Nagyon szép és elgondolkodtató bemutató volt, köszönöm szépen. Régi gondolatom, vágyam, hogy ezeket a várakat föl kell támasztani pocsék romhalom állapotukból és dicsöségük legnagyszerübb éveinek megjelenését kell visszaadni nekik. Csodálatos ékszerdoboz valamennyi. Csókakö, Fejér vm. kimaradt. Pedig az egy hösköltemény!
Nagyon szép, igényes videó! Köszönöm! Végre azért elindult valami, több várunk is megszépűl, “látogató baráttá” válik! Köszönet érte, mindenkinek, aki ezt szívén viseli! Mi meg megyünk, és mindegyiket jól meglátogatjuk! Csak így tovább. Nem értek egyet azokkal a történészekkel, környezetvédőkkel, akik azt mondják, hogy maradjon olyan állapotban, ahogy az van! Gyermekeink a 21.században, már nem egy kőhalmazra kíváncsiak. Fel sem emelik szemüket a telefonról(sicc!) egy ilyenért! Egy szépen korhűen helyreállított vár, vagy kastély viszont már vonzó lehet számukra is. Kedvencem a Boldogkővári vár!
Remek videó! Nekem mind közül a Sümegi vár a kedvencem, hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Talán oda köt a legtöbb jó emlék és a Balaton közelsége. Ha tehetjük, meglátogatjuk és mindig magával ragad. Nyaranta nagyszerű programokkal várják a turistákat és mindig középkori elemekkel, hangulattal töltik meg a vár helyiségeit. Imádom.
Ez van a magyar széthúzás egy más pocskodiázása ez volt régen és ez van most is. Többek azért tart ott az ország ahol tart.Más országokban sem volt mindenki egymásnak puszi pajtása.De amikor azt látták a vezetők hogy az országukat nagy pl. külső veszély fenyegette az országukat akkor félre tudták a tenni a nézeltéréseiket de nálunk sokszor akkor is ment a marakodás amikor az ellenség már országon belül volt.Pl.olyan vezetők miatt mint pl. linder béla nem véletlenül írtam a nevét kis betűvel.Mert egy haza áruló volt károlyi Mihály hovédelmi minisztere volt.Neki volt egy olyan kijelentése,hogy ,,nem akarok katonát látni.Mondta ezt akkor amikor a román hadsereg nyomult be az országba.Ezek után ne csodálkozzon senki,hogy olyan lett Trianoni béke mint amilyen lett.
Nagyon szép összeállítás. Szerencsére mindegyikben jártam. Talán egyedül Boldogkővárt hiányoltam. Ugyanakkor szerencsésebb lett volna, ha a bemutatott Salgó várnál - hasonlóan a Somoskői várhoz, mely teljesen Szlovákiához tartozik - Salgótarján neve után zárójelben feltüntetik Salgóbánya nevét, már csak Zente Ferenc iránti tisztelet miatt is, aki ott született.
Egy hasonló kvalitású filmnél mindig is lesz hiányérzet,de szerintem ez természetes.Szép álom,ha minden várunk épségben pompázna,de ilyen úgyse lesz.Kártérítés?Milyen érdekes,hogy Trianonnál találták ki a háborús kártérítést és előtte nem.Összességében nekem tetszett a videó és remélem,hogy lesz folytatás is!
Gyönyörű, de borzalmasan gyorsan kapkodó képek , emberek akik szeretik a várakat , szeretűnk "rágódni " a felvételeken , minden részletesen akarjuk látni , minden részletett . KÖSZÖNET.
3:13 a bal oldali rajz ez valóban a Kaposváriról készült rajz? Danubio Fiume-nak írja a lent látható folyót, az-az Dunának. Persze ettől még lehet a kaposváriról van szó csak még nem volt neve a helyszínnek se a folyónak. Jobb oldalin már láthatjuk a Capoz Fiume elnevezést
Igazából az is lehet a magyarázat erre vonatkozólag, hogy aki készítette a metszetet (valószínűleg külföldi alkotó) nem járt soha a Királyi Magyarország vagy Hódoltság területén. Emiatt lehet egy-egy rajzon földrajzi pontatlanság.
