Jókat derülök rajta, hogy milyen indulatokat vált ki egyesekből a videó, és hogy magyarázzák, hogy igenis a méret a legfontosabb. Értem én, hogy akinek csupán az adja az önképének és a szexuális kultúrájának alapját, hogy x péniszméretet tud felmutatni, az úgy érzi, hogy nagyon fontos megmagyarázni, hogy miért a méret minden, hogy neki milyen nagy van, és, hogy miért nem az az átlag, ami a videóban elhangzott. Egy bibi van drágáim, ezt nem én találom ki. Tudjátok a fehér alapon megjelenő szöveg, amikor kutatásokra hivatkozom, az az adott kutatás elérhetősége. Úgy nevezik, hogy hivatkozás. Wow! Főleg azt, amelyikre hivatkozom az átlagos péniszméret kapcsán (12-14 cm): a világ vezető urológiai szaklapjában jelent meg a kutatás. Upsz. Tudom, hogy angolul van és szaknyelv. Ez van. Én elolvasom ezeket a tartalmaim készítéséhez. Ez alapján rákereshettek, elolvashatjátok, elemezhetitek kutatásmódszertanilag, hogy hogyan és kiktől vettek méretet, milyen minta volt a 15.000 férfi stb. A másik, amit sokan írtak, hogy a lónak nagyobb. Örülök, hogy ezzel tisztában vagytok. Az elefàntnak is. Csak legjobb tudomásom szerint ezek az állatok nem emberszabásúak.
Meg tapasztalat hogy azért egy ágaskodó 18centistõl jobban beindulnak a nõk mint egy jóval kisebbtõl.
6 років тому+18
Péter Pecsenye mint mondta nem kell hozzá pénisz hogy kielégíts nőt előjátéknál szét nyalod mint a jégkrémet vagy szét ujjazod hidd el nem fogja utánna nézni hogy kicsi max ha 5 perc után elmész😂😂
6 років тому+6
Ádám Molnár hát akkor meg ott a műtéti lehetőség 😂
Öreg nénit kérdezik a fonóban, aztán tudje-e néném, hogy a nagy pénisztől, méhnyakrákot lehet kapni? Hát nem tudtam, de a kicsi puhától meg idegbajt :D :D :D
Csak így tovább Janka! :) Szeretem a videóidat, mindig lehet valami újat tanulni és nagyon érdekes tud lenni egy közel 30-as pasi számára is. Köszönöm szépen Neked.
Jankaa! Imádlak! 😃 Feldobtad a napomat a videóval. Az előadásmódod egyszerűen zseniális, nagyon jókat rötyögtem 😁 A téma is nagyon jó, több új dolgot is tanultam ma (is) 😊 Ajánlom minden tinédzser és idősebb férfi figyelmébe a videódat!
Uristen Janka! Le a kalappal! En tuti nem mernek ilyen temakrol beszelni anelkul hogy ne rohogjem el magam vagy ne jojjek zavarba! Imadom a csatornadat! Igy tovabb!! 🙌
Szépen összeszedett videó, azt viszont kiemelném h mindannyian mások vagyunk, mások az igények! Mig valakinek a 18cm fájdalmas, másnak meg nagyon jól esik és egy kissebbhez viszonyítva sokkal eltérőbb élményt nyújt (mindkettőnél a technikával nincs gond) Ha egyeznek az igények harmónia alakulhat ki mindkét félnél. Lehet boldog életet élni 12cm-el is, mint ahogy lehet úgyis, hogy férfiként gondotokoz tíz húzódzkodás. Nagyon sok területből tevődünk össze! A legtöbb dologban mindenki maga dönti el mik az igényei, de mindenkinek vannak genetikai korlátai is, azt elkell fogadni s más területet fejleszteni! Bár tudományosan bizonyított hogy az egészséges életmód, testedzés növeli a férfiakban a tesztoszteron szintet ami serdülő korban döntő lehet a pénisz növekedésében, de még később is az egyébb funkciókban :) ! Nem 100% genetika a méret sem! Boldog társas kapcsolatot kívánok mindenkinek! S nem kell senkit elnyomni, inkább segítsünk egymásnak, mindenkitől lehet tanulni, fejlődni aki nem azt mondja hogy ő a Jani
Gege!Hát te sem az eszedről vagy híres azt már látom.Miért kell olyanokat nézni amiket nem értesz,és soha nem is fogsz.Te vagy ne élj nemi életet,vagy használj óvszert,bár szerintem az meghaladja a képességedet.Igazából mindegy,csak gyereket ne nemz...mert ezt a fajtát kár lenne szaporítani.#lépjszintet
Gege Cuki falat!Árulj el nekem valamit,csak így magunk között.Hoy lehet ágy nélkül élni?Amúgy mindegy mit írsz,mert nem tudlak emberszámba venni...mert nem is ágy az...Majd a komolyabb szellemi szintű személyiséggel beszélgetek,akkor komolyan veszem.Te egy szégyen vagy...és az is maradsz!Ne erőlködj a válaszal,mert úgysem tudom komolyan venni,te antitest és antiagy!Tiszteletem a szüleidet,kitűnő selejt árut gyártottak,feltehetőleg valami kocsmai mosdóban.😁😁😁
Gege Ágyad lehet van,eszed kizárt.Apám rég meghalt.Legyetek sorstársak minél előbb!Ha te is olyan mocskos vagy,mint a szád,akkor nem sok könnyet fognak hullajtani érted.Többet nem írok,trógerekre nem pazarlom a drága időmet.😁😁😁
A legtöbb videósnak a UA-cam-on vannak saját pólói vagy pulcsi, pénztárca, tolltartó stb. Eddig nem vettem egyet se de esküszöm ha lesz saját hormonmentes óvszer amin a logó vagy bármi ilyesmi a csatornával kapcsolatban akkor az elsők között akarok venni Jankás óvszert. 😁😁😁
Őszinte Tiszteletem ! Nagyrabecsülésem Jeléül , Fogadja Kézcsókomat ! Hihetetlenül Jó Előadás ! Már Az Általános Felsőbb Osztályában Egészségórán " Beszélni " Kellene Róla ! Lényegesen Több Lenne Az " ÖNBECSÜLÉS " Értéke ! Sokkal Jobban Indulnának Az Életnek , Az Élethez a Kapcsolat Indulásakor ! Köszönöm Az Értékes Előadását ! Szeretettel !
Nagyon jók a videóid Janka, csak így tovább! Minden videóból tanulok valami újat! Az utóbbi részekből kicsit hiányolom az első részekben sokszor előforduló animációkat, képeket, hanghatásokat, szerintem ezek emelik a videók minőségét, szívesen látnék ezekből ismét párat! Ne hagyd abba a videózást, nagyon jó és értékes amit csinálsz!
Janka iszonyat sokat segítettek a videóid mindent megtudtam amit akartam kiveve a ,,varázspontokat" de azt majd közbe... A lényeg köszönöm szépen az összes videód!!! Ment a like és a sub✌✌💓
Hát mondhatnám hogy sokat tanultam az utóbbi pár napban ahogy megnéztem jó néhány videót a csatornán! DE a jövőben az új információkra "szerencsére?!" Már nem lesz szükségem! Azonban sok-sok-sok multbéli esemény/helyzet más megvilágítást kapott számomra! Köszönöm!
A nők számára és a férfiak számára is igen is fontos a méret, tisztességesen akkor tudsz szexelni ha megfelelő a férfinak a hím tagja . Ha nem megfelelő a méret, akkor a férfinak nem lesz se bátorsága hogy nőt csábítson el , és emiatt pedig élet kedve se lesz ... A szex ,és a nővel való együttlét egy igen meghatározó dolog egy egészséges heteroszexuális számára.
