A nem szakmunkában az a rossz, hogy az ember túl akarja biztosítani, meg nagyon igényesen akarja megcsinálni, és mindig utólag derül ki hogy felesleges, mert úgy is elrontott pár részletet 😆 Én rendes ácsmunkákat szoktam megnézni, onnan másolok. Szerencsére videók is vannak fenn. Mondjuk így is sikerül konstrukciós hibákat csinálnom, erre mondom hogy "na majd legközelebb" 😁 Szarufák hajlása, csavarodása mit izgat? Ha nagyon trágya az anyag akkor félre kell tenni, és kisebb darabokra el lehet használni, de alapvetően egy kis csavarodás nem a világ. Feleslegesek az összekötések, mert a teherviselésben nincs szerepe, az átfúrások gyengítik is, de persze nincs jelentősége mert nincs terhelés a tetőn. Cserépléc elég a szerkezet egyben tartására, illetve a szarufák közé, a fal csatlakozásnál tettem volna csak függőlegesen ilyen deszka darabokat, ami megfogja a derékszöget, lezárja a rést, és akkor a látszó résznél nem csavarodik.
@@fureszelek😂😂😂A szaki ellenőr is észre veszi. Igen,hogy nem sok léhütő,alkoholista,bamba,stb. "ember" csinálta. A tanuld meg magad,csináld meg készre magad. Ki fizetődőbb mint ráfizetni feleslegesen 2szer is.😂😂😂
Szia, nekem ket eszrevetelem van. A belvilag muhelynek kicsit alacsonynak tunik. Szerintem nagyon zavaro ha az ember barmilyen fa, vagy fem szalanyaggal probal bent kardozni es akad mindenhova. Bar nem neztem vegig minden videot, nem tudom mire lesz hasznalva. A masik, hogy picit tobb tulnyulast hagytam volna a bejaratnal, mert ha lesz is "eloteto", konnyebb alaengedni. De ha mar volt ezekrol szo, akkor nem szoltam. :) Majd visszanezem a videokat. Egyebkent nincs ezen szegyelni valo semmi. Sokan "vallalkozokent" meg se kozelitik ezt a szintet. A falazas szep, nekem sem szakmam, nem is biztos hogy neki mertem volna ugrani.
Helló! Csak ilyen hobbi szerelő műhely lesz. Elsősorban láncfűrész bütykölés az időtöltésem. Meg mosókonyha funkciója is lesz. Elől azért olyan rövid a túlnyúlás mert nem akartam hosszabb szarufákat venni. Ennyit adott ki az 5 méter. Nem ment pocsékba belőle semmi.
Hello,Hogy ne csavarodjon meg a gerenda,vagy egyebb furesz aru,javaslom hogy spanifferrel huzasd ossze es ugy tarold mig nem kezded fel hasznalni,nekunk bevalt :)
Gratulálok én is!! Látom,hogy a faanyagtól kezdve a cserepeslemezig új minden. Az lenne a kérdésem, hogy a hőtágulás ill.a faszáradása miatt ,nem hallani erős "pattogó" hangokat? Én hasonló tetőt készítettem, csak 0,5.trapézlemezt raktam fel. Nyáron, ahogy sütötte a nap, erős "pattogó" hangokat lehetett hallani. Többen azt mondták,hogy a fa száradása ill.a lemezek hőtágulása okozza, ami idővel megszűnik. Ez tényleg így van? Van rá valami megoldás, vagy majd az idő megoldja?🙂 Köszi előre is a választ!
Üdv! Azt szeretném kérdezni. Tervezek egy teraszt ami 3x4 méter lenne. Kb ugyanilyen lemez tetővel a 4 méterbe milyen távolságot ajánlanál a szarufáknak? Köszönöm! Robi.
Szeva! Én nem ajánlok semmit, mert nem vagyok ács 🙂 . Hülyeséget meg nem akarok mondani. Biztos meg van amúgy határozva a szarufa keresztmetszethez, hogy mi a max. De régi egyszerű paraszt módszer alapján 90 cm alatt legyen.
