Úgy ahogy a riportban el lett mondva,,,Rákosi felesége élete nagyrészét a villájában töltötte ,,fogalmam sem volt arról hogy milyen a magyar -nép gondolkodása és elképzelése a mindennapi életről...🤔🤔🤔
Kádár János puritánsága kapcsán annyit szeretnék,hozzátenni,,hogy amikor Dobogókőn pihentek,minden év Jan 6-tól 30-ig,valamint Május 6-tól 30ig legalább is a 80-as években amikor ott dolgoztam a BM üdülőbe hetente háromszor átjöttek a BM uszodájában ahol én voltam az úszómester. Azt a "lóden kabátot" amit minden alkalommal felsegitettem rá,én nem hordtam volna,A Gallérja olyan kopott volt, hogy csodálkozom hogy más nem vette észre.Szóltam is Szova Bélának (Ő volta 4-es pártvilla gondnoka) hogy miért nem cserélik le azt a felőltő,azt mondta hogy nincs más.Még annyit.hogy minden alkalommal amikor vége lett a szabadságuknak 500 forintot kaptam amit a biztonsági ember adott át.
És a ballatoni nyaralóban saját moziban nézte a nyugati filmeket. Lopott villában lakott mint a többi komcsi. Dobreva papája volt a szomszéd. Luxuskörülmények közt élt.
Attól, hogy az uszodába kopott kabátba ment, attól még volt nekik a szekrényben kitűnő minőségű kabátjaik, csak azt nem akkor vették fel, amikor közemberekkel találkoztak.
"Feodora Fjodorovna Kornyilova az örök fagy birodalmából került Magyarországra, ahol Rákosi feleségeként élvezhette a kiváltságosok ... " Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, esetleg nem is érdekelt a dolog... De hogy a rákosinak a felesége nem magyar nő lett volna, ezt nem tudtam!
A legfontosabb tényezők Kádáréknál: a magánlevelek cenzúrázása, letartóztatások, internálások elrendelése. Nem az, hogy az az ember milyen házban lakott vagy milyen kabátban járt. Nem kéne ma sem annyira a külsőségekre fókuszálni, hanem arra, hogy mennyit fejlődött azóta a társadalom😊
A " nomád", a természeti népeknél, nemcsak Eurázsiában, hanem Dél - Amerikában is jellemző, hogy történetüket, történelmüket hosszú regős énekekben mondják el és adják tovább a következő nemzedéknek. Több napig tartó ünnepségek ezek, ahol a a sámán elénekli a törzs történetét, mindenki részt vesz ezen az eseményen, mindenki hallja és a következő generáció is kénytelen megtanulni az eredeti regős énekeket, nem lehet olyan könnyen hamisítani, mert sokan hallják és emlékeznek arra, hogy eredetileg milyen volt. Nem úgy mint például a nagyon fejlett nyugati kultúránkban, ahol egész vallási hittételeket, egész népek történetét lehetett hamisítani.
18:54 A ház egy gyáros tulajdonában volt. Természetesen az állam elvette a gyárát és mivel a házát is szépen átadta nagykegyesen megengedték neki hogy családjával elhagyja az országot.
Szerintem egyáltalán nem volt véletlen, hogy egy " nomád " nő volt Rákosi felesége. A szovjet hatalom még a korai 45-50-es években akár egy internacionalista, népszövetség szerkezetben is gondolkodhatott a háború után a Közép- Európai de a Szibériai, Ázsiai területekre nézvést. Nem voltak biztosak abban, hogy olyan könnyen elfogadják és megvalósítják majd az új rendszert az említett területeken. Így aztán lehetett egy B terv is arra milyen lenne az új világrend. A cári Oroszországot körbevevő népeknek, a cári, nacionalista elnyomás alóli felszabadulásként is lehetett előadni a történetet. Volt egy ilyen ideológiája talán a nagyon korai időszakban De közbejött Sztálin rémuralma.
A pusztát mióta azonosítják az aranykalitkához? Volt recskipuszta, hortobágyi puszta,akasztófa, no, és 60 év korkülönbség.Ha hiányolod Rákosit, menj Vietnámban, ott még maradt neked valami...