Szia Janka!!! Nagyon nagyon szeretlek, nagyon hasznos és jó pofa vagy! Írtam neked instagramon egy témával kapcsolatban kallay csenge néven! Nagyon örülnék ha válaszolnál, természetesen ráérek, szóval amikor ráérsz és van kedved akkor légyszi lesd meg! Előre is köszi! Csak így tovább♡♡♡
Végigolvastam a kommenteket és szomorúan látom, hogy ilyen szar a szexuális kultúra Magyarországon. Úgy döntöttem hozzászólok és megosztom a tapasztalataimat és a gondolataimat. Ami a méretet illeti véleményem szerint tényleg számít, sőt, kulcsfontosságú, de nem abban az abszolút értelemben, hogy minél nagyobb annál jobb. Minden nőnél van egy mérettartomány amin belül kényelmes és élvezetes a szex. Ezen a tartományon belül tényleg számít a méret, mert minél nagyobb felületen izgatja (hossz), minél erősebben (vastagság) annál jobb érzés a nőnek. Egy határig nyilván. Itt természetesen közrejátszanak pszichológiai hatások is, vagyis ha "agyban" jól felizgatja a férfi a nőt, akkor gyengébb stimuláció esetén is jó hatást ér el. Nagyon sok aspektusa van egy jó orgazmusnak amire most nem térnék ki. A vagina izgalmi hossza változó ezért az ideális farokméret csajonként változik. A legtöbb nő szereti ha kitöltik a punciját úgy tudom. Személyes tapasztalataimat tekintve, találkoztam már olyan nővel is akivel nem passzoltunk méretben (most az tökmindegy, hogy nevezzük punci nagy vagy a farok kicsi) és voltam olyannal is akibe nagy volt, szorított mint állat és éreztem a farkam végével az ütközést. (amit eléggé szeretett mindenki még akkor is ha kicsit fájt neki) A nagyon szűk sem jó mert abban kevesebb ideig bírja az ember. Akibe passzoltam méretben azzal sokkal gördülékenyebben, élvezetesebben ment a szex és egyébként könnyen elélvezett kurva sokszor (10
Most komolyan, miért csak a pénisz méretéről beszélünk? A hüvely mélysége , szélessége tabu???? Ugye egy tágulékony , rugalmas ,szervről van szó, nade kinek mennyire is tágul? 20- 25 cm már eléri a méhszájat, de kinek mikor éri el a méhszájat????? Erről miért nincsen szó sosem? Elő a tolomérővel, mélységmérővel!!!! =)
eggyet ertek veled, bar az eletemben az elsoffinak akivel voltam (egy 50ven feletti 195cm magas jokepu uriember az idossebb nok is balvanyoztak) nyolc es nem egesz fel gyufaszal hosszu vastag(egykezzel nem tudtam atfogni"nem ertek ossze az ujjaim) elso alkalommal kicsit fajt (allitolag az elso az tobbnyire faj kicsivel is) de kesobb hatalmasakat elveztem de buta voltam mert azt eroltettem hogy elvegyen,de ezzel azt ertem el hogy igyekezett elkerulni.sok ffivel voltam kerestem a hozza hasonlot.az eggyik ceges bulin ujra talalkoztunk egy gyonyoru tobbszoros elvezessel eltoltott ejszaka lett belole.Meg lett az eredmenye "felcsinalt"tanulva az elozoeken nem is tudattam vele,inkabb elkezdtem "ferjet keresni" mar egyre jobban beletorodtem hogy leany anya leszek mikor ugy a26-27ik het korul megismertem egy helyes sracot aki belem szeretett es nagy oromomre meg a szules elott felesegul vett,de szules utan amikor vegre sexelni akartunk szomoruan vettem tudomasul hogy csak ket es haromnegyed gyufaszal hosszu 2,5-3cm keruletu popose van. nagy meglepetesemre oromemre bebizonyitotta hogy egy kisnyelv kez segitseggel azzal is lehet oromet szerezni sot babat csinalni van negy gyerekem ebbol harom a ferjeme
Végre! Véletlenül került elém a videód és hosszú hosszú évek óta először találkozok olyannal aki nem csak elmondja a mindenkit érdeklő kérdést illetően a szokásos mantrát, hanem komplexen kitér az egészre és teljesen tökéletes racionális pro és kontra érveket hoz minden szempontra (mire jó, milyen hosszú, vastag, forma, stb.) Több mint 10 éve "háborúzok" sokakkal hogy felejtsék el ezt a "hossz idegződést" (meglepő módon egyre több nővel is). Azt nem értem, ha már nem tudják megszüntetni a több évezredes jelenséget, a "hossz számít", akkor miért nem kommunikálják maguk a tudósok és óvszer gyártók is, ha már rugózni akar valaki rajta, akkor azt vegye figyelembe (vásárlásnál is) milyen körméretű. Hisz az óvszereket is ez alapján gyártják (ugyebár a mindenkori körméretre gyártott óvszer is olyan hosszra "feltekerhető" ami a bolygón a férfiak max. 10%-nak van legalább akkora). Tökéletes videó! 👍
Nagyon köszönöm ezt a videót most már nem èrdekel hogy mekora a pèniszem mert ha a nö kb. 10-14 cm hüvelyel rendelkezik akkor nem kell agodnom mert edig nem örültem hogy ekora. Amugy szerintem a kiss mellünök szebek bár a nagy melüekel sincs gond.
Az én páromnak a keménysége számít, mint olyan.. nem annyira a hossza.. és a lényeg ugye, hogy nem b*szni kell, mint egy ütvefúró, hanem konszolidáltan, könnyed behatolással,(nem szárazon!! Ez nem fehérbor!) megfelelő pettinggel figyelve a női anatómiára valamint arra, hogy továbbra is megfelelő funkciójú maradjon a vizelet és székletürítés.
A pasiknak lehet a fontos de szerintem függ a női puncitol is mindenkinek más a befogadó képessége. Lehet valakinek nagy ha azzal csak fájdalmat okoz stb stb
Szia Janka nekem is van egy kérdésem:-A szex milyen érzés a nőknek, olyan mint a férfiaknak? -Mért áll fel a férfiaknak amikor épp nem is akarják?te mit gondolsz nagy vagy kicsinek gondolod amid van? Csak kérdezem :D
(amíg Janka meg nem jön:) A háromból csak egy kérdésre tudok válaszolni: azért áll fel, mert akár van akció, akár nincs, a faroknak az egészséges működéshez szüksége van arra, hogy időnként megteljen vérrel, ez a fő oka pl. az éjszakai/hajnali merevedésnek is. Ha úgy tetszik, tervszerű megelőző karbantartás :D
Azért áll fel, mert a nap bizonyos szakaszaiban, főleg éjszaka/reggel a legmagasabb a tesztoszteron szint a szervezetedben, és a magas tesztoszteron szint merevedést okoz, függetlenül attól, hogy te akarod-e.
A fitymaszűkület műtétem előtt én is azon voltam kiakadva, hogy miért engem áldott meg a sors ilyen kis pénisszel (akkor 12cm volt) aztán megvolt a műtét, végre fény érhette makkom és láss csodát 16cm az én kis lógóm idelent. Hála a jó égnek, hogy elmentem arra a műtétre kicsivel nagyobb önbizalmam lett így.
Alexander Simplon Sok helyen romba lehet dönteni az állításaid... Ha igen elfajzott az eset, szűkségelt az orvosi beavatkozás, én még régebben próbálkoztam vele mindíg egy kicsit lejjeb fejteni, de nem sikerült sok idő után sem és nem akartam a műtétet ezért kisebb orvosi beavatkozásokat kerestünk. Kaptam is, senkinek nem kívánom azt a fájdalmat amit akkor tettek velem. Belementem így a műtétbe, semmi kiszáradásról nem volt szó, azután a sok fájdalom után megváltás volt ez és azóta sincs semmi baj vele. Amúgy a letapadt fitymabőr nem igénytelenséget jelent, akármennyit moshatod a lécet egyszer csak elkezdett összeszűkülni és nem volt visszaút. :)
nincsnevem... "Elfajzott eset"... Hű az milyen???? Kisfiú kevered a fityma szűkületet a fityma letapadással. Vazz. Ha nem használod a farkad, nem mosod naponta letapad a fityma. Ha naponta megmozgatod a fitymát nem tud összenőni. (1 hónap mire összenő a makk a fitymával, 1 hónapig nem mostad... :-D) Kapise.. Masszázs olajjal bekened a makkod, akkor se... megsúgom Neked a fityma tágítás, circumcisió (fityma eltávolítás), vagy fityma megnyitáshoz nem kell műtét. Egy jobb kezű háziorvos megcsinálja. A Slomó rabbi is simán megcsinálja Neked... Helyi érzéstelenítést kapsz, nincs fájdalom.. A makkod majd a műtét után fáj, mikor nyílt seb van a teljes makkodon ahol le volt tapadva a fityma. A makkod kb 1 hónapig fertőtleníteni kell és persze vizelsz is... :-) Hámosodást segítő krémmel kell bekenni a makkot. Letapadásnál. Barátom a fityma nem szűkül, ugyan olyan bőr, mint bármely testrészeden van. Fültágító csigád van? Ott se szűkül a bőr vazze. De bizony a fityma letapadás igénytelenséget jelent, nem húztad hátra a fitymát és a makk alját, gallérját nem mostad meg. Nem kented meg olajjal. Legalább valami orális műveletet végeztél volna vele. A makk aljában váladék termelődik mondjuk faggyú, ami ápolja a makkod, védi a kiszáradástól, véd az újbóli letapadástól. Szóval használd a répát és mosd meg....Ha nem használod újra összenő a fityma a makkal.. A szűk fitymát szokták tágítani minden nap. Vagy helyi érzéstelenítés mellet bevágják és már nem szorít. Vagy teljesen eltávolítják. De a tágítás jobb. Ha minden nap foglalkozol a fitymával nem tapad le és tudsz rajta nyújtani hogy a makkodon könnyen járjon..