Üdv! Kérhetek segítséget abban a kérdésben, hogy a hozzá szükséges 4,9 x 35 mm önfúró facsavart fenyőfába behajt egy akkumulátoros 12V-os fúró - csavarbehajtó?
@@fureszelek Még felmerült: mivel állítólag ez a vastagság már repesztheti a a lucfenyő anyagot előfúrás nélkül. Tapasztaltál repesztést? Ha igen, kb hány százalékban?
@@zizzenzizzen6219 Én ilyen szinten nem mentem bele az elméletbe. De nem vettem észre repedezést. Visszatérve a behejtóra, szerint nem az számít hogy hány voltos hanem az, hogy mekkora nyomatékkal tud dolgozni. Nyilván a kínai gépekre nem valós adat van megadva. Az enyémnek kb 30Nm a max nyomatéka, ez bőven elég volt ezekhez a kis csavarokhoz.
@@fureszelek sok fillerből majd összejön. Egyébként ugye ezek ilyen speciális csavarok amiken ha jól tudom akkor van egy gumi tömítés de akkor is ezzel a sok lyukkal nem fog egy idő után beázni a csavarok helyén a tető? Vagy ez olcsóbb mint a Zsindely?
@@kdanny9973 Igen, ezek kifejezetten lemez rögzítő csavarok, gumi szerű cucc van az alátétek alján. EPDM néven. Az, hogy meddig bírja jó kérdés. Nagyjából 20-25 év alatt nagyon megcsúnyul a lemez és emiatt cserélni kell. A leggagyibbak még előbb. Jelenleg nem olcsó, kb egy árban van a jobb fajta cserepekkel. A Lindab még drágább.
egyébként,szép munka,egy kis apróság,máskor a cserepes lemezeket ha lefúrjátok,a csavarokat,ne a mélyedésbe,hanem a domború oldalába fúrjátok(vízlepergetés miatt) :)
@@fureszelek minden hullám palát, hullám lemezt a csúcson kell szögeln ill. csavaroznii. Nem tudom mitől lenne kivétel ez a lemez tető. Azért nem látod a beázást mert a fólia elvezeti a vizet
Megint csak gratulálni tudok báttya. Nagyon szép munka. 👌👌🙏🙏
Köszönöm egykomám 👌👍
Profi munka az amatőrtől.....Nagyon szép lett👏.Gratulálok,sok sikert a műhelybe👍
Köszönöm szépen! 🤘✌️
A nem szakmunkában az a rossz, hogy az ember túl akarja biztosítani, meg nagyon igényesen akarja megcsinálni, és mindig utólag derül ki hogy felesleges, mert úgy is elrontott pár részletet 😆 Én rendes ácsmunkákat szoktam megnézni, onnan másolok. Szerencsére videók is vannak fenn. Mondjuk így is sikerül konstrukciós hibákat csinálnom, erre mondom hogy "na majd legközelebb" 😁
Szarufák hajlása, csavarodása mit izgat? Ha nagyon trágya az anyag akkor félre kell tenni, és kisebb darabokra el lehet használni, de alapvetően egy kis csavarodás nem a világ. Feleslegesek az összekötések, mert a teherviselésben nincs szerepe, az átfúrások gyengítik is, de persze nincs jelentősége mert nincs terhelés a tetőn. Cserépléc elég a szerkezet egyben tartására, illetve a szarufák közé, a fal csatlakozásnál tettem volna csak függőlegesen ilyen deszka darabokat, ami megfogja a derékszöget, lezárja a rést, és akkor a látszó résznél nem csavarodik.
nagyon jó lett, ügyesek vagytok, remélem a szaki ellenőr látni fogja és megdícsér 😃
Köszönöm szépen! 😁 Hát ő biztos számos kifogásolnivalót találna benne!
@@fureszelek Gond a koszorúval van, hirtelen.
Gond van a koszorúval valóban, ennek ellenére 100km/ órás szélben is garantált a 120 év élettartam 😅
@@fureszelek😂😂😂A szaki ellenőr is észre veszi. Igen,hogy nem sok léhütő,alkoholista,bamba,stb. "ember" csinálta. A tanuld meg magad,csináld
meg készre magad. Ki fizetődőbb mint ráfizetni feleslegesen 2szer is.😂😂😂
Szerintem nagyon jó lett!
