Van egy Testkamerák nevű sorozat is, Discovery-s, a Maxon van fent és rendőrségi body és carcamek és esetek vannak benne összefoglalva, ha valakit érdekelne esetleg 🙂
Nekem volt ilyen 60 év körüli kolegám mesélte milyen durva baleset volt mutattak mindent törtek a kocsik... aztán kiderült h a cobra 11 et nézte fél szemmel :)
A legnagyobb (CLA 45s Shooting Brake) AMG-t vitte el a srác és kivitte a tesztpályára. Ott összetörte a gépet. Valóban egy egyetemista hallgató volt, de vevői autóról volt szó. (Visszaérkezett a gyárba fényezési hibával.) Ha belegondoltok, a pályában is kárt tett, összetört egy kb. 35 milliós értékű autót, ami az ügyféltől érkezett vissza javításra. Szerintem esélyes, hogy perelni tud az ügyfél is és emellett nem biztos, hogy túl jól érinti marketing szempontból a vállalatot ez a hír.
A videók görgetéssel az a baj amit Pisti is mond. Csak fél infókat szednek össze mert lusta meg buta utánajárni. És ha mutatod hogy figyi ez meg ez történt vitatkozik hogy ugyan már ez kamu😂😂😂 Illetve egy új amg merci ismét bizonyított a Laptiming műsorban😂
A pizzamelegítős cucchoz: 2000-es évek elején 1 hetes LAN partin nyilván csak pizzán éltünk és ott mi azt találtuk ki, hogy mivel még a nagy CRT monitorok voltak csak annak a tetejére tettük a pizzásdobozt és az egész nap melegen tartotta :)
2-3 éve műhelyre sem lehet természeti kár biztosítást kötni. Ami kint állt az úgy járt. "Tesco sem fizet ha a parkolójában veri el az eső" ennyivel le is tudták a biztosítók.
az adás utolsó részében nekem az jutott eszembe, mikor Pisti mondta h a gyártók azt akarják h minden készülék egy rendszeren legyen és bízzunk benne h nem fér senki hozzá az account-hoz, hogy amúgy a gyártók nem az igények alapján csinálják ezt? mármint ha magamból indulok ki, akkor pl engem is zavar ha mindenhova más email/felhasználó kell + más jelszó 🤷 kényelmesebb az átlag felhasználónak az egységes rendszer
Mint katona, annyira szívesen mesélnék nektek, hogy mi a helyzet, miért vagyunk megfenyegetve, ha bármi negatívat is mondunk ezzel kapcsolatban… hátha hosszútávon válaszokat kapunk, hogy miért kell havonta 60-80 órát ingyen túlóráznunk, miért vettek egy éves szinten 5 nap szabadságot mindenkitől, majd nevezték át ezt szolgálat mentességre, hogy a cég rendelkezzen a napokkal és ne a katonák, hogy így ne mehess el “szabira” és év végén lenullázzák ezeket, mivel bentmaradnak. Bár nyilván ezt is el tudjátok bagatelizálni, hátha erről is jön egy kormányrendelet :)
Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. Sajnos nem tudtam élőben a chaten lenni de lehet hogy azért mert féltem a fekete BY.... mi ja semmi 👀 viccet félre téve király hogy a nap valamelyik szakaszában jól szórakozom mert van content ❤
Sziasztok Közlekedéshez ködhöz egyébként én azt utálom, hogy az emberek többságe azt hiszi a zebrára, hogy védőpajzs és megy ... pedig értem én hogy elsőbség meg minden de nézzünk már körbe mert ha nem tudok megállni akkor lehet az zebra vagy nem zebra.....
Nekem tetszett a SEREG! Szolgáltam a Honvédségnél, és katona szemmel volt néhány hiányosság, de alapvetően nézhető. És Urbán honvéd visszatért mint Urbán Vezérezredes 😊
Szerintem meg ultragáz volt. Nem véletlen az 1.3 és 1.7 körüli pontozás az imdb-n. Nincs egy értelmes sztori, nincs forgatókönyv, unalmas és erőltetett. A színészi játékról és a dialógusokról ne is beszéljünk. Nem tudom, a rendező látott már rendes, katonai jellegű akciófilmeket? Lone Survivor, Tyler Rake, Guy Ritchie's The Covenant? Mert ez a sorozat meg se közelítette őket, se atmoszférában, se hangulatban, se az akciók kidolgozottsága terén.