Lehetne egy teljes történelmi magyarországi de a csonka Magyarország területén is vannak meg rekonstruálni valók amiket be lehetne mutatni pl:bujáki vár,gerecséni vár,Gerenna vár,csákvári vár,bakonyújvári vár,szilvásváradi éleskői vár stb..!
Minden elismerésem a videóidért, nagyon jó összeállítások! De azért Dunántúlon több vár is van, aminek benne kellett volna lenni. Pécs, Veszprém, Sopron... Hogy csak a legnagyobbakat említsem. De akár Somló vagy Döbrönte... Meg biztosan van még, de hirtelen ennyi jutott eszmbe. Lesz több rész is? Érdemes lenne. Vagy ennek a cégnek csak ennyi munkája van, ahonnan szedted a régi képeket? Mert akkor érthető a szelekció.
A kanizsai vár az ország talán leglepusztultabb várai közé tartozik, de nem is, annál is rosszabb hiszen semmi sem maradt belőle. Csak egy ártéri rét a Principális csatorna mellett. Szomorú.
@@posseidon7 Szimplán az, hogy a jelenlegi országhatáron belül lévő magyar várakat vettem csak figyelembe. Illetve a határon kívüli várakról nem biztos, hogy tudtam volna ilyen képi anyagokat szerezni. Most ezen nem kell így fölkapni a vizet.
@@yourlisthungary7178 Hát az utóbbi néhány évben. Na de értem,h valószínűleg tényleg nehezebb anyagot szerezni. Nem az, csak így méltatlannak és csonkának éreztem az anyagot, de meg van értve.
Hát, ha van olyan téma ezen kívül, ami még izgalmas is lehet és törökök is vannak benne, akkor az jöhet, nyugodtan írhatsz nekem ezzel kapcsolatban tippeket. :)
@@yourlisthungary7178 egy olyan top 5-ös összeállítás ahol azokat a várakat mutatott be amiket a török időkben a legerősebbek tartottak, de a török mégis bevette. (Pl. Az Egri csillagokban Szolnok vagy Temesvár vára ) És minden várnál leírod például a várkapitányt a létszámot illetve kisebb érdekességeket Stb. A törököknél pedig leírod a vezér nevét ugyanúgy a létszámot Stb. Illetve leírod a csatáknak az időpontját.
Nem akarok politizálni, de ha a magyar kormányon múlik, stadionok lesznek és ezen kívűl csak a magánrepcsijükre és a jachtukra fordítanának pénzt. Sajnos😠
Költ is a várakra a kormány. Pl. a 80%-ban elkészült Füzéri vár teljesen fel lesz újítva. Itt nem szerepelt de a Budai várra is költ rengeteg pénzt. Pl. Stöckl lépcső, Lovarda, Főőrségi épület teljes felépítése, stb. De a Diósgyőri várat is befejezik. De tudom a többi is évekre előre be van tervezve. Csak ugye a pénz kevés. Tehát fel a fejjel, alakul a dolog. Ja most jutott eszembe a siklósi vár fel lett újítva. Van is jó videó róluk, ők maguk énekelnek a vári dolgozók itt a UA-camn "Vár a Tenkes alján" címmel láttam legutóbb. De a sümegi várra is lesz pénz az is megújul. De a citadellához is Budán épül sikló. De a komáromi erődöt is teljesen felújították. Odakerültek a híres műalkotásokról készült gipszmásolatok. Nem rég adták át. Szóval ez a kormány jóval többet költ ilyenekre mint az előzőek együtt véve. Rádió 1 Janija is mesélte a Balázsék című műsorban a Jani kedvenc várára is költenek. Nem tudom melyik az mert elfelejtettem. Szóval igen sok pénz megy ezekre el. A diósgyőri körül még vizesárok is lesz. Már megtörténtek az ottani lakóépületek kisajátítása.
Nagyon szép és elgondolkodtató bemutató volt, köszönöm szépen.
Régi gondolatom, vágyam, hogy ezeket a várakat föl kell támasztani pocsék romhalom állapotukból és dicsöségük legnagyszerübb éveinek megjelenését kell visszaadni nekik.
Csodálatos ékszerdoboz valamennyi.
Csókakö, Fejér vm. kimaradt. Pedig az egy hösköltemény!
Ja csak az baj hogy a határon túliak is a miénk de azzal rajtunk kívül a kutya se foglalkozna!
