Van két igaz mondás: a: "Kutyából nem lesz szalonna!" b: "Hülye ember az, akit kétszer be lehet csapni." Emlékezzünk csak vissza, hogy mit ígértek a Covid-heyreállítási alap hitelfelvételéhez szükséges hozzájárulásunkkor. Ne felejtsük el azt sem, hogy milyen aljas és pofátlan módon, az EU-s szerződések és jogszabályok sorát megszegve nem adták/adják ide a nekünk járó forrásokat, minket rágalmazva "jogállamisági hiányosságokkal"...!! Szóval: Dobjuk már nekik vissza a labdát!: Akkor járuljunk hozzá BÁRMILYEN közös hitelfelvételhez, ha előbb megkaptuk a nekünk jogosan járó pénzt. Nem mellesleg: KÉSEDELMI(!) kamatokkal együtt!
Azért nem adták a fidesznek az uniós pénzeket, mert elherdálták/ellopták. Feltételeket szabtak, hogy ÁTLÁTHATÓ legyen az uniós pénzek szétosztása, és hogy ne építhessen minden községben ülő polgármester saját házat uniós pénzekből. Te fel sem fogjátok, hogy mennyi pénzt herdált el a fidesz, amiből a gazdaságot kellett volna élénkíteni? Ami miatt ott tartunk ahol - EU sereghajtók lettünk MINDEN MUTATÓBAN.
@@adicsal6821Vagy a fejed. Te tudtad hogy az imádkozó sáskák akkor is tudnak nyaszni, amikor a fiúnak már nincs meg a feje, mert a csaj sáska amelyik lelökte magáról falatozza éppen? Nem érdekli a csávót, simán visszamászik és végigtolja az egészet. Sőt! Van egy olyan hangyafaj, amelyik azt csinálja, hogy míg a többiek elvonják a figyelmét a sáskának, egyik felnyargal a hátn és a csáprágóival lekapja a fejét. Azután a feje helyére ül és úgy irányítja, mint az elefántokat indiába'. Valami a sáskába kódolt mechanizmust használnak ki, amit még egy vízi hajszálféreg is ki tud, amely miután belemászott a sáskába és ott fejlődött jóóó hosszúra és csinosra: Oda navigálja a sáskát a vízpartra és ráveszi, hogy ugorjon vízbe, amikoris a fonálféreg távozik a potrohából. Naszóval van bennük valami speckó mechanizmus, hogy fej nélkül is tolják egy darabig az ipart. Akkor is, ha számukra semmi értelme. Szerintem te is egy ilyen imádkozó sáska vagy képletes értelemben. És 2 kivétellel: 1. A te áldozatos "munkásságod" nem hasznosul mások számára sem, még ha egy "fonálféreg" is lenne az illető szintén képletes értelemben és 2. Te nem nyaszol. Az ilyenek nem tudnak, jobb ha tőlem tudod. De a reményhal se! hahaha. Volt amúgy egy sorstársad (azt még úgy is hívták) Elfogyott. Ha gondolod nem közlök további részleteket, ne légy mohó elégedj meg ennyivel ma estére. Ja csak még valami. Jó voltál. De használhatatlan. Vagy az a manhattan vó't? Na mindegy jóccaka beléd is. Örvendtem piszkosul.
Felháborító!!!! Mindenkereszténytisztafajú, orbánputyinista magyarembert a Gazdaságban!!! Krausz Ferenc AZ UKRAJNAI HÁBORÚ ÁLTAL SÚJTOTT NEHÉZ SORSÚ EMBEREK MEGSEGÍTSÉGÉRE, ENNEK JAVÁRA SZÁNJA A PÉNZJUTALMAT. Ahogy az interjúban elhangzik, Krausz Ferenc az utóbbi időben elnyert díjainak anyagi részét ennek az ukrajnai kezdeményezésnek a javára különítette el, és nem lesz ez másképp a Nobel-díjjal sem. Honlapja szerint az S4P célja az Ukrajnán belüli helyi közösségek projektjeinek támogatása. Olyan tevékenységeket segítenek, amelyek azonnali szükségleteket elégítenek ki, és tartós értéket teremtenek. Első projektjeikkel mintegy 30 gyermeknek segítettek, akik elvesztették otthonukat Kelet-Ukrajnában, és egy nyugat-ukrajnai kis falu, Bakosh általános iskolájában találtak menedéket. Az iskola több mint 300 tanulóját a digitális tanulást segítő eszközökkel támogatják.
Jó ez nekünk??? Kell ez nekünk egyáltalán.Nekünk jó szakemberekre ácsra, buszsőförre stb. lenne szükségünk nem egy szar díjra.Adjuk vissza. Krausz úr nyugodtan vándoroljon ki és legyen a dicsőség mondjuk az USÁ-é-, hogy a macska rúgja meg. A cukor és a krumpli nem lett olcsóbb.
@@farkastoth4160 ráadásul nem a Viktor Gazdának, Putyin elvtársnak vagy a keresztény egyháznak adta rendes magyar emberként a Nobelpénzt, hanem az ukránoknak! Hát milyen keresztény nemzetiértékrendű magyarjobbágy buszdofőrportás az ilyen?!!!! #o1g #csútigéniusz szlává ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Mi az, hogy az EU kifizetheti nekünk, a nekünk járó milliárdok 60 %-át? Ha majd a 100 %-ot kifizette nekünk, azután kellene bármi mást támogatnunk, addig nem! De, ha mindent kifizetett már nekünk az EU, akkor kell a legfontosabb döntést meghoznunk, hogy soha többé ne hozhassák hazánkat ilyen helyzetbe, a szankcióikkal, vámjaikkal, adóikkal, "törvényeikkel", a felvett hiteleikkel, amit nem EU-s államoknak adnak, a tagországoknak ki nem fizetett milliárdjaikkal, a migránsaikkal!
Nem kellene ragozni. Be kellene jelenteni, hogy ""semlegesek"" leszünk ezután mint Svájc.Kilépünk minden szarságból.Majd miután nincs hadseregünk, védelmi szerződést kötünk Oroszországgal és Kínával, valamint Észak Koreával.Minden migránst átengedünk, naponta 20 teli vonatszerelvényt indítunk Bécsbe velük.Mert mi humanisták, emberbarátok, vagyunk, nem vagyunk rásszissták, idegen gyűlölők stb. A vonatoknak neveket adunk. Lesz ""Orbán Viktor"" MÁV szerelvény stb.
Aztán ha "megfelelően" szavazunk, akkor majd mást találnak ki. Azaz a sorrendet meg kell fordítani. Először fizessék ki ami jár, aztán majd meggondoljuk, hogy hogyan szavazunk.
