön a "csere"...
Óvatosan...
Szorítok. :-)
Nem fog olyasmi.
Rendben óvatos leszek.
Köszönöm! 😊😊😊
Honnan tudod, hogy nem fog?
:)
❤