Szürke autóval a KRESZ szerint is kötelező világítás nélkül közlekedni. Amúgy azoknak is a jó édes ……. akik szerint a nappali menetfény elég ködben. Ők nem tudják, hogy hátul nem világít?
Én megnéztem a S.E.R.E.G.-et, erősen érződik, hogy propaganda film, hogy ezzel is buzdítsák a népet hogy jelentkezni, és ez miatt megy a rossz irányba a sorozat, annak ellenére hogy vannak sztori részek ami egészen komoly is jó. Az 💯% hogy a Cobra Kai-al vagy a Lionessel nem rúg labdába. Azok messze jobbak lettek minden téren.
Istenem.. A hiradóba volt egy paraszt gyerek elmászkált talált egy kocsit aminek az anyós üllésén ott volt a kulcs és a barom elvitte balfasz volt és össze törte 20 milla a kocsi
@@Lalee85Nem volt kormányrendelet. Egy körlevél ment ki. "Az MH ÖKMP mb parancsnoka felhívja az Állomány figyelmét, hogy a S.E.R.E.G. című sorozat kapcsán a lentebb említett jogszabályra és parancsra tekintettel a negatív megnyilvánulásoktól és kommentektől tartózkodni szíveskedjenek”
Csak a fitymálás miatt hogy ahogy Pisti fogalmazta "2000-es motorral is van már merci" ... Az egy CLA shooting brake 45 AMG volt és várta a gyártás befejezését mindenféle lekorlátozás nélkül. Korlátozva is több mint 400 lóerőről beszélünk szóval nem volt nehéz odaverni ha az ember még soha nem vezetett ilyen erejű autót......
ua-cam.com/video/x8dyiIx_cu0/v-deo.html Nem lepődnék meg őszintén szólva. Emlékeztem még amikor Pisti kijelentette az egyik hh-ban hogy előbb vágatja le a zacskóját mint hogy pay wall mögé rakja a kontentet? Azóta hány videó van szub mögé rakva twitch-en? És mennyi "csak tagoknak" videó van youtube-on? Pontosan... Ezekszerint Pistinek már nincsenek meg a tökei.
Naponta legalabb 3 video megy ki, tobb oranyi tartalom full ingyen. Az hogy a tamogatok lathatnak par behind the scenes videot szerintem teljesen normalis ha mar fizet az ember kap erte egy kis pluszt
Na megjött a HH mehetek mosogatni 😀
Én meg főzni 😂
Én is ugy mosogattam....mire végzek a hátam szétszakad a hajlongástól meg bebaszok mert el kell mosogatni a forraltboros bográcsot...
@@Chris.Fate. Délután 2tol húzom a főzést , ameddig kijön a rész
@@szabomate9900 ahahaha, átérzem 😀 általában twitchen szoktam megnézni a VODot, de mostanában át szoktam youtubera a vágott részek miatt.
Pont ezt akartam írni 😂
Aki tudja nézze meg a Starship teszetet, nagyon látványos lesz! Ez garantálva van.
Van egy Testkamerák nevű sorozat is, Discovery-s, a Maxon van fent és rendőrségi body és carcamek és esetek vannak benne összefoglalva, ha valakit érdekelne esetleg 🙂
Az utolsó pár mondatotok meg mellé az arc kifejezésetek sok mindent elárul arról a világról,amiről Pisti beszélt,hogy élünk. Sajnálatos.
Nekem volt ilyen 60 év körüli kolegám mesélte milyen durva baleset volt mutattak mindent törtek a kocsik... aztán kiderült h a cobra 11 et nézte fél szemmel :)
A legnagyobb (CLA 45s Shooting Brake) AMG-t vitte el a srác és kivitte a tesztpályára. Ott összetörte a gépet. Valóban egy egyetemista hallgató volt, de vevői autóról volt szó. (Visszaérkezett a gyárba fényezési hibával.) Ha belegondoltok, a pályában is kárt tett, összetört egy kb. 35 milliós értékű autót, ami az ügyféltől érkezett vissza javításra. Szerintem esélyes, hogy perelni tud az ügyfél is és emellett nem biztos, hogy túl jól érinti marketing szempontból a vállalatot ez a hír.