Fityma nyujtás novoglan.hu/files/NOVOGLAN-hasznalati-utmutato.pdf Postacím: 8800 Nagykanizsa, Csengery út 43/A. 2. Telefon: +36 20/5545 988 (8:00 és 18:00 között hívható) E-mail: info@novoglan.hu, ugyfelszolgalat@novoglan.hu novoglan.hu www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__ferfiak-egeszsege__1582234-lehet-rovid-a-fityma www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__ferfiak-egeszsege__3160856-az-mar-fitmayszukules-ha-merevedesi-allapotban-nem-tudom-lehuzni-plfel-centinel__oldal-1 tlctugger.com/ ua-cam.com/video/h54AVXkJ_MA/v-deo.html ua-cam.com/video/LBg5KX5vq1c/v-deo.html ua-cam.com/video/EWv1k0WnuGc/v-deo.html ua-cam.com/video/jXwLzT0MDjE/v-deo.html ua-cam.com/video/GlQKqDNsRBM/v-deo.html A letapadt fitymát az elején a filmnek feloldja a makkról, majd inkább helyi szokásból, mert nem volt szűk a fityma eltávolítják. ua-cam.com/video/EarpDbnAV68/v-deo.html Alábbi esetekben nem szükséges a fityma eltávolítás, jól működik. ua-cam.com/video/IJTCp2obsYE/v-deo.html ua-cam.com/video/WWG7QwqIc2s/v-deo.html Fityma nyújtó gyűrű ua-cam.com/video/JNEuXS7mLc0/v-deo.html
Minden nő ismerősöm szinte azt mondja, ha meg van 16 cm az már elég jó, de a 14 cm is megfelelő, ha kellően vastag. Nekem igazán a kismellek tetszenek.
Én nem tudom csak nekem nem jönnek be a nagy mellek meg az a nagy segg vagy más is van így?? Nemtudom én mindig a sportosabb csajokra buktam nem a latinákra...
Hát az izmosabb nők szerintem kifejezetten undorítóak. A Mia Khalifához hasonlóak szintúgy. De a szép kerek mellek és fenekek minden férfi szívét megmelengetik. Vagy nekem nehogy azt mond, hogy a 2D-s deszkákra buksz!
Videó elejénél mondom, remélem lesz benne egy átlag😂 Kíváncsi vagyok 9:08 NAA? 9:14 🤣🤣🤣🤣🤣 Most azért hízik a májam. 18 év fölött? Uh. Akkor még mindig nőni fog?😂 Na jólvan akkor. Köszönöm az infókat!🫡
Most visszakerestem: "a pénisz körmérete, azaz vastagsága". A kerület szerencsésebb lett volna, de szerintem azért ragadt meg ez így, mert a babák fejének is körméretét mérik. :) Tehát, ha fogsz egy mérőszalagot és körbetekered az erektált pénisz tövénél, az a 10-12 cm körben. Nem az átmérő.
Egyszer egy volt kollégám ezt mondta nekem: -Nem az a lényeg, hogy a brékóddal felszúrj a csaj méhéig, hanem az, hogy jól kipurgáld vele a pinát! Hát nem igaza volt? :)
Nekem 12 cm hosszu. 20 eves vagyok es szuz. Nagyon remelem hogy igazad van Janka, de sajnos nem gyozott meg teljesen a video, ugyhogy tovabbra is parazok attol hogy keves lesz a hossza vagy szelessege vagy alakja.. De ez mar az en problemam...
Tök jó, hogy elad neked egy kamuoldalakat generáló álcég testápolót 17000 forintért "pénisznövelő" kulcsszóval. Bár ha elhiszed a "3 hét alatt 10 centit nőtt! Hihetetlen áttörés. A tudomány fél tőle" és a "Katinka 2 km-re van tőled és csakis farkadra vágyik" hirdetéseket, akkor meg is érdemled.
Ádám Kiss A föld nem fog meghalni még 4,5 milliárd évig kb. Csak változni fog maximum és csak az élővilág hal ki de nem a föld hal meg. Amugy ha az ember eltűnik a föld 20 000 éven belül ujra zöld lesz.
Krisztián Molnár Ez mekkora baromság! És honnan veszed h nem jön egy meteor,tán jós vagy? :D Akármi történhet addig ember,ez a káosz elmélet! Olvass rá :)
en.wikipedia.org/wiki/Ernst_Gr%C3%A4fenberg ua-cam.com/video/6rWdmapEGyc/v-deo.html ua-cam.com/video/PgBwflIqAmY/v-deo.html A Gpoint a hüvely elülső oldalán van, a hüvelybemenettől a középső ujjad 2. ujpercénél... :-) Ott a helye... :-) Redős puha bőrt érzel. Ez izgalom hatására kisimul és megnagyobbodik.
érdekes az elnevezés...vegán óvszer...hát nem kolbász megy bele?! :D egyébként amit kicsit nem értek az a méretek: slimfit: hossz: 170 mm (kicsi méret) ultra: hossz: 180 mm (átlagos méret) és így tovább szóval 1-1 cm lenne a nagy méretkülönbség? persze az átmérőben is van különbség csak na... :D
Nekem lányok mondták, hogy igenis a méret a lényeg. De mint a videóban is elhangzott "nem vagyunk egyformák". Van olyan aki a nagyot szereti van aki a vastadabbat és van aki kifejezetten a kisebbet. De nekem az a meglátásom, hogy a mostani csajoknak az a lényeg, hogy mennyi pénzed van és nem az mekkora a farkad.
Szia Janka!😃 Nagyon erdekesnek talalom a videoidat majdnem mindet vegig neztem mert nagyon uj es hasznos dolgokat tudok meg beloluk. Lenne nekem is egy kerdesem. Mi tortenik szex utan a no szervezeteben es mi a ferfi szervezeteben? Van hogy neha szex utan nem sokkal egy pici nem is fajo hanem furcsa erzest erzek az alhasamban ez mitol lehet?
"Van hogy neha szex utan nem sokkal egy pici nem is fajo hanem furcsa erzest erzek az alhasamban ez mitol lehet?" Némileg másképp volt benned esetleg ezekben az esetekben valamivel mélyebbre tudott benned menni pát mozdulatnál Én erről a kettőről hallottam. "Mi tortenik szex utan a no szervezeteben" Ez attól is függ milyen volt a sex. Ha jó kiadós volt akkor nagyon ellazulhat a nő boldogság hormonokból is több szabadulhat fel, de van egyéb dolog is, de azokról nem tudok semmit.
És a szabja alak/görbe-l mi van az milyenek számit ? :D Görbéb társnak számit még akkor is ha olyan kemény, hogy betont lehetne vele szétverni :D ? Hiszen lényegében akkor az se állt fel az álitás szerint . (5-6 perc közötti állitás :) )
Az emberé a legnagyobb jah.... és a magyaroké európában a legnagyobb😉😄 janka esküszöm nem tudom hogy tudsz ilyen nyugodtan beszélni ezekről de fantasztikus😁
Azt hiszem ez kicsit olyan mint az autóknál a teljesítmény, vagy a fényképezőgépeknél a megapixel, stb. Nem mindig a több a jobb, de az emberek akkor is ezt nézik, mert ez az indikátor, vagy talán minőségi mutató, vagy mérőszám. És az az érdekes hogy ezt nem lehet elmagyarázni az embereknek, hogy ez nincs így. Mert mindenki probál keresni valami szűk keresztmetszet ami alapján eltudja dönteni, hogy melyik a jobb. És mint a legtöbb esetben itt is azt mondják hogy a több a jobb.