Mától magyar állampolgár Marco Rossi. A szíve magyar, ide húz és ez a lényeg, nem a nyelv. A magyar e-zékben meg a legtöbbnek csak a nyelve magyar, de a szíve idegen.
Ma 45 percig keringtem, míg a VII ès VIII ker határán parkolót találtam. 15 kiló szennyes ágyneműt, takarító eszközöket nem tudok bkv-vel vinni. Kell az autó. Ráadásul VIII kerületi ingatlanom van. Szentkirályi Puskin utca felét felfestették sárgára, tilos a parkolás. Mit gondol Karácsony a kerületi lakók hol fognak parkolni?????? A rohadt drága 600ft/h díjat is kifizetem, de ma már parkolni sem lehetett. Mindent lezár ez a bájgúnár. Ez mindennek a teteje!! Nem szórakozásból autózom.
Csőd előtt áll Budapest, de Karógeri 65 millió forintot utalt ki prémiumokra BKK , és BKV felsővezetőinek!😮 Rosszban sántikált, ezért műtötték a térdét!
Szerintem fegyort kirugtak a hajozo allomanybol, miutan kiderult hogy o mosta az elektromos kocsikat a holland partok kozeleben azon a japan teherhajon. 😂😂 Ezert probalkozik ujra itthon. 😅😅 Szep napot 😊
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsőra és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
Jézus, te tudod, hogy mekkora az EU és Magyarország gazdasága? A mi gazdaságunk az EU GDP-jének 0,3%-át se teszi ki, biztos fognák a fejüket, ha nem kellene elviselni a gazdátokat! 😂😂😂😂
@@laszlocseke9200 Támogatom! Lenne meglepi, meg óriási arcvesztés don vétónak! 👍 A fidesz-szavazók is (60-70%) az eu-tagság melkett vannak! Ott is van pár százezer épeszű, akik a rendszer haszonélvezői , de elllenérzésekkel vannak a kelet/oroszbarát kormányzástól!
A két magyar Nobel díjas tudós kapcsán az e-zék elismeri a nagy egyetemek által nyújtott tudományos, pénzügyi háttér fontosságát. De akkor miért nem akarják a világ 40 első egyeteme között jegyzett Fudan Budapestre költözését?
Meg kell ígérni, hogy akkor szavazzuk meg ha megkaptuk a teljes összeget és ha megkaptuk akkor nem szavazni meg, hanem a pofájukba kell mosolyogni. :-)
Megnevettető, hogy egy olyan ember nyilatkozik meg a fizikai Nobel-díj kapcsán, aki egy elektromossággal működő szerkezetet lezuhanyoztat. Hidegzuhany.
Orbán legmarkánsabb politikai erénye az a a hihetetlenül kifinomult stratégiai érzék, amivel mindenki másnál jobban látja elöre, - nemcsak a magyar vonatkozású fejleményeket -, hanem az egész világra kiható mozgások irányát. Ebben felülmúlja még a nagyhatalmak stratégiai képességeit is. Meglátásiból aztán helyes döntéseket vezet le. Ehhez képest Gyurcsány apó szellemileg egy szemétdombon agressziven kapirgáló tyúkocska benyomását kelti az emberben.
Én épp ma mondtam a szomszédomnak ,hogy nincs még egy olyan politilus ma a világon mint a mi Viktorunk. Még nagyítoval sem találni hozzá hasonlót,aki így tudja rendezni maga körül a világot .
Kedves SzL Ficonak igaza van, ezt a háborút csak a 2ik felvonásában kezdték a ruszkik. Ez már elkezdődött a '90es években, de legkésőbb a majdani puccsal 2014ben. Folytatódott az orosz kisebbség jogfosztásával és a dombaszi régió ágyúzásával. Idetartozik még a 2 megszegett minszki egyezmény, amiről a mutti és a francia pojáca (hollande) is megmondta, hogy miért nem lett betartva/betartatva. Nem kell ennyire PC-nek lenni, főleg ha nem muszáj. :-(
Szabó László Igen, az Európai Unió Dublintól Nyíregyházáig tart! (Ha a BREXIT-re utal: Belfast-ot kellett volna ide citálnia, mert az valóban az Egyesült Királysághoz tartozik, az Ír Köztársaság viszont még mindíg az Unió tagja...)
Azért mondta így,hiszen nem tart Dublintól Nyíregyig az EU,mert közte az Egyesült Királyság már nem az. Vagyis ott van egy lyuk a kontinens és Írország között.
1. Közös hitel az EU-val nooooo, NEM ! Egyszer már ( nem oly rég, un. Covid helyreállítási hitel, nem kaptunk belőle egy fillért se de attól függetlenül fizethetjük kell a ránk eső részletet ) megjártuk velük, ugye ?
A kellenénk, időszakba léptünk. A Svédeknek a NATO belépéshez, az Uniónak az újjabb hitelekhez. Nem lenne jó nekik, ha a v4 összezárna, ( esetleg bővülne,) és az EU s választasok is vészesen közelednek. Több országban is megértésre talált, hogy gyorsuló ütemben csúszunk lefelé, és jön a tél. Ukrajnát már senki nem szívből támogatja, és nem is nagyon van miből. Ne tévedjünk az engedmények max a választásokig élnek. Utána a cél a jelenlegi kormány végleges kiiktatása lesz. Mindez nem befolyásolja azt hogy a Magyar választásokig eddig nem látott össztüz zúdul ránk, kerül amibe kerül. Így kell készülni.
Szerintem ha Magyarország megszavazza a brüsszeli újabb pénzkölcsönzést akkor jól át fogják verni a magyar népet és kormányát ,én nem lennék benne ,nem fognak látni pénzt a magyarok csakk visszafizetési kötelezettséget !
Jó lenne, ha már itt nap, mint nap osszátok az észt, agyarul helyesen beszélni. Pl.. Nem helyes a bepótolni szóhasználat. A pótlás az már be. Helyesn, PÓTOLNI elég.
31:31 ÉS MÉG CSAK KEDD VAN ... MEKKORA BOMMON DRÁGA NOVÁK KATALINTÓL ... ÉS SZERETVE TISZTELT DEMETER SZILÁRD IS BESZÚRTA !!! EZZEL HÍVTAM FEL ANYUKÁMAT " ÉS MÉG CSAK KEDD VAN " ... SZILÁRD IS EZT HOZTA ... EGY RUGÓRA JÁRUNK ... 😍👑
Mi van az "agonizáló, haldokló, agresszív banda a vezetésében" usa- val amikor a "fasiszta" ukrán "bandákról" beszélünk az ukrán orosz háború kirobbantásával kapcsolatban ?
