A világ egyik legjobb játéka. Eric Chahi nagyszerűen megálmodta és megvalósította akkoriban ezt a játékot. Emlékszem már, hogy az első PC-s játékaim egyike volt. Soha nem felejtem el. A Flashback-et is szeretem, sokszor végigjátszottam azt is, de valahogy az Another World hangulatát az se tudta felülmúlni.
Jó anyag lett. A Flashback-ről is megnéznék egy ilyen videót. :) Az AW zseniális darab volt és ami a videóban nem került nagyon szóba de gyerekfejjel egész ijesztő játék volt, amiatt, hogy menni kellett előre de sose lehetett tudni mi következik és ugye a HP hiánya miatt azonnal halál lett a vége egy rossz mozdulatnak.
Nálam az örök top 10-ben van, elképesztő zsenialitás van ebben a játékban. Valóban stílusteremtő, hozzá hasonlót sok évvel később a Heart of Darkness-ben láthattunk, illetve kicsit modernebb verzióban a Limbo, az Inside és a Little Nightmares sorakozik. Mindet imádom.
Annak idején én sem tudtam végig játszani a játékot, de valóban egy egyedi játék volt, mondjuk a fejlesztőtől a másik játék jobban bejött, de ez természetesen ízlések és pofonok. Heart of Darkness - Ezt is ő készítette és ez is elég parás játék volt gyerek fejjel, hasonlóan egyszerű történettel rendelkezett, de látványosabb és zeneileg jobb volt. Szerintem erről is csinálhattok egy videót, igaz ez nem volt szerintem annyira úttörő játék, de ez is sok embernek tetszett annak idején és nekem is jó emlékeim vannak róla.
Wow! Nem gondoltam volna, hogy fogok még valaha Reactor nézőt látni. Talán én is ott láttam először ezt a játékot... Pontosabban ott tudtam meg, hogy ez mi, mert gyerekként egy keveset játszottam vele
Az elso PC-es jatekaim kozt van ez. Termeszetesen, mint sokan masok, nem tudtam vegig vinni. Persze 9-10 eves lehettem. De elkepeszto mennyire megmaradt.
adtak ki egy 20 vagy 25 éves remake-t, szóval előfordulhat, hogy azt láttad... de igen, kb az egyik első játékom volt :D igaz, mázlink volt, hogy 1993-ban meg tudtuk szerezni!
Anno Amigán a Future Warsben és a Flashbackban is tovább eljutottam, mint ebben. Az AW-ben nem sok babér termett nekem. 20 perc? Leagább annyi volt, mire rájöttünk (családdal), hogy hogy' lehet az első jeleneten túljutni...
Szia Zoli. Nem tudom egy 10 éves játék belefére a retró rovatba,de januárban lesz tíz éve hogy a DMC Devil May Cry megjelent. Nekem olyannyira személyes kedvenc hogy az összes többi Devil játéknál jobbnak vélem, és kimagasló példa hogy kell rebootot/soft rebootot csinálni. Emlékszem annó te is jó kritikával illetted ,és látva manapság a sok igénytelen spinoffot és re bootot,gondoltam lehetne róla videó. Köszi
Emlékszem erre a játékra. Egy barátom gépén láttam annó, és szerelem volt első látásra. Éppen az volt benne a különleges, hogy nem lehetett tudni, mi történik, hol vagyunk. És az a magány érzet, ami végig kísérte a játékot! Valahogy tudta az ember, hogy valami különlegessel játszik.
