A bűnük, hogy magyarok voltak - a Délvidéki tragédia
Вставка
- Опубліковано 27 вер 2024
- A Hideg napok szomorú történetét szinte minden magyar ismeri. De hányan tudnak arról délvidéki népirtásról, amely ’44-45 telén történt, és nem nevezhetjük „csupán” a Hideg napok utáni bosszúnak. Titóék tudatosan meg akarták semmisíteni a magyar „elitet”, ezért mai tudásunk szerint harminc-negyven-ötvenezer magyarral - többségében férfiakkal, fiatalemberekkel - végeztek teljesen törvénytelenül. Az áldozatok többsége ártatlan volt, a túlélők és leszármazottak pedig viselték a rájuk ragasztott „háborús bűnös” bélyeget. Erről szól Mező Gábor A népirtás csöndje című könyve, és erről fog szólni az a dokumentumfilm, amelyet már régóta forgat filmes barátaival, a Planet Film Studióval. Önköltségből. Ha van kedved, támogasd ezt a munkájukat adománnyal. Párszáz vagy párezer forint is sokat segíthet. Júliusban ismét forgatni indulnak. És ha nem tudod támogatni, az sem baj. Terjeszd barátaid közben a kiirtásra és elfelejtésre ítélt délvidéki magyarok történetét.
Számlaszám: 1177 3425 8251 8642.
Írd oda megjegyzésben: Adomány, Délvidék
--------------------------------------------------------
A szerző A kultúra megszállása című könyve itt is megrendelhető. szazadvegkiado...
Nézem/hallgatom ezt a videót, meg kellene nyomnom a "tetszik" gombot, de nem megy, képtelen vagyok "lájkolni". Inkább szöveggel köszönöm meg Gábor és munkatársai munkáját, nagyra becsülöm....
Köszönjük a visszajelzést!
Nagymamám mesélte el, hogy ők 1944-ben Újverbászról jöttek el. Nagyapám tanított akkor. A szomszédaik szerbek voltak és könyörögtek neki: "Gyula, menj! Vidd a családodat! Mi tudjuk, hogy te jó ember vagy, de akik jönnek, azoknak csak egy magyar. Mi sem tudunk megvédeni, mert akkor minket is megölnek!"
Fölpakoltak és jöttek az akkor pár hónapos édesanyámmal. Sokszor hallottam ezt a történetet tőlük.
Jó, hogy hallgatott rájuk. Sokan bíztak abban, hogy meg tudják védeni őket azok a szerbek, akikkel jóban voltak.
@@hamis_gulyasÍgy igaz, üdv.! Édesanyám unoka nagybátyja ugyanígy járt. (Történetét megírtam itt feljebb, egy kommentben.)
1941-42- ben az anyaországiak válogatás nélkül gyilkolták a szerbeket, majd kirabolták és deportálták a magyar anyanyelvű zsidóságot, visszatérve Magyarországra beköltöztek az elüldözött svábok és zsidók fullos házaiba! A szép nemzet krónikája, most meg az oroszok seggét nyalják, jön a 2. Trianon!
Nem csak délen volt így.Ott vannak még a Szlovákok,Románok,Ukránok.....Ők is.
A Bánság német lakossága is eltűnt.