Ismét hazájuk ellen szavaztak a momentum és a jobbik képviselői az európai parlamentben ...olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé,.. (ps)
A ballib demokrácia. Felszólították Ficót, változtasson Ukrajnával kapcsolatos álláspontján Stefan Lövfen kezdeményezni akarja a Smer kizárását, amennyiben ez nem történik meg. (vh)
@@Fidesz_szektas_barmok Drága szüleid, akik megküzdöttek érted, nem szégyellik magukat, vagy nem is tudják, hogy nevet változtattál? Ráadásul többasszámban?
EU readies payout to Hungary to avoid Ukraine aid blockade. = Az EU kifizetéseket helyezett kilátásba Magyarország számára, ha (cserébe) az nem akadályozza meg az ukrán "segélyeket" . (Politico)
Karikó nem mást mozdított előre kutatásával, mint könnyedén beavatkozni az emberi génállományba!! Veszélyes fegyver, mint az atonbomba. Jár is érte a Nobel- díj!
_Az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová tagadta az értesülést, miszerint Brüsszel engedett Budapestnek azért, hogy cserébe a magyar kormány ne vétózza meg Ukrajna pénzügyi támogatását._ - írja a HVG. Jéé.
Mi pedig biztosítjuk Vera Jurová-t, hogy bármilyen mézesmadzagot rakhatnak elénk, kiismertük őket. Egy korrupt, hazug maffiaszervezetet működtetnek. Végük lesz hamarosan. :)
A Pentagon figyelmeztette a kongresszust, hogy elfogynak az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyre szánt források az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyre fennmaradó pénzeszközök körülbelül hat hónapra elegendőek (vh)
@@adicsal6821 Semmilyen önreflexió nem látható ezeknél a véglényeknél. Minden évben odavész a nyugat, de aztán mindig eljön a tavasz és csak mi süllyedtünk lejjebb.
Viszont ami az univerzális világértelem teljes pofánrúgása, hogy Neumann nem kapott egyet se'. Nemkicsit röhelyes. Jó tudom ő nem itt vó't már akkor, de akkor is érted...
Róbert. 😂 Csodálatosan vezeted e műsort, nap-mint nap. A húzentrógered a régi időkre emlékeztet. Tetszik amikor a jobbod kinyújtott karral, nyitott tenyérrel leteszed. 😊
Tízezrével költöznek haza a kivándorolt magyarok - itt vannak az adatok Megint többen települtek vissza Magyarországra, mint ahányan elmennek. Egyre több külföldi is Magyarországot választja. (Világgazdaság)
Nem zártak be vasútvonalakat, a forgalma lett - bizonyos okokból - leállítva (csak a dollármédia firkászai nem igazán értik a magyart), és vonathelyettesítő buszközlekedés próbaképpen beállítva.
Bizony-bizony ő már régen hatalmon van és úgy tűnik hogy Magyarország sokat vesztett. Az infláció durván a háromszorosa a Brüsszelinek. A Brüsszeli jövedelem pedig háromszorosa a hazainak.
Mit vesztett Mo? Az inflációt a brüsszeli ballibeken kérd számon. Mi köze a kormánynak az árképzéshez? Ne csak a brüsszeli jövedelmet vedd alapul, írd le a brüsszeli kiadásokat is (bérleti díj, rezsi, élelmiszer stb.)
Fidesz: adócsökkentések, családi adó- és járulékkedvezmény, 25 éves kor alatt szja mentesség, gyermeket vállaló nők (30 éves korig) szja mentesség, fiatal házasok szja kedvezmény, babaváró hitel, diplomás gyed, gyed extra, otthonteremtési támogatás, béremelések, rezsicsökkentés, vállalkozók adó- és járulékcsökkentés, nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj visszaállítása, ingyen tankönyv/étkeztetés, felújítások, fejlesztések, kkv támogatások, gazdasági növekedés stb.
Magyarország kivételével egyik fejlett országban sem tartott lépést a béremelkedés az áremelkedéssel Az infláció Magyarországon még magasabb, mint Lengyelországban, de a bérek az év során kétszer olyan gyorsan nőttek, mint nálunk” - írta egy lengyel lap az OECD kutatásaira hivatkozva. Mint hozzátették, a másik végletet a csehek jelentik, ahol a legerősebben csökkent a reálérték. (ps - rmf24)
_900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, kisebb lesz a gazdasági növekedés._ (3x4) De, Döbrögi illetménye a tavalyi 3 millió 555 forintól idén júliusban 4 millió 178 forintra emelkedett.
Magyarország kivételével egyik fejlett országban sem tartott lépést a béremelkedés az áremelkedéssel Az infláció Magyarországon még magasabb, mint Lengyelországban, de a bérek az év során kétszer olyan gyorsan nőttek, mint nálunk” - írta egy lengyel lap az OECD kutatásaira hivatkozva. Mint hozzátették, a másik végletet a csehek jelentik, ahol a legerősebben csökkent a reálérték. (ps - rmf24)
@@adicsal6821Mert ők csináltak magas inflációt, gazdasági visszaesést - válságot (szankciós politika) Ja, azért zuhan scholzék népszerűsége, azért tüntettek többek között Németországban.
Ismét hazájuk ellen szavaztak a momentum és a jobbik képviselői az európai parlamentben ...olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé,.. (ps)
@@adicsal6821 Hogy lop a Fidesz? A lopás baloldali: 4-es metró ügy, czeglédy, cseh katka, lackner, gajda, kránitz, bkv mutyi, városháza ügy, mszp-s számlagyárak, kész zoltán, mártha imre, iványi, horváth csaba, patek, dr. fischer, deák, szabó tímea (kokainbiznisz), varga zoltán baloldali milliárdos, 99 mozgalom ügy stb.
Ismét hazájuk ellen szavaztak a momentum és a jobbik képviselői az európai parlamentben ...olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé,.. (ps)
Kitüntetik a 98éves nácit----canada!!!
Az összes azovos horogkeresztel van kitetoválva.!!!
Tényleg nem nácik??? No nemár.
Félelmetes véleményeket hallani itt !
_Magyarországon nincsenek ilyenek?_
@@laszlouk1 Fico végre kimondta.
@@adicsal6821De, és a ballib pártok képviselik őket (márki-zay).
@@boogeyman3298 Márki-Zay ballib? Illibbant vagy bugyiman 3298! Trombitás Megafos Frédy-t is képviseli?
Van két igaz mondás:
a: "Kutyából nem lesz szalonna!"
b: "Hülye ember az, akit kétszer be lehet csapni."
Emlékezzünk csak vissza, hogy mit ígértek a Covid-heyreállítási alap hitelfelvételéhez szükséges hozzájárulásunkkor. Ne felejtsük el azt sem, hogy milyen aljas és pofátlan módon, az EU-s szerződések és jogszabályok sorát megszegve nem adták/adják ide a nekünk járó forrásokat, minket rágalmazva "jogállamisági hiányosságokkal"...!! Szóval: Dobjuk már nekik vissza a labdát!: Akkor járuljunk hozzá BÁRMILYEN közös hitelfelvételhez, ha előbb megkaptuk a nekünk jogosan járó pénzt. Nem mellesleg: KÉSEDELMI(!) kamatokkal együtt!