Szia. Lenne egy kérdésem remélem válaszolsz. Mi a teendő ha az óvszer irritál és nem tudok benne elmenni ( az extra vékonyba se)? És hüvelybe szeretnék elmenni nem kézzel még ilyesmi.
Nekem lenne egy érdekes kérdésem. Ugye tisztáztuk, hogy a méret nem számít, viszont józan paraszti ésszel, én úgy érzem, hogy "előnnyel" indulok, mert a hosszabb pénisz által a spermiumok előrébbről kezdenek, nem? Vagyis számomra ez így logikusnak tűnik. Vagy akik hátrábbról kezdenek azok is ennyire könnyen behozzák a lemaradást, így semmissé téve az "előnyt"?
Én boldog vagyok a 11 cm-rel amit kaptam. Senki sem panaszkodott eddig, sőt a volt barátnőm is nagyon élvezte. Olyasmi miatt miért érezzem magam rosszul amin nem lehet változtatni? A női hüvely befogadó képessége 13.5 cm plusz minusz pár centi. A formája nagyon jól ingerli a G pontot a megfelelő pózban. Lehet röhögni! 😅
Úristen mielőtt megnéztem a kommenteket arra számítottam hogy 2 órás hegyi beszédek lesznek csak ott de annyit röhögtem hogy már nem bírja a hasam XDDDD
És egyébként mekkora pénisz kell ahoz hogy a g pontot vagy mit elérheti egy férfi? Egyébként én még 14 vagyok ezert mindig osztálytárszaimtol hallom hogy huu nekem ilyen olyan 18 25 cm s van. Csak egy kérdés. Tudom hogy nem számit meg ebbe a korba de erdekel hogy igy 18 éves alatt mennyi 15 14 éves korul az átlag?
Egy férfi elmegy az orvoshoz.
- Doktor úr, nagyon nagy problémám van. Csecsemő méretű a péniszem.
- Miért, mekkora?
- 51 centi és 3200 gramm.
PempiHD Csá Pempi! jók a videóid!😆
megyek és veszek egy nagy SUV-ot, hogy kompenzáljam a kisebbségérzésemet
Jókat derülök rajta, hogy milyen indulatokat vált ki egyesekből a videó, és hogy magyarázzák, hogy igenis a méret a legfontosabb. Értem én, hogy akinek csupán az adja az önképének és a szexuális kultúrájának alapját, hogy x péniszméretet tud felmutatni, az úgy érzi, hogy nagyon fontos megmagyarázni, hogy miért a méret minden, hogy neki milyen nagy van, és, hogy miért nem az az átlag, ami a videóban elhangzott. Egy bibi van drágáim, ezt nem én találom ki. Tudjátok a fehér alapon megjelenő szöveg, amikor kutatásokra hivatkozom, az az adott kutatás elérhetősége. Úgy nevezik, hogy hivatkozás. Wow! Főleg azt, amelyikre hivatkozom az átlagos péniszméret kapcsán (12-14 cm): a világ vezető urológiai szaklapjában jelent meg a kutatás. Upsz. Tudom, hogy angolul van és szaknyelv. Ez van. Én elolvasom ezeket a tartalmaim készítéséhez. Ez alapján rákereshettek, elolvashatjátok, elemezhetitek kutatásmódszertanilag, hogy hogyan és kiktől vettek méretet, milyen minta volt a 15.000 férfi stb.
A másik, amit sokan írtak, hogy a lónak nagyobb. Örülök, hogy ezzel tisztában vagytok. Az elefàntnak is. Csak legjobb tudomásom szerint ezek az állatok nem emberszabásúak.
hormonmentes 14 eves leszek es az enyem 15 centi .... szerintem ez kicsi te szerinted?
Nemtudom mit szólnál hozzá ha összejönnél egy pasival aztán elõvenné a 12centist. Ne álszenteskedjünk elõbb utóbb elhagynád számít a méret.
Meg tapasztalat hogy azért egy ágaskodó 18centistõl jobban beindulnak a nõk mint egy jóval kisebbtõl.
Péter Pecsenye mint mondta nem kell hozzá pénisz hogy kielégíts nőt előjátéknál szét nyalod mint a jégkrémet vagy szét ujjazod hidd el nem fogja utánna nézni hogy kicsi max ha 5 perc után elmész😂😂
Ádám Molnár hát akkor meg ott a műtéti lehetőség 😂
Janka te egy csoda vagy itt a youtubon! Nincs olyan rész amiböl ne tanulna az ember a mai rész meg önbizalom növelönek is jó volt!😁
#lépjszintet (de ha képtelen rá akkor kérem a moderátorokat hogy moderálják ezt és az ehhez hasonló megnyilvánulásokat)
Köszi Janka sokat tanultam és önbizalmat nyertem a videóból !
Én is kúrnám őt
Naponta találkozok 160, 180cm-s faszokkal.
Zoltán ez is igaz!!!!!!!!!;
B..meg ! az 1,6 méter meg 1,8 méter
😅@@slaszlo9088
Milyen érdekes, hogy gyakorikérdéseken mindenkinek 20 centi felett van :D :D
7fordosgyerek OLD 23 masheen ,23😘😋😁
Jó, de gyakorin minden második ember milliárdos, kommandós, élsportoló, professzor, amerikai elnök.etc.
7fordosgyerek OLD Megint megtaláltalak :D
7fordosgyerek OLD amúgy ja de tudom hogy ez most nem jön ide de király a world of tanks os profil képed.
7fordosgyerek OLD Tudod. ,,20 centi az elég nagy? Haverom kérdezi" :DDD
Öreg nénit kérdezik a fonóban, aztán tudje-e néném, hogy a nagy pénisztől, méhnyakrákot lehet kapni? Hát nem tudtam, de a kicsi puhától meg idegbajt :D :D :D
Így -így!
Csak így tovább Janka! :) Szeretem a videóidat, mindig lehet valami újat tanulni és nagyon érdekes tud lenni egy közel 30-as pasi számára is. Köszönöm szépen Neked.
Jankaa! Imádlak! 😃 Feldobtad a napomat a videóval. Az előadásmódod egyszerűen zseniális, nagyon jókat rötyögtem 😁 A téma is nagyon jó, több új dolgot is tanultam ma (is) 😊
Ajánlom minden tinédzser és idősebb férfi figyelmébe a videódat!
Nagyon jók és hasznosak a videóid Janka. Köszönet érte :)
Mindig mindent részletesen elmondasz. Imádom ahogy beszélsz a dolgokról :)
Sok sikert!
imádtam! szerintem nincs olyan magyar youtuber akinek minden videojat ugy varom, mint egy kisgyerek :D
pixyre de van, Janka...
Igen!így van! Tv műsort is kérek ilyenekkel!
Talán mert hiánypótlók ....
Drága Janka! Annyira megszerettelek téged és a videóidat is! Nagyon sok segitseget kapok tőled a videóid által 🙂
Johanna Flikinger @
Uristen Janka! Le a kalappal! En tuti nem mernek ilyen temakrol beszelni anelkul hogy ne rohogjem el magam vagy ne jojjek zavarba! Imadom a csatornadat! Igy tovabb!! 🙌
Én vettem rá skint úgyhogy megjobb
:D :D :D :D
XDDDDDD KIEGTEM
Zalán H. Hát de ha jól néz ki nem rossz. jó mondjuk nagy is ez rátesz egy lapáttal
😂😂😂😂😂😂
😁😂😂😂😂😂Elolvastam a kommentet és ránéztem a profilodra... 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂🤣
Szépen összeszedett videó, azt viszont kiemelném h mindannyian mások vagyunk, mások az igények! Mig valakinek a 18cm fájdalmas, másnak meg nagyon jól esik és egy kissebbhez viszonyítva sokkal eltérőbb élményt nyújt (mindkettőnél a technikával nincs gond) Ha egyeznek az igények harmónia alakulhat ki mindkét félnél. Lehet boldog életet élni 12cm-el is, mint ahogy lehet úgyis, hogy férfiként gondotokoz tíz húzódzkodás. Nagyon sok területből tevődünk össze! A legtöbb dologban mindenki maga dönti el mik az igényei, de mindenkinek vannak genetikai korlátai is, azt elkell fogadni s más területet fejleszteni! Bár tudományosan bizonyított hogy az egészséges életmód, testedzés növeli a férfiakban a tesztoszteron szintet ami serdülő korban döntő lehet a pénisz növekedésében, de még később is az egyébb funkciókban :) ! Nem 100% genetika a méret sem! Boldog társas kapcsolatot kívánok mindenkinek! S nem kell senkit elnyomni, inkább segítsünk egymásnak, mindenkitől lehet tanulni, fejlődni aki nem azt mondja hogy ő a Jani
Ez az egyetlen igazàn èrtèkelhető, èrtelmes magyar csatorna.
