Nagyon szeretem Kassai Lajost, mint lovasíjászt, mint tanítót, mint Embert.... Nagyon értékes ember! Áldás legyen az életén, a munkásságán, minden egyes nyílvesszőjén!
" Saját belső világunkat vetítjük ki a környezetünkre. A gyomokat ki kell szedni, a virágokat pedig öntözni.A lélekben az érzések maradnak meg " Mindannyiunk számára hasznos alkotás ez a film. Nagyon köszönöm!
Nagyon szeretem a kassait amikor lovasíjászból tanító lesz ott kezdődik a Hungaricum !!!Minden tiszteletem és sok erőt türelmet kívánok neki a tanítványaihoz.köszönöm hogy ezt leírhattam
A mai honi médiában ilyen műsoroknak kellene folyamatosan menni. A gyermekeinknek olyan példaképekre lenne szüksége, mint történelmi hőseink és persze a mai életből Kassai Lajos. Azt kívánom Kassai Lajosnak, hogy még sokáig ne tudja mind a 12 nyilat belőni tökéletesen a célba, mert ha sikerül, akkor elérte a tökéletességet, de azt csak életünk végén érhetjük el. Úgy, ahogy azt Hun és Magyar őseink kéksólyom látomása, vagy Őseinkkel való találkozása, csak az életünk végén következhet be.
Minden magyarnak meg kellene ismerni Kassai Lajos életútját, hogy mind példát tudjunk venni róla, azért, hogy mi mind magyar harcosokként, kőkemény munkával, áldozattal, telyes harmóniában természetes és társadalmi környezetünkel, tudjunk élni: családjainkért, barátainkért, a magyar nemzetért. És akkor biztos erős magyar nemzetünk lenne amely meg tudja védeni magát, hogy mindég legyen magyar, múltban, jelenben és jövőben.
Kassai Lajos nagyon eredekesnek talalom. However, I strongly urge you to please translate his thoughts into English. I have a great many friends who are of similar mind and would really enjoy his thoughts. Such a deep thoughtful man.
Nem érdekes a szimbolikája? Egy megvadult ló vezette...mint a csodaszarvas története. "A célt tudom, s míg el nem érem...mihaszna..." Vezesse tovább az Isten célratörő, egészséges lelkületű magyarságtudatunk formálásában.
This is a man who shows love for the animals and the environment around him but does he show love for his fellow man? If I, an Asian-American male, were to ask for tutelage about beast mastery and archery, would he accept me with open arms as much as he did with that shaggy dog?
+GumCuzzler Kassai full-heartedly believes that we hungarians are descendents of the xioungnu huns (which is sadly denied by our Scientic Academy). He studied Zen archery in Japan, he travels to China on a semi-regular basis, he has followers in a Canadian Indian reservation. This year he opened the first Horsearchery school in South-Africa. This January premiered a movie about him, there was a scene in it, where he talked to teenager students of his, one of them a circa 15-year-old gipsy kid. He asked the kids to list their best and worst personality traits. The gipsy kid called himself a "monstrous person" claimed he sees prisonwalls in his future, and listed stuff like robbing his teacher, lying to his legal guardians etc. Kassai answered him, that "Yes, your bad traits are bad, but what do you think why is it, that whenever someone asks me about you, I can always honestly tell them, that I have no problem with you at all? Why can the strictest person in your life say that he has no problem with you, if you're so bad? You should focus on your good traits, Remember when we, you and I ran the whole course on March 15th? I do. By the end, everyoneelse was so tired they were riding the horses, you were the only one to keep up with me running the whole time. You have a great endurance, you should build on that."
Nagyon szeretem Kassai Lajost, mint lovasíjászt, mint tanítót, mint Embert.... Nagyon értékes ember! Áldás legyen az életén, a munkásságán, minden egyes nyílvesszőjén!
Több ilyen férfi kellene a magyarok közé. Példát lehet venni Kassai Lajosról kedves urak.
Köszönöm hogy láthattam ezt a videót,hát ez egy nagyszerű ember igaz magyar szívű.Kár hogy nem ismerem.Üdv Fölvidékről
" Saját belső világunkat vetítjük ki a környezetünkre. A gyomokat ki kell szedni, a virágokat pedig öntözni.A lélekben az érzések maradnak meg " Mindannyiunk számára hasznos alkotás ez a film. Nagyon köszönöm!
Köszönjük Kassai Lajosnak és a videó készítőinek! Hálásak vagyunk!
Nagyon jo ember,jo gondolatokkal,tanitassal! Koszonom,hogy megismerhetem!
+István Magasdi Köszönjük
Ennek az országnak nagyon nagy szüksége van arra, hogy visszataláljon ide... Én hiszek ezekben az értékekben!
Reméllem egyszer egy ilyen ember lesz a miniszterelnök.!
remélem egyszer nem kell majd miniszterelnök
Maximum polgármesterig engednék ezt a morális szintet. Azt is figyelve mikor lesz veszelyés
Nagy örömmel gratulálok. Köszönöm, hogy láthattam.