@vilmosgrooper3689 Erdelyben Szarazajtan (Brasso mellett ) a roman Maniu gardistak fejszevel fejeztek le a falu magyar birojat, a csaladja szemelattara ! Errol nem hallottak MO-on , mert Kadarek Gulyaskommunizmusa alatt arrol sem volt szabad beszelni hogy Erdelyben meg mindig elnek magyarok ! Amikor megkerdeztek a gyerekeket az iskolaban, hogy mit keresnek a magyarok Romaniaban, olyan valaszokat kaptak, mint---Vendegmunkasok, kimentek oda dolgozni, vagy Disszidaltak ! Kadarnak fontosabb volt a hatalma megtartasa, mint az Erdelyi magyarok ! Amikor Nagyvaradra latogatott, Ceausescuval alairt egy Kishatar Atlepo Utlevelre vonatkozo egyezmenyt, hogy akik 60 km-es savban a hatarrtol laknak, olyan utlevelet kaphatnak, amivel gyakrabban atlephetik a hatart. De Causescu kikototte hogy Arad-Nagyvarad es Szatmarnemeti nem esnek ebbe bele (Nagyvarad 6 km-re van a magyar hatartol 1 ) es Kadar alairta ! Nem mondta hogy ha Krumpli leves, akkor legyen Krumpli leves ! Ha 60 km, akkor az legyen 60 km ! Mar lehet rendelni magyar ujsagokat es folyoiratokat, mondta az egyezmeny, de amikor bementem a fopostara Nagyvaradon hogy megrendeljem a Ludas Matyit, akkor azt mondta a no ( aki eppen magyar volt ) sajnalom uram, csak 40 elofizetest engednek, az meg nekunk sem eleg, akik itt dolgozunk ! 40 elofizetest egy 200.000-es varosban, ahol a lakossag tobb mint a fele meg akkor magyar volt ! De nem reklamalt Kadar elvtars hogy ilyen csunyan atvertek. Nesze semmi, fogd meg jol ! Ceausescu hulyet csinalt belole ! Gabor Czirjak USA
@@qwerty-is3gjÜdv! Így igaz! 1988-ban, az akkori Újvidéki Egyetemista Diákszervezet kiadott egy heti (vagy havi-) lapnak induló újságot Újvidéken, amelynek a címlapján a járeki haláltábor volt látható (Bački jarak, anno gazdag, szín tiszta német település volt, melynek a lakosságát (is) az ottani haláltáborba zárták majd halálra éheztették (de másokat is zártak ide.) A kép alatt e felirat volt olvasható: Mi történt a Bánáti és Bácskai németekkel? (Remélem, a címre jól emlékszem.)
Mondanom sem kell, hogy a lapot azonnal letiltották, nem érte meg még a másnapot sem, a kiadott példányokat pedig összeszedték és bedarálták. A cikk sorsáról azóta sem tudok semmit, pedig azóta eltelt jópár év.
Nem is a semmiért jutnak a pokolra.
kedves gábor. ezt tette velunk a sátán. - ot is, téged is,engem is minket is, mindannyiunkat is,. a legtobbet és a legértékesebbet teszed amikor ezekrol beszélsz. az igazság szabaddá tesz.- koszonom a nemzet nevében is .
Igen, a mögöttes erő biztos az alsó erő lehetett. De az Isten megtartott minket, és minden új generációnak meg kell találnia Istent. Az igazság megismerése pedig szabadságot jelenthet akár. Szerintem ne görcsöljünk csak nyugodtan járjunk az Úr szeretett munkatársaiként az Ő tervében!
@@attilanagy8568 koszonom, ennél frappánsabban nem lehet megfogalmazni udv.
Most itt van a lehetőség, az Európai Únió. Nem kellene rombolni, ellentéteket szítani. A zavarosban halászókat kellene elszigetelni!🙂😟
@@tiboretre6612 az unio szo onmagában egységet jelent.- ez a mostani eu. mindenrol és annak ellenkezojérol is szol csak éppen nem szol értékek mentén valo egységrol.
@@tiboretre6612az EU egy amerikai és háttérhatalmi írányítás alatt működik. A célja a globalizmus. Az emberiség létszámának csökkentése. A maradék - 500 - 800 millió - kontroll alatt tartása, gyakorlatilag vagyontalanul és irányíthatóan. A mesterséges covid volt az első lépés...
Tessék utánanézni, a világgazdasági fórum és who web lapjain sok minden megtalálható,
Keresse az alternatív médiát....
Kicsit legalább érezhetik, hogy valaki végre foglakozik velük! És, ha igazságot már nem is szolgáltatnak nekik. De most elmondhatják nekünk és érezhetik nincsenek egyedül! Köszönöm a videót is!
Én is köszönöm, és köszönöm Önnek is a vigasztaló szavait!!
Szívből üdvözlöm Újvidékről !
(Ui.: Bizony, ha rosszabbat nem is (mert jóval később születtem), de a szegregációt én is megéltem: magyarként Újvidék környékén munkát nem kaphattam...)
Nem vagytok egyedül!
@@H.Robert Köszönöm, de sajnos sok anyaországi nem így gondolja ; leszerbeznek, sőt: cigányoznak bennünket és elirigyelik tőlünk azt a kisebb - nagyobb segítséget, amit a Magyar kormánytól kapunk, ami nélkül én pl. nem tudtam volna iskolaztatni a gyermekem...
Szívélyes üdvözletem!!
Ilyen barátokkal, szövetségesekkel vagyunk körülvéve. Nem külömbek sokkal az osztrákok sem, csak az utóbbi száz évben kevesebb gyilkos hajlamot mutattak.
