Béres Alexandra - Kovács „Ko-Ko” István: FitBox

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 4 жов 2024
  • Ezt a filmet több mint 20 (!) évvel ezelőtt, pont az ezredfordulón készítettük, az InterCom gondozásában és kiadásában jelent meg egy olyan vizuális „hőskorban”, amikor még nemhogy online streamelés, de DVD sem igen létezett a lakossági forgalomban. Nagyon szerettük mindannyian, akik részt vehettünk a projektben és most a #maradjotthon időszakban többen kérdeztetek róla, érdeklődtetek, hogy elérhető volna-e ez az anyag is valahogyan? Nos, habár a minőség távolról sem mérhető a mai technikával rögzített filmekéhez (hiszen VHS-ről került „átfordításra”), úgy döntöttünk Kokóval, hogy elérhetővé tesszük ebben a formájában számotokra… A gyakorlatok így is jól követhetőek, azaz elsődleges célját eléri a mozgásprogram.
    Köszönjük a lelkes közreműködést Oláh Anitának, Pente Annamáriának, Szabados Tímeának, Bodri Szilviának, Fodor Emesének, Boros Norbertnek és Sándor Tibor Andornak!
    A VHS kazetta korabeli, hátsó borítójáról:
    „Mindenki tudja, milyen fontos a testmozgás. De, aki már próbálta, azt is tudja, milyen nehéz otthon, egyedül elkezdeni. Most azonban végre elért Magyarországra is a megoldás, amelynek neve: Fitbox!
    Ahol eddig bemutatták, ott kiütéssel győzött a fitness és a boksz ötvözéséből született edzésprogram, amely amellett, hogy a test szinte valamennyi izmát átdolgozza, hat a kardio rendszerre és szálkásító, zsírégető hatása is van. A remek hangulat, a változatos gyakorlatsor és a jó zenék segítenek abban, hogy ne dobja be a törölközőt már az első pár perc után.
    Ne késlekedjen hát! Szálljon be a ringbe Béres Alexandrával és Kovács „Ko-Ko” Istvánnal, akik azért fogtak össze, hogy Ön egészségesebb és fittebb legyen! (2000 InterCom)”
    --------------------
    Iratkozz fel Béres Alexandra UA-cam csatornájára: goo.gl/E2WqNP
    Kövesd Béres Alexandrát a Google Pluson: goo.gl/6vZjzQ
    Béres Alexandra hivatalos Facebook oldala: www.facebook.c...
    / beresalexandra_hivatalos
  • Спорт

КОМЕНТАРІ • 22

  • @laszloszabo556
    @laszloszabo556 4 місяці тому

    Köszönjük!

  • @windmill6937
    @windmill6937 4 роки тому +1

    Nagyon jó! Köszönöm szépen!

  • @emokedaroczinemolnar1803
    @emokedaroczinemolnar1803 4 роки тому +1

    Köszönöm Szandi!😍💖👊

  • @ritaoszlanszky
    @ritaoszlanszky 4 роки тому +1

    Hálásan köszönjük! 🤗💖💗

    • @zoltanbabli6892
      @zoltanbabli6892 2 роки тому

      Rita Oszlanszki neked milyen márkájú autód van és milyen színű szeretném tudni mert én is szerettem az autókat Rita Oszlanszki

  • @SuperKpal
    @SuperKpal 4 роки тому +2

    Alexandra ma is ugyan gyönyörű mint 20 éve :)

  • @kocsisildiko2235
    @kocsisildiko2235 4 роки тому +5

    Nekem ez megvolt videókazettán, illetve most is megvan, csak már nem tudom lejátszani magnó hiányában. Tudom, hogy lehetetlen kérés, de nagyon várnám, hogy megjelenjen a youtube-on a Változz velem is. Azt nagyon szerettem.

    • @adorjancsepke9263
      @adorjancsepke9263 4 роки тому +2

      Pont ezt kérdést tettem fel a facebook-on. Lehet, hogy S. N. miatt nem megy, mivel ő volt sajnos a producer...

    • @kocsisildiko2235
      @kocsisildiko2235 4 роки тому +1

      @@adorjancsepke9263 Igen, tudom. Valószínűleg még mindig van jogvita, mert szerintem Szandi már közzétette volna a csatornán.