A felújított várak gyönyörűek. A többi szívet fájdító, ahogyan enyésznek :-( Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót!
Nagyon szép, igényes videó! Köszönöm!
Végre azért elindult valami, több várunk is megszépűl, “látogató baráttá” válik! Köszönet érte, mindenkinek, aki ezt szívén viseli! Mi meg megyünk, és mindegyiket jól meglátogatjuk! Csak így tovább. Nem értek egyet azokkal a történészekkel, környezetvédőkkel, akik azt mondják, hogy maradjon olyan állapotban, ahogy az van! Gyermekeink a 21.században, már nem egy kőhalmazra kíváncsiak. Fel sem emelik szemüket a telefonról(sicc!) egy ilyenért! Egy szépen korhűen helyreállított vár, vagy kastély viszont már vonzó lehet számukra is.
Kedvencem a Boldogkővári vár!
Köszönet minden kor építöének , hogy így megmaradtak ezek az építmények . Lipót császár meg remélem forog a sirjában .
miért forogna a sírjában?
Azóta a Diósgyőri (Miskolc) várat gyönyörűen felújították.
Mindezt is köszönhetjük az elnyomoinknak, akár magyar dorgolodzo főurak és osztrák gazdáik.
Fascinating!
But heartbreaking.
It’s like seeing photos of celebs in their youth vs. now.
Remek videó! Nekem mind közül a Sümegi vár a kedvencem, hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Talán oda köt a legtöbb jó emlék és a Balaton közelsége. Ha tehetjük, meglátogatjuk és mindig magával ragad. Nyaranta nagyszerű programokkal várják a turistákat és mindig középkori elemekkel, hangulattal töltik meg a vár helyiségeit. Imádom.
"vár állott, most kőhalom"
Várunk helyén kőhalom, romokban fekszik a fájdalom,
Felépül újra ha eljön az alkalom
Ez van a magyar széthúzás egy más pocskodiázása ez volt régen és ez van most is. Többek azért tart ott az ország ahol tart.Más országokban sem volt mindenki egymásnak puszi pajtása.De amikor azt látták a vezetők hogy az országukat nagy pl. külső veszély fenyegette az országukat akkor félre tudták a tenni a nézeltéréseiket de nálunk sokszor akkor is ment a marakodás amikor az ellenség már országon belül volt.Pl.olyan vezetők miatt mint pl. linder béla nem véletlenül írtam a nevét kis betűvel.Mert egy haza áruló volt károlyi Mihály hovédelmi minisztere volt.Neki volt egy olyan kijelentése,hogy ,,nem akarok katonát látni.Mondta ezt akkor amikor a román hadsereg nyomult be az országba.Ezek után ne csodálkozzon senki,hogy olyan lett Trianoni béke mint amilyen lett.
Köszönöm a közzétételt, gyönyörű képsorok!
Nagyon szívesen! 🙂
Nagyon köszönöm a munkádat. Nagy jót tettél velem, hogy láthattam.
Jó video! Hangulatos zene! Köszönet a készítőknek. Szép munka! Sok sikert a következő váras videókhoz ! Lehet hosszabb is! Szép munka. Tetszik!👍
Nagyon szép összeállítás. Szerencsére mindegyikben jártam. Talán egyedül Boldogkővárt hiányoltam. Ugyanakkor szerencsésebb lett volna, ha a bemutatott Salgó várnál - hasonlóan a Somoskői várhoz, mely teljesen Szlovákiához tartozik - Salgótarján neve után zárójelben feltüntetik Salgóbánya nevét, már csak Zente Ferenc iránti tisztelet miatt is, aki ott született.
Egy hasonló kvalitású filmnél mindig is lesz hiányérzet,de szerintem ez természetes.Szép álom,ha minden várunk épségben pompázna,de ilyen úgyse lesz.Kártérítés?Milyen érdekes,hogy Trianonnál találták ki a háborús kártérítést és előtte nem.Összességében nekem tetszett a videó és remélem,hogy lesz folytatás is!
gyönyörű várak, korabeli fílinggel, ami elvarázsol, köszönöm
Nagyon szép, igényes videó! Köszönöm! szépen hát igen ezekröl kéne dukumentum filmeket csinálni min degyikröl hisz meg érdemlik
Lélegzetelállító videó!