Köszi!
Szia, nekem ket eszrevetelem van. A belvilag muhelynek kicsit alacsonynak tunik. Szerintem nagyon zavaro ha az ember barmilyen fa, vagy fem szalanyaggal probal bent kardozni es akad mindenhova. Bar nem neztem vegig minden videot, nem tudom mire lesz hasznalva. A masik, hogy picit tobb tulnyulast hagytam volna a bejaratnal, mert ha lesz is "eloteto", konnyebb alaengedni. De ha mar volt ezekrol szo, akkor nem szoltam. :) Majd visszanezem a videokat. Egyebkent nincs ezen szegyelni valo semmi. Sokan "vallalkozokent" meg se kozelitik ezt a szintet. A falazas szep, nekem sem szakmam, nem is biztos hogy neki mertem volna ugrani.
Helló! Csak ilyen hobbi szerelő műhely lesz. Elsősorban láncfűrész bütykölés az időtöltésem. Meg mosókonyha funkciója is lesz.
Elől azért olyan rövid a túlnyúlás mert nem akartam hosszabb szarufákat venni. Ennyit adott ki az 5 méter. Nem ment pocsékba belőle semmi.
Hello,Hogy ne csavarodjon meg a gerenda,vagy egyebb furesz aru,javaslom hogy spanifferrel huzasd ossze es ugy tarold mig nem kezded fel hasznalni,nekunk bevalt :)
Igen, úgy kellett volna 👍
Jó lett ez Lajos bátyja👌👍
Köszönöm Bandi! 🤘
Helló! Az elejét a fedésnek hogy fogod lezárni? A kiszellőzésnél rovar illetve madárhálót nem építesz be??
Helló! Az elejére majd szögelek egy deszkát vagy lambériát valahogy. Semmilyen hálót nem építek be.
Nyugodtan keresd fel a RoofArt céget,ahol bemutatják és megtanulhatod hogyan kell egy ilyen tetőszerkezetet elkészíteni.
Udv! Nekem kicsit alacsonynak tűnik a cserepes lemez dőlésszöge… nem áll meg a csapadékvíz a mintákba ?
Nem. Simán lefolyik.
Kevés neki ez a dölésszög
Gratulálok én is!! Látom,hogy a faanyagtól kezdve a cserepeslemezig új minden. Az lenne a kérdésem, hogy a hőtágulás ill.a faszáradása miatt ,nem hallani erős "pattogó" hangokat? Én hasonló tetőt készítettem, csak 0,5.trapézlemezt raktam fel. Nyáron, ahogy sütötte a nap, erős "pattogó" hangokat lehetett hallani. Többen azt mondták,hogy a fa száradása ill.a lemezek hőtágulása okozza, ami idővel megszűnik. Ez tényleg így van? Van rá valami megoldás, vagy majd az idő megoldja?🙂 Köszi előre is a választ!
Köszönöm. Szerintem a lemez mindig pattogni fog. Főleg mikor napos és felhős idő váltogatja egymást. De még nem olyan régen készült el.
Üdv! Azt szeretném kérdezni. Tervezek egy teraszt ami 3x4 méter lenne. Kb ugyanilyen lemez tetővel a 4 méterbe milyen távolságot ajánlanál a szarufáknak? Köszönöm! Robi.
Szeva! Én nem ajánlok semmit, mert nem vagyok ács 🙂 . Hülyeséget meg nem akarok mondani. Biztos meg van amúgy határozva a szarufa keresztmetszethez, hogy mi a max. De régi egyszerű paraszt módszer alapján 90 cm alatt legyen.
@@fureszelek Köszönöm a válaszod. Szép estét!
Szia! Milyen hosszúak a szarufák? Nem hajlanak meg idővel középen? Amúgy nagyon szép munka, Gratulálok!
5m hosszúak, valószínűleg meghajlik majd valamennyire. Köszönöm!
