Egyszóval Csernus Imre

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 11 вер 2024
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/Kadarka...
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
    Instán: bit.ly/Kadarka...
    Készítők: Kadarkai Endre, Duljánszky Tibor, Harrach László
    A helyszínt biztosította: www.artanddeco...
    Csernus Imre (Verbász, Jugoszlávia, 1966. március 2. -) magyar pszichiáter. A Viasat 3 televíziós csatornán sugárzott Bevállalja? című műsorral lett az ország közismert „kiabálós” pszichiátere.
    Általános és középiskoláit Jugoszláviában végezte. 18 éves korában került Budapestre. Második generációs értelmiségi családból származik. Édesapja orvos, édesanyja fogorvos, testvérei közül öccse jogász, húga logopédus. Saját bevallása szerint szülész szeretett volna lenni. Évekig rendelt Lipótmezőn az OPNI-ban, ahol elsősorban drogfüggőket kezelt.
    Elvált, majd évekig párkapcsolatban élt, amelynek 2010-ben vége szakadt.
    Budapesti magánpraxisát 2017-ben végleg felszámolta, újból megnősült, és vidékre, Noszvajra költözött.
    Számos könyve jelent meg; jelenleg[mikor?] előadásokat tart, és csoportdinamikával foglalkozik: a Magyar női vízilabda-válogatott, valamint további két csapat pszichiátere. Korábban dolgozott a Győri ETO labdarúgó- és a ZF-Eger vízilabdacsapata mellett is.
    Hitvallása
    „ „Egyszer megkérdezte egy főorvos tőlem:
    - Imre, miért veszed fel az újabb és újabb narkóst? Átvágják a fejedet, mi értelme az egésznek? - Megálltam, épp egy kórrajz volt a kezemben. Valami ilyesmit válaszoltam: - Nem hiszek abban, hogy ha egy ember belesétál egy gödörbe a saját lábán, hogy abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán.
    Ezért nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút.”

    Könyvei
    2003 - Drogma
    2004 - Bevállalja?
    2004 - Bevállalom!
    2004 - Titkok, elhallgatás, őszinteség
    2005, 2008 - Ki nevel a végén?
    2007 - A nő
    2009 - Lelke rajta - a tetoválás pszichológiája (társszerzőként)
    2009 - A férfi
    2010 - Felnőtt húsleves
    2011 - A fájdalom arcai
    2011 - Drogma (átdolgozott és bővített)↑ rekreator.hu Drogma Csernus doktor saját magát is „elemzi” és vallja, hogy a nyolc évvel korábbi stílusa ma már idegen számára.
    2013 - A kiút
    2015 - A Nő - Csajsziknak
    2015 - A Férfi - Srácoknak
    2018 - A Harcos (Életrajz és lélekrajz)[1]
    Egy életed van; Jaffa, Bp., 2019
    forrás: wikipedia

КОМЕНТАРІ • 95

  • @beatrixlevaine5647
    @beatrixlevaine5647 3 роки тому +2

    Dr. Csernus Imrét tisztelem felválalta a multját és függőségétől megszabadult . Kiváló pszichiáter lett a saját élettapasztalatát felhasználja a gyógyításba . Sok esetben radikális stílusra van szükség ahhoz , hogy az ember lelkét felrázza , aktívá tegye . Gratulálok 👏👏👏👏

  • @ildiko0705
    @ildiko0705 4 роки тому +108

    Az egyetlen baj ezekkel a villáminterjúkkal, hogy túl rövidek. Néztem / hallgattam volna még 🙃

  • @ircsi6225
    @ircsi6225 4 роки тому +8

    Valóban nagyon rövid volt még hallgattam volna . Baj, hogy csak 1- Csernus dokink van őszinte, egyenes. Én nagyon szeretem a müsorait videóit több kellene. Gratulálok.

  • @dreamzs-9291
    @dreamzs-9291 4 роки тому +4

    Jó látni újra Kadarkai Endrét. Szeretek okos embereket nézni és hallgatni. Tényleg rövid!

  • @bjudit925
    @bjudit925 2 роки тому +3

    Tőlem is bocsánatot kért egyszer a doktor úr, 2004-ben, amikor a Lipóton, az elvonás közepén óriási bajban lettem volna, ha nem teszi meg. Talán ő már nem emlékszik, de nekem talán az életemet jelentette az a gesztus, ezért sem felejtettem el. Hálával tartozom neki emiatt.

  • @evafazekas1179
    @evafazekas1179 4 роки тому +2

    Ez a villáminterjú annyira villám volt, hogy a riportalanyról alig tudtunk meg valamit, pedig érdekes ember, ezért komoly hiányérzetet hagyott.

