Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már. ua-cam.com/channels/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsA.htmljoin
Kedves Cobranco! Most volt szerencsénk megnézni ennek a küldetésnek az epizódjait. Hat felejhetetlen délutánunk volt, sok nevetéssel és őszinte csodálattal a teljesítményeddel kapcsolatban. Minden megjegyzéseddel, észrevételeddel egyetértettünk, úgy, hogy mi is évek óta járjuk Boszniát autóval. Ennek ellenére sokat tanultunk a filmjeidben elhangzottakból. Lenyűgöző a felkészültséged és kitartásod. Hálásan köszönjük, hogy megosztod velünk ezeket az élményeidet. További sok élményteli utazást és jó egészséget kívánunk! Emi és Gyula
Örülök, hogy tetszett! Idén már 10 éves a film, hogy repül az idő. Ideje lenne már újra felvenni Boszniát a túracélpontok közé. Köszönöm a visszajelzést!
Koszonjuk szepen; nagyon tetcenek es elvezuk az egesz filmjeid: a lenyugozo termeszet szepsege,csodalatos heyek, amit tik nekunk kinaltok, mit birnank mint - meg koszonni, es kivani, tovabiakban, MINDEN JOT, ES, ISTEN VIGYAZON REATOK.
Kedves Cobranco! egyre jobbak a poénjaid 4:55-nél, konkrétan,beszartam, a röhögéstöl!! Szóval,fantasztikusan jó ez a rész is !! Ha Thomast,le szeretnéd cserélni,én szivesen helyetesitem ! Az énekhangom majdnem olyan jó mint a tiéd! szóval gondold meg!! Szóval, nagyon jó volt!- gratula!!
Tisztelt Cobranco! Végignéztem az Adria-küldetés minden részét. Párhozamosan követtem a térképen az útvonalatokat. Minden elismerésem a tietek!!! Nagyon tetszett. A kitartásotok és a videó is példaértékű. Ritka az ilyen részletes és hasznos úti beszámoló. Kedvet kaptam a Balkáni utakhoz és a jövőben én is végigmotorozom. Ráadásul, nekem nagy segítség a korábbi munkád is. Mert, a francia riviéra utatokat, felhasználom a 2017-es túrámhoz. Még egyszer köszönöm. Üdv: Vivaldi
Üdv mindenkinek! Itt az Adriai túránk utolsó része,olyan amilyen,van az,mikor a természet is belekontárkodik a forgatókönyvbe: ua-cam.com/video/xdVt7GaENoo/v-deo.html Útvonal: Prozor-Ramsko jezero-Makljen hágó /1123m/-Gornji Vakuf-Rastovo hágó/1025m/-Novi Travnik-Travnik-Turbe-Ugar szurdok-Knezevo/Skender Vakuf/-Banja Luka Térkép: users.atw.hu/cobranco/terkepek/adria6.2014..html Fotóalbum: plus.google.com/photos/108429527626914127671/albums/6106794015585034257 Írásos /immár teljes/ túrabeszámoló: users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_14_adria.html Kellemes időtöltést!
Szuperek vagytok! Nagyon tetszett! A rossz idő nem hiányzott, de sajnos ilyen a természet, kiszámíthatatlan. Nagyon tetszik hogy már részletesebb és nem csak szűken túráról szól hanem a szállást, vagy az étkezéseket is beleteszed, így kerek! Sok kilométert és csapadékmentes idei kerékpáros szezont kívánok. (egy Miskolci motoros)
Gratulálok, végignéztem mind a 6 részt, a hegyek miatt igazán remek sportteljesítmény volt! Régen készülök ezt a csodás vidéket meglátogatni, de sajnos ez már bicajjal nekem nem megy! :( A látnivalóat remekül bemutatja a filmed, végig jegyzeteltem! :) Talán az idén nyáron útrakelünk!
Iden kesz lett a Gornji Vakuf-Novi Travnik hegyi ut, sima uj aszfaltot kapott. Mostmar lehet szaguldozni rajta bicajjal is :) masik jutubi videon megtekintheto. Masodik ujdonsag hogy Neum fele is epul az uj ut a hegyen keresztul a tengerre...Mostar-Stolac-Neum. Udv. Pozdrav
Ezt megtetvezni is nagy meló... ...letekerni meg kihívás... ...bár csak lenne elég idő utánad csinálni, ...noha az útvonalat te már lefektetted így már tervezni nem kell. 😊
Minden csak elhatározás kérdése.Ezek a túrák,igy ahogy mi csináljuk,egész alacsony költségvetésből is kihozhatók.A filmjeim nem titkolt célja bebizonyítani azt,hogy nem csak luxusszállodákon keresztül ismerhető meg a világ,van ennek egy sokkal természetközelibb formája is.