03:24 Kérdés mihez képest. Az angolodhoz képest még lehet jó. Ugyanis ennyire brutális "angol" kiejtést talán még a retek klub műsorajánló csávójától sem hallottam. A franciához viszont kellenek megfelelő "segédhajtányok" is, pl. nem árt az orrsövény ferdülés némi allergiás taknyoncsúszással, illetve ha keresztbe lenyelsz egy fésűkagylót, az is sokat segit állitólag. De ha asztmás vagy, akkor szerintem ajánlatos hanyagolni, mert még a végén hollandnak néznek és zsepivel kinálnak, hátha visszavedlesz németbe. Remélem sokat segtettem🙃
Tízen-egykét éves fejjel ez rettentően izzasztó és nehéz játék volt, de nem tudtad abba hagyni még akkor sem, ha 100 ezredjére haltál meg. Lankadatlan hit és lelkesedés és elszántság adott erőt, hogy azért is végig viszem. Igazi flow élmény volt. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy ez egy alig 30 perces játék, azt szemen röhögtem volna. Annak idején én, végig vittem és a hatalmas sikerélmény okozta eufóriát egy óriási csattanóval vágta szét a két esélyes vége. Nem volt happy end, de kifejezetten dráma sem. Csak misztikum és kétely ami jellemző volt az egész játékra. Egyszerűen szó szerint vége lett mint a Twin Peaks-nek ami hasonlóan óriási benyomást tett nem csak rám, hanem mindenkire annak idején... Mai napig emlékszem, hogy percekig csak döbbenten néztem ki a fejemből, majd elkezdtem sírni. Hálás vagyok ezért az élményért.
Egy kérdés néhány deci bor után. Az Otherworld mint név összekapcsolódik ezzel a játékkal bárhogyan is vagy csak én gondolom túl és hiszen azt, hogy ez indított el nálatok valamit és a neveteket ennek a csodás alkotásnak köszönhetitek? Szép estét! 😉
Szia! Nincs kapcsolat. A nevünk szemléletmódbeli különbségből jött, nem konkrétan játékból. Sőt kifejezetten nem akartunk videojátékos kötődést, mert legalább ennyire akartunk filmes felület is lenni 🙂
Nagyon jó játék volt a maga idejében és szerintem kellett volna neki egy jó folytatás is. Játszottam a Heart of the Aliennel, de egyrészt marha rövid, másrészt meg érződik rajta, hogy nem sok köze volt hozzá Csabinak. :)
A Heart of the Alien borzalmas. Az Another World is erősen trial&error, de még tolerálható. A HotA viszont nettó "verstanulás", minden egyes szájbavert képernyője. Jobbra, ugrás, jobbra, lehajol, üt az ostorral, jobbra, az egész ütemre, különben megdöglesz. Nem nevezném játéknak, inkább ritmusos emberprogramozó kínzóprogram.
Gyerekkoromban én is toltam, de közelébe se jutottam a befejezésnek. Ettől függetlenül akkoriban ez a látvány simán felért egy RDR2 szinttel. Nekem a csúcs az X-Wing átvezetői voltak számtech órán még 94-ben. Akkor azt hittem a büdös életbe nem fog játék jobban kinézni mint ez. XD
Nem is néz. Lehetnek realisztikusabb grafikájú játékok, de ez a stilizált grafika gyakorlatilag nem öregszik. Máig készülnek játékok amiknek a grafikája egyszerűen elvileg nem lehetne jobb, akármilyen technikát teszel alá, mert tökéletesek művészi szempontból. Ez egy korai példa erre.
Remélem nem gond, ha megemlítem, az Éjjeli Vakond-nak is van erről a játékról egy videója, ami nekem anno nagyon érdekes volt. Jelen videó után plusz megnézni jó szórakozás lehet.
Szenzációs játék, marha jó, moziszerű átvezetőkkel, zenével! Ha jól emlékszem - a hosszú fejlesztési idő miatt - túl későn, rossz időben jött ki az akkori 3D-s mizéria kellős közepén. Anyagilag bukás lett. Mondjuk ilyenre soha nem adok. :) E miatt a játék miatt lett PC-m. :D A HoD miatt jutottam el az Another Worldhöz, a Heart of the Alienhez, aztán a Flashbackhez. Örök emlék, az biztos.