Akkor most ki a hülye? Csak nem a dakota geci?
Azért nem adták a fidesznek az uniós pénzeket, mert elherdálták/ellopták. Feltételeket szabtak, hogy ÁTLÁTHATÓ legyen az uniós pénzek szétosztása, és hogy ne építhessen minden községben ülő polgármester saját házat uniós pénzekből.
Te fel sem fogjátok, hogy mennyi pénzt herdált el a fidesz, amiből a gazdaságot kellett volna élénkíteni? Ami miatt ott tartunk ahol - EU sereghajtók lettünk MINDEN MUTATÓBAN.
_Miért kellett geciznie Döbröginek az EU-val?_
Kifizetik. Utana jo beinteni bosszúbol ukrajnának.😂😂
Igen ,és fizessenek előre mint én a boltban.
Marco Rossi mától magyar állampolgár!😍✌
Is! Maradt olasz is.Kettős állampolgár,mint én is. 🙂
@@Agotina _Csak el kell forgatni a zászlót._ :)
@@adicsal6821Vagy a fejed. Te tudtad hogy az imádkozó sáskák akkor is tudnak nyaszni, amikor a fiúnak már nincs meg a feje, mert a csaj sáska amelyik lelökte magáról falatozza éppen? Nem érdekli a csávót, simán visszamászik és végigtolja az egészet. Sőt! Van egy olyan hangyafaj, amelyik azt csinálja, hogy míg a többiek elvonják a figyelmét a sáskának, egyik felnyargal a hátn és a csáprágóival lekapja a fejét. Azután a feje helyére ül és úgy irányítja, mint az elefántokat indiába'. Valami a sáskába kódolt mechanizmust használnak ki, amit még egy vízi hajszálféreg is ki tud, amely miután belemászott a sáskába és ott fejlődött jóóó hosszúra és csinosra: Oda navigálja a sáskát a vízpartra és ráveszi, hogy ugorjon vízbe, amikoris a fonálféreg távozik a potrohából. Naszóval van bennük valami speckó mechanizmus, hogy fej nélkül is tolják egy darabig az ipart. Akkor is, ha számukra semmi értelme. Szerintem te is egy ilyen imádkozó sáska vagy képletes értelemben. És 2 kivétellel: 1. A te áldozatos "munkásságod" nem hasznosul mások számára sem, még ha egy "fonálféreg" is lenne az illető szintén képletes értelemben és 2. Te nem nyaszol. Az ilyenek nem tudnak, jobb ha tőlem tudod. De a reményhal se! hahaha. Volt amúgy egy sorstársad (azt még úgy is hívták) Elfogyott. Ha gondolod nem közlök további részleteket, ne légy mohó elégedj meg ennyivel ma estére. Ja csak még valami. Jó voltál. De használhatatlan. Vagy az a manhattan vó't? Na mindegy jóccaka beléd is. Örvendtem piszkosul.
Vajon mi oka volt rá?
A lényeg : büszkék vagyunk rá, hogy ezt a közösséget választotta!
Isten hozott , kedves Marcó . A világ legnagyobb történelmi multjával rendelkező gyönyörű országot választottad . 🇭🇺❤️❤️🇮🇹
Gratulálok Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjjához!✌🇭🇺😍
Ja! Meg nemecsek ernő
Felháborító!!!! Mindenkereszténytisztafajú, orbánputyinista magyarembert a Gazdaságban!!! Krausz Ferenc AZ UKRAJNAI HÁBORÚ ÁLTAL SÚJTOTT NEHÉZ SORSÚ EMBEREK MEGSEGÍTSÉGÉRE, ENNEK JAVÁRA SZÁNJA A PÉNZJUTALMAT.
Ahogy az interjúban elhangzik, Krausz Ferenc az utóbbi időben elnyert díjainak anyagi részét ennek az ukrajnai kezdeményezésnek a javára különítette el, és nem lesz ez másképp a Nobel-díjjal sem.
Honlapja szerint az S4P célja az Ukrajnán belüli helyi közösségek projektjeinek támogatása. Olyan tevékenységeket segítenek, amelyek azonnali szükségleteket elégítenek ki, és tartós értéket teremtenek. Első projektjeikkel mintegy 30 gyermeknek segítettek, akik elvesztették otthonukat Kelet-Ukrajnában, és egy nyugat-ukrajnai kis falu, Bakosh általános iskolájában találtak menedéket. Az iskola több mint 300 tanulóját a digitális tanulást segítő eszközökkel támogatják.
Jó ez nekünk??? Kell ez nekünk egyáltalán.Nekünk jó szakemberekre ácsra, buszsőförre stb. lenne szükségünk nem egy szar díjra.Adjuk vissza. Krausz úr nyugodtan vándoroljon ki és legyen a dicsőség mondjuk az USÁ-é-, hogy a macska rúgja meg. A cukor és a krumpli nem lett olcsóbb.
@@farkastoth4160 ráadásul nem a Viktor Gazdának, Putyin elvtársnak vagy a keresztény egyháznak adta rendes magyar emberként a Nobelpénzt, hanem az ukránoknak! Hát milyen keresztény nemzetiértékrendű magyarjobbágy buszdofőrportás az ilyen?!!!! #o1g #csútigéniusz szlává ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
A pénzjutalmat Ukrajnànak ajálnotta fel
A lapáttal nem a pénzt kéne osztani, hanem a lapockákat kéne egyengetni....
Mi az, hogy az EU kifizetheti nekünk, a nekünk járó milliárdok 60 %-át? Ha majd a 100 %-ot kifizette nekünk, azután kellene bármi mást támogatnunk, addig nem! De, ha mindent kifizetett már nekünk az EU, akkor kell a legfontosabb döntést meghoznunk, hogy soha többé ne hozhassák hazánkat ilyen helyzetbe, a szankcióikkal, vámjaikkal, adóikkal, "törvényeikkel", a felvett hiteleikkel, amit nem EU-s államoknak adnak, a tagországoknak ki nem fizetett milliárdjaikkal, a migránsaikkal!
Nem kellene ragozni. Be kellene jelenteni, hogy ""semlegesek"" leszünk ezután mint Svájc.Kilépünk minden szarságból.Majd miután nincs hadseregünk, védelmi szerződést kötünk Oroszországgal és Kínával, valamint Észak Koreával.Minden migránst átengedünk, naponta 20 teli vonatszerelvényt indítunk Bécsbe velük.Mert mi humanisták, emberbarátok, vagyunk, nem vagyunk rásszissták, idegen gyűlölők stb. A vonatoknak neveket adunk. Lesz ""Orbán Viktor"" MÁV szerelvény stb.