Kedves Cobranco, hát hogy mondhatsz ilyet, hogy szarsz az exportra:) Az exportért cserébe annak az országnak a valutáját kapod ahol azt megveszik (Magyarország esetében ez Németország miatt leginkább euró) és ha már a sok devizahiteles (devizában!) vette fel a hitelét nekik mindenképpen jobb a deviza mintha a jó kis magyar forintot kapnának. Az erős forint két esetben lehet jó, az egyik ha világvaluta mint a dollár de erre kevés az esély, a másik pedig ha valaki külföldön akar nyaralni és ott elkölteni a pénzét (ez egy kvázi import) annak rossz ha gyenge a forint, például a túrázóknak :). Persze a forintban kapott béreket meg az exporton nyert haszonhoz kellene igazítani. Ez a gazdasági tartalma az egésznek, sokkal összetettebb, minthogy erős a forint és az jó, mert az erős egy pozitív érzetet kelt az emberben.A zsenge karalábé is jobb mint a fás pedig az a keményebb (erősebb).
Köszönöm a mélyreható gazdasági elemzést,ilyen szinten nem kivánkoztam belemenni a filmben a témába,mert valószinüleg elvesztettem volna azt a kevés nézőt is aki addigra megmaradt:).Az,hogy kell-e az erős forint vagy sem,ez vita tárgya a döntéshozók szintjén is,én csupán a külföldre induló nyaralók,túrázók szemszögéből világitottam meg,persze nem titkolva a saját álláspontomat sem.
Üdv. Cobrankó!A téli programom úgy tűnik, hogy a biciklitúrás útifilmekkel fog telni, hála (többek között) a túráitok bemutatásának. Több túrázó is van, akik hasonló filmeket készít és így válik élménnyé ezek nézése számomra. A humorod külön díjazom! Istvánpisti társadat egy másik túrátokon jobban kedveltem, de ez csak kifejezetten a magánvéleményem. Üdvözlettel: Vince
Kedves Zoltán én megkésve tálaltam rád, ezért én sok év után kommentelek ide. 😊 Azóta lehet, hogy valaki már szólt de szeretnék mint délvidéki egy kis gasztró kiegészítést írni. Ha "Jugoszlávia" akkor BUREK és JOGHURT(ott folyós és isteni kombináció). A csevapot minden nemzetnél mással körítik: szerbek(ajvar,hagyma), bosnyák (CSAK hagyma, néhol tejföl). És soha ne hagyjátok ki a diós BAKLAVA-t!!!!! Isteni édes rétes! Ezt kihagyni főben járó bűn!😉 Szó ami szó, lesz mit bepótoljak! A párommal közösen filmezünk és te vagy az idei sztár! Hódolatom, ezek mind remekművek! Áldás reád és további jó sportokat!😊
Hello Zoli! Örülök,hogy tetszett a film!Igaz ez még egy korai túránk,azóta már én is képbe,és közelebbi ismeretségbe vagyok jó pár balkáni gasztro-inyencséggel.Köszi a kiegészítést és jó szórakozást a további mozizáshoz! Üdvözlettel Cobranco
Még szerencse, hogy a maci nem ült biciklire, Izgalmas lett volna.... :)
10 років тому+1
Ezt meg ki találta ki? Old Shatterhand csak egy regényhős, hogy fenébe lehetett volna magyar? Azonban Xantus János (etnológus 1825 - 1894) az magyar volt. Róla mintázhatták a regényhőst, erre rászolgált mindenképpen. Ugyan nem a magyarkodók ragasztották rá ezt a szerepet, de nekik rohadtul tetszik az biztos.