Ők is mészároltak, nem csak a magyarokat, horvátokat, szerbeket is, csak arról hallgatunk. Nem volt véletlen a Sopronkörnyéki népszavazás eredménye.
@@Ildinenimegmondjaafrankot ezért írtam, hogy az utóbbi 100 évben nem, de egyet értünk teljesen.
Nem voltak ezek a mocskos dögkeselyűk soha a barátaink! Puruttya csőcselék népek,nem vitás!
Végül is "csak" 700 000 náci párt tagot és 1,3M wehrmacht katonát adtak, ki tudja mennyi SS tiszt lehetett a 7 milliós lakosságból.
Arról meg ne is beszéljünk,mi volt még korábban! I. Lipót majd fél évszázados uralma felért egy török hódoltsággal.
Nagyon kedvellem a Hamis Gulyast!De ezt nem birtam vegig nezni nagyon sajnalom az aldozatokatt!😪😪😪😪
Ah szärnyű ez! És most is ez van csak nyugaton 😠 Ha nem lőnek, pénzünkre fáj a foguk 😠
Köszi . Színigaz , bár a lebaltázásuk , feldarabolásuk stb. is voltak , embertelen gyilkoságokkal .
Nagyon szomorúan hallgatom Bécsből,sok mindent én is megéltem,74ben születtem.
❤
Én csak azt tudom hogy az egyik ősöm kulák volt, nagyanyámtól nem tudtam semmit sem megtudni, mert mindig amikor kérdeztem mi történt, azt válaszolta, erről nem szabad beszélni, veszélyes. Csak papírfeci kárpótlási jegyet találtam meg a padláson, talán sosem tudom meg mi történt. Aki a családból tudott volna ezekről beszélni mind eltávozott már. Nagyon jó, hogy zeket végre ki lehet beszélni és minden ilyen gazságra fény derül. Üdvözletem kedves Mező Gábor Úr!
Egyszer a kárpótlást is fel kell dolgozni. Vagyis a kárt nem pótlást...
@@hamis_gulyasa "kulákok" kálváriája is megérdemel egy "epizódot".
Az elfeledtetés politika!
Az üldözött kulákoknak van egy "emlékműve" Kecskemét főterének eldugott oldalában, szándékosan idézőjeleztem az emlékművet, egy focilabda nagyságú!!!
Ennyire tellett a társadalomtól!!!
-De miért csodálkozunk? Az1919es dunapataji tömegmészárlás 100 éves megemlékezésen a helyi utódok közül a két kezemen megtudtam számolni a résztvevőket! Többen voltak a meghívott vendégek és a műsorban szereplők.
Hát akkor hogy viszonyul az elszakított részek borzalmaihoz a mai népesség.
Úgy bőgtem mint egy gyerek. Bizony. Őt is!!! 😭
Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában.
Fenomenális tartalom lett!
Csak a délvidékűnkön , amit feljegyeztek , de csak a 2.vh. alatt és útánna 1991 ig = többmint 50 ezert mészároltak le , csúnyábúl mint az állatokat ! Ehhez kellene összegyűjteni az 1.vh.alatt és főleg úttáni magyarjaink lemészárlását ! Stb...
Ezt aláírom, ill. támogatom, azaz támogatnám, mivel közvetetten - közvetlenül én is érintett vagyok!
Szívélyes üdvözlettel:
Szabadi Zoltánné, Újvidék
Szijjártó arról beszélt Belgrádban, hogy történelmi barátság van köztünk. Akkor ez most így hogy?
Ettől áramszünet lett a fejemben!
Soha se nem fogjak szeretni a szerbek a magyarokat, mert gyulolik oket
Mi se szeretjük őket hiába a munkatársaim....Bácskai....
A szerbek a horvátokat , Bosnyákokat,albánokat,ukránokat jobban utálják,mint minket. A ruszkikat viszont imádják. 💩
Pont most olvasom a könyvet.....szörnyű, mármint a történés
😢😢
A délszláv háborúban is ez történt. Nemrégen.
...és mások meg ezen partizánok fényében nevezték el a youtube csatornájukat... hamis a gulyás, eléggé.
Igen, és a sok ember meg lelkesen nézi, aztán ki tudja, lehet, hogy valamelyik családtagját éppen a partizánok ölték meg....