Nem tudom hogy hallottál-e a the escapee/on escapee nevezetű magyar fejlesztésű játékról ami igazából ugyan az mint az another word csak más történet meg itt most már vannak szövegek mint mesélés a játék nem nagyon híres végig játszást is nehéz volt róla találni de ennek is van több különböző kiadása és vannak különbségek például 1 bizonyos ellenség el tűnt vagy hogy egy új puzzle játék került be pár hónappal ezelőtt játszottam ki élő adásban szerintem egy jó kis játék ki próbálhatnád;)
Érdekes, hogy akkoriban nem volt internet és ennyire haladó hardver fejlődés. Mégis játékokat kaptunk. Játékokat ami élményt, és grafikai látványosságot hozott. Hiába 30 perces a játék. Abban az időben nem volt internetes segítség. Max osztálytársak + ismerősök akik ha tovább tartottak a játékban tudtak segíteni. És akkoriban rengeteg másolt játék ment kézről kézre, mégse volt tele buggal. Ugyan úgy egy kaptafa játékok voltak mint pdl: doom, hexen, duke nukem....stb. Mégis volt benne valami ami miatt játék élmény volt, és nem érződött a klónozás. Ma meg lassan csak a világ ami különbség a kampány játékokban. Sand box stílus, kraftolaás, loot, ugyan azok a küldetések (vidd el, keresd meg, beszélj vele, öld meg, kövesd....stb). És a multy részről ne is beszéljünk. Abban meg rengeteg frusztráció van annak, aki csak kikapcsolódás céljából játszik. Példának ott a cod warzone. Alapból gyakorolni kell az átlag játékosnak, hogy lépést tudjon tartani, hogy jobb helyezést érjen el. Plusz egy szinten olyanok ellen kell játszani, akik éjjel nappal azon lógnak. És ez a jobb eset. Mert van még annál feljebb is, ha jobban teljesít az ember, akkor E-sportolók / Streamerek ellen kell játszani, akik ellen egy kikapcsolódás céljából játszó embernek esélye sincs. És ez még csak akkor van, ha az Activision leszámolt a csalókkal. De ez a csoda játékos fajta is ott van. És ez csak egy online játék. És csodálkoznak a játék kiadók, hogy vajon miért is megy annyira a remake / remastered, de az új cím meg nem.
9:31, gáh, bitmap nem ismétlődik az eredetiben, mert abban egyszerűen nincs bitmap. Még beszéltek is róla, hogy a játék vektorgrafikát használ, mert az kevés memóriát igényel. Az eredeti verzióban a háttér is vektorgrafikás, és igen, van ismétlődés benne. De az nem bitmap. Véleményem szerint pont ezért a 15 éves évfordulós kiadás csak rontott az egészen, mert így a háttér erősen elüt az előtértől, míg az eredetiben ez a probléma nincs.
Hát manapság lehet hogy 30 perces játék, de mi többen vittük végig több hónap alatt. Leírás, youtube nem volt, magunknak kellett kitalálni. Ha valaki haladt vele, akkor elmeséltük a többieknek az osztályban Hatalmas élmény volt.
A kommentek 99% a arról szól hogy játszott vele, engem az érdekelne ki mit gondol/gondolt gyerekként mi lehet. A sztori?! (egyébként lenyűgőző animációk én azt hittem mostani game...)
Mondjuk ez 10 évesen sem volt akkora feladat összerakni: elméleti fizikus teleportációval kísérletezik, villámcsapás miatt átkerül másik világba, próbál túlélni, nem sikerül.
@@sziklamester1244 Ó köszönöm, pedig nem sok idő lett volna utána néznem. Köszi a tájékoztatást. Az is lehet ,hogy a videóban meg volt említve csak átsuhantam felette.
A világ egyik legjobb játéka. Eric Chahi nagyszerűen megálmodta és megvalósította akkoriban ezt a játékot. Emlékszem már, hogy az első PC-s játékaim egyike volt. Soha nem felejtem el. A Flashback-et is szeretem, sokszor végigjátszottam azt is, de valahogy az Another World hangulatát az se tudta felülmúlni.