Thomas a szakadó esőben sem rakja fel a bukósisakot. Cobranco meg félmeztelenül teker, nehogy ne lássuk a combjait. Még jó, hogy a mozgás energiát generál. Most 35.59 percnél vagyok, és kíváncsi. 39-kor Thomas végre felveszi a sisakot. Mi történik még a hátralévő másfél órában? hát ami azt a rengeteg kolbászt illeti, szerintem még nem akar hazamenni. Kegyetlenül jó a gyors patak, közvetlen a házak, parkolók mellett. Viszont szar lehet állandóan esőben tekerni. Kár, hogy nem tudtad közelebb hozni a medvekomát. - Hát összegezve, csontig áztatok, nem szeretném, ha tüdőgyuszi vagy isiász lenne belőle. Az a vonat meg a sorompó! Hát gratulálni szerintem hülyeség, de - és én is azt vallom, ne csak álmodjuk az életünket, hanem éljük meg az álmainkat! ámen. KÖSZI
Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már.
ua-cam.com/channels/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsA.htmljoin
🇭🇺🇭🇺🕑🕑🇭🇺🇭🇺🇭🇺🛠🛠🗝🎎🎎
Kedves Cobranco!
Most volt szerencsénk megnézni ennek a küldetésnek az epizódjait. Hat felejhetetlen délutánunk volt, sok nevetéssel és őszinte csodálattal a teljesítményeddel kapcsolatban. Minden megjegyzéseddel, észrevételeddel egyetértettünk, úgy, hogy mi is évek óta járjuk Boszniát autóval. Ennek ellenére sokat tanultunk a filmjeidben elhangzottakból. Lenyűgöző a felkészültséged és kitartásod. Hálásan köszönjük, hogy megosztod velünk ezeket az élményeidet. További sok élményteli utazást és jó egészséget kívánunk! Emi és Gyula
Örülök, hogy tetszett! Idén már 10 éves a film, hogy repül az idő. Ideje lenne már újra felvenni Boszniát a túracélpontok közé. Köszönöm a visszajelzést!
Thank you for video,veri nice! Prelijepo ! Pozdrav , Mostar !
10 nap alatt végignéztem, csodálatos tájakat mutattál meg emberközeli módon.
Gratulálok a teljesítményhez, köszönöm az élményt!
Én köszönöm,hogy megnézted,javaslom,nézz körbe a csatornámon,van még jó pár ehhez hasonló!
Ez a menet is tuti-fantastico volt,mint az eddigiek!!!Gratula ennek a műfajnak C O B R A N C O a királya!!
Köszönettel ezt is! Jöhet a következő. Látom van bőven!
Koszonjuk szepen; nagyon tetcenek es elvezuk az egesz filmjeid: a lenyugozo termeszet szepsege,csodalatos heyek, amit tik nekunk kinaltok, mit birnank mint - meg koszonni, es kivani, tovabiakban, MINDEN JOT, ES, ISTEN VIGYAZON REATOK.
(76.) :) Köszönjük estére a tuti mozit! A héten pont nosztalgiáztam a filmjeid között, nekem ez most nagyon jókor jött. Üdv.!
Profi....öröm nézni.Le a kalappal..... További jó egészséget.Köszönöm a rengeteg információt,fáradozást!!! :D
Köszi, már nagyon vártuk a folytatást!
Kedves Cobranco! egyre jobbak a poénjaid 4:55-nél, konkrétan,beszartam, a röhögéstöl!! Szóval,fantasztikusan jó ez a rész is !! Ha Thomast,le szeretnéd cserélni,én szivesen helyetesitem ! Az énekhangom majdnem olyan jó mint a tiéd! szóval gondold meg!! Szóval, nagyon jó volt!- gratula!!
Köszönöm,ez is nagyon tetszett.
Tisztelt Cobranco!
Végignéztem az Adria-küldetés minden részét.
Párhozamosan követtem a térképen az útvonalatokat.
Minden elismerésem a tietek!!!
Nagyon tetszett.
A kitartásotok és a videó is példaértékű.
Ritka az ilyen részletes és hasznos úti beszámoló.
Kedvet kaptam a Balkáni utakhoz és a jövőben én is végigmotorozom.
Ráadásul, nekem nagy segítség a korábbi munkád is.
Mert, a francia riviéra utatokat, felhasználom a 2017-es túrámhoz.
Még egyszer köszönöm.
Üdv: Vivaldi
Fantasztikus sorozat volt!
Köszönet érte.
Üdv mindenkinek!