A kedves tito elvtars azt mondta hogy novi sadon a magyarok 2000 ember oltek meg a duna partijan, no ezt megszorozzuk tizzel, vagyis 20000 magyart kell kivegezni ezert
Kedves Gábor!
Az Isten áldja meg ezért a videóért és imádkozni fogok hogy a folytatása sikerüljön!!
(Könnyes szemekkel írom e sorokat mert felelevenedtek bennem a régi emlékek...)
A mai napig nem tudok, nem tudtunk meg semmit édesanyám szeretett unoka nagybátyjáról. Ő félig magyar, félig sváb volt. Volksdeutser nem volt, sőt! Az újvidéki razzia idején - életét és vagyonát kockáztatva, a szerb szomszédait a házában bújtatta. A háború vége felé, német ismerősei mondták neki, meneküljön, mert itt nagy megtorlás fog következni, de ő nem ment velük, mivel - úgymond, néki bűne nincsen... Mégis elsőként vitték el a halálba. Valahol a Piros felé vezető úton, út szélén lőhették az árokba, de ezek csak feltételezések, mert a rokonság soha többé hírét nem hallotta. Feltételezés szerint pont azok jelentették fel, akiket bújtatott és ezáltal megmentette az életüket!
Más:
Megboldogult párom, amikor indult a polgárháború (a szerb - horvát), kihasználva az ismeretségi körét, mindent megtett azért, hogy ne kelljen fegyvert fognia a túloldalon magyar nemzet társaira. (Tudva lévő, hogy először a magyarokat vitték el mindkét oldalon!) Mondta is nékem nemegyszer: "Nézd, marakodnak (ti.a szerbek és horvátok Baranyán és a Dráva szögön), mint (két) kutya a koncon, az eredetileg magyar földön!"
Mondom, mindent megpróbált, csak ne vigyék a frontra... Erre ők (büntetésből) elvitték magukkal 3 évre! Megjárta a poklot, a legundokabb helyeket: Vukovárt, Borovót, stb... és besorozták Arkan szabad csapata mellé hátvédnek, ahol rettenetes dolgokat kellett, hogy lásson, hogy megéljen: a kis horvát és magyar falvak kifosztását, felégetését, az asszonyok megerőszakolását, egy újabb magyar irtást. Mire a háborúból megjött testi - lelki roncs lett belőle, s ennek következményeként, ebbe is halt meg tavaly előtt, 64 évesen.
Nem tudtam, hogy Matuska Márton meghalt ; az Isten nyugosztalja!
(Ő nem csak kiváló történész volt, de édesapám, -anyám, édesapám gyermekkori barátja és bajtársa (aki édesapámmal együtt politikai fogolyként kemény 4,5 évet lehúzott a pozsarevaci, stb. börtönben), megb. Papp Feri bácsi, az újvidéki kereszténydemokrata párt megalapítójanak jó ismerőse , megkockaztatom: barátja volt , aki velük - és Ágoston Andrással együtt megalapította anno a VMDK-t Újvidéken, de valószínűleg Ön már ezt tudja, ill. tudta is róla.)
Kedves Gábor, a továbbiakban kívánok Önnek eredményes munkát és sok sikert, valamint jó egészséget mindehhez !
Szeretetteljes üdvözlettel:
Szabadiné Bódy Csilla,
Újvidékről
Miért akarták kiirtani a magyarokat? - érdemes meghallgatni, mert ezt is eltitkolták előlünk
Mező Gábort könyvéről kérdezik:
ua-cam.com/video/QuhYz_Oz8eQ/v-deo.html
"Bocsánat kérés nélkül nincs megbocsátás..."
Elnézést, az Újvidéki razziára gondol? Azt olyan náci katonák , Horthy hadseregének a söpredéke követte el, kiknek tetteiről maga Horthy is utólag értesült ; utólag meg is bűntette őket. 1.A helyi lakosság abban nemhogy nem vett részt, hanem még mentették is a halálra ítélteket ; pl. édesanyám unoka nagybátyja az utcabeli szerb szomszédait az életével játszva a saját házában bújtatta ; meg is hálálták neki alaposan: A háború után őt vitték el az elsők között a partizánok megölni! 2. A katonák elsődlegesen - a zsidó lakosság mellett (akik közül sokan kommunisták voltak), a szerbek közül is a partizánokhoz hű, nekik dolgozó embereket lőtték a Dunába, és a szerbek többsége ez volt...