  • @liviaferenc2630
    @liviaferenc2630 3 роки тому +2

    Aki így tud kritikát megfogalmazni önmagával szemben az már magas szinten van! Imádom

  • @tigriscsik3066
    @tigriscsik3066 4 роки тому +5

    Srácok, lehet, hogy rövid, Csernus meg tényleg nem a külsejével hódít (mint az köztudott), attól ez még egy király adás volt. Jöhet még!

    • @kashmirha
      @kashmirha 4 роки тому

      azért lehet hogy nem ártana ha pl. egészségesen élne, nem inna mondjuk...

  • @evakezdi8159
    @evakezdi8159 4 роки тому +5

    Nagyon rövidke volt :) :) :) :), örülök, h. ismét itt van. :)

  • @SzabacsiNandor
    @SzabacsiNandor 4 роки тому +14

    Évek óta vártam erre az interjúra! Köszönöm, Endre!

  • @kovacsbettina1168
    @kovacsbettina1168 4 роки тому +18

    Nagyon rovid volt , meg hallgattam volna 😊 De orulok h ujra itt van 😊

  • @naposboss
    @naposboss 3 роки тому +3

    Csak nekem tűnt fel, hogy a doktor úr ellent mond magának? A villámkérdésnél tagadja, hogy lett volna olyan betege akinél túl lőtt a célon, de a kifejtésnél mégis megemlít egy esetet.
    Hogy is van akkor most? Am sztem is túl rövid, de köszönjük

  • @krisztinagodor6359
    @krisztinagodor6359 4 роки тому

    Endre nagyon orulok,hogy ujra hallatja hangjat.A musora nagyon tetszik.Rovid es velos.Sok sikert a tovabbiakban.Remelem sok erdekes beszelgetest hallhatok a kozel jovoben.

  • @Themosimosi1
    @Themosimosi1 3 роки тому

    Nagyon nagyon halgattam volna még köszönöm.

  • @kakalakiakka4545
    @kakalakiakka4545 4 роки тому +33

    Nyomjatok a speedet 1.25 re

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 4 роки тому +1

      Az még nagyon kevés is, úgy is lassúnak tűnik. Ugyanis nagy szüneteket tart egy mondaton belül is. Az 1.75 se tűnik túl gyorsnak, de a 2 sem. :D

  • @oroszlannarancs4357
    @oroszlannarancs4357 4 роки тому +7

    Kedves Endre! Nagyon szeretem a műsoraidat és ezt a mostani munkádat is nagyon vártam. Nekem is annyi lenne az észrevételem, hogy nagyon rövid, nagyon gyors, picit emiatt szedett-vedett. Értem, hogy ez egy ilyen műfaj és ennyi idő alatt erre van csak lehetőség, de benned pont az a nagyszerű, hogy szépen kibontod, a kérdéseid által kibontakozik az interjú alanyod. Tudom, hogy 8-10 percben erre nincs lehetőséged és az interjú alanyodnak sincs lehetősége. Talán érdemes lenne megfontolni, hogy ne villám-interjúkat készíts, hanem beszélgess velük hosszabban. Mindettől függetlenül köszönöm a munkád és várom a továbbiakat!

  • @krisztianbozor1724
    @krisztianbozor1724 4 роки тому +7

    Endre rágjam meg az életedet túl rövid :D 1 óráig hallgattam volna még :)

  • @brigittaparys5887
    @brigittaparys5887 4 роки тому +3

    Az a "baj", hogy Endre úgy tűnik nem tud hibázni. Amikor láttam, milyen rövid a műsor, és hallottam a szabályokat, kíváncsi voltam, mi lesz ebből, és lám, egy szuper műsor kerekedett ki belőle. Persze bevallottan elfogult vagyok Kadarkai Endrével kapcsolatban, és azt a podcast ötletet igenis meg kellene fontolni!

    • @ecchstore2939
      @ecchstore2939 4 роки тому

      Tud hibázni. Volt néhány korábbi interjúja, ahol nagyon nem tudott az illetővel egy hullámhosszra kerülni.

  • @whistle194
    @whistle194 4 роки тому +8

    Jó ez a villáminterjú, érdekes, de "nem hagy időt arra", hogy megkérdezzem, mit/kit látsz a tükörben?
    Vajon te is ugyanazt látod, amit én itt veled szemben?
    Csernus is erősen addiktív, biztosan nagyon nehezen tudja kezelni, ezért nem lehet elítélni. Remélem nem a 15 évvel ezelőtti önmagához kerül terápiára...