Aztán ha "megfelelően" szavazunk, akkor majd mást találnak ki. Azaz a sorrendet meg kell fordítani. Először fizessék ki ami jár, aztán majd meggondoljuk, hogy hogyan szavazunk.
Azért én nem hiszem el, ha közös hitelt felveszzük, utána majd ők adják a pénzt. Ravasz dolog!
Nem engedték be ukrajnába a svéd külügyminisztert!🎉
Tobias Billström otthonfelejtette az útlevelét!😂😂😂
😄
Sebaj Tóbiás azt gondolta ukrajna már hiphop európa!😅
Nem diplomata útlevéllel ment?
Ez esetben úgy vélem mindenképp ildomos, 1 db. angström álljon a seggébe' széjjel szana tejszínhabbal.
@@Fidesz_szektas_barmok
Semmilyen útlevéllel ment!
Repült a csóka!😁
Fletnisné még a Partizánon is bukott megint! :D A jolvanezígy is szidja.
Amikor német külügyminiszterek birodalmi határokat álmodtak keleten,annak mindig rossz vége volt!
29:50 Talán nem kéne megszavaznunk a puniós költségvetés feltornázását, és a hoholoknak szánt "támogatást". Ezt a szemérmetlen zsarolást!
Ahogy szoktam mondani: Hohol, a pénz után lohol.
Mától magyar állampolgár Marco Rossi. A szíve magyar, ide húz és ez a lényeg, nem a nyelv. A magyar e-zékben meg a legtöbbnek csak a nyelve magyar, de a szíve idegen.
_Kit izgat ez?_ :)
@KvargLipot1106 _Nekem nem kell bizonygatnom, butus._ :)
_"Nem az a magyar, akinek magyarok az ősei, hanem az, akinek magyarok lesznek az unokái"_ (Vukics FErenc asszem, de az se 100, hogy nem ...ul idéztem)
@@adicsal6821téged!
Hiszen itt véred habosra a nyálad, butuskám!
@@adicsal6821 változztass nicknevet baszki, már mindenki ismer
Ma 45 percig keringtem, míg a VII ès VIII ker határán parkolót találtam. 15 kiló szennyes ágyneműt, takarító eszközöket nem tudok bkv-vel vinni. Kell az autó. Ráadásul VIII kerületi ingatlanom van. Szentkirályi Puskin utca felét felfestették sárgára, tilos a parkolás. Mit gondol Karácsony a kerületi lakók hol fognak parkolni?????? A rohadt drága 600ft/h díjat is kifizetem, de ma már parkolni sem lehetett. Mindent lezár ez a bájgúnár. Ez mindennek a teteje!! Nem szórakozásból autózom.
És még nem végzett. A Nagykörútra is biciklisávot akar.
Csőd előtt áll Budapest, de Karógeri 65 millió forintot utalt ki prémiumokra BKK , és BKV felsővezetőinek!😮
Rosszban sántikált, ezért műtötték a térdét!
Ext fogja tenni a DK is! Szorni a lovét két kézzel ha engedjük
_Az év elején Bayer Zsolt cége közel 50 milliót kapott ingyen egy állami cégtől puszira._
@@adicsal6821 A szerencsejáték zrt-től. Igen?
Ugyan miért menne csődbe? Nem unjátok még a hazudozást?
@@Fidesz_szektas_barmok _900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, de ők csak Budapestért aggódnak nagyon._
Sírjál Kádár csaló még több csatornával! Sosem jön vissza a Fletnised akkor sem! :D
Nem szabad elhinni a közös hitelt. Utólag megint átvágnak minket.
Ez így van! Abban biztosak lehetünk! Egyetértek!
Szerintem fegyort kirugtak a hajozo allomanybol, miutan kiderult hogy o mosta az elektromos kocsikat a holland partok kozeleben azon a japan teherhajon. 😂😂 Ezert probalkozik ujra itthon. 😅😅 Szep napot 😊
@@evapethone3795 ♥️💮🧡🇭🇺💮♥️
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsőra és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
Lépjünk ki az EU-ból, kíváncsi leszek akkor hogy fognak prüszkölni, miböl lesz *zsebpénzük*?
_Raaajtaaa, és vége is a fidesznek._ :)
Jézus, te tudod, hogy mekkora az EU és Magyarország gazdasága?
A mi gazdaságunk az EU GDP-jének 0,3%-át se teszi ki, biztos fognák a fejüket, ha nem kellene elviselni a gazdátokat! 😂😂😂😂
@@adicsal6821!Azt te csak gondolod…..mièrt nem csinàl a Fidesz egy nemzeti konzultàciòt az uniòs kilèpèsröl???Azèrt mert sok ember ki akarna lèpni
@@laszlocseke9200 Támogatom! Lenne meglepi, meg óriási arcvesztés don vétónak! 👍
A fidesz-szavazók is (60-70%) az eu-tagság melkett vannak! Ott is van pár százezer épeszű, akik a rendszer haszonélvezői , de elllenérzésekkel vannak a kelet/oroszbarát kormányzástól!
@@Fidesz_szektas_barmok Ha nem tűnt volna fel, imádott brüsszeli ballib politikusaid húzzák a belüket az ep-ből... 🙂
A két magyar Nobel díjas tudós kapcsán az e-zék elismeri a nagy egyetemek által nyújtott tudományos, pénzügyi háttér fontosságát. De akkor miért nem akarják a világ 40 első egyeteme között jegyzett Fudan Budapestre költözését?
_A kínai kommunista Fudant?_ :)
Krausz Ferencet Orbán Viktor saját kezűleg taníttatta, ... pedig egy évvel fiatalabb nála!
@@user-bm9rm9ii7nÉs? A NOBEL DIJ bizonyítja, tökéletes *befektetés* volt.
@kovacsgabor4696 _De az itt csak egy klón lenne, kommunista gyökerekkel._
@@adicsal6821 A természettudományos gondolkodást jelenleg nem a kínaiak erőszakolják meg, ott nem szülnek férfiak.
7:51 Tulajdonképpen az európai unió kitől veszi fel a hitelt ? 😂😂😂
Meg kell ígérni, hogy akkor szavazzuk meg ha megkaptuk a teljes összeget és ha megkaptuk akkor nem szavazni meg, hanem a pofájukba kell mosolyogni. :-)
Szerintem elég, ha megszavazzuk! Fizetni biztosan nem fognak! Becstelen emberektől, becsületet remélni badarság.
Ne szavazzuk meg!
@@beafarkas5434lombkorona sétányt minden háztartásba
Akkor minek is szavazzuk meg? Sőt BÁRMIT ! Elég volt egyszer az, hogy átvágtak minket!
