Az elhárításért felelős miniszter, aki megint nem tudott semmit

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 22 сер 2024
  • Vasárnap este derült ki, hogy több száz magyar állampolgár szerepelt azoknak a listáján , akiknek mobiltelefonjait támadták az izraeli kémprogrammal a Pegasus-szal. Voltak köztük oknyomozó újságírók, médiatulajdonosok, az Ügyvédi Kamara korábbi elnöke és Gödöllő ellenzéki polgármestere is.
    A kormány eddig tagadja, hogy köze lenne a izraeli kémszoftverhez, pedig a gyártó cég egyik volt munkatársa megerősítette, hogy Magyarország a cég ügyfelei között van.
    Komáromban értük utol Szijjártó Pétert, aki miniszterként a külföldi titkosszolgálati tevékenység elhárításáért felelős Információs Hivatal ellenőrzi, de a külügyminiszter azt mondta, nem tud ilyen adatgyűjtésről. Állítása szerint csak a botrány kirobbanásának másnapján kérdezte meg a titkosszolgálat vezetőjét az ügyről.
    Szijjártó Péter egyébként arról is csak a sajtóból értesült, hogy egy szexbotrány állt Szájer József EP-képviselő lemondása mögött.
    www.444.hu/
    / 444.hu
    / negynegynegy
    ask.fm/negyneg...

КОМЕНТАРІ • 84

  • @sorenyszurke9923
    @sorenyszurke9923 3 роки тому +192

    Imádom ezeket a szófordulatokat "semmilyen tudomással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem...". Lemaradt, hogy "és nem is fogok rendelkezni".

  • @peteyy_cz
    @peteyy_cz 3 роки тому +516

    A kémprogram elfogyott, lehallgatás nem is volt.

  • @huloveif
    @huloveif 3 роки тому +105

    A titkos szolgálat se tud róla. Vitya letöltötte N-core-ról :D

  • @SZILARDizMAD
    @SZILARDizMAD 3 роки тому +257

    Migráció kapcsán meg azt tudom mondani hogy "Öööööh..." Zseniális :DDDDDDDD

  • @RTisRock
    @RTisRock 3 роки тому +97

    Az ember, aki túl keveset tudott, és azt is rosszul...

  • @AnalTerrorista
    @AnalTerrorista 3 роки тому +198

    "Migráció kapcsán pedig azt tudom önnek mondani..." szó volt itt bàrmi migrációról gecc?
    Elég kétségbeesetten próbált zavaros terepről hazai vizekre evezni.

  • @pethoandras91
    @pethoandras91 3 роки тому +204

    Nem tudott semmit? Ebben az esetben illenék lemondani.

  • @Dada-tp6ro
    @Dada-tp6ro 3 роки тому +120

    "migráció kapcsán pedig annyit tudok önnek mondani..." Ez egyszerűen zseniális. :D

  • @BobiHC
    @BobiHC 3 роки тому +27

    “Aznap minden információt nyilvánosságra hoztunk.”

  • @mmartin258
    @mmartin258 3 роки тому +72

    Hihetetlen, hogy mennyire egy okádék országban élünk…

  • @kiff713
    @kiff713 3 роки тому +13

    Szóval felmerült a gyanú, hogy itthon valaki embereket hallgatott le illegálisan. És a kormány nem hajlandó vele foglalkozni.

  • @bananszorp
    @bananszorp 3 роки тому +24

    oooo engem pedig pont az erdekelt volna hogy migracio kapcsan mit tud elmondani :(

  • @madman9052
    @madman9052 3 роки тому +20

    Lehalgataska :(

  • @smithjohn4937
    @smithjohn4937 3 роки тому +19

    hát, rogán antal azért jobban megtanult már ezrek szemébe hazudni, mint a kedves szíjgyártó :D :D :D :D

  • @yx9485
    @yx9485 3 роки тому +9

    És ezt a sok marhaságot azért kell elhinni, mert ő mondja? Ne vicceljünk már.

  • @ssv1257
    @ssv1257 3 роки тому +9

    Az elhárításert felelős miniszterünk Szijjártó Petike csak a munkáját végezte! Most is csak elhárított!🤣🤣🤣 Miért bántják a dolgozó embert?🤔🤣😡😡😡😡😡

  • @orbanviktorkoldustarisznya6053
    @orbanviktorkoldustarisznya6053 3 роки тому +15

    Kakadu tagad, tehát igaz.

