Görbe Nóra megrendítő vallomása Gát György haláláról
Вставка
- Опубліковано 10 лют 2025
- Görbe Nóra és Gát György a közhiedelemmel ellentétben soha nem házasodott össze. Ennek ellenére hatalmas szerelem volt az övék. „Mint egy bomba, úgy ütött, hogy megtörtént…” - árulta el a tragédiáról a színésznő, aki többek között erről is beszélt a Kiskegyed stúdiójában.
Hajdanán a fiatal Gát Gyuri nem mindennapi szerelmi zálogot adott a főiskolás Görbe Nórának: megírta neki a „Linda” című sorozatot, ami most 40 éves. Görbe Nórából hatalmas sztár lett, és a rendőrlány sztoriját esténként hatmillió ember nézte végig. Miután a Linda forgatásai véget értek, Nóra és Gát György is külön váltak, de a gyerekekkel kapcsolatos dolgok tekintetében továbbra is kapcsolatban maradtak.
Amikor pedig a közelmúltban elhunyt Gát György, a színésznő bár már évtizedek óta nem voltak együtt, sokkot kapott. Éppen több ezer kilométerrel távolabb leszállt a repülőgépe, bekapcsolta a telefonját, és akkor szembesült a tragédiával.
- Mint egy bomba, úgy ütött, hogy megtörtént…Voltak erre utaló jelek, és mindannyian tudtuk, hogy ez be fog következni. A kérdés csak az volt, hogy mikor. Olyan sokként ért az egész, hogy ott felejtettem mindenemet a repülőgépen. Úgy éreztem, nem is vagyok magamnál. Azt a napot egy templomban töltöttem egy fekete lávaköves sziklán ülve. Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént. - mesélte kolléganőnknek.
Facebook ► / kiskegyed
Instagram ► / kiskegyed
Feliratkozás a Kiskegyed UA-cam csatornájára ►
/ @kiskegyedtv
www.kiskegyed.hu/
#Kiskegyed