Így tovàbb! 🤗
Gege!Hát te sem az eszedről vagy híres azt már látom.Miért kell olyanokat nézni amiket nem értesz,és soha nem is fogsz.Te vagy ne élj nemi életet,vagy használj óvszert,bár szerintem az meghaladja a képességedet.Igazából mindegy,csak gyereket ne nemz...mert ezt a fajtát kár lenne szaporítani.#lépjszintet
Gege Cuki falat!Árulj el nekem valamit,csak így magunk között.Hoy lehet ágy nélkül élni?Amúgy mindegy mit írsz,mert nem tudlak emberszámba venni...mert nem is ágy az...Majd a komolyabb szellemi szintű személyiséggel beszélgetek,akkor komolyan veszem.Te egy szégyen vagy...és az is maradsz!Ne erőlködj a válaszal,mert úgysem tudom komolyan venni,te antitest és antiagy!Tiszteletem a szüleidet,kitűnő selejt árut gyártottak,feltehetőleg valami kocsmai mosdóban.😁😁😁
Gege Ágyad lehet van,eszed kizárt.Apám rég meghalt.Legyetek sorstársak minél előbb!Ha te is olyan mocskos vagy,mint a szád,akkor nem sok könnyet fognak hullajtani érted.Többet nem írok,trógerekre nem pazarlom a drága időmet.😁😁😁
Andrea Csintalan ágy nélkül élni elég szar lehet, főleg ha valakinek hozzám hasonlóan az alvás az élete.😂😂
Szerintem nézz jobban körül a magyar youtube-ek között... Pl Tanulom magam, sikerre hangolva
😐😐
Szia Janka! Csinálhatnál ilyet a mellméretről is! :(
😜😂
Támogatom. Érdekes téma lenne.
Szia, álomszép vagy :)
Szia Janka imádom a csatornádat nagyon sokat lehet belőle tanulni. 😊😊😊
Kár hogy anno mikor még fiatalabb voltam nem voltak ilyen tanulságos vidik... Nagyon egyet értek az elhangzottakkal :)
A legtöbb videósnak a UA-cam-on vannak saját pólói vagy pulcsi, pénztárca, tolltartó stb. Eddig nem vettem egyet se de esküszöm ha lesz saját hormonmentes óvszer amin a logó vagy bármi ilyesmi a csatornával kapcsolatban akkor az elsők között akarok venni Jankás óvszert. 😁😁😁
Ott leszek veled, az első vásárlók között😌
Okcs
Ha lesz készpénzes fizetési lehetőség, átvételkor, én is veszek pólót, vagy ilyesmit. Ha jó minőségű, persze. Nem baj ha drágább, de legyen jó.
Cukik vagytok! :)
D.Csaba a webshopunkban jelen pillanatban is lehet utánvéttel és utalással is fizetni. Ősztől majd bankkártyával is. :)
Szia! 14 éves vagyok és nagyon szeretem nézni a videóidat és érdeles dolgokat mondasz! Nagyon kíváncsi vagyok! Jó videókat csinálsz!
Nagyon jó videó lett ez is,csak így tovább és olyan cuki ahogy 8:23-nál próbálsz nem nevetni😂😂😌
Őszinte Tiszteletem ! Nagyrabecsülésem Jeléül , Fogadja Kézcsókomat ! Hihetetlenül Jó Előadás ! Már Az Általános Felsőbb Osztályában Egészségórán " Beszélni " Kellene Róla ! Lényegesen Több Lenne Az " ÖNBECSÜLÉS " Értéke ! Sokkal Jobban Indulnának Az Életnek , Az Élethez a Kapcsolat Indulásakor ! Köszönöm Az Értékes Előadását ! Szeretettel !
Nagyon jók a videóid Janka, csak így tovább! Minden videóból tanulok valami újat! Az utóbbi részekből kicsit hiányolom az első részekben sokszor előforduló animációkat, képeket, hanghatásokat, szerintem ezek emelik a videók minőségét, szívesen látnék ezekből ismét párat! Ne hagyd abba a videózást, nagyon jó és értékes amit csinálsz!
Na kiderült, hogy extra a méretem. :D
19.5cm (hossza)
18.5cm (vastag, kerülete)
mondjuk alig találok gumit amit könnyedén rátudok húzni.
Janka iszonyat sokat segítettek a videóid mindent megtudtam amit akartam kiveve a ,,varázspontokat" de azt majd közbe... A lényeg köszönöm szépen az összes videód!!! Ment a like és a sub✌✌💓
Nagyon szép a szemed. 😍
Hát mondhatnám hogy sokat tanultam az utóbbi pár napban ahogy megnéztem jó néhány videót a csatornán! DE a jövőben az új információkra "szerencsére?!" Már nem lesz szükségem! Azonban sok-sok-sok multbéli esemény/helyzet más megvilágítást kapott számomra!
Köszönöm!
A nők számára és a férfiak számára is igen is fontos a méret, tisztességesen akkor tudsz szexelni ha megfelelő a férfinak a hím tagja .
Ha nem megfelelő a méret, akkor a férfinak nem lesz se bátorsága hogy nőt csábítson el , és emiatt pedig élet kedve se lesz ... A szex ,és a nővel való együttlét egy igen meghatározó dolog egy egészséges heteroszexuális számára.
Imádom a videóid :D sok mindenre kapok választ amire amúgy nem kérdeznék rá mástól mert hát na
MINEK kell a nőnek 20 centis? 10 centinél mar fulladozik xDDDDD
#lépjszintet
Bennington Samantha 👌
Ha neked tizes kicsit agaszto xd
asdolás mesterfokon Nézd meg a videót.
Feka László A neved nem 10 cm re utal. :D
Szia Janka!!! Nagyon nagyon szeretlek, nagyon hasznos és jó pofa vagy! Írtam neked instagramon egy témával kapcsolatban kallay csenge néven! Nagyon örülnék ha válaszolnál, természetesen ráérek, szóval amikor ráérsz és van kedved akkor légyszi lesd meg! Előre is köszi! Csak így tovább♡♡♡
Jaaaaj, annyira jó ezt végre egy érett nőtől hallani. Megnyugtató biológiai és tudományos módon hallgatni a szexualitásról. 🙂
Nagyon komoly video. Főleg egy nőtől.
Nagyon jó ez a videó.
A nők szerint teljesen mindegy hogy mekkora, hogyha nagy :)
Nem baj ha vastag, csak hosszú legyen. :D
Eddig amennyi lánytól megkérdeztem neki mekkora az ideális azt monda minimum 20cm hosszú. Majd beszámoltam neki a hüvelyméretéről.
na es mire mentel vele? gondolom elkuldtek a.....
Végigolvastam a kommenteket és szomorúan látom, hogy ilyen szar a szexuális kultúra Magyarországon. Úgy döntöttem hozzászólok és megosztom a tapasztalataimat és a gondolataimat.
Ami a méretet illeti véleményem szerint tényleg számít, sőt, kulcsfontosságú, de nem abban az abszolút értelemben, hogy minél nagyobb annál jobb.
Minden nőnél van egy mérettartomány amin belül kényelmes és élvezetes a szex. Ezen a tartományon belül tényleg számít a méret, mert minél nagyobb felületen izgatja (hossz), minél erősebben (vastagság) annál jobb érzés a nőnek. Egy határig nyilván. Itt természetesen közrejátszanak pszichológiai hatások is, vagyis ha "agyban" jól felizgatja a férfi a nőt, akkor gyengébb stimuláció esetén is jó hatást ér el. Nagyon sok aspektusa van egy jó orgazmusnak amire most nem térnék ki.
A vagina izgalmi hossza változó ezért az ideális farokméret csajonként változik. A legtöbb nő szereti ha kitöltik a punciját úgy tudom. Személyes tapasztalataimat tekintve, találkoztam már olyan nővel is akivel nem passzoltunk méretben (most az tökmindegy, hogy nevezzük punci nagy vagy a farok kicsi) és voltam olyannal is akibe nagy volt, szorított mint állat és éreztem a farkam végével az ütközést. (amit eléggé szeretett mindenki még akkor is ha kicsit fájt neki) A nagyon szűk sem jó mert abban kevesebb ideig bírja az ember.