Itt az Adriai túránk utolsó része,olyan amilyen,van az,mikor a természet is belekontárkodik a forgatókönyvbe:
ua-cam.com/video/xdVt7GaENoo/v-deo.html
Útvonal:
Prozor-Ramsko jezero-Makljen hágó /1123m/-Gornji Vakuf-Rastovo hágó/1025m/-Novi Travnik-Travnik-Turbe-Ugar szurdok-Knezevo/Skender Vakuf/-Banja Luka
Térkép:
users.atw.hu/cobranco/terkepek/adria6.2014..html
Fotóalbum:
plus.google.com/photos/108429527626914127671/albums/6106794015585034257
Írásos /immár teljes/ túrabeszámoló:
users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_14_adria.html
Kellemes időtöltést!
Köszönjük nagyon jó volt! Gratulálok a teljesítmênyedhez !
Szuperek vagytok! Nagyon tetszett! A rossz idő nem hiányzott, de sajnos ilyen a természet, kiszámíthatatlan. Nagyon tetszik hogy már részletesebb és nem csak szűken túráról szól hanem a szállást, vagy az étkezéseket is beleteszed, így kerek! Sok kilométert és csapadékmentes idei kerékpáros szezont kívánok. (egy Miskolci motoros)
nagyon szépen köszönjúk!!!!!!!!
Gratulálok, végignéztem mind a 6 részt, a hegyek miatt igazán remek sportteljesítmény volt! Régen készülök ezt a csodás vidéket meglátogatni, de sajnos ez már bicajjal nekem nem megy! :( A látnivalóat remekül bemutatja a filmed, végig jegyzeteltem! :) Talán az idén nyáron útrakelünk!
Nagyon tetszett 1-6-ig minden perce lekötött, remek volt!
Vártam már
Iden kesz lett a Gornji Vakuf-Novi Travnik hegyi ut, sima uj aszfaltot kapott. Mostmar lehet szaguldozni rajta bicajjal is :) masik jutubi videon megtekintheto. Masodik ujdonsag hogy Neum fele is epul az uj ut a hegyen keresztul a tengerre...Mostar-Stolac-Neum. Udv. Pozdrav
Köszi a naprakész infókat!
Gondoltam megemlitem. Boszniai es más Balkán túrák mindig jöhetnek, egyik kedvenceim :)
Üdv. Cobranco! Elnézést, de helyesbítenem kellett a figyelmetlenségem miatt. Vince
Abszolút gratuláció!
Frankón tüdőgyula lett ? 1:15:33
Az lett,de nem frankón :( Sajnos azóta is döglődőm,ez már kitart életem végéig.Hegyi patakokban csobbanás,hideg italok,stb,örökre elfelejtve.
Sajnálom... azért jó egészséget és még sok jó utazást kívánok.
extra video !!!! harmadszor nezem hat igen burekot jogurtal kell ugy az igazi balkanos
🇭🇺🇭🇺🖇🖇🖇🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Ezt megtetvezni is nagy meló...
...letekerni meg kihívás...
...bár csak lenne elég idő utánad csinálni,
...noha az útvonalat te már lefektetted így már tervezni nem kell. 😊
Minden csak elhatározás kérdése.Ezek a túrák,igy ahogy mi csináljuk,egész alacsony költségvetésből is kihozhatók.A filmjeim nem titkolt célja bebizonyítani azt,hogy nem csak luxusszállodákon keresztül ismerhető meg a világ,van ennek egy sokkal természetközelibb formája is.
Olyankor amikor nem a kerékpárúton mentek nem büntetnek meg? mint a végén
Kedves Cobranco, hát hogy mondhatsz ilyet, hogy szarsz az exportra:) Az exportért cserébe annak az országnak a valutáját kapod ahol azt megveszik (Magyarország esetében ez Németország miatt leginkább euró) és ha már a sok devizahiteles (devizában!) vette fel a hitelét nekik mindenképpen jobb a deviza mintha a jó kis magyar forintot kapnának. Az erős forint két esetben lehet jó, az egyik ha világvaluta mint a dollár de erre kevés az esély, a másik pedig ha valaki külföldön akar nyaralni és ott elkölteni a pénzét (ez egy kvázi import) annak rossz ha gyenge a forint, például a túrázóknak :). Persze a forintban kapott béreket meg az exporton nyert haszonhoz kellene igazítani. Ez a gazdasági tartalma az egésznek, sokkal összetettebb, minthogy erős a forint és az jó, mert az erős egy pozitív érzetet kelt az emberben.A zsenge karalábé is jobb mint a fás pedig az a keményebb (erősebb).