  • @Csili86
    @Csili86 4 роки тому +1

    Zsenialis! Nagyon vicci, micsoda nosztalgia :)

    • @omarkason9236
      @omarkason9236 3 роки тому

      Not sure if you guys gives a shit but if you guys are bored like me during the covid times you can stream pretty much all the new movies and series on instaflixxer. I've been binge watching with my girlfriend for the last few months xD

    • @carmelozion7690
      @carmelozion7690 3 роки тому

      @Omar Kason Yup, been using Instaflixxer for since december myself :D

  • @adorjancsepke9263
    @adorjancsepke9263 4 роки тому +2

    Köszönjük! Szerettem. szeretem, megvan még mindig agyonhasználva. A Változz velem-et esetleg lehetne....?

  • @krisztinavarga5447
    @krisztinavarga5447 4 роки тому +1

    A múlt héten megcsináltam. Elég kemény egyben a sok farizom, másnap volt is izomláz :) jó kis koreo, leköti az ember agyát, ahogy koncentrál a feladatsorra, jó hamar eltelt az edzés. Koko nagyon vicces, bizonyos, hogy a csajok jobban bírják a gyűrődést, de ahogy végigszenvedi meg ellazsálja a fél erősítőst részt, azért az megnevetetett. :D De nem baj, nem is ez ő sportága. Szandi nagyon kemény, köszönjük a megosztást, én nem ismertem ezt a videót korábbról.

  • @lajostoth3253
    @lajostoth3253 3 роки тому +1

    OK. Thanks For. Thank You Very Mutch. Béres Alexandra: Béres Alexandra - Kovács "Ko-ko" István: Fitt Box Sport./SPORT 2020. Budapest.

  • @izusbaba7135
    @izusbaba7135 4 роки тому +1

    Köszönöm, Szandi,nagyon klassz edzés volt vasárnap reggelre. :-) Csak a koreográfiát nem tudtam követni a sok vágás miatt. (Meg egyébként sem. :-D)

  • @suzanna780
    @suzanna780 3 роки тому

    Jajj de jo :) epp ma vettem box zsakot :) koszi az edzest :)

  • @zoltanbabli6892
    @zoltanbabli6892 2 роки тому

    Béres Alexandra és ti nektek milyen márkájú autótok van és milyen színű vagyis az Anyukádnak meg a te saját Hugodnak szeretném tudni Béres Alexandra

  • @martapeter4502
    @martapeter4502 3 роки тому

    angyalok vigyáznak rátok míg alszol rózsák az szórnak hozzátok szép álmokat, 🌹🙋💔💌🤥😘❣️🎀😲😲🛌👄🤭🤭🙃🙄🥺😪💝💘 ♥ ️👁️💯❤️❤️🇭🇺🧸💕🥺🙄🙃

  • @martapeter4502
    @martapeter4502 3 роки тому

    En sajnos aszmas beteg vagyok Angliában lakom familiával két oldali tüdö gyuladasom volt. Ket oldali tüdö gyuladasom volt 4szer voltam kórházban Angliában voltam kórházban anyám elhagyott meg szült. Ottani hagyott a kórházban nem jött értem ottani hagyott apám meghalt. Árva gyerek vagyok. ??oxigénezem. Magam menni nem tudok két lépést össze fogyok. A fiam adót hizlaló port !!32 kg vagyok ! Plimuthban lakom. A fiatal 17 éves már autó szerelő lesz tanul. Nem akarlak mutatni !!elnézést a zavarásért !szia szép estét kívánok jó éjt !aszmások nak miben torna van ami erősíti a csontjai az adók fekvestol !mit ajnsz nekem minden tornát !! Kérdem én !!♥️💘💝🙃🙄🥺💕💕🧸🧸🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️💯💯👁️🎀😲🛌👄🤭🙋💔💌🤥😘❣️😔😳💟🌹🌹🌹🌹😲🎀👁️💯

  • @martapeter4502
    @martapeter4502 3 роки тому

    angyalok vigyáznak rátok míg alszol rózsák az szórnak hozzátok szép álmokat, 🌹🙋💔💌🤥😘❣️🎀😲😲🛌👄🤭🤭🙃🙄🥺😪💝💘 ♥ ️👁️💯❤️❤️🇭🇺🧸💕🥺🙄🙃

  • @martapeter4502
    @martapeter4502 3 роки тому

    angyalok vigyáznak rátok míg alszol rózsák az szórnak hozzátok szép álmokat, 🌹🙋💔💌🤥😘❣️🎀😲😲🛌👄🤭🤭🙃🙄🥺😪💝💘 ♥ ️👁️💯❤️❤️🇭🇺🧸💕🥺🙄🙃