Akibe passzoltam méretben azzal sokkal gördülékenyebben, élvezetesebben ment a szex és egyébként könnyen elélvezett kurva sokszor (10
Most komolyan, miért csak a pénisz méretéről beszélünk? A hüvely mélysége , szélessége tabu???? Ugye egy tágulékony , rugalmas ,szervről van szó, nade kinek mennyire is tágul? 20- 25 cm már eléri a méhszájat, de kinek mikor éri el a méhszájat????? Erről miért nincsen szó sosem? Elő a tolomérővel, mélységmérővel!!!! =)
Nagyon jót szóltál. Üdvözlet neked, és a másik férfinak is,aki kommentelt a te hozzászólásod alá. Több ilyen gondolkodású urat a bolygóra! 👍✌️🤗
eggyet ertek veled, bar az eletemben az elsoffinak akivel voltam (egy 50ven feletti 195cm magas jokepu uriember az idossebb nok is balvanyoztak) nyolc es nem egesz fel gyufaszal hosszu vastag(egykezzel nem tudtam atfogni"nem ertek ossze az ujjaim) elso alkalommal kicsit fajt (allitolag az elso az tobbnyire faj kicsivel is) de kesobb hatalmasakat elveztem de buta voltam mert azt eroltettem hogy elvegyen,de ezzel azt ertem el hogy igyekezett elkerulni.sok ffivel voltam kerestem a hozza hasonlot.az eggyik ceges bulin ujra talalkoztunk egy gyonyoru tobbszoros elvezessel eltoltott ejszaka lett belole.Meg lett az eredmenye "felcsinalt"tanulva az elozoeken nem is tudattam vele,inkabb elkezdtem "ferjet keresni" mar egyre jobban beletorodtem hogy leany anya leszek mikor ugy a26-27ik het korul megismertem egy helyes sracot aki belem szeretett es nagy oromomre meg a szules elott felesegul vett,de szules utan amikor vegre sexelni akartunk szomoruan vettem tudomasul hogy csak ket es haromnegyed gyufaszal hosszu 2,5-3cm keruletu popose van. nagy meglepetesemre oromemre bebizonyitotta hogy egy kisnyelv kez segitseggel azzal is lehet oromet szerezni sot babat csinalni van negy gyerekem ebbol harom a ferjeme
Csak így tovább janka sok dolgott tanúltam mostis szeretem a videóid
Végre!
Véletlenül került elém a videód és hosszú hosszú évek óta először találkozok olyannal aki nem csak elmondja a mindenkit érdeklő kérdést illetően a szokásos mantrát, hanem komplexen kitér az egészre és teljesen tökéletes racionális pro és kontra érveket hoz minden szempontra (mire jó, milyen hosszú, vastag, forma, stb.)
Több mint 10 éve "háborúzok" sokakkal hogy felejtsék el ezt a "hossz idegződést" (meglepő módon egyre több nővel is).
Azt nem értem, ha már nem tudják megszüntetni a több évezredes jelenséget, a "hossz számít", akkor miért nem kommunikálják maguk a tudósok és óvszer gyártók is, ha már rugózni akar valaki rajta, akkor azt vegye figyelembe (vásárlásnál is) milyen körméretű. Hisz az óvszereket is ez alapján gyártják (ugyebár a mindenkori körméretre gyártott óvszer is olyan hosszra "feltekerhető" ami a bolygón a férfiak max. 10%-nak van legalább akkora).
Tökéletes videó! 👍
Nagyon köszönöm ezt a videót most már nem èrdekel hogy mekora a pèniszem mert ha a nö kb. 10-14 cm hüvelyel rendelkezik akkor nem kell agodnom mert edig nem örültem hogy ekora. Amugy szerintem a kiss mellünök szebek bár a nagy melüekel sincs gond.
Csak ne Mia Khalifával kezdd!
Valaki basszon már a fejéhez egy MHSZ-t.
Nagyon hasznosak a videóid! Gyöngyszem a magyar youtube bugyraiba... hála és köszönet! :D
A csatornádat kötelezővé tenném az iskolákban! :) Szuper! Csak így tovább! (Nőgyógyászként nem praktizálsz?)
Az én páromnak a keménysége számít, mint olyan.. nem annyira a hossza.. és a lényeg ugye, hogy nem b*szni kell, mint egy ütvefúró, hanem konszolidáltan, könnyed behatolással,(nem szárazon!! Ez nem fehérbor!) megfelelő pettinggel figyelve a női anatómiára valamint arra, hogy továbbra is megfelelő funkciójú maradjon a vizelet és székletürítés.
tehát neked kicsi van :D
@@adambencze8409 XD
@@adambencze8409 XDDDD
@@adambencze8409😂😂
A varazspontokról egy videó?😂
Valér Nemeth azt meg kell találni, mindenkinek máshol van
Swaty Sigity jo persze de gondolom vmi altapanos info csak van rola
Lesz 😊
Lehet venni hormonmenteses óvszer?:D Ha már mások pólót árulnak...
A pasiknak lehet a fontos de szerintem függ a női puncitol is mindenkinek más a befogadó képessége. Lehet valakinek nagy ha azzal csak fájdalmat okoz stb stb
Egy hajszárítóval is ki lehet elégíteni egy nőt??
Próbáld ki és meg tudod
Drex Connor #lépjszintet
Wtf? Ez hogy jött
Igen kilehet, ha hajat mosott és megszárítod a fején a hajat... :-)
Alexander Simplon
És ha fújom a csiklójára a meleg levegőt?
Szia Janka nekem is van egy kérdésem:-A szex milyen érzés a nőknek, olyan mint a férfiaknak? -Mért áll fel a férfiaknak amikor épp nem is akarják?te mit gondolsz nagy vagy kicsinek gondolod amid van?
Csak kérdezem :D
(amíg Janka meg nem jön:) A háromból csak egy kérdésre tudok válaszolni: azért áll fel, mert akár van akció, akár nincs, a faroknak az egészséges működéshez szüksége van arra, hogy időnként megteljen vérrel, ez a fő oka pl. az éjszakai/hajnali merevedésnek is. Ha úgy tetszik, tervszerű megelőző karbantartás :D
Tof.Fefee köszi köszi a választ ;D
Azért áll fel, mert a nap bizonyos szakaszaiban, főleg éjszaka/reggel a legmagasabb a tesztoszteron szint a szervezetedben, és a magas tesztoszteron szint merevedést okoz, függetlenül attól, hogy te akarod-e.
Csak egy kérdés :D hányadszorra sikerült felvenni? :D
Nagyon jo vagy janka sok sikert neked elképesztő vagy
Imádom a felsőd 😍 na és persze a videó is szuper lett 👌👌👌
Nem ertem miert van ijen sok dislike?! Szerintem jol sikerult es kiss humoral meghintet video let. 💪👍✌
Újabb nagyszerű videó! Így tovább ;)
Őrület! Azon kívül, hogy megtudtam, nekem "vérkukim" van, a szöveged is tetszett. Jó videó lett. Összeszedett. 😂 Tényleg vicces volt, de okító is.
A fitymaszűkület műtétem előtt én is azon voltam kiakadva, hogy miért engem áldott meg a sors ilyen kis pénisszel (akkor 12cm volt) aztán megvolt a műtét, végre fény érhette makkom és láss csodát 16cm az én kis lógóm idelent.
Hála a jó égnek, hogy elmentem arra a műtétre kicsivel nagyobb önbizalmam lett így.