@@ildikomolnar7821 Szerinted a hatvanpuszta, a Lady MRD a NER társak luxus vadászházai és vadász birtokai miből vannak? Biztos a képviselői fizetésből tették félre ugye? Csak nézd meg a Lázár János "namvadász" kastélyát biztos félretett pémzből van. :-) Aztán a Lázár a hatalmi gépezetben csak egy senki. ua-cam.com/video/39Vvlwuf8es/v-deo.htmlsi=4X_Yeh8qiTSZoBzB Aztán itt a Lőrincék hiper szuper vadáháza és birtoka. ua-cam.com/video/1X2JfOYKYXk/v-deo.htmlsi=P03few7Dy8oMN0w2
Jókora balfasz vagy te tesókám,gondolom nagyapád verte le az én nagyapám veséjét az Ávós pincékben. Piszkos lelkü júdeobolsevista taknyok, legalább ezek alá a filmek alá ne kommenteljétek a tetü komcsi ideológiátokat.
@@zoltansulyok9045 : Jogos, és nyilván látom én is most a humort :) De azért én nem milliárdokból gazdálkodó hivatalos intézmény vagyok szakembergárdával a hátam mögött, ráadásul elismerem rögtön és javítottam. Nekik ez máig nem sikerült. Nem értem, 1. hogy került bele az anyagba; 2. hogy nincs egy lektor, aki kiszűrje; 3. hogy nem sikerül még ilyenkor sem javítani, amikor érkezett visszajelzés.
A kommunisa Rákosi a római pápa "kiválasztottja" volt ! Hitler is. Rákosi egy terrorista globalista népirtó magyar ellenes zsidó ügynök volt ! A zsidó vallás fasiszta ideológia. A náci-kommunista pártokat a kapitalista bankárok alapították háborúzás cáljára. A zsidó vallás fasiszta ideológia a bankárok vallása amit a római pápa terjeszt a Bibliával és a Koránnal. "Minden népet pusztíts el ne kíméld őket" - ez a céljuk - Mózes V. könyve 7/16 ! Égesd a Bibliát !
Nyilván egy miniszter sehol a világon és egyik rendszerben sem lakhat vagy lakott egy kültelki panelba Ami a lényeg, hogy vagyona színre nem is volt ,mert minden a párt tulajdona volt Mikor meghalt 1. vagy talán 2 millió forintja volt .. akkor már egy maxek gebines zöldségesnek vagy kocsamárosnak is volt annyi...
Érdekes téma, kár hogy a szakértők korunk állampártjának kedvenc "versenyistállòibòl" jönnek: Magyarságkut. Intézet,NEB,NKE. Ez számomra hiteltelenné teszi a műsort...
...VAN ,,jóvastagbőr a dokumentumkészítő lelkes talpingerek orcáján,,! Esetleg, a jelenleg regnáló maffia-klánról IS készítenének a prolik számára bemutatható, ugyanilyen részleteséggel feltárt VALÓSÁG-show,-t??? Érdeklődve várjuk AZT IS!... 🙋😳🤔😕👎😁😛🤫🤐😥😥😡😡😡😡😡👎🍀
Ma már más idök vannak, nagyon sok embert ismerek, akik gazdagságban élnek. A proli mai korban nem szegény munkást jelent, hanem tudatlan, olvasatlan begyökeresedett embert, aki nem tud szabadulni az Orbán gyülöletétöl.
Sohasem voltak semmiféle elvek, hanem kizárólag hataloméhség! Magyarok halálából és megnyomorításából a mocskos komcsi hazaárulók, elég gazdagon "puritánkodtak"!
Eredetileg rosenfeld manó, de részletkérdés! Viszont nem vált becsületére a származása az eredeti, magát kiválasztottnak hirdető népének! Nem a német volt az a vezetéknevéből, esetleg tévesen kiindulva! Ami lényeg, hogy egy komcsi tömeggyilkos féreg volt!