A videók görgetéssel az a baj amit Pisti is mond. Csak fél infókat szednek össze mert lusta meg buta utánajárni. És ha mutatod hogy figyi ez meg ez történt vitatkozik hogy ugyan már ez kamu😂😂😂
Illetve egy új amg merci ismét bizonyított a Laptiming műsorban😂
Hát az emberek régen sem szerettek gondolkodni😅
Az Időzsarút néztem moziban és mikor jöttem ki róla beszélték többen ,hogy nem értették a végét😂!
A pizzamelegítős cucchoz: 2000-es évek elején 1 hetes LAN partin nyilván csak pizzán éltünk és ott mi azt találtuk ki, hogy mivel még a nagy CRT monitorok voltak csak annak a tetejére tettük a pizzásdobozt és az egész nap melegen tartotta :)
üdv. mercis csávó jól csinálta .ott a gyár követett el nem kicsi mulasztást hogy egy civil el tud vinni egy verdát és fel tud menni a pályára.
Én azért kételkednék benne, hogy jól csinálta-e😂
2-3 éve műhelyre sem lehet természeti kár biztosítást kötni. Ami kint állt az úgy járt. "Tesco sem fizet ha a parkolójában veri el az eső" ennyivel le is tudták a biztosítók.
az adás utolsó részében nekem az jutott eszembe, mikor Pisti mondta h a gyártók azt akarják h minden készülék egy rendszeren legyen és bízzunk benne h nem fér senki hozzá az account-hoz, hogy amúgy a gyártók nem az igények alapján csinálják ezt? mármint ha magamból indulok ki, akkor pl engem is zavar ha mindenhova más email/felhasználó kell + más jelszó 🤷 kényelmesebb az átlag felhasználónak az egységes rendszer
Mint katona, annyira szívesen mesélnék nektek, hogy mi a helyzet, miért vagyunk megfenyegetve, ha bármi negatívat is mondunk ezzel kapcsolatban… hátha hosszútávon válaszokat kapunk, hogy miért kell havonta 60-80 órát ingyen túlóráznunk, miért vettek egy éves szinten 5 nap szabadságot mindenkitől, majd nevezték át ezt szolgálat mentességre, hogy a cég rendelkezzen a napokkal és ne a katonák, hogy így ne mehess el “szabira” és év végén lenullázzák ezeket, mivel bentmaradnak.
Bár nyilván ezt is el tudjátok bagatelizálni, hátha erről is jön egy kormányrendelet :)
Le is lehet lépni mondjuk....
A ledvencem amikor az első lámpákat felkapcsolják de a hátsókat valahogy elfelejtik. 😀
Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. Sajnos nem tudtam élőben a chaten lenni de lehet hogy azért mert féltem a fekete BY.... mi ja semmi 👀 viccet félre téve király hogy a nap valamelyik szakaszában jól szórakozom mert van content ❤
Jó reggelt :D
Ha lenne ilyenem, megmutatnám milyen egy olajkút fúrás
Sziasztok Közlekedéshez ködhöz egyébként én azt utálom, hogy az emberek többságe azt hiszi a zebrára, hogy védőpajzs és megy ... pedig értem én hogy elsőbség meg minden de nézzünk már körbe mert ha nem tudok megállni akkor lehet az zebra vagy nem zebra.....
Igen. A címbeli kérdésre válaszolna.
Már kezdtem türelmetlen lenni😂
Nálunk halásztelken, úgy mennek át este, rollerrel, fekete ruhában, világítás nélkül a jobbkezes kereszteződéseken, mint a huzat...