  • @lenkekun750
    @lenkekun750 4 роки тому +4

    Nem biztos, hogy méltó ez a műsor... Mikor elkezdtem nézni, s meghallottam a szabályokat, voltak fenntartásaim. De lám, ezt is meg lehet jól csinálni!

  • @feherhermelin
    @feherhermelin 4 роки тому

    Itt nem Kadarkai Endrérõl van szó, azért találják sokan túl rõvidnek ezt. Lényegretõrö, a villámkérdések igenis hitelesen választ adnak egy ember személyiségérôl. Igy Csernus doktorról is, aki nagyon õszinte, és elõnyére nagyon sokat változott. Gratulálok!

  • @TheILDI76
    @TheILDI76 4 роки тому +2

    Nem is tudom....nekem azt kell, hogy mondjam tetszett. Az Eü az én életem része is. 26 éve vagyok intenziv osztályos növér. Volt alkalmam és kellett is különbözö stilusu, habitusu emberek között " integrálodnom", tanulnom. Nekem nem szokatlan ez a fajta viselkedés. Nem rossz ö csak ez a "frekvencia" mint orvos, mint segitségnyújto nem elfogadott. De tud müködni. Hangsúlyozom még egyszer: ez az ÉN privát véleményem.

  • @norbertbartha911
    @norbertbartha911 4 роки тому +3

    Én csak most találok ide DE .....rövid :) :D Viszont nagyon tetszik ennek ellenére is !

  • @TheMezgane
    @TheMezgane 4 роки тому +15

    Podcast nincs betervezve? :)

    • @Kadarkai
      @Kadarkai  4 роки тому +30

      Lesz podcast! Az a harmadik új műsor! Reszletek napokon belul 😃

    • @TheMezgane
      @TheMezgane 4 роки тому +2

      @@Kadarkai de jó, köszönöm!

  • @kovacsbettina1168
    @kovacsbettina1168 4 роки тому +5

    Nagyon jo lenne egy olyan musor is ahol a "Nem adom fel" csodas emberkeivel mi tortent azota..anny ira szerettem! Azota is nagyon sokszor megnezem 😊❤

    • @katalinlobb4133
      @katalinlobb4133 4 роки тому +4

      Köszönöm szépen!Csernus dokit szetetem olvasom.Ez az interjú túl rövid volt!!Egy hosszabbat szívesen hallgatnék!Én is örülök h itt van!😊

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 4 роки тому +6

    Csak egy 40-50 perccel rövidebb mindegyik, mint jólesne 😉

  • @truffle_and_sony
    @truffle_and_sony 4 роки тому +3

    Iszik?

  • @veghbela
    @veghbela 4 роки тому +5

    Jónak jó de kb olyan mint egy gurmet vacsora, csak egy kis ízelítőt kapsz de az nem elég semmire.
    Én diákként a városi diáknapokon ismertem meg a nevét először, drogprevenciós előadást tartott, nagyon tetszett, furcsa stílusa volt de ugyanakkor mégis valami megfogott benne. Azóta számtalan videóját megnéztem meg a a könyveiből is sokat olvastam. Nekem tetszik a stílusa, és szívesen elbeszélgetnék vele mint emberrel és nem mint dokival.

    • @Eeee-vx6vt
      @Eeee-vx6vt 3 роки тому

      🥸gourmet vacsora,haha.akinek nincs takargatnivalőja,annak ez a stílus is belefér(het).sztem szükség volt rá biz,alanyoknál.

  • @katalinmarkard7208
    @katalinmarkard7208 3 роки тому

    Jó müsor.
    Kár hogy ilyen rövid .

  • @annemondi
    @annemondi 4 роки тому +6

    Igen, doktor Csernus, túl tudtok lőni a célon!
    Ezért nem megyek soha többet pszichológushoz.

  • @krisztnorbert118
    @krisztnorbert118 4 роки тому +2

    Egyszóval egy részeggel. Csernus valahol nagyon mélyen.

  • @tucsokkiss6949
    @tucsokkiss6949 4 роки тому +1

    Ez miért volt ilyen rövid? Nem értem!

  • @magyarzoltan3359
    @magyarzoltan3359 4 роки тому

    ennek a hangja miér jobb, mint a többié? egyébként gratulálok az egész koncepcióért! Így tovább Endre!

  • @sandorlevai9590
    @sandorlevai9590 4 роки тому +8

    Hívd meg Borkait és Krinyót!

  • @imola6680
    @imola6680 4 роки тому +4

    Imádom a stílusát , imádom hogy ilyen flegma 😁👍😎

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. 4 роки тому +3

      Én is imádom, nincs bájolgás, mellébeszélés. A szókimondás és a problémákkal való kőkemény szembesítés sok embernek nem tetszik.