Szép munka ;) Ez gyerekkorom talán legmeghatározóbb videójátéka volt...Imádtam :D
Én az Éjjeli Vakond csatornán láttam először. Nem játszottam vele, de most még is nosztalgia hangulatom támadt. :D
Detto!
Jó anyag lett. A Flashback-ről is megnéznék egy ilyen videót. :) Az AW zseniális darab volt és ami a videóban nem került nagyon szóba de gyerekfejjel egész ijesztő játék volt, amiatt, hogy menni kellett előre de sose lehetett tudni mi következik és ugye a HP hiánya miatt azonnal halál lett a vége egy rossz mozdulatnak.
Nálam az örök top 10-ben van, elképesztő zsenialitás van ebben a játékban. Valóban stílusteremtő, hozzá hasonlót sok évvel később a Heart of Darkness-ben láthattunk, illetve kicsit modernebb verzióban a Limbo, az Inside és a Little Nightmares sorakozik. Mindet imádom.
Annak idején én sem tudtam végig játszani a játékot, de valóban egy egyedi játék volt, mondjuk a fejlesztőtől a másik játék jobban bejött, de ez természetesen ízlések és pofonok.
Heart of Darkness - Ezt is ő készítette és ez is elég parás játék volt gyerek fejjel, hasonlóan egyszerű történettel rendelkezett, de látványosabb és zeneileg jobb volt. Szerintem erről is csinálhattok egy videót, igaz ez nem volt szerintem annyira úttörő játék, de ez is sok embernek tetszett annak idején és nekem is jó emlékeim vannak róla.
Emlékszem hogy néztem egy magyar játékbemutatót 8-9 évvel ezelőtt erről UgyvanPlancsiznakEgy csatornáján és rögtön megszerettem
Wow! Nem gondoltam volna, hogy fogok még valaha Reactor nézőt látni. Talán én is ott láttam először ezt a játékot... Pontosabban ott tudtam meg, hogy ez mi, mert gyerekként egy keveset játszottam vele
Én is onnan ismerem.
Reactor fan jelen!
Az elso PC-es jatekaim kozt van ez. Termeszetesen, mint sokan masok, nem tudtam vegig vinni. Persze 9-10 eves lehettem. De elkepeszto mennyire megmaradt.
Ezzel ismertem meg a videójátékokat. Sose jobbat!!
Szia Zoli nagyon tetszett a játék bemutató . Nagyon érdekes volt.
Ez a játék 1991-es? Úristen!?
Múltkor láttam streamert játszani vele és azt hittem, egy új indigamet nézek! :O
Hát le a kalappal!
adtak ki egy 20 vagy 25 éves remake-t, szóval előfordulhat, hogy azt láttad... de igen, kb az egyik első játékom volt :D igaz, mázlink volt, hogy 1993-ban meg tudtuk szerezni!
Jó a sztori, köszi, Zoly! 👍🙂🍻
Nagy kedvenc játékom volt amiga 500on. Sokszor végigvittem a hangulata és a rövid animáciok nagyon tetszett gyerekként.
Anno Amigán a Future Warsben és a Flashbackban is tovább eljutottam, mint ebben. Az AW-ben nem sok babér termett nekem. 20 perc? Leagább annyi volt, mire rájöttünk (családdal), hogy hogy' lehet az első jeleneten túljutni...
Nagyon szeretem ezeket a gaming töri videókat. Főleg mert én lemaradtam de érdekesek.
Szuper videó. Ez a játék ma is fent van a play áruházban.