Nekem tetszett a SEREG! Szolgáltam a Honvédségnél, és katona szemmel volt néhány hiányosság, de alapvetően nézhető. És Urbán honvéd visszatért mint Urbán Vezérezredes 😊
Szerintem meg ultragáz volt. Nem véletlen az 1.3 és 1.7 körüli pontozás az imdb-n. Nincs egy értelmes sztori, nincs forgatókönyv, unalmas és erőltetett. A színészi játékról és a dialógusokról ne is beszéljünk. Nem tudom, a rendező látott már rendes, katonai jellegű akciófilmeket? Lone Survivor, Tyler Rake, Guy Ritchie's The Covenant? Mert ez a sorozat meg se közelítette őket, se atmoszférában, se hangulatban, se az akciók kidolgozottsága terén.
@@montezuma472 olvasd újra a kommentedet. Magyar sorozatot hasonlítasz hollywoodi akciófilmekhez.
@ Kinek mi tetszik, vagy nem tetszik 😊
Az enyém sötétkék... hacsak nem vagyok színtévesztő.
Én meg azt hittem a piros tilos ha zöld meg lehet tolni
Ez vmi rettentő fos HH rész volt, legalábbis a témák.
😊
Szürke autóval a KRESZ szerint is kötelező világítás nélkül közlekedni. Amúgy azoknak is a jó édes ……. akik szerint a nappali menetfény elég ködben. Ők nem tudják, hogy hátul nem világít?
Az nem lehet, hogy Jani egy kis reszben kinai? Szerintem nem veletlen hivjak :)
Én megnéztem a S.E.R.E.G.-et, erősen érződik, hogy propaganda film, hogy ezzel is buzdítsák a népet hogy jelentkezni, és ez miatt megy a rossz irányba a sorozat, annak ellenére hogy vannak sztori részek ami egészen komoly is jó.
Az 💯% hogy a Cobra Kai-al vagy a Lionessel nem rúg labdába. Azok messze jobbak lettek minden téren.
Na akkor titeket is hivogattak? Mondjuk kínai scam tehàt èn nem èrtem mit hablatyolt benne a csajszi, egybol le is tettem 😂
Istenem.. A hiradóba volt egy paraszt gyerek elmászkált talált egy kocsit aminek az anyós üllésén ott volt a kulcs és a barom elvitte balfasz volt és össze törte 20 milla a kocsi
"szarni" lehet?! ,,,, ,, ,, patkány burger,,, ez jó 🤣🤣
Nem adott ki senki kormányrendeletet hogy nem lehet kritizáli a S.E.R.E G c. sorozatot.
DE
@@Lalee85Nem volt kormányrendelet. Egy körlevél ment ki. "Az MH ÖKMP mb parancsnoka felhívja az Állomány figyelmét, hogy a S.E.R.E.G. című sorozat kapcsán a lentebb említett jogszabályra és parancsra tekintettel a negatív megnyilvánulásoktól és kommentektől tartózkodni szíveskedjenek”
@@Krokika tehát nem volt ezügyben kormányrendelet, de volt erre vonatkozó jogszabály és határozott parancs😂
571
Csak a fitymálás miatt hogy ahogy Pisti fogalmazta "2000-es motorral is van már merci" ... Az egy CLA shooting brake 45 AMG volt és várta a gyártás befejezését mindenféle lekorlátozás nélkül. Korlátozva is több mint 400 lóerőről beszélünk szóval nem volt nehéz odaverni ha az ember még soha nem vezetett ilyen erejű autót......
Jani és az rgb plug
ua-cam.com/video/x8dyiIx_cu0/v-deo.html Nem lepődnék meg őszintén szólva. Emlékeztem még amikor Pisti kijelentette az egyik hh-ban hogy előbb vágatja le a zacskóját mint hogy pay wall mögé rakja a kontentet? Azóta hány videó van szub mögé rakva twitch-en? És mennyi "csak tagoknak" videó van youtube-on? Pontosan... Ezekszerint Pistinek már nincsenek meg a tökei.
Naponta legalabb 3 video megy ki, tobb oranyi tartalom full ingyen. Az hogy a tamogatok lathatnak par behind the scenes videot szerintem teljesen normalis ha mar fizet az ember kap erte egy kis pluszt
Valójában Pisti sose volt egy tökös gyerek😂
Első comment😅
Ember, össze vissza beszélsz! Gecire idegesítő ez a tudatlanság 🤯
14 téma volt