  • @MidnightSky69
    @MidnightSky69 4 роки тому +4

    Most is nagykepu, csak olyan rosszul nez ki mint egy kulvarosi felig hajlektalan kocsmatoltelek es nyilvan erzekeli, hogy pl hogy (nem) neznek ra a nok (ugy altalaban) es nyilvan nem vallalja fel a nagykepuseget. Eh.

  • @tzoli06
    @tzoli06 4 роки тому +3

    Nekem ez a formátum nem tetszik. Pont az nincs meg benne, amitől Kadarkai Endre interjúit és műsorait annyira szívesen hallgattam: A felkészültség és a mélység! Darálja a kérdéseket egymás után, logikátlanul... Nem jó... :( Pedig nagyon vártam, hogy újra legyenek beszélgetések... :(

    • @polyspastos
      @polyspastos 4 роки тому

      Tény. De ha valaki, akkor ő tud ebből a szarból fellegvárat csinálni.

    • @lenkekun750
      @lenkekun750 4 роки тому

      Igen, más stílus. De ezt is meg tudja jól csinálni, mert próbál adni valami mélységet. Hogy nem az Ő ötlete volt, annyi bizonyos.

    • @tzoli06
      @tzoli06 4 роки тому +1

      Igaz, hogy a maximumot és a mélységet is ki tudja hozni belőle, de akkor sem illik hozzá... :(

  • @gaborerdei7529
    @gaborerdei7529 4 роки тому +6

    Meg, meg, meg :)
    Nagyon jo, de hallgattam volna meg hosszabban es melyebben...foleg Csernus dokit. :)

  • @tamaspetenyi1651
    @tamaspetenyi1651 4 роки тому +3

    Érdekesnek találom,hogy azok az emberek akik tisztában vannak a saját én képükkel nem passzolnak és kvázi nincs tabu téma. Felvállal mindent. Ez is egy szint. 😉

    • @aronollerer5745
      @aronollerer5745 4 роки тому +1

      nem gondolnám hogy az önmagam teljes vállalása magával vonzza a teljes és maradéktalan őszinteséget egy publikus interjúban:) ez persze kérdéstől is függ

    • @tamaspetenyi1651
      @tamaspetenyi1651 4 роки тому

      @@aronollerer5745 Lehet😉

    • @mariaszabo9780
      @mariaszabo9780 4 роки тому +1

      Tudod mi a szint hogy te nem fekudtel a gyogyszerektol benan az agyon es nem drogoztak korulotted ugy mint az en esetemben nem tudva hogy beleteszik a kajamba neked lehet jo masrol meg nem tudsz semmit tudod milyen voltam nema semmit sem bevallalva de most kinyitom a szam.hallgass akkor te hatha majd vki meghall teged ha bajban leszel

    • @tamaspetenyi1651
      @tamaspetenyi1651 4 роки тому

      @@mariaszabo9780 Jézus....

  • @csabafacsar5562
    @csabafacsar5562 4 роки тому

    En a media hype ota nem kovetem Csernus doktort. En akkor azt hittem, hogy a nagykepuskodese az csak valamifele media allur volt anno. Az biztos, hogy nagyon sokat valtozott az elmult 20 ev alatt. Nagyon nyugodt, teljesen jo fej ember. Nagyon szimpatikus.

  • @molnarszerka2140
    @molnarszerka2140 4 роки тому +1

    Endre egy kicsit lassabban beszélj, kevesebbet artikulálva, nyugodtabban lazábban. Hitelesebb leszel. Kérdések nagyon jók.

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt4292 4 роки тому +2

    Kassai Lajost legközelebb...

  • @Gajdacsi61
    @Gajdacsi61 4 роки тому +11

    Hogy megszelídült a Csernus!

  • @huszarblasio9302
    @huszarblasio9302 4 роки тому

    Jujjjjj de nagy

  • @ferencrarosi8101
    @ferencrarosi8101 4 роки тому +1

    Monster within...

  • @hamismctavish7475
    @hamismctavish7475 4 роки тому +11

    nem őszinte volt, hanem tudatos válaszokat adott.....

  • @lukacslevente9403
    @lukacslevente9403 4 роки тому

    Kár hogy ilyen rövid interju csak

  • @evadrmatyas2067
    @evadrmatyas2067 2 роки тому +1

    Én nem mennék hozzá terápiára,engem a csúnyácska taszít!Egyetlen előadását sem néztem meg,persze nekem mások az eljárásai,mint orvos a realitás talaján állok,sosem választottam volna sem a psychologiát sem a psychiàtriát szakomnak!!!Sok rossz és sajnálatos példát láttam a kollégáknál!!!