@@tiboruhrin4080zsidó - nem mered kiírni ? 😊 na és , lenin is , marx meg engels is az volt - inkább az a kérdés ki nem az a politikában minimum 200 éve . 🙂
@@zsuzsakiss9042Valaki, már így is vagy beköpött és toröltette a youtube cenzor algoritmussal a hsz-em, de az is lehet, hogy alapjáraton árnyékolják a kulcsszavakat a témában! Egyébként van, még olyan retardált Magyarországon, aki nem tudja, de igényli?! Na az ne legyen olyan tetves lusta és olvasson utána!
Magyarországra Szalavári Tura, a manysi fősámán unokája hozta az Arvisurákat egy szovjet, ejtőernyős partizán csoport tagjaként. Ez is nagyon fura történet. Kíváncsi vagyok lehet- e kutatni az orosz katonai vagy a magyar katonai levéltárakban ezen esemény után? Lényeges lenne és kiderülne mi igaz az Arvisurakból és tényleg az orosz titkosszolgálat írta és küldte ide vagy egy elképesztő történettel találkozunk.
@@tiborharmat1542Öngyilkos lett! Ami nem túl ún. jobboldali alapállás! Leginkább ún. baloldali! Egyéb rossz példát inkább ne emlegess, mert kontraproduktív!
@@tiborharmat1542A jobb és baloldali jakobinus féle, fel és leginkább társadalmi megosztási kisérletének, semmi köze a hazafisághoz! Kizárólag a parlamenti patkó oldalait jelentette és jelenti a mai napig! Röviden: Az ún. jobboldal nem egyenlő a hazafisággal, de a baloldal definíció szerint kizárólag hazaáruló, mert nem vall semmilyen házát alias "világpolgárnak" képzelgi magát! A hazafiságnak semmi köze a politikai pluralista bohóckodáshoz, amit demokráciának gúnyolnak a tényleges szakrális műveltséget valló hazafiak! A néppárt, mint a mostani divatos ún. konzervatív önmeghatározás, egyébként komcsi fogalmi rendszertalálmány! Ennyit arról, hogy ki, kivel és hogyan ér össze!
Nekem is a mátéáron féle nyali alakoktól! Vajon a mai elsösorban élö politikusok milyen luxusban élnek? A fácánvadász Lázár ugye vagy a rogáni praktikák vagy tompika ...hahahahahahaha!
@@panzerdivizion23. te imadod a fidesz szektat. szoval ha te tudod hogy kell rendesen tortenelmi musort csinalni, akkor hajra. mert ezeknek valahogy nem jon ossze. pedig igen csak nagy komcsik. szoval hajra elvtars
Úgy ahogy a riportban el lett mondva,,,Rákosi felesége élete nagyrészét a villájában töltötte ,,fogalmam sem volt arról hogy milyen a magyar -nép gondolkodása és elképzelése a mindennapi életről...🤔🤔🤔
Kádár János puritánsága kapcsán annyit szeretnék,hozzátenni,,hogy amikor Dobogókőn pihentek,minden év Jan 6-tól 30-ig,valamint Május 6-tól 30ig legalább is a 80-as években amikor ott dolgoztam a BM üdülőbe hetente háromszor átjöttek a BM uszodájában ahol én voltam az úszómester. Azt a "lóden kabátot" amit minden alkalommal felsegitettem rá,én nem hordtam volna,A Gallérja olyan kopott volt, hogy csodálkozom hogy más nem vette észre.Szóltam is Szova Bélának (Ő volta 4-es pártvilla gondnoka) hogy miért nem cserélik le azt a felőltő,azt mondta hogy nincs más.Még annyit.hogy minden alkalommal amikor vége lett a szabadságuknak 500 forintot kaptam amit a biztonsági ember adott át.
Nem említetted meg , hogy 1956 után a kopott gallér hány Magyar embert öletett meg . Miért ??????????????????????
Nem biztos, hogy josagbol volt putritan, hanem egy Harpagon volt...
Volt egy jakut fogadott lánya is Kádárnak...itt látták sokan velük
És a ballatoni nyaralóban saját moziban nézte a nyugati filmeket. Lopott villában lakott mint a többi komcsi. Dobreva papája volt a szomszéd. Luxuskörülmények közt élt.