Pff.. Kicsírázott a termés, vagy mi? :D „Fény érte”. :D
ReCorder Movies 13cm az átlag
Alexander Simplon Sok helyen romba lehet dönteni az állításaid... Ha igen elfajzott az eset, szűkségelt az orvosi beavatkozás, én még régebben próbálkoztam vele mindíg egy kicsit lejjeb fejteni, de nem sikerült sok idő után sem és nem akartam a műtétet ezért kisebb orvosi beavatkozásokat kerestünk. Kaptam is, senkinek nem kívánom azt a fájdalmat amit akkor tettek velem. Belementem így a műtétbe, semmi kiszáradásról nem volt szó, azután a sok fájdalom után megváltás volt ez és azóta sincs semmi baj vele. Amúgy a letapadt fitymabőr nem igénytelenséget jelent, akármennyit moshatod a lécet egyszer csak elkezdett összeszűkülni és nem volt visszaút. :)
nincsnevem... "Elfajzott eset"... Hű az milyen???? Kisfiú kevered a fityma szűkületet a fityma letapadással. Vazz. Ha nem használod a farkad, nem mosod naponta letapad a fityma. Ha naponta megmozgatod a fitymát nem tud összenőni. (1 hónap mire összenő a makk a fitymával, 1 hónapig nem mostad... :-D) Kapise.. Masszázs olajjal bekened a makkod, akkor se...
megsúgom Neked a fityma tágítás, circumcisió (fityma eltávolítás), vagy fityma megnyitáshoz nem kell műtét. Egy jobb kezű háziorvos megcsinálja. A Slomó rabbi is simán megcsinálja Neked...
Helyi érzéstelenítést kapsz, nincs fájdalom.. A makkod majd a műtét után fáj, mikor nyílt seb van a teljes makkodon ahol le volt tapadva a fityma. A makkod kb 1 hónapig fertőtleníteni kell és persze vizelsz is... :-) Hámosodást segítő krémmel kell bekenni a makkot. Letapadásnál.
Barátom a fityma nem szűkül, ugyan olyan bőr, mint bármely testrészeden van. Fültágító csigád van? Ott se szűkül a bőr vazze.
De bizony a fityma letapadás igénytelenséget jelent, nem húztad hátra a fitymát és a makk alját, gallérját nem mostad meg. Nem kented meg olajjal. Legalább valami orális műveletet végeztél volna vele.
A makk aljában váladék termelődik mondjuk faggyú, ami ápolja a makkod, védi a kiszáradástól, véd az újbóli letapadástól. Szóval használd a répát és mosd meg....Ha nem használod újra összenő a fityma a makkal..
A szűk fitymát szokták tágítani minden nap. Vagy helyi érzéstelenítés mellet bevágják és már nem szorít. Vagy teljesen eltávolítják. De a tágítás jobb. Ha minden nap foglalkozol a fitymával nem tapad le és tudsz rajta nyújtani hogy a makkodon könnyen járjon..
Fityma nyujtás
novoglan.hu/files/NOVOGLAN-hasznalati-utmutato.pdf
Postacím: 8800 Nagykanizsa, Csengery út 43/A. 2.
Telefon: +36 20/5545 988 (8:00 és 18:00 között hívható)
E-mail: info@novoglan.hu, ugyfelszolgalat@novoglan.hu
novoglan.hu
www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__ferfiak-egeszsege__1582234-lehet-rovid-a-fityma
www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__ferfiak-egeszsege__3160856-az-mar-fitmayszukules-ha-merevedesi-allapotban-nem-tudom-lehuzni-plfel-centinel__oldal-1
tlctugger.com/
ua-cam.com/video/h54AVXkJ_MA/v-deo.html
ua-cam.com/video/LBg5KX5vq1c/v-deo.html
ua-cam.com/video/EWv1k0WnuGc/v-deo.html
ua-cam.com/video/jXwLzT0MDjE/v-deo.html
ua-cam.com/video/GlQKqDNsRBM/v-deo.html
A letapadt fitymát az elején a filmnek feloldja a makkról, majd inkább helyi szokásból, mert nem volt szűk a fityma eltávolítják.
ua-cam.com/video/EarpDbnAV68/v-deo.html
Alábbi esetekben nem szükséges a fityma eltávolítás, jól működik.
ua-cam.com/video/IJTCp2obsYE/v-deo.html
ua-cam.com/video/WWG7QwqIc2s/v-deo.html
Fityma nyújtó gyűrű
ua-cam.com/video/JNEuXS7mLc0/v-deo.html
A pénisznövelő tablettákról/krémekről érdekes lenne egy videó, hogy neked mi a véleményed róluk, és hogy tényleg hatásosak-e.
Minden nő ismerősöm szinte azt mondja, ha meg van 16 cm az már elég jó, de a 14 cm is megfelelő, ha kellően vastag. Nekem igazán a kismellek tetszenek.
“A horgász siker titka:
Nem az a lényeg, hogy milyen mélyen van a kukac, hanem hogy hogyan mozog” és ezt tényleg a horgászatra is lehet érteni :)
Én nem tudom csak nekem nem jönnek be a nagy mellek meg az a nagy segg vagy más is van így?? Nemtudom én mindig a sportosabb csajokra buktam nem a latinákra...
mindenkinek más az ízlése...
Hey bro 😁
Hát az izmosabb nők szerintem kifejezetten undorítóak. A Mia Khalifához hasonlóak szintúgy. De a szép kerek mellek és fenekek minden férfi szívét megmelengetik.
Vagy nekem nehogy azt mond, hogy a 2D-s deszkákra buksz!
nem tom mondjuk adom amit írtál
a latina az a mediterrán éghajlatról származó csajokat jelöli (olasz, spanyol)
Elég egy nyelv, egy ujj, két ujj, három négy vagy egy egész ököl! Jó lett a videó. xD
A legfőbb nemi szerv az agy☝️
Videó elejénél mondom, remélem lesz benne egy átlag😂
Kíváncsi vagyok
9:08 NAA?
9:14 🤣🤣🤣🤣🤣
Most azért hízik a májam. 18 év fölött? Uh. Akkor még mindig nőni fog?😂
Na jólvan akkor. Köszönöm az infókat!🫡
Mintha először kicsit zavarba lett volna🙂 nagyon bírom profi videó 👌
Az gáz ha találtam a szüleim után mérőszalagot?
Uhh Janka, a pénisz átlagos vastagsága erektált állapotban 10- 12cm??? Szerintem ez kicsit sok(k) :). Imádom ezt a videót is, tök jó részletes!
Körméretre érti a 10-12 centit, nem pedig átmérőre...
Staatsfeind Nummer. 1 ez hangzott el. Ezért kérdeztem.
A körkerületről volt szó, nem az átmérőről. :)
körméret..
Most visszakerestem: "a pénisz körmérete, azaz vastagsága". A kerület szerencsésebb lett volna, de szerintem azért ragadt meg ez így, mert a babák fejének is körméretét mérik. :) Tehát, ha fogsz egy mérőszalagot és körbetekered az erektált pénisz tövénél, az a 10-12 cm körben. Nem az átmérő.
Egyszer egy volt kollégám ezt mondta nekem:
-Nem az a lényeg, hogy a brékóddal felszúrj a csaj méhéig, hanem az, hogy jól kipurgáld vele a pinát!
Hát nem igaza volt? :)
Nekünk a biosztanár azt mondta, hogy "nem a méret a lényeg hanem a minőség"
mianeve ? Meg a taktika 😂😂😂
Inkább a teljesítmény
széle - hossza egy 😉
elegedett a 'feleseg', kell ennél több? 🤗
Nekem 12 cm hosszu. 20 eves vagyok es szuz. Nagyon remelem hogy igazad van Janka, de sajnos nem gyozott meg teljesen a video, ugyhogy tovabbra is parazok attol hogy keves lesz a hossza vagy szelessege vagy alakja.. De ez mar az en problemam...
Roland Petrovics ezektol a penisznoveloktol jobban felek mint attol h keves leszek
Tök jó, hogy elad neked egy kamuoldalakat generáló álcég testápolót 17000 forintért "pénisznövelő" kulcsszóval. Bár ha elhiszed a "3 hét alatt 10 centit nőtt! Hihetetlen áttörés. A tudomány fél tőle" és a "Katinka 2 km-re van tőled és csakis farkadra vágyik" hirdetéseket, akkor meg is érdemled.
+Deux HuAnim én egy szóval sem írtam h probáltam volna
Ezt nem neked írtam. Ez egy fiktív 3. személyhez szólt, aki így járhat. (És valószínűleg vertek már át így embereket.)
Volt egy srác, aki rendelt egy ilyen pénisznövelőt, és most 47 centi neki félbehajtva.
Köszönöm javitottad az önbecsülésemet😀
Lassan meghal a föld de mindenki a hernyòval van elkavarodva 🤣
illuminati world war 3...Pet goat videó korszakalkotó..
Ádám Kiss A föld nem fog meghalni még 4,5 milliárd évig kb. Csak változni fog maximum és csak az élővilág hal ki de nem a föld hal meg. Amugy ha az ember eltűnik a föld 20 000 éven belül ujra zöld lesz.