Köszönöm a mélyreható gazdasági elemzést,ilyen szinten nem kivánkoztam belemenni a filmben a témába,mert valószinüleg elvesztettem volna azt a kevés nézőt is aki addigra megmaradt:).Az,hogy kell-e az erős forint vagy sem,ez vita tárgya a döntéshozók szintjén is,én csupán a külföldre induló nyaralók,túrázók szemszögéből világitottam meg,persze nem titkolva a saját álláspontomat sem.
Üdv. Cobrankó!A téli programom úgy tűnik, hogy a biciklitúrás útifilmekkel fog telni, hála (többek között) a túráitok bemutatásának. Több túrázó is van, akik hasonló filmeket készít és így válik élménnyé ezek nézése számomra. A humorod külön díjazom! Istvánpisti társadat egy másik túrátokon jobban kedveltem, de ez csak kifejezetten a magánvéleményem. Üdvözlettel: Vince
Kedves Zoltán én megkésve tálaltam rád, ezért én sok év után kommentelek ide. 😊 Azóta lehet, hogy valaki már szólt de szeretnék mint délvidéki egy kis gasztró kiegészítést írni. Ha "Jugoszlávia" akkor BUREK és JOGHURT(ott folyós és isteni kombináció). A csevapot minden nemzetnél mással körítik: szerbek(ajvar,hagyma), bosnyák (CSAK hagyma, néhol tejföl). És soha ne hagyjátok ki a diós BAKLAVA-t!!!!! Isteni édes rétes! Ezt kihagyni főben járó bűn!😉
Szó ami szó, lesz mit bepótoljak! A párommal közösen filmezünk és te vagy az idei sztár! Hódolatom, ezek mind remekművek! Áldás reád és további jó sportokat!😊
Hello Zoli! Örülök,hogy tetszett a film!Igaz ez még egy korai túránk,azóta már én is képbe,és közelebbi ismeretségbe vagyok jó pár balkáni gasztro-inyencséggel.Köszi a kiegészítést és jó szórakozást a további mozizáshoz! Üdvözlettel Cobranco
It's raining men.... nem again.
Nem a pontosság volt a cél...fogalmazzunk úgy, "újra lett gondolva" a szöveg az aktuális tartalomhoz.
Még szerencse, hogy a maci nem ült biciklire, Izgalmas lett volna.... :)
Ezt meg ki találta ki? Old Shatterhand csak egy regényhős, hogy fenébe lehetett volna magyar? Azonban Xantus János (etnológus 1825 - 1894) az magyar volt. Róla mintázhatták a regényhőst, erre rászolgált mindenképpen.
Ugyan nem a magyarkodók ragasztották rá ezt a szerepet, de nekik rohadtul tetszik az biztos.
Róbert Hodruszky hu.wikipedia.org/wiki/Old_Shatterhand
Miért mentetek ennyit külön Thomas Anderssel?
tmislav pivó ba-na 7.2-s
RAMA-ŠĆIT
Thomas a szakadó esőben sem rakja fel a bukósisakot. Cobranco meg félmeztelenül teker, nehogy ne lássuk a combjait. Még jó, hogy a mozgás energiát generál. Most 35.59 percnél vagyok, és kíváncsi. 39-kor Thomas végre felveszi a sisakot. Mi történik még a hátralévő másfél órában? hát ami azt a rengeteg kolbászt illeti, szerintem még nem akar hazamenni. Kegyetlenül jó a gyors patak, közvetlen a házak, parkolók mellett. Viszont szar lehet állandóan esőben tekerni. Kár, hogy nem tudtad közelebb hozni a medvekomát. - Hát összegezve, csontig áztatok, nem szeretném, ha tüdőgyuszi vagy isiász lenne belőle. Az a vonat meg a sorompó! Hát gratulálni szerintem hülyeség, de - és én is azt vallom, ne csak álmodjuk az életünket, hanem éljük meg az álmainkat! ámen. KÖSZI
Miért ,maga Cobrancó úr nem magyar,mert ha igen akkor csak magyarkodni tud!
+Gyula Vastag Ha szó szerint értelmezzük,akár igaza is van,de a "magyarkodó" valójában egy pejoratív jelző,de szerintem ezt ön is pontosan tudja.
Medve mindig ott van a ketrecben, találkoztam vele múltkori utamon :) Kép a linkben.
i.imgur.com/fj9gkDX.png
Érdekes info, kösz!