Hunter Bden a bíróság előtt!
Akár 25 évet is kaphat!🎉
_És Trump is._ :)
@@adicsal6821
Csak szeretnéd!
@@AGNES.HALLAI _Barlangodig nem ért el a hír?_ :)
@@adicsal6821
Csak ennyi mucika?😂
@@AGNES.HALLAI _Még ez is sokk neked, néni._ :)
Gratulálok a 200 000 -hez!❤
A Mi Hazánk a DK elött van.
_Vidéken lehet._ :)
Mikor jonnek ra a m.hazank imadoi, hogy kik es miert allnak mogottuk es persze nem ingyen.?
A Mi Tanyánk nem más,mint átöltözött jobbikosok,új logóval!
Nemrég még ott tapsoltak Vonának!!!!!
Nyugalom ,nem fognak jönni a vissza tartott uniós források.
Pedig már rég elköltötték a haverokra.
Tudjuk.
Sokat tettetek azért, hogy még véletlenül se!
Megnevettető, hogy egy olyan ember nyilatkozik meg a fizikai Nobel-díj kapcsán, aki egy elektromossággal működő szerkezetet lezuhanyoztat. Hidegzuhany.
Nem szabad megszavazni az ukrajnának szánt támogatást. A pénzt előbb utóbb úgy is ki kell fizetniük.
👍👍👍
👍
Máris szomszéd, kezdünk. 🥁
Én úgy látom hogy most már az urak is belfáradrak a köpködésbe. Nincs új téma, szerintem meg kellene újúlni.
Szerintem nem kéne politikával foglalkoznod.
Orbán legmarkánsabb politikai erénye az a a hihetetlenül kifinomult stratégiai érzék, amivel mindenki másnál jobban látja elöre, - nemcsak a magyar vonatkozású fejleményeket -, hanem az egész világra kiható mozgások irányát. Ebben felülmúlja még a nagyhatalmak stratégiai képességeit is. Meglátásiból aztán helyes döntéseket vezet le. Ehhez képest Gyurcsány apó szellemileg egy szemétdombon agressziven kapirgáló tyúkocska benyomását kelti az emberben.
Én épp ma mondtam a szomszédomnak ,hogy nincs még egy olyan politilus ma a világon mint a mi Viktorunk. Még nagyítoval sem találni hozzá hasonlót,aki így tudja rendezni maga körül a világot .
Előbb ide a lóvét!
KariGeri neve innentől légyen TakarodjGeri. Elég volt.
Tetves EU
Mondd meg nekik, proli!! 🤣🤣🤣
_Csak ki kell lépni._ :)
Intelligens fideszes
@@melinda2066 Hát hallgass pankotai lili összest.
@@boogeyman5173 _De ő még csak tini._ :)
Kedves SzL Ficonak igaza van, ezt a háborút csak a 2ik felvonásában kezdték a ruszkik. Ez már elkezdődött a '90es években, de legkésőbb a majdani puccsal 2014ben. Folytatódott az orosz kisebbség jogfosztásával és a dombaszi régió ágyúzásával. Idetartozik még a 2 megszegett minszki egyezmény, amiről a mutti és a francia pojáca (hollande) is megmondta, hogy miért nem lett betartva/betartatva. Nem kell ennyire PC-nek lenni, főleg ha nem muszáj. :-(
Kevés a realitás! Ezért kár volt bele fogni!
Hoppácska ! Ezt nem is tudtam !
_Erre nem lehetsz büszke._ :)
Most akkor nem úgy van, hogy a Birodalom az Atlanti- óceántól a Kamcsatka fészigetig tart? Őőőőő, nem.
Szabó László
Igen, az Európai Unió Dublintól Nyíregyházáig tart!
(Ha a BREXIT-re utal: Belfast-ot kellett volna ide citálnia, mert az valóban az Egyesült Királysághoz tartozik, az Ír Köztársaság viszont még mindíg az Unió tagja...)
Azért mondta így,hiszen nem tart Dublintól Nyíregyig az EU,mert közte az Egyesült Királyság már nem az. Vagyis ott van egy lyuk a kontinens és Írország között.
1. Közös hitel az EU-val nooooo, NEM ! Egyszer már ( nem oly rég, un. Covid helyreállítási hitel, nem kaptunk belőle egy fillért se de attól függetlenül fizethetjük kell a ránk eső részletet ) megjártuk velük, ugye ?
A kellenénk, időszakba léptünk. A Svédeknek a NATO belépéshez, az Uniónak az újjabb hitelekhez. Nem lenne jó nekik, ha a v4 összezárna, ( esetleg bővülne,) és az EU s választasok is vészesen közelednek. Több országban is megértésre talált, hogy gyorsuló ütemben csúszunk lefelé, és jön a tél. Ukrajnát már senki nem szívből támogatja, és nem is nagyon van miből. Ne tévedjünk az engedmények max a választásokig élnek. Utána a cél a jelenlegi kormány végleges kiiktatása lesz. Mindez nem befolyásolja azt hogy a Magyar választásokig eddig nem látott össztüz zúdul ránk, kerül amibe kerül. Így kell készülni.
Szerintem ha Magyarország megszavazza a brüsszeli
újabb pénzkölcsönzést akkor jól át fogják verni a magyar népet és kormányát ,én nem lennék benne ,nem fognak látni pénzt a magyarok csakk visszafizetési kötelezettséget !
Akkor most megvesznek bennünket?
FICO 👍👍👍👍👍
🐎🌲👉👌
De meddig lesz barat?
Bubuka! Ficóka még mindig Magyarellenes, ugye tudod?
Emlékszel? Meg sem állnak a szlovák tankok Budapestig.
@@kroky80 mi van broky??!! 🐒🐒🍌🍌🍌🐒🐒🤣😂🤣🤣
Jajjjj tényleg ez a Sötét Gyanús Andriska meg a gyurikané tényleg még vannak ?
Igaza van Ficzonak!
Jó lenne, ha már itt nap, mint nap osszátok az észt, agyarul helyesen beszélni.
Pl.. Nem helyes a bepótolni szóhasználat. A pótlás az már be. Helyesn, PÓTOLNI elég.
31:31 ÉS MÉG CSAK KEDD VAN ...
MEKKORA BOMMON DRÁGA NOVÁK KATALINTÓL ...
ÉS SZERETVE TISZTELT DEMETER SZILÁRD IS BESZÚRTA !!!
EZZEL HÍVTAM FEL ANYUKÁMAT " ÉS MÉG CSAK KEDD VAN " ... SZILÁRD IS EZT HOZTA ... EGY RUGÓRA JÁRUNK ... 😍👑
Az EU-nak nincsenek inkontonencia problémái, ... bármeddig képes visszatartani!