Attól, hogy az uszodába kopott kabátba ment, attól még volt nekik a szekrényben kitűnő minőségű kabátjaik, csak azt nem akkor vették fel, amikor közemberekkel találkoztak.
"Feodora Fjodorovna Kornyilova az örök fagy birodalmából került Magyarországra, ahol Rákosi feleségeként élvezhette a kiváltságosok ... "
Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, esetleg nem is érdekelt a dolog... De hogy a rákosinak a felesége nem magyar nő lett volna, ezt nem tudtam!
A legfontosabb tényezők Kádáréknál: a magánlevelek cenzúrázása, letartóztatások, internálások elrendelése. Nem az, hogy az az ember milyen házban lakott vagy milyen kabátban járt. Nem kéne ma sem annyira a külsőségekre fókuszálni, hanem arra, hogy mennyit fejlődött azóta a társadalom😊
A " nomád", a természeti népeknél, nemcsak Eurázsiában, hanem Dél - Amerikában is jellemző, hogy történetüket, történelmüket hosszú regős énekekben mondják el és adják tovább a következő nemzedéknek. Több napig tartó ünnepségek ezek, ahol a a sámán elénekli a törzs történetét, mindenki részt vesz ezen az eseményen, mindenki hallja és a következő generáció is kénytelen megtanulni az eredeti regős énekeket, nem lehet olyan könnyen hamisítani, mert sokan hallják és emlékeznek arra, hogy eredetileg milyen volt. Nem úgy mint például a nagyon fejlett nyugati kultúránkban, ahol egész vallási hittételeket, egész népek történetét lehetett hamisítani.
Hú mit ki nem derített. A rendszerváltás utániakat mikor vizslassátok ki ilyen vehemensen? Különösen az utóbbi 15 évet.
1:44 Nem 'Okljominszk', hanem Oljokminszk (Олёкминск). Hiszen az itt a Lénába torkolló folyó neve is Oljokma (Олёкма), nem pedig 'Okljoma'.
Viktor katonai elhárítására történt beszervezéséről mikor készül a film áf. ból?
Semmi érdekeset nem hallottam! Esetleg, érdekelne mi lett Rákosi felesége fiának a sorsa?
18:54 A ház egy gyáros tulajdonában volt. Természetesen az állam elvette a gyárát és mivel a házát is szépen átadta nagykegyesen megengedték neki hogy családjával elhagyja az országot.
Szerintem egyáltalán nem volt véletlen, hogy egy " nomád " nő volt Rákosi felesége. A szovjet hatalom még a korai 45-50-es években akár egy internacionalista, népszövetség szerkezetben is gondolkodhatott a háború után a Közép- Európai de a Szibériai, Ázsiai területekre nézvést. Nem voltak biztosak abban, hogy olyan könnyen elfogadják és megvalósítják majd az új rendszert az említett területeken. Így aztán lehetett egy B terv is arra milyen lenne az új világrend. A cári Oroszországot körbevevő népeknek, a cári, nacionalista elnyomás alóli felszabadulásként is lehetett előadni a történetet. Volt egy ilyen ideológiája talán a nagyon korai időszakban De közbejött Sztálin rémuralma.
A Kádár villa a hatvapusztai birtokon, maximum fáskamra lehetne. :-)
"Fáskamra ??" :-D még az sem ....a "fáskamra" az még mindig egy hatalmas építmény ...annál jóval kisebb !
A pusztát mióta azonosítják az aranykalitkához? Volt recskipuszta, hortobágyi puszta,akasztófa, no, és 60 év korkülönbség.Ha hiányolod Rákosit, menj Vietnámban, ott még maradt neked valami...
Rózsadombi 3 szintes villa, 2 hónap vadászat - a nép pénzéből.Hihi.. Mit tudsz még?
@@ildikomolnar7821
Szerinted a hatvanpuszta, a Lady MRD a NER társak luxus vadászházai és vadász birtokai miből vannak?
Biztos a képviselői fizetésből tették félre ugye?