  • @zsoltizsolt6042
    @zsoltizsolt6042 3 роки тому +57

    Ez a vegso vagas marha jol sikerult 🙂 migracio kapcsan pedig azt tudom onnek mondani,hogy ööööö 😂😂😂😂

  • @nagyzsoltvm
    @nagyzsoltvm 3 роки тому +25

    Szijjártó egészen korrekt választ adott. Ha más titkosszolgálat végzett ilyen műveletet arról ő nem tudhat, mert nem felelnek neki. Királyunk meg úgysem fog erről nyilatkozni...

  • @kornelmagyar5835
    @kornelmagyar5835 3 роки тому +9

    Vajon az m1 híradóban ez már megjelent ami az én adóból is fenntartott "közszolgálati" média?

  • @fccgrnp2968
    @fccgrnp2968 3 роки тому +8

    A szoban forgo szolgaltatast csak kormanyok vehetik igenybe hivatalosan (tudtommal) . Mellekes reszlet

  • @zsoltbotfai2992
    @zsoltbotfai2992 3 роки тому +18

    Csak 1 mondat: why you always lying...

  • @lukacsgergely
    @lukacsgergely 3 роки тому +11

    Mondjuk ilyen poziban mindkét helyzet rém ciki. Ha tudott róla az nagyon gáz, ha meg nem, akkor meg alkalmatlan, mert ilyet meg lehet tenni a háta mögött. De mivel következmények nélküli országban élünk nincs kockázat.

  • @desantestaylor941
    @desantestaylor941 3 роки тому +13

    A válaszában rejtve benne volt: Nem az ő általa felügyelt szolgálat végezte az adatgyűjtést. Hanem egy másik :)

  • @janoschamann3008
    @janoschamann3008 3 роки тому +19

    04:55 xDDD szep volt

  • @mr.nobody4868
    @mr.nobody4868 3 роки тому +30

    millios fizetesert nesze semmi fogd meg jol...

  • @ashenshugar4461
    @ashenshugar4461 3 роки тому +7

    Csak egyszer kapnának igazságszérumot rogánnal meg a dagadékkal, és kirakni élőben a világhálóra a válaszokat... :D

  • @ressrobert9619
    @ressrobert9619 3 роки тому +12

    Ezért normális országban kormányok buknak meg!!!!

  • @westunion5481
    @westunion5481 3 роки тому +5

    A covid miatt van akkora távolság a kérdezők és a válaszadó között?

  • @fustoltsonka
    @fustoltsonka 3 роки тому +9

    Jó stabil alapja van annak színpadnak. Ez a szerencséje.

  • @sandorgebri7187
    @sandorgebri7187 3 роки тому +5

    Felháborítónak tartom, hogy egy rendes diktatórikus rendszerben engem kihagytak a lehallgatásból. Legalább figyelnének a szavaimra és így tudhatnák, hogy mit kellene csinálniuk, de még az Információs Hivatal sem figyel rám.

  • @laszlobalogh6164
    @laszlobalogh6164 3 роки тому +21

    Szuper lett a vége :D nevettem egy jót :D

  • @xo558
    @xo558 3 роки тому +7

    Nem olvasott eleget ez a Peti. Görcsösen keresi a szavakat

  • @attilafarkas3788
    @attilafarkas3788 3 роки тому +6

    Teljesen eletszeru, hogy megkerdezte és elmondja.

  • @leventesisak5487
    @leventesisak5487 3 роки тому +2

    Remélem hogy valami adat vagy bizonyíték kiderül erről az ügyről és akkor irány tüntetni nem ordibálunk meg stb.hanem tênyleg tüntetünk a kormány meg takarodjon. Most már undorító pofátlan amit müvelnek.