Ezeket Agoston Mihályné történelem tanárnömtől hallottam anno, valamint újvidéki szüleimtől: anyámtól és apámtól - aki majdnem úgyszintén anno a Dunában végezte...
Üdv. Újvidékről !
Soha többé baloldalt!
Üdv.! Azért a baloldalnak is megvan a maga jó oldala, meg a jobboldalnak is a maga hátránya ; inkább úgy kellene fogalmazni: Soha többet Kommunista diktatúrát!
Gratulálok Gulyás Mártonnak, "remek" nevet választott csatornájának.... 🤬🤬
Ráadásul milyen büszke rá!
Nyilván nem véletlenül.
amikor toroczkait meghivta meleg márton, elmondta,hogy nem szivesen jott kulonosen a neve miatt a studioba, de frappánsan válaszolt minden marcikérdésre,.-csak egy kis adalék a ki kicsoda nemzeti kvizmusorban
Top komment!
Gulyás egy marxista barom,és buzi is mellette.
A kedvezményezett neve részhez mit írjak?
A történelmi karma azért dolgozik. Máshogyan de mindenkinek a tettei elszámolásra kerülnek. Majd, folyamatosan. Nem kell foglalkozni a bosszúval. Nem a mi dolgunk.
Igen, az Úré a bosszú és hiszem, hogy a tettesek elnyerik büntetésüket, de azért egy kis terhet szívesen levennék a válláról, ha a környékünkön élő tolvajbandákra gondolok, akik az ősi magyar földön magyarokat gyilkoltak, csak mert magyarok voltak.
A fiam is mindig ezt mondja!
De... Én K. Belaval nagyon egyetértek!
Na, most a főnököd a kolostormalac amellett, hordja ide a délvidéki janicsárokat - hatalmas haverja a szerbeknek.
Heeee Titonak miért kellett a dél-vidék? Vagy Trianon adta Jugosláviának?
Persze, hogy Trianon, de...
1. Vajdaság köztudottan Szerbia éléskamrája ;
2. Bánátban kőolaj lelőhely is van, azaz volt ;
3. Délvidéken - ellentétben Szerbiával, kiépített volt a vasút- és úthálózat (amit hamarosan hagytak is pusztulni, ill. a vagonokat, stb. levitték Szerbiába) ;
4. A gyárak java részét leszerelték és vagonszámra vitték el Szlovéniába (ez való igaz!), amitől aztán a szlovén ipargazdaság cefetül megerősödött - mert addig (mondhatni) semmijuk sem volt, a vajdasági meg lezüllött... és még sorolhatnám.
Mindezeket az adatokat nem az ujjambol szoptam. Édesanyám mesélte nekem, aki anno a rendőrségnél, majd az anyakönyvi hivatalban dolgozott.
Én viszont a saját szememmel láttam majd olvastam, hogy az Észak - bácskai magyar gazdák még az 1980 - as évek elején is lovas ekevel szántottak (mert traktorra nekik nem tellett), a földjeiket sorra - mondva csinált tartozások fejében elvették, amíg az itteni szerb gazdákat nem bántották sőt! Nekik még traktorra is jutott.
Szívélyes üdvözlettel:
A délvidéki Újvidékről
Kötelező olvasmány (mint kiegészítés): Gion Nándor: Latroknak is játszott trilógiája. Egyértelműen megállapítható belőle, hogy az igazi törésvonal nem a nemzetiségek közt van, hanem a kommunisták illetve az emberi lények közt.
Azt pedig ki tudta, hogy Tito horvát volt? Én csak másfél éve tudom.
Mi volt az ok??!!Arról is kellene beszèlni!!!Mert akkor lenne egèsz kerek !
Mi más, mint nemzet irtás. Így könnyebb a terület lopás.
Tvrtko
Mélyen megrendítő, ez borzasztó kegyetlenség ! Ezeket a kegyetlenkedéseket csak a Biblia igazságának vigasztalásával lehet megérteni, és feldolgozni, míg el nem jön Istenünk jókedvének esztendeje. Hálás vagyok Gábornak minden napvilágra hozott kutatásáért.
Sajnok ennek azért volt előzménye… nem ekkora számban de a mi oldalunk is megtette ezt. Ezt is meg kellett volna említeni. A virágcsokor után sajnos jöttek a gránátok és a golyók is. Félreértés ne essék, szeretem a munkád, de itt ebben a témában alaposabb mindkét fél oldalát is be kellene mutatni.