  • @29goodvibes
    @29goodvibes 4 роки тому +4

    1:07 igen , nem, passz helyett "sohával" meg "perszével" válaszol...biztos igazat mond akko' 😅😅😅😅 gondolta az Endre aztán egy következő kérdesnél már odatette a "becsületszavára?" megerősítőt is...🤣😅😅

  • @henrikpuskas
    @henrikpuskas 4 роки тому

    Rövid, rövid, rövid!!!!!!😀😉

  • @clarawindischgraetz4170
    @clarawindischgraetz4170 4 роки тому +7

    Ahhoz képest, hogy orvos....??!! Elég zűrösen néz ki, és elég "Kövér" is....

    • @garrah2213
      @garrah2213 4 роки тому +6

      És?

    • @gr4vityboy
      @gr4vityboy 4 роки тому +9

      Inkább meg se szólaltál volna...

    • @evah2
      @evah2 4 роки тому +8

      Ez az interjú nem a "kinézésről" szól.

    • @edinaszabo7508
      @edinaszabo7508 4 роки тому +1

      Nem mindig kell összekötni a külsőt a belsöhöz

    • @clarawindischgraetz4170
      @clarawindischgraetz4170 4 роки тому

      @@edinaszabo7508 Ez igaz, de az orvos, pedagógus a külsejével is példát kell mutasson...ha megfigyeli a gyerekek is azt viszik tovább ápoltság, stílus terén amit otthon láttak.

  • @greg4272
    @greg4272 4 роки тому +12

    Ő csak régen volt nagyképű... de most nem az, amikor foghegyről odaveti, hogy persze, hogy tudna a tízparancsolat szerint élni! HAhahahahahaha!

    • @aronhorvath9749
      @aronhorvath9749 3 роки тому +1

      Ott én is felnevettem

    • @delabarrera7
      @delabarrera7 2 роки тому +1

      Még jó hogy arrol szol az egesz Biblia, hogy senki nem tudott, még a legnagyobbak se.. CSAK KIZAROLAG A LEGESLEGNAGYOBB, Jézus. Akinek pont ezert volt szukseges eljonnie ide hogy a tisztasaga miatt minket megmenthessen.... ❤
      Szoval igen, igy valaszol egy ember aki el van veszve es aki nem latja az Igazsagot ami nem mas mint egy szemely, Jezus. Akiben ott az eredeti identitas.. es aki a híja annak hogy Csernus is koran begyogyulhatott volna dolgoktol es igy talan nem valt volna el annyiszor, stb. Sokat tud de a lenyeg pont hianyzik.

  • @pitymagblack
    @pitymagblack 4 роки тому

    Kedves Csernus Imre úr nagy segítségét kérném 3 és fél éves kislányom van az édesanyjával szét mentünk És sajnos teljesen százalékosan meggyőződtem hogy az anyja komoly pszichés problémával rendelkezik dühkitörései vannak rendkívül jól manipulál és sajnos lányom is kezd befele fordulni félős lett Sajnos a gyermekvédelmi Hivatal itt Németországban százalékosan az anyád védik teljesen mindegy hogy milyen bizonyítékai vannak esetleg tudna olyan tanácsot adni hogy hogyan tudnám Azt bizonyítani Mivel minden egyes hivatalos szerv anyàt vèdik, az anyukával valósan komolyabb bajok vannak nemcsak hogy az apuka folyamatosan a sok negatív megjegyzést adja az anyukàròl
    fontos lenne a kislányom miatt hogy mihamarabb kimentsem nem szeretném hogyha ő is pszichopata betegségben szenvedne szeretném hogy empátiával rendelkező kislány legyen egy kiegyensúlyozott közvetlen kislányból egy félénk kislány lett aki minden második két hét láthatás nál Könyörögve kér hogy hadd maradjon velem mert az anyja csúnyán bánik vele és megüti nem tudok mit tenni mert olyan szintű anya védelem működik .Kérem adjon tanácsot köszönöm

  • @evadrmatyas2067
    @evadrmatyas2067 2 роки тому

    Én nem szeretem ezt az embert mert túljàtsza magàt és részemre túl csúnya!A psychiátre mindig kerültem mert sok ismerősöm rosszabb állapotba került mint volt!Így eltávolodtam ettől a szakmáról!

  • @szilidszudzsaro7243
    @szilidszudzsaro7243 4 роки тому

    És ha te lennél fater

  • @secretboysecretboy6837
    @secretboysecretboy6837 4 роки тому +1

    Ez buggyant