Csak nézd meg a Lázár János "namvadász" kastélyát biztos félretett pémzből van. :-)
Aztán a Lázár a hatalmi gépezetben csak egy senki.
ua-cam.com/video/39Vvlwuf8es/v-deo.htmlsi=4X_Yeh8qiTSZoBzB
Aztán itt a Lőrincék hiper szuper vadáháza és birtoka.
ua-cam.com/video/1X2JfOYKYXk/v-deo.htmlsi=P03few7Dy8oMN0w2
Jókora balfasz vagy te tesókám,gondolom nagyapád verte le az én nagyapám veséjét az Ávós pincékben. Piszkos lelkü júdeobolsevista taknyok, legalább ezek alá a filmek alá ne kommenteljétek a tetü komcsi ideológiátokat.
Azért döbbenetes látni, hogy magyar állami csatorna UA-cam-feltöltésénél a borítóképen sikerült leírni, hogy "Socialista First Lady-k".
Hozzák a színvonalukat. 😁 Főleg a bajuszkirály. Egyre ápolatlanabb.... 😆
A sors fintora, hogy te is elírtad, bár igazad van! :) "döbbentes"
@@zoltansulyok9045 : Jogos, és nyilván látom én is most a humort :) De azért én nem milliárdokból gazdálkodó hivatalos intézmény vagyok szakembergárdával a hátam mögött, ráadásul elismerem rögtön és javítottam. Nekik ez máig nem sikerült. Nem értem, 1. hogy került bele az anyagba; 2. hogy nincs egy lektor, aki kiszűrje; 3. hogy nem sikerül még ilyenkor sem javítani, amikor érkezett visszajelzés.
@@atestan554elkaptad ám a lényeget😂😂😂😂!!!
A kommunisa Rákosi a római pápa "kiválasztottja" volt ! Hitler is. Rákosi egy terrorista globalista népirtó magyar ellenes zsidó ügynök volt ! A zsidó vallás fasiszta ideológia. A náci-kommunista pártokat a kapitalista bankárok alapították háborúzás cáljára. A zsidó vallás fasiszta ideológia a bankárok vallása amit a római pápa terjeszt a Bibliával és a Koránnal. "Minden népet pusztíts el ne kíméld őket" - ez a céljuk - Mózes V. könyve 7/16 ! Égesd a Bibliát !
Nyilván egy miniszter sehol a világon és egyik rendszerben sem lakhat vagy lakott egy kültelki panelba Ami a lényeg, hogy vagyona színre nem is volt ,mert minden a párt tulajdona volt Mikor meghalt 1. vagy talán 2 millió forintja volt .. akkor már egy maxek gebines zöldségesnek vagy kocsamárosnak is volt annyi...
Hogyha eredeti Picasso volt Kadareknak a villajukban akkor it a puritansagrol vitatkozni folosleges. A kutyat erdekli utana hogy milyen kabatban jart.
Jobb mint a csintalan
Nyilván volt yachtjuk is!
Meg kastély is a családban..
A hagyatéka egy drb. Színes tv volt, meg pár hokedli..
Most igazán Jó államban élünk??????? 😮
"... és össze sem hasonlítható egy Orbán-féle ámokfutással." 😂😂😂
😮ki tett.annyit amagyaroknak mint orban?
még is ORbán a király.nem tudod kirobbantani se
@@padospados56 Vard ki a veget, lehet, hogy meg logni is fog ( a lampavason ). 😆
@@gyorgyvajda2157 osztod a észt közbe a egész családod orbánra szavazott:)
@@gyorgyvajda2157 A próféta szóljon belőled!
A zene folosleges
Érdekes téma, kár hogy a szakértők korunk állampártjának kedvenc "versenyistállòibòl" jönnek: Magyarságkut. Intézet,NEB,NKE. Ez számomra hiteltelenné teszi a műsort...
Korunk állampártja? Nem érted a szavak jelentését - vagy csak nem akarod érteni... - Ez hiteltelenné teszi a kommentedet.
Cáfold meg miben hiteltelen, addig üres lózung,amit írtál.
@@green.ggreen5467 Áll profiloknak,fizetett anonymosoknak nem szoktam válaszolni,de most mégis: MTMT!