Nem tudod sz igazságot !
Értem. Előzménye mindennek volt... Ez a műsor a délvidéki népirtásról szól. Olvasd el a könyvemet, nézz utána a dolgoknak, beszéltem eleget már a Hideg napokról. Ez nem az az adás. Üdv,
@@attilatasciko4817 erre ne vegyél mérget….
@@hamis_gulyas sajnos a könyved nem lehet erre felé kapni, szívesen elolvasnám. Sajnos ez a történet tragikusabb annál mint amit teljesen belehetne mutatni. A vajdasági magyarok és az ottani szerbek csúnyán megszenvedték ezeket az időszakokat, s nem lett könnyebb az utána való lékai szerbek betelepítésével… az “őshonos” lakosság megitta a levét ennek. Ahogy fentebb írtam, szeretem a munkáidat, “kritikám” jószándék vezette, az én koromban már nem érdek a vihar keltés.
Előzmény: kiégeztek 40 embert a háború alatt, mert az ellenséget segítették, ahogy ezt teszik mindenhol, minden háborúban. Oroszok, franciák, angolok, gondolod nem végezték ki korlaboránsokat, hogy a katonák ne huljanak el? Nyílván ennél sokkal többet, csak azt nem jegyzi a történelem. A békében való szellektív népirtást ezzel menteni, bár tudom, szerinted ők megérdemelték, mert magyarok voltak, undorító fajgyűlölet.
Es ebbol mennyi igaz? 😂😂
Kár volt a világra jönnöd te szerencsétlen.
Nem értem, a kérdésed mire vonatkozik. MIBŐL mennyi igaz?
Kisse torz a dolog. Az admiralis hasonlo ocsmanysagokat muvelt.
Hazudsz !
Esteleg ha a hideg napokra gondolsz,akkor olvass jobban utána.
Egyébként nem ment fel senkit az ha másokat emlegetünk.
De ha végig hallgattad akkor nem tűnt fel,hogy nem csak a magyarokkal művelték?
kétségtelen, a háboru logikája embertelen,de 1 ember haláláért 1oo ártatlant bestiális modon meggyilkolni mégsem járja...
Háborúban, kolaboránsokat, ahogy azt minden hadsereg tette, csak azt nem jegyzik.
Ez békeidejű népirtás, sőt halálrakinzás. És 40 és több 10000? Ne szépelegj már.
Egyébként meg butaságot írsz, nem az ,,admirális" művelte.
Cseres Tibor: A Délvidéki vérengzés. Érdemes elolvasni.
@evahorvath8135 Csak ne ajanlgasd, azt szenyiromanyt, aminek semmi koze a valosaghoz es csak azzal a cellel irta meg Cseres Tibor hogy megjobban gyalazza a magyarsagot ! Amikor a Delvidekre beszivargott Tito partizanok mar a nyilt utcan lottek le a magyar rendoroket, es rendororsoket tamadtak meg, amikor a rendorseg mint karhatalom mar nem birt veluk, mert ezek allig felfegyverzett bandak volta, a rendorseg a katonasagtol kert segitseget, akik kemeny kezzel felszamoltak a partizan bandakat, ekkor kerult sor az Ujvideki razziara is, amirol ezt a konyvet irta Cseres, es amiben azt irja hogy ott artatlan embereket oltek meg a magyar katonak ( ugy latszik hogy neki ez a partizan irtas jobban fajt mint a magyarok legyilkolasa.) Azt allitja hogy artatlan embereket oltek meg, de ha barki elolvassa a Jugoszlav Kommunista Part tortenete cimu konyvet, az Ujvideki razziarol azt irjak hogy akkor a Vajdasagi Partizan egysegeik teljesen megsemmisultek ! ( Ezek voltak a Cseres altal artatlanoknak nevezettek ? ) De a Magyarok lemaszarlasarol a Tito partizanok altal, hallgatott, ez volt neki a fontosabb, tehat nem azt tartotta fontosabbnak ! Ez sokmindent elarul ! Gabor Czirjak USA
Űnnepronto legyek .... ez mind igaz , de a magyarok már kesön 44 közepén likvidáltak brutálisian fél milio zsidot.... ez biztatást adott emezeknek...
Azt is. Meg a szerb lakosság emlékeit is, a magyar katonaság kegyetlenkedéséről.
@@istvansebestyen5016 A hideg napok erről szólt. A délvidéki vérengzést nem reklámozták.