_Navracsicsnak új munka után kellene néznie._
Inkontinencia problémái? Dehogy nem! Már most összefssk magukat, ha csak az uniós választásokra gondolnak! 😮👇
@@adicsal6821Nem lesz a pszichiátered hiába szeretnéd.
@@boogeyman5173 _Te voltál titokzatos kómában egy évig._ :)
@@adicsal6821Te kereshetnél végre nem új munkát, egyáltalán *munkát*, hogy te tuti sose dolgoztál még Undormány🤑
És kitől kene felvenne hitelt?
Magas, kedvezőtlenebb kamatra sokan adnának! Meg már adtak is..
@@bor_ivó72 akkor adjon az uniónak Magyarország
@@csabakoszegi8700 Irónia? Ugye az volt? 😆
Egye elfelejtettek a Magyarországról elmenők mozgatórugóiból. A jobb munkahelyi légkört külföldön...
Mi van az "agonizáló, haldokló, agresszív banda a vezetésében" usa- val amikor a "fasiszta" ukrán "bandákról" beszélünk az ukrán orosz háború kirobbantásával kapcsolatban ?
Mielõtt tamogatok egy
kisérletet köz-
pénzbõl,.elõ-
ször.annak cél-
ják és hatásait
tanulmányo-
zom! MILYEN
CÉLT TÁMO- GATTAK?!
MI VAN AZ OLTÁSOKBAN?
Tippelek: chip? 😁
IS! TÕBBEK KÖ-
ZÕTT!
@@zsofiajanko2885 Még mi? Gps? 😁
Ismét hazájuk ellen szavaztak a momentum és a jobbik képviselői az európai parlamentben
...olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé,.. (ps)
A momentum frakcióvzető-helyettese, Bedő Dávidka eltitkolta az önéletrajzában feltüntetni, hogy svéd állampolgársággal rendelkezik!
@@AGNES.HALLAIIgen olvastam. Kis fszdavidszon..
@@boogeyman5173
Az adicsal profil mögött alias Papp Béla ciripel!😂
@@AGNES.HALLAI Nem, az nem papp béla. adicsal S.
@@boogeyman5173
Tök egal!
Mind buuzi!🎉
Ficonak ebbe igaza vann
A ballib demokrácia.
Felszólították Ficót, változtasson Ukrajnával kapcsolatos álláspontján
Stefan Lövfen kezdeményezni akarja a Smer kizárását, amennyiben ez nem történik meg. (vh)
Jó lenne ha a magyarellenessègèn is vàltoztatna az a maffiózó
9
Ezt a háborút NEM ororsz orszag kezdte! Az említett előzmények a kezdés...!
Oroszország!!!!!!!!
@@imreboczor1320 Ja! Meg nemecsek ernő!
A fülesbagoly kezdte!! 😂😂
@@Fidesz_szektas_barmok Drága szüleid, akik megküzdöttek érted, nem szégyellik magukat, vagy nem is tudják, hogy nevet változtattál? Ráadásul többasszámban?
Ostoba …
EU readies payout to Hungary to avoid Ukraine aid blockade. = Az EU kifizetéseket helyezett kilátásba Magyarország számára, ha (cserébe) az nem akadályozza meg az ukrán "segélyeket" . (Politico)
_De már hivatalosan cáfolták. Ez van._ :)
@@adicsal6821 Ki is? Ja, Jourova! Ő, meg Ursula von der Faiser aztán annyira szavahihetők! 🤣
Amúgy meg ígéretekkel tele van a padlás…
@@zoltanlakos4081👍
@@adicsal6821azért eddig csak Jurova cáfolta, ő meg nincsen döntési helyzetben max javasolhat!
Remélem,nem szavazzák meg,se így se úgy hisz úgysem adják mindd ide ami jár.
Meg felvenni kölcsönt, szó sem lehet,semmi képp.
Karikó nem mást mozdított előre kutatásával, mint könnyedén beavatkozni az emberi génállományba!! Veszélyes fegyver, mint az atonbomba. Jár is érte a Nobel- díj!
Ezt az ostobaságot magadban tarhatad volna,nem gondolod véletlenül hogy a rák szintén többnyire örökölhető genhibából alakul ki!
Atonbomba?
Nehéz lenni magyar nyelv?
_Az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová tagadta az értesülést, miszerint Brüsszel engedett Budapestnek azért, hogy cserébe a magyar kormány ne vétózza meg Ukrajna pénzügyi támogatását._ - írja a HVG.
Jéé.
De nem ő dönt egy személyben! Várjuk ki a végét! Amúgy meg mindenben “vétó”…
@@zoltanlakos4081 _Mióta várja a fidesz a pénzt?_ :)
Mi pedig biztosítjuk Vera Jurová-t, hogy bármilyen mézesmadzagot rakhatnak elénk, kiismertük őket. Egy korrupt, hazug maffiaszervezetet működtetnek. Végük lesz hamarosan. :)
Egyébként is, don vétónak fontosabb, hogy hű cscskása legyen gazdájának.
@@robertsamu7986😂😂😂
_Biden biztosította a nyugati szövetségeseit, hogy az USA folytatja Ukrajna támogatását._
M.A.G.A :)
A Pentagon figyelmeztette a kongresszust, hogy elfogynak az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyre szánt források
az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyre fennmaradó pénzeszközök körülbelül hat hónapra elegendőek (vh)
@@boogeyman5173 A fegyverkezésből élő amcsik becsődölnek!!
@@boogeyman5173 _Akkor még időben szóltak._ :)
@@Fidesz_szektas_barmok _Ez ott egy ilyen "hagyomány" már._ :)
@@adicsal6821 Semmilyen önreflexió nem látható ezeknél a véglényeknél. Minden évben odavész a nyugat, de aztán mindig eljön a tavasz és csak mi süllyedtünk lejjebb.
VESSZEN UKRAJNA!!!!!! JA MÁR ELVESZETT!!!!!!🤣😂🤣😂
_Már megint?_ :)
gyurcsány, kopp.
Óriási siker: nem kell elhagyni Magyarországot ahhoz, hogy Nobel-díj-esélyes legyen egy magyar kutató (vh)
Megint sikerült felemlegetni a szerelmedet. 🥰 Egy hozzászólásod nincs, amiben ne említenéd meg a nevét, ez nagyon romantikus!
_Melyik nem hagyta el Magyarországot?_ :)
Tényleg, bugyuta! Nem mesélnél nekünk kicsit arról, hogy milyen volt az elvonó?
Viszont ami az univerzális világértelem teljes pofánrúgása, hogy Neumann nem kapott egyet se'. Nemkicsit röhelyes. Jó tudom ő nem itt vó't már akkor, de akkor is érted...
@@adicsal6821 értelmezési készség, óh, ádika....