Beautiful people and country
Nagyon szeretem a kassait amikor lovasíjászból tanító lesz ott kezdődik a Hungaricum !!!Minden tiszteletem és sok erőt türelmet kívánok neki a tanítványaihoz.köszönöm hogy ezt leírhattam
A mai honi médiában ilyen műsoroknak kellene folyamatosan menni. A gyermekeinknek olyan példaképekre lenne szüksége, mint történelmi hőseink és persze a mai életből Kassai Lajos. Azt kívánom Kassai Lajosnak, hogy még sokáig ne tudja mind a 12 nyilat belőni tökéletesen a célba, mert ha sikerül, akkor elérte a tökéletességet, de azt csak életünk végén érhetjük el. Úgy, ahogy azt Hun és Magyar őseink kéksólyom látomása, vagy Őseinkkel való találkozása, csak az életünk végén következhet be.
Minden magyarnak meg kellene ismerni Kassai Lajos életútját, hogy mind példát tudjunk venni róla, azért, hogy mi mind magyar harcosokként, kőkemény munkával, áldozattal, telyes harmóniában természetes és társadalmi környezetünkel, tudjunk élni: családjainkért, barátainkért, a magyar nemzetért. És akkor biztos erős magyar nemzetünk lenne amely meg tudja védeni magát, hogy mindég legyen magyar, múltban, jelenben és jövőben.
szerencsès ember! nagyon sok ember csinàl olyan dolgot egèsz èletèben amit utál. Ő meg ùgy èl, azt csinàl amit szeret grat.
Kassai Lajos nagyon eredekesnek talalom. However, I strongly urge you to please translate his thoughts into English. I have a great many friends who are of similar mind and would really enjoy his thoughts. Such a deep thoughtful man.
Welcome magyarland Kyrgyzstan
Ilyen emberek kenne a Peldak legyenek, nem a hamis politikusfajtak. Koszonom a videot!
van aki nem lajkolta....na ez a dobbenenetes ertekrend.
Minden tiszteletemaz övé
Nem érdekes a szimbolikája? Egy megvadult ló vezette...mint a csodaszarvas története.
"A célt tudom, s míg el nem érem...mihaszna..." Vezesse tovább az Isten célratörő, egészséges lelkületű magyarságtudatunk formálásában.
Köszönjük:))
Thanks :)
Remélem meg van írva a sorsomban ,hogy ezt az EMBERT élőben is megismerjem....
Remélem :)
+Belluckmusic1 Csatlakozom az elöttem szólóhoz!
Én is vártam a sorsra, aztán meguntam, beültem az autóba és elmentem a BIRTOKRA. 😁
Soha ennél jobb helyen nem lehetnék...
Egyetértünk:))
Ezert jok a beszelgetesek, de mar ezt is kiolte a modern ember !
akkor már vagyunk páran...
Halas koszonet a videoert!
mi is voltunk itt wgy 5 napot táborral és hihetteltlennül sokat meg lehet itt tanul tehát ajánlom hogy mindenki látogasson el ide érdemes
Ki ez a muki aki elmagyarázza Kassainak mi a lényeg? XD Nem ő készített Makovecz Imrével interjút? Az volt még ilyen kellemetlen.
Nem készül hozzá angol felirat?
Jó lenne ezt külföldiekkel is meg osztani.
Krisztian '.
de nem csak a magyarnak hanem más és más külföldieknek
This is a man who shows love for the animals and the environment around him but does he show love for his fellow man? If I, an Asian-American male, were to ask for tutelage about beast mastery and archery, would he accept me with open arms as much as he did with that shaggy dog?
+GumCuzzler Kassai full-heartedly believes that we hungarians are descendents of the xioungnu huns (which is sadly denied by our Scientic Academy). He studied Zen archery in Japan, he travels to China on a semi-regular basis, he has followers in a Canadian Indian reservation. This year he opened the first Horsearchery school in South-Africa.
This January premiered a movie about him, there was a scene in it, where he talked to teenager students of his, one of them a circa 15-year-old gipsy kid. He asked the kids to list their best and worst personality traits. The gipsy kid called himself a "monstrous person" claimed he sees prisonwalls in his future, and listed stuff like robbing his teacher, lying to his legal guardians etc. Kassai answered him, that "Yes, your bad traits are bad, but what do you think why is it, that whenever someone asks me about you, I can always honestly tell them, that I have no problem with you at all? Why can the strictest person in your life say that he has no problem with you, if you're so bad? You should focus on your good traits, Remember when we, you and I ran the whole course on March 15th? I do. By the end, everyoneelse was so tired they were riding the horses, you were the only one to keep up with me running the whole time. You have a great endurance, you should build on that."
Udv Lajos na 17 masodperc alatt, 12 loves teli talalat lo haton,nem semmi, nagy tisztelet, eggyet sem talalnak el. Erdekes sport.