Szia Zoli. Nem tudom egy 10 éves játék belefére a retró rovatba,de januárban lesz tíz éve hogy a DMC Devil May Cry megjelent. Nekem olyannyira személyes kedvenc hogy az összes többi Devil játéknál jobbnak vélem, és kimagasló példa hogy kell rebootot/soft rebootot csinálni. Emlékszem annó te is jó kritikával illetted ,és látva manapság a sok igénytelen spinoffot és re bootot,gondoltam lehetne róla videó. Köszi
Emlékszem erre a játékra. Egy barátom gépén láttam annó, és szerelem volt első látásra. Éppen az volt benne a különleges, hogy nem lehetett tudni, mi történik, hol vagyunk. És az a magány érzet, ami végig kísérte a játékot! Valahogy tudta az ember, hogy valami különlegessel játszik.
03:24 Kérdés mihez képest. Az angolodhoz képest még lehet jó. Ugyanis ennyire brutális "angol" kiejtést talán még a retek klub műsorajánló csávójától sem hallottam. A franciához viszont kellenek megfelelő "segédhajtányok" is, pl. nem árt az orrsövény ferdülés némi allergiás taknyoncsúszással, illetve ha keresztbe lenyelsz egy fésűkagylót, az is sokat segit állitólag. De ha asztmás vagy, akkor szerintem ajánlatos hanyagolni, mert még a végén hollandnak néznek és zsepivel kinálnak, hátha visszavedlesz németbe. Remélem sokat segtettem🙃
Tízen-egykét éves fejjel ez rettentően izzasztó és nehéz játék volt, de nem tudtad abba hagyni még akkor sem, ha 100 ezredjére haltál meg. Lankadatlan hit és lelkesedés és elszántság adott erőt, hogy azért is végig viszem. Igazi flow élmény volt. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy ez egy alig 30 perces játék, azt szemen röhögtem volna. Annak idején én, végig vittem és a hatalmas sikerélmény okozta eufóriát egy óriási csattanóval vágta szét a két esélyes vége. Nem volt happy end, de kifejezetten dráma sem. Csak misztikum és kétely ami jellemző volt az egész játékra. Egyszerűen szó szerint vége lett mint a Twin Peaks-nek ami hasonlóan óriási benyomást tett nem csak rám, hanem mindenkire annak idején... Mai napig emlékszem, hogy percekig csak döbbenten néztem ki a fejemből, majd elkezdtem sírni. Hálás vagyok ezért az élményért.
Vicces hogy ez a "vége lett, mint a Twin Peaks-nek" kifejezés így megmaradt. 97-ben születtem és a faterom a mai napig sűrűn használja.
Egy kérdés néhány deci bor után. Az Otherworld mint név összekapcsolódik ezzel a játékkal bárhogyan is vagy csak én gondolom túl és hiszen azt, hogy ez indított el nálatok valamit és a neveteket ennek a csodás alkotásnak köszönhetitek? Szép estét! 😉
Szia! Nincs kapcsolat. A nevünk szemléletmódbeli különbségből jött, nem konkrétan játékból. Sőt kifejezetten nem akartunk videojátékos kötődést, mert legalább ennyire akartunk filmes felület is lenni 🙂
Nagyon jó játék volt a maga idejében és szerintem kellett volna neki egy jó folytatás is. Játszottam a Heart of the Aliennel, de egyrészt marha rövid, másrészt meg érződik rajta, hogy nem sok köze volt hozzá Csabinak. :)
A Heart of the Alien borzalmas. Az Another World is erősen trial&error, de még tolerálható. A HotA viszont nettó "verstanulás", minden egyes szájbavert képernyője. Jobbra, ugrás, jobbra, lehajol, üt az ostorral, jobbra, az egész ütemre, különben megdöglesz. Nem nevezném játéknak, inkább ritmusos emberprogramozó kínzóprogram.
Zoli: Chahi nevét kb így kell ejteni: "Sái". :) H hang nincs a franciában! :) CH pedig általában S-nek ejtendő.
@Rock girl drágám ha érteném miről beszélsz, biz' Isten meg is tenném. :)
Akkoriban vettem egy 500-as, de 1000-re bővített Amigát. Imádtam ezt a játékot, Worms-t is játszottam rajta, de a kedvencem a Project X volt.