  • @kuzz1kan
    @kuzz1kan 3 роки тому +3

    tehát jól értelmezem, hogy a titkosszolgálat vezetője a titkosszolgálat munkavégzéséről titkosszolgálati adatokat letagad titkosszolgálatilag? surprise :D

  • @methtom
    @methtom 3 роки тому +12

    A vágás a végén priceless :)

  • @zsuzsadudas9800
    @zsuzsadudas9800 3 роки тому +4

    Azért az megdöbbentő hogy milyen távolságról adja a sajtótájékoztatót ........közelebbről zavarta volna az újságírók grimasza, szemükben felvillanó hitetlenség? Micsoda arrogancia

  • @t.andrea907
    @t.andrea907 3 роки тому +6

    Semmi sem történhet a nagyföni tudta nélkül vagy dádá lesz
    Tudjuk, láttuk

  • @madman9052
    @madman9052 3 роки тому +16

    Szijartonak barmikor barmit elhiszek :)

  • @rolandkoncz4872
    @rolandkoncz4872 3 роки тому +17

    Ez kizárt dolog, mer’ nem tudom. 🙃

  •  3 роки тому

    "a gyártó cég egyik volt munkatársa megerősítette" - erre aztán valóban lehet alapozni :) Egy volt munkatárs véleménye mindig izgalmasabb és őszinte.

  • @jozsefkucsera8164
    @jozsefkucsera8164 3 роки тому +1

    Közben nem nőtt az orra?

  • @jutkatemesvarinevago863
    @jutkatemesvarinevago863 3 роки тому +6

    csak azt nem értem, hogy egy ilyen művelt,tanult EMBER miért mondja el minden mondatot minimum 4 szer? nem kell mosni magát az emberek elött, mosakodjon az "ur" otthon!

  • @saroltatoth1032
    @saroltatoth1032 3 роки тому +2

    Miért is mondaná igazat. Mondjon le az egész bagázs.😤🧐🤬

  • @fuggetlen_hirado
    @fuggetlen_hirado 3 роки тому +5

    4:55 És Soros?

  • @olivero7878
    @olivero7878 3 роки тому +1

    vörösen izzik a feje .......biztos izzad is, ennyi baromsag utan....

  • @bencebalint1956
    @bencebalint1956 3 роки тому +1

    Sztem az kurva gyanus, hogy lehetett kerdezni.

  • @GBknight1
    @GBknight1 3 роки тому +6

    “Migráció kapcsán meg azt tudom önnek mondani…” fuck off man 😂😂😂 tudjak h elkurtak😂

  • @tamas8890
    @tamas8890 3 роки тому +17

    jajj petike, jajj....

  • @dinka2222
    @dinka2222 3 роки тому +5

    Ecsejm, tanítani való melleduma! Tehát ezek a szervek külön- külön működnek.xD

  • @MrXardas01
    @MrXardas01 3 роки тому +6

    Csak el hinni nehéz....

  • @Kardoosh
    @Kardoosh 3 роки тому +1

    Nem derül ki.

  • @Novotsik
    @Novotsik 3 роки тому +4

    Hazudik, miért is mondaná hogy "Igen, vettünk ilyen programot!" Pff röhej

  • @otmarmarot740
    @otmarmarot740 3 роки тому +12

    Hazudik

  • @stamas
    @stamas 3 роки тому

    Úúú pedig én kiváncsi lettem volna a migrációval kapcsolatos közlésre😁

  • @MyNyami
    @MyNyami 3 роки тому

    Mozog a szája.....

  • @fuliroka
    @fuliroka 3 роки тому +5

    Valaki, hisz még nekik?

  • @johnhavas5099
    @johnhavas5099 3 роки тому +6

    Lemondtatok már?

  • @matekovacs3422
    @matekovacs3422 3 роки тому

    A migráció kapcsán... Puff ennyit ér ez az egész terelés egy nagy elvagast köszönjük szépen 😂🤣

  • @mariahorvath7925
    @mariahorvath7925 3 роки тому +1

    Biztos!?

  • @jandroid0909
    @jandroid0909 3 роки тому +4

    Ööööö😁😁😁😁😁

  • @irma4337
    @irma4337 3 роки тому

    Abszurd.

  • @andrasbartha99
    @andrasbartha99 3 роки тому +1

    Én nem értem ezt a felháborodást. Snowden óta tudjuk, hogy mindenkit lehallgathatnak vagy egy cég vagy az állam, még egy Angela Merkelt is.

  • @fccgrnp2968
    @fccgrnp2968 3 роки тому

    Szdsz likes this
    Kulonosen a kinek allhatott erdekeben reszt

  • @poeszi
    @poeszi 3 роки тому

    ŐŐŐ

  • @lacagyerek1983
    @lacagyerek1983 3 роки тому

    Milyen érdekes, a videó bejátszás vágása?! Mennyire független és objektív!!? Én egy linket azért elvárnék a teljes sajtótájékoztatóról!