Köszönöm a feltöltést.
Gyönyörű, de borzalmasan gyorsan kapkodó képek , emberek akik szeretik a várakat , szeretűnk "rágódni " a felvételeken , minden részletesen akarjuk látni , minden részletett . KÖSZÖNET.
Szerintem is gyors volt a képek vágása, egy kicsit lassabb jobb lett volna. Amúgy jó munka. Köszi.
Meg lehet állítani.
Jó és érdekes összeállítás, egyedül a siklósi várat hiányoltam
Én meg Alföldiként egy gyulai és szegedi várat is be tettem volna :O .
Minden más vár: viszonylag jó állapot, egy-két helyet omlás
Réka-vár: téglakupac
A pápai vár szintén megszümt létezni!
Nagyszerű videó lett! Gratulálok!!
Köszönöm szépen! Nagyon jó lett!
A videó 2019-ben készült. A Füzéri vár régi pompájában ragyog jelen pillanatban....
Igen. Oda is írtam...
Gyönyörűek:)
Jöhet a focis videó💪🏻😂❤am nice lett
Olyan nem lesz. :P Köszi. 😂
Nagyon jo osszeallitas. Szomoru hogy a Kaposvari var teljesen eltunt.
Ez gyönyörű én elsírtam magam :-)
Most ezt nem egy férfi írta hanem a férfinek a lánya az az én.
Az egri vár milyen látványos lenne az öreg toronnyal meg a várbazilikával!😀
3:13 a bal oldali rajz ez valóban a Kaposváriról készült rajz? Danubio Fiume-nak írja a lent látható folyót, az-az Dunának. Persze ettől még lehet a kaposváriról van szó csak még nem volt neve a helyszínnek se a folyónak. Jobb oldalin már láthatjuk a Capoz Fiume elnevezést
Lehet, hogy nem az szerepel a képen, igazad van.
Igazából az is lehet a magyarázat erre vonatkozólag, hogy aki készítette a metszetet (valószínűleg külföldi alkotó) nem járt soha a Királyi Magyarország vagy Hódoltság területén. Emiatt lehet egy-egy rajzon földrajzi pontatlanság.
Lehetne egy teljes történelmi magyarországi de a csonka Magyarország területén is vannak meg rekonstruálni valók amiket be lehetne mutatni pl:bujáki vár,gerecséni vár,Gerenna vár,csákvári vár,bakonyújvári vár,szilvásváradi éleskői vár stb..!
Nagyon szép!
a most után nem kéne 3 pontot tenni mert nincsenek annyira lehangolt állapotban :) valamelyikben program is van. Pl számháború stb
hallottál már,hogy szegedi vár?
A Szegedi nem elhagyatott képzeld el
Remek összeállítás! 🙂
Köszönöm.
Minden elismerésem a videóidért, nagyon jó összeállítások! De azért Dunántúlon több vár is van, aminek benne kellett volna lenni. Pécs, Veszprém, Sopron... Hogy csak a legnagyobbakat említsem. De akár Somló vagy Döbrönte... Meg biztosan van még, de hirtelen ennyi jutott eszmbe. Lesz több rész is? Érdemes lenne. Vagy ennek a cégnek csak ennyi munkája van, ahonnan szedted a régi képeket? Mert akkor érthető a szelekció.
Még van 1-2 projektjük, de azok már nem érnek meg egy folytatást.
A kanizsai vár az ország talán leglepusztultabb várai közé tartozik, de nem is, annál is rosszabb hiszen semmi sem maradt belőle. Csak egy ártéri rét a Principális csatorna mellett. Szomorú.
Kaposvári vár, olyan mintha nincs, a mai napig nem értem miért kelett lebontani
Jól látom, nincs is erdélyi vár a listában? o_o
Igen, jól látod...
Van ennek különösebb magyarázata?
@@posseidon7 Szimplán az, hogy a jelenlegi országhatáron belül lévő magyar várakat vettem csak figyelembe. Illetve a határon kívüli várakról nem biztos, hogy tudtam volna ilyen képi anyagokat szerezni. Most ezen nem kell így fölkapni a vizet.
@@yourlisthungary7178
Hát az utóbbi néhány évben.