Gyerekkoromban én is toltam, de közelébe se jutottam a befejezésnek. Ettől függetlenül akkoriban ez a látvány simán felért egy RDR2 szinttel.
Nekem a csúcs az X-Wing átvezetői voltak számtech órán még 94-ben. Akkor azt hittem a büdös életbe nem fog játék jobban kinézni mint ez. XD
Nem is néz. Lehetnek realisztikusabb grafikájú játékok, de ez a stilizált grafika gyakorlatilag nem öregszik. Máig készülnek játékok amiknek a grafikája egyszerűen elvileg nem lehetne jobb, akármilyen technikát teszel alá, mert tökéletesek művészi szempontból. Ez egy korai példa erre.
Istenem mennyit játszottam vele! 2Db 1, 44 fdd-n hoztam el! Qrva nehéz volt, nagyon megkűzdöttem vele, de soha nem tudtam végignyomni!
A jó kis Éjjeli Vakond nosztalgia.😢
Annó a 90-években egy laptoppal játszottam vele 10 percet, nagyon elvarázsolt.
tökjó volt, sokkal tárgyilagosabb, mint L. Mole videója, a kettő tökéletesen kiegészíti egymást
Remélem nem gond, ha megemlítem, az Éjjeli Vakond-nak is van erről a játékról egy videója, ami nekem anno nagyon érdekes volt. Jelen videó után plusz megnézni jó szórakozás lehet.
Az utódja, a Heart of darkness is Chahi mesterműve amit rongyosra játszottam
Szenzációs játék, marha jó, moziszerű átvezetőkkel, zenével! Ha jól emlékszem - a hosszú fejlesztési idő miatt - túl későn, rossz időben jött ki az akkori 3D-s mizéria kellős közepén. Anyagilag bukás lett. Mondjuk ilyenre soha nem adok. :) E miatt a játék miatt lett PC-m. :D A HoD miatt jutottam el az Another Worldhöz, a Heart of the Alienhez, aztán a Flashbackhez. Örök emlék, az biztos.
Gorefest végülis kikerült már? (érdeklődöm)
Nem tudom hogy hallottál-e a the escapee/on escapee nevezetű magyar fejlesztésű játékról ami igazából ugyan az mint az another word csak más történet meg itt most már vannak szövegek mint mesélés a játék nem nagyon híres végig játszást is nehéz volt róla találni de ennek is van több különböző kiadása és vannak különbségek például 1 bizonyos ellenség el tűnt vagy hogy egy új puzzle játék került be pár hónappal ezelőtt játszottam ki élő adásban szerintem egy jó kis játék ki próbálhatnád;)
Érdekes, hogy akkoriban nem volt internet és ennyire haladó hardver fejlődés. Mégis játékokat kaptunk. Játékokat ami élményt, és grafikai látványosságot hozott. Hiába 30 perces a játék. Abban az időben nem volt internetes segítség. Max osztálytársak + ismerősök akik ha tovább tartottak a játékban tudtak segíteni. És akkoriban rengeteg másolt játék ment kézről kézre, mégse volt tele buggal. Ugyan úgy egy kaptafa játékok voltak mint pdl: doom, hexen, duke nukem....stb. Mégis volt benne valami ami miatt játék élmény volt, és nem érződött a klónozás. Ma meg lassan csak a világ ami különbség a kampány játékokban. Sand box stílus, kraftolaás, loot, ugyan azok a küldetések (vidd el, keresd meg, beszélj vele, öld meg, kövesd....stb). És a multy részről ne is beszéljünk. Abban meg rengeteg frusztráció van annak, aki csak kikapcsolódás céljából játszik. Példának ott a cod warzone. Alapból gyakorolni kell az átlag játékosnak, hogy lépést tudjon tartani, hogy jobb helyezést érjen el. Plusz egy szinten olyanok ellen kell játszani, akik éjjel nappal azon lógnak. És ez a jobb eset. Mert van még annál feljebb is, ha jobban teljesít az ember, akkor E-sportolók / Streamerek ellen kell játszani, akik ellen egy kikapcsolódás céljából játszó embernek esélye sincs. És ez még csak akkor van, ha az Activision leszámolt a csalókkal. De ez a csoda játékos fajta is ott van. És ez csak egy online játék. És csodálkoznak a játék kiadók, hogy vajon miért is megy annyira a remake / remastered, de az új cím meg nem.