Róbert. 😂 Csodálatosan vezeted e műsort, nap-mint nap. A húzentrógered a régi időkre emlékeztet. Tetszik amikor a jobbod kinyújtott karral, nyitott tenyérrel leteszed. 😊
Rátapintottál a műsor legjobb, legnézhetőbb pillanataira! 😁
_Három év alatt a felére zuhant a Petőfi Rádió hallgatottsága._
Elhúztak a fiatalok, fiatalok?
Idióta, az internet korában élünk.
Tízezrével költöznek haza a kivándorolt magyarok - itt vannak az adatok
Megint többen települtek vissza Magyarországra, mint ahányan elmennek. Egyre több külföldi is Magyarországot választja. (Világgazdaság)
@@boogeyman5173 _A Brexit miatt, de aztán mennek ki újra._
@@adicsal6821Vagyis mindenki Londonba ment? Ez a kép él a hülye fejedben? 😄
@@adicsal6821"de aztán mennek ki újra" 😄🤦♂️
Karikó és a Nobel dij 😂😂😂😂😂
Urak az Orbán rezsim vasút vonalakat zárat be miközben a Felcsúti simán működik.
Ahol aztán tényleg nincs kihasználtság! 😡
Nem zártak be vasútvonalakat, a forgalma lett - bizonyos okokból - leállítva (csak a dollármédia firkászai nem igazán értik a magyart), és vonathelyettesítő buszközlekedés próbaképpen beállítva.
Vasútvonalakat gyurcsányék zártak be.
@@boogeyman5173igen,persze😂
@@kroky80(???) Melyik részét nem érted?
Bizony-bizony ő már régen hatalmon van és úgy tűnik hogy Magyarország sokat vesztett. Az infláció durván a háromszorosa a Brüsszelinek. A Brüsszeli jövedelem pedig háromszorosa a hazainak.
Mit vesztett Mo? Az inflációt a brüsszeli ballibeken kérd számon. Mi köze a kormánynak az árképzéshez?
Ne csak a brüsszeli jövedelmet vedd alapul, írd le a brüsszeli kiadásokat is (bérleti díj, rezsi, élelmiszer stb.)
Verhofstadt szerint az európaiaknak is szenvedniük kell a szankciók miatt
"Igen, szenvedni fogunk az orosz olaj és gáz betiltása miatt.."
Fidesz: adócsökkentések, családi adó- és járulékkedvezmény, 25 éves kor alatt szja mentesség, gyermeket vállaló nők (30 éves korig) szja mentesség, fiatal házasok szja kedvezmény, babaváró hitel, diplomás gyed, gyed extra, otthonteremtési támogatás, béremelések, rezsicsökkentés, vállalkozók adó- és járulékcsökkentés, nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj visszaállítása, ingyen tankönyv/étkeztetés, felújítások, fejlesztések, kkv támogatások, gazdasági növekedés stb.
Magyarország kivételével egyik fejlett országban sem tartott lépést a béremelkedés az áremelkedéssel
Az infláció Magyarországon még magasabb, mint Lengyelországban, de a bérek az év során kétszer olyan gyorsan nőttek, mint nálunk” - írta egy lengyel lap az OECD kutatásaira hivatkozva. Mint hozzátették, a másik végletet a csehek jelentik, ahol a legerősebben csökkent a reálérték. (ps - rmf24)
@@boogeyman5173 _Az EU második legszegényebb országa lett. Neked ez nem elég?_
_900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, kisebb lesz a gazdasági növekedés._ (3x4)
Orbanisztán.
De azért mégsem akkora mint az előző évben volt!
Nagyon nem megy neked! Csak sírsz meg átkozódsz közben meg mindenki ki röhög! 😂😂😂
@@zoltanlakos4081 Rekord.
@@tovisrozsa8308 Hát igen, a tanulatlan prolik csak nevetni tudnak a világ történésein, mert értelmezni nem tudják. Büszke lehetsz magadra!
@@tovisrozsa8308 _Ez például egy cikk címe, butus._ :)
Fidesz, Orbàn viktor from you tube video Szia Uram kastèly èrdekel
Nincs kastélya.
Szia uram, "összecsórt fontok", euró érdekel?
Szia uram. Lehetek az adománygyűjtőd? Az én zsebembe beleférnek a pénzkötegek...
@@boogeyman5173 _Nincs a nevén._
@@boogeyman5173 _Mászárost idézed?_ :)
_900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, kisebb lesz a gazdasági növekedés._ (3x4)
De, Döbrögi illetménye a tavalyi 3 millió 555 forintól idén júliusban 4 millió 178 forintra emelkedett.
Beszéld meg a brüsszeli ballib politikusaiddal. Írjál a nyugati országok, az usa államadósságáról, költségvetési hiányáról.
Magyarország kivételével egyik fejlett országban sem tartott lépést a béremelkedés az áremelkedéssel
Az infláció Magyarországon még magasabb, mint Lengyelországban, de a bérek az év során kétszer olyan gyorsan nőttek, mint nálunk” - írta egy lengyel lap az OECD kutatásaira hivatkozva. Mint hozzátették, a másik végletet a csehek jelentik, ahol a legerősebben csökkent a reálérték. (ps - rmf24)
@@boogeyman5173 _Minek? ott mindenütt 5% alatt van az infláció és nem gyenge forintot használnak._
@@boogeyman5173 _Ezt kurvára benézték. Neve sincs lengyel lap._ :)
@@adicsal6821Mert ők csináltak magas inflációt, gazdasági visszaesést - válságot (szankciós politika)
Ja, azért zuhan scholzék népszerűsége, azért tüntettek többek között Németországban.
A Svédek meg akarnak vásárolni minket.............................................................................
Ez veszélyes 🐒🐒🐒
Mocskos fidesz
Eljen kadar rakosi meg drobrev apuka
Robert Fico , teljesen igaza van. Ismét gyanakodunk! Ez a gyávaság undorító!!!!
Nem kôntôst hanem màsik pufajkàt
Ismét hazájuk ellen szavaztak a momentum és a jobbik képviselői az európai parlamentben
...olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé,.. (ps)
_A fidesz ellen, nagyon helyes ne lopjon többet az a maffia._
@@adicsal6821 Hogy lop a Fidesz?
A lopás baloldali: 4-es metró ügy, czeglédy, cseh katka, lackner, gajda, kránitz, bkv mutyi, városháza ügy, mszp-s számlagyárak, kész zoltán, mártha imre, iványi, horváth csaba, patek, dr. fischer, deák, szabó tímea (kokainbiznisz), varga zoltán baloldali milliárdos, 99 mozgalom ügy stb.
Nagyon helyes. Tolvajt nem támogatunk!
@@boogeyman5173 _Hogy? A fidesz szemérmetlenül, orbitális mértékben._
mkormos Még itt is a tolvaj ballibekért tepersz.