@@istvansebestyen5016 Igenigy volt ---- DE a magyar katonák bevonuláskor a fegyveres szerb partizánokkal harcoltak.... DE a Titó szerb kataonák megtorlásként a FEGYVERTELEN magyar lakosságot halomra löték kb 30 -- ezret .. NEm ugyanaz..., ugye.......??
Ezt nem lehet lájkolni. Ezen csak döbbenten elmélyedni, elgondolkozni lehet. Köszönöm.
Apám 9 évesen a Tolna megyei Sárszentlőrincen élte át az orosz megszállást és ő mesélte, hogy a környezetében lévő felnőttek azt beszélték, jönnek a jugoszláv partizánok és tizedelik a lakosságot. A nyolcvanas években hallottam, amikor még erről nem volt szó sehol.
Köszönjük! ❤
Ha a jo Isten is ugy akarja, majd egyszer megkoszonjuk a franciaknak!
Isten nem ver bottal! Nem siet! De nem is felejt! Kapják már az "ívet", saját hazájukban fogják agyonverni őket az "idegenek".
Kb ugyan olyan brutalitással mint ahogy titó partizánjai tették!
Üdv! Ahogy a szerbek mondanák: A te szájadbol Isten fülébe ; avagy: Isten hallja meg a kívánságod!
Tervezzétek be a csehszlovákiai dokumentációt is! A mai szlovákiai magyar lakosság teljesen értelmisegi réteg nélkül maradt. Akár a falvak vezető rétegét, akár a városok vezető rétegét vessxük. Ezért omlik össze itt a magyarság.
Jó és szomorú téma.
Meg azért, mert elvették az iskoláinkat (többek között), és lásd: a moldvai csángóknak a mai napig nem hagyják, hogy magyarul misét hallgassanak!!
Az egyik utcabelim mesélte hogy a nagyapját megölték a németek...Amikor odahaza elmeséltem apám csak legyintett,,,Ezek verték agyon Csúrogon--mondta,
Szukseg van IBAN ra a kulfoldieknek!!!!
Jogos: (IBAN): HU19117734258251864200000000
Sziasztok. A számlára külföldről is lehet utalni? Sehogy nem ismeri fel...
Szia! Iban generator megadja a számot.
IBAN: (IBAN): HU19117734258251864200000000
A számlatulajdonost is kéri… 😊
@@hamis_gulyas igen, próbáltam vele, de használhatatlan eredményt adott. Lehet a generátorral volt gond.
Vagy a hiba a billentyűzet és a szék támlája között volt...
Minden esetre köszönöm.
Köszönöm szépen.
Sajnos a 60’-70’ éveiben is érezni lehetett a magyar nép elleni utálatot amikor arra kamionoztam
@@SZOVJET Mondja bátor cirill betűs, komcsi jelképes 707.
@@hamis_gulyas - Szerintem a sarló a parasztot, a kalapács a munkást szimbolizálja. A kettő együtt az összefogásukat. Mi ebben a "komcsi"?
Amúgy: a "komcsi"-forma pedig a zsigerből jövő izzó gyűlöletet jelenti, semmiképpen nem lehet higgadt, józan megnyilvánulásnak nevezni.
Gábor, mellőzd a felesleges indulatokat, hitelesebb leszel!
A népek, nemzetek közötti ellentétekhez, amik emberemlékezet óta léteztek - néhány rövidke időszaktól eltekintve - csak annyit: "A tyúk volt előbb, vagy a tojás?"
@@SZOVJET Az ilyenek miatt mint te!
Üdv.! Ez szín igaz! Én pl.- többedmagammal, innen Újvidékről nem mehettem Mo-ra továbbtanulni sem munkát nem kaphattam (pedig anno az iskolában egyedül nekem volt valódi ajánló levelem munkára), csak azért, mert magyarságomat sohasem tagadtam... Hogy a többiről - egészen 2000 utánig, ne is beszéljek! Egyedül most - amióta Vučić az elnök és Orbán magához édesgette, na azóta jobb a helyzet...
Mindannyiunk helyzete itt, Délvidéken.
(Azért szomorúan veszem tudomásul, amikor sokan az anyaországbol elirigyelik tőlünk a támogatásokat, amit a Magyar kormánytól kapunk. Ha ez nem lenne, én pl. a tehetséges fiamat nem tudtam volna, ill. nem tudnám iskolázni!)
Béke poraikra !