@@fureszelekEttől féltem.. Nekem a garázs lesz 5m, szóval hosszabb kell sajna, nem tudom mennyit hajlik le... Köszönöm!
Üdv! Kérhetek segítséget abban a kérdésben, hogy a hozzá szükséges 4,9 x 35 mm önfúró facsavart fenyőfába behajt egy akkumulátoros 12V-os fúró - csavarbehajtó?
Elvileg be kéne hajtania.
@@fureszelek Köszönöm, akkor menni fog, nem próbáltam.
@@fureszelek Még felmerült: mivel állítólag ez a vastagság már repesztheti a a lucfenyő anyagot előfúrás nélkül. Tapasztaltál repesztést? Ha igen, kb hány százalékban?
@@zizzenzizzen6219 Én ilyen szinten nem mentem bele az elméletbe. De nem vettem észre repedezést. Visszatérve a behejtóra, szerint nem az számít hogy hány voltos hanem az, hogy mekkora nyomatékkal tud dolgozni. Nyilván a kínai gépekre nem valós adat van megadva. Az enyémnek kb 30Nm a max nyomatéka, ez bőven elég volt ezekhez a kis csavarokhoz.
@@fureszelek Köszönöm! Megnéztem, 35Nm van feltüntetve, márkás.
A gerenda kevés helyen van osszekotve
Megnéztem az összes reklámot a videod alatt hogy támogassam a csatornád
Köszönöm! De egy megtekintés igazából csak filléreket hoz, szóval ne kínozd magad csak ha nagyon elszánt vagy. De rendes gesztus tőled. ✌️
@@fureszelek sok fillerből majd összejön. Egyébként ugye ezek ilyen speciális csavarok amiken ha jól tudom akkor van egy gumi tömítés de akkor is ezzel a sok lyukkal nem fog egy idő után beázni a csavarok helyén a tető? Vagy ez olcsóbb mint a Zsindely?
@@kdanny9973 Igen, ezek kifejezetten lemez rögzítő csavarok, gumi szerű cucc van az alátétek alján. EPDM néven. Az, hogy meddig bírja jó kérdés. Nagyjából 20-25 év alatt nagyon megcsúnyul a lemez és emiatt cserélni kell. A leggagyibbak még előbb. Jelenleg nem olcsó, kb egy árban van a jobb fajta cserepekkel. A Lindab még drágább.
Beles a gerenda azért csavarodott meg. Soha se vegyél olyan faanyagot ahol a közepe bele látszódik, meg fog csavarodni!
Most már ezt is tudom.
...mindig ülj, le mielőtt elesel! 😅
egyébként,szép munka,egy kis apróság,máskor a cserepes lemezeket ha lefúrjátok,a csavarokat,ne a mélyedésbe,hanem a domború oldalába fúrjátok(vízlepergetés miatt) :)
Köszi!
a koszorú mièrt nem megy körbe?
Igen , ez jó kérdés.😅
Az engem is érdekelne@@miklosnyiri9766
Jo let. Teto trapezban 1szerub megoldas. De ez igy jo.
Köszönöm ✌️
Faszányos lett :)
Mekkora a mérete?
6*4.4 az alap külső mérete.
Simánbe fog ázni. Nem a mélyedésben kell a csavarokat behajtani.
Eddig még nem ázott be, pedig volt eső bőven. A lemez gyártója ezt írja elő csavarozás ügyileg..., biztos nem jól tudják, hogy hogy kell.....😁
@@fureszelek minden hullám palát, hullám lemezt a csúcson kell szögeln ill. csavaroznii. Nem tudom mitől lenne kivétel ez a lemez tető. Azért nem látod a beázást mert a fólia elvezeti a vizet
@@momooce Ez cserepeslemez, nem hullám pala/hullám lemez. Itt más a szitu. Ha nem hiszed járj utána.....
@@fureszelek jól mondod nem hiszem, de a te dolgod úgy csinálod ahogy akarod
Tömítettek a csavarok ezért lehet alul csavarozni.
tenyleg kontarok
Eléggé 😁✌️
Egyben legyen , meg hasonlítson !?!?!?