9:31, gáh, bitmap nem ismétlődik az eredetiben, mert abban egyszerűen nincs bitmap. Még beszéltek is róla, hogy a játék vektorgrafikát használ, mert az kevés memóriát igényel. Az eredeti verzióban a háttér is vektorgrafikás, és igen, van ismétlődés benne. De az nem bitmap.
Véleményem szerint pont ezért a 15 éves évfordulós kiadás csak rontott az egészen, mert így a háttér erősen elüt az előtértől, míg az eredetiben ez a probléma nincs.
Ez a játék grafikailag és karaktermozgatásban is nagyon hasonlít a Flashback című játékra. Talán éppen az Another World ihlette. Csak nézzetek utána.
Amiga 500-on az Another World volt jóval előbb, majd a Flashback.
Az csak urban legend, hogy a Flashback ennek a folytatása?
Én is ezen gondolkodtam, mert nagyon hasonlít az Another World-re. Ráadásul az is francia nyelvű, ha nem tévedek.
Valóban nagyon hasonló játék, de nem folytatás. Amúgy az a játék is piszok jó.
@@manocset És van Nintendo Switch-re, vagyis akár a metrón is tudsz vele játszani. Alapból 20 Euro, de szinte folyamatosan le van akciózva 2 Eurora.
Ugyanaz a fejlesztő stúdió, a Delphine Software, de Chahinak nem volt hozzá köze.
imadtam gyerekkent, nekem kozel olyan elmeny volt mint az odd world Abe elso 2 resze
PC-n egy 1,2 MB-os lemezre rafert.
Az 1,2-esen nem fért el, még arj-zve sem. Az 1,44-esen már igen.
@@terencecleric1813 En maskepp emlekszem, de persze lehet, hogy neked van igazad.
Amiga 500 egyik legjobb játéka, igen.
9:03 implementálása inkább :D
Lehetne a következő dead island ha jön a 2
Hat nem sokaig jutottam el benne. 😢
Hát manapság lehet hogy 30 perces játék, de mi többen vittük végig több hónap alatt. Leírás, youtube nem volt, magunknak kellett kitalálni. Ha valaki haladt vele, akkor elmeséltük a többieknek az osztályban Hatalmas élmény volt.
Otherworld ≈ Another world
Nekem ez a játék sokáig a Half-life elődje volt. (Egy rosszul sikerült kísérlet)
Nem ismertem, a 4-5. percnél a Limbo, Inside jutott az eszembe.
A kommentek 99% a arról szól hogy játszott vele, engem az érdekelne ki mit gondol/gondolt gyerekként mi lehet. A sztori?! (egyébként lenyűgőző animációk én azt hittem mostani game...)
Mondjuk ez 10 évesen sem volt akkora feladat összerakni: elméleti fizikus teleportációval kísérletezik, villámcsapás miatt átkerül másik világba, próbál túlélni, nem sikerül.
Szia . Nagyon nagy alkotás volt a játék .....
"...CO-ROMantika."
Leiratkoztam.
Nagyon jó videó lett. Ismét. 👌🤌
A játékmenet pedig nagyon emlékeztet a PlayStation 1 es Heart of darkness játékra :o
Mivel ő csinálta azt a játékot is egy csapattal felvértezve, volt merítése. Jó játék volt az is.
@@sziklamester1244 Ó köszönöm, pedig nem sok idő lett volna utána néznem. Köszi a tájékoztatást.
Az is lehet ,hogy a videóban meg volt említve csak átsuhantam felette.