@@c.dekonyar5007 Normális névvel illik oda rondítani a hsz-ekhez! Fizetett bér kommentelő...
Ez aztán lényegi válasz volt. Most aztán jól megkaptam!!!😂😂😂😂
...VAN ,,jóvastagbőr a dokumentumkészítő lelkes talpingerek orcáján,,! Esetleg, a jelenleg regnáló maffia-klánról IS készítenének a prolik számára bemutatható, ugyanilyen részleteséggel feltárt VALÓSÁG-show,-t??? Érdeklődve várjuk AZT IS!... 🙋😳🤔😕👎😁😛🤫🤐😥😥😡😡😡😡😡👎🍀
Eljön majd annak is az ideje, csak birjuk kivárni.
Ma már más idök vannak, nagyon sok embert ismerek, akik gazdagságban élnek. A proli mai korban nem szegény munkást jelent, hanem tudatlan, olvasatlan begyökeresedett embert, aki nem tud szabadulni az Orbán gyülöletétöl.
@@blubmuz sztem épp ellenkezőleg, nincs mire várni, itt az idő végre cselekedni!!
Nincsenek véletlenek. Főleg azokban az években. Valamely, előre eltervezett ideológia alapján lehetett egy " nomád" nő Rákosi felesége.
Kardos Éva a Rákosi rokon egy élmény, tőle kellett volna kérdezni, mert ő igazi KGB. volt.
mondjuk az is lehet, hogy a természeti népek is egy kitalált történetet adtak tovább. Mindig volt aki szerette manipulálni, módosítani a történelmet.
A zsidó természetű népek.
Ez a Berecz János elvtárs is nagyon "hithű" komocsi volt...1991-ben kilépett az MSZMP-ből.
Hol vannak az elvek János????
Sohasem voltak semmiféle elvek, hanem kizárólag hataloméhség! Magyarok halálából és megnyomorításából a mocskos komcsi hazaárulók, elég gazdagon "puritánkodtak"!
Ahogy orbán elvtárs, kövér elvtárs, pintér elvtárs....stb. tehát a fidesz vezetésének, képviselőinek jelentős része is gyorsan pártkönyvet váltott
Kérdezd meg a Pintért!
@@user-ej1ce7vu3k Miért, ő kilépett?
Pintér tudja mint az egészségügyet !
Ügyesen csapták a szelet maguknak, akárcsak a mai előljáróink. És ügyesen tüntették fel a szart jónak a nép előtt. Az meg bolond lévén elhitte😆
Ha Fenya nem a Rót Manó neje lett volna, eskü, a hallottak alapján még szimpatikus is lehetne.
Van még egy ok ehhez...az 1905-ös polgári forradalom vezére Kornyilov ugy tudom rokona volt...(lsd Kornyilov lázadás)
Eredetileg rosenfeld manó, de részletkérdés! Viszont nem vált becsületére a származása az eredeti, magát kiválasztottnak hirdető népének! Nem a német volt az a vezetéknevéből, esetleg tévesen kiindulva! Ami lényeg, hogy egy komcsi tömeggyilkos féreg volt!
@@tiboruhrin4080zsidó - nem mered kiírni ? 😊 na és , lenin is , marx meg engels is az volt - inkább az a kérdés ki nem az a politikában minimum 200 éve . 🙂
@@zsuzsakiss9042Valaki, már így is vagy beköpött és toröltette a youtube cenzor algoritmussal a hsz-em, de az is lehet, hogy alapjáraton árnyékolják a kulcsszavakat a témában! Egyébként van, még olyan retardált Magyarországon, aki nem tudja, de igényli?! Na az ne legyen olyan tetves lusta és olvasson utána!
En is ugy gondolom. De nyilvan fogalma sem volt hogy kihez megy hozza.
Megdöglöttek, helyes módon...
Az ÁVO-s kihallgatók között volt bőven nő.
"szovjet tolmács" gratulálok.
19:05-nél a néni úgy sétál mint egy kifutón.. kb ennyit érnek a közmédia emberei...