Na de értem,h valószínűleg tényleg nehezebb anyagot szerezni. Nem az, csak így méltatlannak és csonkának éreztem az anyagot, de meg van értve.
@@yourlisthungary7178
Féltem, hogy a készítő nem érezte azokat egyenértékű magyar váraknak..
A történelemmel kapcsolatos témák nyugodtan jöhetnek (pl. Ez is)
Hát, ha van olyan téma ezen kívül, ami még izgalmas is lehet és törökök is vannak benne, akkor az jöhet, nyugodtan írhatsz nekem ezzel kapcsolatban tippeket. :)
@@yourlisthungary7178 Van egy ötletem írhatom?
@@farkas.marton Persze.
@@yourlisthungary7178 egy olyan top 5-ös összeállítás ahol azokat a várakat mutatott be amiket a török időkben a legerősebbek tartottak, de a török mégis bevette. (Pl. Az Egri csillagokban Szolnok vagy Temesvár vára )
És minden várnál leírod például a várkapitányt a létszámot illetve kisebb érdekességeket Stb.
A törököknél pedig leírod a vezér nevét ugyanúgy a létszámot Stb. Illetve leírod a csatáknak az időpontját.
@@yourlisthungary7178 Tetszik az ötlet?
A mecseknádasdi várból azért szerencsére kicsit több látszik. Maga a körgyűrű szépen látszik a mai napig.
Like
Igaz, hogy privátban van, de azért köszi szépen! :D
@@yourlisthungary7178 Na igen XD
Koszonom !
St22lacika zene :)
Simontornya viszonylag egyben va a töbihez képest. A képek alapján.
👍👌👁👁💥
Van még egy kastély ami Báthory Erzsébet hez A vérgrófnő höz köthető csejte
Nagyon kár,hogy ilyen kevés felújított várunk van. Erre inkább kellene pénzt fordítani a stadionok helyett.
Nem akarok politizálni, de ha a magyar kormányon múlik, stadionok lesznek és ezen kívűl csak a magánrepcsijükre és a jachtukra fordítanának pénzt. Sajnos😠
Szia kösz hogy be rakdad Nógrádot😊
Én pont ott lakom
Az utolsó mindent vitt pár kövön kívűl semmi nincs belőle mintha nem is létezett volna csak egy felirat jelzi.
Azóta már folyik a diósgyőri és a visegrádi vár visszaépítése
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Magyarorszagi Varak Regen es Most Magyarorszag 2024.!!!!.....❤❤❤🎉🎉🎉😮😮😮😊😊😊
Somlói Vár?
Mert a Habsburgok felrobbantották őket.
Költeni kéne rájuk Nemzeti kormány!!!!!!!😢😡
@@balazsbakonyi igazad van de a komcsi kormányok allat is leszarták a várakat.🤔
@@balazsbakonyi így van.
Költ is a várakra a kormány. Pl. a 80%-ban elkészült Füzéri vár teljesen fel lesz újítva. Itt nem szerepelt de a Budai várra is költ rengeteg pénzt. Pl. Stöckl lépcső, Lovarda, Főőrségi épület teljes felépítése, stb. De a Diósgyőri várat is befejezik. De tudom a többi is évekre előre be van tervezve. Csak ugye a pénz kevés. Tehát fel a fejjel, alakul a dolog. Ja most jutott eszembe a siklósi vár fel lett újítva. Van is jó videó róluk, ők maguk énekelnek a vári dolgozók itt a UA-camn "Vár a Tenkes alján" címmel láttam legutóbb. De a sümegi várra is lesz pénz az is megújul. De a citadellához is Budán épül sikló. De a komáromi erődöt is teljesen felújították. Odakerültek a híres műalkotásokról készült gipszmásolatok. Nem rég adták át. Szóval ez a kormány jóval többet költ ilyenekre mint az előzőek együtt véve. Rádió 1 Janija is mesélte a Balázsék című műsorban a Jani kedvenc várára is költenek. Nem tudom melyik az mert elfelejtettem. Szóval igen sok pénz megy ezekre el. A diósgyőri körül még vizesárok is lesz. Már megtörténtek az ottani lakóépületek kisajátítása.
Sajnálom, sokat nem láttam-
kamuk
Teljesen
Magyarázd el nekem, hogyan lehet kamu.