Krisztián Molnár Ez mekkora baromság! És honnan veszed h nem jön egy meteor,tán jós vagy? :D
Akármi történhet addig ember,ez a káosz elmélet! Olvass rá :)
10:15 a pénisz vastagsága 10-12 cm? Azt sokallom.
Beér koppanásig. Eddig nem volt rá panasz. Biztos okés a horgász felszerelés,ha 12 éve teljesen jól működünk az asszonnyal.
Ez egy elrontós videóra sikeredett... de jó lett gratu!
Kiss Bogi ; ) Mégis mit rontott el?
I HATE IDIOTS csak sok volt a vágás, és baki. De nagyon tetszett, nem leszólni akartam. Janka nagyon jó videós.
Na kiderült, hogy extra a méretem. :D
19.5cm (hossza)
18.5cm (vastag, kerülete)
mondjuk alig találok gumit amit könnyedén rátudok húzni.
Zoltán Szabó ezt mindehová odafogod kommentelni? Pls mond hogy troll vagy mert ez egy kislány bazdmeg
Hallottam hogy a nőknél van ilyen hogy a pont meg g pont melyik mit csinál?
en.wikipedia.org/wiki/Ernst_Gr%C3%A4fenberg
ua-cam.com/video/6rWdmapEGyc/v-deo.html
ua-cam.com/video/PgBwflIqAmY/v-deo.html
A Gpoint a hüvely elülső oldalán van, a hüvelybemenettől a középső ujjad 2. ujpercénél... :-) Ott a helye... :-) Redős puha bőrt érzel. Ez izgalom hatására kisimul és megnagyobbodik.
érdekes az elnevezés...vegán óvszer...hát nem kolbász megy bele?! :D
egyébként amit kicsit nem értek az a méretek:
slimfit: hossz: 170 mm (kicsi méret)
ultra: hossz: 180 mm (átlagos méret)
és így tovább
szóval 1-1 cm lenne a nagy méretkülönbség? persze az átmérőben is van különbség csak na... :D
Kicsi bohocal lehet nagy cirkuszt csapni
Nekem lányok mondták, hogy igenis a méret a lényeg. De mint a videóban is elhangzott "nem vagyunk egyformák". Van olyan aki a nagyot szereti van aki a vastadabbat és van aki kifejezetten a kisebbet. De nekem az a meglátásom, hogy a mostani csajoknak az a lényeg, hogy mennyi pénzed van és nem az mekkora a farkad.
Pénz beszél, kutya ugat..
Azért én a lányoknak nem mindig hiszek. Színlelt orgazmus stb...
Én csak megnéztem 1 far cry 5 gamplayt aztán az a kérdés merült fel bennem
Hogy kerültem ide?
Megnézném ennek a videónak a vágatlan verzióját.😉
A nőknek a méret a lényeg.A pasik pénztárcájának mérete. 🤣
Szia Janka!😃 Nagyon erdekesnek talalom a videoidat majdnem mindet vegig neztem mert nagyon uj es hasznos dolgokat tudok meg beloluk. Lenne nekem is egy kerdesem. Mi tortenik szex utan a no szervezeteben es mi a ferfi szervezeteben? Van hogy neha szex utan nem sokkal egy pici nem is fajo hanem furcsa erzest erzek az alhasamban ez mitol lehet?
Fanni Péter 20 centist szereted?
"Van hogy neha szex utan nem sokkal egy pici nem is fajo hanem furcsa erzest erzek az alhasamban ez mitol lehet?" Némileg másképp volt benned esetleg ezekben az esetekben valamivel mélyebbre tudott benned menni pát mozdulatnál Én erről a kettőről hallottam.
"Mi tortenik szex utan a no szervezeteben" Ez attól is függ milyen volt a sex. Ha jó kiadós volt akkor nagyon ellazulhat a nő boldogság hormonokból is több szabadulhat fel, de van egyéb dolog is, de azokról nem tudok semmit.
"Amikor a csaj azt mondja , hogy nem a méret a lényeg , erre te elő kapod a 8 centis pusztítót" 😂😂
Nem létezik a "G pont". Csak egy félrértés amiből legenda lett. Viszont a hüvelhez kózel helyezkedik el a csikló testen belüli része - Ennyi!
Ez a téma kb olyan mint a pénz boldogság kérdés. A sok pénz nem boldogït de jó ha van
"A pénz nem boldogít" - mondják a szegények. "Nem a méret a lényeg" - mondják a kispöcsűek.
És a szabja alak/görbe-l mi van az milyenek számit ? :D Görbéb társnak számit még akkor is ha olyan kemény, hogy betont lehetne vele szétverni :D ? Hiszen lényegében akkor az se állt fel az álitás szerint . (5-6 perc közötti állitás :) )
Az emberé a legnagyobb jah.... és a magyaroké európában a legnagyobb😉😄 janka esküszöm nem tudom hogy tudsz ilyen nyugodtan beszélni ezekről de fantasztikus😁
Azt hiszem ez kicsit olyan mint az autóknál a teljesítmény, vagy a fényképezőgépeknél a megapixel, stb. Nem mindig a több a jobb, de az emberek akkor is ezt nézik, mert ez az indikátor, vagy talán minőségi mutató, vagy mérőszám.
És az az érdekes hogy ezt nem lehet elmagyarázni az embereknek, hogy ez nincs így. Mert mindenki probál keresni valami szűk keresztmetszet ami alapján eltudja dönteni, hogy melyik a jobb. És mint a legtöbb esetben itt is azt mondják hogy a több a jobb.
Szia. Lenne egy kérdésem remélem válaszolsz. Mi a teendő ha az óvszer irritál és nem tudok benne elmenni ( az extra vékonyba se)? És hüvelybe szeretnék elmenni nem kézzel még ilyesmi.
Blakepane szerintem ezesetben a hölgyet kell megkérni a megfelelő fogamzásgátló alkalmazására.
Mr Youturo Igen barátnőmnél nincs gond. De egyszeri alkalomnál vagy a fertőzések elkerülése miatm
elmeni az extra vékosnyba mi ez vonatálomás pff
Az jó ha nem mész el!!! Akkor bírod az iramot 30 percig legalább. Azt szeretik a nők. Az örömlányok is... Akkor aggódj ha 1,5 óra után se mész el...
Nem téged :"D cica
Nekem lenne egy érdekes kérdésem. Ugye tisztáztuk, hogy a méret nem számít, viszont józan paraszti ésszel, én úgy érzem, hogy "előnnyel" indulok, mert a hosszabb pénisz által a spermiumok előrébbről kezdenek, nem? Vagyis számomra ez így logikusnak tűnik. Vagy akik hátrábbról kezdenek azok is ennyire könnyen behozzák a lemaradást, így semmissé téve az "előnyt"?
Nem hiszem el
Pont arra gondoltam a mai nap folyamán hogy erről mikor fogsz beszélni😁👍
Janka, ha balra all akkor milyen pozban csinaljam?
Képzelem hogyan érték el annál a 15000 férfinál az izgalmi állapotot😀
Ja valami vén öreg doki fogta meg...hát biztos nem állna fel, sőt magamba is húznám :D :D
XXXXXXXXXXXXDDDDDDDDDDDDDD
Salma Hayek
A szó amit kerestél: "...hatalmas doronggal MEGRAKJÁK" 😊
Nehéz volt de .....
Megnéztem
Obama😍😂😂
Omg
Döntöttem
Én boldog vagyok a 11 cm-rel amit kaptam. Senki sem panaszkodott eddig, sőt a volt barátnőm is nagyon élvezte. Olyasmi miatt miért érezzem magam rosszul amin nem lehet változtatni? A női hüvely befogadó képessége 13.5 cm plusz minusz pár centi. A formája nagyon jól ingerli a G pontot a megfelelő pózban. Lehet röhögni! 😅
Úristen mielőtt megnéztem a kommenteket arra számítottam hogy 2 órás hegyi beszédek lesznek csak ott de annyit röhögtem hogy már nem bírja a hasam XDDDD
Kimondotan a mellekről is foksz csináln majd egy őszefoglalást/vagy rèszletezèst??
6:38 mint a south park-ból egy karakter😂😂😂
Szia, Janka. A oldalra görbülő pénisz is stimulalja a g pontot?
Egy jó kis buli után afteron kellene megmérni,nem lenne az 10 centi sem :D
😎