Magyarországra Szalavári Tura, a manysi fősámán unokája hozta az Arvisurákat egy szovjet, ejtőernyős partizán csoport tagjaként. Ez is nagyon fura történet. Kíváncsi vagyok lehet- e kutatni az orosz katonai vagy a magyar katonai levéltárakban ezen esemény után? Lényeges lenne és kiderülne mi igaz az Arvisurakból és tényleg az orosz titkosszolgálat írta és küldte ide vagy egy elképesztő történettel találkozunk.
állítólag az összes kelet európai nép megkapta a szovjetektől a maga arvisura sztoriját.
@@miklosrez3032Nagyon érdekes. Lehet erről valahonnan többet tudni?
Nagy hiba, sőt bűn volt kiengedni.
45' után amugyis szabadult volna...Így is, úgyis hatalomra került ez a kopasz nyomorult...
Kedves Borvendég Zsuzsanna ugye a Mi hazánk nem fog össze bútorozni a balliberális söpredékkel . Jobbik módra . Ugye mem ???????
Bízom benne, hogy Ő a biztosíték erre. Mindazonáltal nagyon érdekes választás. Sok szavazót hozhat. Többet, mint gondolnánk.
Dehogynem. Onnét jönnek, oda érnek. Vagy ahogy talán Teleki Pál mondta" addig mentek jobbra, hogy megérkeztek balra."
mivel mar a fidesz csicskaja, biztos hogy nem😂
@@tiborharmat1542Öngyilkos lett! Ami nem túl ún. jobboldali alapállás! Leginkább ún. baloldali! Egyéb rossz példát inkább ne emlegess, mert kontraproduktív!
@@tiborharmat1542A jobb és baloldali jakobinus féle, fel és leginkább társadalmi megosztási kisérletének, semmi köze a hazafisághoz! Kizárólag a parlamenti patkó oldalait jelentette és jelenti a mai napig! Röviden: Az ún. jobboldal nem egyenlő a hazafisággal, de a baloldal definíció szerint kizárólag hazaáruló, mert nem vall semmilyen házát alias "világpolgárnak" képzelgi magát! A hazafiságnak semmi köze a politikai pluralista bohóckodáshoz, amit demokráciának gúnyolnak a tényleges szakrális műveltséget valló hazafiak! A néppárt, mint a mostani divatos ún. konzervatív önmeghatározás, egyébként komcsi fogalmi rendszertalálmány! Ennyit arról, hogy ki, kivel és hogyan ér össze!
Okádnékom van .
Nekem is a mátéáron féle nyali alakoktól! Vajon a mai elsösorban élö politikusok milyen luxusban élnek? A fácánvadász Lázár ugye vagy a rogáni praktikák vagy tompika ...hahahahahahaha!
11:14 ...Matyi bácsi...🍺🍺🍺🍺🍺😁
Alias rozenfeld mátyás 😅 nem volt antiszemita 😅
tanuljatok meg mar hasznalni ezt a fekete feher,szines valtast. ehhez se ert seni nalatok
??????
Úgy vannak vele,mint ön a magyar nyelvvel...A helyesírással...
Rendkívűl jól mutatja a hozzászólás "formátuma" szekta értelmi színvonalát!
@@panzerdivizion23. te imadod a fidesz szektat. szoval ha te tudod hogy kell rendesen tortenelmi musort csinalni, akkor hajra. mert ezeknek valahogy nem jon ossze. pedig igen csak nagy komcsik. szoval hajra elvtars
😂😢😊 LL
"Mi hazánk"?... Talán " Mi Kakánk"!....
veled a legkisebb helységben naponta találkozom
Gyűlölöm ezt.a múltat.
Ez múlt a mai jelenünk
@@yokozuna3719mszmp 60-80%a =fidesz kdnp
Népes társaságban vagy ezzel.
Pedig jó volt ,😉 és biztonságosabb,mint ma. 🤔🤔
Orbánné Lévai Elena
A Fidesznél, a sex, hatalmi,uralkodási jelleg..
Hülye!
@@user-vo4nl6eu2u te birka!
Böszméné, hazaáruló Klára.
Böszméné, Ügynök Klára