Amióta pályán van és làtlyuk halljuk mint szereplő mint rendező ,igazgató nagyon hiteles termèszetes egyszerü ember maradt bárhol ,emberség is van benne ez látszik ,érződik megnyilvánulásaiban ,sokratartom mint embert jó egèszséget kívánok neki!
Az első húsz perc hajazott a Kadarkai interjúra, utána lett érdekesebb számomra. A rendező "nem megmondja a tutit, hanem hagyja, hogy a színész jöjjön rá, mert akkor érzi hogy az az övé" ✔️😍
Érdekes, hogy Mácsai Pál a "Terápia" sorozatról úgy beszélt, mint az első sorozatról, amiben szerepelt. Az 1987-es "Nyolc évszak" sorozatot teljesen elfelejtette? :)
Végig hallgatva a beszélgetést, a riporter részéről BUKÁS! Mivel Kadarkai Endre megismételt kérdései hangoztak el, plussz az elhangzott válaszokba nemtudott belemélyedni, izgaltottan, érdeklődéseltelien visszakérdezni! És bár a riporternő igen csinos, de a sminkje félelmetesre sikeredett!!
Minden tiszteletem Mácsai Pálé! Remek színész, nagyszerű ember, és akarja, nem akarka, még mindig roppant sármos!
NAGYON NAGYON SZERETJÜK!!!!!
Ez de jó volt! 😊 💖 😊 💖 😊 💖 😊
Minél több beszélgetést hallgattam meg annál inkább kedvelem színészként és emberként is. Köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést.
Amióta pályán van és làtlyuk halljuk mint szereplő mint rendező ,igazgató nagyon hiteles termèszetes egyszerü ember maradt bárhol ,emberség is van benne ez látszik ,érződik megnyilvánulásaiban ,sokratartom mint embert jó egèszséget kívánok neki!
hejesen: halllyuk
Köszönöm ezt az intelligens beszélgetést.
Mácsai Pált nagyon tisztelem.
Köszönöm, nagyon köszönöm a beszélgetést. Ölellek benneteket nagy szeretettel ❤️ ❤️
csodálatos ez az ember 😍😍😍😍
Szerettem hallgatni.
"az ember társas lény, és elpusztul a magányban" Valamiért nagyon rá tudok hangolódni Palira.
Annyira, Nagyszerű Ember! 😊 Nincs rá szó mennyire kedvelem, mint Embert!❤
Szuper volt' köszönjük Budapestről!
Jó kérdések voltak érdekes válszokkal. Köszönjük.
2 évvel ezelőtti Kadarkai Endre beszélgetése lett lemásolva a riporter részéről!
Ha szereti ha nem, ő még mindig sármos :) Remek interjú volt.
Nagyszerű beszélgetés volt!😊Köszönöm szépen!🙂❤
Gratulálok! Remek beszélgetés volt!🙃🙂😊
Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!
Mélyreható interjú volt,főként a válaszok terén.
Az első húsz perc hajazott a Kadarkai interjúra, utána lett érdekesebb számomra. A rendező "nem megmondja a tutit, hanem hagyja, hogy a színész jöjjön rá, mert akkor érzi hogy az az övé" ✔️😍
Tulajdonképpen a beszélgetés 80% Kadarkai Endre beszélgetésének másolata!
KÖSZÖNÖM.
Érdekes, hogy Mácsai Pál a "Terápia" sorozatról úgy beszélt, mint az első sorozatról, amiben szerepelt. Az 1987-es "Nyolc évszak" sorozatot teljesen elfelejtette? :)
Mindig nagyon vonzott a színészet. Iszom szavait!
Végig hallgatva a beszélgetést, a riporter részéről BUKÁS! Mivel Kadarkai Endre megismételt kérdései hangoztak el, plussz az elhangzott válaszokba nemtudott belemélyedni, izgaltottan, érdeklődéseltelien visszakérdezni! És bár a riporternő igen csinos, de a sminkje félelmetesre sikeredett!!
Van még ilyen "szakma" melyeket egyébként minden esetben hivatásának kell neveznünk. A többi cselekvény, alkotás, s miegyéb.
Hát.....