Szürkehályog műtét! Minden amit tudni akartál róla
Вставка
- Опубліковано 5 жов 2024
- Az úgy kezdődött, hogy kb. 3 éve, amikor az Ázsia Expressz szereplőjeként nyíllal kellett lőni, ami egyébként nekem nagyon jól megy, rendszeresen nem találtam el a táblát 🫢. Aztán szürkületben a vezetésnél is kezdtem azt érezni itthon, hogy olyan, mintha egy fátylat vagy függönyt engedtek volna a szemem elé. “Gyanús “- gondoltam, de megy az idő, biztosan romlik a látásom, hiszen 12 éves korom óta rövidlátó vagyok, nyilván erősebb szemüveg, vagyis kontaktlencse kell . 👉
Bejelentkeztem Dr. Szalczer Lajos főorvoshoz Zalaegerszegre, nekem ő a “Nagy Ő “a Szemészetben, benne bízom évtizedek óta, a legjobb szakember és EMBER‼️ 👉
Alaposan kivizsgált és megállapította, hogy szürkehályogom van. Teljesen ledöbbentem, mert azt hittem, ahogy sokan, hogy a szürkehályog 70 körül kezdődik. Nos❗️Jelentem: ez tévhit ‼️Ugyanis számtalan más oka is lehet, például az erős napsugárzás, így akár már 20-30 éves korban is jelentkezhet. Akit nem zavar, annak semmi teendője, de nálam rendkívül erős látásromlást okozott, így feliratkoztam a listára és nagyjából 1 év múlva, nemrégiben, “bevonultam” a Szent Rafael Kórház rendkívül igényes, kényelmes és technikailag is kiválóan felszerelt Szemészeti Osztályára, a műtétre. 👉
Kicsit izgultam, de Szalczer főorvos úr és stábja olyan fantasztikus, megnyugtató emberi és szakmai miliőt teremt, hogy észre sem vettem, hogy operálnak. Hálásan köszönöm ! 🙏😍👉
Mivel korábban szinte semmilyen videós információt nem találtam a témában, ezért úgy döntöttem, hogy leforgatom a miérteket, a hogyanokat, vagyis a műtétet. Hiánypótló ! Kicsit SEM félelmetes, sőt! És ! Megváltozott a világ számomra! 12 éves korom óta először tökéletesen látok. Imááádom! Nem lehetek elég hálás ! Köszönöm ! A Szent Rafael Kórház Szemészeti Osztály minden dolgozójának!
🙏❤️ Ölelés !
Szia én 22 éves vagyok 2017-ben találták meg nálam, 2024 február 12.-én műtenek Budapesten. Gyengénlátó, bal szememre klinikailag vak vagyok sajnos a látó szememen alakult ki. Altatásban fognak műteni az akaratlan szemmozgásom miatt. Bízok a legjobbakban és, hogy újra látni fogok rendesen.
Drága Andi !
Megnyugtattál a szürkehályog műtéteddel kapcsolatban.
Kérlek a felső szemhéjplasztikádról is írj !
❣
Szia
Nekem 2024 februárjában lesz a szürkehályog műtétem
21 éves vagyok 7-8 éves lehettem talán mikor kiderült hogy szürkehályogom van
Szombathelyen csinálják nekem
Kicsit izgulok de ezzel a videóval megnyugtattál 😊
Szia,
Az első fiatal, akinél ezt látom.
Én 35 éves vagyok és elvileg januárban műtenek.
Esetleg fel tudjuk venni a kapcsolatot? ☺️
@@szekelycsillu persze irj csak nyugodtan facebookon ☺️
@@szekelycsillu 1977 be születtem és azt mondta Nekem a hölgy aki felvette az adataimat hogy ilyen fiatalon nem szokott előfordulni !:D
Kedves Andrea! Milyen lencsét ültettek be?
🥰
😘😍❤
Me and my girlfriend are your fan ♥️ get well soon Mrs, Kandāsz .
Saturday we will visit Budapest and will visit the baths that you show in your channel 💐